Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-03 / 79. szám

* i é ( i \ í s s \ s s í S s s ) s { s i i 4 ; I ' I j S s s \ \ I í ) * S s SZERDA ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK íiirelmes liberis Ha igaz, Olaszországnak mégiscsak lesz húsvétra új kormánya. Legalábbis a derülátó római megfigye­lők biztosra veszik, hogy Francesco Cossigának sike­rül minden akadályt elhárítania a hárompárti koalí­ció hétvégi megalakítása elől. Eredetileg Rómában hosszabb alkudozásra számí­tottak. Ügy ítélték meg, hogy az új kormány legfel­jebb hetek múlva léphet hivatalba. Mindenekelőtt a szocialisták állásfoglalása számított a bizonytalansági tényezők közé: Bettino Craxi pártja ugyanis feltéte­lekhez szabta részvételét az esetleges koalícióban, sőt a nagyravágyó politikus a miniszterelnökséget is ma­gának követelte. Ráadásul azt Sem lehetett kiszámí­tani.. vajon a szocialisták balszárnya hozzájárul-e a kormánykoalícióban való részvételhez? Mire Cossiga érdemben hozzákezdett puhatolózó tárgyalásaihoz, sok akadály már elhárult. A szocia­listák például — mint már' annyiszor a múltban' — módosítottak álláspontjukon. Ügy döntöttek, hogy megfelelő közös program esetén nincs akadálya a ke­reszténydemokratákkal közös kormány megalakításá­nak, s a kis republikánus párt bevonását sem ellen­zik. Hogy korábban a párt balszárnya azt hangoztat­ta, hogy a kommunisták nélkül nem hajlandó koalí­cióra lépni? Azóta már sok víz lefolyt a türelmes Ti. berisen. .. S ügy látszik, Craxi is belátta, hogy nem reális követelése: miniszterelnökség helyett be kell érje a koalíciós partner szerepével. Különösen, hogy az államfő, Sandro'Pertini már a szocialisták színei­ben nyerte el magas közjogi méltóságát. Rómában azt jósolják, hogy valószínűleg 12 tár­cát kapnak a kereszténydemokraták, kilencet a szo­cialisták, hármat a repuklikánusok. Persze nem ez a lényeg, hanem sokkalta inkább az, milyen program­ban sikerül a három pártnak megállapodásra jutni? A terrorizmus elleni harc, az infláció megfékezé­se, a déli országrész fejlesztése, a beruházási kedv ösztönzése: a korrupció letörése már évek óta be­szédtéma Itáliában, s az utóbbi négy-öt évben egyet­len kormány sem kockáztatta meg. hogy ne kötelezze el minderre magát. Hangzatos fogadkozásokban nem is volt hiány, ám az elképzelések valóra váltása vára­tott magára. Félő, hogy most, sem lesz másként. A törvényho­zásban Cossiga új kabinetje ugyan biztos többségre számíthat, az ismét föltámasztott balközép kormány­zati formula azonban egyszer már csődöt mondott. A politikusok évekig fogadkoztak is: soha nem térnek vissza hozzá. Francesco Cossiga mégis ehhez a ..meg­oldáshoz” kanyarodik vissza, amikor húsvéti aján­dékként— vagy legkésőbb a jöyö hét elején — be­mutatja új kabinetjét. Legfeljebb a kákán is csomót keresők keseregnek afölött, hogy ez már Itália 39. kormánya lesz. És ez azért mégiscsak sok mindenről árulkodik... Gyapay Dénes Tisztelgés Budapesten Budapestre érkezett a szovjet flottilla hajóraja. A képen a parancsnoki hajó (Népújság telefotó — MTI fotó) Bizonytalan a túszok sorsa Változatlanul bizonytalan a Teheránban fogva tartott amerikai túszok további sor­sa. A jelek szerint a keddi nyilatkozatváltás egyik felet sem elégítette ki. mindazon­által az Egyesült Államok egyelőre elállt attól, hogy to­vábbi szankciókat foganato­sítson Iránnal szemben. Baniszadr hangsúlyozta: Carter nyilatkozata nem je­lenti a feltételek teljesítését, nem elegendő ahhoz, hogy változás történjék a túszok sorsában. Az elnök szerint „külön és hivatalos” ameri­kai nyilatkozatra van szük­ség. Megfigyelők ugyanakkor emlékeztetnek rá: Khomeini ajatollah keddi beszédében egyetlen szóval sem foglal­kozott a túszok esetleges át­helyezésének lehetőségével, a nagykövetséget megszállva tartó „iszlám diákok” vi­szont sietve ismét leszögez­ték: csakis Khomeini ajatol- lahnak engedelmeskednek. A főpap a túszok sorsával kap­csolatos végleges döntést a. parlament hatáskörébe utal­ta. s a testület aligha alakul meg május vége előtt. (MTI) Előválasztások az USA-ban Carter növelte előnyét Caiter elnök, a demokrata, párt és Ronald Reagan, a republikánusok éllovasa to­vább növelte előnyét az el­nökválasztási versenyben. A keddi szavazások megerősí­tették a két favorit helyze­tét és Carter egyik verseny­társa, Brown kaliforniai kor­mányzó feladta a versenyt. A Wisconsin éh Kansas ál­lamban rendezett előválasz­tás fő vonása az volt, hogy Edward Kennedy szenátor, Carter egyetlen számottevő ellenfele alulmaradt. Kenne­dy — korábbi sorozatos ve­reségei után — a múlt hé­ten New Yorkban és Con­necticutban legyőzte' az el­nököt, amit 1— ha megismét­lődik — fordulatpt jelentett volna a kampányban. Carter azonban mindkét államban nagy többséggel utasította maga mögé Kennedyt, aki­nek maradék, csekély esélyei is szertefoszlanák. Ronald Reagan, a republi­kánus jobbszárny jelöltje ez­úttal is meggyőző fölénnyel végzett vetélytársai: George Bush volt CIA-főnök, illetve John Anderson képviselő előtt. Kennedy szenátor ugyan elismerte a vereséget, de vál­tozatlanul versenyben ma­rad. A következő erőpróba, amelyhez még nagy várako­zásokat fűz, a Pennsylvániá- ban, a nagy ipari államban három hét múlva rendezen­dő előválasztás lesz. OPEC Mesés kincsek- gondokkal Húsz esztendővel ezAőtt a Kőolajexportáló Országok Szervezetének alapítói aligha gondoltak arra, hogy egyszer majd az lesz a legnagyobb gondjuk: mire fordítsák ha­talmas jövedelmüket. A nem­zetközi olajkartell kezdemé­nyezői ugyanis azért szövet­keztek. hogy olyan árakat érjenek el a vásárlóknál, ami fedezi a kitermelési költségeket és ■ szerény hasz­not biztosít. Az 1973. évi oiajrobbanást követően az­tán valamennyi olajtermelő oiszág hatalmas bevételhez jutott, a hirtelen jött gaz­dagság azonban sok problé­mát okozott. 1. Az olajexportőrök egyik legsúlyosabb gondja jelen­leg az, hogy mihez is kezd­jenek a „mesés kincsekkel”. Az utóbbi években az OPEC- országok mindegyike progra­mot dolgozott ki elmaradott gazdasága fejlesztésére. Az eddig elfogadott és nyilvá­nosságra hozott programok­ból mintegy 70 milliárd dol­lárnyi beruházás valósuld mer. A tervek jelentős ré­széről uagyanakkor a.végre-. április 3., csütörtök hajtás során kiderült, hogy a valóságtól elrugaszkodott, A legélesebben Irán eseté­ben mutatkozott meg ez, de szinte minden országban szembe találták magukat az infrastruktúra fejletlensé­géből! a szakemberhiány­ból származó problémákkal. . A nemzeti programok megvalósításában az OPEC- országoft közül a legtovább , Irak jutott. Az ország a pet- rodollárokat mindenekelőtt az iparosításra használja fel, amit jól mutatnak azok' a pozitív változások, amelyek az elmúlt négy-öt évben a gazdasági életben bekövet­keztek. így például tudato­san arra törekednek, hogy az otthon kibányászott olaj mjnd nagyobb hányadát fi­nomítókban dolgozzák fel. Fejlesztik a nehézipart, a hazai mezőgazdaság igényeit kielégítő műtrágyagyártást. .Szaúd-Arábiában az idén kezdtek hozzá egy ötéves módosított fejlesztési prog­ram megvalósításához. , fEn nek középpontjában ugyan­csak a kőolaj feldolgozás bő­vítése. az iparosítás fokozá­sa és a mezőgazdaság fej­lesztése áll. Algériában a márciusra ' meghirdetett FLN-kongresszus feladata lesz, hogy jóváhagyja az ország hosszú távú gazdaság- építésének programját. 2. Az OPEC-országok egy ré­sze az elmúlt időszakban külföldön keresett befekte­tési lehetőségeket, hogy a megmaradt dollármilliókat is hasznosítsa. Jó néhányan részvényeket vásároltak. Így tett például Irán: a nyugat­német Krupp művek rész­vényeinek több mint egyne­gyedét megvette, vagy Líbia, amely az olasz FIAT eég pakettjait részben megsze­rezte. A befektetés egyik formája volt az is, hogy az olajországok hiteleket ad­tak. így például Jugoszlávia, Magyarország és Csehszlová­kia az Adria-kőolajvezeték építéséhez vett fel kölcsönt Líbiától és Kuvaitiéi. Ám az eddigi, tapasztalatok szerint — mutatnak rá a szakembe­rek — az OPEC-országok •többsége nem rendelkezik megfelelő technikai és átí­rni ni szt rat ív a p pa rátussa 1 ahhoz. hogy nagyarányú pénzügyi műveleteket bo­nyolítson. Ezért az 1973 óta napjainkig mintegy 160 mil­liárd dollára növekedett külföldi beruházási — hitel­nyújtási összeg a következő időszakban csak mérsékelten’ emelkedhet. 3. A beruházásokon, hitel- nyújtásokon, kívül az OPEC- országok a beveteieakböl kü* lön alapokat is létesítenek. Legutóbb például a szerve­zet Caracasban tartott érte­kezletén elhatározták, hogy az olajban szegény fejlődő országok megsegítésére lét­rehozott 1,6 milliárd dollá­ros ( alapot 4 milliárd dollár­ra növelik. Kisebb összeggel, de hozzájárulnak a nyers­anyagok árát stabilizáló nemzetközi alaphoz is, ami szintén a fejlődő országok gazdasági • gondjain enyhít. Az olajországok a felnövek­vő nemzedék javára pénz­alapokat létesítenek. Kuvait például évi jövedelmének tíz százalékát fordítja erre a célra. Mindezek ellenére az OPEC-országok többsége még nem találta meg azt a formát, amelynek keretében a legjobban hasznosíthatja az .olaj bevételeket. Így a legegyszerűbb és legkézen­fekvőbb megoldást választ­ják: bankbetéteket képez­nek. A számítások szerint az elmúlt esztendő végéig mintegy 200 miMiárd dollárt helyeztek el a fejlett tőkés országok bankjaiban. Ehhez az öszeghez az idén további H0—80 milliárd dollár járul majd az áremelések miatt. És hogy követeléseik érték- állandóságát, valamelyest biztosítsák újabban, aranyat is vásárolnak, ami1 fokozza a világgazdasági bonyodalma­kat. Több OPEC-tae ezért a közelmúltban bejelentette: mérsékelni akarja uz olajki­termelés szintjét, mert ez a legjobb biztosíték a „fekete arany” értékének a megőr­zéséi«. Faragó András Hírügynökségek jelentik MOSZKVA Moszkvában szerdán foly­tatódott a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa Vég­rehajtó Bizottságának 94. ülése. Az ülésen a- tagálla­mok állandó képviselői vesz­nek részt, magyar részről Marjai József, a Miniszter­tanács elnökhelyettese. A végrehajtó bizottság a ta­nács munkájának időszerű kérdéseivel, a gazdasági és a műszaki-tudományos égy üt tm ük ödés fel ad aj ai val, a tanács legutóbbi üléssza­kán elfogadott ‘ határozatok teljesítésével és az új ülés­szak előkészítésével foglal­kozik. QUITO: Az ecuadori rendőrség át­adott a bíróságnak egy 31 éves csavargót, aki beval­lotta, hogy az elmúlt hét év során megerőszakolt, majd megölt legkevesebb 55 lányt; áldozatai 9 és 14 éves kor közöttiek voltak. Alonso Lo­pez elmondta a rendőröknek, hogy áldozatait, pénzt vagy édességet ígérve csalta el­hagyott területekre, majd megerőszakolta és megfoj­totta Őket, Lopezt február 9-én tartóztatták le, miután, két szemtanú látta, hogy a quitói piacon megpróbált magával csalni egy kislányt. WASHINGTON Az amerikai hadsereg új rakétaelhárító rakétát fej­leszt ki az MX jelű, válasz­tatható kilövőállású tá­madó rakétarendszer vedel—. mére — közölte kedden új­ságírókkal Graysorí Tale Tá­bornok, az amerikai hadse­reg rakétaelhárító-rakéta- programjárnak igazgatója. Az új rakéta ?—8 év alatt bevetésre kész lehet, rend­szerbe állítása pedig 6—7 milliárd dollárba kerülhet* — mondta. Az alacsonyan szálló új harci eszközt oly áru megfigyelő eszközökkel sze­relik fel. amelyek meg tud­ják majd különböztetni ra| támadó rakéta robbanófejéé a rakéta testétől, vagy le­vált fokozataitól. Az új ra-1, kéta kis nukleáris robba­nással, semmisíti meg a tá­madó rakétafejet, és ez a robbanás ..némi kárt” okoz­hat a robbanás helye alatti felszínen is — közölte a tá­bornok. Gyors lista az 1980, április 1-én meg­tartott március havi lottó­jutalomsorsolásról, és az elő­fizetéses lottószelvények kö­zött meghirdetett plusz 1 gépkocsi rendkívüli sorsolá­sáról, amelyen a 11. heti szelvények vettek részt. Miskolc és környéke: a Vásári, ut. (1000 Ft) b Lada 1600 tip. szgk.-ra ut. c Lada 1200 tip. szgk.-ra ut. d Moszkvics 1500 tip. szgk.-ra ut. e Trabant Lim. 601. tip. szgk.-ra. ut. f Különleges étkezési félsz. XIII. (2976 Ft) g Különl. étk. félsz. XXIV. (12 907 Ft) h Különl. étk. félsz. VII. ■ (4520 Ft) i Különl. étk. félsz. XI. (11 165 Ft) j Különl. étk. félsz. III. (5840 Ft) k Minimat 65 tip. automata mosógép (13 700 Ft) 1 Színes tv (21 900 Ft) rn Szerencse ut, (30UÖÜ Ft) n Otthon lakb. ut. i (?5 000 Ft) o Zenesarok ut. (20 000 Ft) p Televízió (10 000 Ft) r Vásárlási ut. (10 000 Ft) s Vásárlási ut. (9000 Ft) t Vásárlási ut. (7000 Ft) u Vásárlási ut. (5000 Ft) v Vásárlási ut. (40Ö0 Ft) x Vásárlási ut. (3000 Ft) y Vásárlási ut. (2000 Ft) zs Minimat 65. tip. auto­mata mosógép és Lada 1200 tip. személygépko­csira utalvány. A nyertes szelvényeket 1930. április 25-ig kell a Totó-lottó kirendeltségek az OTP-fiókok. vagy posta út­ján a Sportfogadási és Lottó igazgatóság címére (Buda­pest V., Münnich Ferenc u. 15.; eljuttatni. A gyorslista közvetlenül. :i ■ sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 5 385 519 r 5 402 718 S 5 408 451 r 5 414 184 t 5 419 917 u 5 415 650 u 5 431 383 V 5437 116 V 5 448 582 r 5 454 315 X 5 460 048 X 5 465 781 0 5 471 514 0 5 477 247 i 5 482 980 0 5 500 179 0 5 505 912 m 5 511 645 m 5 523 111 r 5 528 844 s 5 534 577 0 5 546 043 0 5 551 776 r 5 557 509 r 5 563 242 r 5 568 '975 0 5 574 708 P 5 580 441 s 5 5ß6 174 s 5 591 907 r 5 597 640 t 5 603 373 r 5 609 106 P 5 614 839 r 5 620 572 P 5 626 305 r 5 632 038 r 5 637 771 s 5 643 504 u 5 649 237 p 5 654 970 r 5 672 169 s 5 677 902 s 5 683 635 u 5 689 368 r 5 695 101 t 5 700 834 X 5 706 567 r 5 712 300 r 5 718 033 X 5 723 766 X 5 729 499 y 5 735 232 u 5 740 965 r 5 752 431 X 5 758 164 r 5 763 897 r 5 769 630 y . 5 775 363 r 5 781 096 s 5 786 829 y 5 792 562 y 5 804 028 v 5 809 761 t 5 815 494 t 5 821 227 y 5 826 960 y 5 832 693 y 5 838 426 r 5 344 159 y 5 849 892 r 5 855 625 u .5 855 625 u 5 361 258 y 5 855 625 u 5 861 358 y 5 867 091 y 5 872 824 y 5 878 557 r 5 884 290 x 5 901 489 r 5 907 222 r 5 918 688 v 5 924 421 u 5 930 154 s 5 935 887 x 5 941 620 r 5 953 086 y 5 964 552 r 5 970 285 r 5 987 484 v 44 71.3 899 u 44 719 632 u 44 725 365 o 44 736 831 r 44 937 486 s 44 943 219 o 44 948 952 r 55 715 526 r 55 726 992 r 55 732 725 g 55 738 458 n 55 744 151 t 55 939 113 x 55 944 84« y 35 930 »T9 y 35 995«B r 63 0OJ1W p 63 007 902 r 63 01e 68 019 368 1 63 025 101 • 63 030 8*4 r 63 0.% SKyd 63 042 300 j» 63 04« 038 p 63 053 76« n 68 059 499 o 63 070 963 s 63 076 698 t: 63 082 431 r 63 088 164 r 63 093 897 o 63 099 630 V 63 105 363 u 63 111 096 « 63 116 329 p 63 122 562 v 63 128 295 t 63 134 028 r 63 139 761 r 83 145 494 r 63 151 227 r 63 162 693 r 63 168 426 t 63 174 159 p 63 179 892 r 63 185 625 y 83 191 358 u 63 197 091 u 6.3 208 557 £ 63 214 290 s 63 220 023 m 63 231 489 r 63 237 222 n 63 242 955 r 63 248 688 r 63 254 421 o 63 260 154 t 63 265 887 r 63 271 620 r 63 277 353 v 63 283 086 r 63 288 819 o 63 300 285 u 63 306 018 a 63 311 751 v 63 317 484 y 63 323 217 y 63 334 683 p 63 340 416 s 68 346 149 u 83 351 882 v , 63 357 615 p 63 368 348 y 68 369 081 x 63 374 814 p 68 880 547 r 68 382 012 t 68 397 746 r 63 463 479 r 63 409 212 x 63 414 945 x 62 420 678 s 63 426 411 r 63 432 144 v 68 449 343 o 63 466 809 o 63 466 582 r 63 472 275 o 63 467 008 o 63 489 474 r 63 500 940 y 68 523 872 r 63 546 804 r 63 552 547 u \

Next

/
Oldalképek
Tartalom