Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-26 / 174. szám

ViZILABD. Hoy korszak lezárult... .1 uguszlavig— Magyarország 8—7 Gopcsevics négy másod­perccel a mérkőzés vége előtt bravúrmi elért góllal megadta a „kegyelemdö- íest” a magyar vízilabda-vá­logatottnak, amely, a hatos döntőben második vereségét szenvedte el, s ezzel minden reménye elszállt, hogy meg­védje olimpiai bajnoki cí­mét. A jugoszlávok elleni 1 találkozón sem talált magá­ra a csapat, végig alárendelt szerepet játszott, s mindösz- sze egyszer vezetett, amikor a mérkőzés elején Kiss gól­jával előnyhöz jutott. Ezzel egy korszak zárult le. sike­rekben,, eredményekben gaz­dag korszak, amely Montre­alban olimpiai, Belgrádban világ-. Becsben, valamin! Jönköpingben Európa bajno­ki aranyéremhez vezetett. Szinte ugyanazok a játéko­sok küzdötték végig a sok­éves nehéz erőpróbákat, Az, első gólt egyébkén! Kiss emberelőnyből szerezte, de aztán Trifunovics es tár­sai szinte lerohanták a ma­gyar válogatottat, A magyar csapat soron kö­ve* kező harmadik mérkőzé­sét szombaton Spanyolország ellen játssza. Ott vagyunk az élvonalban Magyarország birkózó válogatottja második A kiábrándító montreali szereplést alaposan feledtet­te az 1979. január 1. óta a magyar birkózóválogatott élén álló Hegedűs Csaba szö­vetségi kapitány által edzett kötöttfogású „különítmény”, amely a'Szovjetunió mögött mind az éremtabellán, mind a pontversenyben szenzáció­számba menő második he­lyet érdemelt ki. A hazaiak válogatottjai közül nyolcán szereztek érmet, de nem sok­kal maradt el a magyar „tí­zes” sem: öten — Kocsis F., Növényi, Rá ez, Tóth. Seres — érmet, további két spor­toló — Farkas, Torna — pontot szerzett, mindössze Gaál, Gáspárt és Molnár ma­radt el a pontszerzéstől. A XXII. moszkvai olimpia kötöttfogású versenyeinek érem táblázata: a. e. b. ossz. Szovjet unió 5218 MttB.varorazág 2 2 1 5 Románia és Bulgária 112 4 Görögország X — — l Lengyelország — 4 — 4 Svédország — — 2 2 Libanon és Finnország: — — 11 A nemietek pontversenye; 1 Szovjetunió 52 ponl. 2. Magyarország 32. 3. Bulgá­ria 29, 4. Románia 2«, 5. Lengyelország 22, 8. Svédor­szág 18. 7. Görögország 9,8. Jugoszlávia 8, 9 Finnország 6, 111, Csehszlovákia 5, 11— 12. Libanon es NDK 4—4, 13—15. Kuba, Olaszország, Mongólia 2—2, 18. Mexikó 1 pont. Július 21-én, iHisámttp há­rom súlycsoporttal kezdődik a szabadfogásnak versenye is. Kien a napon lép sző­nyegre Bíró László (411 kg), Szalon fai Zoltán (62 kg). Vegei erl a: ötnapos küzdelem. A csiltnrtök délutáni négyezer méteres terepfutáson rúia.szt kaptunk az ottusa­verseny utolsó kérdőjeleire is. Szlaroszlyin es a szovjet csapat sikerére tulajdonkeppen már a harmadik szám. a lövészet után számítani lehetett, s arra is, hogy a 21 esztendős Szombathelyi Tamásé lesz az olimpiai ezüstérem. a hármasunk (Szombathelyi, Maracskó, Horváth) a második helyen végez. Az összkép tulajdonképpen megfelel az előzetes várako­zásnak, hiszen a sportág élvonalába tartozó szovjet verseny­zőket a hazai palya is segítette, legyőzésükhöz bravúrra lett volna szükség. Hogy egy kicsit mégis keserű szájízzel vesz- szük tudomásul az eredményt, annak az az oka. hogy le­győzőink több „magas labdát" adtai, a mieinknek (ilyennek szarnii például Lipejev 186 körös lövőeredménye), s Hor­váth ék egyik-másik számban (így a lövészet ben és az úszás­ban) valójában többre képesek. De. hát az öttusát pontra játsszák, s a ,.ha" kezdetű mondatokra senki sem figyel oda,.. Persze, azért akárhogyan is van — fényes ez az ezüst. Akárcsak Szombathelyi egyéni sikere. Ezüstérmesünk a há­rom technikai számban egészen kimagaslóan szerepelt. Maximális lllbO) pontszámot szerzett a lovaglásban, második lett a vívásban (1026), s nagyszerűen lölt (1088). Az úszásban és a futásban nem került a legjobbak közé. igaz. azt az eredményt ..hozta", amire képes volt , Ebben az ötnapos csatában azonban a húszesztendös Anatolij Sttarosztyint egyszerűen nem lehetett legyőzni. Ez a nyurga, halkszavú szovjet fiú olyan képessegekről tett tanúbizonyságot, ame­lyekkel csak a legnagyobbak rendelkeznek. A legjobb példa erre a lövészéi, ahol 199 körös, kiemelkedő eredményi ért el, jóllehet, volt oka az izgalomra, hiszen két nap után ta második helyen állt... Akárhogyan is van, Sztarosztyin meg­szerezte a szovjet öttusasport első egyéni olimpiai győzelmet Szombathelyiek pedig bebizonyították, hogy ebben a sportágban változatlanul ott vagyunk a legjobbak között, számolni kell velünk, .. OLIMPIA Godó: győzött! Az olimpiai ökölvívó tor­nán pénteken a 48 és á 60 kg-os súlycsoportban már a legjobb nyole közé jutásért mérkőztek. A délben indult műsorban két magyar is gzö- rítóba lépett, második pár­ként már Gedó küzdelmére került sor. A Montreal után visszavonult, majd az idén újra sorompóba állt magyar olimpiai bajnok, kétszeres EB-aranyérmes, az ugandai l.ubulwa ellen kezdte meg negyedik olimpiai szereplé­sét. Bemutatkozása méltó volt híréhez. Az olimpia 101. ökölvívó mérkőzése mindösz- sze két percig tartott, Gedó ezalatt könnyen győzött. Óriási iramban kezdett, lát­ványosan mozgott, rendkívül gyors volt. Ugratta ellenfe­lét, aztán vágódtak a bom­bái, „így alig telt el 47 mp, az ugandai egy baltól mari» a padlóra került. A nyolcas rászamolás után. az 1 perc 20. másodpercben újból meg­roggyant az ugandai. az 1 perc 42. másod perben is­mét és akkor a spanyol ve­zetőbíró Marx leléptette, Gedó döntő fölénnyel győ- aitt. Következő ellenfele már az érni esek közé jutá- sé*rt július 39-en a kubai Ramos lesz. Dezamits Tibor visaont már befejezte olim­piai szereplését, második ta­lálkozóján pontozással kika­pott a legjobb nyolc közé ju­tásért a bolgár Leszovtól. Dobogósok... ATLÉTIKA. 3# km-<te gyaloglás olimpiai bajnoka: Maurijüó Damitano (Oiaszeeazág) i:*S:SS.í óra. 2. Pjotr Pocsenesuk (Szovjetunió) 1:34:45,4. 3. Roland Wieser (NDK) 1:55:58,2, Női őtpróba olimpiai baj­noka: Nagvezsda Tkaosanko (Szovjetunió) 5083 pont, világcsúcs (13.29 m. 16.84 m, 184 cm, 87S cm. 2:06.2 perc). 2. Olga Rukavisnylkova (Szovjetunió) 4937 pont (13.68. 14.M m. 188 cm, 678 cm, 2:04,8 p), 3. Olga KuriRana (Szovjetunió 4875 pont (13,26 mp, 12.49 m, 184 cm. 677 cm. 2:08.6 p), . .5 Papp Margit (Magyarország) 4582 pont. Női súlylökés olimpiai bajnoka: Ilona Slupianek (NDK) 22.41. 2. Svetlana Kraesevszkaja (Szovietuntó) 21,42. 3. Margittá Pufe (NDK) 21.20. BIRKÓZÁS. Nehézsúly olimpiai bajnoka: Alekszandr Kolcsinszkij (•Szovjetunió), 2. Alekszandr Tomov (Bulgária). 3. Hassan Behara (Libanon), 4. Farkas József (Magyarország). 57 k< olimpiai bajnoka: Samu Szerikov (Szovjetunió), 2. Jozef Lipien (Lengyelország). 3. Benni Ljungback (Svédország). 68 kg olimpiai bajnoka: Stefan Rusu (Románia) 2. Andrzej Supton (Lengyelország). 3. Lars-erik Skjöid (Svédország). 82 kg olimpiai bajnoka: Gennyagyij Korban (Szovjet­unió). 2. Jan Dolgowiez (Lengyelország). 3. Pável Pavlov (Bulgária), . . .6. Torna Mihálv (Magyarország). KERÉKPÁR: 4000 m-es egyéni üldözőverseny olimpiai bajnoka: Robert Dill-Bundi (Svájc) 4:35,66 perc, 2. Bondue (Franciaország) 4:42.96. 3, Cersted (Dania). TORNA. Férfi egyéni összetett olimpiai bajnoka: Alekszandr Gyityatyin (Szovjetunió) 118.650 pont. 2. Nyikolaj Andrianov (Szov­jetunió) 118.225 pont. .3. Sztojan Delcsev (Bulgária) 118,000 pont. Női összetett egvéni olimpiai bajnoka: Jelena Davidova (Szovjetunió) 79.150 pont, 2—3. Nadia Comaneci (Románia) és Maxi Gnauck (NDK) 79 075—79 073 pont. . . .13. Flandler (Magyarország) 77.000. 14. Egervári (Magyarország) 76.950 pont. ... 17. Csányi (Magyarország) 76,600 pont. ÜSZAS 4X100 m-cs férfi vegyesúszás olimpiai bajnoka: Ausztrá­lia (Kerry Evans. Tonellt. Brooks) 3:45.70 perc. 2. Szovjetunió (Kuz- 'nyecov Miskarjov, Szezegyin. Kopljakov) 3:45.09, Európa-csucs (regi szovjetunió 3:46.20) 3. Nagy-Britannia (Ambrahám, Ooodhe'v. Lo've. Smith) 3:47.71. 4. NDK 3:48.25. 5. Franciaország 3:49.19. 3. Magyaror­szág 3:50.29 (új országos rekord, régi 3:50,54 — az erőfutamokban). 100 m női pillangó olimpiai bajnoka: Cárén Metscliuek (NDK) 1:00.42. 2. Andrea Pollack (NDK) 1:00.90. 3. Christiane Knacke (NDK) 1:01.44. 4IW m férfi gyorsúszás olimpiai bajnoka: Vlagyimir Szálnyikor (Szov­jetunió) 3:51,31 perc. 2. Andrei Krilov (Szovjetunió) 3:53.24, 3. Ivan Sztukolkin (Szovjetunió) 3:53,95. ...6. Nagy Sándor (Magyarország) 3 :3ii,83. VIVAS, Női tör olimpiai bajnoka: Pascalé Triquet (Franciaor­szág) 4 győzelem. 2. Matos Magda (Magyarország) 3 győzelem. 3. Barbara Wisoczanska (Lengyelország) 3 győzelem. SÚLYEMELÉS. Váltósúlyban olimpiái bajnok: Ászén ziatev (Bul­gária) 360 ke. világcsúcs (160. 200). 2. Alekszander Perv! (Seov.iet- unió) 257,5 kg (157.5, 200), 3. Nedeleso Kolev (Bulgaria) 345 kg (157.5. 