Népújság, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-10 / 187. szám

Nyári témák?

Nyár van. Kánikula. Ájulást hozó hőség. Legalábbis akkor, amikor e sorokat írom. És azon töprengek, hogy egv ilyen nyári kánikulában miként kellene valami köny- nyű kis bolondságot írni. Amit az emberek pihegve is elolvasnak. Amit az emberek, ha nem olvasnak el, akkor sem veszítenek semmit, mert olyan könnyű az írás, hogy már nem is bolondság.

Igen, valami könnyű kis csevegés kellene, mondjuk az időről, a napfényről, a nyaralásról, a nyári szerelemről, a vízbe fulladás veszélyeiről, esetleg a fagylaltmérgezésről. avagy arról, hogy milyen szép és kellemes hideg is van ilyenkor az Északi-sarkon. Vagy Grönlandon. ezen a hatalmas, túlnyomórészt jéggel borított szigeten, amelyet a minap ..gyalogolt” keresztül —. ha hinni lehet a híreknek — egy vállalkozó szellemű < díció, A vállalkozó szelleműekből álló expedíció ugyan nem vikingekből áll és nem az ismeretlennek vágtak neki, de bátorságuk akkor is felér az ezer év előttiekével.

Megvan! Ezekről, az effajta expedíciókról írok. Az olyanokról, amelyeknek tagjai példánkban ím átgyalo- golták az egykor „zöld” földet, Grönlandot, vagy megmásztak az Elbruszt. sót a Himalája legmagasabb csúcsait is. Az olyan expedíciókról írok, amelyeknek tagjai leereszkedtek a csendes-óceáni Marianna-árok tízezres mélységeibe, vagy beültek az űrhajóba, hogy kikerülvén a világűrbe, megvessék lábukat az emberiség nevében ott. Igen, ezek mind érdekes nyári témák, az emberek szívesen olvassák, s ha kicsit borzonganak is, hát legalább hűlnek tőle így. És az újságíró számára sem jelent különösebb szellemi erőfeszítést ilyenekről sorokat vetni papírra, legfeljebb hozzáfűzi, hogy az emberi értelem, meg az emberi bátorság, meg a dollárok milliói... mert azért ezek az expedíciók nem jelentenek kis pénzű mulatságot. Tehát jól jár az író, jól jár az olvasó.

Nos. tehát témára fel! Sőt: nvári témákra fel!

»

Kezdjük GrönlanddaL amelyet mint fentebb írtam, egy expedíció...

Várjunk csak ezzel a Grönlanddal egy pillanatra! Való igaz, a minap olvastam, hogy sítalpakon szelték keresztül a világ legnagyobb szigetét. De azt is a minap olvastam. hogy az Egyesült Államok egyik legfontosabb radarrendszere, amely nemcsak az 'USA védeimét szolgálja — sőt! —, hanem az irányítás feladatait is ellátja, éppen ezen a zöldföldöij, grün, — azazhogy Grönlandon húzódik. Nem tudom, mert érdekes módon erről nem szóltak a hírek, hogy a vikingek egykori földjén, azt átszelvén az expedíció belebotlott-e a radarrendszer hálójába. És ha igen. vajon tagjai eltünődtek-e azon, amin most é sorok írója tűnődik: mi kerül többe, egy ilyen expedíció, vagy a katonai célokat szolgáló radarrendszer? A kérdésfelvetéskor minden bizonnyal sokan mosolyognak rajtam, s azt gondolják, a laikusság ilyen fokán nemhogy kérdezni, de még nyilvánosan töprengeni sem szabad.

Pedig bátran kijelentem: nekem van igazam. Az expedíció, amgly átgyalogolta Grönlandot. költségeiben bár talán ezredrészét sem érte el a radarhálózat fenntartásának. a maga módján és távlataiban mégis nagyobb hasznot hozó. mint a szupertitkos katonai övezet. Pedig mindkettő a tudomány sikere. Csak az a kérdés, mennyiért és mire használja fel a tudomány. Kétségtelen, hogy nem jelent számottevő költségkülönbözetet egy űrhajós felküldése a kozmoszba, vagy egy katonai kémhold elhelyezése stacionárius ponton a föld felett. Mindkettőhöz az emberi tudomány magas fokú fejlettségi szintjére volt és van szükség. De mégis többet érdemel még anyagi ráfordításban is az a kísérletsorozat, amelyet most folytatnak többek között a szovjet kozmonauták a Szaljut—6.- on. s amelynek célja, hogy .szupertisztaságú fémeket állítsanak elő az elektronikai ipar számára a kozmikus, leg- ritka térben. ,

