Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-06 / 209. szám

ICtT FILM ötsióz falvedő, öt teremben Giccsszemle az vármúzeumban A sikeres szerencsétlen és az ö filmje Mindehhez jól alkalmaz­kodott az operatőr, Gordon Willis is. Az Annié Hallban Woody Allen partnerei voltak még: Hálókocsi Jugoszláv film Attól tartok, nehezen hit­tem volna el bárkinek, hogy jókat fogok nevetgélni az eitéie blöd humoron. . mint­hogy: aki semmihez zeniért, az szokott tanárnak elmenni, aizi pedig meg tanítani sem tud rendesen, abból lesz a tornatanár... és (meg) így (sem) tovább. Márpedig bármily furcsa .még ez az olcsó marhásko- dás is. meg tudja vidámíta- ni a nézőt, a dolog csak attól függ, ki mondja, s fő­leg hogyan mondja. Nos, az Annie Hall című új amerikai filmvígjáték be- mondogatós főszereplője ma. ga a produkció rendezője. Woody Allen volt, aki most ismét bizonyította, hogy nem csak kiváló komikus (lásd: Fogd a pénzt és fuss!, A jó nevű senki), de saját színészi képességeinek, lehetőségei­nek remek ismerője, s tehet­séges előadója is. A forgatókönyvet Mar­shall Brickmannal írta. Na nem nagyon, csak éppen annyira, hogy keretet bizto­sítson saját, úgymond fa­nyar mosolyú egyéniségeitek íölragyogtatására. A sztori egyszerű, Alvy Singer, a népszerű tévésztár, a brook- lyni gyerek (aki ennek foly­tán még a legyet is röpté­ben. . közéleti és magán­életi sikerei ellenére volta­képpen gátlásos, szerencsét­len figura. Talán zsidó szár­mazása is az oka annak, hogy képtelen elfogadni a csiilogó-villogó amerikai életformát, magatartására jellemző például, hogy amíg egyetlen éhező is van. addig az ő szájában is megkesere­dik minden falat... Épp ellenkezőleg látja a világot, mint legújabb bű­bájos barátnője. Annie Hall, a kezdő énekes színésznő, aki karrierről, felemelkedés­ről álmodik (Diane Keaton játssza magával ragadóanj. Így hát hiába, hogy a 42 éves Alvy két házassággal a háta mögött benne látja éle­te vegleges társát, a fellán­goló nagy szerelem csak ide. ig-óráig kapcsolhatja össze sorsukat. A szakítás után a férfi biztosan érzi. hogy már tényleg csak egy-két' jó éve van hátra, aztán menthetet­lenül beköszönt a hanyat­lás. az öregség... Mondtam, a sztori nem va. lami nagy. Ám a felszínessé­geket — a tartalmat és a vicceket illetően is — sike­resen ellenpontozza, s ezzel el is mélyíti Allen. Valahogy úgy játszik, hogy egyben jelzi is: mindezt a sok zagy- vaságot maga sem veszi ko­molyan, a lényeg valahol másutt van, akinek kedve van. keresse csak meg ma­gának. Ettől válik a produk­ció nemcsak nézhetővé, de élvezhetővé is. Na meg az ügyesen alkalmazott apró rendezői fogások sokaságától, példának okáért, hogy a sze­replők kibeszélnek a vá­szonról a nézőhöz, párhuza­mosan futó képsorok szerep­lői vitáznak egymással, stb. Ez a film még annál is kurtább és egyszerűbb, mint amire a címből ítélve már a jegyváltásnál számítottam. Mikor' aztán a moziból ki- iö'-et fekóhajtottam — ki­csit sajnáltam ilyen hosszú icló el vesztegetését erre a banális képsorra — azt is gondoltam magamban: bi­zony így jár az a filmrende­ző, aki maga írja meg a for­gatókönyvet és meg is ren­dezi azt, amit képsorokban egyébként is olyan nehéz visszaidézni. A filmben tévedésből egy hálófülkebe kerül egy fiatal- asszony és egy egyébként mindenben hozzávaló férfi. A cselekmény majdnem csak annyi, hogy az asszony előbb tiliakozik. majd meg­engedi — mi mást is tehet­ne? —. hogy a férfi elfog!al- lalja a neki fenntartott há­lóhelyet. És nem történik semmi. Azaz, hogy képzelő­dik ez is, az is. Egymást vál­tó apró, ‘néhol indokolatlan jelenetek bukdácsolnak erre. arra. hiszen az elméletileg kitűnő érzelmi hadszíntér en­nek a két szemérmes ember­nek még arra sem kínál igazán alkalmat, hogy a leg- banálisabb kérdéseket meg­tárgyalják; ha már úti tár­sak, s ha már ebbe az adott helyzetbe kerültek. Mondtam is a film után csak úgy magamban: milyen érdekes is ez a művészet! Ha ezt a kalandot a filmren­dező forgatókönyvként fel­dolgozta. akkor nyilván a nyersanyag, az élmény egye­di. az övé. Jelzi ezt a film­ben egyébként sok minden. A környezet pontos leírása, az utasok jellegzetes figurái, az adott szituáció ilyen vagy olyan ki bicéi, a termetes kalauz kifogástalan jellemé­nek pontos körülírása, A rendező. Dragoslav llic, ami­kor rádöbbenhetett, hogy a forgatókönyv mondataiból és utasításaiból nem áll össze a költészet, azzal segített magán, hogy nem tett -kü­lönbséget a megtörtént jele­netek és az elképzelt. lehető­ségek képi megalkotásában. Az -induló és lassan totyogó párbeszédben az asszony olyan válaszokat ad a férfi kérdéseire, hogy azokat egy higgadtan gondolkodó férfi akár a keringőre felhívásnak is hallhatná. Vera azonban a férfi helyett nem teheti meg azt a bizonyos első lépést, amihez Branának nincs bá­torsága. Vagy sokkal in­kább azt mondanám, hogy az a bizonyos beléneveltség, az a gátlásrendszer akadályoz­za meg a férfit a sors által elébe tálalt szerelmi lehető­ségben. amely az életüket szürkén morzsoló emberekre, az érzelmeiket már elkoplá­tott, vagy igazán meg sent Ismert emberekre rátelepszik az évek múlásával. Ha már a forgatókönyv- író-rendező minden áron meg akarta filmen valósíta­ni ezt a hálókocsis beszélge­tést, a meg sem született ro­mantikának ezt a megoldá­sát, gondolnia kellett volna arra, hogy á párbeszédek iz­galmát nem lehet vonatzaka. tolással helyettesíteni. Gon­dolhatott volna arra is, hogy az érzelmi viharzás érzékel­tetésére nem elég ezekkel a jobb sorsra méltó emberek­kel el'szivatni néhány ciga­rettát. Vagy már ennyire mindent közhelyekben és beidegzett mozdulatokban fe­jezünk ki? Vagy már eny- nyire rabul ejtett minket, a mai élet embereit a kézen­fekvő unalom? Igen. az una­lom. Vagy ezt az érzelmi restséget értékeljük szemér­mességnek. idegenkedésnek? Ettől hamis a képsor? Farkas András Az jó. az dicséretes, ha egy újszerűnek tűnő kiállítás anyagát gonddal válogatják össze, s arról sem feledkez­nek meg a rendezők, hogy a látogatókat sokoldalúan tá­jékoztassák. Nos, a Dobó István, a Hatvány Lajps és a kecskeméti Katona József múzeumok legutóbbi közös vállalkozása e kívánalmaknak fura és erősen vitatható mó­don tett eleget. Az egri kép­tár öt termét töltötték meg XIX—XX. századi magyar- országi szöveges falvédőkkel: ezekből ötszáz darab sorako­zik a ialakon: félezer szá­nalmasan ízléstelen, szava- toltan értéktelen munka, felháborítóan suta, banális, szirupos, hamisítatlan szel­lemszegénységet sugárzó feliratokkal. . Szinte gigászi méretű giccsparádétól bor- zonghat meg az, aki ide be­tér, s mindjárt azon töpreng, hét: mi szükség volt erre az edzett gyomrunkat is próbá­ra tevő bemutatkozásra? A gondolat gazdái bizo­nyára máig is azt hiszik, hogy nemes küldetést teljesí­tettek. s tevékenységük hi­ánypótló jellegű volt. Elein­te bizomyára akadtak kétsé­geik, mert mintegy kalauz­ként — megjelentettek egy beharangozó jellegű köny­vecskét — egyébként az írá­sok indokolatlanul tudomá- nyoskodóak, s egy részük bő­velkedik stílus- és helyesírá­si hibákban —, amelyben nemcsak maguk kérnek szót, hanem- fórumot biztosítanak azoknak a néprajzi szakem­bereknek, akik jót jóra hal­moznak erről a tárlatról. Célszerűbb lett volna mind-1 ezt szerényebben csinálni, megvárva, s nem megelőzve a visszhangot... Az igyekezetét, a hozzá­értéssel társult . tettvágyat nem vonjuk kétségbe, az eredmény viszont elszomorí­tó, s e ..seregszemle” hatása iosaal kelt aggodalmat so­kakban. Az etnográfusok dolga, hogy eldöntsék, mivel fn®|alk07nqlc. mit. Vo+atnak, mit tndíitenek. Kedvükre vizsgálódhatnak, s vonhat­nák le érdekes. értékes. vn«v kewsHé számottevő kő. VA+kez+’o+óeeket. Az azonban már köziinn bnmi mi-ml Ián- vek a vanyközönsén aló, F«l_ uiionfinak a meolévő fal­védők láttán? Hadd tegyék! összehasonlítják, csoporto­sítják ezeket? Hadd áldoz­zanak rá idejükből, akkor is, ha világmegváltó tényekkel egyáltalán nem rukkolhat­nak ki. Közölnivalójukkal nyitott kapukat döngetnek, mert az idősebb korosztály nagyon jól tudja, hogy nagy- és dédanyáink kulturális szintjét ilyen alacsonyra süllyesztette az a társada­lom, amelyben éltek. Emlé­keinkben élnek ezek a csö­mört keltő mondatok: „Jóa kúthoz járni, mert ott lehet kurizálni; Éljen Vilmos csá­szár. éljen a király! Julcsa, ha kimegyen a piacra, kis kosarát jobb karjára fel­akasztja. Bármerre visz sor­som útja, hazaváígyom kis falumba; Kérted a szívemet én meg neked adom, eleget vérzett tövises utakon; Tu­rul-madár szállj, sehol meg ne állj, vidd el a mi üzene­tünk, lesz még magyar nyár; Kora reggel ily szerencse virradt rám, kéményseprő látogatja a konyhám,” Sajnos a rendezők téved­tek. amikor mintegy párhu. zamként nem vonultatták fel azokat az alkotásokat, ame­lyek a népművészet igazi ér­tékei, s elődeink ötletessé­géről, ösztönös szépérzékéről tanúskodnak, holott ezeket a kincseket napjainkban is nagyra becsüljük, ápoljuk és továbbfejlesztjük. Ezt csak jelezte a meglehetősen visz- szaszorítva s díszítőelemként használt néhány bélapátfal­vi eredető tányér. Az egyol­dalúság következménye az, hogy sokakban torz szemlélet rögződhet. Kötelességünk utalni arra. hogy az ízlésfor­málás minden tárlat számá­ra olyan vezérelv, amelyet vétek elvetni. S még egy: ezt a giccsdöm. pinget semmi sem indokol­ja: a jó szándékot sokkal ha­tásosabban szolgálta volna egy mértéktartó, egy szerény bemutatkozás, olyan,, amely valóban méltó a próbálkozás valódi értékéhez. Annál is inkább, mert mind Egerben, mind Hatvanban sokkal ran­gosabb relikviákat illene a látogatók elé tárni. Olyano­kat, amelyek a raktárakban porladoznak. s alusszák majdhogy öröknek ígérkező álmukat Pécsi István Hazánk, Kelet-Európa (12.) Fények a hódoltságban (Befejező rész) A fasiszta hadigépezet ..nagyvállalkozásáig”, a Szov­jetunió megtámadásáig tehát a nagy étvágyú Németország Közép- és Kelet-Európát v vagy közvetlenül csatolta területéhez (Ausztria, Cseh­ország). vagy csatlósszerepre kényszerítette (Magyarország, Románia, Bulgária, a báb­állam Horvátország és Szlo­vákia). vagy katonailag ve­tette alá (Lengyelország és •Jugoszlávia). Az egyes or­szágok helyzetében — a ko­rántsem jelentéktelen kü­lönbségek ellenére, illetve ezekkel együtt — az volt a közös vonás, hogy a német hadigazdaság kereteibe integ­rálódva még saját érdekeik rovására is a náci háborús erőfeszítéseket voltak kény­szerítve szolgálni. Méghozzá úgy. hogy közben (19:58 és 1944 között) mintegy negye­dével csökkent a németek­nek elsőrendű fontosságú mezőgazdasági termelésük, holott a hadikonjunktúra folytán gyorsan (ám egyol­dalúan) növekvő iparuk és a duzzadó hadseregek munka­erőt vontak el a földekről és maguk is élelmiszerkeresletei 1981). szeptember 6„ szombat teremtettek. Ezek az orszá­gok eltérő mértékben ugyan, de a kifosztó náci rablógaz­dálkodás súlyos gazdasági konzekvenciáit szenvedték. Feltétlenül ki kell emelnünk, hogy Kelet-Európábán a. há­borús károk és veszteségek jó része nem is annyira a katonai cselekmények, mint a náci német módszeresség és kíméletlenség következ­ménye volt. Teljesen érthe­tő tehát, hogy a mindenben totalitásra törekvő német (és az ezt kiszolgáló hazai) fa­sizmussal szemben már igen korán kibontakozott a széle­sebb. vagy szűkebb népi, nemzeti ellenállás. Az antifasizmus újjáéledé­se és'kiteljesedése, az ellen­állási mozgalmak, a szinte egész Európát behálózó par­tizánháború a II. világhábo­rú olyan jellegzetessége volt, amely dominánsan megkü­lönbözteti az elsőtől. Sűrítve bizonyítja azt a felismerést, hogy ez a háború jellegében tért el az előzőtől: a brutá­lis fasizmus és a. patrióta an­tifasizmus küzdelme volt, amely utóbbi a Szovjetunió belépésével különösen meg­erősítette eredetileg is meg­levő társadalmi töltését. Ez a társadalmi töltet azokkal a viszonyokkal kívánt vég­leg leszámolni, amelyek a háborút, a fasizmust egvál- alán lehetővé tették. S mind­ez akkor is igáz. ha az el­lenállási mozgalmakban te­rületenként jelentős különb­ségek mutatkoztak a német behatolás szintje, a történeti és demokratikus hagyomá­nyok sajátosságai és az el­lenállást vezető csoportok társadalmi-ideológiai mégha, tározottsága szerint. A régi renddel leszámolni akaró polgárháborús vonások — erősebben vagy gyengébben — szinte mindenütt jelen voltak. Nézzük az egyes országo­kat. A legjelentősebb, tényle­ges partizánháborúvá fejlődő ellenállás Jugoszláviában volt, amely eleve vonakodott alávetni magát a náci igé­nyeknek. A Londonba me­nekült kormány és a király Mihajlovic tábornok szemé­lyében talált hazai képvise­lőt a gerillaharcra, ám ami­kor a kommunista párt és az élő legendává lett Tito vezetésével széles néptömé- gek nemzeti felkelése indult meg, ezek a volt tisztekből álló csoportok inkább a né­metekkel való kollaboráció- ikkal tűntek ki. A jugoszláv partizánok németellenes har­ca így egybeif polgárháború­vá és heves osztályharccá is vált. amely egyre nagyobb sikereket és a felszabadított területeken népi hatalmat eredményezett és azt. hogy a háború vége felé a.kommu­nisták az erő pozíciójából, hegemón szerepben köthet­tek kompromisszumot Lon­donnal. Lengyelországban a ke­gyetlen. népirtó náci terror nem törekedett kollaboráns erők felhasználására. Az életmentő ellenállás itt is hamar megindult, Sikorski tábornok londoni kormánya az egész országot behálózó partizánhadsereget hozott létre (Honi Hadsereg), amely azonban nem törekedett' fel­kelésre, hanem elszigetelt akciókkal zavarta a némete­ket. Nem kívánt a baloldal csoportjaival (Nép* Gárda) sem együttműködni, sőt he­ves szovjetellenességgel. a Szovjetunióval és a szovjet hadsereggel való együttmű­ködés elutasításával tündö­költ. Az ellenállási mozga­lom belső megosztottsága te. hát itt is egyre inkább pol­gárháborús körülményeket teremtett, amely a Vörös Hadsereg előrenyomulásával és a Népi Gárda viszonyla­gos megerősödésével csak erősödött. Ezek az ellentétek eredményezték aztán hogy az 1944. augusztus 1-én ki­tört varsói felkelés kudarcba fulladt, s a hősiesen ellenál­ló és harcoló ezrek és a vá­ros a politikai machináció áldozataivá váltak! Csehszlovákiában már a történelmi hagyományokból eredően is inkább a passzív ellenállás különböző formái mutatkoztak- Sajátossága a csehszlovák helyzetnek, hogy Benes elnök londoni kormá­nya és a kommunisták vi­szonylag hamar megtalálták az együttműködés útjait és a polgári erőknek a Szovjet­unióval sem voltak különö­sebb problémái. Ami rende­zendő volt, az a cseh és szlo­vák viszony, amelynek prob­lematikája 1938-ban hozzá­járult a polgári Csehszlová­kia felbomlásához. Minden­esetre az 1944-es szlovákiai felkelés és az 1945 májusi prágai megmozdulás bizo­nyítja, hogy megfelelő idő­ben az aktív ellenállás erőit is mozgósítani lehetett, Romániában már az 1940- es területi változásokat is csak Antonescu tábornok ke­mény diktatúrájával lehetett elfogadtatni, amely egyéb­ként alig hagyott teret az ellenállásra. A romániai helyzet sajátossága, hogy a háború előrehaladtával nem­csak a demokratikus erők (a kommunista párt, az Ekés­front, majd a szociáldemok­raták) találták meg az együttműködés útját, hanem 1944-re a polgári pártok, sőt az udvar és a katonai veze­tés jelentős csoportja is a Németországgal való szem­befordulás mellett döntöttek. Így minden feltétel adva volt. az 1944 augusztus 23-i fordulathoz, a háborúból va­ló sikeres kiugráshoz és az antifasiszta koalíció oldalára való átálláshoz. Bulgáriában a hagyomá­nyos oroszbarátság eleve le­hetetlenné tette a szovjetel­lenes fellépést. Az erős kom­munista párt már 1941-től partizánharcot szervezett és a dimitrovi vezetés már 1942-ben népfrontba tömörí­tetté a demokratikus erőket, amelyek a következő évek­ben fokozatosan aktivizálód­va az 1944 szeptemberi fel­keléssel megteremtették a kiugrás és átállás feltételeit. Magyarországon viszont a hagyományos németbarátság a revíziós sikerek folytán még erősödött is és a ke­resztény nemzeti kurzusnak is egyre inkább a jobboldala került előtérbe. Unikális sa­játossága volt ugyanakkor a hazai helyzetnek, hogy egé­szen a német megszállásig parlament, legáis ellenzék,, köztük a szociáldemokrata párt működhetett és német csapatok sem tartózkodtak 1944. március 19-ig az or­szágban. A népfrontcsírákat sikerrel fojtotta el • a több évtizedes antikommunista propaganda eredményessége és az ellenállás katalizáto­rának szerepét betöltő kom­munista pártot rendszeresen lefejező erőszakszervezet. Az 1943-tól szaporodó vérsze­gény „kiugrási” kormány­próbálkozások pedig inkább az ellenforradalmi rezsim át. mentését célozták. Változás a német megszá ’ ,kor kö­vetkezett be, amikor meg­élénkült az aktív ellenállás, megalakult a Magyar Front és a Magyar Nemzeti Felke­lés Felszabadító Bizottsága. Bajcsy-Zsilinszkyék tragikus lebukása után azonban az egyes csoportok irányítás nélkül marad,ak s csak a kommunisták fejtettek ki aktív ellenállást. Az ellenállásban — s ez Kelet-Európábán különösen igaz — az antifasiszta és a társadalmi gondolat ötvöző­dött. Sőt. az eseménvek elő­rehaladtával a szociális vál­tozások iránti, a strukturális el maradottság felszá molására irányuló jelleg egyre erőseb­bé váft. Nem túlzás azt ál­lítani. hogy az ellenállási mozgalom a kelet-európai szociális forradalom édes- szülője volt. és méhében az eljövendő népi demokráciáit vajúdtak. Derer Miklós Tony Roberts, Carol Kane, Paul Simon, Janet Margolin és Shelly Duvall. (németi)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom