Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-19 / 142. szám

Mankó nélkül Manapság gyakori beszéd­téma a munkásmüvelődés. Mind több fórumon esik szó fontosságáról, hatékonysá­gáról. A sajtó, a rádió, a televízió népszerűsíti a lát­ványos, a valóban nagysza­bású ve'élkedősorozatokat, ígéretesnek tűnő helyi elkép- zti éseke;. Más szóval: az ügy napfényes oldalát felfe­dezzük, méltatjuk. Ugyan­akkor — s ez Is tény — a le’többször hallgatunk a nap mint nap érzékelhető, a meg- villásra váríj gondokról. Az örvendetes eredménye­ket nem vitatjuk, de jelez­ni kell az elszomorító moz­zanatokat is. Annál is in­kább, mert ezekből van több, Az újságíró gyakran talál­kozik a vállalatoknál, a ter­melőszövetkezeteknél tevé­kenykedő szocialista brigá­dok tagjaival, ír róluk, be­mutatja őket. ezért vállalá­saikról is érdeklődik. Csillo­gó tekintetek tanúskodnak arról, hogy helytállnak a termelés frontján, s nem­csak elérték, hanem túl is teljesítették a száz százalé­kot.. Történeteket idéznek arról, hogy mennyire össze­tartó kollektívává ková- csolodtak, hogy készséggel se­gítenek egymás baján. Idős embereket, gyermekintéz­ményeket patronálnak, büsz­kélkednek a társadalmi, munkában élért sikerekkel. Ilyenkor érzi a zsurnaliszta, hogy a mozgalom zászló- bontása óta mennyit fejlő­dött az emberek gondolko­dásmódja, tudata, Mindjárt megváltozik vi­szont a helyzet, amikor a hármas jelszó utolsó tagjá­hoz érünk. A hangulat fe- szélyezetté válik, a riport­alanyok zavartak lesznek, s egyre kényelmetlenebbül fe­szengenék. Akadozva fogal­mazzák a mondatokat, s áí- talánosságok sorával rukkol­nak ki. „Moziban, színház­ban voltunk közösen, kirán­dultunk Visegrádra, Bada­csonyba, megtekintettünk egy múzeumot, elolvastunk egy könyvet, részt vettünk egy vetélkedőn." Ezzel az­tán zárul is a kör, mert a filmek, a darabok címére, témájára nem emlékeznek, a megemlített műemlékről semmi sem jut eszükbe. A naplóban minden dokumen­tálva van ugyan, a fejekben azonban nincs nyoma. Ma­gyarul az egész kulturális áldozathozatal nem sokai ért. Ne fessük rószaszínűre az eget, mert sajnos a komor színek is jellemzőek. Az igazság az, hogy a népmű­velők sokszor magukra hagy­ják a tanácstalan munkáso­kat, Aüg van arra példa, hogy ajánló jegyzéket kap­nak. s ez tartalmazná azo­kat a kulturális jellegű öt­leteket, amelyek közül ki­választhatnák azokat, ame­lyek legközelebb állnak hoz­zájuk. Nem nagy dolgokról van szó, mindössze arról, hogy szakítani illene már a sablonokkal, az idejemúlt javaslatokkal. Persze a ré­git is meg lehet újítani, ha új módszerek hadba vetésé­vel hatékonyabbá formálják. Nem rossz az országjárás akkor, ha alaposan megter­vezik. ha a résztvevőket fel­készítik a látnivalókra. A színházi előadás varázslatos élményt kelthet, ha a meg­lehetősen tájékozatlan néző előtte már hallott az íróról, annak koráról, ha utána al­kalom adódik a szereplők­kel. vagy a rendezővel való találkozásra. Ügy, ahogy e-z a filmankétok esetében tör­ténik. Nem az újságíró feladata, hogy tippeket adjon. Erre Az, Agria '80 programjában az egyik legérdekesebb ren­dezvény minden bizonnyal a tekerőlantosok első országos találkoaója lesz. Az elsőren­dű cél az ősrégi hangszer népszerűsítése, s hogy a hangszerek megszólalta tói megismerkedjenek egymás munkájával. A július 11—12-én sorra kerülő találkozón több elő­adást hallhatnak maid a résztvevők és koncerteket is tartanak. Mandel Robert pél­dául a tekerőlant nyugat­európai elterjedéséről beszél majd, s a klasszikus hang­szer készítését ismerteti dia- v^ítéssel, szemléltetőeszkö­zökkel. Gáhri György zene­történész. előadása arról szól, hogy milyen szerepe volt a tekerőlantnak a zenetörté­netben. Az ősi hangszerre tudvalévőn még Vivaldi, Mo­valók azok a szakemberek, akik az elméleti és gyakor­lati népművelés megannyi fortélyát elsajátították a fő­iskolákon és az egyeteme­ken. Ha mindig hivatásér­zettől vezérelve tevékeny­kednek, akkor töprengenek is a jobbnál jobb megoldá­sokon. Ezek ugyanis garma­dával találhatók, teremthe­tők. Persze csak akkor, ha a panasz helyett a tettek ve­szik át a főszerepet. Egy biztos: megérett az idő a cselekvésre. Nem sza­bad mankó nélkül hagyni azt, aki támogatásra szorul, aki képtelen önállóan járni. Az ügy érdekében aktivizá­lódhatnának a gazdasági ve­zetők is. Ne tekintsék a bri- gádmozgalom hármas jel­szavának utolsó kitételét szükséges rossznak, sokad- rangú valaminek. Kössenek együttműködési megállapo­dásokat a művelődési ottho­nokkal, a Megyei Művelő­dési Központtal, mert ezek­ről a helyekről meg kell hogy kapják azt, ami ma még hiányzik: az útbaigaa- zítást, a valóban kamatoz­tatható ötleteket. Ha így lenne, akkor nem maradónak magukra igen sokszor azok, akik szomjú- hozzák a kultúrát, csak ka­lauzt kérnek a hozzávezető, nem mindig könnyen járha­tó útra ■ ■. zart, Haydn és sok más ne­ves zeneszerző is írt műve­ket. A tekerőlant Magyarorszá­gon is kedvelt hangszer volt egykor, leginkább az Alföl­dön találhatók erre hiteles adatok. Hosszabb ideje foly­tatott kutatásainak eredmé­nyeiről számol be a találko­zón Hankóczy Gyula, a nép­művészet ifjú mestere. A te­kerőlant népzenében betöl­tött szerepéről, az ősi hang­szer megszólaltatásának tech­nikájáról, s egyáltalában a népzenei mozgalom felada­tairól. problémáiról i'ebő Fe­renciéi hallhatnak majd ér­dekes előadást. Meghívták a tekerőlanto­sok első országos találkozó­jára, Egerbe hazánk egyet­len tekerőlantos népművé­szét, az idős Bársony Mi­hályt, akivel a tanácskozás során kötetlen beszélgetést Tanácskozás koncertekkel, kirakodóvásárr Tekerőlantosok ^ első országos találkozója Egerben Kampis Péter: í. Ömlik, öm|ik a fény. a szomszédos gyárudvarra vas­tag. sárga sugárban zubog a meleg, csurog végig a sárga falakon, s megreked a szűk betonudvarban. Csaba Zoltán az ablaknál ácsorog. bámul kifelé, üres a tekintete, a fe­je. a zsebe, keskeny, vérte- len szája egy kissé szétnyí­lik. nyel egyet, fürge nyelve egy szempillantás alatt kör- benyalja száradó ajkait. Me­leg van. a szentségit, gon­MlSmlicäa USLm£mmSmmmSlmL IWU. június 19., csütörtök dolja, aztán elbambul, te­kintete egy pontra rögzül, a gyárudvaron kókad egy ko­ma. azt nézi. míg a kép ha­tárai el nem mosódnak. Időt­len pillanatok ezek Csaba Zoltán életében, úgy esnek ki emlékképek és érzések nélkül, mint az ájulás pilla­natai. De csak pillanatok! Háta mögül möreögést hall, s azonnal feléled, a kép visz- s. ikapjá kontúrjait, a kóka- dó koma megmoccan, az ál­lóképbe valamiféle különös élet költözik. A mörcögés fölerősödik, apró koppanások kísérik, csosszanás. de mégis­csak csönd. Csaba Zoltán tudja, hogy mi mörcög. Dédike. Dédike nyolcvanhét éves, ödémás a bokája, a térde és a szemhéja, ödémás az egész dédike. Ül naphosszat fekete foteljában, összegörbedve, el-elszundít, s amikor Csaba Zoltán benyit hozzá, mélán emeli vöröses vízben úszó szemét az unokájára. Beszél­getnek is egymással, nem bírok meghalni, mondja Dé­dike a botra támaszkodva, ugyan, mondja Csaba Zol­tán, mi nem jut eszébe, ku­tyabaj, korai még erre gon­dolni. Előredől a nyitott ablak­ban, megragadja a'» ablakke­ret szélét, s kihajol. Nyolc emelet mélységben picike autók parkolnak, szeretettel néz egy korallszínűre, halkan duruzsolóra, feketekárpitosra, saját autójára. Valahová el kellene menni a meleg elől, tűnődik. Tekintete egy ki­csit megkeményedik, elhatá­rozza. hogy elhatároz vala­mit, és ellép az ablaktól. Harákol. tesz-vesz az aszta­lán, odébb tolja ezt. vissza­hatja azt, majd biggyeszt. A mörcögés megújul. Zu­bog a víz, akár a meleg a 'gyár sárea falán lefelé, vagy a vér Csaba Zoltán feierei- ben. Dédike vécézett, jó lesz körülnézni a deszkán, a föl­dön, itt meg ott. holtbizto­sán lesz valami felmosniva- ló. A szentségit. Ezt már tö­kéletesen indulatok nélkül szokta gondolatai végéré akasztani Csaba Zoltán, meg­szokott mozdulattal, mint kabátját a fogasra. A szent­Tv-mesejáték­felvétel Szabadkígyóson „Barokk" hétfő A Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója „Lámsza király szivárványországa" címmel mesejátékot forgat, Tamási Áron „ördögölő Jó- zsiás” című mesejátéka rész­leteinek felhasználásával. Képünkön: jelenet, felvétel közben. (MTI Fotó: Ilovszky Béla felv. — KS) folytatnak majd a résztve­vők. A találkozó programjában természetesen koncerteket is beiktattak. A tekerőlantosok első koncertjét az egri Me­gyei Művelődési Központban a tanácskozás megnyitója . előtt hallhatjuk, július 11-én, délután 2 órai kezdettel. Még ezen a napon a város több pontján is felcsendül a teke­rőlantosok szép muzsikája, este nyolc órától. A harma­dik koncert színhelye a sétá­lóudvar lasz, július 12-én. A tekerőlantosok első or­szágos találkozójához kap­csolódóan megrendezik a Do­bó téren, s az Eger-patak menti sétányon a népművé­szeti kirakodóvásárt is, ahol a legkülönbözőbb népi motí- vurnú dísztárgyak, régi esz­közök között válogathatnak a népművészet barátai. Az ötlet minden támoga­tást megért: Gyöngyösön, a Mátra Múzeum hangulatos belső udvarában a nyári estéken kamarakoncerte­ket adni. A környezet azt is sugallta egyben, hogy a műsor minden alkalom­mal a barokk muzsika je­gyében álljon össze. A május 26-án megren­dezett első zeneest ígére­tes kezdetet jelzett. Nagy érdeklődés mellett és szép sikerrel lépett a hallgató­ság elé a gyöngyösi peda- gógu&kórus és a zeneiskola Tücsök Zenekara. Vártuk tehát a jó foly­tatást. A program szerint, amely egészen szeptember végéig adja meg a rendezvények időpontját és szereplőit, a i.ó kezdet után jó folytatást méltán várhattuk és vár­tuk. A BM Tűzoltóság Ti­nódi Kamarazenekarának koncertje következett most hétfő este. Illetve: követ­kezett volna. Bevallom, ezen az estén többször is kényelmetlenül éreztem magam. Először akkor, amikor a gyérnek is alig nevezhető érdeklődést láttam. Lehettünk vagy tí­zen az udvaron. És — ter­mészetesen — a zenekar, amelynek tagjai ennek el­lenére is szorgalmasan hangollak, bemelegítették hangszereiket. Majd a következők tör­téntek. .Valaki felállt a hallgatóságnak szánt szék­sorok közül, ünneplőbe öl­tözötten, a cigarettáját le­tette az egyik szék ülőké­jére, odament a zenekar­hoz, valamit mondott, fel­emelte a kezét, beintett, ne­hány taktust vezényelt, majd megfordult, odaballa­gott ahhoz a székhez, amelyre az égő cigarettáját lehelyezte, felemelte a füs­tölgő rudacskát és csende­sen pöfékelve visszaült a korábbi helyére. A gyér számú közönség-' nek senki sem mondott semmit. A zenekar játszott. A dal­lam játékos íveket írt le, az akkordok 6zépen szóltak. A zenészek közül többen azonban pukkadoztak a visszafojtott nevetéstől. Ne­héz lenne megmondani, mi­től lett ilyen jó kedvük. Majd a zene elhallgatott.’ Bátortalan taps kelt a szék­sorok közül. Azok a keve­sek, akik szerették volna hallani a‘ zenekar játékát, teljes bizonytalanságban füleltek és figveltek, vajon mi lesz? A tanács népmű­velési felügyelője odament a zenekarhoz, valamit mondott nekik, amiből s széksorok között semmit sem lehetett érteni. A ze­nekar tagjai ekkor felcihe- lődtek és vidám mosoly­gással pakolták össze cók- mókjukat. Ismételten hangoztatom: nagyon kényelme.’>nül éreztem magam. Nem tu­dom. ez a néhány perces közjáték, mondjam ügy: „cirkusz” minek volt jó? Azt a néhány embert akar­ták megsérteni, akik kíván­csiak voltak a kamaraze­nekarra? Azt sem értem, hol ms- radtak a város hivatásos zenészei? Mert ha legalább a zeneiskola és a többi is­kola szakos tanárai, a pe­dagógus énekkar tagjai, te­hát mindazok, akik „pro­fik” ebben a szakmában és akik maguk is közreműkö­dői a múzeumi zeneestek­nek. ha csak ők jöttek vol­na el, akkor is zsúfolásig megtöltötték volna a han­gulatos belső udvart. Mit akartak jelezni „tün­tető” távolmaradásukkal? Azt, hogy őket sem érdek­li más produkciója, ők is csak a saját fellépésükkel törődnek? Valami kibicsaklott. Va­lami eltorzult ezen az es­tén. Valakik rossz ered­ménnyel vizsgáztak. De miért azokat szégyenítet- tek meg. akiknek amúgy ..semmi közük a zenéhez”, hanem csak a szép muzsi­kát szeretik és ez vonzotta őket — miért pont ők kap­ták a pukkadozó zenészek és lezser vezetőjük fanyal- gását, ezt sehogy sem tu­dom megmagyarázni. Mellesleg: ha értesülésem nem csal — a Tinódi Ka­marazenekar jó néhány ezer forint tiszteletdíjért ruccant le Gyöngvösre. Emiatt kellett a néhány taktust lejátszani? Végül: nem tudom, miért pont én szégyellem ma­gam? G. Molnár lcietl» ségit — ez azt jelentett«, hogy Dédike valahol megje­lent, megnyilatkozott. Már megint itthagyta a fogát, a szentségit, megint itt matat, a szentségit, ne mossa a für­dővizembe a bimbíkét, a szentségit. El kellene határozni vala­mit, gondplja Csaba Zoltán egészen határozottan, s rög­tön el is határozza, hogy te­lefonál a feleségének. — Meleg van — állapítja meg a telefonkagylóba —, tán még melegebb, mint a nyáron. Mert bőven ' benne járnak a szeptemberben. Szeptem­ber utója van. a levegő rez- zenetlen, abla>k.' ajtó tárva bár, de huzat hincs, forró minden, mozdulatlan, legfel­jebb Dédike csoszog becsuko- gatni mindent, tán fázik. — Menjünk fel a tóhoz — indítványozza az asszony —, elmegyünk a gyerekért, az­tán együtt fürdunk egyet. Nagy ötlet. A tó közel van. a hegyek közé csinálták. Igaz. hogy csinált tó. de tó, meg lehet benne fürödni, úszni lehet, kinyújtózni a hűvös vízben. A partján le­het nagyokat futni, a ho­mokban várat építeni a gye­rekkel. felnézni a tó mögött magasodó hegyre. Jó lesz. Még egv-két óra, akkor le­het menni az asszonyért, a gyerekért, addig összerámol­ja a gatyákat, pokrócot, úszó­gumit. papucsokat, Fülest, ceruzát, radírt, bővös koc­kát. .. Tanácstalanul áll a szoba közepén. Csaba Zoltán álta­lában tanácstalan volt. most is az. Rémülten gondolkodik, mit felejt ki a listáról, mi­ért szúrják le. miért mond­ják majd: ügyetlen barom, aki soha semmire sem gon­dol, egy ügyesen dresszíro- zott állat jobban intézne mindent... Már a konyhafiókban ko­tor. keze ügyébe akad egy műanyag stanicli befőzőgu. mi. diadallal teszi a Csomag­ba. Ma dicséretet kapok, gondolja, és tenyere ábrán­dosán megizzad. Hiszen a dicsérettel esetleg más is jár. A cókmók nagyjából össze­áll. benne van minden, most az egyszer nem maradt ki semmi, éljen, éljen, • éljen. (Folytatjuk) I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom