Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-01 / 26. szám
Közős, felelősségteljes munkára van szükség Sportaktíva Egerbcr Mint lapunk első oldalán közöljük', megyei soprtaktí- va volt tegnap Egerben. A vitaindító előadást dr. Molnár Gyula, a megyei párt- bizottság osztályvezetője tartotta, aki bevezetőjében elmondotta, hogy az MSZMP jelentőségének megfelelően figyelmet fordít a testnevelésre és a sportra. Fontos társadalmi kérdésnek tartja, ezért kimunkálta és a változó gazdasági, társadalmi körülményekhez igazította sport- politikáját, amely szerves részét képezi általános politikájának. Ez megmutatkozik abban is, hogy a párt központi és helyi szervei rendszeresen foglalkoznak a sportmozgalpm időszerű kérdéseivel. Ezt követően a megyei pártbizottság osztályvezetője a testnevelés és sport megyei helyzetét elemezte. Rámutatott arra, hogy az elmúlt évek erőfeszítései nyomán jó irányú fejlődés indult meg, a határozatok végrehajtása általában sikeresen folyik, erősödik, tért hódít az egységes és helyes szemlélet, a megfelelő gyakorlat. A testedzés, a tömegsport résztvevőinek száma folyamatosan emelkedik, a tömegsport és a versenysport egyre inkább szerves egészet képez. Az iskolai testnevelés, a ’diáksport, a tömeg- és versenysport egymásra épülő, s összehangolt rendszere megvalósul. A versenysport differenciáltan fejlődik. Legeredményesebb sportág az úszás. Az atlétika helyzete a korábbinál lényegesen kedvezőbb: hosszabb idő után ismét válogatott atlétáink vannak. Lényegesen javult és bővült a sportmozgalom személyi, anyagi, létesítményi és pénzügyi feltétele. A megyei pártbizottság nevében ezért elismerését és köszönetét fejezte ki azoknak, akik hozzájárultak ezen eredmények eléréséhez. Hangsúlyozta ezután, hogy a megyei párt-vb feltárta azokat a tényezőket, amelyek elősegítették a sikereket. Első helyen említette, hogy a párt különböző szervei folyamatosan és színvonalasan gyakorolták az elvi, politikai irányítást, ellenőrzést, gyakran nyújtottak közvetlen segítséget a feladatok végrehajtásához^ A szakszervezetek, a KISZ és más tömegszervezetek is fokozták ez irányú tevékenységüket. Hatékonyan nőtt a sport állami irányítását végző tanácsi szervek munkájának színvonala, a gazdasági egységek fokozottabb támogatásban részesítették a tömegsportot, valamint a sportegyesületeket. Tartalmasabbá vált az illetékes szervek és az oktatási intézmények együttműködése. Széles körben elterjedt az a felismerés, hogy -a testnevelés és sport társadalmi ügy. Kibontakozott és megszilárdult a társadalmi összefogás. Jelentős -segítséget nyújtottak társadalmi munkájukkal a mozgalomnak a szocialista brigádok is. Lényegesen kedvezőbb feltételek teremtődtek az előrehaladásra az egyesületek, szakosztályok összevonásával, a kiemelt sportegyesületek létrehozásával Egerben, Gyöngyösön és Hevesen. Javult az utánpótlásnevelés a megyében és ennek személyi, tárgyi és egyéb feltételei is az oktatási intézményekben. A sikerek okainak elemzése után a gátló tényezőkről beszélt az előadó. Megállapította, hogy az eredmények ellenére a határozatok végrehajtásának üteme nem kielégítő, a tömegsportban még .nem általánosan jellemző a rendszeresség, a folyamatos szervezés. Az erre a célra is rendelkezésre álló létesítmények olykor nincsenek kihasználva. A megye versenysportjának -színvoG.Nwusőu 1880. íebroar 1., petitek nala elmarad a jogos társadalmi igényektől, sőt , bizonyos visszaesés is tapasztalható. A sportmozgalomban végzett munka még nem képezi valamennyi szervnél, szervezeteknél és gazdasági egységeknél az irányítás, a vezetés szerves részét. Az irányítás időnként általános, elvi jellegű, konkrétsága elmarad a lehetőségektől. A testnevelés és sport együtt '< fejlődik a társadalommal, hozzájárul a társadalompolitikai célok megvalósításához, a sokoldalúan .fejlett szocialista ember formálásához — mondotta. A következő időszak feladata ezért, hogy az elért eredményeket megszilárdítsák, s határozottan fellépjenek a fejlődést akadályozó tényezőkkel. A beszámoló áttekintést nyújtott az iskolai testnevelésről, a diáksportról, az ifjúság tömegsportoktatásáról is. Elhangzott, hogy az iskolák többsége a 70-es évek elején úgy tekintette a testnevelést, mint kevésbé megbecsült tárgyat a többi közül. Azóta az oktatáspolitikában hatékony változás állt be. Felemelték a test- nevelési órák számát, megélénkült az iskolai sport. Népszerűbbé váltak az úttö- rö-olimpiák és az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom. Az előrehaladás ellené- 're mégis nagy lemaradást kell pótolni. A testnevelési és sportfoglalkozásokat a tanulók által igényelt, s várt foglalkozásokká kell fejleszteni. Meg kell gátolni, hogy a tornaórák alól indokolatlanul felmentsék a fiatalokat. A lakosság tömegsportja, a munkahelyi és lakótelepi testedzés is fejlődött. Megyénkben tavaly például kétezer sportrendezvényen mintegy 120—130 ezer ember vett részt. Közkedveltek a spar- takiádok, kispályás versenyek, a kondicionálótomák. A természetjárók száma 10 százalékkal emelkedett, 10 ezren szervezetten túráztak, különböző táborokban, természetjáró ügyességi versenyeken pedig több mint 14 ezer fiatal vett részt. A megye 32 üzemében 3500 dolgozó rendszeres frissítő tornát végez. Részletesen értékelte a beszámoló a versenysport, a minőségi sport és az utánpótlás biztosításának a helyzetét. A megyei párt-vb megállapítása szerint a megye versenysportjának színvonala — a javuló feltételek ellenére is — elmarad a jogos társadalmi igényektől. A jelenlegi helyzet okai összetettek. Az összevont egyesületekben az eredmények később jelentkeznek, más egyesületekben viszont az irányító, ellenőrző munka nem kielégítő. Feladat a visszaesés megállítása, az eredmények megszilárdítása. Növelni kell a szakmai munka színvonalát, a sportágakat pedig differenciáltan, tervszerűen kell fejleszteni. Alapvetően az úszásra és az atlétikára kell koncentrálni. Emellett támogatják a hagyományos sportágakat is, mint a birkózást, ökölvívást, vízi-, kosár- és kézilabdát, valamint a tornát. Nagyobb súlyt kell kapnia a nevelés- v nek. Nem szabad eltűrni a fegyelmezetlenségeket, a közömbösséget. Fel kell lépni az anyagiasság ellen is. Következetesen érvényre kell juttatni az elosztás és az anyagi ösztönzés szocialista elvét a sportban is. A megye minőségi sportolóinak 70—80 százaléka iskolás korú, Az utánpótlás biztosítása szempontjából ezért nagy jelentősége van az iskolák és sportegyesületek együttműködésének. Még tartalmasabbá kell tenni ezt az együttműködést. A testnevelés és sport anyagi feltételeiről szólva elhangzott, hogy a pénzösszegek 79 százalékkal növekedtek a sport äBamä irányításának újbóli bevezetése óta. A tanácsok fejlesztési alapjukból 60 millió forintot biztosítottak sportlétesítmények építésére. Az V. ötéves terv időszakában 88 ilyen létesítmény készült el, ötvenet pedig felújítottak. A megye- székhely elmaradottságának felszámolása meggyorsult, A sportmozgalom állami irányításában többek között a munkastílus fejlesztését kell a jövőben szorgalmazni. Végezetül a párt- és társadalmi szervek jövőbeni feladatait sorolta fel a pártbizottság osztályvezetője. Mint mondotta, közös, felelősség- teljes munkára van szükség, mert a feladatok nehezek, jelentősek és sokrétűek. Mindenkinek a saját posztján kell maximálisan helytállnia, s ekkor a sport ügye előre fog haladni. Ezután vitára került sor. A kommunista sportaktíva résztvevői közül tízen emelkedtek szólásra. Elsőként P.usztai László, Heves megye Tanácsa V. B. Testnevelési és Sporthivatalának elnöké. Hozzászólásában kiemelté, hogy 1973. óta, amikor a testnevelés és sport állami irányítás alá került, nagyot fejlődött a sportmozgalom. Berecz Istvánná Gyöngyös, város Tanácsának elnökhelyettese egy helyi tapasztalatról is beszámolt. A város közös sportkörének megalakulása után fél évvel még mindig sokan nem látják a fúzió lényegét, a szervezett hatékonyság előnyeit. Lévai Ferenc, az SZMT titkára arról tájékoztatta többek között a hallgatóságot, hogy a SZOT kezdeményezte társadalmi munkákban, a sportlétesítmények építésében, a mi megyénk országos viszonylatban az elsők közé tartozik. Ezt számos pályadíj elnyerése bizonyítja. Kovács János, az egri városi pártbizottság titkára hangsúlyozta, hogy sportpolitikánk megvalósítása össztársadalmi érdek, amely ösz- szefügg társadalmunk állapotával, s egyre inkább közügy. A városi pártbizottság testületi ülésen maga is foglalkozott Eger tömeg- és versenysportjának helyzetével. Mlinkó László, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára megállapította: immáron a mozgás iránti hajlam társadalmi méretű. A KISZ kezdeményezte Edzett. ifjúságért mozgalom eredményei, tapasztalatai bizonyítják a célkitűzés helyességét. Békési József, az Eger SE ügyvezető elnöke tényként említette, hogy nagy ipari bázis nélkül is lehet korszerű, egyesületet létrehívni, mégpedig olyat, amelynek esélyei vannak az országos kiemelésre, Zsidai József, az Eger SE labdarúgója a klub KlSZ-alapszer- vezeti munkájáról adott számot, majd a fórum elé terjesztette az egri labdarúgók kívánságát, egy füves labdarúgó-játéktér megépítésére. Csillag Béla, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola testnevelés tanszékének vezetője egy helyütt aláhúzta: . Nem igaz az, hogy a sport elveszi az időt a tanulástól. Legfeljebb az van, hogy rosszul szervezett a gyerekek napi programja. Galambos János középiskolai testnevelési szakfelügyelő a személyiségformálás hatékony eszközeként. említette a testnevelést és sportot, amely nélkül ma már nem lehet fiatalokat nevelni. Király Györgyné, az egri 10-es sz. Általános Iskola igazgatónője felmérésekre támaszkodva szögezte le. hogy a fizikai terhelés fejleszti a szellemi teherbíróképességet is. A kommunista sportaktíva zárszavát Virág Károly, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára tartotta. Mondandójában leglényegesebbként emelte ki, hogy a megyei pártbizottság és a párt-végrehajtóbizottság az eddigieknél is nagyobb igényt támaszt szűkebb hazánk verseny- és tömegsportja elé, amelyhez támogatja a realitásokon alapuló feltételek biztosítását. Csaknem 400 magyar sportoló készül a moszkvai olimpiára Február 10-én eskütétel — Júniusban végleges csapatkijelölés Csaknem 400 magyar sportoló készülődik a moszkvai nyári olimpiai játékokra, egészen pontosan 376-an, közülük 281 férfi és 95 nő — ezzel kezdte az OTSH csütörtöki sajtótájékoztatóján, a közelgő nagy versennyel kapcsolatos összefoglalóját, illetve az újságírók kérdéseire adott válaszadását Lochma. yer György, a sporthivatal főosztályvezetője. Kiegészítésképpen beszélt arról, hogy ez az adat a labdarúgók számbavételé nélkül értendő, hiszen az ő „sorsuk” még bizonytalan. A szakvezetők legkésőbb május végéig tesznek javaslatot a végleges kiutazó listára, amelyet majd a Magyar Olimpiai Bizottság alaposai^ megvizsgál, s június . első napjaiban véglegesít. A szokásos olimpiai eskütételre ennél már jóval korábban, február 10-én kerül sor. Ami pedig a csapatkijelölés utáni időszakot illeti, máris hozzáfogtak az illetékesek a tervezéshez, hogy a felkészülés utolsó szakasza a lehető leg-' jobban szolgálja az olimpiai célkitűzések megvalósítását. Az előjelek szerint minden központi felkészülési tábor megtelik majd. bizonyos I sbortágak képviselői pedig j Budapesten töltik a kiutazás 1 előtti utolsó heteket. A j szakvezetők úgy látják jó- J nak, hogy.a legtöbb olimpiai I résztvevő csak 72 órával a J moszkvai színrelépés A előtt j foglalja el helyét az olimpiai faluban. Lochmayer György emlékeztetett arra, hogy a moszkvai olimpiai szervező bizottság már 26 körlevelet juttatott el a NOB tagországaiba, s ezekben igen hasznos információkkal szolgált, mind a versenykiírásokkal, mind az edzésrencfdel, az olimpián használható felszerelések listájával, sokféle technikai ismerettel, a közlekedési tudnivalókkal. Moszkvában másfél éve tevékenykedik már a magyar olimpiai attasé, Szabó Sándor, a magyar nagykövetség munkatársa. Befejezésül arról számolt be a főosztály- vezető, hogy az olimpiáig minden sportágban pontos terv szerint gyakorta tartanak a szakmai vezetők „terepszemlét”, s ilyen módon veszik elejét annak, hogy senki se érezhesse magát páholyban... (MTI) Búcsú Jánoss Imrétől | Tegnap kaptuk a szomo- j rú hírt, hogy Jánoss Imre, J megyénk teniszsportjának j „atyja”, életének 72. évé- l ben, január 25-én elhimyt. • A nagy szaktudású, so- t kak által szeretett és tisz- 1 telt sportember néhány esz- í tendei egri edzősködés j után Gyöngyösön meghono- j sitotta a „fehér” sportot, a s ' teniszt. Olyan alapokat te- j remtett, melyből OB I B-ig j jutott, s éppen tavaly ott j is kitünően helytálló férfi t együttes nőtt fel, A megyei és országos ! szakszövetségben is sokat { dolgozott Imre bácsi, égé- j szén addig, amíg a betegség' ebben nem’ akadályozta. i Tisztelői, tanítványai, ro- ■ konai ma, február 1-én ! f vesznek végső búcsút Já- ! noss Imrétől Gyöngyösöm j a Felsővárosi temetőben 14 j órakor. i APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS Műszerész, villany-, liftszerelői végzettséggel másodállást vállal. „Pontos” jeligére a Magyar Hír. dető Hm-i központjába. Nyolc általános iskolát végzett, vagy végző fiukat felveszünk 1980—81-es tanévre vízszerelö- készül ékszer elő, fűtésszerelő’, bádogos es lakatos szakmunkástanulónak, budapesti kiemelt lakásépítésre. A gyakorlati. ill. elméleti oktatást szaktanárok végzik. Jelentkezés munkanapokon. Levéli* e részletesen válaszolunk. Cím: Első Bádogos és Szerelő Ip. Szöv. Bp.. -Vin., Rigó u. 6—8. sz., munkaügy. Perfekt német nyelvtudással fiatal házaspár állást keres. Férj műszerész, villanyszerelő és liftszerelő képesítéssel. Feleség 10 éves külkereskedelmi gyakorlattal. megfelelő NDK-beli végzettséggel. „Lakás szükséges” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Kisgyermek gondozását vállalom. £r.deklődni egész nap. »Eger. Breznai út 14. » fezt. Fiatal házaspár üzletvezetői képesítéssel és gyakorlattal üzletvezetői és helyettesi állást keres Egerben, vagy közvetlen környékén. Válaszokat: „Agilis” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. 14 éves gyakorlattal, közgazdasági érettségivel munkahelyet változtatnék. „Csak Egerbe” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Délutáni és esti órákra pótmamaszolgálatot, vagy házimunkát vállalok. „Hétvégeken is” jeligére a Magyar Hír. dető Hm-i központjába. üzemgazdászt, kontírozó könyvelőt, pénzügyi előadót közgazdasági egyetemi, illetve pénzügyi és számviteli főiskolai, vagy mérlegképes könyvelői, vagy közgazdasági középiskolai • végzettséggel és 5 éves gyakorlattal : építőipari kalkulátort, műszaki előkészítőt (építőipari, vagy egyéb szakközépiskolai és építőipari kalkulátor! vizsgával) FELVÉTELRE KERES a Gödöllői Város - gazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út •t AZ ATI EGRI ISKOLÁJA hívatásos .Jogosítvánnyal és érettségivel rendelkező gyakorlati oktatót alkalmaz Eger, Gyöngyös, Hatvan telephellyel. Jelentkezés: Eger. • Klapka u. 1.; Gyöngyös, Fő tér 13.; Hatvan. Kossuth tér 2. Gyakorlati szakoktatói tanfolyamot indítunk Gyöngyösön. Jelentkezés: ATI-Iroda, Gyöngyös. ____J N émet, orosz nyelvű fordítást és gépelést, magyar nyelvű gé- oelést vállalunk. Eger, telefon: 14-967. A PÁRÁM AF£S 7. sütőipari szakmunkásokat vesz fel. Fizetés kollektiv szerződés szerint. Jelentkezni lehet az áfész munkaügyi osztályán. 3240 Párad. Kossuth L. út TI. sz. ____ I NGATLAN Gyöngyösön bútorozott szoba, fürdőszoba-használattal három férfi részére kiadó. Jászsági u. 10., du. 17 órától.___ E ger, Remenyik Zs. úti II. emeleti másfél szobás tanácsi lakásomat elcserélném 3 szobásra, vagy nagyobbra. „Ibolya” jeligére a Magyar Hirdető Hm-j központjába. Makiár, Dózsa út 7. alatti 3 szobás családi ház, azonnali beköltözéssel eladó. Műhelynek alkalmas pince. Pap. Eger, Rákóczj 26._____________ G yöngyösön kertes családi ház eladó, megtekinthető egész nap. „Komfort 7627” jeligére Gyöngyös, Pf. 115. Gyöngyösi tanácsi 2 szobás, összkomfortos lakásomat elcserélném Gyöngyöshöz közeleső községben levő kertes kis családi házra. Érdeklődni Gyöngyös. Jószerencsét u. 12. IV. 1. Sólyom Sándor. ________ K ülönálló kis családi ház Gyöngyösön eladó. Gyöngyös, Beloiannisz u. 4.. udvarban 16 órától. 2 szobás családi ház melléképületekkel eladó Tarnaszentma- rián. Érdeklődni Akácfa út 7. sz. alatt. _________________ K azincbarcikai ket- tőszob a-hallos tafia- csi lakásomat elcserélném gyöngyö:; hasonlóra. Érdeklődni Gyöngyös. Kos suth u. 8. 1/3. Cserta. 16 órától._______ K ertes családi ház eladó. Eger, Üjsor út 75. Érdeklődni 16 órától._______________ 6 5 m3 alarpterületii OTP- öröklakásom at eladom, vagy elcserélem 2 szobás családi házra. „Cse- bok&zári” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Eger legszebb he_ lyén, a Merengőn. 300 n.-öl házhely eladó. Érdeklődni lehet naponta: 17 órától, Eger, Keglevich wt 3. Zápor ozse e - alkatr és z eladó. Érdeklődni du. 4 órától, Kovács Sándor. Eger. Beth- len Gábor út' 14. sz. Most vizsgázott 403- as Moszkvics eladó. Dem lén, Széchenyi út 23. Tetovált 3 hónapos németjuhász kutyák eladók. CAC, HFGY. őrző-védő győztes apától: Blach V. Gröpelntől. Érdeklődni Tenk. Erdőtel. kj u. 32. Komlósi._ 3 fiatal frissellős tehén borjával és 2 db billenős gumiskocsi eladó. Érdeklődni lehet Füzesabony. Bethlen G. ut 2. alatt. _________________ T ízhónapos. törzskönyvezett németjuhász kutya sporttársi áron eladó: Érdeklődni délután. Gál, Eger, Epres kert út 3.__________________ K ötőgép 10100-as. 2 tűágyas Diamant, olcsón eladó. Eger. Rákóczi út 54. II. em. 7. Értesítjük a rokonokat, jó barátokat, volt munkatársakat, hogy KIMECZ ISTVÁNNÉ nyugalmazott általános iskolai igazgató 1980. január 3-án, életének 59-ik évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Végakaratának megfelelően. hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. február 2- án lesz az egercsehi községi temetőben. _____A gyászoló család K öszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen férjemet, drága jó édesapánkat, nagyapánkat és dédipapánkat CSÉPÁNYI JENÖT utolsó útjára elkísérték és virágaikkal, részvétnyilvánításukkal mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk ID. GYÖRFI BERNÁT hosszú szenvedés után január 30-án elhunyt. Temetése 1980. február 1- én du. 2 órakor lesz az egri Rozália-temetőben. A gyászoló család