Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-28 / 49. szám

fUMlEVÉL Tartsunk tükröt r" Müfrcfus T-T” eSso osztályosok AMIKOR A BÉKEIDŐ cí­mű új magyar film vetítése után megkérdezték a rende­zőtől, Vltézy Lászlótól, mi volt a célja, ott, a detki mű­velődési házban így vála­szolt: — Tükröt akartam tartavi magunk elé, hogy belenéz­zünk, hogy merjünk belenéz­ni. Ki vitatná, milyen tisztes­séges ez a szándék, mennyi­re fontos, hogy szembe mer­jünk nézni önmagunkkal. Mert a ráismeréstől azt vár­juk. hogy a cselekedeteinket indítsa el. Ha ezek a cselek­vések a valóság igaz ismere­téből fakadnak, csak a jó irányba vezethetnek eil ben­nünket. Kell-e ennél több, fontosabb, lényegesebb? A bátorítást tehát a film rendezőjétől kaptam, hogy én is tükröt tartsak, méghozzá igaz tükröt, amely nem tor­zít, hanem pontosan adja vissza a valót. Az igazságok sorát mindjárt az a meghívó nyitja . meg, amelyet a film bemutatásénak szervezői’ ké­szítettek el. Precíz, minden részletre kiterjedő pontos­sággal állt össze az a prog­ramtervezet, amelynek 1. számú melléklete felsorolta a megnyitó ünnepség elnöksé­gének tagjait is. A protokoll minden figyelmet megérde­mel. A szaktárca miniszterét állította a sor élére, utána jeles beosztású,, vezető sze­mélyiségek következtek, hogy kitűnő színészek neve is ott álljon a papíron és a ,*meg-. hívottak még” címszó alatt megyei titkárok, elnökhelyet­tesek és osztályvezetők sze­repeljenek. ,.A Népújság és az MTI képviselői” passzus zárta a sort. Pontosan huszonöt sze­mélyt ültettek volna az el­nökségbe, ha eljöttek volna valamennyien. De nem jöt­tek. Nagyon nem jöttek el. » Pedig a már említett mel­léklet harmadik oldalán az utolsó szövegrész így szólt: „Az országos rendező szer­vek az eseményről tájékoz­tatják a Magyar Televíziót és a Magyar Filmhíradót.” Ügy látszik, ez sem segített, mert a fülük botját sem mozdították azok sem. Aztán a programtervezet azt is tudtára adta minden­kinek, akit érdekelt, hogy Detken ez a vetítés pegyben ősbemutató is lesz. Valami itt is közbejöhetett, mert Vi- tézy László szavai szerint is már több ..ősbemutatót" megért a film. de őt minden alkalommal nagyon érdekel­te a nézők véleménye, azért is járta végig ezeket a vetí­téseket. A VITÁVAL kapcsolatban pedig az a furcsa helyzet állt elő, hogy az elnökségben he­lyet foglaló néhány személy nagy élvezettel fejtegette gondolatait a magyar film­gyártásról általában, a fil­mek esztétikai értékeiről és arról a furcsa, általuk se­hogy sem érthető magatar­tásról, amely kicsi hazánk mozinéző közönségét illeti: márhogy sehogy sém akar­nak bemenni egy-egy igazi, tűzről pattant magyar film­re, legyen az a film rendező­je szerint is kiváló alkotás. Ügy mondták, itt lenne az ideje, hogy a magyar néző­ket megtanítsák filmet látni. Hogy elhiggyék, a forgató­könyv nagyszérű, a rendező ktváló, a színészek pedig... Amatőr képzőművészek tárlata Hat éve alakult meg a gyöngyösi Mátra Művelődési Köz­pont amatőr képzőművészeti szakköre. A Volent Miklós ve­zette tíztagú csoport rendszeresen jelentkezik olajfestmé­nyekkel, grafikákkal, amelyeken elsősorban a mátraalji vá­ros életét mutatják be. A hét elején megnyílt kiállítást az amatőr képzőművészek elmúlt esztendei munkáiból állítot­tak össze, s március 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Mátra Művelődési Központ klubtermében. (Fotó: Szabó Sándor) Nem kell várni a fogorvosra (Tudósítónktól): A Hatvani Cukor- és Kon­zervgyár az elmúlt éviben is nagy gondot fordított a dolgozók egészségügyi ellá­tására. Felújították a fogor­vosi rendelőt, s új, modern fogászati kezelőgéoet vásá- ro’tak a közelmúltban pe­dig megyei keretből új fog- röntgengépet kapott az in­tézmény. D r. Lukács Mária fogszakorvos, a rendelő ve­zetője elmondta, hogy tavaly .csaknem tízezer beteget ke­#5 i Mmuum 1930. február 28., csütörtök zeltek, s az új gép üzembe helyezésével javult, gyorsult a gyógyító munka. Ez ré­gebben úgy történt, hogy az orvos megírta a beutalót a rendelőintézetbe —, ott néha órákig kellett sorbaállnia a betegnek, aki később vissza­hozta az eredményt, s csak ezután kezdődhetett meg a további kezelés.- Most ez a hercehurca megszűnt. A fog- szakorvos helyben elkészíti a röntgenfelvételt, s azonnal tud dönteni a további teen­dőkről. így lerövidül a vá­rakozási idő. gyorsabb a ke­zelés.’ A vállalat szempont­jából pedig: a'várakozási idő csökkenésével — kevesebb a munkaidő-kiesés. Ködmön Ferenc beíratasa No, itt már azért nagyobb az egyetértés a milliók között. És itt van ez a Békeidő, ez a „tükör”. Valahogy min­den jelenete igaz. Egyik iga- zabb, mint a másik. Ráis­merünk a fogyatékosságaink­ra, t a gyarlóságainkra, az esendőségünkre. ráismerünk mai életünkre. Csak az. a haj, hogy a film szerkezeti építkezése, dramaturgiája, művészi hitele sehogy sem akar kikerekedni Mintha tü- köreserepeket ’ állítottak vol­na hosszú sorba egymás mellé. A szereplők is. . . Még ennyi amatőrt együtt ritkán látni. Ok a „hiteles figurák”, akik azért jutottak kamera elé, mert ezeket a történet­kéket átélték saját sorsuk jóvoltából. Ök már a póru­saikban érzik a jeleneteket, nem kell „művészileg meg­fogalmazniuk” a színész sa­játos eszközeinek segítségé­vel. CSAKIIÁT attól, mert valaki átélt azonos szituációt, még sem Szirtes Adám- nem lesz, sem Törőcsik Mari. A világítás is. Mintha agyontakarékoskodták volna a szükséges mennyiségű luxokat. Annyi homályos ké­pet egymás után csak ritkán lát a szerencsés mozinéző. A hangmérnök Is mintha elbújt volna az egyetlen mikrofon­jával a tsz-iroda legtávolab­bi sarkába. Időnként azért érteni lehetett a párbeszéde­ket is, ha éppen nem nyom­ta el a motorzaj. Folytassuk? Ne. Ennyiből is kitetszik, hogy a tükör még nem alkotás, hanem tisztességes ipari termék. Az élet azt igazolja, hogy az emberek nem nagyon tolon­ganak az üveg- és porcelán- üzletek bejáratánál azért, hogy minél hamarabb bele­nézhessenek az ott található legfrissebb gyártmányú tük­rökbe. Valahogy nem jól tartotta a kezében ezt a „tükröt” Vi- tóz.y László, aki a tv-ben ké­szített több, jó dokumentum­filmje után elkészítette az el­ső játékfilmjét is azért, hogy elhiggyék a filmszakmában róla — ezek az ő saját sza­vai —, hogy igenis filmren­dező. Ha ettől filmrendező lett, akkor jó. Úgy látszik, a hiba most is a „tükörnézőkben” van. HEJ, tükröm, tükröm... ! G. Molnár Ferenc Március 1-én kezdődik és ?15-ig tart az új első osztá­lyosok beíratása. A beirat­kozás napját mindenütt a tanácsok határozzák meg és arról • a helyileg szokásos módon értesítik a szülőket. Szabó László, az Oktatási Minisztérium általános isko­lai főosztályának vezetője a beiratkozások kapcsán el­mondotta az MTI munka­társának: — Szeptemberben az ál­talános iskolákban ország­szerte mintegy 165 ezer kis­diák kezdi meg tanulmánya­it, s ez ismét körülbelül 10 ezerrel több az előző évinél. A tankötelesek beiratásá a szülők, a gondviselők köte­lessége. ezt a tankötelezett­ségi törvény rögzíti. Bár közismert, de talán mégsem céltalan megismételni, hogy tanköteles az a kisgyermek, aki 6. életévét ez év szep­tember 1-ig tölti be. A tan­köteleseket a lakásuk szerint körzetileg Illetékes általános iskolába kell beíratni. A szeptemberben szüle­tett gyermekek szülei is kérhetik, hogy gyermekük már az ,1980—81-es tanév­ben megkezdje iskolai ta­nulmányait, erről az iskola­érettségi vizsgálat eredmé­nyei alapján az iskola igaz­gatója dönt. Az októberi születésű gyermekekkel kap­csolatos kérelmeket a me-,, gyei-fővárosi tanács műve­lődésügyi osztályához lehet A statisztikai átlag tanú­sága szerint az ország1 min­den'lakosa 240 forintért vá­sárolt könyvet tavaly; ha­zánkban összesen több mint 2 milliárd 453 millió forin­tot — az elmúlt évinél 7,4 százalékkal többet —1 költöt­tek könyvekre. A vidéki állami terjesztés gazdája, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 908 millió forintos forgalmat benyújtani. A szülők, a gondviselők a beiratkozáshoz vigyék magukkal a személyi igazolványukat és a gyer­mek születési anyakönyvi kivonatát. Régi, kedves szokás, már-már hagyomány, hogy a leendő elsősök is „bemutatkoznak” az isko­lának, a tanító néninek. — Az iskolák igazgatói és a pedagógusok felvették, felveszik a kapcsolatot min­denütt az óvodák dolgozói­val, a védőnőkkel, a szü­lőkkel, a társadalmi szerve­zetek aktivistáival annak ér­dekében, hogy a szülök min­den tankötelest beírassanak. , senki se maradjon ki az el­ső osztályból. Ha olyan gye­rekeket találnak, akiknek a szülei nem tettek eleget kö­telezettségüknek, az igazga­tók figyelmeztetik őket ar­ra, hogy három napon belül pótolniuk kell mulasztásu­kat. Ha ez eredménytelen, hivatalból beírják a gyerme­ket és egyidejűleg szabály­sértési eljárást kezdemé­nyeznek a szülő ellen. — A szeptemberben első osztályba lépő kisgyermekek mintegy 85 százaléka óvodás­ként, további 10 százaléka pedig iskolaelőkészítő fog­lalkozásokon ismerkedett meg a közösségi munkával, a renddel, bizonyos visel­kedési szabályokkal, kötele­zettségekkel. Az óvodások már a beiratkozás előtt őr­ért el, 8,7 százalékkal na­gyobbat, mint 1978-ban. Legnagyobb mértékű a szö­vetkezeti terjesztők forgal­mának növekedése, a tava­lyi 346 millió forint 13 szá­zalékkal több, mint a meg­előző évi. A forgalom területi ada­tait összevetve is kitűnik, hogy a falun élő emberek közül is mind többen gyűjte­nek otthon házi könyvtárat, vest vizsgálaton vettek részt; az óvodába nem járóknál erre a beiratkozást követő­en kerül sor. Időpontját ar szülőkkel nyolc nappal előbb közük. Örvendetes, hogy országszerte egyre több településen • az orvoson kívül pedagógus, pszichológus is véleményt mond a gyermek, iskolaérettségéről, s javas­latot tesz a differenciált is­kolakezdésre. esetleg az egyéves iskolahalasztásra. A végső szót azonban az is­kolaigazgató mondia ki. a döntés az ő joga. A szak­emberek általában akkor tekintik a gyermeket isko’a- érettnek. ha testileg: lelki­leg olyan fejlett, hogy az iskolai tanulás nem ártal­mára, hanem előnyére vá­lik. Azokat a gyermekeket akik a vizsgálat időpontjá­ban még nem mindenben felelnek meg teljesen a követelményeknek, Időleges elmaradásukat azonban ked­vező körülmények között, speciális pedagógiai fejlesz­tő foglalkozásokkal minden jel szerint egy év alatt pó­tolni tudják, korrekciós osz­tályokba, javasolják. Ezek­ben az osztályokban a töb­bi első osztállyal ' azonos tanterv alapján tanítanak a pedagógusok, előnyösebb azonban a gyermekek szá­mára, hogy lényegesen ke­vesebben vannak egy-egy csoportban, tehát szinte kü- lön-külön tudnak mindegyi­kükkel foglalkozni. a televízió és egyéb szóra­kozási lehetőségek mellett időt szakítanak a kultúra legfőbb hordozóira is. Míg a városi üzletekben 1 millió árd 621 millió forintért vá­sárolt könyvet a lakosság az elmúlt esztendőben, — 8 százalékkal többet, . mint korábban —, addig a falusi könyvesboltokban 8.7 száza­lékkal nőtt a forgalom. Több könyvet vásárolnak falun KONCZIK JÓZSEF: A kapcsos 9. — De mi ez a zörej? — kérdezte a Fiú. Az Equus parancsnokának szavaitól még mindig ká­bultak voltak egy kicsit. Hallgattak. — Mintha a tenger csap­kodná a partot... — Vagy egy gőzhajó do­hogna. .. — Gőzhajó? Mi az? — Te is tanultad — nézett a Helyettes szigorúan a Fiú­ra. — Szép ez a dörej — mondta a Fiú. — Szép? — Az öreg el­mosolyodott. A Helyettes csendet pa­rancsolt felemelt kezével. Üjra a parancsnok hangját hallották. — .. .szétzilálva feküdt az információ. Harc közben megsérült az űrhajó. A Köz­pontnak küldendő informá­ció fémládáit kellett fel­használnom a kijavításához. Természetesen ehhez "csak akkor foghattam hozzá, ami­kor már aludtak mind. Sor­ra kellett őket elejtenem. A lázas kutatás közben megfe­ledkeztek Za-arkairól. Za- arkai mindig elkószált, együtt sétált a törzsből való lánnyal. Ki-torral. Amikor engem kizártak az űrhajóból, még nem titkosítottam az összegyűjtött anyagot, de ve­lem volt a zárkombinációt teremtő kulcs, a műszer. Ke­vés időm maradt. Benn ide­gesen, felindultan keresték az anyagot, tudtam, nemso­kára ráakadnak, nekem pe­dig kevés időm maradt egy nehéz kulcs teremtésére. Za-arkai és Ki-tor olyan csendben sétált egymás mel­lett, hogy tudtam, ez az ér­zés, amit ők élnek át, ez nem. jellemző senkire az anyag után kutató legénység közt. A szerelmüket választót tam elrejtési kulcsnak. Egé­szen pontosan nem mást, mint Ki-tor szívdobogását. Ess a zaj. ami a beszédem közben hallható, Ki-tor szív­dobogása. » Mindent átvizsgáltak, fel­dúltak. Napokig elemezték az anyagot, de Za-arkai akkor már régen aludt, Ki-tor mel­lett a kunyhóban. A törzs varázslói mágikus varázsla­tokkal akarták visszatéríteni az életbe, de nem sikerülhe­tett. Egyedül Za-arkai tudta tudta volna megfejteni az információt. Az elrejtés technikai részletei is érde­kelnek benneteket, tudom. Nos, az ember két biohul­lámáról már az elemi isko­lában , tanultatok. Régi tan­könyvek alfa és béta hul­lámnak nevezik ezeket -Mi úgy nevezzük, hogy a piros é.s a' kék sáv. A piros sáv a pozitív, a ,kék sáv a negatív érzelmeké, s azt is tudjátok, hogy egyedül a mi civilizá­ciónk tudta megoldani az érzések pontos leolvasását. Műszerekkel . kimutatni az érzelmi helyzeteket, már a régi öreg civilizáció is tud­ta. Ám azt, hogy milyen tar­talom felel meg a műszere­sen, tehát formálisan észlelt Szikszai Károly rnjra érzésnek, sohasem. Mi tud­juk. ' 1 Azzal, hogy Za-arkait el­altattam. megakadályoztam, hogy rajta kívül más meg­fejtse az információt. Hiszen Za-arkai volt a legszerelme- sebb. Za-arkai és Ki-tor éber állapotban mért szívdobogá­sa olyan, hogy ez á sajátos­ság megvan minden szeret- mespár szívdobogásábán. Ezért: üdvözlet a szerelem­nek, üdvözlet azoknak, akik szerelemmel jöttek a Földre. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom