Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-16 / 165. szám
ISKIA 'SO / Hágai női kar, kötni férfikórus, Képesítés nélkül.» holland orgonista hangversenye Az Agria ’80 keretében a múlt héten péntekem adott hangversenyt a Haags Je- iigdkoor (Hollandia) női kar és a Männerchor Eintracht Porz am Rhein nevet viselő (NSZK) ötventagú férfikórus. Az Egerbe látogató együttesek részt vettek a debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusversenyen és az 1889 óta fennálló német együttes a saját kategóriájában az idén Debrecenben a harmadik díjat szerezte meg a népes és igen erős nemzetközi mezőnyben. A hágai női kar igazolta mindazokat a jó híreket, amelyeket róla kaptunk. Marius Borstlap karmester egy egységes, kitűnően fegyelmezett női kart vezet. A székesegyház kupolája alatti térség akusztikai adottságai nem a legkiválóbbak, mégis meg kellett állapítanunk: az amatőr együttes mély átéléssel, a művekben rejlő zenei szépséget az érzelmek oldaláról megközelítve, maradandó hatást keltve szólaltatott meg néhány remekművet a kórusirodalomból Palestrina Pueri Hebraeo- rum című kórusával kezdték műsorukat, majd a számunkra idegen szerzők, Hendrik Andriesson. Henk Bodings egy-egy művét, egy Kyriet, egy Sanctust és a Mater cantans Filio című alkotást mutatták be. Az áhitat pillanatait, az átélés szépségét azzal is hangsúlyozták, ahogyan a zene hullámzásában az elfinomodó pianókkal, a nyújtott, hosszan lebegő hangokkal a zenész megszólaltatott lelkiségét tolmácsolták. Érdekes volt tapasztalni, hogyan értelmezték. élték át Bartók Béla Bolyongás és Kodály Zoltán Hegyi éjszakák című művét. Mindkét számból érezni lehetett, hogy a kórus ismeri azt a stílust, amely ennél a két műnél él és hat, többek között tehát azt is, ahogyan a mi hazai kórusaink ezeket a műveket éneklik. És mégis volt valami más íz, felhang ebben a két műben; talán lágyabb, símulé'konyabb, szelidebb volt ez a két mű ebben a holland értelmezésben, mint ahogyan mi ezt itthon megszoktuk. Az Eintracht Porz am Rhein férfikórus változatos és széles skálán mozgó műsorral lépett fel. Mozart Ave verumának egy átiratával kezdte műsorát, majd Bruckner Ave Mariáját énekelte, Groll két művét, Bortnyaszkij Angyali énekét, Emil Cosetto Golgotáját, négy Bartók-feldolgozási, egy dél-francia népdalt, majd a zene derűsebb változatát, Sendt Szerenádját, Zöllner Vándordalát és befejezésül ugyancsak egy jókedvű, vagy legalábbis kedélyes német kórusművet, Silcher Búcsú a város kapujánál című kórusdarabját. Azt ötventagú férfikar elsősorban az Ave verumban mutatta meg, milyen színes hanganyaggal rendelkezik, és azt, hogy ez a férfi együttes csaknem százéves múltra, nemes hagyományokra támaszkodik. Theo Breuer karnagy különösen a tenornál ügyel arra, hogy a tiszta hangzás szinte esi 1 - logásszerűen érvényesüljön, amíg a bariton és a basz- szus a motivált hátteret nyújtja ehhez a nemesen kidolgozott dallambeli megjelenítéshez. Az első pár szám után úgy véltük, hogy ez a kórus csak visszafogottan, a zenei mondanivalónak inkább a belső feszültségét érzékelteti, ám a vidámabb tételeknél, a Wanderschaft- nál és a Silcher-darabnál nyilvánvalóvá vált, hogy a férfias hangnem, az erőteljes forték is keresik a hatást ennél az együttesnél, így hatásában is jól egészítette ki egymást a két vendégegyüttes ezen az egri. koncerten. * Hétfőn este ugyancsak a székesegyházban került sor az idei nyár első orgona- hangversenyére. Ez alkalommal Koos Bons (HollanVéget értek a Lenkey próbái dia) művészetében gyönyörködhetett az Agria-rendez- vények közönsége. Elöljáróban mindjárt le kell szögeznünk, hogy évek óta ez az orgonamuzsika a legkarakterisztikusabb eseménye az egri nyári rendezvényeknek. Nemcsak az egri közönség, de az idegen- forgalmi vendégjárás is ehhez a műfajhoz csatlakozott a lehűségesebben. Nem is egészen véletlenül. A hangszer is, az idejáró művészek is olyan élményt és szórakozást nyújtanak, amit másutt nemigen találhatnak. És ahány orgonista, annyi egyéniség, annyi műsoi', any- nyi meglepetés! Mint ebben az esetben is. Koos Bons nem azok közül való, akik feltétlenül kedvelik a nagy drámai hatásokat. A magától értetődően energikus, sokszor a dübörgő fenségességet idéző regisztereket nem húzza elő ebből a nagyszerű síprendszerből, nem az erős kontrasztokat adva, amire a közönséget — éppen a hangszer csábítása miatt is — az orgonisták ránevelték. Líraibb, elmélkedőbb egyéniség, aki elgondolkodtat a zenében még akkor is, ha népdal variációkat szólaltat meg. Van mersze és mértéktartása ahhoz, hogy sejtelmes pianókat használjon. És mintha az orgonának pedálrendszere sem lenne az erélyesebb hangzatokhoz, csak a kézzel elérhető billentyűket nyomja le. Vagy legalábbis úgy érezzük, hogy az intim hatású zene nála csak így jöhet létre. J. P. Sweelinck Variációi, J. Gottfried Walther Korálja, Bach Passacaglia-ja, Dupré Három korálja és Jacob Bijster Variációi között Francnak variációkkal előadott Prelúdium és fúgája együttesen és egyöntetűen hatott végig, mintha egy elmélkedő óra színes részletei lettek volna Záró számként a Himnusz dallamára egy szerényen improvizációnak nevezett zenei átköltést szólaltatott meg. Itt éreztünk rá, hogy ez a muzsikát nagy alázattal szolgáló művész mennyire melyen érti a zene leglé- nyegét: a Himnusz dallamát végigfuttatta a regisztereken úgy, hogy a hallgató az átélésnek ezt az elevenségét kitörő tapssal jutalmazta. A A téma kapcsán két jelenet ötlik emlékezetembe: az egyiknek aktív szereplője, a másiknak szemlélője voltam. Sok esztendővel ezelőtt egy, az általános iskolát és a gimnáziumot egyesítő, azaz közös igazgatású oktatási intézményben dolgoztam, ahol egyaránt tevékenykedtek tanítók és egyetemet végzett tanárok. Történt egyszer, hogy az egyik képesítés nélküli ifjú kolléganőm odáig merészkedett, hogy meglepő magabiztossággal pedagógiai tanácsokat osztogatott nekem. Mintha legalábbis Makarenko tudásanyagát és gyakorlati tapasztalatait birtokolná. Előbb meghökkentem, majd így zártam le a „vitát”: „Ugye. maga tavaly érettségizett, s bizonyára nem valami jó eredménnyel?” Igennel válaszolt, s következett a felelet: „Látja, ha tanítottam volna, akkor aligha találkozunk itt”. Sajtótájékoztatón ültem, ahol többen igen szenvedé- Jyesen kifogásolták azt, hogy tizennyolc évesek — minden felkészítés nélkül katedrára állnak. Ráadásul a gyengébb- je választja ezt a megoldást, azok, akik egyetlen egyetem, vagy főiskola kapuin sem jutottak be. A minisztérium illetékesét a jó szándékú háborgás mit sem zavarta, mert a diskurzust így summázta: „Rájuk pedig szükség volt, van és lesz.” Beszédes tények Az indulatok mindkét esetben közrejátszottak. Ettől függetlenül egy olyan aggasztó jelenségre hívják fel a figyelmet, amely napjaink elszomorító velejárója, amely ellen teljes joggal füstölög rhínden jóérzésű ember. Próbáljuk hűvösen szemlélni a tényeket! Akadnak olyan diákok, akik éppenhogy ötéviekéinek a középiskola négy osztályán. Továbbtanulási kísérletük kudarcba fullad. vagy meg sem kísérlik a felvételivel járó erőpróbát. Minek is erőltetnék magukat, ha akad olyan poszton levő sógor, koma, aki összeköttetései révén bejuttatja őket valamelyik falusi tantestületbe. Magukra veszik a fehér köpenyt, s irány a tanterem. Ha egy esztendő múlAz Agi'ia Játékszín Aiasz löcbástyáján. Fekete Sándor és Gyilkosok című bemutató- Lenkey című darabjának ősja után írtabb premierre ke- bemutatójára készülnek a rii! sor 17-én. csütörtökön színészek, a Jászai-díjas Valiéi hatkor az egri vár Töm- ló Péter rendezésében. Képünk még a próbán készült. A jelenetet a címszereplő, Reviczky Gábor, valamint Győri Franciska és Gáspár Sándor játssza. JMO. július 1<5„ szerda tFotó: Szántó György) zene valóban a lélek és a szellem nemzetközi nyelve. Farkas András tán valamelyik főiskola levelező tagozatára bekerülnek — ehhez aztán nem kell nagy' megerőltetés —, akkor 18. Kóborolt is. Gyerekkora óf.a ismerős dombocskákon és árterületeken, majorságokon, régi irtásokon át haladt, megpihent a pataknál, a kis folyónál, elnézte sűrű őszi kékségüket, hallgatta a darvak kiáltozását, a kutyaugatást. .. De hát egymagának menynyi kellett? Háromszor ment ki sózni való gombáért, kétszer meg tinóruért, egy egész dézsát teletömött bogyóval. minek ennél több? Néhánv napot krumpliszedéssel töltött. Gyönyörű, nagy szemű lett a krumplija — két ágyásból tele lett a verem, és a fürdő mögött van neki még • egv, örülnie kellene, meg hálát adnia az Istennek, de megint csak ezt kérdezte magában: minek? Minek neki ennvi krumpli? Maid eleoedt. majd belé- gebedt a várakozásba, mikor kap levelet Alkutól. De a lánv nem írt. Elutazott — méa csak hírt se adott magáról. Mintha a föld nyelte volna el. És az asszony átkozta, szidta a lányát, a legocsmanyabb szavakkal: „A lotyója! A lelketlen vadállatja! Nem elég neki az apja halála, most még az anyját is a sírba akarja taszítani!” Aztán elszállt a dühe, és mgg jobban sajnálta a lányát Vajon hol van? Mit csinál? Idegen városban . .. Személyazonossági nélkül... Egyszer Pelageja elhatározta, hogy besóz egy kis veder rizikegombát Alkának — hisz egyszer majd csak előkerül —, messzire elkeveredett, ötversztányira a falutól, és maga is meglepődött, hogy Szurgán lyukadt ki, a tehéncsordánál. Száraz, derült nap volt, a nap nyáriasan sütött, egyébként is az egész szeptember ritka szép idővel örvendeztette meg. mintha Isten kárpótolni akarta volna azokért a hosszú évekért, amelyeket a sütődében töltött. Szurgát úgy ismerte, mint a tenyerét — hét évig gondozta itt a teheneket, mielőtt a pékségbe került volna. hosszabb távon is kárt okozhatnak az oktatásügynek. Nem is beszélve a nevelésről, amelyről úgy vélik, hogy eleve rátermettek, mint az én hajdani kolléganőm. Nem jobb a helyzet a népművelők körében sem. Jó né- hányan semmibe veszik ezt a felelősségteljes hivatást. Ezt jelzi az is, hogy nemcsak érettségivel rombolják a szerény eredményeket, hanem az is előfordul — példa akad ró sajnos megyénkben is —, hogy valaki nyolcosztályos végzettséggel kerül egy művelődési ház vagy klubkönyvtár élére, oda. ahol a puszta jelenlétével Is kárt okoz. Öt és társait nem véletlenül fedezték fel: valakiknek rokonai, s magukról azt vallják, hogy fejlődőképesek, hiszen egyszer érettségi bizonyítványuk is lesz. Jókora veszteség Az egészben az a megdöbbentő, hogy mindezen kevesen háborodnak fel. A társadalmi köztudat arra utal, hogy baj van a két szakma erkölcsi értékelésével, megbecsülésével. Azon ugyanis mindenki megütközne, ha operáló orvosa a műtőben megkérdezné tőle: „Ugye, nem zavarja önt az, hogy eddig még nem vettek fel az orvosi egyetemre. Remélem, ettől függetlenül, nyugodtan rám bízza az életét, hiszen a segítő szándék egyáltalán nem hiányzik belőlem”. Azt hiszem, hogy az öntudatánál levő legsúlyosabb beteg is eszeveszetten menekülne a kés alól. De vegyünk egy másik példát! fcsináltatnánk-e ruhát olyan szabóval, aki így vigasztalna, minket: „Szakmunkás-képesítésem ugyan nincs, de majd csak elboldogulok valahogy az anyaggal”. Hadd ne részletezzem reagálásunkat. Nem furcsa és nem kifejező az, hogy pedagógusnak és népművelőnek viszont bárkit elfogadunk. Miért nem aggódunk amiatt, hogy gyerekeink szellemi útravalója meg csorbul, hogy a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban ezért kerülnek hátrányos helyzetbe. Miért nem tiltakozunk amiatt, hogy a hozzá nem értők cset- lenek-botlanak. s a jellem és világszemlélet formálásához semmit sem konyítanak? Mindezt csak hajdani tanítványaik panaszolják el, amiEsze ágában sem volt, hogy lemenjen az erdős, cserjés hegyoldalból a fejőnőkhöz. Minek? Mikor olyan jól ismerte. Aztán egyszer csak felberregett egy motor, a tehenek, szinte parancsszóra elindultak a kétlejtős fehér palaeresz alá, ott fejték őket, és az asszony habozni kezdett: vajon miyen lehet a villanyfejő? Már két éve felszerelték a kolhozban, és ő még nem is látta. A tehenészlányok tréfálkozva fogadták: — Ahá. szóval ezért nem jut nekünk gyümölcs meg gomba! Tolvaj jár az erde- inkben. — Nem, nem azért — ellenkezett velük Oleszka Lapin, aki a tűznél teázott —, hanem mert túl sokat alszo- tok. — Még szép, hogy sokat — hagyták helyben a tehenészt ányok. A lányok nevettek, viho- rásztak. Nem is csoda: a teheneket gép fejte, ők csak megmosták a tehenek tő- gyét, meg ráhúzták a csecsükre a gumicsövek végét, amelyeken keresztül a tej a hűtött alumínium kannákba folyt. Fnnyi volt az egész mim Icájuk. Bezzeg ők mennyit gürcöltek azelőtt! Elzsibbadt a kezük a fejesben. Akár fújt, akár esett, mindegy volt, naponta kétszer meg kellett tenni az utat — a faluból Szurgába meg Szurgából a faluba. .Térdig érő latyakkor hiába kérik tőlük srá* mon a feltételezett ismereteket. Mi a teendő? A kár — s ezt úgy hisszük, nem kell tovább bizonygatni — óriási mind az iskolákban, mind a kultúra otthonaiban. Épp ezért ideje annak. hogy a kiút lehetőségeit kutassuk. Az első és a viszonylag legegyszerűbb az, hogy következetesen vessünk véget a protekció burjánzásának. Ezt a művelődésügyi szervek megerőltetés nélkül megtehetik, ha minden felvételt alaposan mérlegelnek. Ha erről megfeledkeznek, akkor egyértelműen ők hibáztathatok, méghozzá annyira, hogy feleslegesen keresnek mentséget. így legalább a kevésbé jók közül — képesítés nélkülieknek csak szerény ered- ményűek mennek — választhatnák ki a legelfogadhatób- bat, azt, akiből a lelkesedés nem hiányzik. Helyettesíteni mindig kell. mert a gyes-t a jövőben is igénybe veszik a fiatal tanító- és tanárnők. Nyilvánvaló, hogy helyükre állítani kel! másokat. Pályakezdő ezt nem teheti meg, de nem is vállalná. Ott vannak viszont a nyugdíjasok. Jó részükben töretlen még az alkotókedv, csak senki nem kéri őket, nincs, aki alapozna tájékozottságukra. Nem vitatjuk: alkalmazásuk többe kerül, mint a semmihez sem értő tizennyolc esztendősöké. Ebben az esetben azonban nem lehetünk szűkmarkúak: a szükséges pénzt elő lehet és kell is teremteni. Annál is inkább, mert az oktatásügy terén olykor arra- is költöttünk, amire nem is kellett volna. Különben is mit érnek a drága szemléltetőeszközök, ha nincs, aki szakavatottan kezelje őket? A népművelők' esetében egyszerűbb a dolog: feladatkörüket a pedagógusok is elláthatják, csak illene felkérni, meggyőzni azokat, akikben ilyen ambíciók élnek. A ma gondjai holnap felszámolhatók, de csak akkor, ha következetesek leszünk, s nemcsak magunkban füstöl- günk, mint valaha én, hanem sürgetjük a cselekvést, meg- kondítjuk azt a vészharangot. A felnövekvő nemzedékek érdekében... Pécsi István ban — és még csak egy szekér se akadt. Csak a tejeskannákat vitték el szekéren, szerencsére. Most meg — teherautó. Ponyvatetővel. Hogyisne, nevetgéltek, tereferéltek volna! Most minden, minden más volt, mint régen, az ő idejében. Még valahogy a tehenek is másformák lettek. Előfordult, hogy megmakacsolták magukat, úgy kellett a fejőszékhez vonszolni őket. Az embernek majd kiugrott a szíve, mire megfejte. Most meg magától rohan a fejőgéphez, mert ott van neki a nyalósója, meg a takarmánya ... — Alkáról nem tudsz semmit? Ha Lida Vahromejeva meg nem szólal, Pelageja meg se ismeri. Milyen szép! Majd kicsattan az arca. Ez volna az a nyamvadt kislány, aki még tavaly kárt akart tenni magában? Lida Vahromejevának éppúgy, mint Alkának, nehezen ment a tanulás, hetedik osztályban pótvizsgára kellett volna mennie ősszel, mire az apja —, hirtelen haragú férfi! — ráparancsolt: „Tehenészlány leszel! Ha egyszer az emberi tudományhoz nem értesz, meng a tehenek mellé!” (Folytat ívk)
