Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-10 / 7. szám

Számadás fordulópont előtt Magasra tett lécekkel. wtm Á megoldás egyflc módja ákz albérlők háza Már majdnem teljesen ki­ürült az igazgatói iroda író­asztala. Sárgás lapjának tompa fénye tétova kérdése­ket sugall. Vajon ez a bú­csú. az elválás szomorkás rendje-e, vagy az újrakez­désé, a más utakra indulásé? Derűs várakozó-e a gazda, ha a pihenő évekre tekint, vagy mélázva pillant vissza a munkában eltelt sok-sok időre? Uracs István, az egri 3-as sz. Általános Iskola igazgató­ja,' nem sok időt hagy az el- tekergő gondolatoknak, ener. gikus léptei a megrebbenő levegővel elhessentik ' a bo­rongást. — Ezek már az utolsó na­pok a nyugdíj előtt — mond. ja, miközben kávét tölt. — Rendet csinálok kint is, bent is — kicsit mérgesen ma­gamra, pontosabban a szer­vezetemre, hogy nem tölt­hettem ki miatta a 40-ik szolgálati esztendőt. Úgy lett volna kerek az egész, talán . kristályosabban látom életem csomópontjait is. Elhallgat. A számvetés mindig nehéz, akkor meg különösen, ha valaki olyan sűrű és aktív életet élit, mint ő. — Sokat gondolkodtam már rajta, hogy életemnek melyik szakasza is a legked­vesebb. Nem könnyű a vá­lasztás. Talán az, amikor Szűcsiben 12 évig elnökös- ködtem, talán az, amikor az MSZBT titkáraként építget­tem a két nép barátságát, de szép volt ez a dolgos leg­utóbbi kilenc év is, amikor i a 3-as Iskola élén álltam. Nos, : mégis inkább az első idők. Gyócspusztán kezdtem, ván­dor tanyasi tanítóként. Nem volt könnyű fiatalon olyan messzire kerülni szülőfalum­tól, Karácsondtól, vagy ép­pen Egertől, ahol iskoláimat végeztem. Nehéz idők vol­tak azok. Egy parasztiak egyik szobájában volt az is­kola, kecskelábú asztalokkal, hatvan gyerekkel. A tanítás telente úgy kezdődött, hogy kiálltam az udvarra, s néz­tem, hogy a töltésen kocogó apróságok közül melyiket kell kimentenem a nagy hóból. Csak eztán kezdődhetett a valódi pedagógiai munka..., amelyet minden nehézségével együtt úgy megszerettem, hogy véremmé vált a neve­lés. Még ha felnőttekkel ál­lok szemben, akkor sem tu­dok megfeledkezni tanár mivoltomról. Kis csend telepszik ránk, aztán kezdjük számba venni a jeles dátumokat, amelyek­ből az is kiderül, hány esz­tendőt töltött az igazgató tá­vol a katedrától. Négy év rögtön a hadifogság. Igaz, ő kicsit fanyar mosollyal egy­fajta egyetemnek nevezi, ahol emberként is sokat ta­nult — elvégezte az antifa­siszta iskolát —, na és mint tanár is hasznos ismereteket szerzett, hiszen ott szerezte meg az orosz nyelvi alapo­kat. — Amikor hazaérkeztem, az élmények hatására azon­nal bekapcsolódtam az MSZBT-be, a MADÍSZ-ba, a DISZ-be. Indultam az egye­temre is, hogy tökéletesítsem nyelvi tudásomat, így az el­sők közt lehettem, akik ná­lunk oroszt tanítottak. De ez az időszak hamar lezárult az Alföldön. Betegségem miatt levegőváltozásra volt szüksé­gem, így kerültem vissza He­vesbe, Szűcsibe. A szűcsi évek voltak talán a leggazdagabbak. Ahogy ezekről mesél, egyre nyíltab­bá válik az arca. Hisz akár­milyen sok volt a fáradtság, mégis ekkor lehetett szíve szerint egyszerre népművelő, s tanár is. — Tíz évig voltam ott ta­nácstag, nyolc évig elnökhe­lyettes. Nagyon sok mindent tettünk. Építettünk például egy új iskolát, szerveztük a legkülönfélébb tanfolyamo­kat, továbbkéozéseket, dol­gozók iskoláját a falubéliek emelkedéséért. Agitáltunk a tsz mellett..., na és az or­szágos hírű munkás-paraszt kórus... A csoportot vezé­nyelhettem még a Zeneaka­démia pódiumán is. Felejthe­tetlen élmények számomra. De azt hiszem, a szűcsi em­berek is emlékeznek még rém. Ha meglátogatom őket, köszön apraja-nagyja. Az eddigi, tanáros pedan­tériával szerkesztett monda­tok most összekúszálódnak. Az emlékek gyors egymás­utánban sorakoznak elő, ar­ca egyikre-másikra mosolyra derül. A dolgos évek történe. te Egerben folytatódik. —-í Hatvanötben kerültem a gyermekvárosba. Muszáj volt, elsős gimnazista lett a fiam, elsős általános iskolás a lányom. .. Majd másfél évig ifjúságvédelmi- felügye­lőként dolgoztam. Aztán pe­dig megválasztottak az MSZBT megyei titkárának. Hat évet töltöttem a mozga­lomban, egészen addig, míg meg nem szűnt a megyei el­nökség. Termékeny korszak volt az is. Visszapillantva, a legnagyobb eredménynek tartom, hogy sikerült meg­szerezni az MSZBT-nyelvis­kolát, amely ma már 800 hallgatót készít fel évente a különböző fokú orosz nyelv­vizsgákra. Ettől a munkától azóta sem tudok elszakadni. Amikor kilenc éve átvettem a 3-as sz. iskola vezetését, — a sok egyéb nehéz feladat mellett — a kollégákkal si­került ezt az intézményt az orosz oktatás megyei bázisá­vá fejleszteni. Talán ez az, ami miatt pár nappal nyug­díj előtt nem érzem lezárt­nak az életem, mert még mindig van mit folytatni... — Ismét vissza a legszű­kebben vett pedagógiához — mondhatnám most, mint ahogy kilenc éve is valami ilyesmit mondtam. De azóta úgy látom, soha nem is sza­kadtam el ettől a hivatástól. Mindig neveltem. Legfeljebb nem mindig iskoláskorúakat. Amikor nemrégiben utoljára szólalt meg számomra az is­kolai csengő, a meghatódás pillanataiban akkor is arra gondoltam, nincs vége sem­minek, kár meghatódni. Me­gyek tovább, kevesebb türel­metlenséggel talán, de to­vábbra is kitartóan, mindig igyekezvén helytállni, és... újra magasabbra helyezem a lécet is. Ehhez kívántunk a nyug­díjba vonuló Uracs Istvánnak nagyon sok sikert. Németi Zsuzsa 1. Czirok Menyus noteszének híre volt a szakmában. Le­gendák keringtek róla a szí­nészkörökben. A notesz akkor szerezte nimbuszát, amikor a har­mincas évek végén Czirok Pestre szerződött a Czuczor Gergely Színházhoz. Abban az időben még senki sem tu­dott a noteszről, egészen ad­dig, amíg egyszer Czirok elő nem vette, sőt elősimogatta, előbecézte gyöngéd tapintat­tal, és röpke bélepillantás után már tárcsázta is báró Vajnay Arnoldot a titkos te­lefonszámán. Azt a báró Vaj- nayt. akit akkortájt igen je­lentős Vajnayként tartottak számon a művészvilágban. Azok a szerencsések, akik láthatták a jelenetet, megkö­vültén meredtek a noteszre. Mintha csak magát báró Vajnayt bámulnák az egy­szerű fekete külső mögött, szemre csippentett monokli­val. és még a kellemetlenül lej hangú raccsolását is hal­lani vélték. Ami a notesz küllemét il­leti, az később sem változott az évek folyamán. Akár az ős-notesz, leszármazottai sem hivalkodtak a köntösükkel. Egyszerű, fekete fedelű, kö­zönséges tucatáruként, talán a legolcsóbb kivitelben tűn­tek el Czirok zsebében, csak zsúfolt tartalmuk vándorolt át újévkor a frissen vásá- roltba. Természetesen illő rostálás utón. Esztelenség lett volna ugyanis az ötvenes QflwMj 1080. január 10„ csütörtök . _ években azt a bizonyos máró Vajnayt keresni benne, mint ahogy hiábavaló fáradozással tölti az időt, ha valaki a hat­vanas évek elején kutat olyanok után, akiket még az ötvenes éVekben piros ceru­zával is aláhúzott a notesz tulajdonosa. Az ilyen találgatások per­sze csak elméletben jöhettek létre, unalmas próbaközi szü­netekben, mert abba a no­teszbe belenézni nem lehe­tett. Czirok állandóan a szí­ve fölött, a belső zsebében hordta, öt gombbal is bizto­sítva a zsebet, sőt akadt olyan időszak is, amikor egyesek szerint bevarrta, ée csak otthon fejtette fel ti­tokban. Szilánka Maca, ismert opérettszubrett, aki életének eg.y depressziós időszakában bizalmas viszonyt folytatott Czirok Menyussál, a Kana­dába vándorolt nagyapja éle­tére állította, hogy Czirok még a legintimebb pillana­tokban is fél szemmel a ka­bátján csüngött, és izgalmá­ban képtelennek bizonyult férfiúi kötelességét teljesíte­ni. Ami Szilánkéval szemben a legnagyobb neveletlenség­nek számított. A notesz körül tehát to­vább gyűrűztek a mende­mondák, főleg a Csortos Gyula művészklubban, aho­vá a színészek jártak. Azt azonban kénytelen volt min­denki tudomásul venni, hogy eredményes kis könyvecské­vel állnak szemben. Czirok Menyus szépen gya­rapodott a notesz segítségé­vel. No, nem művészileg, mert arra egyszerűen nem is vágyott. Nem csinált hiúsági kérdést az ilyesmiből, inkább lenézte azokat a szerencsét­len és feltehetően őrült pá­lyatársakat, akik éjt nappal­lá téve vajúdtak egy szere­pen, amitől aztán ' nem értek rá pénzt keresni. Ö bizony ráért. Hiszen a színházban játszott kis sze­repek nem fárasztották ki túlságosan, és Jer örökösen megbízások csatangolt. És a notesz szerzett neki! Mert a notesz „bejáratos” volt a filmgyárba éppúgy, mint a televízióba, rádióba, vagy akár a pékek szakszer­vezetébe. tsz-ekbe, ktsz-ekbe, laktanyákba, iskolákba, óvo­dákba, mindenhová, ahol csak fel lehetett bukkanni. És ebből a sok kis ‘különfé­le „felbukkanásból”, régi kuplékból, penészes magán­számokból szép lassan eme­letes családi ház nőtt a Zúgligetben, alagsorában ga­rázzsal, amibe később egy Zsiguli is gördült, és kertjé­ben már félig kész volt a Társadalmunk egyik legsú­lyosabb gondja a lakáshiány, amely különösen az életút kezdetén álló fiatalokat érin­ti. Az utóbbi évtizedben épp ezért számos Intézkedés tör­tént a fiatalok fészekrakásá­nak, családalapításának tá­mogatására, de még továb­biakra van szükség. Nyilvánvaló, hogy az if­júság lakásgondjait nem le­het a társadalom egyéb gondjaitól, az általános la­káshelyzettől függetlenül megoldani, a lehetőségeken belül alkalmazott célravezető formák, megoldások segítsé­gével a fiatalok lakásproblé­mái bizonyos fokig mégis csökkenthetők. Ilyen célrave­zető forma az önálló életvi­telt és a fészekrakáshoz szükséges élőtakarékosságöt egyaránt jól szolgáló átme­neti elhelyezés. A lakásépítés fejlesztéséről, a lakáselosztásról és a lakbé­rek új rendszeréről szóló 2008/1970. (V. 10.) sz. együt­tes párt- és kormányhatáro­zat kimondja: „Elő kell se­gíteni, hogy a fiatal házasok, nyugdíjasok, egyedülállók növekvő része szabadulhas­son meg a drága albérletek­ből és ehhez hasonló jellegű, kulturált és olcsóbb lakószo­bához juthasson.” Kulturált és olcsó lakószo­ba? Hol van ilyen?! Akad, mégpedig egyre több helyen. A határozat ki­bocsátása óta eltelt kilenc évben a fővárosban és né­hány nagyobb vidéki város­ban — különböző elnevezés­sel, de azonos célokkal — szobabérlő házak épültek. Most azzal a szándékkal sze­retnénk közreadni néhány tapasztalatot, ötletet, hogy az adottságoknak leginkább megfelelő példák követésére ösztönözzük a helyi tanácso­kat. Komfort nélkül A szobabérlő házak építé­sének kezdeményezői, az öt­let bábái között ott voltak az Állami Ifjúsági Bizottság képviselői is. Azóta is min­den fórumon javasolják, hogy a nagyobb városokban a tanácsok és a vállalatok anyagi erőiket egyesítve épít­senek szobabérlő házakat, mert az nemcsak a fiatal há­zasoknak segít az önálló ott­hon megteremtéséhez szüksé­fürdőmedence, amikor be­ütött a szerencsétlenség. A notesz szőrén-szálán el­tűnt! Többen először nem is akarták elhinni ezt a ször­nyűséget, „kacsának”, vak­lármának hitték, gondolva: Czirok ellenségei terjesztik, de aztán egy napon minden­ki meggyőződhetett a szomo­rú tényről. Lefogyva, kialvatlanul, ro­gyadozó térdekkel imboly­góit be Czirok a Csortos- klubba. Amikor megszólalt, hangja a tücsök ciripelésé­nél is gyengébbnek tetszett, és jobban pöszített, mint egyébként. — Nem láttátok a noteszt? — kérdezte, és egy kimúlni készülő kutya szomorú pil­lantásával nézett körül. A noteszt! Így, szinte megsze­mélyesítve, mintha azt tu­dakolná: nem látták-e Napó­leont? Az általános sokkból Ke- menes Ervin tért először ma­gához. Kemenes régóta riva­lizált notesz téren Czirokkal, de mit ért az ő könyvecské­je a másikéhoz képest! Sem­mit! Dilettáns, kis kezdő no­teszt birtokolt csupán, ezért hát a legnagyobb tisztelettel, megrendültön kérdezett visz- sza. teljesen fölöslegesen, in­kább csak a pillanat rendkí­vüli feszültségét fokozva. — A noteszt?! — A noteszt — lehelte Czirok és lecsuklott égy szék­re. — Két hete hiába kere­sem. Eltűnt. Széttárta kabátját, és min­denki felé odamutatta a be­horpadt üres zsebet. — Itthagyott — bámult ő is könnytől fátyolos tekintet­tel a zsebre. (Folytatjuk) ges előtakarékosságban, ha­nem a vállalatoknak is, a fiatalok letelepedésében, a munkaerő megtartásában. Az ÁIB 1975-ben irányterv- gyűjteményt is kiadott a cél elősegítésére. Hol tartunk jelenleg? — Az összkép tarka — mondja Muzamel László, az ÁIB szakreferense. — A fő­városban például mindössze két szobabérlők háza műkö­dik — összesen 676 lakóegy­séggel —, mert itt az a véle­mény alakult ki, hogy ahol a lakásigénylők száma ilyen magas, mint itt, néhány szo­babérlő ház nem oldja meg a gondokat. A Fővárosi Ta­nács inkább komfort nélkü­li vagy félkomfortos lakások kiutalásával gondoskodik a fiatal házasok átmeneti el­helyezéséről; 1975—78-ig 5100 fiatal házaspárt helyez­tek el ily módon. Nos, a fő­városban ezt megtehetik, mert itt sokkal több az álla­mi kezelésben levő lakás — és köztük nagyon sok az ala­csony komfortfokozatú —, mint a kisebb vidéki telepü­léseken. Van az albérlők há­za ellen olyan érv is, hogy ezek a lakrészek nem alkal­masak gyermeknevelésre. De kérdezem: a szülők szoba­konyhás lakása, ahol gyak­ran hatan-nyolcan szoronga­nak, az üzlethelyiségek, a fürdőszoba- és konyhahasz­nálat nélküli maszek kibér­leti szobák, az ablaktalan személyzeti lyukak talán al­kalmasabbak?! Két példát említ, mint kö­vetésre méltót, a Vas és a Csongrád megyeit. Ismerked­jünk meg közelebbről mind­kettővel. MOP-házak Szombathelyen Szombathelyen a 60-as években sok gondot okozott, hogyan kössék a városhoz, a megyéhez a' fiatal értelmisé­gieket? Természetesen lakás­sal, letelepedésük megkönnyí­tésével — ismerték fel ide­jében a város vezetői. Már 1966-ban felépült az első MOP-ház — mérnökök, or­vosok, pedagógusok háza — 72 személy részére. A MOP- házból „startolt” 1971 óta 325 — nagyrészt már házas — fiatal, és költözött át OTP- társasházba. A szombathelyiek másik bevált ötlete a fiatal házasok otthona. Népszerűségét és előnyét fémjelzi, hogy. noha még csak az első 109 lakásos házban telt le az öt évre korlátozott maximális lakha­tási határidő, eddig már 238 fiatal házas raj zott 'ki az épületből; 70 százalékuk ta­nácsi értékesitésű szövetke­zeti lakásba, 8 százalékuk pedig vállalati támogatással épült OTP-társasházba. A . megyeszékhely példája hatott a környékre is. Sár­váron 1978-ban hozták tető alá — 16 lakással — a Há­tai házasok első otthonát, amelyet 1980-ban követ majd a második. Az ötéves tervben pedig|31 garzonlakás felépítését ter­vezik a, fiataloknak. Kör­menden 1980-ban fognak hozzá az első, 22 lakásos fia­tal házasok otthona építésé­hez. — Az ÁIB álláspontja az,' hogy a fiataloknak a jövő­ben is részt kell vállaltok otthonuk megteremtésének anyagi fedezetéből — mond­ja Muzamel László —, ez pe­dig 'nem a családalapítás pil­lanatában kezdődik, hanerA már jóval előbb. Ezért szor­galmazzuk az ifjúsági taka­rékbetét-akciót, és ezért tá­mogatjuk a Csongrád me­gyeiek kezdeményezését; amely az albérlők háza konstrukciót összekapcsolta az ifjúsági lakásépítő szö­vetkezeti rendszerrel. }/ Fiatalok otthona X i — Hogyan? — Aki beköltözik Szeged Város Tanácsa 4/1976. sz. rendeletében fiatalok ottho­nának nevezett épületbe, egyben belép a lakásépítő szövetkezetbe is: kötelezi magát az élőtakarékossági részösszeg befizetésére és a havi 1000 forintos előtörlesz­tés vállalására. Az említett tanácsi rende­let a fiatalok otthonát a Szegedi Ingatlankezelő Vál­lalat kezelésébe adta, s a lakóegység használatának bérleti díját 400 forintban határozza meg. Ez magában foglalja a lakóegység, a lift, a központi tv-antenna, és a kapukulcs használatát, vala­mint a központi fűtés és a melegvíz-szolgáltatás költsé­géit. Ez a méltányos bérleti díj — még ha a közüzemi díjak emelése következtében nemrég valamelyest növeke­dett is — megkönnyíti a be­költözőknek a végleges fé­szekrakáshoz szükséges in­tenzív takarékosságot. — A szegediek tehát ki­fogták a szelet azoknak a vitorlájából, akik azzal ér­veltek az albérlők háza, a fiatalok otthona ellen: hova menjenek a lakók az öt év letelte után? A válasz: saját lakásukba, amelyet az állam segítségével s a maguk ere­jéből teremtettek. Szeged, Szombathely, Sár­vár, Körmend, — de szíve­sen sorolnánk tovább: Gyön­gyös, Eger... (Ny. É.) Új szobrok a 35. évfordulóra Űjabb képzőművészeti al­kotásokkal gazdagodik az idén Budapest és az ország számos más települése; több mint hetven szobor, illetve szoboregyüttes készül el a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat műtermeiben. Az új alkotások égy részét felsza­badulásunk 35. évfordulója tiszteletére avatják fel. A városligeti műtermek­ben az utolsó simításokat végzik Marton László nagy­méretű bronz szoborkompo­zícióján, amelyet Rúzsa köz­ségben állítanak fel. Kunfe- hértó főterére kerül Rétfalvi Sándor monumentális felsza­badulási emlékműve, Garára pedig Szathmáry Gyöngyi háromfigurás kőszobra. Kő­ből formált alkotást helyez­nek el Aszódon is, Pa- pachristos Andreas alkotá­sát. A magyar és a horvát nép életét idézi a barcsi határál­lomásra készülő hatfigurás kőkompozíció, Gyurcsek Fe­renc szobrászművész alkotá­sa. Még e félévben helyéré kerül Vígli Tamás esztergo­mi millenniumi emlékműve is, amely egy* hatalmas kő­szekéren álló négyméteres figurát ábrázol. A Kálvin té­ri aluljáró dísze lesz Illés Gyula 28 négyzetméteres re­liefje, s Győrbe kerül Mé- locco Miklós gránitból ké­szült kétméteres Radnóti- szobra. Bronzba öntik a közeli he­tekben Csikai Márta Tánco­ló című alkotását, amely Za­laegerszeg egyik terére ke­rül. Az idén Borsos Miklós há­rom alkotását készítik el a Képzőművészeti Kivitéléző Vállalatnál. Budapest közte­reit ékesíti majd a Kossuth- díjas művész Beethoven és Kassák domborműve, s Szen­tes város dísze lesz Hórváth Mihály portréja. A nemré­gen elhunyt Pátzay Pál Kos- suth-díjas szobrász alkotását, Bethlen Gábor mellszobrát Hódmezővásárhelyen állít­ják fel. Varga Imre Veres Péterről készített mellszobra Debrecen, Liszt Ferenc port­réja pedig Mecseknádasd tu­lajdonába kerül.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom