Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-19 / 66. szám

JÉGTÁNC Nem szerencsétlen szám a 13-as Csodálatos szívet-lelket melengető magyar siker, fe­lejthetetlen ünneplés szem­tanúi lehettek a televízió képernyői előtt szurkoló sportkedvelők a hét végén és hétfőn este is az ismét­lésnél. A Regőczy, Sallai jégtánckettős Dortmundban megnyerte a világbajnoksá­got. Ugyanabban' a csarnok­ban, a híres We vfalenhallé- ben aratták győzelmüket, ahol másfél évtizeddel ez­előtt, 19G5-ben a magyar női kézilabda-válogatott • világ­bajnok lett. A hallatlan ro­konszenves kettős diadala tulajdonképpen régóta érett. S azután Dortmundban kárpótlást kaptak!... A sors furcsa játéka folytán két szám, bár fordított sorrend­ben, győzelmük érdekes tör­ténetéhez tartozik. A kettős ugyanis pontosan 13 évvel ezelőtt kezdte közös pálya­futását; a magyar műkor­csolyázók utoljára 31 eszten­dővel ezelőtt nyertek világ- bajnokságot, s nem utolsó­sorban a tánckettős elsősége volt a magyar műkorcsolyá­zók 13. világbajnoki győzel­me. Pályafutásuk tizenhá­rom idényének akad továb­bi. rendkívül figyelemre mél­tó érdekessége is. Hivatalos világversenyen ugyanis 1970- ben Leningrádban mutat­koztak be, s ekkor a tizen­harmadik ,(! !) helyen vé­geztek az Európa-bajnoksá- gon. Az újdonsült világbajno­kok a magyar műkorcsolyá­zó sport gazdag hagyomá­nyainak méltó örökösei., A magyarok első. akkoriban még Europa-bajnoki arany­érmét Földváry Tibor nyer­te az 1895-ben, Budapesten rendezett . viadalon. Egyéb­ként ugyanez a Földváry Tibor dolgozta ki a műkor­csolyázás kisebb változtatá­sokkal ma is érvényben le­vő versenyszabályait, az ér­tékelés bonyolultnak tűnő. de alapjában véve egyszerű pontozásos rendszerét. A ko­rábbi tizenkét magyar vi­lágbajnokság közül egyéb­ként hét még az ’első világ­háború előtti időszakra esik, a csak néhány éve elhunyt, s egészen addig a fiatalok versenyeit szemtanúként fi­gyelemmel kísérő Kronber­ger Lili négy (1008—1911) az aradi származású Mcrai- Horválh Opika pedig három (1912—14) alkalommal nyert világbajnokságot. A két há­ború között, a harmincas években, a Rotter, Szollás páros állt négyszer (1931, 1933—35) a dobogó legmaga­sabb fokán. A felszabadulás utáni időszak korábbi egyet­len világbajnoki címe a Ké- kessy, Király kettős 1949- ben Párizsban elért teljesít­ményét dicséri. A két kiváló műkorcsolyázó azután egy­mástól . is messzire került. Kékessy Andrea Ausztráliá­ban telepedett le, Király Ede pedig Kanadában. Ak­kor is hallottunk róla, ami­kor a világ első háromfor­dulós ugrásait végrehajtó Donald Jackson büszkén val­lotta magát Király Ede ta­nítványának. Az elmúlt há­rom évtized legjobbjainak sikereit érmes, dobogós he­lyezések fémjelzik. A Nagy testvérpár nyerte a magya­rok kilencedik Európa-baj- nokságát (1955). Nagy László dr. egyébként nem csupán a jégen, hanem az életben is követte edzőjét és példaké­pét, . Szollás Lászlóhoz ha­sonlóan sportorvosként tevé­kenykedik, a sportkórház la­boratóriumának vezető főor­vosa; húga, Marianne a Jászberényben megnyílt mű­jégpályán neveli, tanítgatja a fiatalokat. A Korda, Vásár­helyi páros a jégtáncban tört első magyar kettősként az élvonalba. Vásárhelyi Pál, a nemzetközileg is elismert számítógépes , matematikus Dortmundban is ott volt mint a táncverseny egyik pontozója; partnernője, a csinos Korda Györgyi az egyik külföldi légitársaság alkalmazásában áll. Almássy Zsuzsit, a megelv ') korszak utolsó világbajnoki helye­zettjét a televíziós közvetíté­sek révén már többen is­merik. szeretik. A mérnöki diplomás bajnoknő rövidebb időre egy svájci jégrevüben kamatoztatja képességeit. A Regőczy, Sallai jégtánc­kettős világbajnokságával mindenképpen újabb idő­szak kezdődik a magyar mű- korcsolyázó sportban. A ro­konszenves páros korábban bejelentett elhatározásának megfelelően Dortmundban versenyzett utoljára. Így már csak az utódokat kell keresni. .. De bizonyos for­dulatot hozhat a nagy sport- csarnok megnyitása is. A je­lenlegi előírások szerint már csak fedett pályán lehet vi­lágversenyt rendezni. S így Budapest a három világbaj­nokság (1909, 1929 és 1935) valamint négy Európa-baj- nokság (1895, 1909. 1955 és 1963) után újabb világver­seny házigazdájának szere­pére vállalkozhat. Vad Dezső FÜZESABONY Áruházunk műszaki osztályán, vasboltjainkban március 20-tól: 10—20—30 százalékos engedménnyel vásárolhat: szovjet női kerékpárokat; Riga és Verhovina mopedeket; házi vízellátókat; hősugárzókat, hajsütőket; kvarclámpákat. AMÍG A KÉSZLET TART! AJÁNLATUNK MEZŐGAZDASÁGI SZAKBOLTUNKBÓL: növényvédő szerek; kerti szerszámok; permetezők; locsolótömlők BŐ VÁLASZTÉKBAN! JÓ VÁSÁRLÁST KÍVÁNUNK! A Vízügyi Építő Vállalat Egri Csoport épít és vezetősége építőipari gépek üzemeltetésében jártas villanyszerelőt vész fel, azonnali belépéssel. Jelentkezés: Eger, Lenin út 142/C. sz alatt AZ EGER—MÁTRA VIDÉKI BORGAZDASÁGI KOMBINÁT FELVÉTELT HIRDET ÉPÍTÉSI SZAKELŐADÓ munkakörbe középfokú Végzettséggel, magasépítésben jártas, vagy főiskolai végzett­séggel 1—2 éves gyakorlattal rendelkezők részére. Jelentkezés helye: Eger. Széchenyi u. 3., személyzeti osztály.-------------------------------­A Vízügyi Építő Vállalat Egri Csoport építés vezetősége vízépítő technikust vesz fel. Jelentkezés: Eger, Lenin út 142/c. sz. alatt. Kiegészítő ágazatok vezetésére rátermett gépészmérnököt FELVESZ a borsodivánkai ..Kossuth” Mgtsz. 3462 Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak. barátoknak, ismerő­söknek. akik drága halottunk ÖZV. BUKUCS BERNÁTNÉ temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A MÁTRAHÁZÁI SZOT VASUTAS- ÜDÜLŐ felvételre keres szakácsot, cukrászt, főzőnőt. takarítónőket és konyhai segéd­munkásokat. Munkásszállást biztosítunk! Személves jelentkezést kérünk. Húsvéti köinivásár MÁRCIUS 20-TÓL AZ IPARCIKK KISKER. EGRI - GYÖNGYÖSI - HATVANI ILLATSZER-SZAKUZLETEIBEN. NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK: aerosolos kölnik és parfümök: Tabach, Bob, Rómeó, Satnoár, Chatnoir, E. D. C., Gilbert; üveges és figurás locsolók. FÉRFIAKNAK, NŐKNEK EGYARÁNT SZÉP HÚSVÉTI AJÁNDÉK A KÖLNI. APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS AZ „EGRI CSILLAGOK” MGTSZ felvételre keres beruházási és pénzügyi osztályvezetőt Feltételek a 31/1977. MÉM. sz. rendelet szerint. Jelentkezés: március 20-ig a közgazdasási i elnökhelyettes- \ nél. Eger, dr. Münnich F. út 6. A HEVFS MEGYEI PATYOLAT VÁLLALAT felvételre keres felsőfokú, vagy középfokú műszaki végzett­ségű dolgozót (vegyipari gépész, gépész, vagy vegyész képesítésű) középvezetői munkakörbe. Munkavédelmi szakirányú képesítéssel rendelkezők előnyben. Keresünk továbbá középfokú végzettségű hivatásos gk.- vezetői jogosít­vánnyal rendel­kező dolgozót, anyagbeszerzői ni unka körbe. Jelentkezés: a vállalat központ iábari. Eger. Tinódi út 28. FIGYELEM! Szövetkezetünk el ősz er/. üdééit köt VILLANY- SZERELŐ szak ni ti nkás- tanuló- képzésre 18. évet be nem töltött fiatallal, aki a 8 általános iskolai tanulmá­nyait lí»80-ban fejezi be. A tanuló képzést kap: világítás­erőátviteli technikai szerelésben, valamint elektromérési és szervizeinkben háztartási gépek javításában. Univerzális oktatás! Az oktatásban csoportosítást nyer a 25 1977. Mii. M.-rendelet szerint. Kollégiumi elhelyezést biztovsitunk ! Részletes felvi­lágosítást adunk levél megkere­sésre is. Jelentkezés 1 helye: Általános Villa­mossági Ipari Szövetkezet, 1137 Budaoest. XIII., Radnóti Miklós u. 41. Ogviméző: Kurz. Telefon: 295-669. Érettségizett, fiatal, 'gyermektelen házas­pár iidülőte’epen ál­lást változtatna esz­tergályos szakmá­val. kazánfűtői vizs­gával. Szolgálati la­kás szükséges. ..Min­den m eg o 1 d á s érde­kel 196021” jeligére Bp.. Felszabadulás téri hirdetőbe. Építőipari technikus több éves gyakorlat­tá;! állást keres. Egerben, vagy kör­nyékén. Ajánlatokat ..Perspektíva” jel­igére a Magyar Hir­dető Heves megyei központjába. Gép- és műszeripari szakközépiskola gvártáslechnológus szakán végzett kezdő szakember képzett­ségének megfelelő munkát keres. Mű­szerész. / vagv egyéb szellemi tevékenysé­get igénylő munkát elvállalok. Kadétnek alacsony fizetéssel is megelégszem. Aián’atokrt ..Mi­előbb” iélieére p Ma­gyar Hirdető Hm-i központjába. Eger belvárosában nagy alapterületű, négylakásos. kertes társasház építéséhez társakat keresek. Válaszokat ..Vörös­marty” jeligére a Magyar Hirdető egri kirendeltségébe ké­rem._________________^ Balatonaligai 4 szo­ba-hallos, kétszintes, alápincézett, befeje­zés előtt álló össz­komfortos házamat — mely üdülőnek is alkalmas — sürgősen eladnám. ,,M7-es” jeligére az egri hir­detőbe._______________ H atvanban három- szoba-összkomfortos családi ház mellék- épületekkel félkész állapotban. 1600 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni le­het Hatvan. Zöldfa u. 4. __________________ E ladó Füzesabony, Honvéd út 2 a. szá­mú ház, bármilyen elfogadható áron. Érdeklődni Verseny út 3. szám alatt. Házaspár 2 gyermek­kel szoba-konyhás •albérletet keres, bú­torozva, vagy üresen 1 évre. ..Megbízható 323” jeligére az egri hirdetőbe.__________. Nagyméretű belváro­si társasházhoz tár­sakat keresünk. Készpénz megjelölé­sével ..Eger 6.” jel­igére Magyar Hirde­tő Heves megyei köz- pontjábá. Földszinti, vagy I. emeleti, összkomfor­tos 1 szobás, vagy garzonlakást bérel­nék Egerben. ..Köz­pontban” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába, _____~~ - ' E ladó 2 szoba-össz­komfortos OTP. gáz­fűtéses lakás. Ér­deklődni csak dél­után. Eger, Cifraka­pu út 126. III 11. Külön bejáratú szo­ba-konyha albérletbe kiudó. Előnevelt sár­ga. kendermagos és fehér csirke eladó. Eger. Csokonai út 53. Du. 3 órától. _ 12 ni- alapterületű» összerakható saját- készítésű íaliáz el­adó. Érdeklődni az esti órákban. Cím: Eger. Kassai út 17 b. Sarud, Arany János u. 34. sz. alatti csa­ládi ház 300 . rr.-öfes telekkel eladó. Ta­nácsúig kijelölt üdülőfcörrzetben. Ér­deklődni lehet: Sa­rud. Kossuth út 182. Eladó Sarud, Arany János út 21. sz. alat­ti Jakás 400 n.-öles telekkel. Érdeklődni lehet Sarud. Kossuth 213. sz. alatt. Elcserélném egri másfél szobás belvá­rosi tanácsi lakáso­mat salgótarjáni, vagy kisterenyei ha­sonlóra. „II. emelet” jeligére a Heves me­gyei Hirdető köz­pontjába. _________ E lcserélném Hatvan város központjában levő 2 szobás, plusz 3 helyiséges déli fek­vésű tanácsi bérla­kásom budapesti bér­lakásért. Érdeklődni Horváth Lajos. Hat- van, Lenin tér 3. Nagy lédén, Móricz Zs. u. 6. sz. alatt egyszoba-konyhás ház mellékhelyisé­gekkel beköltözhe­tően eladó. Érdek­lő dni j^hely^zíneffi^ Adácson, Széchenyi u. 6. sz. alatt más­fél szobás, konyhás ház eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen. JÁRMŰ Zi rendszámú Tra­bant gépkocsi 25 000 km-rel eladó. Érdek­lődni Egerbakta. Do­bó út 33. ____________ 1 200-as Zsiguli 1982- ig műszaki vizsgá­zott sürgősen eladó. Kál. Fő út alsó 6._ M egkímélt jó álla­potban levő IK-s 1200-as Lada eladó. Érdeklődni Eger, 15- 161-es telefonon 17 órától.________________ T rabant 601-es 2 éves műszakival eladó. Érdeklődni egész nap. Eger. Árpád út 11. Ili 21.___ Z K 1300-as Zsiguli eladó. Kápolna, Pe­tőfi u.. 11.___________ M ost vizsgázott Tra­bant Limousin eladó. Érdeklődni Eger, Szalapart út 84. (Eü. Gyermekotthon), du. 16— 19 óráig. Pintér. ZD-s 1500-as. Lada eladó. Recsk, Tán­csics út 23. ,sz. alatt. ZL-cs Wartburg el­adó. ' Érdeklődni Gyöngyös, Kócsag u. 26. 1. 3.. du. 17 .órá­tól._____________. , Zl írsz. 3 éves Za- porozsec eladó. Bükkszenterzsébet. Szabadság út 77.- sz. 500-as Fiat eladó, 1981-ig érvényes mű­szakival. Cím: Kul­csár Ernő. Xger. Rá- kóczi út 22. IIIT2. UT-s Wartburg de LUxe megkímélt, el­adó. Besenyőtelek, Gárdonyi 24. Böl­kény. ________ V ennék Simson mo­torkerékpárt. vagy blokkot. „Rendszám nélküliek” előnyben jeligére az egri hir­detőbe^_________ S imson Svalbe mo­torkerékpár újszerű állapotban eladó. Érdeklődni Gyön­gyös, Egri u. 5. 'Ma­joros. Telefon : 14-363. VEGYES Juhtartó gazdaságok, termelőszövet­kezetek, egyéni termelők, figyelem! Juhok jelölésére kizárólag enge­délyezett Y—66—2 jelzésű ju’oelző színezék beszerezhető a 72. sz. Háztar­tási Boltban. Eger, Széna tér. Felhívjuk szíves figyelmüket arra. hogy a juhok bundája semmi­féle más egyéb festék­anyaggal (kát­ránnyal. szurok­kal. mfniumm.al. olajjal) nem jelölhető. Gyapjüforeaimi Eger Vermona erősítő 30 V-os zengetős, eladó. Beíkovics László. Kisnána. Mester ' u. 16. _ ' Kisárutermelők fi­gyelmébe ! Borsep- rőt. gyümölcscefrét napi áron’ vásáro- luwyfc, Eger, Faiskola úti szeszfőzde. Nagy egyes ló. 200 q első osztályú takar­mány eladó. Bak Károly. Szilvásvá- rad. Akácfa u. 2. NDK sport gyermek- kocsi eladó. Érdek­lődni Egei* 14-594-es telefonon J7 órától. Antikfotel, 2 db asz­tallal eladó. Eger, telefon: 14-606. ______ 2 6 db fi asj Uh 2—3 éves eladó. Fedémes. Petőfi út 79. TZK—10. csehszlovák kerti traktor felújít­va, kiváló állapotban eladó. Márkáz. Jókai u. 13., egész nap, 8 hónapos kuvasz öl adó. Érdeklődni Andomaktálya, Dói zsa Gy._YL__________ F ehér és . sárga elő­nevelt csirke kapha­tó. Eger. Keglevich út 12. A FIT mögött, du. 5 órától.________ E ladó 1 db új Unit­ra M 1417 S. típusú sztereó magnetofon garanciával. Érdek­lődni Eger. Szarvas Gábor u. 7. sz. fsz. 4. 17 órától. Választási malacok eladók. Eger, Ker­tész út 77. ___________ 2 db kecske eladó. Mezőtárkány, Arany János 24.____________ 2 x25 W-os sztereó erősítő hangfalakkal nagyon olcsón, sür­gősen eladó. Eger. Rákóczi út 60. IX/28. Hajdú Szuper auto­mata mosógép és Orfeusz sztereó rá­dió jó állapotban el­adó. Telefon: Eger, 14-498. 17 órától. Kertigép, Tera, 5 LE szántó, kapáló eladó. 26 ezerért. Eger, Csi- ky S. út 52. Üj Tottya 3,5 tip. kazán, öntöttvas ra­diátorok. villany­motoros fűrészgép. M 24-es Volga kup- lunghenger. karbu­rátor eladó. Eger. Türk F. út 21. Te­lefon: munkaidőben 13-446. Türk. 25/170 barna. jó megjelenésű. káros szenvedélyektől men­tes. technikus meg* ismerkedne házasság céljából intelligens nővel. „Agria” jel­igére a Magyar Hir- v dető Hm-i központ­jába. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom