Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-04 / 102. szám
Mőséi Nemcsak írója, de rajzolója is ... mesés korról és korból, ahol és amikor az emberek voltaképpen' ugyanolyanok voltak, mint ma. Szenvedtek. Szerettek. Gyűlöltek. Meghaltak — hogy újra szülessenek mesés köntösükben a Magyar Televízió jóvoltából. Tekintsenek most el az olvasók. a színészek, hogy részletesen is méltassam a szereplőket. A mesében, mindenki főszereplő, és ha szívesen, színesen, mesélni és mesét a Magyar Televízió SZETNA, A VARÁZSLÓ A makacs embereket tisz- ' telni kell. De csodálni legalábbis. Tisztelni, még ha makacsságuk nem is lenne egyéb konok kitartásnál, és csodálni, ha a kitartásnak tudatos a célja, valami újnak, valami soha nem voltnak a megteremtése. Így hát tisztelem is, csodálom is Rajnai Andrást, aki makacsul, elszántan, óriási kitartással, a nézők és a kritikusok hol harsány kinevetése, hol mérges tiltakozásai közben, tudatosan kereste és formálta meg a televízió egyfajta és újfajta nyelvét — az elektronika Tarzan és fia hajdan volt Egyiptom életébe. Mert Rajnai András, társaival együtt, nemcsak . egyszerű mesét akar. mondani, akár a felnőtteknek is, hanem tudósítani a hajdan volt időkből a népeposzok világát idézve, tudósítani egy-egy m jMPNHILlCHfí í UMfr 198U, május 4,, vasárnap vencét, a Tarzant, meg az ő fogadott fiát, aztán Csitát, a csimpánzt. Megmosolyogta- tóan naiv ma már ez a törté et — tudom. Valójában az volt elkészülte idején is. Szegény Tarzan voltaképpen egy inbecil figura, akinek óriás és szépen szobort testéhez minimális az agyi képessége, bár az kétségtelen, hogy maximális az igazságérzete. Már ami a környezetvédelmet (!) illeti. Azt is tudom, és megmosolygom fölényesen, hogy a strucc nem járkál a hegyek között, lévén sztyeppéi futómadár, hogy sem az oroszlán, sem a rino- cerosz nem lakja a sűrű dzsungelt, mert a szavanna az ő világuk . . . Mindezt ma már tudom. Talán még gyerekkoromban is tudtam — már. De hát Csita remek pofa. De hát ki nem szeretett volna és szeretne titkon talán ma is, ernyedt, petyhüdt iz- mú korunkban olyan erős és legyőzhetetlen fia lenni a dzsungelnek, ura a legvadabb állatoknak, mint Tarzan? Ki ne ölelne suttogó éjszakán keblére egy alig ruhás Jane-t, s végtére is ki nem vállalná „kölykének” a Kölköt, hiszen oly eleven, jó vágású és voltaképpen jól nevelt., egészséges kisfiú az? A bennünk élő gyermeki vágyak — nem. nem gyermeteg! — így találkoznak a képernyőn a mesével, hajdan volt gyermekségünkkel. És ha itt-ott meg is vágták ezt a filmet — hogy ne sértsük a mai Afrika népeit (?), a hajdan volt gyarmatosítók „véleményével” ezzel persze egyúttal csökkentve is az izgalmakat —, végeredményben mégis itt a mese, fuss el véle. .. ... csak az európai ember nem tud szabadulni — igaztalan ez így, tudom — a dátumoktól. A Tarzan fia 1939- ben készült. Az igazságos Tarzanról. Az állatokat védő Tarzanról. Akkor Európában már a tervek valósággá is váltak, hogy egy Hitler nevezetű, korántsem szép ember és társai, egy időre lehetetlenné tegyék az ember és környezete bárminemű védelmét. S az ő rém- tetteikről készült filmből soha, míg világ lesz, nem akadhat olyan szerkesztő, aki egyetlen kockát is kivágjon... Mert az nem mese volt, de iszonytató történelem , .. Elkalandoztam e sorok írtán? Elnézést az olvasótól. De gyermekkoromnak, lám, nem csak meséi voltak. Gyurkó Géza Emlékezés Tiirk Frigyesre Birtokomban van egy szerény. megjelenésű könyvecske. amely 1900-ban jelent meg Egerben, a Heves megyei Tanügy kiadásában. Az egykoronás könyv címe: Flóra. Barátainak, a tanítóknak ajánlja művét a szerző, Türk Frigyes. Nemcsak írója, de rajzolója js egyben a 166 oldalas könyvnek. Gyermekkoromban a Türk Frigyes utca (hajdani Válós u.) szomszédságában laktam, de azt, -hogy ki is volt tulajdonképpen a vasúttal párhuzamos, meredek utcácska névadója, csak felnőtt fejjel tudtam meg. Egri születésű, görög—latin szakos tanárból lett újságíró volt Türk Frigyes. Rövid ideig az egri reáliskolában tanított. Később az Egri Űjság, a Heves megyei Tanügy és a Heves megyei Hírlap számára írt cikkeket tanulmányokat. A fent említett könyvhöz antikváriumban jutottam hozzá. Beleolvasva meglepetten tapasztaltam, hogy a szerző gondolatai még ma is megjelenhetnének pedagógiai szakirodalmunkban. Egy helyütt például párhuzamot vonva kora akkori oktatónevelő munkája és gyermekkori iskolás emlékei között, így ír: „Sok év elmúlt, nagy haladás történt azóta a tanítás terén. Panasz mégis van. A szülők a túlterhelés fölött keseregnek; a legfelsőbb tanügyi fórum meg kevesli az egyetemre lépő ifjak készültségét. Az így támadt por lefolyása aztán a következő: az egyetem a középiskolára vet, ez meg az elemire. Ki a hibás?" S mindez 1900-ban! A könyv érdekességei közé tartozik annak tagolása. Tizenkét fejezetre bontja a szerző, s a fejezetek címéül egy-egy hónap nevét választja. Megkísérli a természet leírását, a botanikai ismereteket és Eger környékének flóráját összekapcsolni az érzelmi és hazafias —, ma úgy mondanánk: világnézeti neveléssel: . .fogékonnyá tehetjük a gyermek lelkét a természetnek mind a három országa iránt, játszva, könyv nélkül; fogékonnyá tehetjük a honi föld becsülése és szeretete iránt. Megtanulnak a maguk szemével látni és megfigyelni. Aztán nem nevelünk — még a legelőkelőbb divat irányításra sem — olyan széles látókörű honfiakat, kik — külföldre kiszaladozva — Becsen, Párizson, Velenczén alul el sem kezdik a látni valókat: míg saját hazájokat, vármegyéjüket — mit mondok? — még a községüket sem ismerik. Hanem igenis, mi olyan nemzedéket iparkodunk nevelni — ... —, mely értelmi munkálkodásra képes. ..” S a ma oly sokat hangoztatott egészséges életmódra nevelés gondolata is felötlik benne: „A nagyobbacska gyermekekkel kisétálhatunk a közeli erdőbe is. Nincs hatalmasabb testi és szellemi torna a szabad természetben való járásnál. A tavasztalat- nak Is a megfigyelő képesség nevelésének mennyi alkalma tárul elénk lépten- nyomon!" A fetnőtt nemzedékek ismereteinek bővítésére is gondol, az oktatás szűk, iskolai kereteit kitágítva az ismeretterjesztés új módszereivel. Álljon itt példának a következő javaslata: „Egy barátom, aki évekig lakott Drezdában, beszéli, hogy ott a Grosser-Gartenben minden fán rajta van a neve stb., hogy az ott sétálók megismerhessék. Hasonlóképpen van ez a bécsi Stadt- parkban. Derék gondolat! Megtehetnék ezt például az egri Érsekkertben is, mert bizony akárhány iskolázott ember akad, aki az ott levő fákat sem ismeri.” Türk Frigyes könyvének gondolatgazdagsága, leírásainak pontossága és hitelessége mellett stílusa is megkapó. Soraiból nemegyszer kiviláglik a néprajzhoz való erős vonzódása is. Az elmondottak illusztrálására, befejezésül néhány részletet idézek a Márczius címet viselő fejezetből: „A természet szent temploma, íme megnyilbtt! Lépjünk tiszta küszöbére, keressük föl egy szép napon a hóvirágot. Erdőnek, visz | utunk. Külvárosainkon vé-- ' gighaladva, az újraéledés4 . örömzaját halljuk. (...) Menjünk tovább, a tárkányi Vár- ■ j hegy alá, vagy a szarvasköve ' Vaskapunak. Jól megtépte már a nap sugara a tél hóköpenyét: rongyai fehérlenek szanaszét a hegyes-völgyes határon. A-v verőoldal teljesen meg vám' tisztulva. A kősziklákon festik a somfa sárga virága, himbálódzik a mogyorófa rojtja. Pirosán fest közéjük a csipkerózsa, veresgyűrű rügyező bokra. Lenn a völgyöni kedves színkeverékbe olvad/.] a szürkés-barna avar közül■ fakadó új fű. Számtalan< erecske szivárog a réteken., (...) Itt. a tavasz! — járja azt eke a földet. Más már a levegő, élettől duzzad a természet: kikeletet 'érzünk. Es nem csalódunk. A vágásokban és az erdő- alji oldalakon megszakadozott már a hó. A haraszt közül ki-kinyúlik lecsüngő fejecskéjével a hóvirág. .. Két kislány halad a faluba vezető gyalogúton, kosárral a karján. (...) — Mit visztek a kosárban? — Hauvirágot. Most szedtük. — Van-e sok? f: — Telyi van a kosarónk. Odahaza csomóba kötyük, oszt hónap bevigyük Egerbe eladnyi. — Aztán hogy adtok egy csomót? — Három garajczáré’ pár. ■> ját. De van olyan úri helyek, hogy csomójáé’ is megadnak egy garast. (...) Öreg anyóka tipegett a lánykák után, száraz galy- lyat szedegetve. Hozzánk ért és köszöntött: — Adjon Isten jau napot, téjnsuram! — Adjon Isten magának is! Mennyi hóvirágot szedtek a kis lányok. — Csakhogy meghagyta érni a jau Isten! Sokat szenvedtünk az egész télen, semmit se kereshettünk. Most má megadta az üstén a mezőn a hauvirágoU ■ -Szedhe- tyük, oszt lendíthetünk vele magunkon valamit...” llosvai Ferenc | én pedig újra a földhöz tapadtam, és olyan gyenge lettem, mintha álmos volnék. És akkor a föld alól két német ront rám — a föld körös-körül feltúrva, még aki közel van, azt se lehet látni —L és rám rontanak... És ugyanabban a pillanatban, volt-nincs — mind a ketten a földre buknak. Leterítette őket valaki, a mi katonáink közül, és nem is lehetett hallani, hogy mivel; felemelkedett fölibém, és azt mondta: élj csak, testvér — és továbbindult a harcba. Azután mások is- látták azt a katonát, kitüntette magát állítólag; kérdezősködtem, amikor hátraszállítottak a kórházba; de különbözőféleképpen beszéltek róla; hiszen a harc már feledésbe merült — az egyik így meséli el, a másik úgy. A nevét is mondták, de megint csak helytelenül, ilyen névre senki sem hallgat. Nem hallottál ilyenről: valami Vermiselnyik Gye- mon vagy tán Gyemjan Iva- novics ? — De hallottam — mondtam. — Karuszelnyikov Gyemjan Ivanovicsnak hívják. — Így már jobban hangzik — állott rá Ivan Firszo- vics. ■— Ezek meg Gyemont furdaltak ki!... De hol lehet most, nem tudod? — De, tudom. — Él? — Él. — Hol van — nem tudod? — Itt van — mondtam én, mert én voltam Gyemjan Karuszelnyikov. — Hol ? ... Te vagy az tán? Aligha! — Igenis, törzsőrmester elvtárs — én vagyok. — Nem hasonlítasz rá! — mondta Szilin. — Nem hasonlítasz arra, bár nem is vettem szemügyre, egyáltalán nem emlékszem rá .. Hát, így esett! — De hiszen azt mondtad: neked se apád, se anyád, hogy apátián árva vagy ... — Az anyám inge nem volt a zubbonyom alatt... De hazám .van. és Leninem is, akárcsak neked. Te általuk maradtál életben, meg én is épségben, mint láthatod. Tehát én se vagyok apátián árva. i. Fordította: Gellert György Jelenet a Szetna, a varázsló című, felnőtteknek szánt televíziós meséből. „trükkjeinek” varázsosan varázslatos felhasználásával. Rajnai esetében előbb született meg a forma, azazhogy a technika, mint a tartalom, pontosabban a mű, amely megköveteli magának az elektronika trükkjeit. Nem tudom — szégyenszemre nem számoltam — hányadik kísérlettel jutottéi Szetna. a varázsló-íg Rajnai András, de azt hiszem, ez má már lényegtelén is. ,A tévétörténet, amely egyiptomi motívumok alapján készült, valóban mese volt felnőtteknek és immáron olyan mese, amelyben — kisebb döc- cenőkkel, színészvezetési bizonytalanságokkal ugyan — a technika, az elektronika meséssé tette a mesét, de a mese vállán átnézhettünk az évezredek vastag falán is a adni akaróan formálja meg kisebb vagy nagyobb figuráit a történetnek — a játszás szférájából az alkotás szférájába lépett. A Szetna, a varázsló története, azazhogy igaz meséje, alkotói siker volt. S már nem biztató próbálkozás ! A forma megteremtette műfaját és a műfaj a maga formáját. Alkotni is, kísérletezni is lehet tovább. A mesék és a nézők mindent kibírnak, s még a végén hálásak is. Ha érdemes. TARZAN FIA Nem szégyellem bevallani, hogy száz kilométerekről lohol! -im haza. hogy megnézhessem gyermekkorom ked#A/PRß7 PLATONOV: (Befejező rész) A gyalogságban pedig Lenin ugyanolyan gyermekei vannak, amilyen én is vagyok, és nekik is volt anyjuk, aki szintén meghagyta nekik, hogy sokáig, örökké éljenek. De hogyan örökké — amikor mindjárt elvágja életük fonalát a tűz! Lehunytam a szememet és kinyitottam; valamiért azt gondoltam — talán abbahagyja a tüzelést az ellenséges géppuska ebben a percben, talán túlhe- vül a csöve, vagy a mieink odasóznak. De a géppuska csak pörköl, mi meg nem tudunk tüzelni. Odaszól a parancsnok: látod, mi a helyzet! Felelem: látom! Félelem, szégyen fogott el. A parancsnok: rajta! Én megértettem; ugyanazt gondolta, amit én, végszükségben az emberek hasonlítanak egymáshoz. Megfordítottam a harckocsit, egyenest a kísérőd felé vezettem — mindjárt szétzúzom! És' megint látom a géppuskájukat: közvetlen közelből puhítja füzével gyalogságunk kellős közepét, és csatárláncaink lehasalnak. Ekkor úgy elhatalmasodott bennem a düh, és úgy elragadott, mintha az egész élet benne rejlene. Attól a dühtől olyan lettem, mint valami mesebeli dalia. .. Megérintettem a mellemet, ott volt, mélyen a kezeslábas alatt, anyám inge. „Édesanyám — gondoltam — látod!”. — és nekihajtottam az ellenségnek. A harckocsi megakadt a földben levő gerendák között, erre még emlékszem, meg arra is, hogy hirtelen teljes fordulatszámmal felbőgött a motor — azután nem emlékszem, mi történt. Amikor pedig felocsúdtam, megértettem, mi történt: az erődítményt egész töltelékével együtt szétzúztuk, de mi is felrobbantunk. Végigtapogattam magam — érzem, épségben maradtam, kisebb zúzódást szenvedtem, fejem fáj, orromból folyik a vér. Eh, gondolom, hát nem égtem benne: anyám megtiltotta, hogy meghaljak, és érr nem is fogok meghalni. S. ekkor jutott eszembe: hátha beszorultam a harckocsiba, nem tudok kivergődni ! Mégis kivergődtem... — Szilin elhallgatott. — Vége? — kérdeztem. — Nincsen vége, nem ám. Miért is volna? Mindjárt, csak kifújom magamat... — Én is érzem, hogy nincsen vége! — Ugyan, mit érzel te! — mondta Szilin. — Hiába érzed, hiszen nem tudod mi történt velem ... Kivergődni hát kivergődtem, és lehasaltam a harckocsi mellett: az ellenség hevesen tüzelt. Nem messze, kissé odább, látom, ott fekszik a parancsnokom és mellette a torony lövészünk, Nyikolaj Verzij; kézifegyverükből tüzeltek. Körülnéztem és rájöttem: az ellenség ellentámadást indít, tiszta sor. Szökellve akartam odajutni a parancsnokomhoz, fel is emelkedtem kissé, de mindjárt megperzselt valami. Meleg támadt a mellemben, aztán üresség és hideg.
