Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-09 / 6. szám

Bukott diktátorok #|7Q arcképcsarnoka / w Somoza, Romero, R eza Pahlavi, Pák Csöng Hi, ldi Amin, Bokassa — uralko­dók, kisstílű zsarnokok, va­rázslócsemeték, mininapó­leonok, állítólagos ember­evők. E különös lista külö­nös széreplőit egy szál fűzi össze: valamennyien a bu­kott diktátorok közé tar­toznak, mindegyiküket a széles tömegek — egyes esetekben gazdáik, az egy­kori gyarmattartók — sö­pörték el 1979-ben trónu­saikról. Az országok, amelyeket hosszabb-rövidebb ideig ki­sajátítottak maguknak, a harmadik világhoz, e rend­kívül sokszínű államcso­porthoz tartoznak. A tiran- nusok bukása is jelzi: ez az országcsoport erjedésben, forrongásban van, az útke­resés fájdalmait éli át. Eb­Anastasio Somoza ben a különös képkiállítás­ban a terítékre kerülő „sze­mélyiségek” egyéni pálya­futása mögött a haladás és az imperializmus erőinek küzdelme lüktet. 1. „Eljött a végső pillanat, csatolják fel a pisztolytáská­kat, s aztán indulás a harc­ba!” Somoza nicaraguai dik­tátor állítólag ezekkel a sza­vakkal „búcsúzott” a közép­amerikai ország éléről. A sajtójelentések szerint a har­cias Somoza patetikus mon- , data végén rohamra is in­dult — a whiskysüveg tar­talma ellen, maid megelé­gelve a hősködést, testőrei védelmében a repülőtérre hajtatott, és kisebb-nagyobb kitérők után a banánköztár­saságok bukott diktátorainak találkozóhelyén, Miamiban kötött ki. „Az egész ország atyjának tekint” — nyilatkozta a la­tin-amerikai diktátorokról kialakított képnek tökélete­sen megfelelő Somoza. A po­cakos, fekete bajszú, szem­üveges és felfegyverzett nica­raguai diktátor saját szem­szögéből az igazságot mond­ta: ő valóban családi birtok­nak tekintette az Országot. Mint a dicstelen arcképcsar­nok több más szereplője, So- r moza sem akart éles határ­vonalat húzni Nicaragua és a saját vagyona között. Ezt a szokását még apjától — elődjétől, Anastasio Somozá­tól örökölte, akinek sajátos vagyongyarapítási módszerei máig is közszájon forognak. Országjáró körútjai során az idősebb Somoza egy-egy vi­rágzó ültetvénynél, gyárnál megállította páncélautós- rohamosztagos kíséretét, majd „nagylelkű” ajánlatot tett a farm tulajdonosának: a valós érték harmadáért megveszi a birtokot. Meg is szerezte magának, amit ki­szemelt, így aztán az ifjabb Somozának nem volt más dolga, mint hogy átvegye az apai birtokokat — és mód­szereket. Csak röpke áttekin­tés a Somoza-vagyonról: övé volt a nemzeti légitársaság, a nemzeti hajózási vállalat, számos gyár, a termőföldek egynegyede stb. — összesen egymilüárd dollár értékben. Ám ez is kevés volt neki. 1980- jannar 9.; szerda Carlos Humberto Romero Távozáskor a külföldre si- bolt magánvagyona mellett magával vitte Nicaragua úgyszólván teljes valutakész­letét is... 2. Egyik tizenkilenc, ajnásik egy híján húsz. Közép-Ame- rika idén megbuktatott má­sik diktátora, a salvadori Ro­mero szinte semmiben nem különbözött Somozáéktól. Ta­lán egyetlen eltérés volt köz­tük: míg a Somozák „csalá­don belül” tudták tartani a hatalmat, addig Salvadorban az utóbbi negyven évben 17 diktátor váltotta egymást — a terror, a kíméletlen elnyo­más azonban változatlan maradt. Salvador legutóbbi „választásának” győztese, Ro­mero tábornok ugyanott kö­Idi Amin tött ki, ahol Somoza — Miamiban. 3. A népharag söpörte el az ugandai ldi Amint, a brit hadsereg egykori őrmesterét is, aki bohóc, komédiás, kö­pönyegforgató, s diktátor volt egyszemélyben. Személyiségét illetően valószínűleg az az elemzés közelíti meg a leg­jobban a valóságot, misze­rint Amin sem volt rosszabb hasonló helyzetű társainál, legfeljebb gátlástalanabb. Amikor személyes érdekeit, önkényuralmát sérteni kezd­ték az ország gazdaságában kulcsszerepet játszó ázsiai kereskedők, habozás nélkül kiutasította őket Ugandából. Az is az igazsághoz tartozik, hogy Amin rettegett titkos- rendőrségét elődje, Obote szervezte meg, Amin aztán továbbfejlesztette a rendsze­rének alapját védő hóhérle­gényekkel. Módszere egyéb­ként nem sokban különbö­zött Somozáétól, aki Nemzeti Gárdájának tagjait kisebb- nagyobb anyagi kedvezmé­nyekkel korrumpálta.. Ami­kor Ugandában már jószeri­vel ennivaló sem akadt, az Amin-legények méregdrága luxusautókon furikáztak, s bőven részesültek azokból a költséges holmikból, amiket gazdájuk különrepülőgépeken hozatott Londonból. Idi Amin végül is a saját maga által létrehozott, min­denkiben ellenséget látó, végső soron az Önmagát fel­emésztő szisztéma áldozata lett. Uganda egykori nehéz­súlyú ökölvívóbajnoka a terroron alapuló rendszerével — önmagát ütötte ki. 4. A földrajzi távolság Ugan­da és a Közép-afrikai Köz­társaság (nemrég még csá­szárság) között nem nagy, mint ahogy a két tirannus, Amin 'és Bokassa (császár) sem állt távol egymástól, ami kegyetlenségüket illeti. Igaz, Amin nem koronázta saját magát császárrá (ő csak a világ leghatalmasabb ál­lamfőjének tartotta magát), mint Bokassa. aki a világ egyik legszegényebb országa Jean-Bedel Bokassa költségvetésének negyedré­szét pazarolta az esztelen luxusra, a vásári komédiára. Amivel mostanában nem na­gyon dicsekszik a hivatalos Párizs: Franciaország adófi- tői 4 millió dollárral járultak hozzá az ízléstelen cécó költ­ségeihez. Mint ahogy azt sem veri nagy dobra az Elysée- palota, hogy Giscard francia államfő Bokassához járt va­dászni, s „kedves kuzinom- nak” szólította a házigazdát. Abban az időben, úgy tűnik, még nem zavarta a kényes európai orrokat, hogy a csá­szár hűtőszekrényében — sa­ját fogyasztásra — állítólag emberhúst is tartott. Amikor kipattant a botrány, hogy a császár 8—10 éves gyereke­ket gyilkolt meg. Párizs szá­mára terhessé vált a „rokon”. Annak rendje-módja szerint, Pák Csöng Hi a klasszikus recept alapján: francia rohamosztagok gyám­kodásával Bokassa eltűnt a süllyesztőben. A baj csak az volt, hogy kiszemelt utódja, Dacko jártatta a száját, ki­beszélte a francia forgató- könyv néhány kínos részle­tét. Majd „hatalomátvételé­re” azzal tette fel a koronát, hogy bejelentette: fölveszi a kapcsolatokat, a fajüldöző Dél-afrikai Köztársasággal! 5. Jaju — koreai fogalom, körülbelül azt jelenti: „én vagyok az úr a házban”. Ezt vallotta Pák Csöng Hi dél­koreai diktátor is — nem­csak szavakban. Tizennyolc éves uralma alatt olyan fé­lelmetes elnyomó apparátust szervezett, a KCIA-t, amely- lyel talán csak az iráni sah SAVAK-ja versenyezhetett. Ez nem csoda, hiszen mind­két szervezet keresztapja a „CÉG” volt: az amerikai CIA. Aki nem értett egyet a rendszerrel, az egyszerűen (Fotó — MTI Külföldi Képszolgálat —- KS) eltűnt a KCIA vallatópin­céiben. S a KCIA keze mesz- szire elért: ügynökei az USA-ban éopúgy, mint az NSZK-ban zavartalanul ül­dözhették a másként gon­dolkodó dél-koreaiakat. Pák először 1974-ben döbbenhe­tett volna rá, hogy rendőr­állama egyre életképtele­nebb: akkor a neki szánt go­lyók feleségét ölték meg. A lövedékek azonban 1979 őszén már nem tévesztettek célt, Pakot saját „ivadékai”, a KCIA emberei tették el láb alól. Pák Csöng Hi éppúgy terhessé vált az USA számá­ra, mint több más diktátor­társa, mert az már Washing­tonnak is sok volt, hogy a KCIA az amerikai kormány- támogatásból — amerikai politikusokat vesztegetett meg. 8. Noha arcképcsarnokunkban az utolsó helyre került, az iráni sah bukásának világ- politikai jelentősége a leg­nagyobb. Reza Pahlavi csak­nem három évtizedet töltött a trónusán, nagyratörő ter­veket