Népújság, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-10 / 187. szám

1 f!LAG PROLETÁRJAI, EGYESUiisatíLI Mppujuuj AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXI. évfolyam, 187. szám Ára: 1,60 forint 1980. augusztus 10., vasárnap Start után 1/ ét hónap telt el az- óta, hogy július 8- án lezajlottak az ország- gyűlési képviselői, vala­mint a helyi tanácstagi vá­lasztások. Az alakuló ül«-! seket követően beindult a ; tanácsi gépezet, új pezs­gés kezdődött közéletünk­ben. Munkához láttak a < lakosság különböző ügyei-) vei, élet- és munkakörül- \ ményeivel, a lakóhely, a j környezet szépítésével, a ( társadalmi munkák szer­vezésével foglalkozó bi-í zottságok. Már ez alatt a; hatvan nap alatt szép szá- j mú terv készült mindé- < nütt a közös tevékenységle. A választásokat megelő- í ző időszakban — mint ar- ról már többször említésti js tettünk e hasábokon —! élénk párbeszéd alakult ki \ a lakosság és a helyi ta­nácsok között. Szűkebb j hazánkban 12 ezernél! többen kértek szót ebben í a párbeszédben, s az ese­tek zömében közérdekű, J valamennyiünket egy for- j mán érintő és érdeklő kér- ; déseki’ől esett szó. Magam < is számtalan helyen tanú- I ja voltam, hogy milyen fi- ] ! gyelemmel és lelkesedéssel vettek részt ebben a jövőt < formáló beszélgetésben a! 'tanácstagjelöltek. Azok, J •akik ezekben a hetekben j - a választók bizalmát < élvezve — a gyűléseken < elhangzott közérdekű fel- ’ vetéseket, bejelentéseket.! javaslatokat rendszerezik' és értékelik. Hogy aztán a < ciklus további időszaká­ban tudásukhoz és tapasz- | talataikhoz mérten együtt í tevékenykedjenek a lakos- < sággal a megvalósításukért. < S mert — mint tanács- í tagoknak — időről időre j számot kell majd adniuk < az állampolgároknak, akik < el is várják a reális szám­adást. A helyi tanácsok tagjai­val beszélgetve, kitűnt: az új ciklus startja jól sike­rült. Az eltelt két hónap kisebb-nagyobb megyei eseményei is bizonyítják, hogy jól megfontolt, a la­kossággal közösen megvi­tatott elvek alapján fris­sültek meg a helyi vezető ! testületek. Az elmúlt, | Ugyancsak hosszúra nyúlt , tanácsi ciklus rengeteg i tennivalójába belefáradt tanácstagokat váltó fiata lók, s a különböző réte­gek új képviselői máris • lendületesebb vérkeringést teremtettek a tanácsi tes- > tületek. bizottságok életé- i ben. Étre a pezsgőbb köz- i életre szükség is lesz az 5 elkövetkezendő években. ) amikor a már karnyújtás- í nyira lévő ötesztjendős ( tervidőszak közös elképze- < léseit kell majd aprópénz­re váltani, a papírra ve- í .tett javaslatokat valósággá ! formálni. Ezért fontos alappillér a jövő tanácsi munkájához a jó start, az elmúlt két hónap alatt végzett sokszínű tanácsta­gi — és természetesen az országgyűlési képviselői tevékenység. Mégha sokan kevésbé rutinosan tették is le az asztalra közéleti munkájuk első gyümöl­csét. Szilvás István AZ ÜJ GÉPEK IS SEGÍTENEK Minden kombájn elkelt Heves megyében is fel­gyorsult az .aratás, és ha az időjárás engedi, hamarosan befejezik a gabonafélék be­takarítását. Az idei nagy munkához a megye félezres kombá.inparkját újabb gé­pekkel növelték. Mint Joó Imre, a Heves megyei AG- ROKER Vállalat igazgatója elmondta: körültekintő üz­letpolitikát folytatva felhí­vással fordultak a nagyüze­mekhez a korábban raktár­ban maradt arató-cséplő gé­pek értékesítésére. A felhívás megértőkre to­tált és mire az aratás meg­kezdődött, mind az 50 kom­bájnnak gazdája lett. Húsz szovjet gyártmányú SZK— 5-ös, 23 NDK-ból érkezett nagy teljesítményű E—516- os és hét lengyel Bizon-Gi­ga-nt arató-cséplő gépet vá­sároltak meg. Ezek a kom­bájnok Is mind közremű­ködnek a megkésett betaka­rításban. Azt is megtudtuk, hogy a vállalat közvetítésé­vel a poroszlói és a sarudi termelőszövetkezetnek egy- egy