187,5). IX. nemzetközi sakk Somody Kupa Szovjet versenyzők A Hevos megy«] Sakk Szak*zöv#r*eg ma délután é* holnap délelőtt rendezi Gyöngyösön, a Kertészeti Egyetem aulájában a IX. nemzetközi Somody Kupa ví 1 Iá mcsa pa-t emlékvei sen yét. Nagy örömünkre a rnátnsal- ji városba érkezik a szovjet csapat us, amely komoly erő­ket vonulta; fel A>. emlék versenyre 'egyébként r?7 esn- pat nevezett, s ez a kupa múltját tekintve rekord. Legerősebb ö.s szélé tel ben a S1.atis7.UkK. Vasa* se. ÉP­GÉP. Vasútépítő. Békéscsa­bai Előre Spartacus. Gyön­gyösi SE, PSE. Szovjetek, BKV Előre. Ganz-Vill., Le­hel SC csapául ülnek asz­talhoz. Rajtuk kívül még a következő egyesületek je­leztek indulásukat: Gyön­gyösi Volán, KIP Miniszté­rium. Hevesi SE, Vasas Ika­rus. Szelvemklkészítő, Vesz­prémi Volán. SÜMSE BVSC. Dunaújváros. Miskolci Spar­tacus. Füzesabonyt Vasas. Apci. Vasas, Hatvani KVSC, Pétervásári SE. Gyöngyös­pata, Rózsa szén tmártoni Bá­nyász ..A”. Olajbányász SK. A Söipiody Küpá-emlék'- versenyeket 1972-tói rendé­rt k. A kupa védői : 1972: Salgótarján. 1973: Salgótar­ján. 1974: Ganz-Villamossá- gi. 1975: Kecskemét. 1976: Vasas SC, 1977: Vasas SC. 1978: Volán SC, 1979: Mis­kolci Medieor. Versenyprogram: szomba­ton 15,39 órakor megnyitó, 15,45 órától elődöntők. Va­sárnap: 8.30 órától döntők. APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS Csak röviden... Csütörtökön megkezdődtek EgÖThen a Kwonv Ferenc Kör­csarnokban « XX, Bornemisza G-erg'e] y ifjúsági ökölvívó-em- 1 ékverseny — amelv egyben ORV i-s — küzdelmei. A nésvnapois versenyre 37 egyesület 110 ver­senyzőjét küldte el. Az első na­pon 28 pár lépett szón tóba. teg- nan 33 na*’- Ma. is árától folytatódnak a küzdelmek. Vasafnap délelőtt io órától a döntőkre kerül sor. * Ma. szombaton délután három árukor lwwdődik Hatvanban a Kinizsi-sporttelepen az atlétikai ORV területi döntője. Másnap, vasárnap 9 órakor folytatódnak a küzdelmek. Az orw.ág külön­böző részeiből érkezett ifid at­léták gátfutásban, aűlvlökésben. »íkfutásban. távoluarásban és aerelvh ».Utakban mérik öasze tu­dásukat. * A Patádsasvári Üveggyár MHSZ-alapszervezetéfnek kezde­(((« KÖZVETÍTÉSEK MOSZKVÁBÓL Szombaton és vasárnap a következő sportágak verse­nyeire kerül sor: atlétika, evezés, gyeplabda, kerékpár, kézi­labda. röplabda, sportlövészet, súlyemelés, úszás, vívás, vízi­labda. cselgáncs, vitorlázás. SZOMBAT Televízió. 1. műsor: 8.55—12,08. 14,55—18.45, 20.55—kb. 23.00. 2. miisor: 18.45—20.30. Rádió. Olimpiai híradó. K.: 5.12—5.20. 6.12—6,20. 7.12— 7.20. 10,05—10,19. 12.20—12.40. P.: 10,36—10,55, 11.30—11.50. Olimpiai hírek, P.: 14,35—14.40. 16.33—16.38. K.: 15,05—15,10. Halló, itt Moszkva. P. 17.33—18.35. K.: 18,40—21,30. Moszkva ■8(1. K.: 22,10—22.30. VASÁRNAP Televízió. 1. műsor; 10,00—13,00. 15.55—18.30. 20,55—kb. 23.30. 2. műsor: 18.30—20.50, Rádió. Olimpiai híradó K.: 6,30—6.38. 10.08—10.25. 12.10 — 12,30. P.: 11,35—11,40. Olimpiai hírek. P.: 14,33—14,38. K.: 15.14—1520. Halló, itt Moszkva! P.: 16,10—18.49. K.: 18.45— 21,34. Moszkva ’SO. K.: 22,10—22,30. •Szobafestő kisiparos szakmunkás alkal­mazottat felvesz. Érdeklődni telefo­non 10-431. Este. Fiatal egészségügyi dolgozó házaspár 1 gyermekkel eltar­tási szerződést kötne lakásért. ..