szövögetett („Irán lesz a világ ötödik nagyhatalma”), ugyanakkor milliók laktak a városok körüli „bádogfal­vakban”, tengődtek az éhha­lál küszöbén az országban. Elképzelhetetlen gazdagság néhány ezer embernek — mérhetetlen szegénység a nagy többségnek: ez volt uralkodásának mérlege. A pávatrónt a tömegek elége­detlensége söpörte el. „Egész életemet népemnek szenteltem” — mondta egy­szer Reza Pahlavi. Vajon nem tudta volna az igazsá­got? Gyenge magyarázat, hi­szen személyesen "irányította a milliós besúgóhálózatú, rettegett SAVAK-ot. Míg a sah börtöneiben terhes asz- szonyokat vontak kínpadra, akasztottak fel lábuknál fog­va, addig a császári ház za­vartalanul fosztogatta az or­szágot, tett szert húszmilli­árd dolláros vagyonra. S ta­lán a sah uralkodásának nemzetközi hátterét jobban megvilágítja, ha emlékezte­tünk rá: míg, Khomeini rend­szerének a túlkapásait (kurd felkelők, prostituáltak, há­zasságtörő nők kivégzése) a burzsoá sajtó kimeríthetetlen részletességben tálalja, arról a hatvanezer hazafiról, akik egy igazságosabb Iránért ál­dozták életüket a SAVAK börtöneiben, vagy az utcákon — kevés szót ejtett. ★ Arcképcsarnokunk végére érve mi mást kívánhatunk, mint, hogy jövőre ugyan­ilyen „képkiállításról” —ter­mészetesen új szereplőkről — adhassunk körképet. Mert bár sok esetben a tirannusok más diktátoroknak adják át a terepet, a pahlavik, ami- nok, bokassák, Somozák bu­kása mégis előbbre, az igaz­ságosabb, emberibb élet felé viszi a világot. Dunai Péter Sikerek és gondok a második fronton A Somoza-diktatúra meg­döntése óta eltelt alig fél esztendő mérlege a nehézsé­gek ellenére figyelemre mél­tó. Az átmeneti szakasz után, amelyet a katonai és polgári személyekből létre­hozott ideiglenes kormány fémjelzett, a stabilizálódás jelei tapasztalhatók. Ekként fogható fel, hogy 1979 utolsó napjaiban megalakult az új húsztagú nicaraguai kor­mány, amelynek legfonto­sabb posztjain a forradalom olyan vezető egyéniségei áll­nak, mint például Tomas Borge Martinez belügymi­niszter, Humberto Ortega hadügyminiszter és Miguel D. Escoto külügyminiszter. De helyet kaptak a húsztagú kabinetben olyan polgári személyiségek is, akik gaz­dasági szakértőnek számíta­nak, illetve a kormányba való bevonásuk a nemzeti egység megteremtésére irá­nyuló törekvést jelképezi. A figyelem most a máso­dik frontra, a gazdaságra irányul. A helyzet egyálta­lán nem mondható rózsás­nak. A hónapokig tartó pol­gárháború következtében a termelőegységek egy része — hivatalos 'adatok szerint 30 százaléka — megrongáló­dott. Emiatt a termelés óva­tos becslések szerint is egy- harmadával csökkent, a munkanélküliség a városok­ban eléri a 20, vidéken a 40 százalékot. A mezőgazdasági termelés tekintetében sem jobb a helyzet. A múlt év­ben a gyapottermés álig egyharmada volt a szokásos­nak, s a kávétermés sem ér­te el az előző évi szintet, noha az a körülményekhez képest kielégítőnek mond­ható. Mindezek követ­keztében az infláció 1979 végére elérte a 100 százalé­kot Üres államkassza Az új kormány tervei kö­zött nem véletlenül éppen az infláció megfékezése, a ter­melés fejlesztése és az áru­ellátás javítása szerepel az első helyen. A lakosság élet- színvonalának közeli javítá­sára aligha lesz mód, hiszen az ehhez szükséges gazdasági és pénzügyi feltételeket csak ezután fogják megteremteni. Éppen ezért a forradalmi kormány határozottan szem­beszáll egyes szélsőbaloldali szakszervezeti vezetők de­magóg követeléseivel. Megfo­galmazói ábrándokat kerget­nek, amikor fél esztendővel a forradalom győzelme után a munkaidő csökkentését és a bérek emelését követelik attól a rendszertől, amely üres államkasszát, továbbá 1,6 milliárd dolláros állam- adósságot örökölt