Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-02 / 52. szám
Harmincéves a prágai Nemzeti Galéria 'A fennállásának negyedik évtizedébe lépő prágai Nemzeti Galéria anyaga rendkívüli mértékben bővült és gazdagodott. A prágai vár területén levő volt György-kolostor helyiségeiben elhelyezett három állandó kiállítás a XII— XVIII. századi cseh festészet és szobrászat legértékesebb alkotásait mutatja be. Lényegesen gazdagabbá vált az európai festészeti gyűjtemény, amely rendszeresen kiegészül a holland és fla- mand iskola újabb és újabb darabjaival. Gazdagabbá vált az olasz mesterek gyűjteménye is, különösen, ami a reneszánsz és a barokk kort illeti. A francia gyűjteményben most többek között Manet, Deges, Picasso és Leger alkotásai láthatók. A galériába új gyűjtemények is kerültek, ma már állandó orosz és szovjet kiállítás van. A kiállítótermekben többek között Repin, Szuríkov, Makovszkij alkotásaival találkozhatunk. A gyűjtemény gazdagodásának egyik forrása a külföldi múzeumokkal, például a moszkvai Puskin Múzeummal, a lengyel galériákkal és múzeumokkal, a magyar és más szocialista országbeli galériákkal való csere. Az elmúlt évtizedben jelentősen bővültek a nemzetközi kapcsolatok és erősödött a galéria együttműködése az olasz, a brit és más európai országbeli partner- intézményekkel. Elmélyültek a kapcsolatok az Egyesült Államok nagy múzeumaival, ahol a prágai galéria már több ízben rendezett kiállítást. Üj együttműködési forma valósul meg, ami lehetővé teszi a művészeti értékek hosszú távú cseréjét. A prágai Nemzeti Galéria például már hosszú ideje nyitva tartja a drezdai, képtártól, a krakkói Nemzeti Múzeumtól és a budapesti Nemzeti Galériától kölcsönzött képekből rendezett kiállítást. Kiállítást terveznek a párizsi Modern Művészetek Múzeumának néhány műalkotásából is. Csehszlovákia felszabadulásának 35. évfordulójára számos érdekes kiállításra készülnek. A galéria új épületekkel is bővül: a rekonstrukció befejezését követően megkapja a volt vásárcsarnokot, ahol a mai cseh építészet, iparművészet, plakátművészet, könyvgrafika, kerámia-, üveg-, textil-, színpad- és rajzfilmművészet alkotásait helyezik eL Az írástudatlanság szintje Az ími-olvasní tudás szintje nem kielégítő a világban; az erőfeszítések ellenére súlyosabb a helyzet, mint bármikor. Kétségtelen, hogy a legutóbbi adatok és előrejelzések szerint csökken a 15 éven felettiek között az írás- tudatlanok aránya:hányaduk 1970-ben 32,4 százalék volt, 1980-ban 28,9, 1990-ben pedig 25,7 százalék lesz. Ha azonban ez a tendencia érvényesül továbbra is, az analfabéták száma a demográfiai növekedéssel összefüggésben a korábbiak szerint nő majd és az 1970. évi 742 millió főről 1990-re 884 millió főre emelkedik. így a 800 milliót kitevő felnőtt írástudatlanok száma a XXI. századra legalább 954 millióra emelkedik. Nő az írástudatlan nők hányada. 1960-ban az írás- tudatlanok 58 százaléka nő volt, ma több mint 60 százalékuk az, s vannak olyan közösségek, ahol szinte egyetlen nő sem tud írni és olvasni. Következésképpen a helyzet igen súlyos, de még nincs minden elveszve. Akarattal és határozottsággal legyőzhető az írástudatlanság, amit ..konkrét példák bizonyítanak. De ezt a csapást véglegesen akkor lehet kivédeni, ha az írástudatlanságot csírájában ‘fojtjuk el, akkor, ha a fel- . nőttek írástudatlanságának ’felszámolására tett erőfeszítéseket az iskoláskorú gyerekek oktatására tett még nagyobb erőfeszítések: kísérik. Ezzel összefüggésben megjegyezhetjük, hogy a fejlődő országokban ma még 10 gyermek közül csak 4 fejezi be az általános iskolát, és minden negyedik úgy lép ki az életbe, hogy még a képzési minimumot sem kapta meg. Ha azt akarjuk, hogy ezekben az országokban megmaradjon az iskoláztatási százalék, 1975—1985 között az egész világon 30 százalékkal, illetve 1980 és 2000 között 73 százalékkal kellene növelni a tanulók számát. Ez azt jelenti, hogy a helyzet egyes UNESCO-tagállamok számára majdnem kilátástalan, HITEL Ebben az esetben el kellene tekinteni a megszokott forí mától, hiszen odaírni a főcím alá, kinek a könyvéről van szó, nemcsak a szerzővel szemben lenne tiszteletlenség, hanem az olvasóval is. Hiszen Széchenyi István műve egykoron a nemzet legszélesebb körben forgatott bibliája volt, nemzeti és polgári önismeretünk fontos könyve, jellembeli hibáink kíméletlen fel villantó ja, hazafias feladatokat magukra vállaló nemzedékek mindenkori kézikönyve. S vajon ma hányán forgathatják, szűk tudományos érdeklődésen túlmenően, alighanem kevesen. Pedig a ma számára is van mondandója, s ha az aktualizálás nem tűnne annyira illetlennek és erőszakoltnak, még azt is leírhatnánk, talán semmivel sem kisebb, mint százötven évvel ezelőtt. Mert pontosan ennyi idővel korábban jelent meg a mostani kiadás első példánya, így a kiadó fakszimile kiadása méltó tisztelgés az évfordulóra. A XIX. század első harmadában a magyar társadalom már a polgári átalakulásra való érettség jegyeit mutatta. Túl az első reformországgyűlések politikai csatározásain, már az első reformgondolatok is megszülettek. Polgári átalakulás, nemzeti függetlenség, társadalmi-gazdasági reformok, jobbágyfelszabadítás, már nem csupán fantazmagórák egyéni vágyálma volt, hanem az egyetlen jövőbeli alternatíva. Igaz a maradiság határvonala még mindig a régi rendet konzerválni akaró nagybirtokos arisztokrácia és az újat akaró, liberális elveket valló birtokos középnemesség között húzódott, s mily furcsa, a Hitel írója mégis az előbbiek közül jött. így lett a Hitel a reformkorszak irányadó műve, A nagy döbbeneté, a reformokat a halaszthatatlanság igényével megfogalmazó és napirendre tűző programnyilatkozat. Mert az igaz. Magyarországon már ekkor is kezdtek többek is világosan látni, töprengeni a jövő felől, de ennyire program- adóan, s a rendi béklyóktól ennyire elszakadottan csak kevesek! Széchenyi világosan látta: a termelési, gazdasági válságba jutott feudális társadalom nem csupán a nemességet sújtja, hanem az egész nemzetet. „Nevetséges vagy szomorú-e, ha egy nagy birtokos, kinek kiterjedt termékeny szántóföldjei, rétéi, erdei, szoléi stb. vannak, ki nem adózik s az országnak szinte semmi terhét nem veszi, s kinek sok ingyen dolgozik, .. .annyira elszegényül. hogy végre adóssági miatt semminél kevesebbje marad?” Az idézett mondatban talán sűrítetten benne van a Hitel egész tartalma. A nemesség, mely réteg szinte évszázadokon át megkülönböztetetten élt, mégsem tudja birtokát gazdaságossá tenni, annak ellenére, hogy ingyen munkaerővel dolgozik, s a nemzet terheit nem viseli. Nincs más kiút — sugallja, a nemességnek terheket kell viselnie az ország sorsából, mert egy későbbi időszakban a forradalom hevülete még . nagyobb tehertétel meghozatalára is rászoríthatja. A nemesi birtok azonban nem tőkeképes, mert ösiséggel kötött, s erre nem adnak, s nem adhatnak Hitelt! Polgári tulajdon kell, szabadon adható-vehető "földtulajdon, nyugati, főleg angol mintával gazdálkodó modern földesúri majorgazdaság. Amikor a Hitel megjelent, nemcsak lelkes helyeslői, de legalább olyan ellenzői is akadtak, íróját Kossuth a legnagyobb magyarnak nevezte, mások viszont benne látták a nemzet legnagyobb ellenségét. Felette az igaz ítéletet a nemzet, és a történelem mondta ki, amikor hozzáfogott 1848-ban a reformelvek megvalósításához. Mai kézbevételét is sok minden igazolhatja. Lehet csupán kortörténeti kuriózum, egyfajta menekvés egy ódon hangulatú történelmi miliőbe. Ha csupán ennyit adna, akkor is érdemes tenne lapjait forgatni. Míves veretű mondatai. a mondatokban elrejtett finom élcű irónia olyan olvasói élményt kínálnak, melyért ma is érdemes órákat áldozni. De többről is szó van! Gazdasági kérdésekről való töpren-, gés talán akkor sem volt aktuálisabb, mint manapság. S azok az intenciók, mélyeket a Hitel adott, ma is időszerűek lehetnek. Bízva abban, hogy a pár évvel korábban kiadott Széchenyi Napló is könyvsiker volt, talán a mostani kiadás is meghozza a gyümölcsét. SZŐKE DOMONKOS Munkácsi Miklós: iUBonolőg N em fogja elhinni, amit most mondok, de ebben a helyiségben, ezen az estén én vagyok az egyetlen ember, aki nem vezet félre senkit!... Ugye, csodálkozik? Akarja, hogy bővebben kifejtsem?... Nos, nem lep meg az érdeklődése. Az első perctől fogva láttam, hogy tapasztalt és^ mélyen gondolkodó ember, akiből nem hiányzik az a humor és bátorság, hogy olykor felülvizsgálja az ismereteit, illetve egyszerűen: befogadjon. Miből láttam? Természetesen a tekintetéből. És higgye meg, nagy adomány ez bizonyos koron túl __ Hogy öregnek tartanám? Ö, nem. Csak egyszerűen túl van azon, amikorra végképp hozzáformálódunk ahhoz az életszerephez, amely nélkül már nem tudnánk biztonsággal mozogni. Mire gondolok? Nos, talán éppen a méltóságra, ami tetteink elvi megalapozottságából fakad. És ez, bizony, sokunkat jóvátehetetlenül késszé tesz, uram! De, ha megbocsát egy percre: szót kell váltanom valakivel !... .;. Már itt is vagyok. Tehát, mire alapozom állításomat — erre kíváncsi? Nézze például azt a csöndes fiatal házaspárt. Amint látja, egymással sem beszélnek. Némán, elegánsan hallgatnak, derűs fölénnyel figyelik a többieket, és ebben az a félrevezetés, uram, hogy — félnek! Mindenekelőtt attól félnék, hogy valaki netán észreveszi rajtuk azt a halálos és kétségbeejtő unalmat, amit egymás társasága jelent számukra. Fél évvel ezelőtt, sokéves ismeretség után házasodtak össze, majd a ^ bolgár tengerparton töltötték nászútjukat, amelynek során bebizonyosodott, hogy soha. de soha semmiféle Örömük egymásban nem lesz. Csakhogy a házasságot a négy szülő szorgalmazta, és a lány apja, aki művezető és amolyan „ezermester” is. szobát rendezett be nekik a házában, és ebből a szobából nem hiányzik sem a bárszekrény, sem a vasból készült könyvállvány, sem a Videoton tévékészülék. A másik oka, hogy félnek, a gépkocsi. Tudniillik, mivel gyűjtenek rá, pontosan ki van számítva, hogy napjában hány forintot és hány f illért költhetnek el, s az a nyomasztó érzés ül rajtuk, hogy ezt most valaki észreveheti a viselkedésükön. H onnan tudom mindezt, ugye? Természtesen a tekintetükből, uram, azaz főként onnan, de ha megengedi erre később térek rá. Vegye szemügyre inkább azt a beszélgető csoportot az ablaknál! Öten vannak: három nő, két férfi. Nem olyannak tűnnek, mint akik most éppen becsapják és kijátsz- szák egymást; igaz? Pedig, bizony, ez történik — kacagás ide, felhőtlen csevegés oda. Elmondom, miért. Az egyik férfi, a szőke, harminc körüli, kopaszodó, titokban viszonyt folytat a tőle balra ülő tizennyolc körüli lánnyal, aki — az unokahúga! Mármost a felesége, a tőle jobbra ülő vörösesszőke nő, mint látja, féktelen jókedvet színlel, hogy elleplezze ambivalens érzéseit, miszerint gyanakvás gyötri a mondott viszonnyal kapcsolatban, másfelől viszont rendkívül erős érzéki hatással van rá férje ismerőse, a tőle jobbra ülő, hatalmas termetű, kiöregedett vízilabdázó, aki mellesleg épp élménybeszámolót tart, és most — érthető okokból — különös ihletettséggel puffog- tatja begyakorlott' poénjait. S végül: az a vakító szőke asszony, az öreg csatár és a barna kislány között. .. nos, neki e'gyikükhöz sincs köze. Azzal csapja be a többieket, hogy feltett szándéka megközelíthetetlen és titokzatos kívülállónak látszani, holott minden gondolatát leköti a göndör csatár, valamint az, hogy jókora friss örökséggel és egy alig észrevehető testi hibával rendelkezik. A pólózót — ha tudna róla — ez aligha hagyná hidegen. Gyermektartási pert akasztottak a nyakába, s most — az emberi természet különössége! — azon töpreng, hogy megvendégeli az egész társaságot. A kislány kimondhatatlanul unja, sőt gyűlöli ezt az ösz- szejövetelt, azt hiszem, különös tekintettel a nagybátyjára, és ezért szünet nélkül ez utóbbi feleségének hízeleg, ki tudja — ő maga legkevésbé —, hogy miért ... Hogyan?... Ó, elnézést egy percre! E nnyi volt az egész! Mit is kérdezett?... Hogy miért tartom magamat kivételnek? Nos, uí'am, erre igazán nem nehéz válaszolnom. Én vagyok itt az egyetlen ember, akinek mindenkivel egyértelmű és tisztázott a kapcsolata. Hogyan ? ... Csak nem arra a két spicces fiatalemberre gondol? Bizony, be vannak csípve, uram, és őszinte szívből mondom, hogy ez a lehető legenyhébb kifejezés! Ezt a két fiatalembert aztán végképp jól ismerem. Először is, hogy finoman fejezzem ki magam, szerfölött furcsa viszonyban vannak egymással. Viselkedésükre főként az nyomja rá a bélyegét, hogy mindkettő családos, a kövérkés, alacsonyabbiknak két szép kislánya van, de úgy vélik, hogy itt erről senki sem tud, és a családját egyikük sem hózza magával soha. Másodszor... hát, ugyebár, az ital! Meg kell mondanom: ez az egyetlen oka, hogy ide járnak, ámbár ezt élete árén sem vallaná be egyikük sem. Minden erejükkel azon vannak, hogy színjózannak tűnjenek, kedves, bárgyú udvariassággal nézegetik a többieket, de a fejükben a konyakon kívül, higgye el, uram, semmi az égadta világon. .. Ó, bocsásson meg ismét. A középcsatár, úgy látszik, be akar mutatni valakinek... ... Tehát: hol tartottunk? További bizonyítékokra kíváncsi: nemde? Ki érdekli? A festett hölgy, esetleg, aki most leült a zongorához? ... Kérem. A lehető legnyilvánvalóbb eset. Ami engem illet, már előre tudom, hogy mit fog játszani. De nemcsak én tudom ezt, hanem ő maga is, sőt a többiek is tudják, és ami mindennek a teteje: teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy a repertoárja itt, enyhén szólva, a könyökén jön ki mindenkinek. . Ez azonban a legkevésbé sem zavarja. Átszellemült elragadtatással játszik, énekel, és minden mozdulata a forró siker nyugtázását tükrözi, holott nyilvánvalóan senki ügyet sem vet rá, s magunk közt szólva, mutathatnék itt önnek valakit, aki, ha módjában állna, hát habozás nélkül golyót eresztene belé. Ősrégi, nyúzott sláger jön — már kezdi is... No, mit mondtam?!... V agy arra az úrra kíváncsi, aki vezérigazgatói méltósággal szemlélődik a kecses szemüvege mögül? Megmondom önnek, ahogy van: könyvelő, Pár esztendeje özvegyen maradt, s most valójában társaságot keres; igazság szerint fiatal feleséget szeretne magának. No, persze, sohasem lesz fiatal felesége. Elsősorban azért nem, mert — figyelje meg! — amint fölbukkan előtte egy nő, ő hidegen elnéz fölötte: egyszerűen nem hajlandó a szemébe nézni senkinek. Vagy vessen egy pillantást arra a megfontolt, gunyoros tekintetű férfiúra, mellette azzal az erős, fehér blúzos, felajzott nővel, akinek pohár van a kezében. Élettársak, nem házasodtak össze, és ez a férfiú bölcsességének tulajdonítható. Ügy tartja: ha összeházasodnának, a köztük levő korkülönbség pokollá tenné az életüket. Emberünk látszatra maga a derűs nyugalom. Ö, látom a kérdést. Azt szeretné tudni, hogy ön vajon mivel vezet félre mindannyiunkat, igaz? Nos, hát, uram, bevallom, ön az egyetlen eset, akinél nehéz erre válaszolnom. Azt hiszem, hogy ön elsősorban önmagát vezeti félre ... Hm. .. hát nem tudom egészen biztosan. Bocsássa meg a mosolyomat, és kérem, ne értse félre, de... meggyőződésem, hogy ön maga sem tudja, hogy miért ül itt. Talán magányos... Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy önnek itt semmi keresnivalója! És mégis itt ül, már a második este. Figyeltem! .... P ersze: hogy honnét tudom mindezt! Uram. nekem több mint harmincéves tapasztalatom van a szakmában. S ha azt mondom — nem dicsekvésből! —, hogy én itt ma sem csaltam meg senkit, akkor el kell hinnie, mert nem érdekem félrevezetni önt. Ha nem veszi rossznéven, sokkalta több tapasztalattal rendelkezem önnél, és belelátok az emberekbe. Mellékgondolatoktól mentes becsületes kapcsolat itt ma csak velem alakult ki! íme, a szakmám!._ A számláját? ' Parancsoljon, uram. Lássa, elkészítettem. Két vodkája, és egy üdítő itala volt... Ismétlem: bízhat' bennem. Kis idő múlva nyugdíjba megyek: megszereztem már, amire szükségem lesz a hátralevő idő alatt. Engem már csak az emberek érdekelnek, hisz nyitott könyvek számomra.!. Köszönöm, uram! És térjen !be máskor is, ha már így összeismerkedtünk! Jó éjszakóti í Bognár Zoltán: Halászok
