Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-16 / 39. szám
Új magyar film: Bizalom A boldogság illúziója Kiskörei pillanatképek Művelődni, szórakozni — egy „ház" nélkül... Az előtérben egy szerelmi löi'ténet, mondhatnám azt is, szokványos családi háromszög, amelynek sajátos lélektanát mozgalmi háttérrel igyekszik hitelesíteni Szabó István Bizalom című filmjében. Amely címével ellentétben nem is annyira a bizalomról, mint inkább annak ellentétéről, a bizalmatlanságról szól. Legalábbis ezt véltem kiolvasni a film utolsó jelenetsorából. De kezdem az elején, mert hogy maga a film is egyenes vonalú, mentes mindenféle formabontástól. A dramatur. giailag kitűnő alaphelyzetben két idegen ember váratlanul arra kényszerül, hogy egymás mellett, sőt egymással éljen egy fedél alatt.' Pontosabban egy albérletben, idegen iratokkal, naivan sematikus, konspirációs szabások szerint. A mozgalmi kapcsolatokkal rendelkező Jánosnak felesége van, akivel nem találkozhat, 'Katának pedig férje, akit valamiért keres a rendőrség. A két ember utasításokat és iratokat kap, s ettől kezdve, mint erdélyi menekültek és házasok élnek. Élnek? Félnek, rettegnek Inkább. Miközben kifuló idegrendszerűkkel gyötrik egymást, kapcsolatukban eluralkodik a bizalmatlanság, míg végül is szörnyű félelmükben közös menedéket keresve megajándékozzák egymást a szerelem, a boldogság illúziójával. Nem véletlenül hangsúlyo— Ibolya! Ibolya! — szállt a hang a kerten át, az asszony az alacsony konyhaajtóban állt, tenyerét kerek-fényes homloka elé tartotta, hogy elhárítsa szeme elől a napot. — Ibolya! — kiáltotta megint, aztán fülelt a rezzenetlen csendbe. A hang szállt a fényes levegőben,. átrepült a csuhéjból font alacsony kerítés fölött, mely elválasztotta a lejtős udvart a konyhakerttől. A nyári melegben vastag növények búslakodtak a parazsas földben, sápadt tökök, göcsörtös uborkák hevertek a talajon, mint valami állatok, a túlérett paradicsom égett szárakon lógott alá. A lány nem került elő. A fészer zugában körtét rágcsált, arfnyira magába mélyedt, sokáig rtem is hallotta a hangot. Poros kis lábujjait nézegette. nevetgélt, ahogy azokat mozgatta, mintha belső zenére zongorázna velük. — Ibolya! — csapott be hozzá a hang, hirtelen elejtette a körtét, kivágódott a fészer ajtaján, és az uborkák és tökök felett röpült a kér®,Nwüsm 1980. február 16., szombat zom az illúziót, hiszen Szabó István filmje épp azon a ponton válik izgalmassá, amikor érzékeltetni tudja, hogy az egy menedékhelyre kényszerült két üldözött ember csak látszólag találta meg egymást, s önmagát. A totális bizalmatlanság közepette ugyanis nem alakulhat ki közöttük a bizalom, s még egymás előtt is többszörös szerepjátszásra kényszerülnek. A rettegést, a fellángolást, a színlelést sokszínű és hitelesnek tetsző képsorokban ábrázolja a rendező, s az előtér, vagyis a szerelmi történet mögött döbbenetét keltő a jelzésekben, utalásokban jelenlevő történelmi háttér is: a háborús télben didergő sorbanállók, az üldözötteket kereső reflektorok fényei, a vonuló zöld és fehér egyenruhások és a Szabó István kelléktárából oly megszokott és kedves, döcögő sárga villamosok. Ezek után már leírhatom a fentebb említett utolsó jelenetsort, amely szinte mellbe vágó képekkel mondja el, hogy a túlzott titkolózás, a szerepjátszás, a bizalmatlanság mintha túlélte volna a történelem színpadáról lesöpört régi rendet. Kata az igazolóbizottság előtt nem tudja igazolni önmagát, s elveszti Jánost is. A bizalomnak-bizalmat- lanságnak érdekes, izgalmas kérdéskomplexumát kínálja a , történet, mégpedig igényes, célratörő rendezésben. ten át, varkocsaf a hátán ugráltak. — Hol bújkálsz, kislányom? El kell szaladnod a boltba piros paprikáért. És igazítsd meg ezeket a var- kocsokat a fejeden, porold le a szoknyádat! így nem lesz belőled színésznő! De az lett belőle. Félszegen, de büszkén állt a felvételi bizottság előtt, csöndesen, elszántan mondta a versét és fölvették a főiskolára. Ott is meghúzódott, csöndesen tanulgatta, csöndesen elmondta a szerepeit, tanórai szerették, „semmi különös”, gondolták, de a fényes varkocsok mindenkit megbabonáztak, ahogy ugráltak a hátán. Hamar filmszerepeket kapott^ mert úgy tudott ülni. Úgy tudott ülni, csöndesen, mint gyerekkorában a fészerben. így ült most a filmeken, így ült repeső var- kocsokkal az udvar kis padjára, a konyhai cselédszékre. vagy egy nádszékbe. Pótolhatatlan lett. Senki se tudott úgy ülni, ahogy ő. Kapkodták a filmgyárban — ezt a. szerepet is ő játssza. — Nem kell csinálnod semmit, csak ülj. És Ibolya ült, egyszerűen, magába mélyedve. Tele lett arcával a film, a mozik előcsarnoka, szomorútisztán nézett az emberek szemébe. Az emberek szerették nézni a szemét, a század hajszája közepette, autóigaz, hogy a film felszínén játszódó szerelmi motiváció túlságosan kimódolt, példázatszerű, de izgalmas és továbbgondolásra késztet a befejezés még akkor is, ha oz általánosítás szintjén szól a morális emberi kapcsolatok egyik nélkülözhetetlen tartóoszlopáról, a bizalomról. Még jobb, még izgalmasabb lehetett volna a film, ha az alkotók nem konspi- rálják agyon hősük mozgalmi kapcsolatát. Legalább mi, nézők tudnánk, hogy az általánosságokon túl mit csinál, miben vesz részt ez a bizonyos Bíró János. Mint ahogyan hasznos lenne megfelelő információ birtokában dönteni arról is, vajon kényszerből, gyávaságból vagy valamilyen felsőbb parancsnak engedelmeskedve tagadta meg Kata a segítséget az üldözöttektől. Gondolom, hogy a „parancsra tettem”, avagy éppen a „parancsra nem tettem” védekezés morális értelemben sem akkor, sem ma nem fogadható el. Nem beszélve arról a kézenfekvő igazságról, miszerint a legfegyelmezettebb ellenállás, illetve konspirativ mozgalmi tevékenység sem nélkülözhette — és nem nélkülözheti ma sém! — á bizalmat. Az óvatosság volt a kö. telező és nem a bizalmatlanság. A rendező a korábbi filmjeiből megismert és oly népszerűvé vált líraiságot most kihegyezett drámai szituációkká cserélte fel. Ez a realizmushoz közelítő stílusváltós egyértelművé tette ugyan a történetet, a mondanivalót — azt, hogy félelem közepette, bizalom nélkül nem lehet élni —, de ugyanakkor mesterkéltnek, túl poentírozottnak tűnik a cselekmény, amely a vetítés idejére leköti ugyan a néző figyelmét, ám maradandó élménnyel kevésbé szolgál. A két főszereplőnek — Bánsági Ildikónak és Ando- rai Péternek — voltak ugyan nagyszerű pillanatai, ám a túlfűtött történet különleges atmoszféráját nem sikerült töretlenül hitelesíteniük. Elsősorban a forgatókönyv hibájából. Koltai Lajos nyomasztó hangulatot kifejező szobabelsőit, szenvedélyeket tükröztető közelképeit megőrzi az emlékezet. vásárlás, anyagi ügyeskedések. családi öldöklések közepette jó volt az ülő lány tiszta szemébe nézni. A színházban, ahol szerződése volt, játszatták, játszatták, de nem tudott olyan sikereket elérni, mint a filmen, ahol csak ülni kellett. — Halk a hangod, Ibolya ;— mondta neki a rendező. — Nem jön át a rivaldán. — Mit csináljak? — Emeld meg a hangodat, Ibolya. A rivaldán át kell jönnie a hangnak. Ibolya megemelte a hangját. Állt a színpadon, megemelte a hangját. — Annyira fölemeled a hangod, Ibolya, hogy hamis. — Ti mondtatok, hogy emeljem meg a hangom. — Mi mondtuk, nem mi mondtuk. így hamis a hangod. Most átjön a rivaldán, de hamis. Ibolya nem tudta, mit csináljon. Ha csöndesen beszél, nem megy át a rival Szombat délután három óra. A hatalmas, váróteremszerű vendéglő valamennyi asztalánál valamennyi szék foglalt. Néhányan kint, az ajtó előtt álldogálnak, be- bekurjantva az arrafelé kószáiét néhány tréfás szóval, egy-egy üveg sörrel. Szombat délután három óra körül valószínűleg egyetlen falu kocsmájában sem szokatlan az efféle látvány. Érthető is. hiszen a fárasztó hét végén kinek ne esne jól egy kis társasógbéli kikapcsolódás legyen szó bár mozi. avagy könyvtárlátogatásról. a művelődési ház valamelyik szakkörének, klubjának foglalkozásáról, egy jó kis diszkóról, vagy éppen a presszóról, bisztróról, ahol jólesik elücsörögni, néhány jó ízű szót váltani. Baj csak akkor van. ha ez utóbbi lehetőség mellől jórészt hiányzik az előbbiek sora. Mint ahogyan esztendők óta így van ez Heves megye egyik nagyközségében: Kiskörén. 0—0 Kiss Endréné, a körei Tisza étterem egyik fiatal íel- szolgálónöje órák óta sürüg- forog a vendégek közt. Készséggel felel az alkalmi érdeklődőnek is arra a kérdésre, vajon hogy tölti .szabad idejét a helybéli ifjúság. — Ha jól emlékszem, lassan negyedik esztendeje annak, hogy vastag lánc került a mi művelődési házunkra, mert életveszélyessé vált. Azóta bizony a kicsi — és éppen ezért egyéb foglalkozásoknak rendszeresen helyet adni nem tudó — könyvtáron kívül jószerivel csak a két étterem kínál szórakozási lehetőséget. Véletlenül sem szeretnék álszent lenni — teszi hozzá —. a bevétel nem jön rosszul. Na, meg korábban sem kongott soha az étterem, de azért csak más. ha egészen fiatalok is rendszeresen ilyen helyre járnak, s mondanom sem kell, hogy nem csak a heti két alkalommal való mozi kedvéért. Ahogyan a további beszélgetésből kiderült, a Debrecenből, tehát nagyvárosból, ideszármazó fiatalasszony igazán illetékes a vélemény- adásra. Nemcsak szakmája dán, ha hangosan, hamis lesz. Keserű lett. A filmen milyen egyszerű volt. ülni. és kész. Varkocsait szorongatta keserűségében. Utálta magát, utálta a színészeket, a játékot, mely elveszi a természetesség élét. így játszott, keserűen. Nem törődött a hangjával, mondta a magáét. Lesz, ami lesz, ő nem fog kivetkőzni magából, csak azért, mert néhány művészkedő rendező azt akarja. — Nagyszerű! Ibolya nagyszerű! így csináld mindig! Mert ez az igazi! Megtaláltad a hangod! Ez a keserűség. .. a huszadik század hangja. Maradj ilyen keserű. Ibolya keserű maradt, mondhatni fanyar. Fanyar lett a hangja, a szájállása, a ruháját fanyarul hordta, karjait fanyarul maga elé ejtette. — Még a varkocsaid kéne levágatni, ne haragudj. Nem akarok beleszólni a okán. vagy azért, mert van mit mivel összehasonlítania, hanem azért is, mert évekkel korábban egyik legaktívabb tagja volt a művelődési ház tánccsoportjának. — Bolondja voltam a népi táncnak — vallja be. — Csak a gyerek miatt hagytam abba. De nehéz volt ám otthagyni a jó társaságot. Persze j»iás volt akkoriban, hiszen volt egy biztos hely, ahol otthon érezhettük magunkat. nem úgy. mint most. Pedig valószínűleg a mostani srácok is s ívesen járnának a művelődési házba. Ha alkalmanként ugyanis van egy-egy éttermi rendezvény — leggyakrabban persze diszkó, mindig nagyon nagy az érdeklődés. A fiatalasszony ezzel a véleményével nem áll egyedül. A nyugdíjazáshoz közelítő Kovács Endre az elmondottakra szintén bólogat. — Ami szórakozásunk van. az csak a tévé, a könyv, na és persze a munka — folytatja az előbbieket sűrűn. helyeslőén pislogva, — Persze az én foglalkozásom a kenyérsütés, ami ugye nem túl sok időt hagy a kikapcsolódásra, de azt hiszem, a kevés ..szabadságot” változatosabban is el lehetne tölteni. Négy-öt esztendővel ezelőtt például jártak Körére a kultúrházba még fővárosi színészek is, akiknek ' a műsorára szívesen ellátogatott az idősebb korosztály is. Na nem azokra a bizonyos haknibrigádokra gondolok (hiszen ma már a vidékiek is tudnak különbséget tenni). Hanem például szívesen emlékszem egy-egy Petőfi-, vagy József Attila-estre. Ilyen előadásokra bármikor lenne kedve az embernek otthonról kiruccanni. Nem is igen értem, hogy ha nótaestet, táncmulatságot lehet, miért nem lehet ilyet is a két étterem valamelyikébe szervezni? Oláh János, a „nem létező” művelődési ház megbízott tiszteletdíjas vezetője, akit voltaképpen illet az előbbi kérdés, erre széttárja a karját. — Hiába, betyárul meg vagyunk mi, köreiek szorulva — rázza fejét. S mondatán, mozdulatain is érezni, ilyen helyzetben sem fásult magánéletedbe, 'de ilyen var- kocsokkal nem játszhatsz el mai darabokat, O’Neillt, Albeet. Tenesse Williamst. — Vágjam le? — Vágd le. Ha rám hallgatsz, levágatod őket. Ibolya levágatta a varkocsait — nagy színésznő lett varkocsok nélkül. Haja simán, egyszerűen hullott alá keserű arca mentén — nagyon nagy színésznő lett. Ke. serű is. sírni hajú is. a közönség és a szakma is oda volt tőle. A filmekben most is csak ült, elnézett fáradtan a fiatalos messzeségbe, szójával fintorított egvet. Mint egy agyilag sterilizált báb. érzékeltette a század emberi, női tragédiáit. — Mi lett belőlem? — kérdezte a rendezőtől. — Nagy magyar színésznő vagy. Az vagy. — Az vagyok? — kérdezte révülten. mintha lelki kábítószeren élne. — Az — felelte a rendező. — Nem kell játszanod. Létezned kell, úgy. ahogy csak te tudsz létezni. Újságírók vették körül, kollégák, rajongók, barátok. Ö egyszerűen, főlehajtva állt az öltözőben, a virágok elborították. Egyszerűen főlehajtva állt a színpadon, a közönség tombolt. Már mozdulni se mert. — Nem kellene játszanom? — kérdezte csöndesen, bizonytalanul a rendezőjét. — Isten őrizz! Hova gondolsz? Mi lenne, ha játszanál? Eltörnéd azt' a belső csöndet, ami olyan egyedülálló benned. (Folytatjuk) még bele sok lelkesedést igénylő munkájába. — Fiát műsoros estekre,.' főleg komolyakra, bizony nehezen van lehetőség. Igényes művészek ugyanis, hiába kérjük, nem vállalják úgymond a .kocsmai” fellépést. Az igénytelenséget meg mi nem vállaljuk csak azért, hogy névleg elkönyvelhető legyen valami. Igaz, nagy ritkán vannak kellemes kivételek. így emlékezetes volt az itteni Kovács Káli-est. De hát akkor hogy is. mit is ház nélkül? E mondat szerencsére csak látszólag szónoki, mert többen vallják Körén Oláh Jánossal együtt, hogy addig is kell valamit a művelődés, a kulturált szórakozás ügyében tenni, míg egy új épületre valamilyen kilátás nem mutatkozik. Az á’ lalános iskolában, a pórt- ház.ban, felvonulási épületekben, most is kilenc klub, szakkör dolgozik. A fotós, az. irodalombarót. a barkács, a népi díszítő, a táncos csoportok mellé újakat is szerveznek, ígv például mostanában a teniszklubot, vagy éppen az újjáalakult ifiklubok Ez utóbbiban majd száz taggal számolnak, s amennyire lehet, biztosítják a tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket is. Les^ itt ez meg az. Igaz. a helyszín, amelyet nemré! alakítottak ki ,— ugyancsak egy felvonulási épületből — kissé távol esik a községtől. .. Hát igen. ismét csak a központ hiánya. . . Bár a jó példa az új csoport előtt készen áll. Mackó László, a már eddig is több alkalommal díjazott néptánccsoport vezetője, az új tervekkel is bizonyít. — Az eddig már megismert szlovén, ukrán táncok mellé az idén székely pontozott ritmusú táncot tanulunk. A legközelebbi megyei bemutatóra készülünk ezzel. A távolabbi tervekben pedig az is szerepel, hogy a nfvó- sabb munka érdekében kezdeményezzük egy három megyére szóló munkaközösség kialakítását, remélvén, hogy ebben mi, köreiek is érdemben részt tudnánk venni... Művelődés, szórakozás egy ..fellegvár”, régi szóval a kultúra igazi otthona nélkül? Nos, a kissé ellentmondásos kiskörei pillanatfelvételek után is úgy tűnik, a megoldásra kis jóakarattal van remény. Németi Zsuzsa A népfront és az oktatáspolitika A Hazafias Népfront megyei művelődéspolitikai bizottságának oktatáspolitikai munkacsoportja ebben az évben sokoldalúan szeretné támogatni az iskolai nevelő tevékenységét. Az országos tanács titkársága módszertani útmutatót adott ki, amelynek célja a szülői munkaközösségek hatékonyságának erősítése. Az első félév folyamán felmérés keretében vizsgálják majd meg, hogy ezt miként sikerült hasznosítani. A szülői munkaközösségek összekötő tanárai és választ- m'ónyelnökei részére fórum- jellegű összejövetelt tervez, nek. Ekkor azt vitatják meg. hogy mit tettek az ok- tatásoolit'kai párthatározat megvalósításáért Képet alkotnak arról is, hogy a gyöngyösi járás területén működő SZM-klubok hogyan működnek. Több más szervvel együttműködve, a családi életre nevelést is meea'anozottab- bá óhajtiák formálni. Az Iskola televízióval együttműködve a tévé Családi Wir adásaihoz kaocsolódó klubok munkáját is figyelemmel kísérik a gyöngyösi és a f u* zesabonyi járásban. Márkusz László Gyurkovics Tibor: A TOTEM
