Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
\ ^fSlektani fontosságú mlrlfözIseE előtt A gyözefiemr! várva r**. Ma délután Egerben is, Gyöngyösön is olyan NB lies labdarúgó-mérkőzésre kerül sor, ahol a hazaiaknak lélektanilag igen fontos a győzelem megszerzése. Az egriek a tavaszi idényben hazai pályán még nem nyertek. A gyöngyösieknek pedig az utóbbi hetek nem hozták azt a sikert, amit a korábbiakban közönségük megszokhatott. Mindemellett az egrieket még a törlesztés ivágya is fűti, hiszen a Gyulai SE-től ősszel 4—2 arányban vereséget szenvedtek. EGER SE Bánkúti László vezető edzőt a hét második felében tanulmányai Budapestre szólították, így ezúttál Boldvai Gyula pályaedzőtől kaptuk Információinkat. Az ismeretes, hogy Jánosit legutóbb kiállították, Veigli pedig másodszor kapott sárga lapot, így egyikük sem léphet ma •pályára. Móricz . több edzést hagyott ki bokasérülése miatt, azonban ennek ellenére remélhető, hogy ott lesz a kezdő csapatban. Nagy elszántsággal készül az együttes, hogy végre megszerezze oly nagyon várt első hazai győzelmét, s ezzel feledtesse közönsége előtt a korábbi kudarcokat. Az elmúlt heti győzelmet eredményező fegyelmezett játékkal mindez elérhető, s természetesen arra is készülnek, hogy véget vessenek a vészes gólinségnek. Az egriek keretet Baár, Erdős, Fegyverneki, Zsidai, Zágonyi, Birtncsik, Danyi, Csuhay, Móricz, Horváth Horváth III., Cseh, Gömöri, Fenyves, Ambrus. GYÖNGYÖSI SE Példa nélküli sikert ért el Péczely Szabolcs együttese az MNK-ban, a legjobb nyolc közé jutással, olyat: amire Heves megyei csapat eddig nem volt képes, s amely még bizonyára sokáig beszédtéma marad szakemberek, szurkolók között. A Vasas elleni búcsú, a mérkőzés hangulata, az eredmény ellenére is felejthetetlen marad. Most, hogy már csak a bajnoki kilencven percek várnak a GYSE-re, reméljük ismét javulni fog az elmúlt hetekbeli gyenge mérlegük. Ma azt a Lehel SC-t fogadják az Egri úti sporttelepen, amelyet ősszel idegenben győztek le 1—líra. Legközelebb pedig — újra Gyöngyösön — a H. Papp SE lesz az ellenfél. A vezető edző szerint képes a csapat mind a négy pont itthon tartására! A Lehel ellen kimarad a kezdő tizenegyből gyengébb formája miatt Adonyi, a jobb hátvéd Ács lesz, a kispados Kántor pedig előlép. A tervezett összeállítás: Szőke — Ács, Borsányi, Budai, Nagy — Vágó, Ullmann, Pörögi — Tóth F., Kántor, Szabó. A cserejátékosok: Schrüffel, Gombos, Parai. EB a szomszédban ;;; Mit mutatnak a listák? Ä birkózó 'miniolimpia”; az idei EB színhelye a szlovákiai kisvárosi, Prievidza, amely arról lesz nevezetes, hogy a birkózósport régi szabályai szerint itt rendeznek utoljám Európa-bajnok- ságot, és eddig még soha nem randevúzott egymással ilyen kicsiny városkában az öreg kontinens „szőnyegvilága”, mint április 20. és 27. között. A hivatalosnak tekinthető EB-történelemben (azért csak félhivatalos a história, mert EB már volt egy (!) súlycsoportban is...) most érik el a félszázadik ilyen eseményt, hiszen szabadfogásban a 27., kötöttben pedig a 23. sorozatot teljesíti 3 hónappal a moszkvai olimpia eiőtt a birkózósport európai elitje. A múltban 1201 érem talált gazdára, s aligha meglepő, hogy mindkét szakág listavezetője a Szovjetunió. Kötöttfogásban ugyan csak a múlt évben, Bukarestben előzték meg Svédországot, de a sportág helyzetét nézve jelenlegi minimális előnyük csak nőni fog. Soha rosszabbat! Tavaly elkényeztetett bennünket az Egri Volán két hegyi bajnoki fordulója az immár nemzetközi hírnevű mátrai pályán. Láttuk az olaszok kétszeres Európa-bajnokát, Mauro Nestit, Forma—2-es autók döngették az öt és fél kilométeres táv kanyarjait. A pályacsúcs szinte futamról futamra dőlt meg. Szóval: soha rosszabbat. (A július 12—13-i nemzetközi verseny mezőnye már verbuválódik, előrehaladott tárgyalások folynak a külföldi „ászokkal”. Az osztrákok bajnoka Helmut Achatz részvétele biztos, elfogadta a rajtpénz- és szerződésajánlatot.) Egy dologban már most biztosított a színvonalemelkedés 1980-ra. Az idomérésben Ahol olykor' tizedmásod- percek döntenek, nem lehet viccelni. S bizony tavaly a BMW Toj nyergében legyőzött Tóth János (Külker SC) viccnek nevezte az időmérést. Lám, nemcsak a le- győzötteknek jaj, hanem az időmérőknek is. (Mellesleg a dél-franciaországi Ampus Dragui- gnanban az idei hegyi EB első futamában a Gruppe V. kategóriában Tóth a legjobb magyar lett kilencedik helyezésével megelőzte hazai nagy vetélytársát a BMW Osellával induló Kiss Dezsőt. és két EB-pontot szerzett.) Az Időmérésre most nem lehet majd panasz. A Volán 4. számú Vállalat és a VILATI KISZ-fiataljai ösz- szefogásának eredményeként az utóbbi gyár társadalmi munkában minden igényt kielégítő rajt- és célgépet készített. Erről többet azonban mondjanak a műszer tervezői — Kovács Attila mérnök. Vass Péter technikus — és kivitelezői — Szecskó István, Molnár Zoltán. — Gyárunk legmodernebb technikai berendezéseinek •felhasználásával konstruálMmüsm 1980. április 30., vasárnap Óra indul, s az autó is — de kivételesen most az előbbi az érdekesebb (Fotó: Perl Márton.) tűk a berendezést — kezdi Vass Péter. — Lényegi eleme a fotocellás rajt- és céljelzés. A műszer a rajtnál és a célnál egymástól függetlenül mér abszolút időt, a kettő között egy 24 órában egyszázadmásodpercnyi eltérést tapasztaltunk. Gyakorlatilag mivel a verseny nem tart tovább 5—6 óránál, nincs hibaszázaléka az időmérő berendezésnek. A többiektől. társaitól tudjuk, hogy a készülék értéke 250 ezer forint, az Egri Volán autósszakosztályának csak az anyagköltséget kellett térítenie. A zászlós indítás, hangos visszaszámlálás helyébe szintén új géni konstrukció lép, a nyáron már fényjelre startolnak a versenyautók, A legnagyobb dicséret hangján illette az új időmérő berendezést a készülék hitelesítője, Vinkovics Béla, a Magyar Autó- és Motol-sport Szövetség műszaki bizottságának vezetője: — Az ötletes műszaki megoldást személy szerint is nagy örömmel fogadom, mint a legközelebbi, a május 24— 25-i mátrai OB-forduló versenybíróságának elnöke. A tökéletes időmérő berendezés növeli tudniillik a verseny ttsziamgEt, amta-Kütttaz álló versenyzőknek megnyugvást jelent idegileg. Miközben a helyszínen vizsgázott az időmérő készülék, a parádsasvári patkóban összesereglett Bóbita Oszkár szakosztályvezetővel az élen az Egri Volán autós gárdája. Űj arcokat is felfedezhettünk közöttük, Kelecsényi László és Deme Tibor a Miskolci AFIT-tól igazolt át. Több mint biztatóan sikerült számukra a debütálás új klubszínekben, az idénynyitó Mecsek Rallye-n géposztályukban, a hármasban másodikként végeztek! Rallye-han a következő négy egri páros szerepel: Gárdonyi—Bak (8. gpo.), Tóth M.—Pápista (8. gpo.), Krinszki—Rózsavölgyi (7. gpo.), Kelecsényi—Deme (3. gpo.), Tóth József 1980- ban csak hegyi versenyekre készül. A kocsiparkjuk két vadonatúj gyári Ladával bővült. amit a válogatottkerettag Gárdonyi Balázs és a rallye-ban éremesélyes' Kelecsényi kapott meg. Az alkalommal élve estig tartó hegyi edzést tartottak a gályái elágazásig tartó pályán a szakosztály legjobbjái. Az egyéni célok mellett a legfontosabb közöst sem felejtik: jobban szerepelni csapatban mint a legutóbbi évbe». __ Budavári Sándor A nemzetek örökös' éremtabelláján ez a helyzet Prievidza előtt: Szabadfogás A E B 1. Szovjetunió 71 22 13 2. Bulgária 30 33 20 3. Törökország 18 20 16 5. Magyaroszág 13 20 16 Kötöttfogás 1. Szovjetunió 40 33 18 2. Svédország 39 27 21 3. Finnország 24 17 15 5. Magyarország 18 18 24 Ami az egyéni teljesítményeket illeti, talán még évtizedekig senki sem érheti utol a finn Kari Pihljama- kit, aki összesen tízszer állt a dobogó tetején a pehelysúlyúaknái, a 62 kg-os mai kategóriában: elsőségeiből hármat szabadfogásban, hetet pedig -kötöttbe?) szerzett a harmincas években.., Vasárnapi sportműsor ASZTALITENISZ: Egri VM—Szolnoki Kilián, NB lies női mérkőzés Eger, Gárdonyi Gimn., 11., Megyei férfi CSB: Recsk—Bélapátfalva, Mátraderecske—Füzesabony, Galyatető—Eger II., Selyp— Petőfibánya, Hatvan II.—Lőrinci. Gáspár SE—Gyöngyös. KÉZILABDA: megyei bajnokság, férfiak: Gyöngy ös- solymos—Egri TK, 16. Dor- mánd—Füzesabony, 16. Nők: Petőfibánya—Besenyőtelek, 10. Hatvani Kinizsi—Gyöngyösi SE, 10. RÖPLABDA: Eger SE— Nyíregyházi VSSC, NB 11-es női mérkőzés Eger, Közgazdasági Szakközépiskola, 11. SAKK: Gyöngyösi SE—Törekvés, OB 11-es férfi mérkőzés Gyöngyös, Mátra Művelődési Központ, 9. TEKE: Gyöngyösi SE—Somoskőújfalu, NB Ill-as férfi mérkőzés Gyöngyös, városi sporttelep, 9. LABDARÚGÁS: Eger SE— Gyula, NB U-es mérkőzés, városi stadion, 17, Balázs. Gyöngyösi SE—Lehel SC, városi sporttelep, 17, Bognár. Megyei bajnokság: (kezdési idő: 17 óra):' Selyp—Tárnáméra. Mezei. Recsk—Heves, nógrádi jv. GÁSPÁR SE— BESENYŐTELEK, .Szepesi. Kompolt—Mátraderecske, szolnoki jv. MÁV HAC—Petőfibánya, borsodi jv. Országos serdülő- és ifjúsági bajnoki mérkőzés Gyöngyösön, a volt Energia-pályán, .13.15 és 15 órától: GYSE—Borsodi Bányász. Egri járás: Felső- tárkány—Mikófalva, Tarna- lelesz—Verpelét, E gerszalók —Bekölce, Makiár—Eger- bakta, Erdőkövesd—Andor- naktálya, Istenmezeje—PA- KÜSE, Egerszólát—Hevesaranyos. Füzesabonyi járás: Poroszló—Füzesabony, Fel- debrő—Szihalom, Mezőtár- kány—Mezőszemere, Sarud —Kál-Kápólna. Gyöngyösi járás: Szűcsi—Rószaszentmárton, Heréd—Gyöngyös- oroszi, Domoszló—Nagyréde, Gyöngyössolymos— Gyöngyöspata, Hort— Adács, Boldog—Atkár, Gyöngyöshalász—Vámosgyörk, Ecséd—Márkáz. Hevesi járás: Átány—Komló, Erdőtelek—Tarnaszentmiklós, Kisköre—Tarnaörs, Tarnazsa- dány—Pély, Tiszanána-He- vesvezekény. KOSSUTH 8.26 Népdalok. 8.55 Zenés reklámturmix. 9.00 Minden versek titkai. 9.30 Népi zene. 9.50 Szerkesztői üzenetek. 10.08 Ha vége lesz a háborúnak. 10.52 Madrigálfelvételek. 11.14 Vasárnapi koktél. 13.15 A közösségi éntudat. 13.25 Haj (Filmzenerészletek). 13.40 Rádiólexikon. 14.10 Művészlemezek. 15.13 Tolmács nélkül... 15.33 Népdalok. 15.55 Odüsszeia (Rádióváltozat). 17.10 Metronóm. 17.30 Legszebb stúdió- felvételeinkből. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Feltámadás Makucskán. 19.40 Verdi: Az álarcosbál (Opera). 22.10 Sporthírek, totó. 22.20 Művésztalálkozó. 23.07 Barokk szerzők műveiből. PET,ŐF! 8.05 Mit hallunk? 8.30 Miska bácsi levelesládája. 9.00 Ope- rettkeringők. 9.30 Világvasárnap. 10.33 A Magyar Rádió Karinthy-színpada. 11.30 Nyíló időben. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Riki- tiki-tévi. 13.40 Tudósítás a Honvéd Kupa ökölvívótornáról. 14.05 Újdonságainkból. 14.33 Táskarádió. 15.30 „A borzalomnak arca van”. 16.00 Híres zenekarok albuma. 16.35 Operetthármasok. 17.00 Slágerek mindenkinek. 17.55 Mit üzen a Rádió? 18.33 A világlíra . gyöngyszemei. 18.43 Nótakedvelőknek. 19.30 *A vasárnap sportja. 20.00 Nagykanizsai dzsesszhétvége. 21.03 Társalgó. 23.10 Zenés felv. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. MISKOLC 8.00 Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést. A miskolci stúdió kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsora. Vasárnapi krónika. Lapszemle. 8.15 Jó szórakozást. Programajánlat. 8.20 Riporternapló. Szerkesztő: Paulovits Ágoston — 9.00 20 perc táncritmusban — 9.20 Sport. 9.25 Hírösszefoglaló. 9.30 Szlovák nyelvű műsor. Hírek. Lapszemle. Testvérvárosunk, Kassa... Szerkesztő: Selmeczy Romo- la. 9.55 Műsorösszefoglaló és a délutáni program ismertetése. 19.30 Hírek, időjárás- elő"ejelzés, műsorismertetés. 19.35 Mérkőzésen verseny- pályán. A miskolci stúdió vasárnapi . sportmagazinja. Szerkeszti: Antal Magda — 19.57 Műsorösszefoglaló. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25 Mit üzen a Rádió? 9.00 Berzsenyi Dániel versei. 9.10 A hét zeneműve. 9.40 Ki kopog? 10.05 Kisiskolások műsora. IO.35 Két egyfelvonásos opera. 11.21 Fegyvertársak. 11.40 Jókai Mór élete és kora. 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50 Zenei érdekességek, 14.44 Szerelmesek (Novella). 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.10 Régi magyar dallamok. 15.28 Hétszínvirág. 16.05 Schumann: a-moll vonósnégyes. 16.30 Szocialista brigádok akadémiája. 17.10 Az emlékmű (Dok.-műsor). 18.00 Prokofjev: Klasszikus szimfónia. 19.15 Miért? Szilágyi János műsora. 20.15 Népi muzsika. 20.57 Évszázadok. mesterművei. 22.30 A Bartók vonósnégyes hangversenye. 23.48 Károlyi, Pál: Lydiához. PETŐFI 8.05 Szovjet fúvószene. 8.33 Nótacsokor. 9.10 Slágermú- zemu. 12.00 Népdalok. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Aki dudás akar lenni... 14.00 Kettőtől ötig ... Kívánságműsor. 17.00 Vizsgálatok nyomában. Riport. 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Zeneközeiben. 19.35 Udvardy Tibor énekel. 20.00 Mit jelent nekem Lenin? 20.30 Társalgó. 22.30 Népi muzsika; 23.15 B’rancia operettek.. ( SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Hétről hétre, hétfőn este. A stúdió zenés magazinja. A műsort szerkeszti: Antal Magda. El szeretném mondani ... Gyárfás Imre jegyzete. 18.00 Észak-magyarországi krónika. (Qvodafejlesz- tés Felsőtárkányban — Milyen lesz az egri Almagyar városrész?) 13.15 Sport — 18.15 Hírösszefoglaló — Szemle az Észak-Magyaror- szág, a Déli Hírlap és a Heves megyei Népújság keddi számából. Fórum a miskolci rádióban... Olimpiai totó Rejtvénypályázatunk 11. fordulójának helyes megfejtése: 2, x, 1, 1 ,x, x, 2, 2, 1, 2, x, x, 2, x. A 11. héten a beérkezett szelvények közül 966 volt 14 találatos. 13 találatot 364-en, 12-őt 53-an, 11-et 13-an, tízet pedig tízen értek el. A telitalálatosok közül kisorsolt Rapy Károlyné (3300 Eger, Lenin út 60.), a Panoráma Vendéglátó Vállalat 250 forintos vacsorajegyét, Flórián László (Verpelét, Dimitrov u. 38.) az OTP Heves megyei Igazgatósága 10 darab totószelvényre szóló utalványát nyerte. A nyereményeket postán küldjük el. Az április 16-án, szerdán megjelent 12. forduló szelvényeinek beérkezési hatmidcjs wrméts 2>/«öa* tes!^m. déli 12 órakor jer te 8.05 Tévétorna. 8.10 Mindenki iskolája. 9.15 Óvodások filmműsora, 9.35 A Tenkes kapitánya (Tévéi ilmsorozat). 10.00 Játsszunk bábszínházát! 10.50 Vasárnap délelőtt., 14.20 .„Aki dudás akar lenrfi'.. ” 14.35 Gr un tó vcci emberek (Jugoszláv filmsorozat). 15.25 Honvéd Kupa. 16.55 Műsorainkat ajánljuk. 17.20 „Sok van, mi csodálatos ...” 17.55 Lehet egy kérdéssel több? 18.40 Tévétorna. 18.45 Esti mese. 19.00 A HÉT... 20.05 Vers — mindenkinek, 20.10 Drága kisfiam! (Tévéfilm), 21.25 Telesport. ,22.35 Hírek. EGRI VÖRÖS CSILEAGs (Telefon; 11-838) de. 10 órakor Szarvacska. manócska Színes, szinkronizált szovjet mesefilm. du. fél 4, fél 6 és 8 órakor Szelíd motorosok Színes amerikai film. EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) de. 10 órakor * Porondparádé du. 4 órakor A medvefókák szigetén Színes, szinkronizált szovjet film. este 6 és 8 órakor Asszony, férj nélkül Színes, szinkronizált amerikai film. 21-én Hollvnegyed Színes svéd film. GYÖNGYÖSI PUSKIN: de. 10 órakor Gengszterek sofőrje GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: de. 10 órakor A kis sün és a bocs du. fél 4 órakor A fekete varázsló ajándéka du. fél 6 órakor A vadnyugat hőskora l—ll. GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ: hétfőn, du. 5 és 7 órakor A híd HATVANI VÖRÖS CSILLAG: de. 10 órakor Mackókaland 20- án, du. fél 4 órakor Harcmodor 1—11. este fél 8 órakor Csendes amerikai Prágában 21- én, du. fél 4 órakor Sivatagban. őserdőben 1—U. este fél o órakor Robert és Robert HATVANI KOSSUTH: 20— 21-én A rejtelmes sziget FÜZESABONY: 2Ü-án Fedora • 21- én A Jialott visszatér HEVES: 20—21-én Az első kísértés LŐRINC T: 20—21-én Kezedben a kulcs PÉTERVASARA3 / 20—21-én volf^ egyszer egy vadnaitgft _ I Már biztos Achatz (Forma—2 BMW) indulása Elővizsga időmérésből " , «* # .* «> '. < Jr~ s*{*mh* Az autós hegyiversenyek előtt