Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-10 / 108. szám
KfáhUkqja 19S0. május 10., szombat A Nap kél 5,14 órakor — nyugszik 20,08 órakor A Hold kél 3.21 órakor — nyugszik 14,57 órakor Szeretettel köszöntjiik névnapjukon ÁRMIN nevű kedves olvasóinkat!-ÍA „Gotte Imiin” az ógermán mondákban aa erős vadász mellékneve volt és Így „erőteljes” lehet a jelen- tése. Nyolcvan évvel ezelőtt született Rácz GyuLa földmun- kás. a magyar és a romániai kommunista mozgalom kiváló harcosa. Apia korán elhunyt, bátyját katonának vitték, s a világháborúból rokkantán tért haza. Neki is be kellett vonulnia, de a front összeomlása után sietett haza, Borsra, ahol ő alapította meg a nemzeti gárdát, vezette a földkövetelőket a káptalan intézőiéhez. terjesztette a Vörös Üjságot. szervezte az önkénteseket a Vörös Hadseregbe. Tevékenysége a hatóságok előtt sem maradt titokban: Rácz Gyulát elfogták s kegyetlenül megkínozták. A romániai legális, illetve illegális pártmunka nehéz évei következtek, s az 1930- as évek végén ő volt az újjáalakult romániai illegális kommunista pártszervezetek egyik vezetője. Öt küldték Moszkvába is, hogy felvegye a közvetlen kapcsolatot a Kominternnel. s azon keresztül a magyaror- szági kommunistákkal. Partizánként részt vett Lengyelország felszabadításában, majd 1945 áprilisában hazakerült, s Magyarországon tevékenykedett, elsősorban szövetkezeti vonalon. Időjárás: Várható időjárás ma estig: átmenetileg erősen megnő-1 ■vekvő felhőzet, sok helyen ismétlődő eső, zápor, ziva- *tar. Északnyugat felől fokozatosan csökkenő felhőzet, főként, keleten szórványosan zápor, zivatar. Néhány Jhelyen viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legma- v gasabb nappali hőmérséklet 14. 18 fok között. V MMlMeményeL hírek...események-hírek.. AZ ELŐADÁS BETEGSÉG MIATT ELMARAD! + ORVOSI ÜGYELET j Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet helye% Eger. Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól este 20 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen: Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andor- naktálya. Makiár. Ostoros Nova j. Kerecsend. Dem j én. Felső- tárkány, Noszvaj. Az ügyelet igénybe vehető vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Telefon: 11.669. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: délután 15—* 1« óráig. Mindkét, ügyelet helye: Széchenyi u. l. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi li. 1. Gyermekorvosi ügyelet 9—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 3—10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 8—10 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Telefon: 10-041 KöJÁL-készenlét Egerben: dél- j után 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 14-496. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig: Eger: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza Eger. Szö- etkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó. valamint a bélapátfálvi mtori és makiári állategészség ügyi körzetben). Telefon: 12-388 Füzesabony: Víztársulat, Rákó czi u. 43. Telefon: 3. gyöngyös: Állatkórház. Tele : o': 11-645.-latvan: Városi Tanács. Kos suth tér 2. fsz. 30. Telefon: 19-97 Heves: Heves megyei Tanács VR Járási Hivatala. Telefon: 124 EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-808 Du. fél 4. fél 6 és este 8 órakor: Szenzáció! Színes, szinkronizált amerikai filmvíg játék Este 10 órakor: Butch Cassidy és Sundance kölyök Színes amerikai kalandfilrn EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4. 6 és 8 órakor: Oké, spanyolok! Színes, szinkronizált spanyol film EGRI KERT Este fél 9 órakor: Apacsok EGRI ÚTTÖRŐ Du. 3.órakor: Aranyfej GYÖNGYÖSI PUSKIN A nagy álom GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Piedone Afrikában HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Már ez is probléma’.’ Este fél 8 órakor: Az utolsó előtti ítélet HATVANI KOSSUTH Nada-csoport FÜZESABONY Skalpvadászok PÉTERVÁSARA Bosszúállók Napok • óta — ha leszáll az est — diákok lopakodnak titokzatosan utcáról utcára a sötétbe boruló házak között, meg-megállnak egy-egy ab. lak előtt, parányi gyertyákat gyújtva kedves kis kórusokká alakulnak és felszáll a dal. Halkan, hogy lehetőleg csak az vegye észre, akinek küldik. Ám — mióta csak szereriádozók járják az éjszakát — sorra-rendre elő. kíváncsiskodnak a szomszédok is. Felébred, felkel az is, aki nehéz munkáját akarta kipihenni, ieskelődik az ágyba parancsolt kicsi s a nehezen mozduló öreg. Egyik percről a másikra jókora közönség élvezi az éneket, a nótát, s senki sem gondol a csendrendeletre, arra, hogy álmát netalán megzavarták. Mert régi — lassan talán már kihaló — szokás az ilyen diákbúcsú. Végzős növendékek szívéből szól a dal, a zengzetes köszönet — évek munkájáért. Sok-sok áldozatért. fáradságért, megértésért. Köszöntvén a tanárt! Hallgatom magam is esztendőről esztendőre. S megElüzem az ÁGROBER A tervezett nyereségüket mintegy négy százalékkal teljesítették túl, múlt évi tervüket pedig az eredmények mintegy nyolc százalékkal haladták meg. Erről adott számot egyebek közt Mvlek Mikién igazgató tegnap azon az ünnepségen, ahol a vállalatnak, az AGROBER Heves megyei ki- rendeltségének átadták az Élüzefn kitüntető címet. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a kollektíva különösen büszke a múlt évben átadott kísérleti növényházra, amit a Gagarin Hőerőmű szomszédságában állítottak fel. Elkészült a kápolnai raktártelep egy újabb üteme is, ily módon a nyáron már több mint 15 ezer tonna terményt tudnak fogadni. Egyébként a telep további bővítése most folyik. Hasonlóan jól sikerült a füzesabonyi beruházás: az állami gazdaságban energia- takarékos kísérleti sertéshizlalda épült. A tegnapi ünnepségen — melyen többek között részt vett dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyettese, Kovács János, a városi párt- bizottság titkára — a kitüntetést Kazareczki Kálmán, az AGROBER vezérigazgatója adta át a Heves megyeieknek, majd öten vehették át a kiváló dolgozó kitüntetést. Végül mintegy 40 ezer forintnyi pénzjutalmat osztottak ki. Újraválasztják a népi ülnököket A járásbíró'ságon működő népi ülnökök megbízatása júliusban lejár. Ök ezt a a tisztséget 1973 óta töltik be az igazságszolgáltatásban. Újraválasztásukra az előkészületek már megkezdődnek. Hogy ki töltse be a hivatásos bíró mellett az ülnöki tisztséget, azt jelölőgyűléseken határozzák el a lakóterületeken a Hazafias Népfront városi bizottságának javaslata alapján. A jelölést választás követi. Gyöngyösön a jelölőgyű- lést hétfőn este hat órai kezdettel tartják meg a KIOSZ helyi szervezetének székhazában, a Petőfi utcában. Vidám ballagás Szerenád annyiszor eszembe jut, amikor még mi jártuk a várost kis kamaszokként az illatozó tavaszban. Valahonnét har_ monika is került, s egyik ablaktól a másikig felváltva cipeltük, mert oly nehéz volt az istenadta. Milyen izgalom, mennyi találgatás előzte meg „szerepléseinket”! Vajon, ötthon lesz-e, aki előtt tisztelegni akarunk, s okozunk-e neki akkora örö_ met látogatásunkkal, mintsem szeretnénk? Előjön-e, ránk csodálkozik-e a lánya is, s észreveszi-e, hogy ki az, aki voltaképpen neki is dalol? Az első ablakra különösen emlékszem, s ha reá gondolok, ma is elmosolyodom a történeten. Már a ki tudja hányadik számnál tartottunk, amikor még mindig nem láttuk a tanár urat vagy családját. Egyre idegesebben rezegtettük hangszálainkat, már-már szedelőzködtünk is, amikor végre fény lobbant Megyeszerte a középiskolákban tegnap került sor a hagyományossá vált vidám ballagásra. Hatvanban közel 300 érettségi előtt álló fiatal öltözött mókás jelmezekbe. Felvételünk a város főterén készült, ahol az új-hatvani gimnázium és szakközépiskola IV b. osztályos tanulóit örökítette meg, akiknek az ihletet a tv népszerű filmsorozata, az Abigél adta. (Fotó: Szabó Sándor) Hét végi piaci jelentés: Karfiol, zöldbab, sárgarépa Ahogy múlnak a tavaszi . hetek, úgy jelennek meg mind újabb és újabb termékek a piacokon. Egyébként is, hogy a hét második felére kisütött a nap, megélénkült mindenütt a forgalom, s nemcsak több árus rakta ki portékáját, hanem a vásárlókedv is nagyobb volt iaz átlagosnál. Pénteken EGERBEN például 100 forintos ára ellenére is sokan megkockáztatták az újkarfiolt. A karalábé 10 forint, a saláta 5—6 forint darabonként, miközben a paradicsom ki- tójáért 120, az uborkáért 60 forintot kértek el. Nagyon szép retek került a pultokra 10 forintért, de már ■négyért is lehetett kapni..: magasban, az emeleti lakásban. Valaki felgyújtotta a villanyt, aztán pedig gyorsan eloltotta. S utána semmi, csak a nagy hallgatás. Megnémultunk mi is. Egyszerűen nem tudtuk mire vélni a csöndet. Vártunk, vártunk egy darabig, de hogy semmi jel nem mutatott a remélt találkozásra — hát duzzogva, haragosan arrébb kódorogtunk. Mint akiket leforráztak. Csupán később, jóval később tudtuk meg, hogy a villanygyújtás és -oltás is tulajdonképpen a szerenád egyfajta elfogadását jelenti. ! Nem történt semmiféle sér- S tés,. jó tanárunk úgy tett, ] mint annyian mások. Roppant röstellettük a dolgot, s nagyon örültünk, hogy a félreértés nem jutott soha derék nevelőnk fülébe. Mert különben: biztosan jót kacagott volna rajtunk. < Mint ahogy ma már mi is > csak derülünk az eseten, ha valahol diákok szerenádját halljuk az éjszakában, így májusban... (gyóni) A még tavalyi sárgarépa 13, a petrezselyem 15, a zöldhagyma 4 forintba kerül. A tojás 1.50. és több standon lehetett látni gombát: a sampinyon 90, a szegfű 100 forint volt. GYÖNGYÖSÖN az újdonság la zöldbab volt, amit 65 forintért mértek a másik pedig az új- sárgarépa, aminek csomója 12 forint. A fejes saláta itt 4 forint, a paprika darabja 8—10, az erősé 5 forint, az uborka 50 forint, 13 a főzőhagyma, 140 (!) a fokhagyma, 20 a petrezselyem, 16 forint a sárgarépa. Olcsóbb itt a retek: 5 forint, 15 a paraj és a sóska. 26 a fejes káposzta. A karfiol 80 forint, a paradicsom 100 forint, a savanyú káposzta pedig 30 forint. HATVANBAN- a burgonya 7 forint, a fejes saláta 2 forint (itt a legolcsóbb a három város közül), a paprika ugyancsak 8—10, míg az erősfajta 3—5 forintért cserélt gazdát. 60 forintért mérték az uborkát, 20-ért a zellert, 14-ért a főzőhagymát és a gyöngyösi ár feléért a fokhagymát. A petrezselyem 18. a sárgarépa 17, a paraj és sósba pedig 23 forint lesz a hét végén is. A gyümölcsök közül mind. három város piacán csak alma volt * 14—20 forintért. Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Lentiben megtartott 19. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 14, 22, 29, 59, 60. Jogtanácsosi fogadóóra Kedden, május 13-án Hevesen. a Vörös Hadsereg út 1. szám alatti irodahelyiségben (a Hazafias Népfront és a Földhivatal épületében). JAVULÓ ELLÁTÁS. ÍJ,j ABC-áruház és patyolat-felvevő hely épül az egri Szovjet Hadsereg és Kohári utcák sarkán. Az új létesítmények a tervek szerint meg az idén elkészülnek. AJÁNDÉKKÖNYV EK. A Hatvan és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet igaz. gatósága 10 ezer. forint értékű képzőművészeti könyvet, albumot ajándékozott a Hatvani Galéria házikönyvtárának. A műveket az új galériaépület júniusi felavatása után forgathatják a kiállítások, művészeti estek vendégei. A. SEBESSÉGKORLÁTOZÁS. A 25-ös számú főút: Kerecsend és Eger közötti szakaszán, a 3,5—7 kilométer között, kapaszkodósávépítési munkák kezdődtek. A jelzett szakaszon emiatt 40 kilométeres sebességkorlátozás lépett életbe. NÉPMŰVÉSZEK TALÁLKOZÓJA. Reggeltől estig tartó vidám sokaság, a népi hagyományok méltó ápolását tanúsító színes műsor részesei lehetnek mindazok, akik vasárnap Galgamácsára látogatnak, ahol ezúttal negyedik alkalommal rendezik meg a Galga menti népművészek találkozóját. Az ünnepi eseményre Boldogról és Hatvanból is sok vendégel várnak. A EGRI ZENEKAR VESZPRÉMBEN. Pénteken kezdődött Veszprémben a 8. országos kamarazenekari fesztivál, amelyen hazánk tíz legjobb együttese szerepel, köztük van az egri Megyei Művelődési Központ zenekara, amelynek bemutatkozására ma este kerül sor. Műsorukon — ősbemutatóként — Farkas Ferenc Alpesi kürt- versenye is szerepel. KORA VASKORI TEMETŐ. A Csongrád megyei. Csanytelek határában a Dél- Alföld legnagyobb kiterjedésű kora vaskori temetőjét tárták fel a régészek. Az első leletekre halastavat építő vízügyi dolgozók hívták fel a muzeológusok figyelmét. Az ásatást tovább folytatják, csak a régészek által már felkutatott területeken kezdték meg a halastó folyamatos Vízzel való feltöltését.-%■ ELŐKÉSZÍTŐ VIZSGÁK. A gimnáziumi magánvizsgára előkészítő tanfolyam hallgatói osztályozó vizsgát tesznek Gyöngyösön, a ne gyedik év anyagából. Az írásbeli időpontja május 5-c volt, a szóbeli vizsgák május 15-én és 16-án lesznek. A AUTÓS SZÍNHÁZI ESTÉK. A Magyar Autóklub egri szervezete színházi estéket szervez tagjainak Budapest és a vidéki városok legsikeresebb színházi előadásaira. A túrák nyitányára a tervek szerint még májusiján sor kerül. A GYÖNGYÖSI EXPEDÍCIÓ. Vasárnap Mátra-expe- dícióra Indulnak a gyöngyösi pajtások a városi úttörőház szervezésében. A túrázók találkozója reggel háromnegyed nyolckor lesz az autóbusz-pályaudvaron. ■V ÖBLÖS!TETT MEGÁLLÓK. Egerben, a Lenin úti öblösített autóbusz-megállók forgalomba helyezése megtörtént. A járatok május 12: tői már itt állnak meg. II A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja: a Heves megyei bapkladó , Vállalati Felelős kiadó: bR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz u. 3 3301. (Rf.: 23.) Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös. Rózéa u. l.saoi. Telefont it-687. Hatvan. Kossuth tér 0. 3000 (városi tanács épülete). Telelőn: 10-51. Kiadóhivatal: Egér. Beloiannisz u. 3. 3301. (Pl.: 23.) Telefon: 13-381. wodttjjH » Mjagpef Tjt^áa HUftBaetóol <411 esyjiónapr* 30,— Fb negyedévre^O,— Ft, egy évre J60,— ^iB.^^raőüzethetö jt híH^pkézbesitö_postahivataloknál cm _ apr» 3-, ... —_________ .. — - ------ . ------ -----. N yomd* Bori Gyáreayséee. Eeer. VIoeelTérisbola u 3. sz leazeatő: BEnr tstvAN — wtT 0433-