Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-07 / 210. szám

HUG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! iNbjuiisuiIi ................................................ig j AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXI. évfolyam, 210. szám ÁRA: 1,60 FORINT 1980. szeptember Ti., vasárnap Az érdekvédelmi munka is közös feladataink megoldását segítse! ÖT ÉV MUNKÁJÁRÓL TANÁCSKOZTAK A SZAKSZERVEZETEK MEGYEI KÜLDÖTTÉRTEKEZLETÉN FELSZÓLALT: VASKÓ MIHÁLY, A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ELSŐ TITKÁRA ÉS GÁL LÁSZLÓ, A SZOT FŐTITKÁRHELYETTESE IS Megyei küldöttértekezletet tartottak a szakszervezetek szombaton az egri Technika Házának nagytermében. Gubán Dezső, az SZMT elnöke nyitotta meg a tanácskozást, köszöntötte a szakmák képviselőit és a meg­hívott vendégeket. Az elnökségben foglalt helyet: Vaskó Mihály, az MSZMP Közpon­ti Ellenőrző Bizottságának tágja, a megyei pártbizottság első titkára, Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese, Fejti György, a KB osztályvezető-helyettese, Szalay István, a me­gyei tanács általános elnökhelyettese. Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára. Mé­száros Albert. a HNF megyei bizottságának titkára. Dorkó József, az SZNJT vezető tit­kára. Mlinkó László, a KISZ megyei bi­zottságának első titkára, Lévai Ferenc és dr. Jenes Pál, az SZMT titkárai, Szepesi József, az SZMT számvizsgáló bizottságának elnöke, Bajzát Jánosné, a DOMUS Áruház adminisztrátora, Berecz Istvánná a HVDSZ, Bukta Ti­bor. a közalkalmazottak megyei bizottságá­nak titkára, dr. Deli István nyugdíjas, Gu­lyás Mária, az orvos-egészségügyi dolgozók megyei bizottságának titkára, Hajdú Miklós, az építők megyei bizottságának titkára. Jó­ssá György, a Vasasszakszervezet megyei szervezője, Kovács Gyuláné, a.KPVDSZ me­gyei bizottságának titkára, Kovács László, né. a Csepel Autógyár egri gépmunkása, Molnár Lászlóné, a pedagógusok megyei bi­zottságának titkára, Németh József, a Mát- raaljj Szénbányák szb-titkóra. Pelyhe Ist­ván, a Cement- és Mészművek bélapátfalvi autószerelője, Pogányné. Szász Mária, a bor- gazdasági kombinát ,pincei szakmunkása. Pusztai Lászlóné nyugdíjas. Sallós Gyula a MEDOSZ, Szabó Béla az ÉDOSZ megyei bizottságának titkára és Szabó Ilona, a He­ves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat boltvezetője. A megnyitó után a küldöttek megválasz­tották az , értekezlet munkabizottságait, tisztségviselőit, majd Dorkó József, az SZMT vezető titkára fűzött szóbeli kiegészítést a Szakszervezetek, heves megyei Tanácsa. valamint a számvizsgáló bizottság ötéves munkájáról kiadott írásos beszámolókhoz. Dorkó József szóbeli kiegészítője Dorkó József előadásában mindenekelőtt a megyénkben is befejezésükhöz érkezett szakszervezeti választások tapasztalatait összegezte. En­nek során — egyebek mellett — elmondotta: a 17 szakmá­ban a korábbi időszakhoz ké- . pest ellentmondásosabb, ne­hezebb külső- és belső kö­rülmények között, de végül is sikeresen történt a tiszt­újítás. amelynek alkalmával több. mint. 17 ezren kaptak bizalmat. A szervezett dol­gozók aktivitására jellemző, hogy csupán a bizalmiak és he­lyetteseik választásánál 29 ezren szólaltak fel, s a szé­les körű vitában a tagság pártunk politikája, csclek- vökész támogatásának ■ adott kifejezést. A beszámolók, felszólalá­sok nyomán eredményeket, gondokat, elemzett az SZMT vezető titkára. A gazdálko­dás területét érintve hang­súlyozta : — Amikor a legfontosabb kérdésként merül fel előt­tünk, a gazdasági helyzetünk javításával összefüggő fel­adatok megoldása. azért, hogy megteremtsük az anya­gi feltételét az életszínvonal későbbi rendszeres emelésé­nek, akkor a munkaszervezés és a mun­kai egy elem javításában va­ló hatékonyabb szakszer­vezeti közreműködés első­rendű érdekvédelmi tevé­kenységet jelent. A tagság által f szintén ér­deklődéssel kísért árkérdé­sekről beszélve, a fogyasztói érdekvédelem erősítésére buzdította a szakszervezeti szerveket, mis a bértémák kapcsán egyetértőiig szólt a jelenlegi bérrendszer, az ösz­tönzés fogyatékosságairól, a munka szerinti elosztás elvei következetesebb érvényesí­tésének szükségességéről el­ítélvén a helytelen eguenlós- dit. Elégedetten nyugtázta az üzemi munkahelyi demokrá­cia jelentős továbbfejlődését, de hozzátette: — ... a legtöbb fórumon « «»«nyilvánuló dolgozói akti­vitás még nem az igazi akti­vitás, legalábbis nem olyan, mint amilyet mi szeretnénk.., — További gond. hogy a fó­rumrendszerek fejlődésében rejlő lehetőséget a beosztot­tak kevésbé ismerték fel, mint a vezetők, jóllehet az ő érdekükben történt a vál­tozás. Ebből adódik az is, hogy — a felelősséget sem egyformán érzik még a fórum részt­vevői, túl könnyen nyújt­ják fel a kezüket, túl könnyen szavaznak meg és túl könnyen döntenek el nagy horderejű kérdéseket igen sok helyen. Gyengesége üzemi és munkahelyi de­mokráciánknak is az, hogy nincs kellő nyíltság és őszin­teség a dolgozók egy részé­nél ... Bátrabban kell fellép­ni a ..ne szólj szám, nem fáj fejem” felfogással szemben. Nem érthetünk egyet, olya­nokkal sem, akik most, hogy nehezebbé váltak a gazdasá­gi körülmények, a „demok­rácia visszaszorításában” látják a kiutat. Ezután Dorkó József, a szakszervezeteknek a párt­hoz való egészséges viszo­nyáról szólt, a pártszervek­kel, a tanácsokkal, a nép­fronttal, a KISZ-szel, s más szervezetekkel kialakult jó együttműködésről beszélt, majd a mozgalom jelenlegi helyzetéről adott áttekintést. ' Mint ez utóbbiakból ki­tűnt: a legutóbbi küldöttér­tekezlet óta eltelt öt eszten­dőben tovább növekedett a szakszervezetek tekintélye és befolyása megyénkben is, a párt-, állami és más szervek még inkább igénylik véle­ményüket. Erősödött a moz­galom egysége. A mindenna­pi tevékenységben talán még sohasem volt annyi új kezdeményezés, mint a leg­utóbbi ciklusban. Előbbre lépés történt a kádermun- kában. A választások során mun. kaiképesebb szakszervezeti szervek alakultak ki, a tisztségviselők felké­szültebbek, rátermettebbek, várhatóan jobban megfelel­nek a nagyobb elvárásoknak is. A vezető titkár befejezé­sül utalt, azonban az után­pótlással való még gondo­sabb törődésre is, az úgyne­vezett „második sor” helyes kiépítésére, ehhez pedig a kellő képzés, továbbképzés, nevelés szükségességére. A szűkebb hazánk társa­dalmát. átfogó, 127 ezer tagot tömörítő szakszervezetek az (Folytatás a 3. oldalon) Bányásxalnk&f ünnepelve Klem különbek, csak mások mint a töb­biek. Mások abban, hogy munkájukat napjainkban, a ’ technika korában is em­bert formáló és próbáló körülmények között vég­zik. Mások abban, hogy a legkorszerűbb, a légmoder­nebb gépek, berendezések védelmét élvezve is napon­ta vállalják a veszélyt, vizsgáznak bátorságból és helytállásból egyaránt. De mások abban' is, hogy e derékhad egy igazi nagy családként él dolgozik, együtt örülnek sikereiknek, eredményeiknek és meg­osztják kudarcaikat, veszte­ségeiket is. A mai napon — immár 30. alkalommal — egyebek mellett ezért is fordul is­mét feléjük, az ország fi­gyelme és megkülönbözte­tett tisztelettel köszöntik szerte a hazában a magyar bányászokat. Tavaly Gyöngyös, most. Tatabánya öltözött ünnep­lőbe tiszteletükre. A száz­ezres nagy család színe- java ott van a bányászvá­rosban rendezett központi eseményen, közöttük me­gyénk szén-, érc- kő és olajbányászainak képviselői is. S akiknek nem jutott a díszes meghívókból, azok otthon. Gyöngyösön, Vi.son- tán, Rec.sken, Gyöngyös- orosziban és Egerben ün­nepelnek majd. Pihenésről, ünnepről lé­vén szó. így ez a- nap a baráti kézfogásé, a jókedvé, a munka elismeréséé lesz elsősorban. De természete­sen nem feledkeznek meg a hajdani kor-, és sorstár­sakról, az egykori széncsa­ták hőseiről sem, és bőven esik szó idei munkájukról, valamint a jövőről, az újabb tennivalókról. fel­adataikról is. Ez utóbbinál annál is inkább elidőznek majd. mert az elmúlt évek­ben nemcsak a bányászok életében váltotta gyakran egymást a .......szerencse f el, szerencse le . .. ”, ha­nem az. országépítő munká­ban is. És mivel most. me­gint olyan , időket élünk, amikor a hazai szénből, gázból, ólaiból évről évre több kell az országnak, ezért az újabb .... .szeren­cse tel... *’ kovácsai kö­zött ismét példamutatást vár a magyar bányászoktól társadalmunk. Hitüket, szorgalmukat, politikai el­kötelezettségüket. ismerve egészen biztos, hogy az első szóra vállalják maid> a többet. Különösen ha: nemcsak az elvégzendő munkából jut maid na­gyobb darab rájuk, hanem a lelkesítő, a meleg, az őszinte emberi szavakból és az életüket még szebbé, még jobbá tevő anyagi és erkölcsi javakból is. Ma ünnepelnek, koccin­tanak, de holnap már új­ra ott. lesznek a szén-, az érc-, a kő-, a gaz-, az n la i mezők cm. Jó szerencsét a méltó folytatáshoz! Koós József Bányásznapi ünnepség Tatabányán Szombaton Tatabányán tartottak ünnepi megemlé­kezést^ a jubileumi bányász­napról, ahol Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja a Központi Bi­zottság titkára mondott be­szédet. Beszéde bevezető részében Havasi Ferenc megemléke­zett a magyar bányászok hősi küzdelmeiről, az el­múlt évtizedekben tanúsított helytállásukról, megfeszített munkájukról, majd a követ­kezőket mondotta: — Napjainkra úgy alakult a helyzet. hogy a szén-, szénhidrogén- és urán- bányászatunk energiaigé­nyeink több mint felének a fedezésére, vállalkozhat, és kell is, hogy vállalkozzon. Ez a kutatás, a fejlesztés és a termelés hosszú évtizedekre szóló prognózisa. Olyan prog­nózis, amely biztos jövőt ígér a ma és a holnap bányász­generációinak. Tanácskozik á szakszervezetek megyei küldöttértekezlete — A szén mellett az or­szág gazdasági életében igen jelentős szerepet játszik szén h id rogén - termelésünk. Az évi 2 millió tonna olaj a népgazdaság igényelte mennyiségnek mindössze 20 * százaléka ugyan, de csak ne- * hez.en és nagy áldozatok árán volna pótolható. S az évi 10 milliárd köbméteres földgázigény nagyobb részét — 60 százalékát is Hazat termeléssel fedezzük. Ezeket az arányokat meg kell őriz­nünk va jövőben is. Hazai nyersanyagkincseink között kiemelkedő jelentőségű a bauxit, amelynek termelése a felszabadulás óta eltelt i három és fél évtized alatt ötszörösére, több mint évi 3 millió tonnára emelkedett. Ez az ágazat igen kedvezően járul hozzá külkereskedelmi mérlegünk javításához is. és a magyar—szovjet timföld- alumínium-eg.yezmény meg­felelő fejlődést biztosít szá­mára. Beszéde befejezéseként Havasi Ferenc a párt köz­ponti bizottsága és a kor­mány nevében sok sikert, erőt és egészséget kívánt a magyar bányászok munkájá­hoz. Szombaton délelőtt az eger­esein népkertben rendezték a bányászok ünnepét a Bor­sodi Szénbányák egercséhí aknájának dolgozói. Vidám műsorral szórakoztatták itt a bányászokat és családtag­jaikat egész nap $ nem ma­radt el természetesen a ven­déglátás sem. Ünnepi megemlekezést Pap János, az akna főmérnöke tartott, majd átadták a ju­talmakat, kitüntetéseket a legjobbaknak. A bánya ezer dolgozója között 8-6 millió forint hűségjutalmat osztot­tak ki ebből az alkalomból. Negyvenen kapták meg a Bányász Szolgálati Érdem­érem arany fokozatai, három évtizedes fold alatti munká­jukért 25-en kaptak okleve­let, 11-en pedig 35 évi kül­színi munkájukért kaptak el­ismerést. Kiváló bányász ki­tüntetés birtokosa lett Ba­logh 'Árvád csapatvezető vá­járt

Next

/
Oldalképek
Tartalom