Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-24 / 46. szám

I

I

A kultúra ügye — az egész társadalom ügyi

Tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt sokan hitték, hogy a gazdasági gyarapodás, a társadalmi fejlődés, az életszínvonal emelkedése nyomán automatikusan növekszik majd a művészetek szerepe, a művelődés és műveltség presztízse, pusztán a társadalmi-gazdasági fejlődés hatására spontán létrejön a kiművelt emberfők sokasága, melynek társadalmi méretű kultúrája egyenlő a legmagasabb szintű ismeretekkel. Azután egyre inkább rá kellett jönni, hogy a szabad idő növekedése nem jelenti egyértelműen, hogy az emberek többsége ezt az időt önműve- - lésre, művészi élmények befogadására, alkotó tevékenységre fordítja. Sőt, kialakult az úgynevezett „második gazdaság” (háztáji, kiskert, iparengedély, másodállás), melynek nyomán még az előzőknél is kevesebb idő jut egyeseknek könyvre, színházra, mozira, tárlatra.

Szociológusok állapították meg, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez a művészetek tömegkultúrává válásának, az igazi értékek elterjedésének. De azt is világosan kell látni, hogy e konfliktushelyzet főszereplőinek alternatívája nem az, hogy szabad időben „vagy dolgozom, vagy művelem önmagamat”. Nem biztos, hogy ha ezek az emberek fölhagynának a konkrét termelőtevékenységgel, felszabaduló idejüket művelődésre fordítanák. Mai viszonyaink között a „második gazdaság” nem kevés hasznot hoz a társadalom konyhájára, s ha jól belegondolunk, az ebből származó személyi jövedelem jó része mégiscsak a környezet kulturáltabbá válását segíti elő: mind esztétikusabb és praktikusabb családi házak épülnek országszerte, kényelmesebb és szebb bútorokkal rendezik be őket, s ma már nem ritka az autó, vagy a színes televízió — egyszóval civilizációs Közegünk gazdagszik.

Fel kell ismernünk, hogy ellentmondás feszül a mii- részi produktumok és a közönségigény között, de konfliktushelyzet állt elő a művészet igényei, szükségletei és a fejlődés kínálta lehetőségek között.

Lasan egy évtizede, hogy éppen a társadalmi fejlődés követeite ki a kulturális politika hosszú távú, egész társadalmat átfogó reformját, melynek legnagyobb hatású programja a közművelődési törvény megvalósítása. Ebben az évtizedes munkában jelentős Szerepet kapott minden művészeti ág. Csakhogy egész művészeti életünket érintik a fejlődéssel összefüggő kérdések. Ilyen, minden műfajt érintő problematika például a művészi elkötelezettség és alkotói szabadság kérdése, a munkásábrázolás, a művészeti közérthetőség problematikája, az érték és szórakoztatás kérdésköre, a hagyományápolás és előrelépés ellentmondásai vagy éppen különböző ízlésformák kielégítésének és átformálásának gondja. De megvannak a különböző művészeti ágaknak a saját nehézségei is, emlékezzünk csak az elmúlt években, lezajlott színházi vitákra és az ország egész színházi életét megmozgató átszervezési hullámra; a könyvkiadás dinamikussá tételét célzó intézkedésekre; gondoljunk csak a filmátvétellel kapcsolatos parázs véleménycserékre; a képzőművészeti zsűrizés ellentmondásaira; a kiállításcentrikusság bírálatára, vagy a'decentralizálás megvalósulásának nehézségeire, a helyiséggöndokra, az objektumok hiányára, az állandósuló „átmeneti állapotokra”.

Ilyen konfliktusok és ellentmondások között kell megvalósítani a művészeteknek feladataikat — eljutni a közönséghez, formálni a társadalmi tudatot, az emberi személyiséget. Hogy minél jobban, hatásosabban sikerüljön, azért sokat tehet a kulturális politika. Annak felismerése, hogy szoros a kölcsönhatás gazdaság és kultúra között, hogy a művészetek érzékeny szeizmográfként jelzik a társadalmi struktúraváltás jelenségeit, mind hatékonyabbá teheti a kultúra, a művészet eredményeit, konkrétabban meghatározhatja mozgásirányait. Például ha mai gazdaságpolitikánk a kultúrát nem kölöncként fogja fel, hanem olyan saját belső hatóerői között tartja számon, mellyel jótékonyan segíti elő gazdasági és társadalmi viszonyaink fejlődését. Ahogy átrétegződött a gazdasági fejlődés eredményeként társadalmunk, úgy keresheti, s egyre inkább keresi minden művészeti ág intézményrendszerével, hatásmechanizmusának lehetőségeivel azt, hogy azonos alapról hogyan szóljon a különböző társadalmi rétegekhez, hogyan közeledjen az eléggé eltérő ízlésnormákhoz, hogyan találjon hangot a társadalom minden egyes tagjával.

Olyan fejlődési szakaszhoz érkeztünk, amikor a tartalmi és minőségi tevékenység erősítése lehet elsőrendű feladatunk. Az például, hogy a közművelődés igazi tömegprogrammá váljon; ’az. hogy a különböző művészeti ágak forrongásai után megújulva, tisztább hangon találjanak utat a közönséghez; az, hogy megteljenek a ma még gyakran üres színházi széksorok; hogy a képzőművészeti társulatok és verseskötetek, új hangon szóló könyvek ma még sokszor értetlenségbe ütköző igazi .értékei holnapra jó értelemben vett slágerek legyenek; hogy világosan kiderüljön, mely alkotás az igazi érték, az előremutató mű, s melyik az olcsóbb, a kevésbé hiteles: hogy helyreálljon az egészséges egyensúly — keresletben és kínálatban — katartikus művészet és szórakoztatás között.

Pozsgav Imre kulturális miniszter nyilatkozta nemrégiben : „Ez az ország rég elérkezett arra a fokra, amikor az embert nemcsak befogadóként, hanem alkotóként, közreműködőként számításba vevő kulturális politika kezdődik”. A program, a feladatmeg.ielölés egyértelmű és világos. Megvalósítása a helyi intézmények, alkotóműhelyek. műtermek munkája nyomán valósul meg. Társadalmi fejlődésünk mai fokán az igények fokozása és magas szintű kielégítése a feszültségek és nehézségek ellenére mind nagyobb feladat. A Központi Bizottság irányelvei azonban egyértelműen fogalmaznak: „Előrehaladásunk fontos feltétele, hogy tovább gyarapodjék népünk műveltsége. a közművelődés egyre inkább társadalmi ügy- gyé váljék. Széles körben kell tudatosítani a társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődés egységét”. Ez egyértelművé teszi, hogy kulturális politikánk megvalósítása nem csupán a kulturális területen dolgozó szakemberek, művészek feladata. Mindehhez egészséges gondolkodásra, közös összefogásra és hatékony munkára van szükség.

Tandi Lajos

A vita régóta tart. Méghozzá, akkora lendülettel, amilyenre aligha volt példa a magyar pedagógiai gyakorlat történetében. Úgy hisszük, egyelőre nem ül el, mert a jogosnak tűnő panaszlista egyre terjedelmesebbé válik. Szenved a tanár, kínlódik a diák. Ügy hírlik: az irodalom a legnehezebb tárgyak közti versengésben az első, vagy a még szintén „előkelő” második helyet szerezte meg magának. Az újságíró a hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolában gyűjtötte össze a nevelői, a tanulói véleményeket.

Toiróiács kell

a magyarórákra

Vajda Tózsefné

1

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a méltatlankodás — s ez nem helyi, hanem országos jelenség — érthető. A bajok ugyanis mindjárt a rajtnál mutatkoztak.

Íme a részletek Vajda Jó- zsefné — több mint két évtizede áll a katedrán — tolmácsolásában:

—- Az első csengetés után két héttel kaptuk meg a könyveket, azaz felkészülési, ismerkedési időnk sem maradt. Egy teljesen újszerű vállalkozás esetében ez bizony furcsa dolog. Természetesen nem maradtunk restek. Lelkiismeretesen áttanulmányoztuk a tantervet. Ennek összeállítója 'azonban nem azonos a késve megérkezett mű egyik társszerzőjével sem. Ebből következik az, hogy még az alapelvek sem egyeznek. Mi tagadás: jókorát csodálkoztunk, mert ilyen meglepetésre sem számítottunk.

Tegyük hozzá: a meghökkenés teljes mértékben indokolt, mert ebben az esetben nem tudta a bal kéz, mit csinál a jobb. Máig is sokan várnak választ a kérdésre: mindez hogyan történhetett meg? Miért feledkeztek meg a fokozatosság, a lépcsőzetesség elvéről, miért nem bocsátották vitára az az anyagot. Végtére is nem filléres ügyről van szó. A mate m a t i k a korszerűs í tés e

kísérletekkel, indult, ilyen tankönyvek is ’"egjelentek. A jobbító szándékú javaslatokat igényelték, s ezek figyelembevételével alakították ki a végső változatot. Nem néhány hónap, hanem hosz- szú esztendők során. Mi magyarázza akkor ezt a hirtelenséget, ezt az aligha leplezhető kapkodást?

2

Hallgassuk tovább a pedagógusokat. mert még jó néhány kritikai jellegű megjegyzéssel rukkolnak ki.

— Ügy érezzük, hogy a

lehetetlent kívánják tőlünk.

Kerékgyártó Katalin

Nekünk kellene' sikerre vinni egy olyan próbálkozást, amelyet képtelenség megvalósítani. Tanulunk mi is, alkalmanként egy-két órát is áldozva arra, hogy megtervezzük az órákat, hogy a hatalmas ismerettömeget bepréseljük az előírt méretű Procrusztesz ágyba. Ez kétségtelen sziszifuszi feladat, de nem hátrálunk, mert hiszünk abban, hogy egyszer csak elérjük a célt. Éppúgy folyvást nekilendülünk, mint a mitológiai hős, s legalább annyi kudarcot könyvelhetünk el. akárcsak ő. A szerzők jó szándékát nem vonjuk kétségbe, de azt tudjuk, hogy nem ismerik eléggé a tanulók valódi felkészültségét, teherbírókészségét. Valaha a tananyagcsökkentést szorgalmaztuk, most viszont a tudnivalók regimentjét zúdítjuk a fiatalokra. Olyany- nyira, hogy ezek zömét képtelenek befogadni. A feladatlapok az ismeretalkal- ma7ás szintjét követelik meg tőlük. Ez nem megy, hiszen nincs idő ismétlésére, gyakorlására, a szó- és írásbeli kifejeréskés 7ség fejlesztésére így aligha szeretik meg a Szépet, inkább riadóénak tőle.

Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik kolléganője, Kerékgyártó Katalin is.

— Esel énként öt-hat oldaliból kell zsugorítanunk a tanulnivalót, hogy legalább

valamennyire boldoguljanak. Azt illene tudomásul venni, hogy nemcsak irodalom van a világon. Most viszont ezzel a tárggyal foglalkoznak a legtöbbet — alkalmanként legalább két órát — a gyerekek. Jobban borzong'nak tőle, mint a matematikától és a fizikától. Mi viszont nem dobhatjuk sutba a könyvet. tanítanunk kel] akkor is, ha sok szempontból megkérdőjelezzük használhatóságát.

3

Egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a szerzők nem veszik figyelembe az életkori sajátosságokat, ez pedig olyan alapelv, amelytől' botorság eltérni.

— Catullus-órám kudarcba fulladt. A sikeréért mindent megtettem, mégis elmaradt. Tanítványaim kedvetlenül, idegenkedve, értetlenül néztek rám. Ebben nincs is meglepő, egy tizennégj' éves ifjú aligha érzékeli például az Éljünk, Lesbia! című vers sokkal idősebbnek szóló tanulságait. A fiúknak-lányok- nak azonban arra is válaszolnia kellett volna, hogy ebben a költeményben miként tükröződik az első század életérzése. Természetesen arra sem tudtak felelni, hogy ennek az alkotásnak mi köze van a ma emberének gondolkodásmódjához. Hozhatnám tovább a bosz- szantó példákat, de úgy vélem, ez,az egy is önmagáért beszél.

— Az első fejezet a művészet, a valóság és az érték összefüggéseivel foglalkozik. A tényeket olyan stílusban találja, mintha tizennyolc- tizenkilenc esztendős embereket informálna. Fogalmak tömegét veti hadba, sajnos eredménytelenül. Elsőseink ugyanis nem birkóznak meg az alap és. felépítmény kapcsolatával, a tudatformákkal. a művészet sajátos visz- szatükröződési módjával. Osztályozni? Képtelenség lett volna ebből a részből. Szerencsére azt a tanácsot kaptuk, hogy mellőzzük ezt.

— Néha rejtvénnyel trak- táinak mindannyiunkat. A Diákkönyvtár sorozatban nem jelent meg a beígért Odüsszeia. Nekünk viszont megfelelő szöveganyag nélküli is vennünk kellett. A könyv soronként tünteti fel az olvasandó egységeket. Ennek jelzése viszont hiánvz.ik a különböző fordításokból. Ezért aztán számolással is tölthettük az időt.

— A következménytől tartunk: a diákok fokozatosan elidegenednek az irodalomtól. Ez valamennyiünket töprengésre késztető, vészjelzés.

A* elsősök lényegében

ugyanezt fogalmazzák meg, mintegy nyomatékolva tanáraik megállapításait

Fülöp Andrea így kezdi:

— A szöveg nagyon nehéz, az idegen szavak szótára nélkülözhetetlen megfejtéséhez. Fárasztó az értelmezéssel bíbelődni. Nekünk nem szaknyelvi kifejezésektől hemzsegő tanulmányok kellenek, hanem olyan magyarázat, amelyet könnyen, minden különösebb megerőltetés nélkül elsajátítunk.

Hasonló húrokat pejiget Bányai Judit is.

— Nevelőink a tolmács szerepét is vállalják az irodalomórákon: magyarra fordítják számunkra az anyagot. Ezzel kell töltenünk az értékes perceket, mert különben mi semmire sem mennénk.

Bányai Teodóra sem tartozik az elégedettek közé:

— Minek az a rengeteg szakszó: mi nem irodalom- történészeknek készülünk, csak szeretnénk érezni, érteni a Szépet. 'Ilyen száraz megközelítéssel azonban aligha érjük el ezt.

5

Eddig a vélemények. A teljes egyetértésen túl ide kívánkozik még az újságíró — aki többek között magyar szakos középiskolai tanár, s hat esztendőt tanított gimnáziumokban — néhány megjegyzése is.

Csak dicsérni lehet a pedagógus kollégák nyíltságát, felelősségérzetét. Ök érzik, tudják a legjobban, hogy meg kell kondítani azt a bizonyos vészharangot. Nem vitatjuk az Oktatási Minisztérium és a szerzők jó szándékát, épp ezért kár volt így elhamarkodni ezt a tankönyvügyet, Hosszasabb, gondosabb előkészítés, szélesebb körű vita kiszűrhette volna a bántó hibák zömét. Az se szerencsés, ha tudományos kutatók — kivételek persze .ritkán akadnak — írnak olyan műveket, amelyekből tizennégy esztendős gyerekeknek kellene tanulniuk. Ezért kísért a teljesen felesleges, a legszükségesebbre szűkíthető szakmai zsargon, a szinte elviselhetetlen fogalomzuhatag. Aligha áll sokáig az az épület, amelyet silány alapokra emelnek. Ezekkel is baj van, mert a nyolcadik osztályokban még a régi tantervek szerint oktatnak. Így aztán azokat is mély vízbe dobjuk, akik egyáltalán nem tudnak úszni. Elgondolni is rossz, hogy mi lesz akkor, ha nincs elég „mentőöv”.

A maguk igazát védők az igényességre hivatkoznak Ez 'tiszteletre méltó, de akkor ezt a gyakorlatban is illene következetesen képviselni. Hát ez bizony nem sikerült nekik. A száraz, a nehézkességet szülő stílusjegyek mellett még vaskos figyelmetlenségből származó elemi hibák is becsúsznak — sajnos egyre-másra — ebbe az alkotásba. Olyanok, amelyek már az általános iskola nyolcadik osztályában is mellőzendők.

A szerzők egy helyütt így fogalmaznak, egy kissé vállalkozásukra is utalva.

„Az esztétikai hatás elsősorban a MEGFORMÁLÁS erejétől függ. Ha a MEGFORMÁLÁS nem sikerül, a legrokonszenvesebb erkölcsi, vagy politikai mondanivaló sem kelt élményt.”

Nos. ezzel a megállapítással tökéletesen egyetértünk

l’ócsi István

a

i

A három diák: Fülöp Andrea, Bányai Judit és Bányai

k*odora (Fotó: Szántó, Gyüryy)