Igaz. a Himalája csúcsai messze esnek meg a kétszáz, vagy a negyvenezer kilométer magasban keringő ürob- jekturnoktól, s az is igaz, hogy az emberiség jelenleg sajnos lényegesen több és nagyobb energiát fordít a katonái kémhoidak. a radarrendszerek megteremtésére, mint az. effajta tudományos, vagy sportexpedíciók támogatására. Az is kétségtelen, hogy érdekesebb és izgalmasabb legalábbis a tudományos extremitás szintjén a cirkálórakéta, vagy az. egymillió hirosimai atombomba robbanóerejével felérő új rakéták kétségbee.itően lenyűgöző ..képessége”. mint egy csendes hét végen megmászni az Elb- t-usz csúcsait. De hát az ember azért ember, mert optimista, bízik benne, hogy mégis ezek a csúcsok jelentik az igazi magasságokat, hogy a katonai kémholdak alatt keringő tudományos űrexpedíciók — végeredményben azért ezek sem jelentenek olcsó „mulatságot” — ádják meg és szabják meg az emberiség igazi jövőjét.

Bevallom és belátom, hogy Grönland jegétől messzire és magasba jutottam a sorok lépcsőit járva. Nyári témákat ígértem, de szolgáljon mentségül, hogy mindaz, amiről írtam, szóltam, nyáron is témák. Örökzöld témák. Hogy ne legyenek azok se nyáron, se télen, hogy ..örök'' és ..zöld” voltuk éppúgy a történelmi múltté váljék, mint Grönland egykori gazdag flórája és faunája, ahhoz az kelletik, hogy a legnagyobb kánikulában, vagy a legna- gvobb hidegben, de mindig rajta tartsuk a szemünket a világ sorsán

És ez legkevésbé sem nyári bolondság. Legfeljebb fellépés az emberi őrület ellen. Pontosabban: az emberiség őrültjei ellen.

pl

XL

Az első lépések

Ott. ahol két esztendeje alig volt írástudó, ma matematikát oktatnak Afgán no a kfibuli egyetemen.

Zsákutca

„Megfáradt, tanácstalanságomban fordulok Önhöz. Arra kérem, fogadjon a szerkesztőségben. Az életem teljesen zsákutcába jutott. Ügy látszik, mindig én maradok a vesztes fél. Már nem látok kiutat..

oooooooo&oo

— Ne haragudjon, hogy előbb a levelemmel, most meg személyesen zavarom. Tudom, nem lehet rajtam segíteni. de mégis elmondanám. mert nemcsak nekem jutott ez osztályrészül, ötvenegy éves vagyok és magányos. Annyit még hadd tegyek hozzá: felszabadulás óta párttag fagyok, vöröskeresz- tes aktíva, de voltak olyan évek. mikor a szakszervezetben dolgoztam. Csak olyan időszak nem volt soha, hogy valamilyen társadalmi munkám ríe legyen. Inkább többfélét is vállaltam. Így nevelt az apám. Otthonról hoztam magammal, hogy az ember nemcsak önmagáért él.

De hogy megértsen, kezdeném előírói. Dunántúliak vagyunk. Az apum mezőgazda- sági cseled \o)t. de nem a meghunyászkodó fajtából. Egyszer, emlékszem rá még ma is, otthon előttünk verték meg a csendőrök. Ara- tósztraikra készültek. Gondolom. természetes, hogy a felszabaduláskor. Ifi évesen felvettek a pártba. Voltam az MNDSZ-ben, a szakszervezetben. mert hogy közben már. hogy el ne feledjem, egy gyárban helyezkedtem el. Ott ismerkedtem meg a férjemmel. Fiatalok voltunk, nem volt semmink, csak a hitünk, hogy szükség van ránk. s hogy egymásra is szükségünk lesz egész élei ün- kön át. Krajcároskodtunk. a hasunkon spóroltuk meg a bútorra valót, s amikor a kezünkbe adták a lakásunk kulcsát nem cseréltünk volna senkivel.

Együtt dolgoztunk. Egy este a fer.iem azzal jött haza. hogy behívatta a káderes. megkérdezték tőle, akar-e tanulni. Becsületére legyen mondva, attól tette függővé, hogy én mit szólok hozzá. Mert akkor már útban volt a gyerek, s azt mind a ketten tudtuk, nekem kell többet vállalni, hogy ha ő tanul. Lelkemből örültem, biztattam: Menj. kedvesem. Tudtam. hogy jó feje van. Hozzáfogott a technikumhoz, aztán az egyetemhez. Én közben dolgoztam két műszakban. s neveltem a fiunkat. Hordtam hajnalban a bölcsödébe. és tél éjszakákat a karomon ringattam, ne zavarja sírásával az. apját. A térjem mindig mondta; egész'

életén át hálás lesz nekem. Ha befejezi az egyetemet, jobb beosztást kap, nekem dolgoznom sem kell majd. Visszaadja, amit én adok.

Mérnök lett. És két év múlva elváltunk...

(Meg kell értenie engem, elvtársnő. Nem vagyok csavargó. Becsületesen otthagytam mindent a feleségemnek, meg a gyereknek. Azt sem fillérezgettem, mennyi a gyerektartás. Fizettem sokszor többet, mint amit kiszabtak. Üj házasságot kötöttem. Szeretem a feleségem. Az elsőt becsülöm, mert valóban sokat köszönhetek neki. Hogy könnyebb legyen az élete, eljöttem az üzemből is. Haragszik rám, de én még boldog is akartam lenni. Biztosan ismeri ezt a problémát, a férj tanul, az asszony lemarad. s néhány év múlva már három mondatra elegendő közös témájuk sincs. Ügy pedig nem lehet leélni az életet. A második feleségem lépést tart velem, érdekli. amit csinálok Lehet | vele beszélgetni üzemi problémákról is. Sokan váltak már el. miért épp a mi ese-1 tünk érdekli?)

■OOOOOOCKKKKW

Három Kiváló dolgozójelvényem van. Mindenki tudta, rám mindig lehet számítani. Különösen, amikor már nagyocska lett a fiam. Ha túlórázni kellett, vállaltam. Ha társadalmi munka volt, nem maradtam otthon a gyerekre hivatkozva, mint mások. Ha behívtak a pártirodára hogy valamit el kell vállalni, én sohasem mond- , tam nemet. Később már mindenki természetesnek vette. hogy mindenütt ott legyek. Az is elhangzott a hátam megett. teheti, hisz azt az egy gyereket nem nehéz ellátni. Nem kell a férjére főzni. Mikorra meg felcsepe- 1 redett a fiam. ipari tanuló lett. már akkor is csak rám hagyatkoztak, amikor szóltam. hogv vannak fiatalabbak. csinálják azok. Te egyedül vagy — mondták, s akartam, nem akartam, vállalni kellett mindent.

(Az én kezem alatt dolgozott. Soha rosszabb munkásom ne legyen. Akár aludni mehettem volna, annyira pontos, lelkiismeretes volt Nagyon sajnáltam, amikor leszámolt. Tulajdonképpen értem is. meg nem is. hogy miért ment el. Lehet hogy nagyon sokat követeltünk, hogy nem vettük észre, az ő feje felett is elszállt, az idő. nem bír már annyit. De kérdem én. hát azt tartsam itt túlórázni, akinek kicsije rnn otthon, « Uét-hámm gyerekeseket, azokat, akiknek este ott a családjuk is? Én nem tehetek arról, hogy ilyen rosszul sikerült az élete, egyedül maradt. Talán ő is hibás benne. Ki tudja, mi zajlott a két ember között a lakás falain belül. Meg hát, úgy valahogy .voltunk vele, hogy mit mártirkodik, hogy ő csak a fiának él? Miért nem ment férjhez másodszor? Rendes, becsületes emberek is közeledtek hozzá. Ha meg azt vállalta inkább, hogy egyedül marad, hát akkor vállalni kell azt is. ami azzal jár...)

OOtMKHKKKXKy

Üj munkahelyem van. De sajnos a fizetésemen nemigen látszik, hogy harmincévnyi. munkaviszony van a hátam megett. Valahogy a művezető, meg a szakszervezeti bizalmi hatszor hamarabb kiáll a fiatalokért, akik pedig minduntalan otthon maradnak, ha egy kicsit köhög a gyerek. A borítékomon nemigen látszik a különbség köztem, aki mindig mindent elvállal, meg a fiatalabbak között...

(Tegye a szivére a kezét, elvtársnő, s úgy mondja meg őszintén, ha magának van két egyformán szorgalmas munkása, nem azt támogatja, akinek két-háróm gyereke van? Szerintem a családosokat illetik meg a kedvezmények. meg a nagyobb gondoskodás is. Ezt N.-né- nek, aki maga is társadalmi munkás, talán jobban meg kellene értenie.)

OOOOOOOOOOöf

A lakásügyemről már alig merek beszélni, mert jó. ha azt nem mondják egyenesen, hogy hülye vagyok. Egyszobás lakást kaptunk mi annak idején. Amikor a férjem elköltözött, abban maradiam a fiammal. Áldott jó gyerek, semmit sem mondhatok rá. Megértette, ha nem volt pénzünk, soha az egy panaszszót ki nem ejtett a száján. Én szívesen taníttattam volna, de ő szakmát választott, hogy hamarabb keressen. Huszonegy éves volt, amikor hazajött azzal, hogy nősülni szeretne. Hát, ha rendes a kislány, akkor nekem nem lehet kifogásom, gyermekem — mondtam neki. De nincs hol lakniuk! Hát összehúzzuk magunkat, bátorítottam, s odahozta a kis feleségét. Aranyos kis menyem van. rá se szólhatok egv szót sem. Én kiköltöztem a konvhába. ők a szobában maradtak. Jött a gverek. Négyünknek már nagyon stík volt az a kis lakás.

Mondtam a fiamnak, bemegyünk a tanácshoz, iemondok a lakásról a javatokra. Én meghúzom maganj valahol, aztán majd csak kapok Lakást. Megcsókolta érte a kezem. Rájuk írták a lakást, én albérletbe mentem. Beadtam a lakásigényem is, mondtam, várok türelmesen, én egymagámban mégiscsak könnyebben meghúzódom az albérletben, mint ők a gyerekkel. Jobban ki tudort» várni. Ennek már négy éve. De lakásom a mai napig sincs. Még ígéret sem. hogy i majd kapok. És ezt már nem értem meg. Hát én egy fiatal házaspárnak adtam át a lakást! A harmincéves sok munkámért, a becsületemért, azért, hogy előbbre tartottam egy fiatal család dolgát, a sajátoménál, engem csak így, félre kell tenni?

Mindenki azt mondja, minek adtam oda a lakásom. A fiatalok négy év alatt már kaptak volna újat. A gyárié támogatta volna őket. hiszen mind a ketten munkások. Jobban bírták volna, mint én. Lehet, hogy igazuk van?

(Nézd, ha két kérelem van bent, az egyik egy fiatal gyerekes házaspáré, a másik egy magános nőé, vagy férfié, te kinek a pártjára Alinál? Mert a lakáselosztással foglalkozó bizottság, ha megannyira is méltányolja az egyedülállók érdemeit, azért a családokat általában előnyben részesíti. És ezt mindenki jogosnak tartja. Ismerem az ügyet. S egyelőre ném is tudunk segíteni. Sokan állnak sorba családok is. egyedülállók is. Akkor követett el hibát az asszonyka, amikor lemondott a fia javára. Akkor megmondtam neki, mire vállalkozik. De hát ő az anyai szeretetre hivatkozótt. Kell az anyai szeretet, anélkül nem élhetnének a gyerekek. de ennyire nem szabad vaknak lenni. Mert szerintem a fianak egyáltalán nem fő a feje azért, hogy a mama lakás nélkül maradt. Beszéltünk már erről az ügyről többen is. De egyelőre nem tudunk segíteni. Pedig, sajnos, sokan maradtak egyedül.)

oooooooooooo

Végighallgattam a történetet. Valóban nem egyedi. Beszélgettem a volt férjjel.

A lakásügyi bizottság egyik tagjával. A régi munkatársakkal, s az újakkal, akik már csak ezt a keserű szívű, idősödő asszonyt ismerik. De nem jutottam semmire. Valahol mindenkinek igaza volt az ügyben.

Róza}