Somozától. Nem teljesen zökkenőmen­tes a mezőgazdasági termelés sem. A parasztok egy része nehezen érti meg, miért nem lehet felosztani a diktátor jól szervezett ültetvényeit és más mezőgazdasági üzemeit, miért korlátozott mértékű a földreform. Pedig óriási a je­lentősége annak, hogy az egykori földbirtokok egy ré­szén állami gazdaságok és termelőszövetkezetek ala­kulnak. A gazdasági helyzet stabi­lizálását szolgálják a külföl­di adósságok csökkentésére, illetve a törlesztés átüteme­zésére és újabb hitelek fel­vételére tett lépések is. A nicaraguai kormány megbí­zottai a múlt év végén 72 külföldi bank képviselőivel tárgyaltak Mexikóvárosban és bizakodóan nyilatkoztak az első fordulóról, amely so­rán 409 millió dollár tartozás visszafizetésére kértek hala­dékot- Eredményesnek bizo- nywftak az újabb hitelekről tartott megbeszélések is. A kormány 220 millió dollár új kölcsönt kapott, az Egyesült Államok által felajánlott — igaz, feltételekhez kötött — 75 millió dolláros hitel mel­lett. Növekvő érdeklődés ta­pasztalható a külföldi beru­házók részéről is. Erről ta­núskodik Offergéld nyugat­német gazdasági és együtt­működési miniszter mana- gúai látogatása és más nyu­gati országok tapogatózása Nicaragua irányába. Konszolidáció Paradoxonnak tűnhet, még­is a konszolidáció jeleként értékelhető a politikai szfé­rában tapasztalható polari­záció. A régiek mellet új pártok és csoportosulások je­lennek meg, amelyek ilyen vagy olyan módon részt kér­nek a hatalomból. Ami a je­lenlegi politikai struktúrát illeti, nagyjából a következő kép rajzolható fel Az egyik oldalon áH a Sandinista Nemzeti Felszaba­dító Mozgalom, amely idő­közben kiegészült a hozzá csatlakozó kommunistákkal és más haladó erőkkel, így a Nicaraguai Demokratikus Mozgalommal. Alapítója és vezetője, Alfonzo Robelo gyáros Somoza ellenzékéhez tartozott és a legutóbbi kor­mányátalakításig a legfelső vezetés tagja volt. A következetes, haladó tár­sadalmi és gazdasági válto­zásokat sürgető sandinista mozgalommal szemben álló erők között van a Liberális Párt, Somoza politikai báb­szervezete; továbbá a ke­resztényszocialisták és a szo­ciáldemokraták, valamint a Frente Obrero nevű mun­kásszervezet, amelynek ve­zetői szélsőbaloldali nézete­ket vallanak. Ezek az ellep? zéki csoportok a demokrati­zálódási folyamat felgyorsí­tását sürgetik, mert abban. reménykednek, hogy a par­lamenti demokrácia keretei között politikai és gazdasági befolyásra tehetnek szert. Aligha tévedünk, ha feltéte­lezzük, hogy ezek a csopor­tok jelentős külföldi hatal­mak támogatását élvezik, mi több, lényegében azok érde­keit képviselik. Megfontoltan, körültekintően A nicaraguai kormány megfontoltan cselekszik, ami­kor a csoportokat nem foszt­ja meg a kifejezési lehető­ségtől. Vitorláikból azzal is igyekszik kifogni a szelet,, hogy teret enged a magán­ipar és -kereskedelem műkö­désének, sőt bátorítja a tő­késeket a beruházásra, üze­meik termelésének felfutta­tására; másrészt a legna­gyobb körültekintéssel, a törvényesség szem előtt tar­tásával jár el a Nemzeti Gárda egykor vezető tisztjei­nek és tagjainak, illetve más népellenes bűnök elkövetői­nek felelősségre vonásakor. A legfontosabb feladat — hangsúlyozza a nicaraguai kormány — a belső rend helyreállítása, a gazdasági élet vérkeringésének biztosí­tása és más. a haladó társa­dalmi és gazdasági változá­sokat szolgáló intézkedések következetes megvalósítása, egyszersmind a forradalmi vívmányok védelme a külső és a belső ellenforradalmi próbálkozásokkal szemben. És való igaz: a demokrati­kus intézmények megterem­tésére csak e folyamat sike­res előrehaladásával párhu­zamosan kerülhet sor Nica­raguában. Kakpó Andre j

Next

/
Oldalképek
Tartalom