Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

Piakát és történelem Minden előadás telt ház előtt Beszélgetés a gyöngyösi monodrámaszemléröl Az elmúlt ngpokban Gyöngyös város adott ott­hont egy hétre az első or­szágos monod rá maszemlé­nek. Ezen nemcsak a szin­• házi szakemberek jelentek meg, hanem ott voltak a műiaj . elméleti kérdéseit .boncolgató irodalomtudo­■ mány képviselői is. Dr. Bé. ■ esi Tamás, az irodailomtudo" . Hiányok, doktora, a budapes­-ti Eötvös Lóránd Tudomány­. egyetem összehasonlító és világirodalmi tanszékének docense vezette azt a szak­mai tanácskozást, amely az egyszemélyes dráma mű­helytitkait elemezte. Mun­katársunk beszélgetett vele erről a valóban izgalmas témakörről, valamint a fesz­tivál tapasztalatairól. — Miként értékeli a gyön­gyösiek kezdeményezését? — Csak elismeréssel szól­hatok az itteni népműve­lők hivatásérzettől vezérelt vállalkozókedvéról. Tudták, hogy nagy fába vágták a téjszét, ám a várható ne­hézségektől mégsem torpan­. tak meg. Egy ilyen újszerű próbálkozásnak nem feltét" lenül velejárója a siker. Ök azonban bíztak a helybeli közönség kultúráltságában, fogékonyságában, s ki­tartásán szorgalmazták az ügyet. Túlzás nélkül ál­líthatom, hogy nemcsak a s-zínészek vizsgáztak jelesre, nemcsak a szerzők igazol­ták tehetségüket, hanem a nézők is meggyőztek min­denkit arról, hogy nem ri­adódnak az újtól, a még kissé szokatlantól. Az ön­magában kifejező adalék, hogy minden produkció telt ház előtt zajlott. Á művé" széknek szinte szárnyat adott ez a nem mindennapi érdeklődés, s arra ösztönöz­te őket, hogy a képességeik legjavát adják. Éppen ezért minden bemutató maradam­■ dó élményt nyújtott, akkor 1 is, ha nem minden mű ke­rekedett tökéletesre. Az er­délyi Kocsis István Árva Bethlen Kata című darab­jánál sokkal értékesebb Bó- lyaija, amelyben az alkotó igazi drámai feszültséget te­remt. A darabot tolmácsoló Jászai-díjas Spányik Éva azonban előadói egyéniségé­nek varázsával feledtette az írás kisebb hiányosságait. — Ügy hírlik, a szerep, lök egy része azért eskü­szik erre a formára, mert színházuk kissé mellőzi őket. s csak így tudnak „ki­törni". Mi erről a vélemé­nye ? — Én nem fogalmazok ennyire sarkítva. Kétségte­len: ilyen motívum is léte­zik. de végső soron nem ez. a meghatározó. A lényeg az, hogy felvilla­nyozza őket az új lehető­ség. ki akarják próbálni, hogy miként birkóznak meg a sok szempontból is" meretlen út buktatóival. Azt hiszik — s ebben van is igazság —. hogy ha túl­jutnak az első . lépésekkel járó nehézségeken, akkor maradéktalanul közölhetik mondanivalójukat. Ez a szándék töretlenül valósult meg. s a színvonalat csak fel­sőfokú jelzőkkel méltathat­juk. — A tanácskozáson szak­mai kérdésekről esett szó. Hallhatnánk ízelítőt ezek­ből is? — Egy új szemleműfaj hólesőjénél voltunk jelen, ezért is izgalmas erről be­• szélni. A monodráma nem régi megnyilatkozási mód. Egyes elemei fellelhetők a kabarék nehezebb fajsúlyú magánszámaiban. Olyan re­mekre gondolok, mint Cse­hov töprengése a dohány­zás ártalmasságáról. Az ön­kifejezés új módja viszont napjaink szülötte. Az egyén konfliktusok regimentjét hordja magában. Akkor is. h.i hétköznapjai során erről mit sem szól. Nehezen fel" oldh a tó el 1 ent.mondá sok nyugtalanítják, válaszolnia kell bizonyos húsba vágó Mpnnnaa 11*80. május 1., csütörtök kérdésekre. A kimondott igenek mögött sokszor ott rejlenek a megalkuvástól fékezett nemek. Mindezek­ről az egyszemélyes drámá­ban lehet a legközvetle­nebbül vallani. Akkor is, ha a műfajnak nem egy elmé­leti vonatkozása tisztázat­lan. Fekete vár még az, hogy ily módon miként te" remthetünk emberi viszo­nyokat, összecsapó indula­tokat. Vitázhatunk színhá­zi oldalról is. A hagyomá­nyos, több szereplős dara­bokban a gesztus, a mimr ka először mindig a part­nernek szól, s nem közvet­lenül a nézőnek. Elgondol­kodhatunk viszont azon, hogy milyen legyen a já­tékstílus akkor, ha a szí­nész egyedül áll a színpa" dón, s közvetlenül a közön­séghez beszél. Pillanatnyi­lag nem adhatunk határo­zott választ, hiszen ahhoz előadott művek regimentjé­re van szükség. Ma még egyáltalán nem tartunk itt. Ezért dicséretes a szerzők jelentkezése, emiatt jó, hogy a szereplők vállalják az út­tá réssel járó gondokat. Más szóval: keresik a célhoz ve" zető ösvényt, s ennek során csak szakmai felkészültsé­gükre és hivatásérzetükre hagyatkozhatnak. Szívesen jöttem Gyöngyösre, mert ta­pasztalatokat gyűjthettem. Nemcsak a nézőtéren, ha­nem a tanácskozás során is. — Kialakuló műfajt em­legetünk, vajon ígéretes lesz-e a jövője? 2, — Nem sokkal az Októberi Forradalom előtt, amikor ki- lenc-tíz éves lehettem, anyám meghalt. Tüdőgyulladást ka­pott: meleg ruhája nem volt, a szeptember pedig hideg, és meghalt. Halála előtt búsla­kodott és csókolgatott en­gem — állandóan amiatt félt, hogy egyedül hagy a világon, félt, hogy eltipornak az emberek, hogy nélküle el­pusztulok, és senki észre sem vesz. Halálos ágyán meg­hagyta nekem, hogy éljek. Átölelt, másik karját pedig, mintha védene, ráemelte va­lakire — csakhogy a karja mindjárt lehanyatlott a gyöngeségtől. — Te meg élj, csak élj — ne félj! — mondogatta ne­kem. — Verd meg azt, aki megüt. Sokáig élj, élj helyet­tem, mindannyiunkért, ne halj meg soha, én szeretlek. — Befordult a fal felé, és mérgesen halt meg; bizonyá­ra tudta, hogy erőszakkal vették el az életét, én azon­ban akkor semmit sem tud­tam erről, csupán megje­gyeztem az egészet, ahogyan történt. És azóta, amíg csak élek. magamnál tartom az. én szegény halott, örök anyám vászoningét. Az ing már csaknem szélmállott, mégis egy darabban van, — Még csak a rajtnál tartunk, de ■ bízvást állítha­tom. hogy az elkövetkező időben örvendetes fejlődés bontakozhat ki. Az egysze­mélyes dráma igen közel áll a ma emberéhez, hiszen ki nem mondott, gyötrő kér­déseire adhat választ. Ak­kor is, ha tematikája törté­nelmi vonatkozású. Jelen­leg — a szemle is erről ta­núskodott — ezek vannak többségben. Ez nem vélet­len, hiszen az életüket ma­gas öntudatossági fokon élő személyiségek egymáshoz való viszonyát hitelesnek fogadjuk el — ez a dráma nélkülözhetetlen feltétele —, mert ismerjük a históriából. Így aztán elég, ha egyetlen szereplő jelenik meg a szín­padon. Más esetben viszont kétkedünk. s elmarad a szerző által kívánt hatás. Ha Bovaryné önismeretéből állítanánk össze egy művet, akkor biztos kudarcot arat­nánk vele, mert ebből az anyagból hiányzik Flaubert zsenije. A holnapok nézői számára ez persze nem el­fogadható magyarázat, ök a hétköznapi hősok áltáluk is érzett belső vívódásairól is hallani akarnak. Méghozzá úgy, hogy nincs áttételesség, hiányzik a történelmi kosz­tüm. Hiszek abban, hogy er­re is sor kerül majd. — A vidéki művelődési házak programja, olykor szegényes. A népművelők esetenként megalkusznak és fogadják a haknis brigá­dok sebtében, különösebb igényesség nélkül összeállí­tott műsorait. Elképzelhető, hogy ezeket idővel kiszorít­ják majd a monodrámák? — Szerintem így lesz, mert ezek bemutatására alkal­masak a legkisebb színpa­dok is. Nincs szükség kü­lönleges fényhatásokra, bo­nyolult technikai berende­zésekre, drága díszletekre. Ezek a produkciók nem költségesek, ugyanakkor biztosított a magas színvo­nal« igatai színházi légkört teremtenek a községekben. A művészek a fesztivál ide­jén felléptek a város és a járás közművelődési imté" menyeiben is. Mindenütt szívesen fogadták őket, s egyértelmű sikert könyvel­hettek el. Ha a népművelők felfigyelnek erre, s élnek a lehetőségekkel, akkor való­ban értékes alkotások vál­hatnak közkinccsé __ Orszá­g os szí men és hatással! Pécsi István és én mindig benne érzem anyámat, benne őrződik meg számomra... Anyám nélkül bizonyára elpusztultam, ré­gen meghaltam volna, de akkor jött Lenin a világba, kitört a forradalom. Fiúból legénnyé serdültem, megta­nultam érteni az életet. Le­nin nekem, apátlan-anyát- lan árvának, apám és anyám lett, és távolról éreztem, hogy szüksége van rám — énrám, aki senkinek se kel­lettem, és akit magára hagy­tak — odaadtam neki az egész szívemet, odaadtam örökre — a sírig, és azon túl is. Mit tett az anyám; meg­halt, de nekem meghagyta, hogy éljek, és nagyon éljek, éljek haraggal, a gonosz el­lenére. De hogy miért kellett élnem — ezt anyám nem mondta meg. Ezt Lenin mondta meg nekem, és ak­kor, kora ifjúságomban, gyűlt ki a szívem, született bennem a gondolat, és bol­dog lettem... Hallgasd csak tovább. Ha tudni akarod, Le­ninben mintha újra feltá­madt volna számomra az anyám, és ő nekem több. mint az anyám — hiszen anyám csak szerencsétlen asszony, rabszolgasorban el­pusztult mártír volt, de Le­nin! — tudod-e, ki volt és kicsoda Lenin? 71/VPHßJ PLATONOV' Uörös emlsef kalapáccsal Plakátok hirdetik az ün­nepeket. Lendületes, színes acéltraverzhez hasonló, az ég kékjébe olvadó betűk: Éljen Május 1- Mindez a je­len. De amíg a falragaszok a dolgozók majálisának meg­szokott kísérőivé váltak, sok esztendő telt el. Európában mindössze Lon­don lakói ünnepelték deko­rációval — Walter Crane al­kotásaival — az 1890-es má­jus elsejét. Magyarországon egyelőre várni kell a megje­lenésükre. Az első ilyen raj­zás melléklettel 1898-ban je­lentkezik a Népszava. A mai szemmel naivnak tűnő grafikán a parolázó földmű­ves és kovács mögött felke­lő nap az új idők hajnalát hirdeti. A következő eszten­dőben a bőrkötényes, jako­binus-sapkás női figura mel­lett a felirat; „Védelmet a munkának, jogot a népnek". 1912-ben talán a legmeré­szebb ötlet valósul meg a nyomdában: az ingatag tró­nusból kiesni készülő ki­rály az Osztrák—Magyar Monarchia végnapjait sejteti. Az első igazi politikai tar­talmú magyar plakátot a Népszava reklámjaként Bíró Mihály tervezi 1911-ben (képünkön). Ez a rajz évti­zedeken át önálló életet él. A vörös férfi a lap címol­dalának háttere előtt emeli magasba a kalapácsot. A fi­gura a Tanácsköztársaság idején önálló alakként má­jus elsejét köszönti. De sor­sa ezt megelőzően történeti érdekesség: a kalapáccsal le­sújtani készülő férfi láttán a szemlélődő önkéntelenül a forradalomra gondol. Bíró plakátja példa: hogyan lesz jelvénnyé, sőt jelképpé egy műalkotás, motívumai ho­gyan fejeznek ki pplitikai gondolatot. A Népszava-plakát Ibii­től a Tanácsköztársaság' le­veréséig az újság propagan­daeszköze marad. A reakció — felismerve a kép belső tartalmát — emiatt is tá­madja a lapot. Bíró válasz­ként vasláncos, puskás, pisztolyom csendőröket raj­zol a munkása köré. A mez­telen testet leszorító bilin­csek ellenére a vörös ember mozdulata változatlan: a kalapács ütni készül. Első szabad május elsejei plakátunk fő alakja nemzet­közi jelképpé válik. 1922-ben egy kínai sztrájkbrosúrán tűnik fel. Bíró Mihály — aki a fehérterror elől me­nekült el hazájából — Bécs- ben találkozik a kínai mun­kásküldöttséggel. Az 1930-as években Olaszországban an­tifasiszta röpiratokon és MÁJUS 1 Bíró Mihály plakátja (1919. május 1.) falragaszokon látható a ka­lapácsos ember. 1965-ben John Berger angol marxista művészettörténeti könyvének címlapjáról sújt az olvasó felé. 1970-ben viszont egy anarchista olasz szervezet plakátjáról fenyegéti a vi­lágot. A vörös férfi a magyar munkásmozgalomból sem tűnik el. A harmincas évek egyik május elsejei, munkás­egységet propagáló, rajzos kommunista röpiratán a tün­tetők;, soraiban látni. Később az 1945-Ös választás szociál­demokrata párti jelképeként tér vissza történelmünkbe. Az MKP és a Szociáldemok­rata Párt 1948-as egyesülése után egy ideig nem látható, 1959-ben támad fel Raszter Károly Tanácsköztársaságra emlékeztető rézkarcában. Ugorjunk vissza néhány évtizedet. 1919-ben Bíró Mi­hály és művésztársai öltöz­tetik díszbe Budapestet má­jus első napján. Az elkövet­kezendő 25 esztendőben a plakát mozgósító szerepét más veszi át. A szociálde­mokraták a Népszava-mel- léklet immár önálló sajtó­termékként való kiadásában köszöntik május elsejét. Bí­ró Mihály, Szőnyi István és a ’lobbi grafikus képekben, Várnai Zseni, Juhász Gyula, Keszthelyi Zoltán versekben megfogalmazott igazságát százezrek nézik és olvassák A grafikusok már nemcsak az izmos felsőtestű, erőtől duzzadó munkások alakját rajzolják meg, egyre gyak­rabban ábrázolnak könyvet olvasó, gondolkodó, a jövő­nek tanuló kétkezi dolgozó­kat. A Horthy-korszak fa­siszta, háborút reklámozó grafikáival ellentétben az 1919-től 1945-ig terjedő idő­szak illegális röpcédulái, gúnyrajzai, ha formailag nem is plakátok, mégis ház­falakra, palánkokra ragaszt­va mozgósító erejűek. A felszabadulás utáni el­ső május elsején két plakát jelenik meg. Az egyik egy­szerű kiáltvány. A másik szép grafika a szabad má­jus elsejét köszöntő felirat­tal. A következő esztendőkben az újjáépítés, a földosztás, a béke és az elért eredmények megvédése, a munkás-pa­raszt szövetség megteremté­se, azaz a kor alapvető poli­tikai teendői jelennek meg a május 1-i plakátokon. A pártharcok idején kiváló művészek, Konecsni György, a már 1918-ban tevékeny Bortnyik Sándor és a töb­biek rajzban fogalmazzák meg az MKP céljait. A későbbiekben — egészen napjainkig — újabb és újabb, a kor követelményei­nek megfelelő gondolatokat fejeztek ki a május 1-i pla­kátok. . Konecsni György 1968-ban íöldgömbből ala­kítja ki az egymást szorító két kezet, így hangsúlyozva május elseje nemzetközisé­gét. Szilvásy Nándor 1,973-as alkotásának egyes számja piros-fehér-zöld színcsóvából formálódva, az ünnep nem­zeti jellegét domborítja ki. Aktuális politikai mondani­valójuk, formanyelvük szin­te évről évre változott, de alapvető tartalmuk egy év­század óta változatlan. Horváth Kálmán — Tudom — feleltem. — Nem tudod! — jelen­tette ki Ivan Szilin. — És én éltem, éltem, és egyre szabadabb lett a levegő az élethez, mint mindenkinek a mi munkásországunkban... Nagy ritkán pedig elővettem anyám régi vászoningét, és csókolgattam, és olyankor tűzként járt át az emléke­zés fájdalma; de éreztem, hogy anyám mintha egyre távolabb volna, évről évre mind messzebbre ment tő­lem, én azonban még láttám az emlékezetemben; ő nem tudott maga mellett, és elé­gedett volt, hogy élek, mint azt meghagyta, de én meg­értettem, hogy mihelyt ő nagyon messzire tűnik, mi­kor már nem látom az em­lékezetemben, akkor magam is meghalok, csakhogy ez nem lesz egyhamar, talán so­hasem lesz, merthogy a ha­lott anyák is szeretnek min­ket: s ő megint közelébb ke­rül hozzám.. A háború alatt anyám ingét a mellemen, a zubbonyom alatt őriztem: csak most van a párnám alatt... Te nem is tudod, nem érted meg, milyen könnyű lehet meghalni, mi­lyen mohban, és milyen tisz­ta elmével halsz meg, ami­kor a haza zászlaja alatt in­dulsz a halálba, es ez a ha­za ott él a szivedben, mint az igazság, mint Lenin, és te úgy szorítod magadhoz, mint drága anyád szegény ingét.. . Mégis, halála elölt néha sajnálja az ember ezt a gyönyörű, meseszeré éle­tet! De te ezt nem érted meg, te aligha áldoztad fel magadat. . . — Megértem — válaszol­tam. — Nem érted meg —■ mondta Szilin —, és nem is fogod megérteni!... Hát ve­lem meg így történt — hal­lottál a Pronya folyóról? — Hallottam. — Éppen a legrövidebb éjszaka után, reggel keltünk ót a Pronyán; tehát negy­vennégy június huszonkette­dikén. Légierőnk egész, éjjel működött, hajnalban lecsa­pott a tüzérség, aztán elin­dultunk mi. Átjutottunk a peremsávon, ezen a Pronya folyón, megyünk előre, be­érünk az áttörési övezetbe, én vezetem a harckocsit, a toronylövész célpontokra tü­zel — szabályosan folyik a harc. Az ütközet közepette gyorsan repült az idő, s mi buzgón verekedtünk. Hirte­len odaszól a parancsnok: a lőszerkészlet elfogyott, nincs mivel tüzelni. De a harcból nem vonnak ki bennünket, a feladat végrehajtása még folyik, az ellenség megingott és visszavonul ugyan, de míg él. A harcból való ki­válásra nincsen parancs — hát üldözésbe megyünk át. En vezetem a tankot. és egyszer csak egy sebtében körülkerített, gyatra, de még működé, ellenséges faerődöt látok: nehézgéppuska pörkölt onnan, hirtelen tűzcsíkot lá­tok. látom, amint a géppus­ka fordítja csövét a figyelő- lésben. És tudom is, hová tüzel — a gyalogságunkra. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom