Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
húszból tízen maradtak Akár illik, akár nem Esetenként szemérmesek vagyunk. Olykor indok nélkül. Itt van például a tény: Gyöngyösön most zárult egy tanfolyam, amelynek húsz hallgatója volt. Valamennyien a Városgondozási Üzem dolgozói. írni és. olvasni tanultak meg. Tehát: analfabéták voltak. Igen, analfabéták. Nálunk, 1980-ban! És valószínű, hogy nemcsak ebben a mátraalji városban találhatók még olyan idősebb és fiatalabb személyek, akik sem írni, sem olvasni nem tudnak. Szabad-e erről a tényről kertelés nélkül beszélni? Hogy ebben az ügyben menynyire szemérmesek vagyunk, bizonyítékul mondjuk meg. a tanfolyamot úgy említik a hivatalos fórumok, hogy azon az alapismereteket sajátítják el az emberek. A név lenne a fontos? Aligha. De egy kicsit jellemző. Főként a szemérmességünket bizonyítja. ★ Tízen ültek a „közösségi helyiségben”. Köznyelven: az öltözőben, amely éppen olyan sivár és szürke, bádogszekrényekkel tömött, mint minden más öltöző. Ebből alakítottak ki „osztálytermet”. Szereztek néhány használt iskolai padot, a falra táblát és kezdődhetett a tanítás. Dr. Pál Imréné készséggel vállalkozott arra, hogy a betűvetés, az olvasás és a számolás ismeretét elsajátíttatja a tanítványaival. Ne kerteljünk. Valameny- nyien utcaseprők és valamennyien cigányok voltak azok, akik engedtek a rábeszélésnek és hetenként két délutánt az iskolapadban „szenvedtek át”. — Egészen mások lettek, , hogy elkezdtek tanulni — halljuk Majtényi Sándortól, az üzem igazgatójától. — Pontosan és jól dolgoznak. Felszabadultabban viselkednek a különböző üzemi ösz- szejöveteleken is. Észrevették rajtuk a változást a társaik is. Hányszor elmondtuk már: a műveltség mindig minőségi változást is hoz magával, mégha az ismeretek megszerzése az alapfokhoz kapcsolódik is. Furcsa ezzel az elvvel a gyakorlatban szembetalálkozni. Különösen egy analfabéta-tanfolyam után. ★ Az öltözékük más. Színesebb. szeretik a virágmintákat: És a bőrük színe is más. Bár ez alól több kivé- . tel is akad. Szinte már sápadtan fehér arcú cigányasszony is ül közöttük. Amikor a betűket hanggá kell formálniuk, nem mindegyikük tud érzékelhető különbséget tenni az a és az á között. Jellegzetes artikuláció ez náluk. De aztán már simán összeáll az egész szó az előzetesen hangoztatott „bö”, „cö” és „em” betűkből. — Eeeee. . . — húzza a hangot a f elelő, majd “ránéz a tanító nénire. — Innen már könnyű kimondani a többit: Etel! Szégyenkezik is, hogy az első hanggal annyit küszködött. Amikor a „folyt” és a „fojt” között kell a különbséget megmagyarázni, az sem megy simán egy másik asz- szonynak. — Aranyos tanító néni. mit csináljak? Zavarban vagyok! — Igaza van, mi is — toldják meg szinte kórusban a többiek. Hogyne lennének, amikor akkora a tisztesség, hogy. Bodrogi Imre tanár úr, a €iJtmüsw 1!)$0. április 20., vasárnap vizsga elnöke és a tanács művelődésügyi' osztályának a vezetője. Katona Istvánná is eljött közéjük, de megérkezett az üzem három vezetője is. És ők valamennyien figyelik, hallgatják, nézik: mit csinálnak az alapismeretekkel bajlódók, a vizsgázók. — Ha három forintom van és kapok még hozzá kettőt, akkor lesz összesen... .— csend, igazgatja az ujjait hozzá — ... lesz összesen... hét! — Nem egészen — érkezik meg a tanító néni szelíd szava. — Ereggy mán, mit beszélsz? — figyelmeztetik a többiek. — Az üzletben tudom én pontosan — néz fel a végösszeg kutatója. — De hát most...? Hogy is? öt lesz, öt! Mindenki megkönnyebbe- dik. Csoda, hogy néha zavar támad a fejekben? Vizsgáznak. Élelük első vizsgáját teszik le. ★ Burai Bélává olyan szépen olvassa a “Március című szöveget a tankönyvből, hogy öröm hallgatni. Az. írása is szép. Tízük közül az egyetlen férfi Szabó Ferenc. Érdemes a füzetébe belenézni. Könnyed, lendületes, vékony vonalú betűk állnak példás sorokban a lapokon. Váradi Boldizsárné a Lyuk című olvasmányt hangsúlyozza szépen, és folyékonyan köti össze a hangokat szavakká. Időnként még a mondatvégek nem eléggé lezártak. A hangsúly még megbicsaklik a befejező pontoknál. A hátsó sorban az egyik asszony ideges mozdulattal Olyan, amire azt mondják: szerelem az első látásra. Ha halogatja az időt, ha az érzelmeinek fokát, mélységét méricskéli, akkor csak azt mondhatom: ha nem vagy biztos a dolgodban, ne vedd meg .. ■. .Nataska nagyon jól érezte magát falun. — Egész életemben ellaknék itt — mondta, amikor egy este a folyópartod ültek. „Dehogy laknál” — gondolta Szemjon akkor. Az első megpróbáltatást a kemence jelentené. A falusi kemencét fűteni nem kis munka. Nem egészen úgy van, hogy a gáztűzhely gombját elcsavarjuk, odatartjuk az égő gyufát, és már ég a tűz. A falusi kemencét kora hajnalban begyújtják, igaz, hogy az ebéd meleg marad benne, de estére újra csak be kell gyújtani. Főleg télidőben. És vízért járni és mosni, a fürdőházban begyújtani, a tehenet fejni. De semmit sem szólt. Nataska életében először járt igazi orosz faluban, s nem egy nyírfaerdőben meghúzódó nyaralónegyedben. Marija Trofimovna házában minden érdekes volt számára. Szemügyre vette az edényfogót, maga próbálta vele kihúzni a fazekat a kemencéből, és majdnem kiborította a két napra főzött scsit. Marija Trofimovna még a háború előtt elvégezte a tanítónőképzőt, majd egy katonához ment férjhez, és bár akkoriban ritkaságszámba ment a válás, egy évig sem éltek együtt, elvált a férjétől és hazament a szülőfalujába. Most, hogy már ilyen régóta ól falun, igazi falusi asszony lett belőle, r>coV pov H'VbtACbhhpr) kap a kendőjéhez, amikor rá kerül a sor az olvasásban. Hirtelen melege lesz, kibontja a csomót az álla alatt. Az első pillanatokban birkózik a betűkkel, aztán egyre gördülékenyebb lesz a szövegmondás. — Hála istennek! — sóhajt fel, amikor elmúlik a feje fölül a beszámolás kötelezettségének súlya. — Aranyos ez a mi tanító nénink, annyit fáradozott velünk ! A többiek visszhangozzák és meg is tapsolják az igaz szót. ★ Mivel is lehetne mással befejezni a vizsgát, mint a békéről szóló verssel? Ennek több oka is van. Aztán virágcsokrok* kerülnek elő és szíves, akadozó szavak kapcsolódnak azokhoz. — Igazán nagyon köszönjük és kívánunk további jó egészséget és sok boldogságot a mi aranyos tanító néninknek ! Van ebben a magától fel- buggyanó kívánságban valami megható. Nem a gondos szülők rágták a nebuló szájába ezeket a szavakat. Maguktól találtak rá azokra ezek a felnőtt diákok. Miért lennének számítóak éppen most. amikor már csak a bizonyítványt kell átvenniük? — Ne dugják el otthon a könyvet, vegyék elő ezután is, és olvassanak bele. Olvassanak belőle a gyereküknek, az unokájuknak. És olvassanak más könyveket is.. A művelődésügyi osztály vezetője adja útravalóuf a jó tanácsot a legvégén. Ök tízen — helyeslőén bólogatnak. öltözött, mert gyakrabban ment fel a városba, és nem tudott és nem is akart lemaradni a városi tanítónők mögött. Tehenet, tyúkokat, malacot tartott, maga végezte a ház körüli munkát, a tanítói fizetése csak kiegészítés volt, és nem a fő megélhetési forrása. Nagyapa ládáit nem dobta ki, de vett egy lakkozott német fehérneműs szekrényt, összecsukható fotelágyat, és egy hatalmas állólámpát, amit csak akkor gyújtott meg, ha vendégek jöttek. A vitrin üvege mögött az „Iskola és család” és az „Úttörő” című folyóiratok bekötött számait őrizte, a falat orosz festők képeinek reprodukciói díszítették. Mellettük fényképek, egy nagy keretbe foglalva, ahogy az falun szokás, hosszasan lehetett nézegetni, mint valami mozaikot. Nataska igyekezett kitalálni, ki kicsoda lehet. — A nagyapád? Szemjon igennel válaszolt. Nagyapja egészes fiatalkori képe volt, húszéves lehetett, amikor készült. Dölyfösen előre szegezett áll, zászlósi rangjelzés, szűk mellén csak nehezen fért el a négy nagy György-kereszt. — Alacsony növésű volt? —'kérdezte Nataska. — Miből találtad ki? — Az alacsony férfiak mindig magasabbnak szeretnének látszani, és általában magasra tartják fejüket a fényképész előtt. Te látod. magas vagy, és épp fordítva, mindig meggörnyedsz. Nafaska megtalálta az anyja fényképét is. A háttérben vászonra festett pálmák díszeleglek. Magas széken ült, krepdesin ruhában, egy műrózsa a mellén, és bwonvosan csak nehezen A TIT Országos Központjának vendégeként az elmúlt napokban Egerben járt Zaszov Anatolij Vlagyimirovics, a matematikai és fizikai tudományok kandidátusa, a Moszkvai Állami Egyetem asztrofizikai fakultásának professzora. Munkatársunk a neves tudóssal hivatásának szépségeiről, valamint a csillagászat és az űrkutatás számos, izgalmas . kérdéséről beszélgetett. Titkok — közelről — Diákként miért választotta ezt*a kevesek által ismert pályát? — A fiatalokat — s ez mindig így volt — foglalkoztatja mindaz, ami felt.átudta megállni, hogy ne mosolyogjon. A legtöbb kép Marija Tró- fimovnáról készült. Egy teljes keretet foglaltak el, és aki nem tudta, azt hihette, hogy egy és ugyanezt a képet sokszorosították. Az iskolával a háttérben a lócán ült Marija Trofimovna, körülötte fiúk és lányok. De ha jól megnézte valaki a képeket, észre lehetett venni, hogy változtak a gyerekek és változott Marija Trofimovna is. Minden harmadik, negyedik képen más-más ruhát viselt, és egyre kövérebb lett. Szemjon huszonkilenc képet számolt össze. Az általános iskola huszonkilenc évzárójáról készültek. „ — Több mint félezer embert tanítottam — közölte" büszkén Marija Trofimovna. Szemjon már Moszkvában is sokat beszélt Nataskának Oszipovról. Egy könyvet is adott neki a partizánmozgalomról, Oszipov is szerepelt benne néhány sorban. Nataska csak könyvekben olvasott a partizánokról, a földalatti mozgalomról, s nagyon szeretett volna megismerkedni Oszipovval. Elhozta magával ' a könyvet, hdgy Oszipov dedikálja. Amikor a könyvtárukban író—olvasó találkozót tartottak, mindig kért aláírásokat. Sok dedikált könyve volt. Oszipov most megint itt lakott a járásban egy kisvárosban, és Szemjon Natasáéval elhatározta, hogy elmegy hozzá. Marija Trofimovna figyelmeztette: — Oszipovval vigyázni kell. — Miért? — csodálkozott Szemjon. rattan, ami felfedezésre vár. ami romantikusnak tűnik számukra. Ebből a szempontból én sem különböztem másoktól. Már diákkoromban megborzongattak a csillagos ég rejtélyei és sokakkal együtt én is hittem abban, hogy az ember idővel meghódítja az űrt. Persze csak akkor, ha lelkiismeretesen, módszeresen készül erre a nagy feladatra, s a cél érdekében nem vonakodik áldozatokat hozni. Moszkvában születtem, ott nevelkedtem, s iskolásként részt vettem minden lényeges, a már említett témakörrel összefüggő tanulmányi versenyen. 1964-ben szereztem diplomát. Ott maradtam az egyetemen. így kezdettől azzal foglalkozom, amit leginkább kedvelek. — Véleménye szerint mit ígér az űrkutatás jövője? — Két irányból vizsgálódunk : a földről és a kozmoszból. Az előbbi esetben az optikai és a rádióteleszkópok kapnak fő szerepet, s a csillagászok — mindössze nyolc-tízezren vannak a világon — ezekkel pásztázzák a végtelent. Az űrbe lépve megsokszorozódnak lehetőségeink. Egy meteorológiái szputnyik például több fon- tps információt gyűjt ősszé egy fordulata során, mint az összes földi megfigyelőállomás együtt. A holnapok — s ezt túlzás nélkül, állíthatom — ígéretesek. Fokozatosan egyre tovább jutunk a naprendszerben: kései utódaink birtokba vehetik majd az egészet. E nagy lépés után még messzebbre is raj/hat- nak leszármazottaink. Ciol- kovszkij mondotta egyszer hogy a Föld az emberiség bölcsője, de sehol sincs előírva az, hogy itt nőjön nagy- gyá. Egyébként a távolabbra — Azt beszélik. .. — Marija Trofimovna nem tudta, hogyan folytassa, — hogy nem bolond ugyan, de kissé meghibbant. — És ez miben nyilvánul meg? — kérdezte Szemjon. — Hiszen megírtam neked. Egy szolgáltató üzem igazgatója. Csizmát javítanak, alsónadrágot varrnak, lepedőt szegnek. Különben miért engedték volna el a vezető állásából? Majdnem a terület első embere volt, a végrehajtó bizottság titkára. Azt is beszélik, hogy kiderült valami ügye policájsága idejéből. Oszipovot a szolgáltató üzem udvarán találták. Az ácsokkal beszélgetett, hogyan lenne a legjobb mellékszárnyat építeni a cipő javító részleghez. Megölelték egymást, és Szemjon érezte, mennyire örült Oszipov, hogy elhozta bemutatni leendő feleségét. Nataska szemlátomást csalódott volt. Biztosan magasnak, elegánsnak képzelte Oszipovot, olyasvalakinek, mint a háborús filmekben a német egyeoruhába bújt felderítőket. Oszipov mindig is alacsony volt, de most mintha még alacsonyabbnak tűnt volna: az utóbbi években észrevehetően meghízott. — Hány napot szántatok rám? — érdeklődött tárgyilagosan. — Ma és holnap maradnánk — mondta Szemjon. — Otthon is van még dolgunk. Oszipov elgondolkozott, — Megpróbáljuk tartalmassá tenni az itt-tartózko- dásotokat: egy kis meglepetést tartogatok neked. — Valamilyen iskolába telefonált, az igazgatót kérte: — Misa, tudsz fogadni engem cs két moszkvait? Hogy ki? Majd meglátod. Egy ismerősöd. — Én is ismerem? —kérdezte Szemjon. — Ismered. Szemjon valamennyi ismerősét szómba vette, de iskolaigazgató nem akadt köztük. (Folytatjuk) vándorlást a majdani súlyos energiagondok is indokolják. Természetesen nap mint nap nem születhetnek látványos eredmények, s egy-egy kiugró siker mögött sokesztendős vagy évtizedes munkálkodás rejlik. 'Ebből a szempontból nem a közvetlen hasznosság a vezérelv, hanem az, hogy a távlatot alapozzuk meg. Elképzelhető például az, hogy egykor a bolygók válnak, nyersanyagbázisainkká. Egyedül vagyunk? — Az ember — bevallva, vagy tagadva — mindig azt a gondolatot dédelgette, hogy a Földön kívül, más galaktikákban is léteznek értelmes lények. Indokolt-e ez a hiedelem? — Nem vagyunk egyedül a világmindenségben. Biztos, hogy van — ma még elérhetetlennek tűnő messzeségben — nem is egy velünk azonos. vagy annál magasabb szintű civilizáció. Ez a megállapítás nem valamiféle. romantikus hevületből fakad, hanem tények sora igazolja. Mai ismereteink szerint a földi anyagok más naprendszerek bolygóin is fellelhetők. Egyébként is a mienktől eltérő elemekből is szerveződhet élet. így hát nem véletlenül keressük egymást. Jelenlegi rádióteleszkópjaink nemcsak üzenet- küldésre, de vételre is alkalmasak. Eddig még nem kaptunk világosan értelmezhető visszajelzéseket, de egyszer csak eljöhet a nagy pillanat, amely egy új korszak nyitányát jelenti majd. — Akarva-akaratlanul is elérkeztünk a sci-fi határáig. Kedveli ön a tudományosfantasztikus irodalmat? .— Nálunk is széles körű ' tábora . van. Kétségkívül akadnak olyan alkotók, akik- nék tehetségét, számos. kiváló mű fémjelzi. Ezeket én is szívesen olvasom. Annál is inkább, mert a fantázia a tudományban is nélkülözhetetlen. Néha a legvakmerőbb álmok is-valóra válnak. Ezzel kapcsolatban elég csak Verne Gyula regényeit említeni. Az ókoriak mitológiai hőst formáltak Ikaruszból. Amit ő nem ért el. azt mi már rég túlszárnyaltuk. így hát bízvást fogalmazhatok úgy, hogy a világmindenséget feltérképező tudás határa végtelen. Az igazán jó sci-fik nemcsak szórakoztatnak, hanem ezt a hitei, is sugallják, kiaknázva a képzelet korlátlan lehetőségeit. Együtt könnyebb — Az elmúlt időszakban gyümölcsöző együttműködés bontakozott ki az űrkutatásban érdekelt államok között. Vonatkozik ez elsősorban a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra, ön szerint megmarad ez továbbra is? — Nézzük a dolgokat a valósághoz kötődve, teljesen higgadtan. Egy-egy hosszabb távú űrutazás dollár-, illetve rubel milliárdokat emészt fel. Egyik fél sem olyan gazdag, hogy Krőzusként tékozolja anyagi erőforrásait. Ezért-ér- demes, ezért kell összehangolni a különböző elképzeléseket. Nem a versengés a fontos, hanem az, hogy az emberiség mind többet nyerjen. Ezért kerüljük a felesleges átfedéseket, ezért nem ismételjük meg azt, amit a másik már megcsinált. Az a helyes, ha mindenki ott produkálja a legtöbbet, ahol a legotthonosabban mozog. Én hiszek — s ez egyáltalán nem alaptalan bizakodás — az egymás tiszteletére, megértésére messzemenően tekintettel levő közös tevékenységben. Ezt az utat választottuk, s ezen haladunk tovább is. Pécsi István Cl. Molnár Ferenc Rejtélyek a világűrben... Beszélgetés Zaszov Anatolij Vlagyimirovics professzorral
