Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-17 / 166. szám

MA, AGRIA '80 ŐSBEMUTATÓ EGERBEN Fekete Sándor: Lenkey tábornok (Fotó: Szántó György) Valló Péter rendezésében: Fekete Sándor Lenkey tá­bornok című színművének premierjére. Egy olyan tör­ténelmi dráma előadására, amely a mához szólóan örök etikai kérdéseket bon­colgat. A címszereplő Reviczky Gábor: — Engem az fogott meg leginkább a darabban, hogy miként viseli el tetteinek következményét az az ember, aki mint Lenkey, csak bele­kényszerült egy bizonyos történelmi szituációba. Igaz, helyzetét később vállalta, s volt ereje elhatározása mel­lett kitartani is. Ám Vilá­gos után már elgyengült, be­leőrült a reménytelenségbe. Ügy hiszem, magatartásfor­májának tarthatatlansága miatt. Az ellenfél Szombathy Gyula Jászai-dijas: \ — Ernst, Lenkey valami­kori barátja, reálpolitikus­nak tűnik az első pillanat­tól kezdve. Olyannak, aki világosan látja, hogy a ki­alakult történelmi körülmé­nyek közt az egyetlen kiút az ország számára az, ha csatlakozik Ausztriához. Ezért áll át a másik oldal­ra. Lenkey tetteinek vizsgá­latakor voltaképpen arra kiváncsi. valójában, hogy helyesen választott-e meny­nyire tudja igazolni önma­gát ... A történelmi dráma ma délután fél 6 órakor kez­dődő ígéretes , premierjének további szereplői: Gáspár Sándor, Miklósy György (Jászai-dijas), Maszlay Ist­ván, Győry Franciska. A jelmezt Jánuskúti Már­ta tervezte, a játékteret Valló Péter és Eberwein Ró­bert. A rendező munkatár­sa: Dobák Lívia, és Salamon Suba fh. (németi zs.) Tanfolyam Paiádfürdőn Á népművészeti hagyományok ápolása jegyében Hagyományossá vált most már évek óta, hogy a Haza­fias Népfront Heves megyei Bizottsága és a Megyei Mű­velődési Központ egyhetes tanfolyamot szervez Párád- fürdőn, a megyében működő díszítőművész szakkörök ve­zetőinek képzésére, tovább­képzésére. A szakkör részt­vevői elméletben és gyakor­latban ismerkednek meg a népművészeti tájegységek­kel. a különböző tájegységek hímzésének technikájával. Az idén bővült a program, a palóc motívumkincsek ismer­tetése. a tervezés alapjainál: elsajátítása mellett helyet kapott a megye másik nép- művészeti ágának, a szövés­nek az oktatása is. Míg a hímzéssel kapcsolatos isme­reteket Eiben Imréné népi iparművész adja közre, a szövés alapelemeivel, a óalóc szőttesek mintakincseivel, módszereivel Tompa Béláné, a népművészet mestere is­merteti meg a szakikörveze­tőket. A gyakorlati ismeretek el­sajátítása mellett előadáso­kat is hallgatnák a résztve­vők: dr. Fügedi Márta, a miskolci Herman Ottó Mú­zeum néprajzosa a palóc tex­tíliákról, Borbély Jolán, a Népművelési Intézet főelő­adója az erdélyi szőttes ha­gyományairól tart előadást. Helyet kapott a tanfolyam előadásai között a napi poli­tikai munka feladatainak is­mertetése is: Besenyei Já­nosáé, a megyei pártbizott­ság munkatársa a nőpoliti­kái feladatokról tart tájékoz­tatót. A Népi loai-műveszeti Tanács szerepéről, feladatai­ról a népi hgsvománvok ápo­lásában dr. Varga Mariann. a Népi Iparművészeti Tanács főreferense tájékoztatja a tanfolyam résztvevőit. A gyakorlati munka mel­lett találkozót is szerveznek a bodonyi szövőház . asszo­nyaival, ahol megismerked­hetnek a fonás-szövés ősi szerszámaival is. Az egri vár Tömlöcbás- tyájának vaskos falakkal ha­tárolt terét most rácsok -zabdalják, osztják újra. Fel- és megidézve a mai — turistacsalogató. romanti­kus — látvánnyal szemben a hátborzongató egykorit. A rácsok közt bilincsbe verve Lenkey, a tragikus sorsú 48-as tábornok, aki el­kerülte a vértanú 13-ak sorsát: nem végezték ki, ..csak” megőrült a börtöné­ben. .. Vele szemben e pil­lanatban Ernst őrnagy. a vizsgálóbíró, aki néhány percre leveteti a bilincse­ket. Izgalmas párbeszéd kezdődik: Lenkey: Minek köszönhe­tem ezt a váratlan lovagias nesztust?* Megszólalt a lelki­ismereted? Ernst: Most az egyszer ne az indulataidat kövesd, ha­nem az ész szavára hall­gass ... Te, a barátom ... voltál. Én tudom, hogy te nem akartál megszökni, hogy csakugyan legényeid kény­szerítettek bele ebbe a nem­zeti hősködésbe. Ha a had­bíróság előtt megbánást ta­núsítasz . . . Ha nyomatéko­san deklarálod, hogy Szá­zadod erőszakkal ragadott magával, s utána is csak a pártütők fenyegetése tartott a lázadók között... Lenkey: Ezt nem mond­hatom, mert mindenki tud­hatja, hogy nem így volt. En valóban nem hittem eb­ben a harcban. De az esemé­nyek elsodortak, az általá­nos hangulattal szembeszáll­ni nem lehetett, az egész nép lázba jött... Űj ősbemutatóra készül­tek föl az Agria Játékszín művészei, a Jászai-dijas Turistabosszantó Keriil-fordul, éri még csalódás azt a turistát, nya­ralót — aki azt his,zi, hogy a Mátra kiemelt üdülőte­rület. S hogy mennyire így van ez. például kedden sa­ját „bőrünkön" is tapasz­taltuk. jártunkban-kel- tünkben. A népszerű Pa- rádjürdön — legalább fél­száz kis úttörő társaságá­ban — hiába kerestük a régi pecsenyesütőt, s hasz­talan próbáltunk főtt. vagy sült hentesáruhoz jutni a bisztróban is. reggelire. Ki­lenc óráig még nem érke­zett meg a szükséges szál­lítmány. S hasonló volt a helyzet Mátraházán 10-kor is! Reggeli helyett — így már csak ebédelni próbál­tunk a sástói kisvendéglő­ben, ahol végre úgy ahogy sikerült valamelyest elver­ni éhségünket, de körülöt­tünk jó néhány „a tovább bosszankodtak. A gyerme­kes szülök — akikből na­gyon sok tanyázik ilyen­tájt a szomszédos kem­pingben — ugyanis joggal megütköztek a felnőtteké­nél jóval drágább, 27.80 fo­rintos gyermekmer'in, ami a harmadosztályú helyen enyhén szólva különös. Nemrégiben irtunk a visszás mátrai állapotok­ról. Akiket illet: „nem hall­ják, vagy hallani nem akarják” ...?.* (—ni) Jubileumi rendezvénysorozat — Külföldi előadók — Kirándulások Mit ígér a műemlékvédelmi nyári egyetem? ■Július 28-tól augusztus 6-ig tart a műemlékvédelmi nyári egyetem. A jubileumi ren­dezvénysorozatra — tíz esz­tendeje annak, hogy először találkoztak a barokk város­ban a téma iránt érdeklődők — a szokásosnál többen, mintegy 140-en jelentkeztek. Jönnek a szocialista orszá­gokból — főként az NDK- ból. az NSZK-bői. Ausztriá­ból, Olasz-, Francia- és Finn­országból. A hallgatók a magyar mű­emlékvédelem elvi kérdései­QMbmmM üüsu. július 17., csütörtöki J. vei ismerkedhetnek meg. Ezenkívül szó esik majd a megyeszékhely általános ren­dezési tervéről, az egri vár régészeti feltárásának ered­ményeiről és rekonstrukciós munkáiról. Egy osztrák pro­fesszor a nemzetközi szinten is rangosnak minősített ha­zai sikereinket elemzi és értékeli. A nemzetközi mű­ére'ék védelmi szervezet, az ICOMOS alelnöke a lengyel törekvésekről ad általános képet. A hagyományokhoz híven nem maradnak el a tanulmányi kirándulások sem. Ezek szervesen kiegé­szítik a programokat, hiszen a felnőtt ..diákok” megte- n+h *»*i k megyén k neveze­tes épületeit, történelmi em­lékhelyeit. 19. Lida sírt, kömyörgött az apjának, az anyja térden csúszva esdekelt, elhívták a városból a katona nagybá­csit — csak, hogy ne kerül­jön a trágya, a tehenek kö­zé. Most nveg — csak rá kell nézni Lidára — nincs a világon nála boldogabb em­ber. Nevet. Tele szájjal. Szívből. A ruhája meg — képeslapba való! Csak a csizma a lábán ötven rubelt ér. Jó sokat bezsebelnek manapság ezek a lányok. Pelageja bánatosan gon­dolt Alkára. Meg arra, hogy Alka is lehetett volna fejő­nő. Miért is ne? Mivel rosz- szabb ez, mint más munka? Amióta csiak él, nemze­dékről nemzedékre, az any­ja is, a nagyanyja is, meg maga Pelageja is, trágyával, tehenekkel dolgozott, de most egyszer csak elhatá­rozták, hogy ez nem való a mai lányoknak, piszkos munka. De hát miért? Mid­ért volna piszkos, mikor eb­ből a mocsokból fakadt az élet? Ezen a napon Pelageja sokat sírt: Sírt az erdőben, miután elköszönt a fejőnők­től, sírt a hazafelé vezető úton. És különösen sokat sírt otthon, amikor az üres házban egyedül találta ma­gát. A betegség alattomban te- perte le Pelageját, az őszi eső. a nedvesség beálltával, és az asszony nagyon szen­vedett. Ö nem tudott bete­geskedni. Az anyjára ütött. ' Aki három nappal a halála előtt munkát kért tőle: „Adj már valamit, hadd dolgoz­zak egy kicsit. Még élni akarok”. Pelagejának, persze, eszé­be se jutott a pékségben dolgozni — hogyan is bírná azt a nehez munkát? —, de volt valami, amivel komo­lyan foglalkozott. Miután találkozott a szurgái fejő­nőkkel, másnap reggel még az ágyban feküdt, amikor hirtelen eszébe jutott, mi­ért is ne lehetne ő újra fe­jőnő. Szabadban kell dol­gozni, a gép segít nekik, nem kell gyalogszerrel ku­tyagolni — tán, csak meg­birkózik vele? Három napig ez a gondo­lat éltette. Három napig, bármit csinált, bárhová ment, egyre csak arra gon­dolt, micsoda felfordulás lesz a faluban, ha megtud­ják, hogy visszamegy a kol­hozba. — Hallottátok, mit ki nem tündéit ez a Pelageja? — Még ilyet? — Teheti. Ez vasból van! A negyedik napon, azon­ban, amikor reggel feléóz redt — hová lett a híres- nevezetes . vasegészség —, kezét-lábát meg sem bírta mozdítani. Alig bírt lélegez­ni — elszorult szíve. Délfelé mégiscsak magá­hoz tért, sőt még a vermet is beágyazta, de e naptól fogva egyre inkább elhagy­ta az ereje. Ellenállt a betegségnek, egész nap tett-veit a ház körül, hol a fát rakta össze, Készül'ff rádióműsorok A Magyar Rádió stúdióiban űj műsorokat rögzítenek hang­szalagra. Gajdos Ferenc hangmester és Sediánszky János szerkesztő-műsorvezető a „Játék a szerelemmel” című műsor visszahallgatásán. V A „Törd a fejed” vetélkedőműsor résztvevői (MTI fotó — Hámor Szabolcs felv. — KS) hol összeszedte a szemetet és elégette, hol tömhette a kamrát — az egyik sarka minden télen befagy —, és nagyon gyakran kijárt a dombra, a hegyaljára, ahon­nan jól látszott a sütöde. Ha az idő száraz volt, le­ült a zelnicebokor tövében, ahol ezelőtt az ő beteg Pa- velja várt rá, és sokáig néz­te a túlsó partot. Sok minden eszébe jutott itt, a mély csendben, sok mindenre emlékezett — jóra is, rosszra is —, de leg­gyakrabban a sütödében töl­tött első napokra gondolt Pelageja, arra a meggondo­latlan, szinte vakmerő bá­torságra, amellyel harcba szállt űj életéért. Nem, nem azt tartotta‘bá­tornak, hogy idegen férfival feküdt le. Ä nyomor meg az éhség sok mindenre rávisz — még az ördöggel is lefe­küdne az ember, Pavelnak, meg neki éppen elege volta háború utáni nyomorból meg éhségből. Negyvenhétben a szemük láttára sorvadt el elsőszü­lött, egyetlen fiuk. Azért pusztult el, mert az anyjá­nak teljesen elapadt a teje. Kockáztatta volna, hogy a második gyermekükre ugyanez a sors várjon? Egészen másban látta a bátorságát. Abban, hogy szembe mert szállni min­denkivel. A kolhozelnökkel, aki majd megpukkadt mér­gében, mert elvették a leg­jobb fejőnőjét, a kolhozta­gokkal („Ugyan vajon mi­vel érdemelte ki Pelageja az a zsíros állást?”), Duny- ka péknével meg a rokon­ságával. És mégis győzött. Min­denkit két vállra fektetett. Lgyes-egyedül. Egyetlen nőnap alatt. Hogy mivel? Talán valami ravaszsággal? Nem. kenyérrel. Azzal a kenyérrel, amit a pékségben sütött. Harcot indított a kenyérért az emberek érde­kében és győzött A kény­re győzött. Senki sem tu­dott ellenállni az ő kenye­rének — könnyű, illatos, finom és laktató volt. Októberben Pelagejóhoz kétszer is ellátogatott az ápolónő, és mind a kétszer megpróbálta rábeszélni, hogy menjen be a kerületi kór­házba. De Pelageja válaszul csak a fejét rázta. Ugyan minek menne oda? Hogy tudnának rajta segíteni a kerületi orvosok? Hisz ő maga is jól tudja, hogy mi a baja. Annyi év alatt hányszor rakták át a kemencét a sü­tödében! Nem beszélve ar­ról a néhány tégláról, amit évente kicseréltek. Nem bírták a meleget, szétes­tek ... Pedig a téglát agyagból égetik, akár kőnek is lehet nevezni. De minek lehet ne­vezni az embert? öt, az asszonyt, alti tizennyolc év alatt egyetlen napot ,se pi­hent? Most aztán ő is szét­hullott, darabokra tört, egész nap csak az ágyat nyomja ... Pelagejának ritkán volt látogatója. A Nagy Manyá- nak ő maga adta ki az út­ját; Anyiszjával, a sógornő­jével mindjárt a Pavel te­metése után leszámolt: nem volt ereje többé látni őt, szégyene szemtanúját; Pjotr Ivanovics nem jött el — ez magától értetődik. Ki­nek kellene ő már? Egyedül Lida Vahromeje- va, Alka barátnője látogat­ta meg ezekben a hideg őszi napokban. Beugrott. Vizet is, fát is hozott be, és elmesélte a falubeli újsá­gokat. Bár őszintén szólva, Pelageja Lidát sem nagyon hívta. Mert mikor elment, olyan bánatos lett. Mintha a fényes nappal éjszakára váltott volna. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom