Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-15 / 139. szám

tap Jird.mmreLMreL.eseaéiiireUireli.. y 9« Herman Upét alkotásainak kiállítása Gyöngyösen I960, június 15., vasárnap YNap kél: 4.46; nyugszik: 20.43 órakor. V Hold kél: 1.24; nyugszik: 22.47 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JOLÁN nevű kedves olvasóinkat! „lóié” a görög nyelvben „violát”, az „anthos" pedig virágot jelent, így „violavirág” az értelme.-- * -­H armincöt évvel ezelőtt Budapesten és a 19 megye székhelyén megalakultak a helyi tanácsok. Most. a képviselő- és tanácstag választások után néhány nap­pal, néni árt emlékeztetni arra, hogy a1 tanácsok a nép hatalmát megvalósító szocialista államunknak, a demokratikus centralizmus alapján működő népkép­viseleti-önkormányzati és államigazgatási szervei. Fel­adataikat a Hazafias Népfrontra és az állampolgárok tömeg szervezeteire, valamint egyéb szervezeteire tá­maszkodva, a nem tanácsi szervekkel hatékonyan együttműködve, a lakosság részvételével látják el. A tanácsok testületi szervként működnek a községekben, a nagyközségekben, a városokban és a megyékben. Tevékenységük során képviselik a lakosság érdekeit, gondoskodnak a jogszabályok végrehajtásáról, a szocia­lista törvényesség erősítéséről, biztosítják az állam- igazgatási feladatok végrehajtását. Nem kevésbé fon­tos feladatuk, hogy szervezik a lakosság részvételét a tanácsi feladatok megoldására. IDŐJÁRÁS r Várható időjárás ma estig: megnövekvő gomolyíelhő- zet, elsősorban a Dunántúlon zápor, zivatar. Élénk, helyenként erős délkeleti, déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 27—32 fok között. A Mátra Múzeum eteö emeletén Gyöngyösön egy márványtábia betűi hirdetik Herman Lipát festőművész nevét, akinek száz festmé­nye és ugyanennyi rajza vár­ja az érdeklődőket tegnaptól kezdve. , A művész özvegye aján­dékozta a képeket Gyöngyös városnak, a Magyar Nemzeti Galéria- közreműködésével. A tárlat ünnepélyes megnyitá­sát tegnap délelőtt rendezték meg, amelyen részt vett Her­man Lipót özvegye is. A, megjelenteket Tir Dezső, Gyöngyös Város Tanácsának elnöke köszöntötte. Megkü­lönböztetett tiszeletitel mon­dott köszönetét a hagyatéko- zónak, kiemelve, hogy felbe­csülhetetlen értéket juttatott nemes cselekedetével a mát- raalji városnak. Kedves je­lenete volt az ünnepi ese­ménynek. amikor Kolozsvári Andor, a Fészek Klub Fehér Hollók Társasága nevében, emlékérmet nyújtott át a tár­saság vol tagja, Herman Lipót özvegyének ebből az alkalomból, A kiállítás anyagát, és a művész alkotói módszerét és ars poétikáját Somogyi Jó­zsef Kossu.th-díjas szobrász- művész. a Képzőművészeti Főiskola rektora méltatta közvetlen hangon és nagy szeretettel. Gépkocsi-megrendelések újrasiámoiása Csökkent a várakozási idő az új személygépkocsikra Háztáji termelők kitüntetése A MERKUR a december 31-i állomány figyelembevé­telével május végén befejez­te a személygépkocsi-meg­rendelések felülvizsgálatát és üjraszámoizását, s a héten postára adták az utolsó, új sorszámokat tartalmazó ér­tesítéseket is. Az új sorszámok kiadását — mint ismeretes — a gép­kocsivásárlás feltételeinek módosítása, a vételárelőleg 50 százalékra való fölemelé­sével kapcsolatos változások tették szükségessé. A rendel­kezés szerint a korábbi vé­+ ORVOSI ÜGYELET * 5 * 7 EGERBEN: szombaton délután 5 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zslllhszky utcai rendelő­ben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet, helye: Eger, Kossuth Lajos ü. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep­napokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 1.4 órától 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8- tól este 26 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen: Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyer­mek- es felnőttbetegeit: Andor- naktálya, Makiár, Ostoros, No- vaj, Kerecsend, Demjén, Felsőtár- kány, Noszvaj. Az ügyelet igény­be vehető vasár- és ünnepna­pokon: előző nap délután 14 órá­tól az ünnepét követő reggel 7 óráig. Telefon: 11-669. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 1.4 Órától hétfő réggel 7 óráig. Tele­ién: 11-727. fogorvosi ügyelet: délután 16* —18 óráig. Mindkét ügyelet he­lye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: dél­után 15—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széche­nyi u. i. Gyermekorvosi ügyelet 9— 12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. HATVANBAN: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. Telefon: 10-04. Kendelés gyermekek részére Is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8— 10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 8—10 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. Tele­fon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben : dél­után 17 órától hétfő reggel 7 órá­ig. Telefon: 10-004 és 14-496. telárelöleget november 30-ig 20-ról 50 százalékra kellett kiegészíteni, amit az akkori megrendelők kétharmada megtett. A határidő lejártá­ig 190 ezer gépkocsi-előjegy­zést nem újítottak meg. Ezek a visszalépések —, amelyek számaránya a típusok között, s még az egyes típusokon belül is eltérő volt — indokolták az újraszámozást, amelyben a, régi sorszámok szerint, többségében előrelép­tek a megmaradt megrende­lők. A I,ada 1200-as típusra és a Lada-Combira viszont — a kevesebb lemondás és az importlehetőségek csök­kenése miatt — tovább kell várakozni. így például az eredeti visszaigazolástól elté­rően a Lada 1600-as megren­delői három évvel, a Tra­bantoké és a Wartburgoké, valamint a kis Polskiké két évvel, a Daciáké másfél év­vel. a Lada 1500-asoké egy évvel korábban kaphatják meg a kocsit. A Skoda gép­kocsikból gyakorlatilag ma­radtaik a vállalási határidők, míg a Moszkvics, Polski-Fi- at 1500-as és Zaporozsec megrendeléseket egy éven belül teljesítik. Az újraszámozás miatt a január 1-től feladott újabb kocsi megrendelések sorszá­mát ezután- adja ki a MER­KUR. Ez már gyorsabban megy, hiszem öt hónap alatt mindössze 12 653 gépkocsi- megrendelést vettek föl, a 10 százalékát annak, amit hasonló időszakban a koráb­bi években. Meglepő az is, hogy időközben 10 536-an visszavonták megrendelésü­ket, így gyakorlatilag alig több mint kétezerrel növe­kedett az igénylők -szama. Hetedik alkalommal érté­kelte a MÉSZÖV a háztáji kistermelők munkáját. Az Egerben megrendezett ta­nácskozáson elmondották, hogy megyénkben évente mintegy 3 milliárd forint ér­tékű árut állítanak .elő a ház­táji gazdaságokban, amely­nek jelentős szerepe van a lakosság ellátásában, az áru­alap növelésében. A termelés egy részét az áfészek szervezik; irányítják és a megtermelt árukat is felvásárolják. így többek kö­zött a kertészeti ágazatban 660 ezer négyzetméter fólia alatt termelnek primőr'zöld­séget a kiskertekben, nagy- üzemiileg nem művelhető te­rületeken. Az ehhez szüksé­ges felszereléseket, eszközö­ket, magokat, műtrágya és Képzőművészet napjainkban Miskolci Akadémiai Bizottság Felnémet mai ragadványnevei —Jelentés Füzesabonyból Villamosenergia-termelés a Mátra alján — ★ — Vak Bottyán János generális Megjelent a Hevesi Szemle új száma Változatos, színes íráso­kat kínál az érdeklődőknek a Hevesi Szemle új száma. A Nemzeti Galériában meg­rendezett Kracker-emlék- kiállitást mutatja be Szelest Zoltán, utalva arra, hogy az ott szereplő müvek legtöbb­jét Egerből kölcsönözték a Dobó István Vármúzeumban, valamint az egyházi és ma­gántulajdonban lévő alkotá- ' sok közül. Mai képzőművé­szetünk helyzetét elemzi sokoldalúan Kovács Gyula. Dömötör János Ferenczy Béni rajzait és aquarelljeit értékeli, hangsúlyozva, hogy ezek alapvető erenye a tisz­taság. az emberség, a szép­ség és az erzelemteljesség. Cseh Károly, Utassy József, Szabó Sándor, Akác István és Morvay 'László versekkel jelentkezik. József Attila fe­rencvárosi szülőházát érzék­letes fotók örökítették meg. Ezekből láthatunk néhányat a folyóiratban. A Miskolci Akadémiai Bizottság tervei­ről. ígéretes elképzeléseiről ír Szűcs László. Dóra Zoltán tanulmánya Felnémet mai ragadványneveit taglalja, magyarázva ezek eredetét is. Füzesabony múltjának és je­lenének főbb jellemzőit ősz- szegzi Kiss Gyula. A szőlő- nemesítés hazai és helyi kró­nikájának jellemző fejezeteit eleveníti fel Kriszten György. A Mátra al'ji villamosener- gia-termelés hatékonyságát bizonyítja meggyőző érvek­kel Bodi Béla. Ketszázhetven esztendeje annak. hogy Gyöngyösön a ferenceszarda kriptá.iaban temették el Bottyán János generálist, a Rákóczi szabadságharc egyik legnevesebb hadvezérét, aki annyi sikert szerzett a kuruc zászlóknak. Rá emlékezik, pályájának eseményeit idézi Sereg József. 1849 első hó­napjai címmel a szabadság­harc megyei és alföldi ese­ményeit eleveníti fel Pásztor Emil. Lénárt Andor az egri vár­ban 1932-től 1945-ig működő kerámiai műhely érdekessé­gekben bővelkedő króniká­ját teszi közzé, elismeréssel szólva 'az igényességre valló termékekről, felhíva a fi­gyelmet arra is, hogy érde­mes lenne a tárgyi emléke­ket összegyűjteni, s a nagy- közönséggel is megismertetni. Szecskó Károly arról tájé­koztatja az olvasót, hogy a forradalmi munkásmozgalom történetének kutatása mi­lyen eredményeket produ­kált Heves megyében. Ká- vássy Sándor alapos búvár­kodás adatait felsorakoztat­va számol be a magyar ne­messég kialakulásának folya­matáról. A megyei munkás­sajtó kezdeteivel foglalkozik Nagy József. A borítók fotóit Fejér István készit/ette növényvédő szereket az igé­nyek alapján biztosították. Ugyanakkor a kiskertek gyümölcsfa-állományának pótlására, újabb területek betelepítéséhez'mintegy 150 ezer gyümölcsfát és bogyós­szaporító anyagokat is adtak a termelőknek. . A k isá Ha t tenyésztésben is nagy, fejlődés történt az el­múlt élekben. Évente 35—40 ezer hízósertést, 120 tonna élőnyulat, 1500 mázsa galam­bot, 6300 mázsa mézet, ba­romfit, tojást vásárolnak fel az áfész-telepeken. A kister­melők munkáját segítik a szakcsoportok. A megyében működő 93 szakcsoportnak 10 610 tagja van. A legjobb munkát végző kistermelőket és termelést szervező szövetkezeteket minden évben elismerésben részesítik. „Báldy Bálint em­lékplakettet” kapott, a felső- tárkányi nyúltenyésztő és a hatvani sertéstenyésztő szak­csoport. Emlékjelvénnyel tüntették ki Bóta Oszkár felsőtárkányi, Horváth ‘Sán­dor hatvani és Tóth István hatvani kistermelőket. A „Sőtér Kálmán emlék­plakett” ezüst fokozatát az egri, míg a bronz fokozatot a hatvani méhészszakkcsoport kapta. Ebben a kategóriában arany emlékjelvényt kapott Mátyás József poroszlói, ezüst fokozatot Rohonczy Gyula egri méhész. A zöldségtermelésben vég­zett munkájukért a „Berecz- ky Máté emlékplakett’’ ezüst fokozattal tüntették ki a bo- conádi zöldségtermelő szak­csoport tagjait. Az emlékjel- »-vényt Varga István boldogi. Juhász Ferenc hevesi és Si­mon István boconádi kister­melők kapták. Az áfészek közötti- felvá­sárlási versenyben legjobb az egri, míg a termelés fejlesz­tésében a hatvani áfész, ame­lyek megkapták a MÉSZÖV vándorserlegét. • LOTTÖTAJÉKOZTAT& A Sportfogadási és Lottó* igazgatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt, A lottói nyeremények a nyeremény-; illeték levonása után a kő-; vetkezők: négytalálatos szel«: vénye 76 fogadónak volt, nyereményük egyenként 118 ezer 187 forint. Három talá­latot 7187 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 514 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 206 ezer 791 da-; rab, ezekre egyenként 22 fo­rintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. □ ÚJ OTP-FIÖK. A közeli múltban fejeződött be Eger-' ben, a .Lenin tér 5. szám alatt 35 lakás, az OFOTÉRT és az új OTP_fiók építése. Az Országos Takarékpénztár új egri részlegének ünnepélyes avatására holnap, hétfőn dél­után kerül sor. □ ÚJÍTÓK KIÁLLÍTÁSA. Ä Heves megyei tanács egész­ségügyi osztályának és az Orvos-egészségügyi . Dolgozók Szakszervezete megyei bi­zottságának közös szervezé­sében megyei újítási kiállí­tást rendeznek a jövő héten,' szerdán és csütörtökön. A megyei kórház dísztermében rendezett kiállítás megnyitá­sára június 18-án, szerdánj délelőtt 10 órakor kerül sor. □ ÚSZNI TANULHATNAK.’ A hatvani testnevelési és sportfelügyelőség július és augusztus hónapban úszóok- , t.atói tanfolyamokat indít a helyi strandon. Az úszást megtanulni kívánók név, életkor és lakcím megjelö­lésével június 18-ig jelent­kezhetnek a városi sport- felügyelőségen. EGYÜTT KÖNYV- ES ZENEBARÁTOK. A járási könyvtár, a járási úttörőel­nökség és a helyi zeneiskola közös szervezésében ma kez­dődik Hevesen az olvasó­zenei tábor. A változatos, gazdag programsorozat jú­nius 21-én fejeződik be. • PÖTVÄLASZTÄSOK. A szombatra kiírt pótválasztá­sok — a törvényes előírások tartalmi és formai követel­ményeinek megfelelően — a kora délutáni órákra lezaj­lottak. Két országgyűlési képviselő és 21 helyi tanács­tag mandátumáról döntöttek a választó,jogosult állampol­gárok. A pótválasztások le­bonyolítási rendje megegye­zett a június 8-i választáso- kévaL/ OS. MUNKASKÚRUSOK. szemléje. Gyöngyösről, He. vesröl, Füzesabonyból, Köm. lóról, Kompoltról érkezett, valamint egri• munkásének­karok részvételével ma dél­előtt fél tíz órától rendezik meg a munkáskórusok szem­léjét Egerben, a Megyei Mű. velődési Központ színházter­mében. • FORGALOMKORLÁTO­ZÁS lesz hétfőn 12 órától a polgári Tisza-hídon. A 35. számú főút e szakaszán kar­bantartási / munkálatok kez­dődnek, ezért a hídop a forgalom csak egy savon, jelzőlámpás irányítás mellett haladhat. A felújítás előre­láthatóan szeptember köze-, péig tart. — NYÁRI LOTTÖPÁLYÁ.' ZAT. „Bérlet a lottóban,' nyeremény a Centrumban’! címmel az idén is megren­dezi szokásos nyári pályá­zatát a. Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a Cent­rum Áruházakkal közösen.' A pályázaton a júliusi, au­gusztusi és szeptemberi elő­fizetéses lottószelvények ve­hetnek részt, s a beküldött pályázatok rendkívüli juta­lomsorsoláson vesznek részt. A főnyeremény: Lada sze­mélygépkocsi. lOMMMOttOC 1 Szabó Lajos nél és képesítőknél. — Index: 26062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, vincellériskola u. 3. sz. igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNEK a~070!?,Olt*

Next

/
Oldalképek
Tartalom