Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-01 / 51. szám

Takarékos Ecsédiek Á Gyermsk- és ifjúság- védelemről tanácskoztak Atkár, Visznek, Vémos- györk, ÍMagyréde, Karácsond és Adács óvodáinak, iskolái­nak gyermek- és ifjúságvé­delmi felelősei tanácskoztak a napokban Adócsőn. Deák Tiborné az isko.ai, Lénárt Józsefné áz óvodai gyermek- és ifjúságvédelmi helyzet­ről számolt be a résztvevők­nek. Külön súllyal foglalkoz­tak az óvodáskorú és az is­kolaköteles cigánygyerme­kek helyzetével. A községek, képviselői beszámoltak saját tapasztalataikról, arról, mi­lyen módszerekkel dolgoznak a gyermek- és ifjúságvédel­mi munka javításáért. Igény­lik ebben a munkában a tár­sadalmi szervek képviselői­nek segítségét is. A hasznos tanácskozás végén úgy dön­töttek,. hogy gyakrabban' szerveznek ilyen tapasztalat- cseréket, legközelebb Nagy- fügeden találkoznak a gyer­mekvédelemmel foglalkozó pedagógusok. Nagyi'áradi János Adács Amerika az Amerika Nem vagyok Amerika- szakértő (pedig sok hasznát vehetném), de szorgalmasan kepezem magam. Ha vala­mit nem értek, igyekszem utánanézni. Már régen kín­lódom egy amerikai esemény m'egértése fölött (nem poli­tikai), de 'még nem tudtam megnyugtatóan megejteni. Elmondom, hátha valaki se­gít... Olvastam a Hétfői Hí­rekben (79. XI. 26.) a hírt: „Sebesüléseket és jelentős anyagi kárt okozott az a vasúti szerencsétlenség, amelv az amerikai Tennes­see állambeli Nockswill vá­ros közelében következett be. Két, egymással szembejövő tehervonat közül az egyikr ről lekapcsolódott vagon be­lerohant a másik szerelvény­be (AP)” ... De hogyan csi­nálta? Már az is érdekes, ahogyan létre tudott jönni ilyesmi ... Esetleg igaz lehet, ha: 1) Mindkét szembejövő vonat mozdonya hátulról tolta vonatát. Mikor az egyikről leszakadt egy va­gon. akkor az a vonat meg­állt és hagyta, hogy vagonja belerohajon a másik szerel­vénybe ... 2.) Ha a két vo­nat két párhuzamos stopá­ron rohant szembe-irányba. Az egyikről a végén lesza­kadt egy vagon, azonnal át­ugrott a másik vágányra és nekiment a szembejövő vo­natnak ... Ez kicsit nehe­zebb, mert pontosan sínpár­ról sínpárra kell ugrani, és közben nem kisiklani ... Esetleg MÁV-szakértők más megoldást is tudhatnak. Mem°zlem térképen. Fenti államban Nockswillt nem talál'am. (Ha volna, szimpla v-vel. véaén e-vel írnák ..) De vm egy Knoxville város, elő' k-val. közénen x-szel. Ejteni mindkettőt nokszvil- nek kellene... Van még egy Nashville (ne^zvil) vá­ros is Tennessee államban . .. ír ii-riésem az Amerika — MÁ V-szakértőkhöz: Hol történ* az eseménv és ho- a v a n ? A többit értem ... Megfejtéseket kérem hozzám beküldeni---­( Dr. Sz-V. B.) Több mint ötszáz résztve­vővel tartotta meg Ecséden a takarékszövetkezet éves be­számoló gyűlését., 1979-ben sokan kérték felvételüket a takarékszövetkezetbe, s ma már 1743 tagja van Ecséden a csoportnak. A betétállo­mány elérte a 25 milliót. 1979-ben 465-en kaptak mintegy ötmillió forint köl­csönt különböző vásárlások­hoz, beruházásokhoz. Jó eredmény volt a biztosítások Napjainkban országszerte minden szinten sok szó esik a mai fiatalok pályaválasz - tásáról, szakmaszeretetéről. Ügy érzem, a stafétabotot mi nyugdíjasok, jó kezekbe adjuk át. Nem közömbös, hogy fiataljaink milyen in­tenzitással végzik munkáju­kat, örömüket lelik-e napi feladataik elvégzésében. A helyes pályaválasztás feltét­len azt jelenti, hogy nem csupán szükségből végzik fel­adataikat. Egy történettel szeretném ezt érzékeltetni. Február elején a Volán GC 22—95-ös rendszámú Ikarus autóbusza, amely Hatvan és Rózsaszentmárton között köz­lekedik, Ecséd határában le­állt. A gépkocsivezető Már­ton Mihály, volt. Meg kell még említeni, hogy ráadásul kisegítő járatként indult a fenti busz. A gépkocsi veze­tője az utasok türelmét kér­te 4s hozzáfogott a hiba ki­javításához. Az utasok tü­relmesen várakoztak. A gép­kocsivezető dolgozott, javí­tott, indított, de sajnos több­szöri kísérletezése is ered­ménytelen maradt. Ekkor lé­pett ki az utasok közül egy fiatalember, kabátját, zakó­A napokban adták át Gyöngyösön a Kálvária- dombon az új ABC-áruhá- zat. Több mint két és fél milliós készlettel várták a vásárlókat, s a környék la­kóinak, különösen az új hús­áru részleg okoz nágy örö­met. Reméljük, a választék maradandó lesz. Ami újdon­ság, a háztartási és konyhai felszerelések és a rövidáru. Igv a környék lakóinak nem kell beutazniuk a városköz­pontba ezekért a cikkekért. Március 5-én 150-en in­dulnak különrepülőgéppel Moszkvába. A Mátraalji Szénbányák petőfibányai üzemének, a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak, az Izzónak a dolgozói, s csatlakoztak hoz­zájuk az egészségügyiek is. öt nap alatt megtekintik a város nevezetességeit, szak­mák szerint baráti találko­megkötésénél is. A tagság megelégedéssel, fogadta Krecskó Zoltánnénak, az in­téző bizottság elnökének be­számolóját, s a hozzászólások­ban elismerésüket fejezték ki az eredményekért. Meg­választották azokat is, akik március 10-én a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet küldöttértekezletén képvi­selik az ecsédieket. Nagy Piroska Ecséd ját levéve nekigyűrkőzött, segített a gépkocsivezetőnek. A hideget figyelembe se vé­ve dolgoztak mind a ketten, közben megemlítette az utas, hogy maga is autószerelő. Végül a kocsi megindult. Még jóformán meg se lehe­tett köszönni munkáját, mert a következő megállónál le­száll* Mi utasok beszélgetni kezdtünk, s arra jutottunk, hogy a gépkocsivezető és se­gítője bizonyságot adtak ar­ról, hogy szeretik és értik a szakmájukat. Tulajdonkép­pen a jármű vezetője meg­elégedhetett volna azzal, hogy mentőjáratot kér és sorsára bízza az utasokat. De nem ezt tette. S névtelen segítője szerintem szakma­szeretetből is vizsgázott. Nem tudjuk a nevét; de így is köszönjük mindannyian, akik azon a buszon utaz­tunk. Még arra a következ­tetésre is jutottam, jól vá­lasztotta pályáját ez a fia­talember, s nekünk öregek­nek nem lesz aggodalomra okunk, követőink is mindig meg fogják állni helyüket. Nánási Ferenc Hatvan Érdekes megjegyezni, ffogy az első nap 12 mázsa na­rancs és 'nyolc mázsa banán fogyott el. Ami hozzátarto­zik az ABC-áruházi beruhá­záshoz és szintén nagy örö­met okoz azaz, hogy elkészült hozzá egy 400 négyzetméter­nyi út, mely biztosítja az áruház körüli forgalmat, s a gépkocsik így nem hord­ják fel a járdára a sarat. Rafael János Gyöngyös zókon vesznek részt az öze­inek dolgozóival. Természe­tesen nem marad ki a prog­ramból a Kreml, a Tretya­kov Képtár és a világ első űrhajójának megtekintése sem. Részt vesznek egy szín­házi bemutatón is a Kong­resszusi teremben. Gál Gizella Gyöngyös Farsangoltunk... Nemcsak a fiataloknak, az öregeknek is kellemes szóra­kozást jelenthet a farsang. Az egri nyugdíjasház napközi otthonában az idős lakók feldíszítették a, helyiséget sütemé­nyeket hoztak, boros teáról is gondoskodtak, s egy kellemes farsangi délutánt töltöttek együtt. A magyar nótákat a lemez­játszóról hallgattuk, s jó Volt látni a derűs öregeket. Külön köszönet Sávoly Lajosnénak és mindazoknak, akik részt vet­tek a farsangi délután előkészítésében, szervezésében Beke Jánosné, Új ÁBC áruház, két és fél millió értékű árukészlet Uft o bearafltscicg jegyében Szakmaszeretetből is lehet vizsgázni Legelek a dohinvzäsröl A dohányzás káros az egészségre. Bárki, bármilyen cigarettára rágyújt, a dobo­zon olvashatja ezt a felírást. Februárban dohányzás elle­ni napok voltak, a serdülők figyelmét próbálták a ve­szélyre felhívni. Áprilisban a dohányzás elleni világnap következik. fis ezenkívül ezernyi cikk, előadás és be­szélgetés szól arról, mennyi­re káros egészségünkre a nikotin. Félő, hogy ennek ellenére sem csökkent a ke­reslet a füstölgő kis szerszám iránt, sőt olykor a doktor maga is cigarettával a ' szá­jában figyelmezteti betegét, hogy vét az egészsége ellen. De annyi haszon minuen- esetrp van, hogy beszélünk a dologról, s ha beszélünk, egyszer ez a sok mennyiség valahol átcsap a minőségbe, „lefordítva magyarra”: tény­leg csökken a dohányzók száma. Hogy ez mennyire nemcsak óhaj, arról levelek is bizonykodnak. „Csak üd­vözölni lehet azt az intézke­dést, amely megszünteti a kórházakban a folyosókon és a közös helyiségeidben a do­hányzást — írja Erdős Ti- vadarné, a Vöröskereszt gyöngyösi városi munkatár­sa. Városunkban, a kórház folyosóin eddig korlátlanul lehetett fújni a füstöt, onnan elárasztotta a füst a kórter­meket is, de ugyanez volt a helyzet a társalgóban és mindenütt. S a betegek akar- va-akaratlan passzív niko­tinfogyasztók lettek. Most megtiltották a dohányzást. Bízunk abban, hogy valami eredménye mégis lesz a do­lognak, s elsősorban maguk a kórházi dolgozók is figye­lembe veszik saját rendelke­zésüket. A világ két részre osz­lott, dohányzókra és nem dohányzókra, — írja T. And­rás pedagógus. — A do­hányzók sértődötten veszik tudomásul, ha arra kérik őket, hogy értekezleten, s a közös tanáriban ne gyújtsa- ntk rá. S mindenki valami­féle korlátozásnak érzi sze­mélyét illetően, ha arra ké­rik, ne dohányozzon. És sen­ki sem gondol azzal, hogy a nemdohányzónak legalább annyi joga van megkövetel­ni, hogy körülötte tiszta ma­radjon a levegő. Ránk, pe­dagógusokra nrg-on komoly feladat vár abban, hogy be­folyásoljuk a gyerekek haj­lamait. lehetőleg óvjuk őket a dohányzástól. No, de ciga­rettával a szánkban? Sajnos, a dohányzás ár­talmát az ember akkor is­meri el, amikor már majd­nem késő, — írta Dávid Jó­zsef Gyöngyösről. Egyszer csak gyakrabban kezdtem érezni szívem tájékán olyan szorító érzést. Elmentem az orvoshoz, s azt mondta, ha élni akarok, hagyjam abba. Korábban is elmondták ne­kem, nem használ az a na­pi 60—80 cigaretta, de igazan csak akkor ijedtem már meg, amikor majdnem késő volt. Egyik napról a másikra ab­bahagytam. Ennek 20 éve. Saját magam bizonyíthatom, csak akarat kérdése. Számtalan témáról írnak olvasóink, a dohányzás eb­ben még új. De reméljük, so' kan mondják el még a véle­ményüket, s annyian, hogy egyszer talán eredménye is lesz. Tanács helyett gázpalackot kérnénk Gulyás Frigyes Tarna- szentmiklósról örömmel ol­vasta, nem kell már várni évekig a pótpalackra, van elegendő. Csak be kell fizet­ni az 1200 forintot és jelent­kezni a pótpalackért. Annál is inkább örült neki, mert mint írja, öt éve, hogy bead­ta a kérelmét, biztosítsanak neki egy cserepalackot, te­kintettel arra, hogy felesége beteg, orvosi javaslatra könnyebb munkát is kellett vállalnia, s így nem tud a szomszéd községből palac­kokat hozni. Egyébként is mind a ketten dolgoznak, reggel hattól délután háro­mig, községükben viszont kedden, csütörtökön és szom­baton csak reggel fél 8-tól fél 9-ig lehet palackot cserél­ni. Mindenképpen gondjuk veri tehát, hogy nincsen pót­palack. Miután olvasták, hogy most már lehet, jelent­keztek a cseretelepen palac­kért. Hevesre irányították őket, s ott olyan felvilágosí­tást kaptak, hogy hallottak ugyan a lehetőségről, de ná­luk pótpalack nincs. Utazza­nak be Egerbe. Beutaztak. Egerben meg- azt mondták, minden cseretelep részére küldtek csekket, ott szolgál­ják ki a pótpalackot, jelent­kezzenek Hevesen. Abba már belenyugodtak, hogy a korábbi ár duplájáért jutnak hozzá a pótpalackhoz, de azt már nem értik, miért kül­dözgetik őket ide-oda. Tu- laidonképpen mi sem ért­jük?! hiányzik a hiánycikk? Papírzsebkendő sajnos nincs, közölték hétről hétre az érdeklődő vásárlóval nem is olyan régen. Ügy hozta a véletlen, hogy összetalálkoz­tam a papírzsebkendőt ké­szítő Csepeli Papírgyár szb- titkárával, tréfásan megkér­deztem, ugyan mit 'csinálnak papírzsebkendő helyett? Ér­tetlenkedve vonta fel a vál­lát, s közölte, november óta kétszer annyit gyártanak, hi­szen új gépsort is vettek, ők arról nem tehetnek, ha a ke­reskedelem egyenlőtlenül szállít. A papírzsebkendő után következett egy „kényes ügy”, ama bizonyos egész­ségügyi papír hiánya. S hogy nemcsak Egerben, arról Er­dős Tivadarné gyöngyösi, la­kos levele is tanúskodik. Egyszerűen nem lehet kapni, írja, hiába rójuk az üzlete­ket, nemhogy Gyöngyösről, a környező községekből is el­tűnt ez a cikk. Igaz, hogy van papírtakarékosság, -de ennyire? De hát lépjünk túl a pa­píron. Jó ideje nélkülözzük kalácsunkból a mazsolát, időnként ízlésünktől függet­lenül csak egészen erős pap­rikával főzhetjük a papri­kást, mert a csemegepaprika időnként és átmenetileg hiány­cikk. De mitől lesznek ezek a dolgok hiánycikkek? Félő, sok esetben csupán attól, hogy egyenlőtlen az úgyne­vezett áruterítés, a szállítás, a gyártól az apróbb boltokig. S ha eddig a következteté­sig eljutunk, az is kiderül, néhány ember pontatlanabb munkája rengeteg ember bosszúságát idézheti elő. De hát kinek jó ez? Nem elég, ha az hiánveikk, ami tényleg hiánycikk? — d — KOSSUTH 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Tipegő. 9.30 Amikor én még... 10.05 Örökzöld dal­lamok. 11.03 Operettek. 11.11 Reneszánsz kalando­zások. 12.20 Zenei anya­nyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva ... 12.45 Madrigálok. 13.00 Mindenki szórakozik. 14.00 Kihaló mesterségek. 14.10 Világhírű énekesek Johann Strauss-felvételei- ből. 14.30 A piaci igények­hez alkalmazkodva. 15.05 Űj zenei újság. 15.55 Rek­lám. 16.00 1Ő8 ÓRA. 17.30 Richard Strauss: Alpesi szimfónia. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Sporthírek. 18.45 Az az egyetlen pillanat (Rádiójá­ték). 20.02 Népi zene, 20.34 A zene nem ismer hatá­rokat ... 21.24 Világirodal­mi dekameron. 22.10 Sport­hírek. 22.15 Lemezmúzeum. 23.07 Werther (Operarész­letek). PETŐFI 8.05 Énekszóval, muzsiká­val. 8.33 Operettek. 9.15 Munkásdal-feldolgozások. 9.25 Válaszolunk hallgató­inknak. 9.40 Szabad szom­bat. 11.40 Fiataloknak! 12.33 Jó ebédhez szól a nó­ta. 13.30 Éneklő Ifjúság, 14.00 Harminc perc rock. 14.35 Fekete fülű fehér Bim. 15.31 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről. 16.23 Orvosi ta­nácsok. 16.33 Pophullám. 17.30 Közkívánatra! 19.20 Sportkrónika. 19.45 Egy rá­diós naplójából. 20.33 Sport- hí i ea. 20.38 Szemelvények Karel Capek bűnügyi tör­téneteiből. 21.19 Nóták. 21.53. Randevú. 23.10 Slá­germúzeum. Szolnok 17.00-től 18.30-ig Miskolc 8130 Hírek, időjárás, lap­szemle — 8.40 Visszapillan­tó — (Információk, tudósí­tások, riportok a hét fon­tosabb eseményeiről) 9.00 Észak-magyarországi kró­nika (Újdonságok a Bor­sod megyei Tejipari Válla­latnál — Az Agria Bútor­gyár ez évi terveiről — Piaci jelentések Egerből) Napjaink kérdései... Űj tavasz, új tervek. Önodvóri Miklós iegyzete — , 9.30 Mikrofonlánc... — Lábas Józseffel, a leninvárosi ta­nács elnökével beszélget Tolnai Attila — 9.45 Hova menjünk, mit csináljunk? Zenés programajánlat — 9.52 Műsorelőzetes ___ 8 .15 Tevetorna, 8.20 Iskola­tévé. 10.00 Kuckó. 10.30 A tűzüldözők (Angol tévé- film). 12.05 Játék a betűk­kel, 12.30 A Sailor együttes műsora. 14.05 Gazsi és a cselgáncs. 14.25 ldesüssl 14.50 Hangoskodó. 15.25 A kocka el van vetve? 16.05 örökség. 16.30 Főzőcske — de okosan! 16.55 Videoton —Ü. Dózsa. Bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. 18.50 Egymillió fontos hangjegy. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20J Vers — mindenkinek. 20.05 Holtodiglan . . . (Tévé­játék). 21.10 Fedettpályás atlétikai Európa-bajnok­ság. 21.55 Jean Gabin-soro- zat. A nagy ábránd. (Fran­cia film). 23.40 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.25 Kék fény (Riportmű­sor). 19.30 Tv-híradó. 20.00 A Notre Darne-i toronyőr (Angol tévéfilm). 21.45 Tv- híradó 2. 22.05 Bakhus (Tévéjáték). iJ80. március L, szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom