Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-12 / 9. szám

Nagy szükség van a munkájukra Nem könnyű elképzelni, hogy az ellenőröket bárhol is kitörő örömmel fogadják. Általában még az olyanok is hú­zódoznak tőlük, akiknek voltaképpen semmi dolguk sincs velük. A „belső ellenőrök”-ről van szó. akikről a Népújság az 1980. január 5-1 száma, a fenti címmel, vezércikkben foglal­kozott. Többek között így: ..A belső ellenőr tevékenységéből eleve következik, hogy — ha jól dolgozik — feltárja a belső zavarokat, az előírások, a szabályok megsértését, esetleg joaszabályok be nem tartására, visszaélésekre is fényt de­ríthet”. De vajon ki tapsol annak, hogyha netán hibát találnak a munkájában és ki is mutatják? A belső ellenőrzés felada­tához tartozik a vezetés esetleges hiányosságainak megálla­pítása is. ,.. . .amire a vezető, mintegy saját munkája kont­rolljaként is alapozhat. A gyakorlat azonban sok helyütt arra mutat, hogy ha ez a kontrolil hibákat tár fel. . . .akkor (az ellenőrzés) munkájára nem tartanak különösebben iaénvt. Az esetek hányadában ezt nem közük a belső ellen­őrrel. mindössze: nem kedvelik” „.. .a fizetésemeléskor sem rá gondolnak elsősorban — miért is, hiszen legutóbb is ki­teregette azt a csúnya (levet,” Kétségkívül: a belső ellenőr nincs valami rózsás hely­zetben, Ha ugvaftis: nem tárja fel a hiányosságokat kellően, akkor nem végezte el jól a feladatát, ha viszont megálla- pítia a hibákat, akkor amolyan „nem kívánatos” személlyé válik Ne nézzük az ellenőrökéit sohasem ,.mumus”-nak. hiszen munkájukra igen nagy szükség van. Azt is tudnunk kell. hoev az ellenőrök, nemcsak a néovagyon, hanem az egyes emberek jogosan megszerzett értékei fölött is örködnek. Gondo’ok itt a vásárlókra is. Segítsük tehát mindig az el­lenőrzés tevékenységét és támogassuk a munkájukat minden tekintetben. Dávid József. Gyöngyös A gyermekév után is törődünk a gyerekekkel A jégpálya nem disco-parkett Előadások háztáji termelőknek UszófanioSyam és balettoktatás Adácson Aldebrőn, Kaiban. Feldeb- rőn, Kápolnán és még több községben a zöldség- és gyü­mölcstermesztés témakörei­ből hangzanak el előadások. A sertés- és vágómarha-te- . n.vészíes és -értékesítés prob­lémáiról Besenyőtelken. Egerfarmoson. Nagyúton. Po­roszlón. Ü.jlőrincfalván kerül sor ilyen rendezvényekre. Szihalmon és Besenyőtel­ken a háztáji gazdaságok, házikertek növényvédelmé­nek kérdéseiről esik szó. Fü­zesabonyban és Mezőtár- kánvban a méhészek és a nyúltenyésztők hallhatnak szakmai tanácsokat. Az ál­lattenyésztéssel foglalkozó szakcsoportok tagjai állat­egészségügyi. takarmányozá­si ismereteket is kapnak. A zöldségtermesztők a fóliás és primőr áruk termesztésétől kezdve a növényvédelemig szintén több hasznos dolog­gal ismerked~'‘,K meg. Császár István Füzesabony Az adácsi művelődési ház eddigi tevékenységével nem­csak a helyi, hanem a felet­tes szervek is elégedettek. A művelődési otthon jelenleg három klubszobával, egy nagyteremmel, két öltözőhe­lyiséggel, előcsarnokkal és irodával rendelkezik.. A ház vezetője és gondnoka füg­getlenített. Rajtuk kívül hét tiszteletdíjas dolgozó segíti a közművelődési programok megvalósítását. Egy-egy klubszoba meglehetősen sok­féle feladatot lát el„ hiszen itt működnek az ATI és a nyelvtanfolyamok is. A jö­vőben felújításra szorulnak a tárgyi és technikai eszkö­zök. Korszerűsíteni kell a fűtést is. A nagyteremben rendezik meg a színházi elő­adásokat és a balett-tanfo­lyamokat is. A már említett ATT-oktatáson az elmúlt év­ben 15-cn végeztek, s ha­sonló létszámmal indul az idén az új kurzus. A, német nyelvtanfolyam 19 hallgató­val kezdte munkáját, okta­tás jelenleg is folyik. Balett­ra 73 gyermek jár, a célja, hogy fejlesszék a gyermekek testkultúráját. 1979-ben a felnőtteknek hat, gyerme­keknek öt színházi előadást tartottak neves művészek részvételével. Sikeresen dol­gozott a magnósklub is. Az idei tervek is elkészül­tek. Újdonság. hogy egy négy részből álló KISZ-elö- adássorozatot, képzőművé­szeti programokat, csillagá­szati előadásokat, sportvetél­kedőt és úszótanfolyamot is szerveznek. A Megyei Műve­lődési Központ anyagi se­gítségével dolgozók gimná­ziuma is indul az otthonban. Baranyi Imre Gyöngyös Vízműtársulat Aldebrőn és Tófalun Még egyszer a pesti Vigadóról A Népújság nemrégi szá­mában Hírt adtak arról, hogy tavasszal nyit a pesti Viga­dó, s -újra a közművelődést fogja szolgálni. A rövid tu­dósítás utolsó bekezdése így kezdődik: „A Dunáról néző, eredetileg Feszi Frigyes ter­vezte felújított műemlék- épület földszintjén — mint egykoron — hangulatos sörö­ző kap helyet...” Az épület­ről a történelmi hűség ked­véért mondjuk el azért a kö­vetkezőket. A Vigadó Pol­lack Mihály tervei alapján épült 1828—32. között tánc- mulatságok, a társasági élet és a zenei élet céljára. Ö is építtette fel. Azonban ezt az épületet 1849-ben Heutzi osztrák tábornak' Pest ostro­makor ágyúival elpusztíttat- ta. Ezen épület alapfalaira tervezte meg újra a Pesti Vi­gadót Feszi Frigyes, amely­nek felépítését hosszú és küzdelmes tárgyalások előz­ték meg. s ez tekinthető éle­te fő művének is. Ködmön Ferenc Hatvan hazMét Számoljunk csak... „Mikor kezdődik az új év­tized. . . ?!” írja a NŰ. 80. jali. 4-én és kifejti többele közt szó szerint: „évszáza­dunk új kilencedik év­tizede 1980. január elsején kezdődött.” Ejnye, ejnye! Az­tán az indoklás: „Az időszá­mítás a 0. évtől kezdődik — és a 0-tól az 1-ig az is egy ke­rek esztendő! —” Következ­tetés: „a XX. századot igen­is 1999. december utolsó napján fogjuk búcsúztatni...” Nekem régül is mindegy, hogy valaki mikor fogja bú­csúztatni az elmúló századot, egy évvel előbb (,1999. dec. 31.). vagy amikor vége lesz (2000. dec. 31.). de az már közügy, hogy mikor van vé­ge a XX. szd.-nak. vagy a 8. évtizednek (utóbbinak 80. végén és nem az elején, vagyis nem ián. 1-én, hanem dec. 31-cn. 24 órakor). Az in- doklás jó. Valóban 0.-évtől kezdődött az időszámításunk, valóban a 0. értől az 1-ig eny kerek . esztendő telt el. De éppen ez volt az első esz­tendő! Időszámításunk 0. éve akkor volt. amikor Krisz­tus feltételezett születési ide­je volt: (Akkor még nem tudta az emberiség, hogy ez lesz a kiindulópont.) Ettől a ponttól egy kerek esztendő­re volt szükség ahhoz, hogy Krisztus ezen a földön egy­éves legyen és kerek tíz évre (letöltött 10 évre!!), hogy tíz éves legyen! Tehát csak a letöltött 1980. vége után (81. jan. 1-én 0. óra 0 perc­kor) kezdődik majd a ki­lencedik évtized! Én magam részéről (és még igen sokan mások is) csak 1981. jan. 1-én 0-órakor fogom üdvözölni a kilencedik évtizedünket eb­ben a században! Aki velem tart, tartsa föl a iobb kezét! Szilveszterkor találkozunk! I. sz. 1980. év Szilveszterén, amely nap a kővetkező ja­nuár elsejébe vezet át majd... (Dr. Szemes—Varga) A füzesabonyi járás ház­táji gazdaságaiban a terme­lést eredményesen segítik a szakcsoportok. Méhészek, zöldségtermesztők, sertés- és nyúltenyésztők tömörültek szakcsoportokba és haszno­sítják a háztáji gazdaságok adottságait. Eredményes ter­melőmunkájukat a tanácsok, áfészek és a felvásárló vál­lalatok sokoldalúan segítik.’ A segítség egyik formája az, hogy ezekben a napok­ban és hetekben — kihasz­nálva a téli időszakot — szakmai jellegű ismeretter­jesztő előadásokat szerveznek részükre. A járás 13 közsé­gében összesen 34 előadás hangzik el a különféle cso­portok tagjai részére. A községi tanácsok által szervezett előadásokon a ZÖLDÉRT. a gabonafelvá­sárló.‘az áliatforgalmi válla­latok vezető szakemberei az előadók, de rajtuk kívül a községi állatorvosok és agro- nómusok is besegítenek. VISSZHANG: A brigádélet tartalmát gazdagították azok a kollek­tív megmozdulások, amelye­ket a borkombinát szocialis­ta brigádjai az elmúlt év­ben tartottak. A nőbizottság felhívására a nemzetközi gyermekév jegyében szer­veztek programokat. Minden munkahelyen meg­emlékeztek a gyermeknap­ról. Vidám műsorokat. ki­rándulásokat szerveztek. Az egri Sas úti palaokozó dol­gozói üzemlátogatásra kísér­ték el a gyermekeket. ■ Az eg­ri vasút úti pincészet ..Sós István” brigádjának védnök­sége mellett tartották a leg­kisebbek névadóját. Kisma­ma-találkozóra hívták a gyermekgondozási szabad­ságon levő anyákat, csöpp­ségeikkel együtt. A „Bacchus” brigád Szentivá- nyi Jenő ifjúsági író közre­működésével író-olvasó ta­lálkozót szervezett. Az ár- nyékszalai palackozó ..Gár­donyi Géza” brigádja 15éve patronálja a gyermekváros lakóit. A Csákány úti üdítő­ital-palackozó „Dobó István” brigádja évek óta együttmű­ködik a X. számú Általános Iskola tanulóival. Az ..Ika­rus” brigád együtt szüretelt októberben a gyerekekkel az Eged-hegyi szőlőben. A vál­lalat saját autóbuszét kölcsö­nözte gyermekkirándulások céljára. A Vasút úti palac­kozó „Eger Csillaga” brigád­ja télapóünnepségén 180 gyermek vett részt. A szocialista brigádok a kombinát működési terüle­tén 45 gyermekintézményt patronálnak. Együttműköd­nek bölcsődékkel, óvodák­kal, napközikkel, iskolákkal es 63 kommunista műszak munkabérjárandóságát utal­ták át gyermekintézmények támogatására. 1979 őszén 21. gyermekét egyedül nevelő szülőt és 42 sokgyermekes családot anvaailag segítettek a tanév indításakor a szak- szervezeti bizottság javasla­tára. A gyermekévi meg­mozdulások, a munkahelyi kollektívák tevékenysége a közösségi szellem erősödését, a szocialista tudat feilődését segítik a brigádmunkában, s ezt folytatják1 az 1980-as évben is. Lukács András Eger A két szomszédos község­ben, Aldebrőn és Tófalun a lakosság minden évben je­lentős társadalmi munkát végez. Az elmúlt évben Tó- falubap 500 méter hosszú útszakaszt újítottak fel. Al­debrőn a Ságvári és József Attila utcák útburkolásánál segítettek az itt élők. A vi- rágosításban és parkosítás­ban is kivették részüket a két község lakói. Társadalmi munkájuk elérte a 42o ezer forintot. Sor került a közös községi tanács épületének felújításá­ra is. Átadták Aldebrőn a korszerűsített 50 személyes, jól felszerelt óvodát. Megol­dották az általános iskolá­ban a nyolc osztály folyama­tos délelőtt oktatását. Közös Örömmel olvastuk az új­ságból a hírt, hogy elsőnek a megyében Gyöngyösön nyílt meg a várva várt jég­pálya. Már az első napon több száz „korizni” vágyó jelent meg. Ez eddig örven­detes tény, de nem az a má­sik, amely kellemetlen kísé­rőként jelentkezett, a fegyel­mezetlenség, amely ellen ma sem tesz senki semmit. A jégpályán bömböl a tánoze- nc a hullámzó tömeg fölött, s külön csoportot alkotva fiatalok táncolnak a jégen cipőben, ahogy a discóban szokták. Magatartásukkal gá­tolják a korcsolyázókat, han­gos megjegyzéseket tesznek a lányokra. Senki nem küldi ki őket a jégről, amely egyébként se jó minőségű még. De a csoportjaikhoz odaverődik néhány hozzájuk hasonló felelőtlen korcsolyá­zó is, akik száguldva löknek Nemrégen olvashattunk cikket az egri Csebokszári- lakótelep útjainak állapotá­ról, amelyre az illetékesek, úgy látszik, elfelejtettek oda­figyelni. Eddig ugyanis sem­mi intézkedés nem történt. Sokáig járunk a latyakban, sárban a gyalogjárdán, be­felé a Széchenyi utca végé­től a Malom utcán át a Zal­ka Máté utcában. Sajnos a 111. sz. iskola vezetősége sem gondoskodik az iskola előtti járdaszakasz tisztításáról. A betonutát vastagon fedi a sár. Söprés, sózás a fent említett útszakaszon nincs. A gyer­mekek a járdán szánkóznak, akcióban a két falu lakossá­ga 405 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát vállalt, a tanács 460 ezer forinttal já­rul hozzá a mozgalom sike­réhez. A tervekben szerepel útfelújítás, járda, játszótér és sportpálya építése, parko­sítás, zöldövezet létesítése is. Az idei év legfőbb felada­ta azonban a vízművesítés megszervezése lesz. A mun­kával jól haladnak, így a közeli hónapokban megala­kulhat a vízműtársulat. Remélhető, hogy 1980-ban megoldódik a három szom­szédos község, Aldebrő, Fel- debrő és Tófalu lakosságá­nak egészséges ivóvízzel va­ló ellátása. ’ Farkas Csaba Tófalu fel mindenkit. A három­négy éves kicsiket a szülök képtelenek még a legfélre- esőbb helyen is tanítani. Miért nem tart be a jég­pálya gondnoksága egy fe­gyelmezett sportolási rendet? Küldje ki a jégről a cipős parkett-táncosokat írjoii elő kötelező haladási irányt, biz­tosítson a tanulni vágyóknak csendes pályarészt, tiltsa meg az esztelen száguldo­zást! Ha tud ordítani a lánc­zené a hangszóróból, szerin­tem rajta keresztül ícgycl- nie7,ni is lehetne. A jégpálya léte nagyon várt öröm, de a fenti hely­zet könnyen okozhat balese­tet, és meggondolandó, hogy ezután gyermekeinket kien­gedjük korcsolyázni... Székely Gyula Gyöngyös csúszkálnak. A söprögetö autó ezzel szemben minden­nap a kocsiúton söpör. Az is szomorú, hogy a 1 Zalka M. utcában — különösen a pa- takliíd környékén — hepehu­pásra sikerült a járda, a víz hatalmas tócsákban áll, a teherautók, személygépko­csik ezen az útszakaszon sok­szor a járdán közlekednek, veszélyeztetve a gyalogjárók, köztük az iskolából kijövő gyermekek biztonságát. Ért­hetetlen, hogy az illetékesek miért nem tudnak rendet csinálni!? Nagy Antal Eger KOSSUTH 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Klasszikus operettrész­letek. 10.05 Balzac és a mu­zsika. 10.50 Fvádiószínház. 11.40 Régi dallamok. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Kórusművek. 13.00 Húszas stúdió. 14.00 Két- otthon között (Riportműsor). 14.10 Boris Christoff operafelvé­teleiből. 14.30 Szerkesztői beszélgetés a Falurádióban. 15.05 Új Zenei Újság. 16.00 168 óra. 17.30 Népzene. 18.45 Könnyűzene. 19.n7 Rádió­színház. 19.53 Világhírű zongoraművészek. 21.00 Híd­fők a végtelenben. 22.15 A középkor zenéje. 23.00 Ope­rarészletek. PETŐFI 8.05 Szimfonikus zene. 8.33 Könnyűzene. 9.05 Népzenei Hangos Újság. 9.45 Vála­szolunk hallgatóinknak. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Tánczenc. 12.33 Jó ebéflhez szól a nóta. 13.20 Éneklő Ifjúság. 14.00 Harminc perc rock. 14.35 Orvosi tanácsok. 14.40 Indulók. 15.05 Ivó Ti­jardovics operettjeiből. 15.37 Nemo kapitány (R.-játék). 16.33 Pophullám. 17.45 ... akkor kérem a munka­könyvem! 18.00 Szivárvány. 20.00 Muzeális felvételeink­ből. 20.38 Versek. 20.46 A Rádió Dalszínháza. 22.00 S’^mbat esti diszkó. 23.00 Slágermúzeum. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig MISKOLC 8.30 Hírek, időjárás —Lap­szemle — 8.40 Visszapillan­tó (Információk, tudósítá­sok, riportok a hét fonto­sabb eseményeiről.) Szer­kesztő: Dobog Béla — 9.00 Észak-magyarországi króni­ka. (Piaci körkép. — Át­adás előtt a Kertész Áru­ház Miskolcon. — Tél a Bükkben) 9.30 Mikrofon­lánc — Dr. Juhász György- gyel a 3. számú Volán Vál­lalat igazgatójával beszél­get Imreh József. — 9.45 Hová menjünk, mit csinál­junk? Zenés programaján­lat. 9.52 Műsorelőzetes... 9.45 Tévétorna. 9.50 Fúvós­zene. 10.25 Gyermekkarne­vál. 11.20 Derrick. 12.20 Al­pesi sí Világ Kupa. Horgász a pácban (Francia film). 16.30 Táncműsor■ 17.05 Tűkön ülök. 17.45. Miért „hajt”? Riportfilm. 18.15 „Játszani is engedd...” 18.55 Egymillió fontos hangjegy. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Vers — mindenkinek — 20.05 Tetthely (NSZK-film). 21.40 Bűvészcirkusz. 22.20 A szárnyak (Szovjet film.) 23.45 Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR 17.25 Dózsa koporsói. Drá­mai költemény. 18.25 A vén- asszonyok nyara (Tv-játék). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Al- terego. 20.05 Hatos számú kórterem (Jugoszláv fihji). 21.50 Tv-hiradó 2. 22.10 Odalent New Orlensban (Zenés film). 1980. január 12., szombat Senki sem figyel oda?

Next

/
Oldalképek
Tartalom