SZK típusú szovjet lánctalpas rizskombajn ér­kezett Szolnokról, az ottani AGROKER Vállalattól. Mind a két gazdaságban azóta jól hasznosítják ezeket a gépe­ket is a felázott talajon a betakarításnál. Az AGROKER egri köz­pontjába egyébként újabb öt nagy teljesítményű E— 516-os kombájn érkezett. Te­hát az érdeklődő gazdaságok további igényeit is biztosít­ják, főleg már az őszi ku­koricabetakarításhoz. Újabb árkedvezmények Az Express felkészült az utószezonra Minden hely foglalt az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda három nagy nemzetközi ifjúsági üdülőtá­borában: egyszerre 3000 ma­gyar és külföldi fiatal nyaral Verőcemaroson, Balatonföld- váron és az északi part Ki- lián-telepi „bázisán”. A KISZ KB utazási irodá­ját már az utószezon foglal­koztatja. Elhatározták, hogy vékonypénzű diákoknak és dolgozó fiataloknak újabb szállás- és utazási kedvez­ményeket adnak szeptember 1-től az október 30-ig tartó kapuzárásig. A nemzetközi üdülőtelepeken és a kőszegi Hotel Express, Panorámában az egyébként is alacsony sze­zonon kívüli árakból további 20 százalékos szálláskedvez­ményt biztosítanak a kere­settel rendelkező fiataloknak. Az általános és középiskolá­sok országjáró tanulmányi kirándulásaikon a szállás­árakból 30 százalékos ár- csökkentést kapnak. Az uta­zási iroda tervei hatottak az üdülőhelyek élelmezéséről gondoskodó Pest-budai Ven­déglátóipari és a Bakony vi­déki Vendéglátóipari Válla­lat vezetőire is; a szállás­árakhoz igazodva, a főszezon után ők is 25 százalékkal mérséklik a napi háromszo­ros étkezés korábbi 90 forin­tos árát.-Novembertől a csoportos kirándulásra vállalkozók az Expresstől is kérhetnek pa­norámabuszokat. Az általános és középiskolások az úttörő- csapat és a KlSZ-szervezef „körbélyegzőjére” eddig is mintegy 33 százalékos áren­gedményt kaptak. Most ezen­felül további 25 százalékkal csökkentik a buszok kilomé­terenkénti tarifáját. A 18 éven aluli diákok csoportjai tehát kilométerenként 9 fo­rintért. a KISZ-szervezetek 10 forintért vehetik igénybe a buszokat. A dolgozó fia­talok a hivatalos tarifához viszonyítva 10—15 százalé­kos kedvezményt kapnak. MEGYÉNKBEN Nem okozott nagyobb kárt a péntek esti vihar A péntek esti, éjszakai vi­har hazánkban több helyen okozott komoly károkat. Megnehezítette a forgalmat számos országúton. így pél­dául az M-7-es autópályán és az egyes főúton hosszabb szákaszókoh húsz centiméte­res viz állt. ami pihenőre késztette a személygépkocsi­kat. Este mintegy fél órán át egyetlen kocsi sem tudott közlekedni a balatoni autó­pályán. Az orkánerejű, 90— 100 km-es sebességű szél több helyütt fákat döntött az utakra, vezetékeket szakított le. Az áramkiesés miatt pél­dául nem jártak a vonatok éjszaka Tata és Tatabánya között. Megyénket szerencsére el­kerülte a nagyobb erejű vi­har, csupán néhány helyről jelentettek kisebb zavaro­kat: Heves. Átány, Füzes­abony és Eger, térségében több helyen volt feszültség- kimaradás. a vezetékek szi­getelőanyaga is megsérült. Az ÉMÁSZ dolgozói azon­nal hozzáláttak a hibák ki­javításához, amelyet néhány órán belül el is végeztek. A megyei tűzoltó-parancsnok­sághoz egyetlen jelentés fu­tott be: Sarudon, a 2. számú tsz.-tanyán a hajnali órákban villámcsapás miatt kigyul­ladt, egy nagyobb szénaka­zal. A tüzet reggelre elfoj­tották, a kár négyezer forint. MA A hét három kérdése Az elmúlt hét legfonto­sabb külpolitikai esemé­nyeit összefoglaló és kom­mentáló írás a második ol­dalon található. NEB-dosszié Munkatársunk egy NEB- vizsgálat nyomán annak járt utána, milyen a nap­közi otthonok felszereltsé­ge, ellátottsága megyénk általános iskoláiban. Az írás a 4. oldalon olvasha­tó. A „tettes" köztük van Egy évvel ezelőtt kezdték meg az egri Petőfi Sándor középiskolai kollégium fel­újítását. A munkálatokat azonban a most következő tanév kezdetéig nem tud­ják befejezni. A miértre keresi a választ cikkében Koós József az ötödik ol­dalon. Egy darab a Pusztából Kevesen tudják, hogy e nagybetűvel írott Pusztá­nak a poroszlói határ is része. A helyi termelőszö­vetkezet nagyállási tanyá­ján járt munkatársunk Gyóni Gyula, s hozott szí­nes riportot a csikósok, pásztorok, gulyások min­dennapi életéről. Az írás a 6. olalon található. Borúlátó vendéglátók Az elmúlt év július 23-tól példátlanul megemelkedtek az éttermi árak. Ügy tű­nik, a vendéglátóipar má­ig sem tudta ezt kihever­ni. Ennek okáról beszélge­tett szakemberekkel Kapo­si Levente. A cikk a 6. ol­dalon található. Megnyitották a filmes nyári egyetemet Egerben Szabó B. István megnyitja a Mint már hírül adtuk, idén immár hetedik alkalommal rendezi meg a TIT Heves megyei Szervezete a filmes nyári egyetemet Egerben. A tíznapos kurzus megnyitásá­ra szombaton a Hámán Kató megyei Üttörőházban került sor. A mintegy tíz országból összesereglett csaknem száz filmes szakembert, valamint az ünnepség résztvevőit Ju­hász Tamás, a TIT megyei titkára köszöntötte. Az el­nökségben többek között dr. Sipos István, a megyei párt- bizottság titkára. Kovács Já­nos, a városi pártbizottság titkára. Szabó B. István, a Művelődésügyi Minisztérium filmföigazgatója. Kalmár Pé­ter, az egri városi tanács általános elnökhelyettese, dr. Kovács Pálné, a megyei tanács osztályvezető-helyettese, va­lamint Pók Lajos, a mozi­fi lines nyári egyelőmet (Fotó: Szántó. György)' üzemi vállalat igazgatója fog­lalt helyet. Megnyitó beszédet Szabó B. István mondott, aki töb­bek közt hangsúlyozta, meny­nyire értékes hagyománya az egri nyári egyetemnek, hogy a • történelmi műemlékvédel* met propagáló tagozat mel­lett a jelen művészetének is­tápolója is. Jólesöen nyug­tázta azt a választást, hogy az idei előadássorozat fő té­mája egyik legnagyobb elkö­telezett művészünk. Makk Károly alkotói életútja lesz. Ezután került sor dr. Sípos István előadására, aki Ma­gyarország társadalmi, gaz­dasági és kulturális életéröl tájékoztatta a nemzetközi hallgatóságot. A nagy figyelemmel kísért tájékoztatás után nem sokkal bekapcsolták a vetítőgépet, s peregni kezdett az első Makk Károly-film: a Liliom- fi. *•'- „v HÉTFŐTŐL Engedményes nyári vásár Augusztus rll. és 23; kö­zött rendezik meg az idei - nyári vásárt. Hétfőtől két héten át 20<—40 százalékkal olcsóbban kínálják szezon­jellegű cikkeiket országszer­te a kijelölt boltok, áruhá­zak. Az üzletekbe várható­an nemcsak a mérsékelt árak csalogatják majd be a vásárlókat, hanem a nyári holmik is, amelyekkel az igazi kánikulai napokban még mindig érdemes felújí­tani, bővíteni a család ruha­tárát. A nyári vásár kínála­tában az idén — a tavalyi szünet után — újra szere­pelnek a lábbelik. A vásár 1,1 milliárd''fo/ rintos árualapjának .25—30 százaléka kerül Budapest 350 üzletének és 20—22 áru­házának polcaira, a többit vidéki boltok értékesítik. Az árengedményes cikkek' 'fele ' divat- és darabáru, vala­mint lábbeli. A vásár vá­lasztékának majd eayhar- mada női, férfi- és gyer­mekkonfekció. de értékesí­tenek kedvezményes áron méterárut és lakástextiliát is. A nagy forgalomra felké­szültek a boltok, az áruhá­zak: pultok mögé állnak er­re az időre a már nyugdíj­ban lévő régi kereskedők és az irodai alkalmazottak is. Gyöngyöspatán látogatóban Nincs idő a pihenésre, hiába közeleg az aratás vége a gyöngyöspatai határban. Tarló­hántás, másodvetes. permetezés, készülődés az ősziek betakarítására — hogy mennyi minden a (ennivaló, erről számol be lapunk 3. oldalán G. Molnár Ferenc. Képünkön s> Nádudvari Károly és a Szalai László vezette vontató a Barna-tanya környéki szőlőket permetezi. (Fotó: Szabó Sándort

Next

/
Oldalképek
Tartalom