Népújság, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

Labdarúgás Ma: Eger SE—Gyöngyös SE megyei rangadó Ma a harmadik fordulóval folytatódik a pontvadászata labdarúgó NB Il-ben. Me­gyénk csapatai rangadó előtt állnak, ugyanis a sorsolás szeszélye úgy hozta. hogy egymással találkoznak Eger­ben. A hírek szerint nagy­számú gyöngyösi szurkoló is- elkíséri csapatát a megye- székhelyre, így lemérhetik majd az egri szurkolókkal együtt, hogy az idén melyik csapat erősítése és (elkészí­tése sikerült jobban, mintáz elmúlt esztendőben. Minden­esetre jó és sportszerű mérkőzésre, színvonalas ösz- szecsapasra számíthatunk. .. AZ EGER SE vezető edzője. Bánkúti Lász­ló a hét végen a következők­ről tájékoztatta lapunkat: — Egyetértek a lapokban megjelent kritikákkal, már ami a DUSE elleni győzel­münket illeti. Valóban, a má­sodik félidőben döntő fölény­be kerültünk és így sikerült nyeMi. A győzelem nagyon kellett már a csapatnak. — A heten a következő dolgok történtek: Fitala sé­rülése nem jött rendbe; nem játszik, mint ahogy a máso­dik sárga lapját begyűjtő Pécsi sem, Baár csuklósérü­lése viszont rendbe jött, ö véd a szemproblémákkal baj­lódó Erdős helyett. Ugyan­csak felépült Jánosi és a most igazolt Farkas is, akik minden bizonnyal helyet kap­nak a kezdő csapatban. — Mai ellenfelünk a Gyön­gyös. A hírek és a jelek sze­rint játékerőben a nyáron nagyon megerősödtek. Vár­hatóan hatalmas küzdelem lesz majd a pályán, mint minden egymás elleni mér­kőzésünkön eddig. Bízom ab­ban, hogy nem lesz olyan durva játék, mint legutóbb Gyöngyösön. Az alábbi ke­rettől szoros küzdelem után győzelmet várok: Baár. Er­dős, Birincsik, Zsidai, Fegy­vernek!, Zágonyi, Veigli, Mó­ricz. Fenyves, Farkas. Hor­váth I., Krisztián, Horváth II., Jánosi. Ide tartozik még, hogy a találkozó megkezdésekor egy­perces néma felállással adóz­nak majd Tóth Fal emléké­nek, aki a régi egri együttes­nek a MESE-nek egyik le­gendás hírű játékosa volt, s a közeli napokban hunyt el. Az NB Il-es mérkőzés előtt kerül sor egyébként az Eger SE öregfiúk—Gyöngyös SE öregfiúk kétszer 40 perces barátságos találkozójára is. A, gyöngyös se vezető edzője Peczely Sza­bolcs elöljáróban az elmúlt heti mérkőzés mérlegét von­ta meg: — A Szarvast 2—0 arany­ban sikerült legyőznünk, nem­csak két fontos bajnoki pon­tot szereztünk, de törlesztet­tünk is a korábbiakért. Saj­nos az újabb fordulnia való felkészülésünket zavarta Tóth Gy. sérülése, a játékos min­den bizonnyal pihenni kény-, szerül, aligha- számolhatok vele. A legutóbb látott jó csapatjáték hét közben, az előkészületi mérkőzésen aka­dozott (Kartalon 3—M Az. egri vendégjátékra 15 labda­rúgót jelöltem, a keret: Sző­ke. Kovács. Budai. Bársony. Kende, Huszár. Nagy, Ull- mann, Vágó, Gombos, Fisch- li, Pörögi, Szabó, Szálai és Tö­rő. Bár apróbb sérülések az említett játékoskeretben is hát­ráltatták az’edzésmunkát, va­lamennyiük bevetésére szá­mítok. Az esélyekről a szakvezető nem nyilatkozott, reményét fejezte ki viszont, hogy a tavalyihoz hasonló színvona­las játékot hoz a megyei rangadó. Az önbizalommal aligha lehet baj a sárga-ké­keknél. hiszen mai vetélytár- társuknáj jobban kezdték a bajnokságot: jobban állnak a táblázaton, s nem szenved-5 tek vereségei. A két csapat pillanatnyi helyezése: 5. Gyöngyös 2 1 1 — 5-3 3 11. Eger 2 1 — 1 3-3 2 A mérkőzést az Egerben kifüggesztett plakátok helyte­lenül 17.30-ra hirdetik, a ta­lálkozó hivatalos kezdési idő­pontja 17 óra. Gyöngyös ’80 sakkverseny Gara Gy. mj. (Eger SE) vette át a vezetést Gyöngyösön, a Berze Nagy Janos Gimnázium emeleti dísztermében, ideális körül­mények között zajlanak az V. országos sakk-mesterjelölt egyéni minősítő verseny for­dulói. A torna félidejéhez ér­kezve megállapíthatjuk, szín­vonalas, izgalmakban bővel­kedő küzdelmek fémjelzik a Heves megyei Sakk Szövet­ség hagyományos versenyét. A legnagyobb meglepetést dr. Gara György mesterjelölt, az Eger SE sakkozója szol­gáltatta. veretlenül áll az élen. Megfogyatkozott azok száma is, akik eddig elkerül­ték a vereséget : ezzel csupán Lengyel László, a GYSE mesterjelöltje dicskedhet. Függőben maradt a Túri I.— Polgár mérkőzés. Ennek vég­eredménye azért lehet érde­kes és fontos, mert aki győz­ni tud, felzárkózhat az él­ből yba. Heves megye színeit ot egyesület versenyzői képvise­lik. Öröm, hogy az Eger SE mesterjelöltje, dr. Gara György várakozáson felüli eredményt ért el. — eddig. Nagyszerű a gyöngyösi mes­terjelölt Lengyel László tel­jesítménye. Felzárkózott az élmezőnyhöz a Vasas SC mesterjelöltje, Bihari Mihály is. Eredmények: dr. Gara— Tóth M. 1—0. Süli—Lengyel döntetlen, Kiss. I.—Fóbián 1—0, Túri I.—Gorda 1—0, Mátrai—Bubenkó 1—0. Ba­logh P.—Túri Z. döntetlen, Bennó—Valis döntetlen. Var- gyas—Rabovszky 0—1. Pesz- tericz—Polgár döntetlen. Bä­der—Forgács döntetlen, Kiss P.—Babucs 1—0, Mazula— Margittal döntetlen, Bihari— KÉZILABDA: Megyei férfi baj­noki mérkőzések 16.30 órától Füzesabony—Egri Forgácsoló. Hatvani VM—Heves. SAKK: Alkotmány ünnepi ver­seny. Gyöngyös. Berze Gimn. függöjátszmak 9 órától, forduló 14.3 0-tól. TÖMEGSPORT: III. országos KIOSZ sportnapok keretében, horgászverseny a verpeléti ha­lastónál. 7 óra. ' A szombati szá­mok döntői Eger, városi stadi­on. ÖKÖLVÍVÁS: Nemzetközi. Do­bó kupa, felnőtt egyéni verseny. Kovács 1—0, Kőszegi—D Ai bini 1—o, Laczo—ifj. Gál dön­tetlen, Gacso—Órendi 1—0, Rinyu—Horváth döntetlen, Újvári—Balogh I. döntetlen. Ó. Szabó— Brhlik 0—1, Puhl —Csizmadia 1—0. Schmidt— Szalai döntetlen, Kárász—id. Gal 1—0. Dr. Gara—Tun I. 1—0. Ra­bovszky—Kiss I. 0—1, Tóth M.—Süli 0—1, Lengyel—Mát­rai 1—0, Polgár—Benno 1— 0. Gorda—Bihari 0—1, Fábi­án—Kiss P. 0—1, Valis—Ba­logh P. 1—0. Túri Z.—Var- gyas 0—1, Margittal—Gacsó 0— 1, Brhlik—Báder 1—0. Bubenkó—Mazula döntetlen, Forgács—Pesztericz 0—1, Ba­logh I.—Kőszegi 0—1, Hor­váth—Puhl 1—0. D’Albin!— Laczó döntetlen, Babucs—Ri. nyu 1—0, Kovács—Újvári 1 —0, Csizmadia—Kárász 0—1, Szalai—ifj. Gál 0—1, Órendi —Ó. Szabó 0—1, id. Gál— Schmidt 0—1, Kiss r.—dr, Gara 0—1, Süli —Valis 0—1, Kiss P.—Len­gyel 0—1, Túri I.—Polgár függő. Bihari—Brhlik 1—0, Kőszegi—Tóth M 0—1. Mát­rai—Rabovszky 0—1, Peszte­ricz—Vargyas 1—0. Gacsó— Kovács döntetlen, ifj. Gál— Bubenkó 0—1. Balogh P.— Babucs döntetlen, Bennó— Túri Z. döntetlen, Mazula— Fábián 0—1. Gorda—Horváth 1— 0. Kárász—Forgács dön­tetlen, Laczó—Margittal 1—0, Báder—D’Albini döntetlen, Ó. Szabó—Balogh I. döntet­len. Schmidt—Puhl 1—0. Új-' vári—Rinyu döntetlen, Óren­di—Szalai 0—1, Csizmadia— id. Gál 1—0. Az élcsoport állása: dr. Gara 5,5, Lengyel 5, Kiss L, Valis 4,5—4,5 pont. Eger, Kemény Ferenc sportcsar­nok, 17. L.A BDA RÜG AS: Eger SE— Gyöngyösi SE. NB ll-es mérkő­zés. Eger, városi stadion 17, Un­tak. Megyei bajnokság (kezdési idő 17 óra): Besenyőietek—Eger- csehi. szolnoki jv. Hort—Torná­méra. nógrádi jv. Selyp—Rersk, borsodi jv. Apc—Kompolt, Suf- ranszki. Sírok—Füzesabony, Dé­vai. Mátraderecske—Petőfibánya, borsodi jv. Egri járás I. osztály (16.00): Tarnalelesz—Istenmeze­je, Hevesaranyos—Novaj, Eger- bakta—Pétervásara. Makiár—Eger- szólat, Felsötárkány—Verpelét, PAKÜSE—Mikofalva. Noszvaj— Egerszalók. Gyöngyösi járás: ..A” osztály: (t 6.00) Nagy fügéd—Gyön- gyösoroszi, Atkár—Domoszló, Abasar—Rozsasscntmarton. Szu­ez’.—Márkáz. Gyóngyóshalasz— Gytmgyospata, Eceed—Nagyrede, Hered—Adás:. Iton&o&auöpla- EoUtcm.----- ­I nnen-onnan A Heves megyei Tannes Kolacskovszky Sportegyesüle­te felvételt hirdet ritmikus sportgimnasztika sportágban 4— 6 éves lányok részére. Je- jelentkezés szeptember 4. e.s 5- én délután 17—18 óra kö­zött a Szilágyi gimnázium tornatermében, Kelemen Mar­ta edzőnél. ★ Az egri .járási labdarugó-, bajnokság idénynyitó ered­ményei. I. osztály (zárójelben az ifjúságiaké): Noszvaj— Tarnalelesz 0—0 (2—1), Eger­szalók—PAKÜSE elmaradt (0—6), Mikóíalva—Felsőtár- kány 4—1 (9—1). Novaj—Is­tenmezeje 1—3 (2—1), Ver­pelét—Maklái- 0—0 (2—0), Egerszólát—Egerbakta 10—0 (1—2), Pétervására—Heves­aranyos 8—2 (2—4). II. osz­tály: Egerbocs—Nagy visnyó 0—1, Andornaktálya—Bodony 3—2. Mátraballa—Bekölce 3—1. ★ A teke NB II keleti cso­portjában augusztus 31-én in­dul az őszi idény. Az Egri Spartacus együttesének őszi menetrendje. I. forduló, alig. 31: Eger—S. Síküveg. II. for­duló, szept. 7: MÉMTE— Egea-, III. forduló, szept. li: Borsodi B.—Eger. IV. fordu­ló, szept. 21: Eger—Ny. Spart. V. forduló, szept. 28: Bp. Pos­tás—Eger. Ví. forduló, okt. 5: Eger—Sz. Postás. VII. fordu­ló, okt. 12: K. Porcelán— Egei-. Vili. forduló, okt. 19: Eger—HÓDGÉP. IX. forduló, okt. 26: SZVSE—Eger. X. for­duló, nov. 2: •Eger—STC. XI. forduló, nov. 9: Építők—Eger. XII. forduló, nov.: 16.: Eger —Ikarus. XIII. forduló, nov.' 23.: Kazincbarcika—Eger. érmes. ★ Poznanban az ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa- bajnokságon folytatódtak az egyéni versenyek. A magya­rok közül eddig a Jegjobb teljesítményt Fazekas Györ­gyi érte el. aki a serdülő lá­nyok. mezőnyében a legjobb négy közé került, s így már érmes. ★ Szeptember 6-án, szomba­ton 10 órától Egerben, a Ke­mény Ferenc sportcsarnok­ban rendezik meg az 1980. évi férfi és női kézilabda KI- SZÖV Kupa megyei döntőit. A nevezéseket K1SZÖV szö­vetkezetpolitikai osztálya. Eger címre augusztus 31-ig Vasárnapi sportműsor-iß^-aßg^iidesiL HAZAI TÁJAKON István király városában Eddig: 40 gólkirály Manno Mtltiadcs, a BTC labdarugója- volt az első ma­gyar gólkirály, az 1901. évi bajnokságban elért 17 góljá­val. A legutóbbi pedig Fa­zekas László, az Ü. Dózsa csatára, aki az 1979—80. évi idényben 36 alkalommal ta­lált a hálóba. A magyar labdarúgás .tör­ténetében eddig 40 futballis­ta érdemelte ki a gólkirályi címet. Schlosser Imre a re­korder. aki az 1908—09. évi idénytől 1910—17-ig megsza­kítás nélkül a hazai pontva­dászat legeredményesebb já­tékosa volt. összesen hétszer szerepelt gólkirályi címmel. Takács II. József, Tichy La­jos és Bene Ferenc követi Schlossert az örök -rangsor­ban, 5—5 gólkirályi elsőség­gel. - Négyszer lett győztes Zsengeliér Gyula, Puskás Fe­renc. A háromszoros gólkirályok között van Fazekas László, Orth György, dr. Sárosi György, Deák Ferenc, Kocsis Sándor, Albert Flórián, Du­nai II. Antal és Kozma Mi­hály társaságában. Fazekas újabb elsőséget jelentő 36 gólja igen értékes eredmény, és nemcsak azért, mert ezüstcipőt is ér az. euró­pai ..Mesterlövész verseny­ben'7 a beigá van den Bergh mögött. A magyar örökrang­listán Fazekas 36 góljánál csak hat játékos szerzett töb­bet. Igaz, közöttük néhányat! többször is „túllőtték" a 36- ot. A magyar gólkirályok rang­listája, Valamennyiüknél az egy évben elért legtöbb gólt vettük figyelembe, megje­gyezve további kiemelkedő teljesítményüket is: 66 gói: Deák Ferenc (1945—46). Lőtt még 59-et, 48-at. 56 gól: Zsengeliér Gyula (1938—39). Továbbá 36. 33, 31, 50 gól: Puskás Ferenc (1947—48). 31. 42 gól: Schlosser Imre (1910 —11). 40. 38. 42 gól: Schaffer Alfréd (1917—18). 41, 42 gól: Takács II. József (1931—32). 41, 40, 31. 36 gól: Sárosi György dr. (1935—36). 36 gól: Cseh II. Mátyás (1936— 37). 36 goi: Dunai II. Antal (1967). 31. 36 goi-: Váradi Bé­la (1976—77). 36 gól: Faze­kas László (1979—80). 36 gól: Kocsis Sándor (1952). 35, 30. 35 gól: Kalmár György (1941—42) — az egyetlen vi­déki gólkirály. 31 gól: Jávor Pál (1932—33). 31 gól: Feke­te László (1978—79). össze­sen 29 alkalommal fordult elő 38 gólnál jobb teljesít­mény, a felsorolt 15 játékos, eredményeként. Vajon ki kö­veti őket az új bajnoki év­ben ? Hívószámok Az augusztus 20 i Magyaror­szág—Svédország válogatott Lab­darúgó-mérkőzés után (kezdés 18.45 órakor a Népstadionba ni a szurkolók 20.15—22.30 óra között az alábbi telefonszámon adhatják le szavazataikat arra. hogy kit tartottak a találkozó legjobb magyar játékosának: Mészáros: 176-611. Katzirz* 215-751. Paróczai: 217-701. Bálint: 174-000, Kereki: 173-444. Garaba: 215-041. Tóth J.: 215-741. Bodonyi: 215-721. Pász­tor: 215-951. Nyilasi: 217-901. Csongrádi- 182-755. Töröcsik: 174_ 111. Török: 180-544. Kiss L.: 175- 522. Burcsa: 171-700. Kuti: 215-921, Varga: 173-779. Esterházy: 176- 698. Aki Székesfehérvárra láto­gat, tudván tudja, hogy ez a város volt első' királyunk, István székhelye,!s az őt kö­vetők koronázási helye, a házai közt mégis a legutóbbi századok hangulatát érzi lengeni. De hát ,nem üt-e at a barokkon a régebbi múlt, az országló nagy király ko­ra? Nem érezheti ük-e oda a székesegyházi romok fölé ki­rályi trónusán? Nem láthat­juk-e meg az egykor a vá­rát körülvevő mocsarakon túl délre nyúló síkon tör­vénykezői augusztus dere­kán ? A város őrzi ősi lenyoma­tát. A mai utcákban ott hú­zódnak a régi utak, a terek­ben. a negyedekben a régi városrészek. Aki Buda felöl érkezett annak idején Fehér­várra. a mai Berényi út, En­gels Frigyes utca vonalán jött, s a későbbi budai kül­város helyén, a mai Dózsa György tér táján találkozott az esztergomi utassal, és egyijjtt mentek a várba a mai Március 15. utca táján. A Pécsről és Földvárról érke­ző útja pedig egybeesett a mai Széchenyi úttal, s a vár délkeleti falai alatt, a vár­árok előtt — a Piac tér he­lyén — a Liszt Ferenc ut­cáig. ahol a mai Palotai út nyomán a Veszprém felől ér­kezők csatlakozhattak. Így a Szabadság tér helyén talál­kozhattak össze a budai, s esztergomi utasokkal a fal. lal, s árokkal körülvett, in- goványok között, nehezen megközelíthető kiemelkedé­sen épült település közepén. Járjuk körül ezt a regi vá­rost, falai helyét s maradvá­nyait! Ha a Március 15. ut­cán lépünk be, a mai Vár­kapu utca torkolatában ke­resztezzük a hajdani falak helyét. Nem messze innét a régi Budai kapu után. az István király Múzeum épü­lete helyén kanyarodott a fal, s tovább a Népköztár­saság útja és a Bástya utca közt húzódott: a Lakatos ut­ca és a Szabadság tér kö­zött. Keleti oldalán, a Nép- köztársaság útja felöl a vá­ros egy alkapitányának, Wathay Ferencnek a szobra emlékeztet 1602 nyarára, amikor az alig egy éve visz- szafoglalt várost újra bevet­te a török. Az Isztambulba elhurcolt Wathay „az Ten­ger melletti Galata Tornyá­ban” raboskodván hosszú évekig „Szomoruságos ba- nattiaban” énekelte meg a harcokat. E falmaradványtól délre, a Honikért mélyebb, ezeréves terepszintjén találjuk az Ist­ván királyhoz legközelebb álló emlékeket. A múlt század óta több'ásatas során tárul­tak itt fel a nagy király ala­pította bazilika maradvá­nyai. Látjuk a hatalmas pil­lérek csonkját, a királyi tró­nus emelvényének köveit, a királyi kriptát. Sok sír ke­rült elő idők folyamán e ba­zilika alól és a környezetéből, így a Romkert hosszanti ol­dalán elhaladó út alatti, va­Wathay Ferenc vicckapitány szobra a várfal előtt lamint: a szemközti új ház árkádjai alatt, s előtt meg­őrzött sírkápolnák romjai közül. Királyok sorát temet­ték ide. Maradványaik közül III. Béláét és első. íeieségé- ét, Antiochiai Annáét sike­rült azonosítani. A Romkert bejáratánál levő mauzóleum­ban láthatjuk azt a nagy, díszesen faragott kőkoporsót, amely talán István király tetemének adotit nyughelyét. A várfal innét a mai Nép- köztársaság útja mentén bás. tyákkal csipkézve ment a Vörösmarty térig, s onnan észak felé a másik oldalon. Ezen a részén egy-két Csők István utcai ház udvarán látni még a fal néhány rész­letét, s úgyszintén a külső oldalról, a Megyeház köz es a már említett Liszt Ferenc utca közötti részén. Igaz, ezek a falak, bármilyen ré­giek is, nem István korabol valók lehetnek, már csak azért sem, mert sokszor kel­lett újjáépíteni e varost es yedmüvedt. Kezdetben bizonyara fá­ból és földből készült fa­lakkal kerítettek körül a vá. rost. A partos domboldalon így emelt fal a legutóbbi idők régészeti kutatásai sze­rint tíz-tizenöt méter magas is lehetett, míg ahonnan a földet jórészt nyerték, az. alatta húzódó széles védő- urok több mint három és tél méter mély. A kor építésze­tére emlékeztet a bazilika hatalmas épületének marad­ványán kívül az utóbbi év­tizedben előkerült még ré­gebbi két épület romja. Ist­ván apjának, Géza fejede­lemnek az uralma idejéről való Szent Péter-templomé a mai püspöki Székesegyház előtt, s a Szent Kereszt pré­postsági templomé. S a sokszor feldúlt közép­kori Fehérvárnak még meny­nyi kőenüéke lehet a föld alatt! Hiszen itt állt valahol a bazilika körül István ki­rálynak a palotája is; volt itt káptalani iskola, ahol az ország első püspöke, Gellért tanított (az ő születésének ezredik évfordulóját szep­tember végén ünnepük Esz­tergomban és Budapesten). S itt őrizték — talán a bazili­kához kapcsolódó kamrák­ban — a koronát és tarto­zékait, az ország kincstárat és az okleveleket, köztük az augusztusi törvénykezések nem egy dokumentumát. Ez utóbbiak közül az augusztus 15-i, illetve később 20-i fe­hérvári törvényhozások, or­szággyűlések leghíresebb tör- vénylevele egy későbbi ok­mány alapja lett: az egykori rhagyar társadalom hatalmi tényezőinek alkotmányáé, az 1222-es Aranybulláé... S ha végigjártuk az ál­lamszervező király székváro­sát, látogassunk be a róla elnevezett múzeumha is, ahol eredetiben vagy másolatban számos tárgy teszi teljeseb­bé bennünk a felidézett kotf élményét, * K j Az úton tül a Korukért a bazilikával — az utón innen két temetkezési kápolna nyúlik be az új épület alá __ —— .(MII foto - Küj If Sí. 4!

Next

/
Oldalképek
Tartalom