Éva" jel­igére az egri hirde- lÓÜP. Pótvizsgára haté­konyan felkészítek matematikából, fizi­kából. magyarból es oroszból. Eger. Re­ményi Ede tér I. INGATLAN ményekésére hát'.om község: Pá­rád. Bodonv és Párácrissvár lö­vészéi pépére Párád Kupé né­ven lövészversenyt rendeznek. Az etsö fordu’óba.n a következő eredmények születtek. Nők. Csa­baiban : 1. Párád, egyéniben: 1. Vanó Mária (Párád). Férfiak: Cápáiban: 1. Bod-ony, egyéni­ben: 1. Jónás János (Párád). Fiúk csapatban: 1. Pgrádsasvár. egyéniben: 1. GembipKki Csaba (Pairád.sasK’ár). Az egri úttörőházban bonyolí­tották á lakótelepi sportolók aiw:t»liteni*z városi döntőit. Ered­mények. Úttörőfiúk: 1. Filisy Zoltán. 2. Pilisy Gvörgv, 3. Gu­lyás Gyula. Kisdobosok: 1. Sus- tvák Zoltán. 2. Bakács Péter. 3. Bakáes György. Kiedobo-slá- nyok: 1. Polgár Edit. 2. Huszár Márta, Augusztu« 1-én 15 órai kezdettel az úttörő kézilabda- döntőkre kerül sor. Pálosvörösmarton, Rákóéa!) u. 130, SZ. alatt 4(H) negy^zdaöl telken keines csalá­di ház megosztva is eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Sallai B. u, 2. Balog Gyula- nt­Eladó 2 szobás, ki« kertes családi ház. Eger. Arany .lanos ui 9. Erd^k’odni du. iH-_tóL Bjrinyj. Családi ház eladó, két család részére . is alkalmas. Eger. Bárány u. 24. Ér­deklődni 13—18 ora- TA­Hatvanban a kórház mellett 2 és Tél szobás, gázfűtése*, variálha­tó öröklakás gará,.Fi­ssal kp + OTP. sürgősen eladó. Hatvan, ifjúság u. 23. final. 2. sz. Egeiben családi ház beköltözhetően el­adó. Eger. Balassa Út W* Eladó Ej|#r. Cifraka­pu u. 158, ni. alatti 2 szobás, OTP-lakás 12» 0»0 Ft hitelátvál­lalással. Kisebb ta­nácsi lakáscserét be- számitok­__________ G vöngvöa, Alkot­mány u. 13. ay. alat" ti 3 szoba, fürdőszo­bás családi ház ár­verésre kerül. Az árverés 198». au­gusztus l-én a Gyön­gyösi Járásbíróság. Kossuth u, 44. föld­szint _91_s«L_alatt les/.. Gyöngyösön 200 »z.ér Ft 4- OTP-átválla- 1 ássál l. vagy más­fél szobás lakást vá­sárolnék. ..Mátra 903” jeligére. Gyön­gyös. Pf. us. Budapesti egyszobás tanácsi lakásomat elcserélném gyön­gyösi hasonlóra. Ér­deklődni Gyöngyös, Jó Szerencset u. 22 L- II. L Diák. Gyöngyös patán 120 négyszögöl tőiken szoba-konyhás kifí családi ház csendes helyen beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni Gyöngyöspata. óvoda. Egri lakótelepem hí­vóliftes házban 1 és fél s*ob a-öaaz kom­fortos tanácsi laká­som budapestire cserélném. ..Gyom csere 3631” jeligére az egri hirdetőbe. 3 szoba, fürdőszobás családi ház eladó. Érdeklődni Eger. Vörösmarty út 10., du, 6 óráit. Gyöngyösön garázs eladó. Érdeklődni Mérge« u. 2. Hí. 18. Eladó 4 lakásos tár- . s »aházban 3 + l szobá-összkom fortos gazos laka.s. Érdek­lődni ■ egész pap, Eger, Breznai út 45. . i; emelet. ______ S zálúkon épülő víz­tároló mellen vj- kendtelek eladó. Er- deUlődni Feliötar- kány. Akarta út 6. N/. Egriben 3 szobás, kertes családi ház 350 n.-öj. ■ főútvona­lon. a strand mellett 2 szoba-össz komfor­tom. gaztuteses a/ö- vetkézéti . lakás. Rö­vid út 6. ÍSZt, 2.. telelőn 13-480. be­li ö lt öz h ét öen elad ok. Összkoiptoitos csa­ládi ház beköT v/he- lően eladó. F-niek- lödni Eger, Vöröstü- zér út 41. Délután 17—18 óráig «0 m-es pince el­adó a behárosban- Eger. FÜgedi Út 16. Nemet, Egyedülálló nő egv-. vag.v másfél wy.oba- összkomfortos kiadó lakást keres hosz­szabb időre. Minden megoldás érdekel. A Válaszokat ..Értelmi­ségi 456" iehsere az egri hirdetőbe.______ E ger belvárosában, albérletben levő III. éves főiskolás kis­lány mellé társat keresünk. Eger. S z o v i eth a dser eg u. \ A. II 4. Belvárosban épülő 1981-ben átadásra kerülő 83 m-'-es. ga- rázsos társasházamat eladom. ..Alkalmi vétel” jeligere az egri hii'detöbi . Kétszobás, kertes családi ház. nagy pincével sürgősen eladó. Eger. Ár­nyékszala út 169. Gyöngyösön, Mérges út 4. II. e. 12. alatt 2 szoba-összkomfort kp + OTP-át válla­lással eladó, vagv kertes családi házra cserélem. Gyöngyö­sön megegyezéssel. Érdeklődni n órától a hely színen.______ G yöngyösön. Csalo­gány U. 20. I. 4. SJZ. alatt kettő e* fél­szobás OTP-örökla- kas kp -j- OTP-át- \:állalással eladó. Érdeklődni a hely­színen 17 órától ao óráig. Egyszoba-konvhás régi kis családi ház 94 négyszögöl telken, a Vörösmarty y. 3. szám alatt azamv'i beköltözéssel ©ladó. Érdeklődni Eger. Helj Miksa u. 14. VI. em. Elad© kertes ház, egy percre a busz­megállótól. Kere- esand. Fö u. 64. Ér­deklődni páros na­pokon. _ ' Belvárosban üzlet- nyitásira alkalmas helyiséget keresek. Telefon 16-639,______ s zobás, garazsos lakás eladó, va-gy k éts zotoá sra cser él­hető. Eger. Albert út 5. fszt. 1. Egri belvárosi össz­komfortos kétszobás ú.1 nagy tana«?« bér­lakásomat lakótele­pire «sserélném. ..Szeptemberi csere” jeligére az egri hir­detőbe. Ház sürgősen eladó, elfoglalható. Meg­tekinthető Jobbágyi. I.svun út 31. Gyöngyösi ©gya&’o- bá;a, komfortos taná­csi lakásomat el­cserélném 2 szoba- összkomfortosra, megegyezéssel, Cím: Gyöngyös Előre u. 3. I, 5. Pethes. Gyöngyösön, a Jász­sági u. 8. sz. alatt ÜF&s albérleti szoba kiadó. Érdeklődni a helyszínen.___________ Nagyrédén. Bartók- B. u, 21. alatti ker­tes családi ház be­költözhetően eladó, Érdeklődni a hely­színen. JÁRMŰ Wartburg Lim. el­adó. Kompolt, Ká­polnai 49, ______ , . U X rendszámú Wart­burg eladó. Gyön­gy© stairján. Ady E. u. 7. Adorján Lajos­n#._____• l ’R fi*sz. Trabant Combi eladó. Gyön- gyöa, Gyalogi u. 7. az. ___________ ■ M ost vizsgázott, ki­tűnő állapotban levő S UO-es Skoda el­adó. Érdeklődni Eger. Üttörő u. 38. 3 éves ZM-es jó ál­lapotban levő ba- nénsárga 1200-as La­da. műszaki vizsgáz­tatott eladó. Bükk- szentmárton. Rá­kóczi út 75. sz. Sza­bó Béla. - __________ 3 éves Wartburg el­adó. Völ gyesi Fe­renc, Makiár, Egri út 66. ZC-s Wartburg Tou­rist, garázsban tar- tőtt eladó. Megte­kinthető 17 órától. Szabó László.' Fü­zesabony. Szihalmi ut 48,_____________ M egliíméH állapot­ban je\ő 1982 végé­ig műszak iktatott, garazsíro/.ott Polski Fiat 1500-as plado. Érdeklődni páros napokon Ki^OäO-es telefonon. páratlan napokon: - Eger, Ár­pád út 11 b 5.. Be- recz. V fi01-es Trabant Com­bi. 2 éves. új: ka- rosszérjávaj «Mario. Éger, Kertész út 44. Telefon: 15-083, Fo­do.r. .., 1.. i._j Fehér. 1 t frsz. Wartburg Lim„ , £2- ig műszaki vizsgával eladó, Szabó r észló. Fedémes. Petőfi u. 3L __ _ 1 éves műszaki vizs­gázott 1500-as Lada gépkocsi kifogásta­lan állapotban el­adó. EiTriklődmj egész nap. Kjgs L.. Éter, Pacsirta út 48. l J £ 27-05 w art búr % Lim, olcsón eladó. Eger. Breznai út 40. 17 órától. Jó állapotban levő Babel ta e^dp. Ér­deklődni lehet min­dennap 18—19 óra között. Gyöngyös. Kócsag u. 16. tT. 42. IH T ftba 82-ig vizsgáztatva eladó. Gyöngyösi' Vörös- hadsereg u. 42 1. II. 1. Telefon; 15-520. VEGYES Hontáshói gerendák, leeek, deszkák. aj­tók. ablakok. par­ketta, gázo’ajböiler adó. Július 26-tól 31- ig egesz nap. Eger. Rajner Károly 59. Előneveli csirke kap­ható. Egei'. Keg’.e- vioh út 12. \FTT mögött. Tíz lóerőd oia^z kerti traktor sürgő­sen eladó, A pótko­csik es tartó? ék olc külöp is. Ugyanott Mondain és King költőpárok 200 Ft. Gál Gvula, Recsk. Hunyadi u, 95. __ K oiáeiós kapa el­adó. Érdeklődni GvpjTgyös. Élmun- u, 11. Baranvh 5 éves vemhes sod­rott ló. ugyanott másfél éves kanca- csikó, kocsi. szer­szám eladó. Uracs József, Karácsom!. Vasút u, 19, Építkezők, figyelem* Viharkapocs kap­ható, 3Q63 Jobbágyi, Petőfi s. út ai. Kol­lár^________________ V erseny postaga­lamb-illomány . versen.vórévgl halá­lozás miatt görgős«*» eladó, Cím l Gyön­gy ös, Kiss Antal u. 30.___________ ____ N émet juhasz köly­kök. győztes NSZK import szülőktől, nagy választékban eladók. Továbbá 3 tény észszuka kitűnő minősítessél eladó. Karaeaond. Hunyadi u. 23. _______ Eladó megkímélt, jó állapotban levő Szatmár IV. lakó­szoba (világos szek­rénysor. zöld kárpi­tozott ülőgarnitúrá­val) és. Bubu nyer­ni ©ka arnitura. Ér­deklődni este IS- 20 óráig. Eger, Rákóczi 38. 1X23._________ ______ M odern, tel.ieaen új .Bach us” kana.pi; fotellal olcsón eladó. Kápolna. Petőfi u. 67. Eladó ®sy kerti trak­tor 1 tonnás pótko­csival. Eger. Kerté»7 ti. 106.____________ 4 hónapos óikabo-riú eladó. Bartók Jó­zsef, Nagytúlya. Le­nin út 25. szám alatt._____________ A lig használt vari­álható gyermekkocsi es nagyméretű gyermekágy e’adó. F.ger. Kertész út 34. II1. Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, RAINER JÁNOS temetésén részt vettek és virágaikkal fa jdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló <•salad Fájdalommal tudatjuk, hogy BAK ZOLTÁNNK sz.: Nagy Gizella éleiének 57-ik évében elhunyt. Temetése 1980. július 28 án 12.10 órakor lesz a Rozália-tcmctőben A gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom