Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-02 / 78. szám
ff Próféta** lett scsfcat hazäjaban Igen sokan azt vallják, hogy képességeik legjavát csak szülőfalujuktól távol kamatoztathatják a köz javára: a legtöbb ember ide* genkedik attól, hogy saját hazájában legyen próféta. Kivételek természetesen akadnak. Közéjük tartozik a viszneki Csombo/c József tanító, aki soha nem vágyott máshová, aki ismerősei, barátai körében kívánt dolgozni, aki nem tartott az előítéletektől, s bízott abban. hogy rátermettséggel társult tudáséval megszerzi a helybeliek elismerését. Neki lelt Igaza, s a nyugdíjas pedagógusról ma mindenki tisztelettel szól. hálásan emlegetve mindazt, amit a községért tett. Az indulás neki sem volt könnyű, hajdani nevelője azonban felfigyelt adottságaira, s azért ügyködött, hogy szépen bontakozó tehetsége ne vesszen kárba. — Többször felkereste szüléimét, s folyvást azt magyarázta nekik, hogy mindenképpen taníttassanak. Apám vasutasi fizetéséből vsak a legszükségesebbekre futotta. Érthető is. hiszen öt gyereket kellett egy életre szóló útravalóval ellátni. A megszokottnál nagyobb áldozatvállalástól sem riadt vissza, épp ezért — engedve a meggyőződésnek — úgy határoztak anyámmal, hogy csak elküldenek a jászberényi tanítóképzőbe. Itt 1938. június 18-án szereztem diplomát. Utána hazajöttem szerencsét próbálni, gyökeret verni. Hét az bizony meglehetősen nehezen ment. A községházán adtak munkát, de bér nem járt érte. Az oktatási hatóságokhoz negyvenkét kérelmet írtam, de állást csak nem kaptam. A gondokat csak súlyosbította az, hogy behívtak katonának. Éveket rabolt el a hadifogság is, így hát el lehet képzelni, mennyire boldog voltam, amikor végre katedrára állhattam... Sejtette, hogy komoly erőpróba vár rá. hiszen tőle is függ, hogy az új rend építése miként halad majd szőkébb pátriájában. Az erőpróba tudata azonban nem riasztotta el, sőt megsokszorozta ambícióit. — öreg épületekben — az egyikről fényképet ts készítettem — kisablakos osztálytermekben oktattunk. A szemléltetőeszközt az egyetlen fali térkép jelentette. Persze az akarat és az ötletesség úrrá lett a buktatókon. Otthon ml fabrikáltuk a vízbontó készüléket, s a fizikai kísérletek megannyi kellékét. Szabad időnk nem kis részét fordítottuk erre, dé ezért bőségesen kárpótolt az, hogy a tanulók gyorsan megértették az összefüggéseket, s könnyen boldogultak az anyaggal. Nem volt elég szaktanárunk, s így aztán a felső tagozatban Is helyt kellett állnunk. Nekem jutott például a matematika és a fizika. Az előbbi tárggyal nem egy-két évig, hanem húsz esztendeig foglalkoztam. Eléggé eredményesen, hiszen a szakfelügyelők dicsérték munkámat. Pihenésre, szórakozásra nem nagyon futotta ideje, ugyanis megbízatások- sorát kellett ellátnia. — Én alapítottam meg a Petőfi Sándor nevét viselő úttörőcsapatot. 1950-ben igazgatónak neveztek ki. Ráadásul — s ezt természetesnek tartottam — a közéletben is számítottak rám. 1955 óta tanács-, huszonegyévé vb-tag vagyok. Kezdettől fogva titkárként veszek részt a népfrontmozgalomélMumsM 1980. április szerda . .cs az egykori, öreg Iskola, a hajdanvolt fotóról ban, A jogos kívánságokat ' mindig szívesen képviseltem bármilyen fórumon. Nem húzódhattam vissza, nem beszélhettem mellé, nekem nemcsak szavakkal, hanem lettekkel Is kellett érvelnem. Nap mint nap megmérettem a közvélemény által, s felemelő érzés, hogy nem találtattam könnyűnek. 1948 májusában lett népművelési ügyvezető. Erről a funkcióról soha nem mondott le, s most a művelődési sen. Érdekes, hogy akkoriban milyen könnyű vélt megnyerni a felnőttekét. A nejem 1932 óta nemcsak a mozit, hanem a helyi bibliOr tékát is vezeti. Nem elsősorban a tiszteletdíjért, hanem azért, hogy mind több emberrel éreztesse, értesse meg a Szépet. A kör ezzel még egyáltalán nem zárult be. Emellett ugyanis a felnőtt táncosokat készíti fel a különböző szereplésekre. Vállalnunk kellett ezt. a sokoldalúságot, mert helyettünk senki nem csinálta volna. Ugyanakkor a lakosság és a diákság igényelte a döntést, a viszonylag gazdag kulturális kínálatot. Csombók József otthon tevékenységét irányítja■ — Én — akárcsak annyi más társam — Gárdonyi szellemében értelmeztem a tanító hivatását. Hittem abban, hogy hozzájárulhatok szűkebb és tágabb környezetem szellemi felemelkedéséhez. Örülök annak, hogy nem maradtam magamra, hiszen feleségem személyében lelkes munkatársat találtam. Az ötvenes évékben színjátszó csoportot vezettünk közöArra is büszke lehet, hogv hozzá méltó utánpótlást nevelt. Jászberényben végzett, s tanító lett fia is, aki örökölte apja népművelői buzgalmát. — Gyermektáncasaival számos megyei versengésen ért el első helyezést. Tavaly a Sátoraljaúhelyen megrendezett észak-magyarországi amatőr fesztiválról hozták el a pálmát. Hadd említsem meg a menyem is. ő meg a bábosokkal bíbelődik. Természetesen a fiatalok sem pályáznak sehová, s arra törekszenek, hogy itt. Viszne- ken jussanak révbe. Annál is Inkább, mert mér eddig is bizonyították, hogy itt is lehet átlagon felülit produkálni. Rajtjuk sokkal kedvezőbb volt, mint a mienk, de hát ez így van rendjén, hadd jussanak még messzebbre, mint mi, hadd vizsgázzanak emberségből, közéleti áldozatkészségből, szakmai hozzáértésből nálunk is jobban, mert ez a siker elsősorban a szülőfalu javát szolgálja. Pécsi István „Mintha tegnap történt valna“ pedig énnek is már C3 éve, és mi, Akik, akkor életben maradtunk — mert ezek akkór az élet és halál órái voltak — 1945 óta szeretettel emlékezünk április 4-ré. szabadságunk születésnapjára. 39 év? Egy rtép életében csak néhány perc, az egyes ember életében fél emberöltő. Ez a szabadság most életerős fa, egészséges gyökerekkel, friss hajtásokkal, dús lombozattal, amelynek árnyékában megpihenhet vándor, olykor az egész nép. , Szilágyi György rá- diómontázsa a főváros ostromának napjait idézte, az első szabad napok életritmusát. Géppisztölysorozatok hangja, gránátok robbanása adta a kísérőzenét ehhez a múltat idéző képsorhoz. Dalok foszlányai, hadijelenté- sék száraz mondatai, özveggyé vált és egy éjszaka rémségeibe megőszült fiatalasszonyok, a Bécsi úti sza- lézi atyák és gyerekek tragédiája, a Dorong-gárda ifi - vezetője. Gobbi Hilda és Prtisich Gábor emlékei hozták közel a tűnő évtizedek mélységeiből a bátorság és félelem napjait. Hogyan is történt? Részletek hadijelentésekből: „A 111. Ukrán Éront csapatai Pákától északra a Duna jobb partján lendületesen törtek Budapest felé... A Vörös Hadsereg Dombóvártól északra történt előnyomulása során elfoglalta Kalocsát, Tamásit, Pincehelyt..Ezt követte a több hete* pesti Wü ostrom, majd az első megnyugtató mondatok: „Jöjjetek elő rejtekhelyetekről! Segítsetek magatokon! Takarítsátok el a romokat!” Ez volt az Idő, amikor egy félig lerágott almacsutkára rávetették magukat az emberek, amikor 350 pengő volt egy tepertős pogácsa a Rákóczi úti étteremben, amikor egy talicska krumpli érték volt. „A bajban nem olyan kegyetlen az ember, mint a jólétben. Az igények sem voltak maximálisak, a követelmények sem voltak ilyen nagystílűéit, mint most. Egyszerűen az éleiért való küzdelem, a tiszta, szép életért való küzdelem tette ezt az egész korszakot •— soha ne jöjjön vissza — feledhetetlenné” — mondta az emlékező Grbbi Hilda. Nemcsak a hidakat és vasú ta kát kellett újjáépíteni, hanem az embereket is. Tanulni kellett, új fogalmakat megtanulni, könyvet adni az olvasni tudó ember kezébe, és aki nem tudott, azt meg kellett tanítani olvasni. „Soha azelőtt és soha azóta olyan ma születetten kristálytiszta, olyan élni érdemes világot az olvasott szó senki előtt nem tárt föl, mint. akik számára az addig értheteti len betűk „Holnapra forgatjuk az egész világot „Földet vissza nem adunk!”, „Tiéd az ország!” feliratokká álltak össze.” Azok a jó montázsok, ameá lyek az eseményeknek egye egy pillanatát úgy mutatjal4 meg, ahogy azok tovább él-^ nek, ahogyan az éjszakák .sö-4 tétje reményteljes hajnaiokdj, ba megy át, amelyek fólya-« matot ábrázolnak, amikor aé mindennapok széttördelt ese-é repeiből összeáll a hatalmas* mozaikkép, ami a nemzed életének sorsdöntő pillanatát« ábrázolja. Igen, mintha tegnap töf«i tént volna, de ne tanulják! meg a gyerekek ezeket a szavakat, mint „keretlegény”,; „koncentrációs tábor", „stuka", „sündisznóállás”, de tanulják meg tisztelni a közkatonákat és tegyenek egyp szál virágot az elesettek sírkövére, azt tanulják meg,' hogy a háború a legnagyobb csapás, ami az emberiséget* érheti, de azt is, hogy * frú-i borúk nem a csatatereken^ hanem a szívekben, a tudat-< ban, az energiákat őrlő ap-1 ró emberi aljasságokban, az akarnokságokban kezdődnek, és hogy a béke a legnagyobb kincs, amit megőrizhetnek utódaik számára. Ebergényi Tibor Újság Adócsőit Ki hirtné, hogy valaha Adáesnak is volt saját újságja? Pedig 1945 februárjától három éven ét valóban létezett ez a lap. Amikor Medve Jánost, a valamikori szerkesztőt kérdezzük, méri» dossziét vesz elő. s belőle néhány megsárgult papírt: a harmincöt év előtti napok megöregedett, kicsit meg is foszlott bizonyságait, a régi sajtópéldányokat. — Hogyan jutott arra a gondolatra, hogy lapot alapítson? — Amikor a háborúnak vége lett, megszöktem katonáiktól, a hadifogságból és hazajöttem. Elvállaltam —• huszonhat évesen — a Szociáldemokrata Párt vezetését. Akkor vetődött fel bennem, hogy jó lenne egy lap is, amelyet mindenkinek a kezébe adhatunk. — Milyen körülmények között született meg ennek az újságnak egy-egy száma? — Voltaképpen öten írtuk: az ad ácsi szociáldemokrata Tudósitó-t, dr. Erdélyi Béla orvos, Bállá Antal tisztviselő, Magyari János kereskedő, Kóczián László pékmester és jómagam, Időszaki volt: akkor nyomattuk ki, hn összejött egy-egy lapszám anyaga. Először sárga csomagolópapírra nyomták, de amiko’r egyszer egy küldöttgyűlésen találkoztam Szakasits Árpád elvtárssal Medve János egykori szerkesztő Elöl az ember megy. Ráérősen, ahogyan férfiembernek mennie illik, ha ivott is mér egy keveset. Mögötte, háromléoésnyire az asz- szony, Cigányszépség a kicsi asszony,. megtermett barna cigányember az ura. Ügy mennek a délelőttben, a tele járdán, mintha csak ők lennének ebben a világban. Az ember elől kitérnek, sötéten komor az ember, az asszonyt kívánás sem éri, annyira együvé tartoznak ők ketten. Kiérve az üzletek portái elől, ritkul körülöttük a tömeg. Mellékutcára fordulnak, és akkor az asszony megsértve a sok évszázados háromnié teles távolságot, előre ugrik, és hatalmasan hátba veri az embert. — Neszé! Az ember meg se retten az ütésre, hihetned, várta már. Csak a fejét fordítja hátra: — Nyüghass! Mennek tovább. Ép körülöttük az ősi protokoll; sértetlen a rend. de a következő utcasarkon újra fordulnak. És addig az asszonykában megint összegyűlik vagy a harag, vagy a ravasz asszony i makacsság. mert újra előre ugrik, és hatalmasat üt, összezárt ököllel az embere nyakára. Fejre Madonna szánta az ütést, de az ember fejét nem érte el, vagy éppen megsajnálta azt a szegényt. Az ember meg se rezzen az ütésre. Lépeget tovább, csak a fejét fordítja hátra: — Nyughass! Megmondtam, odaadom. Mennek tovább. Az ember méltósággal, félreérthetetlen büszkén formás asszonyára, akin alig látni, de látni mór, hogy egy barna cigányfiú, vagy formás lány születik neme )Víí erre a napfényes világra. Az asszonyka, az ütés után, úgy igazodik vissza a három méter távolságra, mint katona a vezényszóra, de most már nem hallgat. Mondja ám szaporán. Istent, ördögöt se kímélve a szóval, hogy miféle cigány azt, aki a családjának nem ad enni. hogy ezért szedett köszmétét egész nap, csupa seb a szúrótól a lába. Az ember meg csak elmegy reggel, este jön a készre. Szaporán pereg az asz- szony nyelve, mert nagy dolga van mostan a szavakban: gyűjtik a bátorságot meg a haragót a következő utcasarokig. Ott aztán az asszonyka megint előre ugrik, megint üt, most már az ember- tarkójára. Az rezzenéstelen megy tovább, csak a fejét fordítja egy pillanatra viasza: — Megmondtam! Nyughass ! Elébük kerülök, így nem látom az asszonyt, de meglátom az ember arcát. Nem akarom hinni, de igaz; az ember mosolyog, békés elégedetten, pedig közel a következő utcasarok. es mögötte csak perceg. pereg az asszony nyelve. Sohase néztem még tömegből veszekedőke’, de most megyek velük, ám nem érünk a sarokig. Egy házzal arrébb, gesztenyéi« borít árnyékot a járdára itt, az ember megáll és visszafordul. Nagy vásárlásra való' üzlet nincs már erre, hanem kerékpársereg jelzi a kocsmát, a kocsmában a sört. Azonmód, ahogy adták, borítékkal adja oda az asszonynak a fizetést, még a szalag is kilóg belőle. Ügy teszi mindezt, mintha nem is verték • volna érte fél városon át. Az asszony néz a nyitott borítékba, ujjal vallatják a lila öt- és piros százasokat. Barna szeme óriás csillogás, figyelem jut belőle a borítékra, szerelem bizony az emberére. Az meg csak áll, térképet csinál a fáról. az égről, mintha most látna fát és eget először. A boríték ürül, az asz- szonyka elteszi zsebbe a pénzt, de még a zsebekben is elrendez külön minden nagyobbakat, amire kell. Az ember vár türelmesen, de aztán úgy gondolja, hogy elég a várás *énnyi örömnek. mert megindul. Azasz- szony utána. A bicikliknél lassít az ember, hátrafordul. Barna ötvenes villan az asszony kezében, a férfi elveszi, de a karja nyújtva marad, és az ötvenesből százas lesz. Bemennek a kocsmába. Az ember a pultig, az asz- szony tartja a távolságot, a pult előtt megáll. Habosain friss a sör. Bajuszt rajzol az ember hajú- szára. mókás jelet hagy az asszonyka szája szálán. Aztán mennek. Elöl az ember, mögötte a termő csend, áz asszony, a csodálatos élet. Bartha Gábor és megmutattam neki újságunkat, nagyon elcsodálkozott, hogy minekünk ilyenünk van, s ezentúl rendszeresen kaptunk rotációs papírt is. Nagy kincs volt az akkor, mert még jóformán a cikkeinket sem vóJt hová leírni, plakátok hátuljára fogalmaztuk az írásainkat. Az első lapot egyébként liszttel fizettük ki, s jó darabig ilyen módon jelent meg az újság. — Milyen témákkal foglalkoztak, milyen témájú cikkek jelentek meg? — Rendszeresen számot adtunk pártmunkánkról, s a nemzeti bizottság tevékenységéről. Aztán persze voltak benne más hírek is, esküvőről, s más családi eseményekről, sőt, a humor sem hiányzott. Nagy újság volt — amelyről beszámoltunk — a községi villanyhálózat rendbehozása. S említhetnék még mást is. Kész regény, ami azokban az években történt! Hátizsákban vittem például a pénzt Pécsre, hogy onnan hozzak néhány marhát a kipusztult állomány helyére. Szabolcsba meg bort vittem kenőolajért. így sikerült megélnünk valahogy... A szovjet hadsereggel jó kapcsolatunk volt. Maradt nálunk egy csoportjuk, a vezetője, egy tizedes, „Szerzsán" volt, altit a rangja orosz nevéből Sándorra keresztelt az itteni nép. Nagyon sokat segített a munkámban: tintát szerzett sokszor elkísért, hogy nehogy bajom essék, mert akkoriban könnyen letessékelték az emberről a holmiját. — Hány példányban jelent meg a lapjuk? — Hát úgy 3—400U példányban. de még Arokszál- láson is maradt: így az ottani kereskedők is hirdettek bele. Összesen egyébként tíz száma ha megjelent, az-, tán fordult a világ. — Volt valamilyen visszhangja a cikkeknek? — Ellenlábasai is voltak, mint majd mindennek. Né- hánvan aláhúzgálták a helyesírási hibákat, és visszaküldték a lapokat. Amit írtunk, lehet, hogy nem mind volt népszerű. de szükség volt rá. A pártharcok kemények voltak. a kommunistákkal együtt harcoltunk a reakciós kisgazdapártiak ellen. Gábor László
