Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-21 / 222. szám
Kolumbusx üt ha jója Minden iskoláskorú gyerek tudja, hogy Kolumbusz- nak hajója volt. Igaz, a Santa Marta nem az űrben járt, hanem a tengerek habjait szelte, ismeretlen tajakat kutatván. az Indiába vezető legrövidebb utat keresvén, végül is Amerika földjére lelvén. Kolumbusz fogalma, a 5 Santa Maria jelképe azonban mindig mást és többet is > jelentett önmaga valóságánál. Jelentette az új kereseset, ; a kutató, a gondolkodó ember, a homo sapiens, a vállal- < kozó szellem diadalát, jelentette a tudományt, az ísme- ' rétién területek meghódítását. A Terra Incognita, az ismeretlen föld mindig izgatta az emberiség fantáziáját, de az egyes emberét is és nemcsak kisgyermekkorában, hanem megőszüit hajjal is. A Kolumbusz hajója ma emlék. A róla készült másolat műemlék, messzi korok, távoli világok, eltűnt emberi sorsok fennmaradt híradója és hírmondója csupán. Mint jelkép azonban változatlanul friss és mai. Senkinek sem jut eszébe megmosolyogni, kinevetni még kevésbé. az alig néhányszor tíztonnás egykori kis gályát a mai atommeghajtású tengeralattjárók korában, hiszen a józan ész képes befogni azt az óriási távolságot, amely elválasztja atomkorunk hatalmas csatacirkálóit és az egykori „dereglyét”. Merthogy az. ami elválasztja éppen az. ami összeköti: az emberi tudás és az előbbre lépés vágya és akarata. Mindez nem véletlenül jut eszembe és éppen itt, Csebokszáritól nem messze, a csuvas földön, Nyikolajev űrhajós kis falujának róla és az űrhajózásról elnevezett múzeumában Kolumbusz űrhatója? A múzeum központi helyén ott látható az a nem is oly nagy acélgömb, amelyben Nyikolajev űrhajós tartózkodott néhány napig a világűrben, immár évszázadokkal ezelőtti időknek tűnőén, voltaképpen alig több, mint egy évtizede. A fémgömbbe speciális ablaküvegen keresztül betekintést nyerhet a mindig kíváncsi laikus, és fejcsóválva tűnődhet azon, hogyan is lehetett e szűk femalkairríatossagban akárcsak órákat is, nemhogy napokat eltölteni. Aztán továbbszövi a látogató a gondolatot és óhatatlanul arra döbben rá, hogy évszázadoknak lett tanúja alig egy évtized alatt. És itt egy perc alatt. Mert míg Kolumbusz parancsnoki hajójától, a Santa Mariától a legmodernebb tenger- és tengeralattjárókig majd fél évezred telt el. addig alig több mint egy évtized csak ettől a kis fémgömbtől a most is fölöttünk keringő Szaljut—fi „űrpalotáig”. Nyikolajev egyike a világűr Kolumbuszainak. Egyike azoknak a bátor hajósoknak, akiknek neve és nem is űr-, hanem gömbhajójuknak a fogalma „beúszik” eppen úgy a világtörténelembe, az emberi tudás történelmébe, mint Kolumbusz, egykori hajója. Álltam a kis múzeumban, velem szemben ott a végeredményben is csak egy technikai alkalmatosság. Ám nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy ez a fémgömb, ez az évtizeddel ezelőtti alkotása a tudománynak. amely akkor még a legkorszerűbbet jelentette, s amely ma jócskán elavult már, nos. hogy ez az űrhajó valóban az új világok, a naprendszerek, a bolygók megismerésének első és szerény eszközlépése volt. Eszembe sem jutott megmosolyogni a tíz évvel ezelőtti űrtechnikát. inkább az élőkkel szembeni egyfajta kegyelet öntött el. mintha a saját tegnapommal néztem volna szembe, megértőén, de azért nem megalkuvón. Mert minden ellentmondása ellenere is nagyszerű 1 korban él most az ember, élek benne hát így jómagam J is. Kis hazámtól sok ezer kilométerre, egy testvéri kis ; köztársaság még kisebb falujának, területre még annál ; is szerényebb múzeumában óhatatlan, hogy ne gondoljon ; arra az ember: minden nap történelmi tanú. A történe- I lem tanúja. A változó, a megújuló történelem tanúja. 5 Sőt. önmaga is egy darabka történelem, az utazásaival, j az emlékeivel, az olvasmányaival, mindazzal a tudással, > amit tegnapig összegyűjtött, s amely önmagában véve ' ma mái- csak tudománytörténeti emlék lehet, mert annyi 5 lett az új. a más ismeret. Nyikolajev űrhajója sajátos me- ; mentő. Nem a holtakra, hanem az élőkre emlékeztetőn í az! Az alkotó emberre, aki Kolumbusz Kristófként a ! minden titkok tudója aka.r lenni ma, hogy holnap rá- ; döbbenjen, ami a számára már nem titok, az a múlt J tudása lett csupán. Kegyetlen és kíméletlen ellentmondás ez. amellyel a mindennapok szürke emberének rendre éppen úgy ’ meg kell küzdenie, mint Kolumbusznak kellett a tenger ! hullámaival, vagy Nyikolajevnek a gyorsulással, a súlytalansággal, ennek az egymásnak ugyancsak ellentmondó ! két természeti erővel. De mindketten győztek. De mind> kettőjük hajója tudománytörténeti emlék és egyben több ! is annál — az emberiség történelme agy-egy nagy ke- | resztútjának jelző- és mérföldköve. Amikor e sorokat írom, a szovjet űrpáros már várja s a szovjet—kubai űrtársakat, akikkel együtt folytatják > maid tovább az űrlaboratóriumban a Föld és a kozmosz , tudományos vizsgálatát. Ha valaki hajóra száll, hogy át> szelje az óceánt, vagy hogy szabadságát töltse a tenge> reken. teszi ezt magától értetődő természetességgel, utaz> zék bár a távoli Indiába, vagy az amerikai kontinensre. És utazása közben aligha jut az eszébe, hogy e „hajóká- zás” mindennapisága egy Santa tana nevű hajócskának és megszállott kapitányának. Kolumbusz Kristófnak is köszönhető. Ma még számon tartjuk és talán holnap is. rnec holnapután is. hogy mit tett Nyikolajev űrhajós azért, hogy immár mind rendszeresebb a földi és űrbéli munkakapcsolat a Szaljuttal. Ennek a kis múzeumnak itt. Csebokszáritól nem messze, a csuvas földön, és benne annak a most már aprócskának tűnő acélgömbnek akkor lesz igazán meghatározó ereje és emléke, ha az űrhajózás az ember kozmoszbeli léte oly természetessé válik, mint most a tengerhajózásé. / Higsvék el — jómagam is itt. ebben a múzeumban döhbentem rá —. hoav nem is olvan távoli az. a jövő. amiről beszélek, s amelynek eljövetelét Nyikolajev űrhajója ’ám itt hirdeti szerényen, ebben a falusi kozmoszmúzeumban. Kolumbusz űrhajója is előbb-utóbb ..partot” ér! ’) Ezt tudja az optika: a cse- repoveci kohászati üzem műhelycsarnoka a lencse jó- ; voltából esztétikai élményt \ is nyújt. (Fotó: Sz. Metelics) fáz igazgató a naptárját nézegeti. — Minden hét végén leülünk a titkárnőmmel, és elkészítjük a jövő heti programot. Ez úgy történik, hogy minden eseményt számba veszünk és szelektálunk. Hiszen képtelenség minden értekezletre, minden rendezvényre eljárni. Ha a benti és a kinti elfoglaltságokat összeszámolom, úgy körülbelül kétharmadára tudok eljutni. Lemondóan legyint. — Persze ez a program is olyan, hogy jobb róla nem is beszélni. Mert hiába tervezem, hogy kedden mondjuk lemegyek valamelyik üzemrészbe, ha jön a telefon, hogy fel kell mennem a fővárosba, vagy hozzám jönnek. És nagyon sok az ilyen jellegű telefonálás. — Mennyit dolgozik naponta ? — Tulajdonképpen az érdemi munkát otthon végzem. Manapság a döntések előtt igen sok információt szükséges égy vezetőnek áttekinteni. Nyugodtan és figyelmesen. Hói lehet ezt megtenni? Itt. az irodában? A szociálpolitikai főelőadó sóhajt egyet. — Nem fogja elhinni, amit mondok. A ránk vonatkozó hatodik ötéves tervi szociálpolitikai elképzeléseket eddig tizennégy esetben vitattuk meg. De döntés még most sem született. Tudom én jól, hogy az igények nőnek, a pénz meg kevés mindenhez, de könyörgöm, az embernek idegei is vannak. Nem beszélve arról, hogy minden új egyeztetés előtt újra és újra át kell hogy nézzem a régebbiekről készült emlékeztetőket, mert ki tudja fejből, hogy a .. ,i- tárgyaláson ki mit mondott.. Még azt sem nagyon tudom, hogy én mit mondtam. Szóval, pénzünk az nincs, de időnk az van bőven. mármint a tárgyalásokra. Mert közben olyan ügyek halmozódnak fel. amit nem is tudom, hogy mikor fogok elintézni. A tsz elnöke széttárja a kezét. — Megszoktam, hogy a mezőgazdaságban dolgozók korán kelnek és későn fekszenek. Illetve, nyugodtan ki merem jelenteni, hogv ma- naoság az elnök korább m kell hogy kezdjen. mint mondjuk egy traktoros. De még ígv is nehezen bírom szusszal. Naponta átlagosan tíz meghívót hoz a posta, aztán a különböző szaklapok, rendeleiek, nem is sorolom tovább. És ráadásul a tsz- elnök — -természetesen nem csupán magamról beszélek — társadalmi személyiség is. akit mindenhová meghívnak. S ha nem megy. kész a sértődés. Egy szakmai tanácsHz idő nyomában ■ „Az idő pénz”. Sőt, mint > , Széchenyi István tartotta, í több annál, mert a pénzt lehet pótolni, a kiesett időtj - soha. I kozásra — más elfoglaltságom miatt — a fömezőgaz- dászunk ment el helyettem. Évekig hallgattam utána, hogy nem becsülöm a szakmai rendezvényeket. Egyszóval az érdemi munkára jut nagyon kevés. — Olvasás? — Rólunk, szövetkezeti elnökökről többnyire azt tartja a közvélemény, hogy nerr sokat adunk a kultúrára. Pedig nem csak erről van sző Nálunk a hétvége nem a ki- kapcsolódást, a pihenést jelenti. Nagyon sok elfoglaltságunk van ilyenkor Is. Mikor lenne idő a szórakozásra, a művelődésre? A gazdasági vezető elmosolyodik. — Néha az az érzésem, hogy két szakmám van. Az egyiket, amelyiket kevésbé gyakorlom, az agrármérnöki. A másik, nem tanult, hanem elsajátított szakmám, az idegenvezetői. Hozzánk naponta jönnek külföldiek. belföldiek, és hát ki kísérje őket —. a vezető. Volt egy-két eset. amikor valamelyik középvezetőt osztottam be, egyértelműen sértődés lett belőle. Az a szerencsém, hogy jó a szakvezetői gárda, szinte nélkülem is megoldják a feladatokat. De azért néha mégis túlzásnak tartom, hogy a szakmai dolgokkal alig törődhetem. Fiókjába nyúl, egy papírlapot vesz elő. — A napokban kaptam. Névtelen levél. Azt vetik a szememre, hogy túl sokat adok a reprezentációra. A levélíró arra hivatkozik, hogy Nyugaton a vendégeket sok helyütt még vízzel sem kínálják meg. én meg mindig körülöttük sürgölődöm. Pedig higgye el. néha én is szívesebben kapálgatnék vasárnap a kiskertben, mintsem újra és újra bemutassam a gazdaságunkat. Azt, amelyet lassanként magam is csak a felszínén ismerek. A szövetkezeti vezető némi rezignáltsággal mondja: — Tudja mitől vagyok ideges? Befejezünk mondjuk egy belső tanácskozást, na — gondolom — most átnézem a legújabb rendelkezéseket. De nem lehet, mert az előszobában már vár valaki, aki éppen csak „beugrik” hozzám néhány szóra. S tudja hányán „ugranak be”? Azt hiszi, viccelek, de a múltkor az egyik ismerősöm azért ugrott be. hogy szerezzek neki egy zsák szalmát. Aztán van, aki csak éppen erre járt és a régi ismeretségre való tekintettel pár percre benézett, és sorolhatnám. A múltkor bánatomban készítettem egy kis papírt, egy héten huszonnyolcán jöttek be. Nem hivatalosan — csak éppen beugrottak. Tanácsi vezető. — A közelmúltban egy értekezleten vettem részt. Előre megküldték az írásos anyagot, hogy felkészülten tanácskozhassunk. „Potom” nyolcvanhét oldalt kellett át- göngészni. Elhiszi, hogy ezt az anyagmennyiséget mindenki áttanulmányozta? Mert én nem. Ezért vannak néha kabaréba illő ielenetek. Valaki hozzászól, hogy ezt, meg azt is bele kellett volna venni az anyagba. Mire az előterjesztő megjegyzi, hogy ez is, meg az is benne van, csak bizonyára „elkerülte az elvtárs figyelmét”. Mindig mindent papírra vetünk. Csoda, hogy a hazai papíripar bírja szusszal az átiratokat, leiratokat, emlékeztetőket, jegyzőkönyveket. Idegenforgalmi szakember. — Nehogy azt gondolja, hogy ellene vagyok az elképzeléseknek. a nagyobb időtávot átfogó tervezge'é- seknek. Néha mégis elfog a méreg, amikor abban kellene döntenünk, hogy valamely'k étterembe kéne három szék. és ehelyett mi nagy gondolatokat fogalmazunk, vitatkozunk olyan dolgokon, amelyek talán sohasem valósulnak meg. — Tudja, volt itt nálunk egy nyugati üzletember. Ajánlatot tett bizonyos együttműködésre. Ügy gondolta. hogy egy hét alatt ..tető alá hozzuk” a dolgot. Sajnos nem ment. mert nálunk ehhez, legalább huszonötféle engedély, ajánlás, mit tudom én mi kellett volna. Mondtuk neki. hogy most ugye még nem tudunk dönteni, de jöjjön majd vissza egy fél év múlva. ..De. uraim — mondta —, kinek van erre ideje?” Az orvos. — Egyre többen jönnek idegi és szívpanaszokkal. Ennek egyik fő oka a helytelen életmód, amibe be'e- tartozik a mozgáshiány és a fölösleges leterheltség is. Kaposi Levente Sass Ervin: Á leg~ rejtelmesebb sziget volt nekem vétkem és van 1$ a vallomásom nem hamis volt olyan mit elkövettem a többit csak megvehettem tengerbe szórtam ár viszi majd megtalálja valaki reményem hányszor elveszeti elérni azt a szigetet ahol az ember jót akar s aki vétkezik belehal Végül is fizetni kell nem ezüsttel nem arannyal fizetni kell az eljátszott diadallal fizetni kell bársonyarcú nyárra várva fizetni kell kisodródva tengerárra fizetni kell reménnyel reménytelenül fizetni kell amíg az asztal megterül fizetni kell a szavakért újra égve fizetni kell ütésért jóval cserébe fizetni kell ha védtelen megtaposnák fizetni kell ha ami jön megálmodtad fizetni kell verseket kiáltva rátok fizetni kell akkor is ha nem halljátok fizetni kell feljegyez mindent az idd fizetni kell nem lehetsz csak menekülő ANTALÉT ISTVÁN: Lehet Lehet, hogy egyszer megbocsátok. De addig — mit kell tenni még í Álmokban hinni? Megköszönni a szavak hazug melegét? A tétlen hüllők pocsolyája bűzén, kinek van igaza? Messze világít: neonreklámj s zsebekre tetovált haza.
