Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

/ MONODRÁMÁK SZEMLÉJE UTÁN B IjjP^ *ÜéÜl Az 1. országos monodrá- masitímle után a sajtóban ■ viszonylag hamar es nem va­■ la mi nagy eredménnyel elült a/ az. érdeklődés, amelyre a rendezők, az országos és a helyi intézmények, de maguk • : s omlón részt vevő művé­szek is számítottak. Egy hó­■ nap nálunk feltétlenül ele­gendő ahhoz. . hogy egy ügy , megbeszéltessék, értékeltes- , sék, s ha van valami gondo- . lat, akkor előadassék. Kissé megkésve és nem a területi ■ érdekeltség okából, hanem az . ügy szeretetéből kiindulva folytatnánk azt a néhány , gondolatot, amely a mono- dráma kapcsán felmerült. Ott kezdenénk, hogy a Kul- . turális Minisztérium színház- . művészeti főosztálya, a Ma­gyar Színházművészeti Szö- . vétség, a Heves megyei Ta­nács V. B. művelődésügyi osztálya, Gyöngyös Város Tanácsa, de maga a szemlé­nek helyet adó Mátra Mű­velődési Központ is úgy gon­dolta. hogy a szemlét nem véletlenül sórszámozták. az­az. az elsőt majd követi a második és így tovább. És ez az elgondolás nemcsak azért helyes, mert egy. a művé­szekben meglevő teremtő erő munkál ezekben a vállalko­zásokban, hanem azért is, mert új utakat nyithatnak abban a fejlődésben, amely mind a mai napig sehogyan sem akar kiérlelni egy iga­zán színpadi művet, egy új .magyar drámát. Azon a szin­ten. ahogyan azt a közönség is .elvárná. 2 A monodráma. mint. meg- ‘••'^Batározás talán új keletű, útfelén mi szültük ezekben az évek ben egy műfaj jelölésé­re. amely a valóságban nem is létezik. Vagy csak így, ahogy ezen a szemlén lát- • tűk. Igaz, hogy egy emberi - közösségen belül, a színház- ban egy ember is tudhat és akarhat olyan cselekvést végrehajtani, amely időtarta­mától függetlenül is teljes színházi élményt nyújt. A legkézenfekvőbb példa Dar­vas Iván nagyszerű játéka abban az egyszemélyes da­rabban, amely a színházi gondolkodásban gyakorlati és elméleti szakemberek, de a közönség számára is bizo­nyos értelemben korszakot nyitott. Talán nem is vélet­len. hogy ez a monodráma- szemle éppen most „követ­kezett be". Ezek a Gyöngyösön, ápri­lis 22—28. között lejátszott egyszemélyes darabok csak annyiban monpdrámák. hogy egy személyt láthatunk és hallhatunk a színen. A dísz­letek és hangeffektusok kö­zött elhelyezett cselekvések csak arra szolgálnak, hogy a monológot, a magának és a magáért, az értünk való be­szédet. a nekünk szóló tanul­ságot, és érzelmi hatást, te­hát a vállalkozás sikerét a ' művész felerősíthesse. Meg­győződésünk. ha ezek a ki­tűnő színészek, a színpadia- sitó szövegrendezés némely . nyúlványát kiiktatnák és azt a gondolatsort, amely a mo­nodrámákban munkál, folyó szövegként, köznapi szürke ruhában, vagy netán ünne­pélyes estélyiben, oratórium- szérűén vezetnék a közönség elé. akkor is megtenné a kí­vánt hatást. Esetleg még mélyebbet is! Hiszen a lát­vány és a mozgás nem min- . den esetben szolgálta telje- . sen egyértelműen azt. amire szívünk szerint oda akartunk , figyelni. Példának talán Cser- nus Mariann érdemes művész produkcióját említenénk, a Jászai Mari naplójából ké­szült és az Életem címet, vi­selő szöveget, amelyben a múltat felidéző művésznő­nek nem nagy segítséget OMíÉkM lost), június 1., vasárnap nyújthatott az a szobabelső, amely a mostoha sors és a bekerítettség jelzője volt, vagy lehetett. A lázadás min­den ellen és az igazságtevés, ahogyan a naplóból kirob­ban. nem igényli ezeket a külsőségeket. Szerintünk nemcsak a konkrét tér- és időbeli hely­zetet meghatározó díszletek között, a kort szemünkbe ug­rató gúnyákban lehet lélek­tanilag hiteles krízist elját­szani. Az a tény, hogy a művész kiáll a közönség elé és mon­dandóját elkezdi, máris vilá­gossá és konkréttá tett min­dent: a művész, a mai kor mai lelkiismerete szerint szó­lam akar a többiekhez, azok- . hoz, akik valamilyen eliga­zítást várnak a ma kérdései­ben. az egyesekéiben, a kö­zösségében is. A múltba visszapillantó témák, az, hogy az írók, akik ezen a szemlén szerepeltek — Ijlilenko Vu- cetic kivételével —, mind történelmileg nagynak érté­kelt egyéniségeket választot­tak ahhoz a szándékukhoz, hogy a mai embernek, a kor­társnak adjanak fogódzót, hogyan is kell viselkednie egy tartalmas egyéniségnek, egy jellemnek a lelkiismeret válsága idején. Ki merné ál­lítani, hogy a mi mai ete­tünk, akár az utolsó két-há- rom évtized is, vagy éppen a 45-ös történelmi sorsfordulót tekintve, ne lettek volna em­beri válságok, ahol az eliga- . zí’tás, akár későn is, vagy később is, eligazító lehel? Űj műfaj látszik kialakul­ni. Ezt az igényt — úgy érezzük — a színészek ala­kítgatták ki maguknak azok­nak az írói elképzeléseknek megfelelően, amelyek akár a Bánffy György által előadott produkciót elemezzük, akár Marnti Lajos Dante-megfor- málását hangsúlyozzuk, bá­tortalan körvonalazásban lát­szanak. Ehhez a színpadiasí- tott műfajhoz nyilván nagy előadóegyéniségeket is kell elképzelnie annak, aki a vá­lasztott témát a közönségeié akarja vinni. Nem biztos, hogy a színpadi körítés, a színésznek minden áron való csel eked tetése elkerülhetet­len. Hiszünk abban, hogy egy hangjával és egyéniségé­vel bánni tudó művész, vagy 1. Furcsa dolog másra hasz­nálni a tollat, mint rajzolás­ra, tervezésre, számításra. Nem is azért teszem, mint­ha irodalmi ambíciókkal ke­resnék kiutat egy megtöp- pedt életből. Azért írom ez.t a beszámolót, mert hasznát veheti valaki, rájöhet, hogy akad más megoldás is, mint az öngyilkosság vagy az al­koholizmus. Jelentésemet nem követi másik, nem ka­pok tőle vérszemei. Volt időm átgondolni és leírni ezt — de több időm nem lesz rá. Ha rosszul sikerül, nem korrigálom, ha nem az derül ki belőle, amit akartam, úgy marad. Érték nem születik és nem vész el benne. Két órát szánok rá. 1934-ben születtem, falun. Volt egy öcsém és egy hú­gom. Apámnak 12 hold föld­je volt, és éjt nappallá tevő rostokolással értük el, hogy negyvenkilencben 32 holdat vettek el tőle. Apám mind­hármunknak Ifi holdat sze­reiéit volna hátrahagyni, ám csak a föld és a földmunka iránti szkepszist hagyta, meg a verejtékes, kemény mun­ka igényéi. Nem sok időnk maradt a tanulásra, apám szemében ez nem volt fontos. Jó tanuló voltam, N egy vetmyolcba» előadóművész egy negyven-, ötven-, esetleg nyolcvanper­ces monológot is elő tud ad­ni úgy. hogy a közönség ne mocorogjon a nézőtéren. S hogy mégis konkréten must­rát is ajánljunk a közelmúlt­ból: Ascher Oszkár nagysze­rű teljesítményét említenénk, Petőfi örökbecsű darabját, A helység kalapácsát. Ö úgy adta elő. hogy máig is emlé­kezünk rá és ma sem bán­nánk. ha valaki megkísérel­né Ascher teljes it mén vét túl­szárnyalni. És nemcsak drá­mai1 töltésű írásokra gondo­lunk itt. epikaiakra is! A kérdés alfája az író. az a szándék, amit az író a mai lelkiismeretével, a mai lel­kiismerethez szólva megfo­galmaz. Itt már a témavá­lasztás nem lehet elhanya­golható. A dráma ugyanis az a műfaj, ahol a legnyilván­valóbban vallania kell a hősnek, mit tesz. miért tesz. Indokai sem lehetnek külsőd­legesek! A cselekvés előtti és a tett elkövetése utáni álla­potában kell megkísérteni a hősöket, akik minket a mai gondjaink közt eligazítanak. Itt tehát nem a színházi kel­lékekre, az esetleges egysze­mélyes show-k lehetőségére kell gondolnunk, hanem első­sorban a lelkiismereti kény­szerhelyzet lelkiismeretes megoldására. Ha tehát a II. országos monod rámaszemlét, annak időpontját ki akarják tűzni a felelős rendezők, bi­zony jól meg kell gondolni­uk, milyen előkészítés, milyen írói munka betakarítása után döntsenek. 3 A közönség oldaláról néz­ve sokkal egyértelműbb a válasz a monodrámaszemlét illetően. Kell minden szín­padi műfaj! És ez a viszony­lag könnyebben mozgatható műfaj elsősorban vidéken. Az érdeklődés Gyöngyösön sem hiányzott, hiszen bér­letben 200 helyet hozott a vállalkozás, de minden pro­dukcióra beült a mátraalji város közönsége. Talán azért, mert a műfaj érdekes volt? A nagy nevek is vonzották az érdeklődőket? De azért is, mert ilyen szinten valóban apám bizonytalansága miatt kerültem gimnáziumba, s az államosítás után apám felől azt csináltunk, amit akar­tunk. ötvenhétben belehalt vesztett reményeibe. Agyon­dolgozott, csontsovány anyám még tartotta magát a húgom miatt. Mária hú­gom anyám szerint sokra vitte: megkeseredett, elhí­zott, kétgyermekes óvónő a falunkban, azóta elbutult, s szájából csúnyán hangzik a valaha valós igazság: több volt benne, többre vihette volna. ötvenkettőben érettségiz­tem, kulák fiaként, így szó­ba sem jöhetett, hogy a ta­nácsra kerüljek tisztvise­lőnek. Hálás vagyok ezért a politikai szankcióért. Felszí­vott a főváros. Esztergályos voltam egy nagy gyárban, ötvenkettőben már szakmun­kás. Akkor ennél többre nem vihettem. Ötvenhatos cselekedete­imre nem derült fény. Ke­vésbé bizakodó öcsémet ki­söpörte a menekülők árada­ta — útlevélkérő lapjaimon szerepel azóta. Nagyritkán hazalátogat. Egy évtized még: karrierje életkora mi­att hanvatlani kezd majd, gyakrabban jön. felfedezi ..gyökereit", gyerekeit nya­ranta anyanyelvi táborba ­ritkán kapnak nagy alakítá­sokat. És ez csak egy város és nem is a legnagyobbak közül való. Ha tehát van ennek a mai magyar színházi életnek néhány igazi nagy jellemszí­nésze (a szemle szereplőin kívül még jó néhányra gon­dolunk). akkor ezt az utaz­tatható műfajt fel kellene erősíteni. Nem kell tartanunk attól, hogy a vidéki közön­ség nem kapja fel a fejét a jó teljesítményre. Azzal is meg lehet szüntetni a térbe­li és minőségbeli távolságot a pesti és a vidéki előadások között, ha a műfaji lehető­ségeket jól kihasználva sza­porítjuk a művelődés és a művészet alkotóműhelyeit azzal a felvevőpiaccal, amely vidéken még mindig felfede­zésre vár. A haknibrigádok ilyen-olyan működtetése mel­lett, vagy inkább helyett gondolnunk kellene arra is, hogy a nagy létszámú vidé­ki közönség a legmaibb mű­fajokat, a legégetőbb mai emberi kérdéseket boncolga­tó színházat, drámát vagy röviden fogalmazva — művé­szi ihletésű és fogalmazású drámai szöveget — kapjon magának, önmagáról. Magas szinten, ez itt a lényeges! Gyöngyöst csak dicsérni lehet azért, hogy ezt a szem­küldözi, s mert nem akar­nak hazatelepülni, gyűlölni fogja őket, hiszen megaka­dályozzák, hogy tőkéjével itthon andalodjon nyugdíjba anyagilag biztosítottan, ha­zánk szeretett fiaként. A gyárban egy oda szám­űzött fizikussal tovább hó­dolhattam matematika irán­ti vonzalmamnak. Mikor öt­venhétben megint paraszti származású lettem, Géza bá­csi bennem álmodta meg sa­ját elpusztított sorsát. Az ő segítségével végeztem el az egyetemet, három évet le­velezőn, a maradékot nappa­lin, a gyár saját kádereként. Azóta Géza bácsi belehalt a sorsába. Művezetőségig vitte. Mérnök voltam. Ótthonról hozott szívóssággal dolgoz­tam a rossz szervezés, a felelőtlen tervek, a gyatra vezetőgárda ellenében. Szín­vonalas embereink a mun­ka szeretete miatt olyannyi­ra kompromittálódtak törté­nelmi ringlispilünkben, hogy végül csak az maradhatott .fölül, aki jó' szimattal, örökké lavírozva, lábát vál­togatva evezett át a követ­kező kiemelt garnitúrába. Én az életkorom miatt ke­rültem közéjük, nem a jó munkám eredményeképpen. Üj korszak köszöntött be. Lassan szorítottak ki a munkából. Teljesíi ményein- ket fokról fokra a teljesít- ménydok u mentáció és ön­igazoló tevékenység váltotta fel. vezető állásban, alig nyílt módom valóban dol­gozni. Lassan már a teljesít­ményt sem kérhettem szá­mon: az elmaradás magya­rázatát kaptam, s környeze­tem ebben valami hihetetlen, akrobatikus ügyességre tett «sert- Dakowewsacéó, rnagys­legondolatot sikerült végül is tettig, a megvalósulásig ér­lelnie. Egy művelődési köz­pont még nem csinál nyarat — fordíthatjuk ki a közmon­dást az alkalomnak megfele­lően. De. ha a művelődési központok helyesen fogal­mazzák meg azt az igényt, amely a milliós vidéki kö­zönség kultúrszomjából táp­lálkozik. akkor ez. a kezde­ményezés további hajtásokat növeszthet. Olyanokat példá­ul, hogy a nemrég még na­gyon is sikeres esztrádműso- rok, irodalmi zenés összeál­lítások újra divatba jöjjenek. Álmaink között néha megje­lennek azok a csodálatos idők, amikor egy zenész, mondjuk Liszt Ferenc előjá­tékot írt — a Les préludes- öt —, Lamartine ma már senki által sem idézgetett verséhez. A műfajok ébredé­se és alvása korigény kérdé­se, miért ne ébresztgetnénk hát e kitűnő alkalomból, egy elgondolkodtató kezdet után azokat az erőket, amelyek inkább csak összerendezésre várnak. Például Egerben is, ahol az irodalmi-zenés mű­sorok újra megteremtéséhez csak egy összefogó egyéniség, annak a kitartása, ügybuz­galma és áldozatos lelkesedé­se hiányzik. Volt ilyen Eger­ben! Megint egyet kellene keresni! Farkas András rázkódás, látogatások és ad­minisztráció tengerébe me­rültem rossz úszóként, törzs­könyvezett vezetőként. Meg­beszélés, kávézás, konyako­zás, szolgálati kocsi, infor­mációértékelés, termékszer­kezet-váltogatás, önjáró át­szervezések között telt az életem. Elpárolgott alólam az effektiv munka, valahol messze alattam fölösleges munkaerők tömege harapta el előlem. Zavarodottságom­ban egyre többet ittam, kép­telenségekre ragadtattam magam. Környezetem mintha észre sem vette volna, min­dent tűrt és mindenben se­gítségemre volt. Egy óra öt perc telt ei, öt perccel több, mint amit er­re a részre szántam. Mast szigorúan vehetem a terve­met: magamnak számolok el. Lássuk a másik oldalt. Vezető beosztásommal je­lentkezett és hatalmasodott el a kór rajtam. Azelőtt soha semmiféle türelmet­lenség nem emésztett, nem csináltam időbeosztást, jegy­zetet. vagy bármiféle doku­mentációt napjaimról, hete­imről. Mindig tudtam, mit akarok, a kemény munka úgy megterhelt, hogy sem­mi másra nem mar aid11 időm, csak néha-néha egy lezárt, teljesített szakasz föMilti magános örömre, amit meg­duplázott a következő fel­adat izgalma. Egészségesnek vélt remegéssel vártam, hogy elkészüljön a tervem, meg­valósítsák. alakot vegyen fel egy beruházás, bebizo­nyosodjék jó elképzelésem, egy gépsor vagy termelőegy­ség próbaüzemelése igazol­ja: nemhiába tanultam, a tervezöasztaltól is előre lá­tom, és hibátlanul számítom Remenyik Zsigmond emlékezete Remenyik Zsigmond író egyidős volt századunkkal, 1900. július 19-én született Dormánd egyetlen nemesi udvarházában. Most lenne 80 éves, s ebből az alkalom­ból rendeztek tudományos emlékülést Egerben, a Tu­dományos Ismeretterjesz­tő Társulat Heves megyei Szervezetének székházá­ban. Részt vett az emlékülé­sen az író özvegye és leá­nya, valamint a szülőfalu küldöttsége. A rendező szer­vek, a Heves megyei Mú­zeumok Igazgatósága, a Gárdonyi Géza Társaság ne­vében dr. Korompai János mondott bevezetőt és kö­szöntőt. Az írói pálya ívén cím­mel E. Nagy Sándor, az eg­ri főiskola tanszékvezető ta­nára rajzolta meg Reme­nyik Zsigmond írói pálya­képét. Életállomásait, mü­veit hívta bizonyítékul arra: hogyan jutott el a dzsentri a pokoljárás, a gyötrődés stációin át a szocialista esz­mék befogadásáig, a nagy igényű történelmi szám­adásig. Scholz ' László, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem spanyol tanszéké­nek adjunktusa előadásában a Latin-Amerikában töltött évek eseményeit idézte fel, ezeknek az éveknek is az irodalmi vetületeit kidom­borítva, spanyol nyelven írt műveit elemezve. Bata Imre irodalomtörténész élveze­tes előadásban mutatta be a szociografikus indíttatásút életrajza elemekkel átszőtt, regény, a Bűntudat értékeit;, meghatározva ennek helyét? a 30-as évek magyar próza-' jában. A külföldi tanul— mányúton lévő irodalomtör-á ténész, Pomogáts Béla tudó-? mányos dolgozatát, a Por é3 hamu regényvilágáról, fel­olvasásban hallhattuk. Délután az író szülőfalu­jában, Dormándon folytató­dott a tudományos emlék­ülés programja. Megkoszo-» rúzták az író szülőházát,, amelyben emlékszoba idézi az író világát. Szép műsor-i ral tisztelgett Reményi kf Zsigmond emléke előtt m Füzesabonyi Járási Mű ve ki-4 dési Központ irodalmi színit pada és a dormánd iák nép# együttese. ki a lehetőségeket. FölöSi izgatottság, csak az örökka ismétlődő trehányság újra- é» újraátéltén támadt bennemü küzdöttem ellene hiába, s néhány kiverekedett íegyel-t mi eljárást sikereim közé* írtam. Nem zavart, hogy< nem szeretnek. Apámat serr* szerették, mert következetek volt, fegyelmezett, s mert az* eredmények inkább irigyeke# szülnek, mint elismerést. A kór akkor jelentkezet!# — térek vissza újra —J amikor lépésről lépésre ki«l vették kezemből a munkát,! mindenféle fölösleges szerveik és bizottságok ellenőrizték» eleinte egyedül koncipiáltj| majd csoportom, osztályom,! főosztályom áltat benyújtott? beruházások kivitelezését^ mikor annyifelé osztották az egyértelmű és egységes mun­kát,, hogy az isten serr» igazodott ki rajta, nem szól­va arról, hogy felelőse, gaz-* dája sem létt. Ebben a bábelben egyedül maradtam egy mihaszna íróasztal gya­rapodó telefonjaival. Szinte észrevétlenül mász­tak mind díszesebb naptá­ramra a betűpoloskák. Ürü­lő asztalomról a rézsut állói lapra zsúfolódtak át az idő-* ponípk, témáik és nevek. A* ftxtmfcefeók között mind tü4 leiüjjet 1 énebből próbál tart** agyonütni az időt. Firkáin? kezdtem a naptárba, s mi­kor betelt, a legborzasztóbbra fanyalodtam: telefonálgatni kezdtem ok nélkül. Közben megnősültem, kéft gyerekünk született, lakást* cseréltünk kétszer, kocsit kétszer, berendezkedtünk többször. Minden a naptá­ramba került egyre görcsö­sebb, sietősebb írással. {Folytatjuk} 1 Bánffy György a Noé galambjában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom