Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-06 / 131. szám
ötéves, és: Tervez a tábor — Hogy repül az idő! Az oly régóta, olyan sokszor annyi ember által újra és újra „felfedezett” igazságot ezúttal Lajkó Júlia mondja ki. Tarnaméráról van szó, az ottani ifjúsági táborról beszélgetünk a hevesi járás úttörőelnökével, s mielőtt még elmélyednénk a témában, szinte csak úgy, mellékesen megjegyzi, hogy a szép ligetes, természetvédelmi területen 1975. június 6- án nyitotta meg kapuit a tábor. És amint kimondja a dátumot, mindjárt be is ugrik a felismerés: de hiszen ennek éppen öt éve! öt esztendő telt el azóta. ■. A jövendőt szeretnénk felvázolni, ám ehhez természetesen kell a múlt. egy rövidke visszapillantás, és íme, pillanatok alatt rá kell döbbenni, hogy a csak „mintha tegnap lett volna" — az immár fél évtized, egyféle darabka múlt. — A hely önmagát kínálta, és a kezdetet jelentő húsz faházat a felsőtárkányi Há- mán Kató KISZ vezetőképzőből hoztuk. A faházikók felállítása mellett rendezni kellett a területet, nagy foglalkoztatót és parancsnoki részleget kialakítani. Azután nyári foglalkoztató valamivel később, és raktárhelyiség és ügyelefesszoba a kapunál. Emlékszem, milyen sok társadalmi munka volt benne, az egész járásból jöttek a gyerekek segíteni. A sok fáradozás, a fiatalos lendület szép, hasznos gyümölcsöt hozott, az első öt évben számos sikeres rendezvény színtere lett a tábor. melynek hírneve hamarosan túlnőtte a járási kereteket. Megismerték és megszerették mindenekelőtt az úttörők, az őrsvezető-, a raj titkár-, a krónikásképzés, és a többi sikeres oktatási forma résztvevői. Közben — időről időre — KISZ-eseknek, szaktáboroknak adott otthont, a hírneves Vidróczki együttes pedig például már amolyan hazajáró vendégnek számít, és a nagy sikerrel zárult tavalyi görögországi turnéjára is itt készült fel. Szinte kifogyhatatlan az úttörőelnök a táborhoz fűzp- dő szép emlékekből. — Már egy évvel a megalakulás után kisdobos-olvasótábort szerveztünk itt, és ehhez zenei tábor csatlakozott, a könyvtár és a zeneiskola patronálásával. Több sikeres találkozót is rendeztünk itt, melyek során sok jelentős alkotóval ismerkedtek meg a gyerekek. Ezenkívül felfedezték a külföldiek, voltak itt vendégeink Len. gyelországból, Csehszlovákiából és az NDK-ból. Nem azért, de nem győztek lelkesedni érte, és glig várják, hogy újra jöhessenek. Tárnáméra kapcsán van tehát mire emlékezni — és szépek ezek az emlékek, hiszen az ifjúsági tábor vonzereje gyorsan növekedett. Ezért is lett kézenfekvő az ötlet... De ez már valóban a tervezés témaköréhez tartozik. — Arra gondoltunk, hogy kialakítunk itt egy étkezőkonyhahelyiséget is. Ezt az elképzelésünket azonban „lelőtték” a község vezetői, mondván, hogy fejlesztik az iskolai napközit, úgy, hogy ez már megoldja majd a mi gondjainkat is. .Mondanom sem kell: egyáltalán nem esett nekünk rosszul ez a közlés, hiszen az így megtakarított pénzt másra fordíthatjuk. Ez pedig: a tábor további fejlesztése, a férőhelyek számának növelése. Ennek eredményeként már befejezéshez közeledik egy 18 személyes, téliesített faház építése, melyhez 40—50 gyerek foglalkoztatására alkalmas klubhelyiség és zsibongó járul. Nem lesz éppen olcsó mulatság — vallja be „töredelmesen” az úttörőelnök —, de születésnapi ajándéknak sem utolsó, arról nem is beszélve, hogy a gyerekek számára milyen sokat jelent, hogy a jövőben többen, és most már télen is látogathatják a tarnamérai ifjúsági tábort. Emellett — úgy tervezik — a mostani, csupán irodaként működő parancsnoki épület mellé szintén újat, de már igazi parancsnokit építenek, lesz benne stúdió • is és módszertani szoba. — Igaz, ami igaz — mondja befejezésül Lajkó Júlia, ennek elkészülése csak a következő nyár végére várható, de ha már egyszer így szalad az idő, akkor tulajdonképpen az sincs annyira messze. Nincs tehát okuk panaszra — vonhatnánk le a végső konklúziót, de a járás úttörőinek hivatott szószólója még megpendít egy húrt, melynek csengése már kevésbé vidám. — Van nekünk egy régi szívünk vágya, egy nagyon szép elképzelés. Három éve forszírozzuk, de ez ideig nem sikerült nyélbe ütni: egy erdei tornapályát szeretnénk. Annyira jó itt a levegő, olyan alkalmas lenne rá a környezet... Ráadásul , a mátra—bükki erdőgazdaságtól két évvel ezelőtt ígéretet is kaptunk rá —. nem akarom megbántani őket —, de még semmi sincs belőle. Hiába, senki sem lehet tökéletes — teszi hozzá egyféle öniróniával —. talán még mi sem. De azért oda semmiért nem adnánk, hogy van ez a táborunk, mert nagyon sokat segít nekünk az ifjúsági munkánkban. Ráadásul — mint arról már szó volt — nagyon szép, nagyon kellemes hely. Aki nem hiszi — győződjön meg róla. B. Kun Tibor tsnvSfW wn Mézga Géza "*• A televízió nyári-nyár végi műsorából Régi, kedves ismerősökkel találkozhatnak a közeljövőben a televíziónézők: június 15-től, vasárnap délutánonként ismét jelentkezik a képernyőn a népszferű Mézga család. Romhányi József és Nepp József újabb, 13 epizódos sorozatának főszereplőit bonyodalmaikkal teli kalandos utazásra kísérhetik el a rajzfilmek kedvelői. A tavaly nyári rátótii humorfesztiválon feltűnt fiatal amatőrök első televíziós szárnypróbálgatásait fedi az Amatőrök is elkezdhetik című műsor. A Ki mit tud?- szerű, 66 perces műsort a televízió fiatat rendezőnője, Szemes Katalin készítette, s az összeállításban az amatőr humoristáik saját számaikat mutatják be. A bűnügyi komédia és a vérbeli krimi sem hiányzik nyáron a képernyőről. Szálkái Sándor Wiener Walcer című, 1 órás szórakoztató filmjének szerelmes párja — Esztergályos Cecília és Gáti Oszkár — csaknem bűnügybe keveredik. Robert Thomas A gyilkos köztünk van című művéből Félix László rendezett bűnügyi filmet. A kabarésizính áz történetét idézi fel a Radnóti Színpad műsora. A Volt egyszer egy kabaré című műsor tv-vál- tozatát készítette el Bohák György rendező, Geszler György koreográfus közreműködésével. Az ötvenper- ces adásban többek között Bodrogi Gyula, Bús Gyula, Harsányt Gábor és Holtai Kálmán lép fed. „Fejezetek a cirkusz-lexikonból” citnmel szórakoztató sorozat vetítését kezdi meg a televízió — a tervek szerint — szeptemberben. «r*~ (MTI) Utazás Megérkezett a nagyszerű hír: az első magyar űrutazó szerencsésen visszatért a Földre! Az utazás földi és Földön kívül életünk tartozéka lett. hiszen utazunk éjjel és nappal, autón, vonaton, repülőgépen és természetesen gyalog is. Az utazás soha nem volt veszélytelen, de a földi utazásnak sem volt soha annyi áldozata, mint éppen manapság. Naponta olvashatunk megdöbbentő híreket a közlekedési balesetekről. Százak, ezrek halnak meg gondatlanság, figyelmetlenség, a szabályok megszegése miatt. Az ember mindennap kockára teszi az életét azzal az egyszerű ténnyel, hogy utcára merészkedik. Az illetékesek már eddig is nagyon sokat tettek azért, hogy a közlekedésnek minél kevesebb áldozata legyen. Bizottságok, társadalmi szervek alakulnak, szigorítják a közlekedési rend oktatását, illetve a vizsgákat. Mindezeknek bizonyos eredményei is vannak. Élnek közöttünk azonban cinikus, vagánykodó emberek^ akik „fittyet hánynak” az óvatosságra és figyelmetlenül, saját és mások életét is kockára téve közlekednek. — Mi történt, miért ideges? — Ne is kérdezze! Egy hajszálon múlott, 'hogy el nerc» ütöttem a zebrán egy embert. — Maga taxis, tudnia kellene..' Beletúr a hajába és káromkodik. — Nem erről van szó, hanem annak a esitrinek a pimaszságáról. Megyek, lassítok a zebra előtt. Látom, hogy egy lány áll a járdán és esze ágában sincs elindulni. Gázt adok, amikor váratlanul meggondolja magát, és elém lép. Ahogy beszél, szinte belesápad az arca. — Tudja, mi az, síkos úton, hirtelen fékezni? Csúszik tovább a kocsi, mint a szánkó. — Na és? — Félrekaptam a kormányt, így csak a kabátja lett sa-; ros, meg az alsó fertálya, ahogyan a földre csücsült... — És a folytatás? — Leálltam az út szélén és kiugrottam a kocsiból. Mire odaértem, már talpon volt. — Azután? — Éppen el akartam neki kezdeni a sofőrlitániát, amikor szemtelenül az arcomba nevetett. — Mi van, taxiskám? Lökdösődünk, lökdösődünk? — Jöjjön csak, jöjjön — hívtam a kocsihoz. — Tudja,’ hogy egy hajszálon múlott az élete... Ahogy beszél, szinte a szeme szikrázik az idegességtől.' — Azt hiszi, meghallgatott? Pimaszul megveregette a vállamiat és faképnél hagyott. A történet elmondása után némileg megnyugszik; — Tudja, én pártolom, óvom, védem a gyalogosokat. Tisztelem a jogaikat. De állítom, hogy amíg a felelőtlen autósok mellé nem kerül a dutyiba egy-két ilyen szemtelen gyalogos is, addig nem lesz rend a közlekedésben... —— —- Szalay István A pedagógusok lakáshelyzetéről Tanácskozik a szakszervezet elnöksége Thiery Árpád: Hz élet dolgai (Paul Guimard nagyszerű címét alkalmazva) Az utóbbi négy évben több mint 420(1 lakás, családi ház épült fel a pedagógus lakásépítési kölcsön segítségével. A pedagógusok szak- szervezete elnökségének ma délelőtt a Gorkij fasori székházban megkezdődött ü'.ésén elmondották, hogy egyes megyékben a 30 éven aluli építkezők aránya eléri a 40—50 százalékot is. Az építkezők több mint 50 százaléka óvónő és tanító. Ez nemcsak azt mutatja, hogy ez a pedago- gusréteg tekinti elsősorban községi munkahelyét véglegesnek. hanem azt is, hogy a falujukba visszakerülő és ott férjhez menő óvónők, tanárnők családi összefogással inkább tudják vállalni az építkezés egyre növekvő terheit., mint a letelepedő idegen környezetbe kerülő nevelők. Általános a törekvés, hogy a szolgálati lakásokban több fiatalt helyezzenek el, a lakások száma azonban állandóan csökken, s nagyon sok a meglévők közül is sürgős Több Árpád-kori település nyomaira bukkantak a régészek Szolnok megye deli részén. a Tisza völgyében- Ti- szaugtól keletre, közvetlenül a folyó partján lévő, mélyen felszántott területen az első terepbejárások alkalmával háznyomok, kemencék, csodálatos kerámia bográcsok, s a korra jellemző más kerámiák kerültek a felszínre. Ugyancsak ezen a vidéken. Tiszaugtól északra, téglából 1980. junius ö„ péntek útfelújításra szorul. Mindezzel együtt mégis az a jellemző, hogy a fiatal pedagógusok többsége is osztozik az egyéb területen dolgozó fiatalok sorsában: lakásgondjuk megoldásához aránytalanul nagy terheket kell vállalniuk. A pálya sajátossága az egyedülálló, többségében nő pedagógusok magas száma. A községekben sokan közülük kölcsönnel építettek lakást, a városokban azonban nagyon nehéz a helyzetük. A lakásigénylésüket csak kedvezőtlenül rangsorolhatják, többen — közeledve a nyugdíjas korhoz — nem is merik vállalni az QTP-laká- sok magas törlesztési részletét. Megoldást a garzonlakásos OTP-házak építése jelentene. Szükséges lenne — hangoztatták a szakszervezet elnökségének ülésén — nyugdíjasházak építése, ahol az idegölő. nehéz munkában megfáradt idős nevelők is otthonra lelhetnének. épült templom és egy nagyobb, kőből készült épület romjai hívták fel az archeológusok figyelmét egy másik Árpád-kori falu maradványaira. Az első hitelesítések alkalmával különböző településnyomokra, lakóházmaradványokra. tégla- és kerámiaégető kemencékre bukkantak. A település földrajzi elhelyezkedéséből. fekvéséből arra következtetnek, hogy az Árpád-korban fontos tiszai átkelőhely lehetett. A kőépü- let-maradvány is nagyon ritka az Alföldön, mert a romokat rendszeresen kitermelték és a köveket újabb epttkezesekhez felhasználták. A fiú türelmetlenül kiáltozott az agyagos folyóparton. — Hahó!... Hahó!.:/ Kis idő múlva zaj hallatszott a túlsó part felől. Tisztán ki lehetett venni, hogy valaki evezőt dob a csónakba, majd viharlámpa pislákoló fénye lobbant. A fiú biztatóan, mosolyogja intett a lánynak. Sötét, gyűrött öltönyében, átizzadt, fehér ingében, kioldott nyakkendővel olyan volt, mint egy hosszú mulatságból hazatérő vendég. A lány visszaintett, és lekuporodott a partmenti homokra. Kardigánját a vállára terítette, elől összefogta. A révész a töredezett parthoz kormányozott. A fiú megfogta a csónak szélét. A révész a lány felé intett. — A húgom! — mondta a fiú jó hangosan, hogy a lány is hallja. A révész megfeszítette az evezőt, a csónakot a parthoz nyomta. — Szálljanak be! A lány megborzongott a sötétlő víztől, amelynek tükrén már megjelentek a csillagok. A csónakos ember ruhájából halszag áradt. A lánynak hányingere volt. A révész a zubbonyából dohányos dóznit vett elő, rágyújtott, s mint akinek túl sok ideje van, az égő cigarettát a szája sarkába tolta, gumicsizmája mellől fölvette a pislákoló viharlámpát, és a lány arcához emelte. — Nem több tizenöt évesnél — állapította meg. — Már tizenhét — javította ki a lány. — Annyi, amennyi, csak megjegyeztem — tartotta a révész még közelebb a lámpát. — Ügy nézel ki, mint aki három nap, három éjjel egy szemet se aludt. A lány a viharlámpa lángjába nézett. Lepke- szárny alakja volt. — Félek a víztől. Amiatt van — mondta. A révész a fejét rázta. — Más ez. Nem félelem. — Isten bizony, félek a víztől — mosolygott gyöngén a lány. — Az lehet — tett© vissza a révész a lámpát, majd ellökte a csónakot a parttóL Szótlanul evezett: át a folyón. Miután kikötöttek, megállt az iszapba taposott gyalogúton. N^atn ‘ lehetett elmenni mellette. — Azt mondom magának — nézett a fiára. —, hogy nézesse meg a húgéi. A feleségemnek van lázmérője. Felkapas^kodte’v egy kis agyagdombra, ott állt a ház. A révész a kerítés mellé zavarta a csaholó kutyát. A bejárat fölött tejfehér búréban villany világított. A révész felesége a derekát tapogatva egyenesedett föl a lócáról. Vékony, fekete asszorty volt, inkább alacsony, mint középtermetű, kemény ráncokkal a szája mellett és a szeme alatt. Sötét szemének csillogása rejtélyes volt. A révész az ajtó mögé állította az evezőt, sapkáját a fogasra akasztotta. Gyérülő, szőke haja megizzadt a sapka alatt, a tenyerével oldalra simította. A fiú lopva pillantott rá, és azt gondolta: — Cigány felesége van ... A fiú és a lány úgy álldogáltak a füstölt szagú konyhában, mint akik szorult helyzetükben maguk is tudatában vannak, hogy gyámolításra szorulnak. A lány a fiú karjába kapaszkodott. — Azt hiszem, láza van — mutatott a révész a lányra. Az asszony egy konyha ruhában megtörölte a kezét, és a lány homlokához érintette. — Uramisten! — szisszent föl. A révész és a fiú a konyhában maradtak, az asztal mögé telepedtek, egy derékszög alakú festett padra. A révész elhúzta a konyhaablak függönyét. Mögüie pálinkásüveget és két poharat tett az asztalra. — Nekem csak egy keveset — tiltakozott a fiú. — Az égész nem sók, ami ami az üvegben van. A révész megtöltötte a kis poharakat. — Mi a lány neve? — kérdezte. — Juli. — És a magáé? — Az enyém Rafael. A révész megemelte a poharát. — Az enyém meg Nyúl Antal. Kihörpintette a gyűszű* nyi pálinkát. — Vittem én át ezen a vizen olyan embert is — tolta félre maga elől az üres poharat. —, aki az innenső parton még élt, de mire odaát kikötöttem vele, a lelke is odaát volt már valahol. Az asszony a lázmérővel a kezében lépett ki a szobából. Juli mögötte állt a küszöbön, így látszott, hogy mennyivel magasabb. A ruhája felső gombját babrálta, arca megnyúlt, eltűnt róla a remény és a várakozás. — Felül van a harminc, kilencen — mondta az asz. szony. Rafael odalépett a lány. hoz, kissé ügyetlenül átka. rolta. — Van egy oldalszobánk — pillantott az asszony 3 révészre. A fiú a padlót nézte. — Szerettünk volna to- vábbmenni. — Vétek ilyen magas lázzaj — intette az asszony. Nyúl Antal vetett véget • bizonytalankodásnak. (Folytatjuk) (MTI) Árpád-kori leletek
