Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-17 / 40. szám

Roliái Gyirgy

emlékmúzeuma

Gyulán

Fekvő nő

Századunk magyar művészete jelentős eredményeket ért el nemcsak a zenében és irodalomban, hanem a képzőművészetben is. Ez a folyamat tart ma is, értékek válnak maradandóvá. Köz- művelődésünk jóvoltából egyenletes országos elosztásban valósulnak meg az új gyűjtemények, emlékhelyek, melyek otthont adnak a klasszikus minőségnek. Gyulán a Kohán György Múzeumot tavaly nyáron avatták fel. Ezzel megint lényegesen gyarapodott az ország kulturális térképe. Hiszen a mostanában alapított múzeumok, gyűjemények: Zalaegerszegen Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Kapuvárott Pát- zay Pál, Szentendrén Herényi Jenő, Verőcemaroson

Gorka Géza, Badacsonyban Egry József, Zebegényben Szönyi István, máris népszerűek, kedveltek. Pécs az utóbbi években Csontváry- és Vasarely-gyűjteménye révén sokmilliós vendégsereget fogadott, s Szentendrén a Kovács Margit-gyűjtemény is régen meghaladta a milliós nézőszámot. Jellemző az

intenzitásra, hogy az alig néhány hónapja nyílt gyulai Kohán Múzeumnak a hazaiak mellett máris sok a külföldi látogatója — szovjet, román, lengyel, finn, kanadai, egyiptomi. japán bejegyzéseket olvashatunk a vendégkönyvben.

Kohán György 1910-ben születeti Gyulaváriban — 1931-ben Párizsban folytatta tanulmányait. 1930-ban rendezte első önálló kiállítását, melyet vásárhelyi, budapesti, gyulai bemutatkozásai követtek. 1959-ben a Műcsarnokban, 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg. retrospektív tárlatát. Kitüntették Tornyai- plakettel, kétszer is Mun- kácsy-díjjal és 1966-ban megkapta a Kossuth-díjat is. 1966. december 16-án abban a városban hunyt el, Gyulán, amelynek még 1965-ben felajánlotta életművét.

Grandiózus anyag ez, '600 festmény, 3000 grafika. A hatalmas kollekciót most katalogizálják. S jelenleg 130 alkotás van kiállítva. Élő anyag ez, rendszeresen cserélhető, tíz év is kevés, hogy átlapozza a közönség.

Kohán György drámai ereje valóban lenyűgöző. Az Alföld Derkovitsa ő. az egyetlen. aki egyéniségének csorbítása nélkül méltó módon folytatta Nagy István és Tornyai János festői eszményeit.

Nagy vállalkozás volt a gyulai Kohán Múzeum létrehozása, jó hogy megvalósult. Ez a legfontosabb lépés ahhoz, hogy művészete közkincs legyen.

Ház előtt

toson ci Miklós

Földeák János 70 éves

Az élő magyar Irodalom

egyik legismertebb alakja. Legalábbis az irodalom vL lágában és elsősorban az írók között. János bácsi, ahogyan elnéz villogó, vastag üvegű szemüvege fölött, ahogyan pipáját kezébe véve megkérdezi, hogyan vagy — az a pénztelen magyar író számára a legbiztatóbb szituáció. János bácsi ugyanis az állami mecénatúra vezetője, az Irodalmi Alap helyettes főnöke, majd fő főnöke vagyis: a pénzszűkében leledző író mindenkori megmentője. Volt! Mert most már nyugdíjban van. Most már egyszerűen csak magyar író ö is. Mint a többiek.

1910. február 20-án született munkáscsaládból. Könyvkötőnek tanult, ez a szakmája a felszabadulásig. De a munkásmozgalomnak már szinte gyerekkorában tagja. Első versei a húszas évek végén a pesterzsébeti újságban jelennek meg, és attól kezdve szinte a kor minden baloldali vagy tisztes polgári újságja közli verseit. Persze élsősorban a Népszava az, mely írásainak teret ad, és azok a szocialista antológiák, amelyek a harmincas években és ' a negyvenes évek elején megjelennek.

A szakszervezeti mozgalom vezető egyénisége a harmincas évek közepétől, a felszabadulás után függetlenített szakszervezeti titkár, vállalati igazgató, írószövetségi funkcionárius, rövid ideig az Űj Hang felelős szerkesztője, de mindig s elsősorban: iró.

Rengeteg novella jelzi a versek mellett, hogy János bácsi a minden percet lekötő komoly irodalomszervező munka mellett mindig tudott időt szakítani magának — hogy hogyan csinálta, ez az ő titka — az alkotásra is.

János bácsi 70 éues. Alkotó világa egy végleg letűnt történelmi időszakban indult és a szocialista Magyarország mai mindennapjaiig ér. Hatalmas híd az idő szakadékain át versekből, elbeszélésekből, regényekből.

Lakatos Menyhért

A hosszú éjszakák meséi

A paramisák ivadékai

t

Lakatos Menyhért emlékezetesen szép könyvsikerrel lépett a mai magyar prózaírók sorába: a Füstös képek című műve talán az első teljes igényű, művészi híradás volt a cigányság életéről, hagyományairól és szokásairól a modern magyar irodalomban. Személyesen megélt valóságról szólt akkor, és egyértelműen bizonyította teremtő képzeletének gazdagságát. Űj könyve éppen ennek a teremtő fantáziának kiteljesedett megvalósulása, figyelemre méltó eredménye. Az újonnan választott műfaj még kedvezőbb közeget nyújt a látomásteremtő képzelet áradásának: a mese valóságot és irreálist elegyítő eljárásai könnyen magukkal ragadják az olvasó örök emberi képességét, a csodát és a mítoszt személyiségtudatába építő hajlandóságát. A mese jelképes jelentésvilága, az objektivitástól könnyedebben elszakadó gondolati és érzelmi tartományai szabadabbak, tágabbak, és fezért az egyetemes igazság kimondására talán alkalmasabbak, mint a reális tér- és időközegben bonyolított regénycselekmény megszerkesztett sorsképletei és szituációi. A felnőtt olvasó is szívesen kalandozza be a mesék birodalmát, szívesen hiszi el; hogy. a jóság és igazság mindig elnyeri méltó jutalmát.

Többszörösen így igaz mindez, ha a csodákra vágyó olvasónak igazán értő kalauza van. Lakatos Menyhért jól ismeri a magateremtette birodalmat. Mesét mond. miként az élettapasztalatokból leszűrt bölcsességet mesékbe ágyazták keleti elődei, vagy hányódó ősei és sorstársai a hosszú. estéken és éjszakákon. Egy királyról szól a mese ez alkalommal, a paramisák királyáról, akit a. Mindenható öreg korában ajándékoz meg utóddal. Tőle reméli birodalma felvirágoztatását a gonosz és kegyetlen tanácsadókkal körülvett uralkodó. A természet azonban nem adja könnyen ajándékát: a királyné egy rákkirályfit szül, aki gyorsan növekedve türelemre inti szüleit. Hétszer fordul majd termőre a természet, mire a gonoszok elnyerik büntetésüket, az elnyomott szegények pedig szabadságukat, A királyné kíváncs sága miatt azonban vándorlásra kényszerül a fiatal király*!, akit közben egy csodálatos szerelem végleg emberré emelt. Évek múlnak el. a vándorló királyfi gyermeke is felserdül, erőben és vitézségben felnőtté válik, majd anyjával apja ke- * reséséré indul. Elvarázsolt tájakon járnak, meg kell küzdeniük erőszakos hatalmakkal, de mindenütt győz a fiatal herceg ereje és jósága. Rátalálnak végül az időközben elvarázsolt bujdosó fiatal királyra, és visszatérnek a paramisák birodalmába. A mesék törvénye szerint ,,aztán a hosszan tartó örömünnepek végtelen boldogságba folytak, mit nemzedékek nemzedékek után örököltek, és a sors. mi egykot kegyetlenül meg vámolta boldogságát a paramisák ivadéka’■ nak, visszaadott minden jót, mert szívükből kiűzték a gonoszt, mi a boldogság megrontója volt.”

Lakatos Menyhért leleményesen, merészen szárnyaló fantáziával bonyolítja a mese fonalát. Valóságos emberi érzéseket elegyít a csodák világával, de minden bölcs élettapasztalatot sugárzó, költői emelkedettségű mondatán átsüt a szabadság ragyogó eszménye. Egy valóságos nép sorsa sejlik fel a mesébe ágyazott küzdelmek és megpróbáltatások mögött, miközben egyetemessé nő a történet tanulsága.

Lakatos Menyhért könyvének címe egy egész mesefűzért ígér. A paramisák ivadékai egy sorozat első darabjának tűnik. hiszen a főcím (A hosszú éjszakák meséi) keleties mesélőkedvet jelez. Ügy véljük, hogy van mondanivalója a világról, az emberi életről, s talán mesélőkedve is megmarad” Olvasók továbbra is lesznek, akik hisznek abban, hogy a csodák költészete megszépíti az életet.

f.Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.)

Szalontay Mihály

E. NAGY SÁNDOR

MÓZES LAJOS:

A kérdőbiztos

történőiéi

K

ívülről a ház nem különbözött a falu módosabb portáitól. Ahogy a kutatásvezető mon- daná: parasztbarokk, a téesz-mel- léküzemágak első hőskorából. Manzárdtetős, erkélyes, kovácsoltvas kerítéses. Fehérre festett autógumik sora vezetett a kaputól a házig, benne begóniák darvadoz- tak. Sohasem tudtam megérteni, mi* élteti ezt a divatot, miért kell az autógumikat virágágyásként használni. Azért, hogy mindenki tudja, van autó a háznál, vagy pedig a különösség iránti vonzalom az ok? Volt időm ezen töprengeni,- mert kutya nem volt a láthatárom. Egy kérdezőbiztos élete merő izgalom és esetlegesség mindaddig, míg a ház gazdájával beszélni kezd. Nem úgy van, mint városon, a legtöbb ház kertkapuján’' nincs csengő. Ha van kutya: tiszta sor. Addig ugatja az embert, míg a ház gazdája elő nem kerül a ricsajra. Akkor elő lehet adni a mondókát: a televíziótól jöttem, egy rövid kis kérdőívre, ha ráérne a számunkra ... Fontos az utolsó szót többes számban mondani. Ahol a kutya nem a kapu -■ közelében ácsorog, ott bonyolódik a helyzet. Előbb meg kell rugdosni 'kicsinykét a kaput. Egyeneslel- kű kutya erre előrohan a ház mö- f gül, és csaholni kezd. De akadnak • sunyi kutyák is, akik bevárják, míg az ember felbátorodva a . csendtől, belép az udvarra, akkor . előrontanak, leszedni a nadrágot a hívatlan vendégről.

H

ogy semmi nem változott, beléptem a kertbe. A kaput persze nyitva hagytam magam mögött, ha mégis lesz kutya, és futni kell, ne akadályozzon, Ta- t\ pasztalatból ugyan tudtam, hogy V az utca felőli bejáratot a legritkább esetben használják a lakók, de láttam ott. egy csengögombot, gondoltam, nem árt, ha idegen

létemre riasztom őket, hogy jövök. Megnyomtam jó erősen, és vártam. Nem hallottam, hogy csüngne, így aztán elindultam a hátsó bejárat felé.

Á férfi szembejött velem, mintha a lezárt redőnyök mögül leselkedett volna eddig. Arcán több napos borosta sötétlett, barna katonaing lógott rajta, sietősen kaphatta föl magára. Elmondtam a mondókámat, mit akarok, honnan jöttem, közben figyeltük egymást. Nekem már rutinból is ment, mert több száz kérdőívet megcsináltam már. Ő meg inkább a kérdőíveket bámulta a hónom alatt, olyan lehettem azzal a dossziéval, mint egy adóvégrehajtó. — A televíziótól? — kérdezte hitetlenkedve, és elkezdte begombolni az ingét, mert azért egy ilyen nagy cégnek kijár a rendes öltözet. — És mit akar tőlem a televízió? — kérdezte fájdalmas arccal. Az első percekben csak kevesen értik meg, hogy nem riportot készíteni jöttem, hanem csak egy nyavalyás kérdőívvel házalok, ami eltart tizenöt-húsz percig, de aztán semmi gondunk sincs egymással. Nekem kifizetnek hatvan forintot a központban, ő pedig elmondhatja, hogy tetszett-e a „Hosszú, forró nyár”, vagy nem tetszett.

— Olyan statisztikaféle ez — szabadkoztam, mert ez a szöveg eddig mindig bevált. — Pár egyszerű kis kérdés.

T

étován bólintott, intett, hogy kövessem. A bejáratnál

Moszkvics állt, de cefetül összetörve. A motorház felgyűrődött, mint a tangóharmonika. A báránybőr ülésen tyúk kotkodácsolt. Bent a házban erős szag volt. De annyira erős, hogy alig tudtam levegőt venni. Talán disznót tart a földszinten, gondoltam megilletődötten. Csak utána hallottam meg a szapora csipogást. Ügy, szóval csirkét keltet

A szagot fenn, az emeleten is éreztem, de már elviselhetőbben, A szobában félhomály volt. Minden redőny le volt eresztve, egyetlen napsugár sem hatolhatott be illetéktelenül. Műanyag virágcsokrok csüngtek a falon, valószerűtlen színű rózsák, orgonák és tulipánok. A padlón pedig annyi üres borosüveg, mintha itt lenne a falu üvegvisszaváltója.

Egy kérdőbiztos igyekszik minden helyzetben úgy viselkedni, mintha a lehető legtermészetesebő rendben volna minden. Nem kezdheti azzal, hogy mi van magával, ember! Pedig legszívesebben megkérdezné. Kiteregeti a kérdőívet, cetlijeit, és vár. Az emberek többsége szívesen beszél a bajairól. Ennek az embernek pedig lehetett egy egész falura való baja.

— Iszik valamit? — kérdezte csendesen. Már majdnem rábólintottam. amikor folytatta: — Mert én sajnos nem ihatok, tele vaavok. gyógyszerrel — és elvett az asztalról egy Seduxenes csomagot, majd egyet csak úgy, víz nélkül, lenyelt.

— Család? — kérdeztem óvatosan. Lehajtotta a fejét. A kezével mutatta: elmentek, elment mind. az összes elment. A fotelben ültünk az asztal mellett. A kettős ágy fölött, a falon ott függött az esküvői képük. Ä" férfi frakkban, és fehér kesztyűvel, arcán határozatlan, gyermeki mosoly. Mellette pedig egy olyan nő állt, mint amilyet nyugati magazinokban is ritkán látni, nagyon arányos testű, fekete hajú, fekete szemű szépség. De nem is a szépsége volt lenyűgöző, hanem az esküvői maskara fölött is uralkodó kemény akarat. Ha én vagyok a fotós, megkérdezem a nőt, mit vétett neki ez az ember, hogy hagyja magát elvenni általa. Bólogattunk csendesen. Műanyag kakukkos óra állt a sarokban. Féltizet mutatott.

— Gyerekek?

M

utatta, kettő volt, elmentek azok is. Harangoztak. Néztük egymást. - Felkapcsolta a villanyt, ezzel is jelezve, ne vegyem nagyon a szívemre, végezzem csak a dolgomat, amiért jöttem. Az ajtó fölötti berámázott, képen ők ölelték egymást, a Halászbástya környékén készült a fotó. Nem voltak díszesen felöltözve, de ugyanaz volt az alapállás, mint az esküvői képen.

— Televíziója van? — kérdeztem óvatosan. Elbiggyesztette a száját: — Mióta elment az asz- szony, nem nézem.

És attól kezdve, bármit kérdeztem. mindenre ez volt a válasz. Minden így kezdődött: „mióta elment az asszony, azóta ... ”, „két hónapja ment el, azóta .... ”

Szerettem ezt a kérdőívet. Csak annyit akar megtudni, amennyit valóban megtudhatott. Mikor nézi, mennyit nézi, mi az. amiből többet igényelne, mi az, amit sokall. Egyszerű, könnyen megválaszolható kérdések, érezni möaöt+ük a ■ mérhetőség választékossáeAt. Mert vannak monstre kérdőívek is, amik nem néznek se istent, se embert, fapofával elrabolják a kérdezett idejét, némelyiket négy-öt óra hosszat kell kérdezni, és olyan vastag, mint egy könyv. Kérdeztem is egyszer egy kollégámat-, mit tenne, ha valaki beállítana hozzá • egy ilyennel: — Kirágnám, hogy a lába sem érné a földet — mondta mosolyogva.

P

eregtek a kérdések, szorgalmasan írtam a férfi válaszait, persze refrén nélkül. Közben. néztem a szobát, a vitrint. Jól berendezett életük lehetett volna. Porcelánfigurák, a Lúdas Matyi, a kardját méricskélő huszár, a fogfájós kutyus, a szárnyaló sirály. Egy kazalnvi budapesti emlék, mű-, anyagból, rézből, üvegből.

Merev arccal válaszolgatott, a Seduxen megtette a magáét. Csak egyszer mosolyodott el, amikor kedvenc külföldi filmsorozatáról kérdeztem.

— A „Hosszú, forró nyár” lett volna, ha az asszony nem aznap megy el, amikor ezt játszották — mondta szégyenlősen —, mert hát így nem láttam a végét.

Pe azért beírtam neki azt is. Mert ha a kérdőív kibírta, hogy azt a bánatot ne örökítsem meg. akkor ezt a kegyes hazugságot is megérdemli. A faluban mindenkinek a ..Hosszú, forró nyár” tetszett a leginkább az utóbbi idők terméséből, hát ne legyen ő sem mostohagyerek.

Hogy végeztünk a kérdőívvel, felálltam. Összepakoltam, ismét hasonlítani kezdtem egy adóvégrehajtóhoz. Lekísért a kapuig. Hunyorgott a napfényben, mint egy bagoly. Mondtam neki, hogy kitalálok, ne fáradjon miattam, de jött. Azt hittem, udvariasságból teszi. Amikor búcsúzlcodtunk a kapunál, megszorította a kezemet, kicsit maga felé húzott.

— Nehogy azt hidd. nem tudtam végig, hogy tőle jöttél. Ö küldött — mondta, erősen nézett rám, szinte gyűlölettel, szemeiben ismeretlen őrültségek fénylettek —. mondd meg neki, hogy mindent megbocsátottam és várom.

B

ólintottam, erre elengedte a kezemet. Mentem a falu főutcája felé, tűnődtem, milyen szerencsém van, hogy csak a végéé jött rá. Amikor visszanéztem, még mindig ott állt a kapuban diadalmas arckifejezéssel.

{

\

<1

j

j

I