Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-03 / 154. szám

AGRiA játékszín (l Szophoklész: Áiasz Részlet a drámából (Fotó: Szántó György) // Tücsök"-hétfő Az idea évadot az Agria Játékszínben Szophoklész Aiasz című drámája vezette be. Ez a hős a görög mitológia szervi at is legnagyobbak kö­zül való volt. Testi ereje és hatalmassága legendás jel­zőket akasztott rá; dárdája, pajzsa két embert is szolgál­hatott akár. A szépséges He­léna kérői között is számon tartották, s bár nagy jegy­ajándékot nem ígérhetett, a kicsiny Szalamísz nagyálmú és nagy erejű bajnoka nyája­kat hajtott össze, hogy kérői jogcímeit feldíszítse és meg­erősítse. Azért nem ő lett a legelső a görögök Trójában harcoló hadában, mert a min­denkinél bátrabban és hő- sebb Aiasz helyett a rókalel­kűt. a ravaszabbat segítették a társak es az isteni kegy. Mit tesz ilyenkor egy hős, akt erejében bízva, tettei szá­mát, nagyságát és hírét is­meri? Akinek személyes ki­válóságát a saját serege és az ellenség veszteségei is igazolják? Féktelen hiúságá­ban még az istenekkel is kész vitába szállni, hajlandó összemérni mindenkivel és mindenki miatt jogait és ki­valóságait. Neon hiszi el, hogy a földieket pártoló is­tenek azt tehetnek vele, amit akarnak. És ez a dicső férfi — miután Athéna őrületet bocsát rá — csak a bosszú­vágynak él. Vad indulatá­ban észre sem veszi, hogy nem gyűlölt ellenfeleit, Odüsszeuszt mészárolja le. aki helyette lett a győztes a versengésben és nem Aga- memnont, aki a legbátrabb görögnek kijáró megtisztel­tetést. Akhilleusz fegyvereit Menelaosz és Odüsszeusz kö­zött osztotta szét. ölte a bar­mokat. a kosokat, miközben rút átkokkal a vezérek ne­vén szólította azokat. Ebből az őrületből, a hiúság és vélt megcsal a tta tás kegyet­len, .sorsszerű lelki csapásból áll elénk a játék, a kétezer évesnél idősebb es időálló szophoklész! mondanivaló a még idősebb históriáról, amely lélektani elemeit te­kintve ma is korszerű. Mert a sors csapásainak felisme­rése, elviselése, vagy a türe­lem csődje, a megaláztatás okíthat miniket is az emberi jóra; akár istenek felsőbb hatalmát emlegetjük a cse­lekvések csodálatos indítékai között, akár csak azt az ossz. játékot, amit a sors javunk­ra vagy ellenünkre össze- szerkeszt. Aiasz az Athénéval vívott szópárbajában még nem is sejti a tragédia elején, hogy fölötte már kimondatott a halálos ítélet., abba a belső magányba kell zuhannia, amelyből csak egyféle mó­don szabadulhat: a kardjába dől és ezzel a cselekedettel mossa le a rajta esett sérel­met. Agamemnon és Mene- laosz pedig megvetésüket és parancsukat küldik utana még a halálba is, megtiltván a hőst eltemetni féltestvéré- nek, Teukrosznnk, akit ugyancsak atyai átok, Tela­mon haragja fogja sújtani, mert a hős vég tisztességéről nem tudott a neki kijáró tisztelettel gondoskodni, fegyvereit és gyermekét ha rámenteni Szalamiszba. Valló Péter. Jászai-díjas és Montágh Imre rendezte az egri vár romkor tjében ezt az előadást. A szereplőgárdát a Színház- és Filmművészeti Főiskola III. évfolyama adta, Békés András tanítványai. A rendezés értően kitágít­ja a játékteret és szinte az egész romkertet befogja a hatás előidézésébe. Az egy­kori székesegyház oltára mö­götti maradvány magasában jelenik meg nagyszerű ha­tást keltve Athéna alakja; osztja az isteni szózatban rej­lő emberi sorsot ide s tova. Ravasz ez az «asszony, úgy kedvez Odüsszeusznak. hogy Aiaszt ugratja a téboly me­redek ormaira. Nem árulja ____________________________*­e l, miért és mit tanácsol. S milyen rövidlátó is az em­ber, s elméje? Fel sem me­rül a hősben a gondolat, hogy ezek a magasabb hatal­mak vélt. vagy valódi jogait illetően meg is csalhatják! Athéna valóban a derűs és csaknem közömbös fenseget árasztja maga körül. Tőle jobb telöl lent. a ravasz Odüsszeusz és társai, Aga­memnon, Menelao6z, érzé­keltetik. mint tartja íjnagát a magabiztos többség a magá­nos hőssel szemben. Balra lent folyik Aiasz tragédiája és az a küzdelem, amit érte. a hősért vív Teukrosz, az asszony, Tekméssza, s min­den bizonnyal a tábor soka­ságát megjeleníteni szándé­kozó kai' és hírvivő is. A nép megértéssel, olykor jószán­dékú tanáccsal követi a hőst nehéz útján a beteljesedésig. A játéktérét a szinlap sze­rint is Valló Péter képzelte így el és ez telitalálatot je­lentett a további munkához. Innen már világosan látszik a képlet, az a lélektani harc, amely Aiasz körül és Aiasz- ban kibontakozhatott. Az an­tik drámaíró mély részvéttel nézi Aiasz sorsát és a moz­dulat, amellyel elénk vezeti őt, szánalmat és együttérzést ébreszt bennünk. Mai szem­mel nézve is emberséges az, ahogyan Szcphok’ész kimu­tatja rokonszenvét a túlerő­vel dacoló hős iránt. Valló Péter ezt az elva­kultan es következetesen, nagyszerűen küzdő, a maga igazát az egekre kiáltó ma­gányos dúvadat fogalmazza meg nekünk, akit semmi más, csak a vérségi kapcso­lat és a késői felismerés tá­mogat, köt össze a világgal. A sok es nehez monológot ugyan ritkították a rende­zők, de nem annyira, hogy maga a dráma esetleg le- sántult volna, foghíjasnak tetszett volna az a gondolat­sor, amit az antik szerző a hős mentségére, a maga ko­rának bemutatására felvá­zolt. És feltűnő, hogy ezek a főiskolás, majd csak ,Ütendő színészek milyen pontosan, milyen jó ve&móndó kész­séggel adjak elő ezt a nein könnyű szöveget. Az Athé­nét átélő Fehér Anna. a ki­rályok. az Aiasznal nem sok­kal kisebb gőgben szenvedő hadvezérek, Odüss2eusz, Me- nelaosz, Agamemnon alakí­tói. Lipcsei Tibor. Báliké Ta­más é> Benedek Gyula orgá­numban is. szövegmondás­ban, emberi tartásban is érett alakítást nyújtottak. Bie­der Éva Tekmésszája ünne­pélyességet kölcsönzött en­nek a kiszolgáltatott asz- szonvnak és a megvetett hős mindent vállaló társának a szerepében. A hírnök, Lesz­nek Tibor másként fejezte ki a hősért lobogó aggodal­mát. mim a szalamiszi ha­jósok karát helyettesítő két karbeli színész: Sípos And­rás és Nemcsák Károly. A recitatívokkál, dobokkal, vi.sszhangszerű ismétlések­kel folyton jelenlévő kéttagú kar alaphangot is adott a já­téknak. Aiaszt . Szalma Tamás ját­szotta. féltés tvéret, Teuk- roszt Nádházi Péter. Ök ket­ten mást és másképpen más tartalmakat vittek színre, mint azok, akik helyett, aki­kért az istennő dolgozott. Itt az őrületet, az őrületen túl azt az emberi nincstovábbot is érzékeltetniük kellett, amely túl a gyászon az egész szalamiszi királycsalád vá­daskodását is kiváltja. És nem a hatalmasok kegyéért, inkább a hősnek kijáró em­beri es istenadta tisztességért szóltak ők. Ezt a nehéz pró­bát. ezt a széles skálát nem könnyű hanggal bejátszani. És mégis ez a délutáni, sze­les időben, ragyogó napfény­ben tartott bemutató az át­élést. azt a bizonyos katar­zist adta a közönségnek. És ez főképpen a két fiatalnak, Aiasz és Teukrosz alakítójá­nak is köszönhető. Ha hi­ányt en\lít|önén:k: egy har­minc-negyven tagú kar akár idegenforgalmi attrakcióvá is emelhette volna ezt az elő­adást! Borsi Zsuzsa jelmezei dekoratívak és eléggé semle­gesek voltak ahhoz, hogy a modem anyag és a stilizált- ság sehol ne legyen zavaró. Athéna ott fenn. a magas­ban. abban a széltől izgatott fehér lobogásban ' telitalálat — a patyolat kelmében és a szárnyassá tett ruhaujjakban. A közönségnek külön öröm: a lelkesedéssel játszó fiatalok szépen beszélték e®t a nem is olyan könnyű vers­nyelvet. ezt a zeneileg itt és most jól értelmezett szöveget. Farkas András Múzeumi zenés hétfők — adják hírül a plakátok szerte Gyöngyösön és azt is tudatják az érdeklődőkkel, hogy a sorozat szeptember végén ér a befejezéshez. Pedig májusban kezdődött. Ezek az időpontok azt is jelzik, hogy bizonyos köz- művelődési célzat bújik meg a tervezők szándéka mögött. Ha több nem, akkor csupán annyi, hogy lehetőséget te­remtsenek a „nyári szezon­ban” is a kellemes időtöl­téshez. Hogy ez így nem is cse­kély, azonnal kitetszik a té­nyek alapján. Ha pedig még azt sem titkolja, hogy a ba­rokk muzsika az egyedül uralkodó ezeken a koncer­teken, akkor nem csak pon­tosan tájékoztat mindenkit, hanem — feltehetően — egy kicsit szelektál is. Ugyanis nehezen képzelhető el, hogy akár Bach, akár Vivaldi vagy Händel kedvéért egy­mást taposva tolakodnának az emberek a Mátra Múze­um udvarába. Az érdektelenségbe fulladt legutóbbi zenés hétfő is ezt példázta. Mint írtuk: ezt is — hogy egészen pontosak legyünk. Most pedig, június utolsó napján, mintha valami jó szellem a varázspálcájával intett volna: a kedves kö­zönség szép számmal je­lent meg a helybéli Tücsök Zenekar bemutatkozásán. Most legalább azok is. el­jöttek, akik valamilyen úton-módon érdekeltek vol­tak. Egy részük, mint csa­ládtag, arra volt kiváncsi, hogyan húzza a vonót a „kis prücsök” a többiekkel együtt, más részük viszont azt figyelte, érdemes-e a zeneiskola növendékeinek ez a kis együttese arra, hogy próbálkozásaikat • fi­gyelemmel kísérjék. Mindenképpen „családias jellegű” összejövetelnek lehettünk a részesei. ami egy zenei produkció eseté­ben nem is mellékes kö­rülmény. Hogy ennek a meghittebb hangulatnak mennyi az előnye, azok tudják, akik rendszeresen vagy legalábbis gyakorta hallgatnak muzsikát „ma­guk között”. Ha belegondo­lunk, ennek az egész ren­dezvénysorozatnak egyik célja éppen ezeknek a csalá­dias hangulatú koncertek­nek a „megízleltetése” le­hetett. Rákapatni azokat is a „kamarázásra”, akik eddig nem tulajdonítottak különö­seb érdeklődést az ilyen jellegű muzsikálás iránt. A mostani hangverseny — a maga ismeretterjesztő jel­legével együtt — jól szol­gálta ezt a célt. És bizonyított is. Tudniillik azt, hogy a lehetőség adott, tehát csu­pán a szándékon és a pe­dagógiai következetességen múlik, hogy Gyöngyösön, annyi év pauza után, ismét hazai szimfonikus együttes hívja jó szórakozásra azo­kat, akik szeretik a zenét. Ez a zeneiskolásokból álló együttes, a Tücsök Zenekar mostani szereplésével meg­erősítette azokat, akik jó szívvel hallották a kezde­ményezést. Az együttes bemutatkozá­sa arra is jó volt, hogy rá- kapassa a legfiatalabbakat is a nyilvános hangverse­nyek izgalmára és a tapsban megnyilvánuló siker örömé­re. Hadd tudják meg, mennyivel másabb az, mikor valaki nemcsak a négy fal­nak muzsikál, amikor nem­csak a leckét tanulja meg, hanem a többiekkel együtt újraéli az olyan komponis­ták ihletett perceit, mint amilyen Bach, Vivaldi vagy Händel. Persze, hogy másképpen szóltak most a hegedűk, a fuvolák és a brácsák, mint ahogy azokat „megálmodta'’ Bach, Vivaldi vagy Händel. De szóltak, méghozzá úgy, hogy azt a közönség min­den viszolygás nélkül — sőt!.... — végighallgathatta. Mindebből pedig az is kiviláglik, hogy ez a mos­tani barokk hétfő — ígéret volt. A jövő ígérete. Amiért nemcsak további biztatást érdemel Schubert Henrik, a „tücskök” tanára és egytitt- muzsikálásuk irányítója, Ha­nem elismerést is. Egy év munkája, herce­hurcája, esetiése-botlása, is­mételt nekirugaszkodása bi­zonyítja — érdemes, volt. Csak abbahagyni nem szabad. G. Molnár Ferenc A Upniiiciln 49SO, július 3., csütörtök 7. Pjotr Ivanovics őrök éle­tében rejtély maradt Pela- gejának. Nem valami tanult amber, három évet járt is­kolába, sose volt igazi állá­sa — egész életében ellen­őrzött valamit: hol a kol­hozban bogarászott, hol a szövetkezeti boltban tartott szemlet, ' hol a munkaügyi osztályon ... — mégis, ha jól meggondoljuk, a falu el­ső embere. Nélküle semmire se jut az ember! A keze pu­ha. soha fejszét nem fogott vele, mégis, ha megszoron­gat — nem egykönnyen sza­badulsz. Negyvenhétben, amikor Pelageja az első évben dol­gozott a sütödében, Pjotr Ivanovics jó leckét adott neki. ötezret könnyedén el­számolt nekik, ötezret! Nem ötszázat. Pavel is olvasta, olvasta a pénzt, majd szét- rongyolodott : kezeben — pedig okos ember —, a könyvelőnő is megolvasta, újraolvasta. Pjotr Ivanovics meg beütötte a számológép­be — hiányzik ötezer és kész. Végül is, Pelageja nem esett, a feje lágyára, a lába elé vetette magát: ..Segíts. Pjotr Ivanovics! Nem tehetek róla. Egész éle­temben imádkozni fogok érted, még a gyerekeimnek is meghagyom.” ..Jól van — mondta —, segítek, Pelage- ja Te nem tehetsz róla — így igaz. Meg aztán — aszongya —, nem érted csi­náltam. Csak azt a könyve­lőnél leckéztettem meg. Ne­hogy fiatalon a fejébe száll­jon a dicsőség.” Megmondta — meg is tette. Megkerült az ötezer. Hát ilyen ember ez a Pjotr Ivanovics! Ma Pjotr Ivanovicsnak a legfontosabb, a legszenzá­ciósabb vendége Grigorij Vasziljevics, az iskolaigaz­gató volt. Mindenkinél job­ban sürgött-forgott körülöt­te a házigazda. És nem is nagyon kellett rajta tömi az embernek a fejét — Anto- nyida miatt. Antonyida az iskolában fog dolgozni — nehogy, az istenért, gáncsos- kodás érje. De, hogy az állatorvos Afonykát miért tünteti ki ennyire a kegyeivel, azt nem értette Pelageja. Afonyka most nem nagy­ágyú, nem párttitkár, még a tavasszal leváltották, még­hozzá nem is egyszerűen, még a kerületi újságban is kiszerkesztették, nem egy­hamar lesz belőle megint valaki. Különben Pelageja nem sokat törte a fejét Afonyka miatt. Mit törődik ő Afony- kával. amikor körös-körül annyi a fontos ember! Itt van például a potrohos Szarka, a fuvaros Antoha felesége (lám. ki mellett kell most ülnie!), semmi gondja, neki, Pelagejának meg a beteg férje — mindenről magának kell gondoskodnia. Amikor aztán a községi tanács elnöke felállt az asz­tal mellől, hogy jár egyet — utánament. A vetemé­nyeskert végiben állt meg — az ördög vinné el, mi a manó van vele, az árnyék- székben piszmog, aztán még­is kijön —, senki se tudja elkapni. Pedig valaki akad­ta. Mintha a fuvaros An­toha lett volna — felvillant a fetjér inge —, kiszaladt a tornácra. De aztán biztosan észrevette, hogy megelőzték — elkotródott. No. ezt kiböjtölte — a szénát is szóba hozta, meg Alkáról is ejtett egy-két szót. A széna dolgában — nem is gondolta 'volna — gyor­san dűlőre tutoriak. „Leszá­zalékoljuk Pavelt, a zal az indokkal, hogy a kolh-uz- munkától betegedett mug. Adunk háztájit”. De ami Alkát illeti, mint tavasszal. • május elsején, megint csak mellébeszélt: — Nem .ígérem, nem ígé­rem, Pelageja. Dolgozzon csak. egy-két évet a jószág mellett. A munka a legfon­tosabb .. — De Vaszilij Ignatye- vics. az egyetlen lányom — siránkozott Pelageja. — Ta­nulni szeretne Az apja se valami nagy ész. én meg, Vaszili.i Vasziljevics, olyan lókbuta vagyok ... — Ugyan már, hogy vol­nál tökbuta. — De. de tökfej vagyok, Vaszia (itt nem kell Vaszi- li.i Vasziljevicsnek szólítani), teljesen begyepesedett az ^gyam (ócsárold csak ma­gad: minél inkább lebecsü­löd < magad — annál inkább kedvezel neki). Az elnök, a hírhedt szok- nyapecér — magához ölelte az asszonyt. Pelageja gyen­géden, nehogy megsértse, eltolta magától (ne adj is­ten, rhég meglátja valaki), 'és húsos hátára csapott. Adácsi példa \ \ ; ‘ u * . H cigánylaftosság helyzetének javításáért (Tudósítónktól) Az Adácsi Községi Ta­nács végrehajtó bizottsága rendszeresen foglalkozik a cigán'y lakosság életkörülmé­nyeinek javításával. A legutóbbi értékelés so­rán a vb megállapította, hogy az utóbbi évek erőfe­szítései eredményre vezet­tek. Az elmúlt év végéig si­került a községben élő mind a 23 cigánycsaládot megfe lelő lakáshoz juttatni, s ez­zel egyidöben megszüntettek a falu délnyugati részén levő „zsombiki” cigánytele­pet, felszámolták az egész- segtelen putrikat. Természe­tesen a mindenre kiható változás a társadalmi támo­gatás ellenére is lassú fo­lyamat és csak akkor jöhet létre, ha azt maguk az ér­dekeltek is akarják, segí­tik. A községben a szüksé- ' ges szemléletváltozás töb­beknél már jó irányba ha­lad: vannak, akik saját erőből építenek házat ma­gúk, illetve családjuk ré­szére. A jövőben a községi 1a- nács arra törekszik, hogy a megüresedett tanácsi érté- kesítésű lakásokat elsősor­ban a cigánycsaládok ré­szére juttassák. Fejlődést jelent az -is, hogy a község­ben élő 116 cigány szárma­zású közül 24-en rendelkez­nek állandó munkahellyel'. Az ötvenhét 14 éven aluli gyermekből 15-öt vettek feL a helyi óvodába, ahol ré­szükre a tanács váltóruhát és térítésmentes étkezést biztosít. Az általános isko­lába járó gyermekeknek a tanév elején rendszeresen négyszáz-hatszáz forint tanszer- és ruhavásárlási segélyt adnak. Mindezek mellett a cigánykérdés ‘mi­előbbi megoldásához tarto­zik, az is, hogy a végre­hajtó bizottság rendszeres, vagy esetenkénti segélyek juttatásával is támogatja a rászoruló cigánycsaládokat. Medve János :— Ne bántsd az 'én öreg csontjaimat. Élesek — fel se kelek többet. — Hej, Polka. Polka ... — sóhajtott fel az elnök. — Micsoda hajad volt valaha! Emlékszel, egyezer valami mulatságon az ablaktól a pádig cibáltalak? Minden­áron ki akartam próbálni — elbír-e a hajad? 'Színarany volt — nem holmi varkocs. — Ugyan, ne nagyíts mér, te manó — komorodott el Pelageja. — Valaki mást ci- báltál. Azt hiszed, Polka megengedte volna neked ... — Téged! — makacsko- dott az elnök. — Jp, jó, nem bánom. Akkor engem — hagyta helyben Pelageja. Mit kötöz- ködjön egy részeg emberrel. Egyszer csak úgy érezte, hogy a szeme bepárásodik — már régen nem volt könnve, a kemencénél kiszáradt. Bi­zony, bizony, micsoda haia volt. Előfordult, hogy kijött a fürdőből — azt se tudta, hogy fésülködjön meg: csak úgy recsegtek a fésűfogak. Az iskolában a tanító min­dig az ő haján rmriatta be a villamosságot. Papírgalus­kát csinált,, aztán összeszed­te a fésűvel... Pelageja azonban elhes­segette magától feltóduló emlékeit — nem azért bój- tölte ki ezt az ártányt, hogy arról csevegjen vele" milyen haja volt régen. Megint a tárgyra tért. Könnyű az ilyen részeg föhökkel szót érteni: vajból van a szíve. — Jó, majd kigondolunk valamit — motyogta a fo­ga közt az elnök (gondolat­ban még mindig biztos a mulatságon járt). Aztán — mint a múltkor: „Add feleségül Alkát a fi­amhoz. Személyazonossági se kell hozzá, felvesszük”, t (Folytatjuk) » *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom