Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
„Olvassatok tniisdenriají!' A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat egri Gárdonyi Géza Könyvesboltja a II. országos gyermekkönyvhét alkalmából pályázatot hirdetett úttörők számára, legkedvesebb irodalmi élményeik rajzos megörökítésére. A beérkezett mintegy 30 munka közül a legjobbakat állították ki. Köztük Simon Erzsébet hetedik osztályos csányi tanulóét, aki az egri Hámán Kató Űttörőház rajzszakkörének tagja, illetve az egri nyolcadik osztályos Tóth Lászlóét, aki a 7-es számú iskolából jár a megyei úttörőház kerámiaszakkörébe. Tóth I,ászló: Olvasó (Fent) Simon Erzsébet: Olvasmány- élmények (Balr;?) (Fotó: Szántó György) ZALÁN TIBOR: Zümmögi történetei Málnaszüret Zümmögi álma "i Zümmögi tátika szirmain ül, nézi a hangyafiúk vigadalmát: gyűjtik a málna lehullt szemeit, télire vermeiket telerakják. Arra repül, s irigyen kiabál Légy Gedeon, a Bögöly unokája: ..mégse lehet, hogy a hangyafiúk potrohain pirosodjon a málna!” Tátika szirmairól derűsen dörmögi Zümmögi Légy Gedeonnak: „húzd el a tájról a csíkot, öcsém, mert az irigység árt alakodnak!” Sing szelíden a mákvirág, szállnak az éjben csillaga'- Zümmögi rétet álmodik, álmodik arra ablakot. Rétnek az ablakán kinéz alaki — nem más: Zümmögi! Lehet: az ablak csak tükör, melyben az arcát nézheti. Zümmögi akkor álmodik újra a rétnek ablakot, színes üvegre karcsú szál jégvirágokat rakott. Zümmögi vacsorája Szállá alá havasokból zúgva az erdei Tündér. Várja a vízimanóknál telve, rotyogva a kondér. Zümmögi látja a tündért, szállna utána, de szárnyát ólmos erő lekötözte; ülve marad a virágján. Elpanaszolja a sásnak, mennyire mostoha sorsa. Béka Benő kiabálja: „így jön a kopp is a hoppra!” Száll havasokba a Tündér, rizimanók kara védi. Zümmögi sírva fakad lent: volt vacsora, de csak „égi”! Humorszolgálat Az aranykezű férfiak Aranymosás az őserdők sűrűjében Bizonnyal minden másként alakult volna, ha Manuel Poche - rez Mozaurito indián vadász 1976 egy meleg nyári estéjén a Rio Madre eb Diós folyó partján neki nem támaszkodik egy korhadt fa törzsének, hogy kipihenje magát, ahol a fa gyökerei közö't fénylő-csillogó valamit- pillantott meg. Az indián belerrtafkolt a folyó homokjába és kezében egy apró folyami kavics közt gombostűfej nagyságú sárgásán fénylő szemcséket látott. Azzal tisztában volt, hogy ami a kezében csillog: arany. És az arany értékes, nagyon értékes. Erről sokat hallott Manuel a közeli városkába, Puerto Maldonadóba tett látogatásai során, ahol a kocsmákban legendák jártak szájról szájra mesés aranykincsekről és aranyásókról, akik a harmincas években az Amazonas mellékfolyói — akárcsak itt az .Isten Anyjának folyója — mentén megtalálták szerencséjüket. Manuel senkinek sem beszélt arról, hogy mit talált. Beszerzett egy serpenyőt, megtöltötte a folyó homokjával, és ezzel a módszerrel a rákövetkező hetekben egy pár cseresznyemag nagyságú aranyrögöt és maréknyi aranyport halászott ki a vízből. Alkalomadtán el-eladogatta kincsének egy részét — kis mennyiségekben, gondosan vigyázva arra, nehogy feltűnést keltsen. így ment ez két éven át, mígnem sógorának, Juanitónak, nagy születésnapi ünnepségén Manuelo igencsak felöntött a garatra és eldicsekedett felfedezésével, elbüszkélkedett gazdagságával. A mesés aranykincsről szóló történet Puerto Maldonadóban futótűzként'terjedt el. Még azon az éjszakán felkerekedtek az első vállakozó kedvű férfiak, hogy megkeressék a lelőhelyet. Az aranyásók lapátot, ásót és talicskát vásároltak, cédrusfából pedig aranymosáshoz használatos kerek serpenyőt (beteast) faragtak maguknak. Hosszú botokkal felszerelkezve vonultak be az őserdő sűrűjébe, és a Peru, Brazília és Bolívia közti senki földjén letűzdelték botjaikat, megjelölve ezzel saját „vadászterületüket”. Hamarosan megindult az áradat Limából, a fővárosból, Cuzcóból, a hegyek közt elterülő városból és még a távoli Észak-Ameri- kából is jöttek kalandorok, félresiklott életűek, geológusok. Még egy kevésbé tapasztalt aranyásó egy kevésbé jövedelmező helyen is össze tud gyűjteni 50—100 gramm aranyat havonta, — ez jóval több bér, mint az átlagos havi bér ebben a szegény dél-amerikai országban. „Még mindig van szabad terület kutatásra — mondja a bank vezetője. Egy fiatal férfinak mindössze, egy hálózsákra van szüksége es a bátorságára, hogy bemerészkedjék a dzsungelbe". A limai kormány, amely milliárdos nagyságrendű külföldi adósságait növekvő' aranytartalékaival szándékozik leépíteni, segíti a minerókat. A dzsungel aranyásóinak nem kell adót fizetniük, sőt, állami támogatást kapnak egyszerű munkaeszközeik megvásárlásához, és csak három év múlva kell bebizonyítaniuk, hogy területük, ahol kutatnak, jövedelmező is. A perui kormány külföldi beruházókat is szeretné becsalogatni az üzletbe. Geológusok úgy sejtik, az őserdő lapályainak homokja és hordaléka több aranyat rejt magában, mint eddig feltételezték. A szakértők 10 milliárd márkára becsülik a lelőhely nagyságát. A nagyszabású aranymosáshoz viszont faserpenyők helyett kotrógépekre, talicskák helyett pedig darura lenne szükség — és persze pénzre mindehhez. A kormány a Rio Madre de Diós menti még fel nem osztott földterület nagy részét államosította, a földet elárverezik, a konszernek licitálhatnak. A 70 év körüli — pontos korát nem tudja — Manuelo évről mit sem tájékpzott. Az „Aranyfolyó” egy kis szigetén él faházikójában, az aranymosással már rég felhagyott. csak fiai mennek el esetenként még a folyóhoz, hogy arany után kutassanak. ..Nem. gazdag nem lettem — mondja Manuelo, tz aranyláz kirobbantója —, de vettem magamnak egy kis házat Puerto Maldonadóban, és fiamnak egy ..Dodge” ot. Lányaim férjhez mentek, én jól élek, nincs többre szükségem az élethez. Aforizmák ■ Ha minden jól megy, az optimizmus luxus. Ha viszont minden rosszul megy — nélkülözhetetlen. (Joubenel) A nőnek, ha öröm éri, vagy ha bánat éri, minden helyzetben elsősorban — tükörre van szüksége. (Karl Kraus) Ezerelem azokat az embereket, akik nyíltan kimondják, amit gondolnak — azzal a feltétellel, hogy azt gondolják, amit én. (Mark Twain) A férj mondja a feleségnek: — Nagy lépésre szántam magam. . . életbiztosítást kötöttem a te javadra, drágám. .. — Hát ez kedves tőled... Ez akkor azt jelenti, ha beteg leszel, nem is kell orvost hívnom? ★ Cseng a telefon. A férj felveszi a kagylót és a feleségéhez fordul: — Engem keresnek... beszélhetek? ★ — Ezt a vesepecsenyét te csináltad? — kérdezi a fiatal férj ebéd közben. Pontosan úgy készited. ahogy a marna... — Ennek örülök — A vesepecsenye volt az egyik fő oka annak, hogy a papa elvált a mamától! ★ — Jöjjön el hozzám, Da- nuska kisasszony, megmutatom magának a lepkegyűjteményemet. — Most éjszaka? De hiszen az lehetetlen! — Miért ne? Hiszen azok éjjeli lepkék! ★ A szép fiatal lány már több mint egy fél éve jár az úszótanfolyamra. — Hogy lehet az, hogy még mindig nem tanultál meg úszni? Ilyen ügyetlen az az úszómester? — Dehogy mama, ellenkezőleg — mosolyog a lány. ★ — Főúr. kaphatnék valamit enni? — Van disznósajtunk hagymával. — És nincs valami köny- nyebb? — De igen. Van még disznósajtunk hagyma nélkül. ★ — Rendőr bácsi kérem. gyorsan tessék velem jönni. .. — Mi történt? — A tanárunk szabálytalanul parkol. ★ — Mennyibe kerül önöknél a legolcsóbb szoba egy éjszakára? — Negyven koronába... — Nekem csak 35 koronám van. Fel tudna engem ébreszteni öt koronával korábban? ★ — Biztos lehetsz benne, hogy minden férfi magánál butább nőt vesz feleségül. — Ezt a te férjed mondta neked? — Nem, a tied! ★ — Tudod, mi történne, ha nem lenne víz? — Nem. — Nem tudnánk hol meg-* tanulni úszni és mindenki megfulladna. Időszámításunk előtti 52-ben, az itáliai Gorsium tartomány Via Ulpia nevű kis városkájában, éktelen vita zaja csapott ki a helyi főkonzul, ama bizonyos Fluvius Marus vesti- bidumából: — Nem, értsd meg, hogy nem .. — Nem értem, igenis nem értem ... Szeretsz, mint Lesbia a verebeit, vagy nem szeretsz, te istenek átka? — Nem arról van szó, hogy szeretlek é, Apolónia, vagy sem ... — védekezett egy hörtyögő, kissé vénecske férfihang, hogy az arra járók kajánul jegyezték meg: — A Vesta szüzekre. az öreg Fluvius már megint a fiatal nejével osztozik... De nemcsak szóhaM, hanem ágyban is a legény Catalussal — tették hozzá mások és fittyet hányva a csúnyán néző nubiai rabszolga kapuőrre, ott lábatlankodtak tovább. hogy egy-egy elejtett veszekedő mondatból képet alkothassanak a falakon belül történtekre... — ...de legalább Igaz történet Via Ulpiából indokolnád meg, hogy miért nem... De te csak hajtogatod, hogy nem ... nem ... nem ... Én meg csak rimánkodom, mint valami rabszolga lány, akit most adtak el a falernumi vásáron .. . Miért vagy ilyen ó Fluvius uram, s miért vagy az uram, ha már ilyen vagy? Ö, egek istenei, s te kétarcú Janus, te adj választ, s ne ez a szerencsétlen. — Ne óbégass, az egekre kérlek Apolónia, engedj hát végre szóhoz jutni, s akkor megmondom, miért nem kapsz semmit karácsonyi ajándékul... — Hogy én engedjelek téged szóhoz jutni? Hát mindig is te beszélsz: Hát mindig is kibeszéled magad. Nekem csak a könyörgés és bánat marad. Hát van nekem uram és szavam? Istenek ti vagytok a tanúk, hogy az ágyain akkor is üres, ha te benne fekszel, s még ajándékot sem akarsz nékem venni legalább vigaszul, valami csekély nekem tetszőt, hogy karácsonykor... — A perzsák tüzes istene, Mithras, fogd be a száját ennek a némbernek! — sikol- tott fel szinte női hangon könyörögve Fluvius Marus, hogy a kapuban álló nubiai rabszolga is együtt vigyorgott az utca közönségével. — Miért nem veszel nekem semmit karácsonyi ajándékul? — hajtogatta kérdését újra és makacsul Apolónia ... — Miért, miért? Hát nézz már rá a naptárra te szerencsétlenje az emberi fajnak, te életem megnyomorítója és megszomoritója... — Mit nézzek én egy naptárnak használt nyomorult viasztáblán? Talán az a karácsonyi ajándékom? — Hát nem latod .. ó, istenek, nem látja ... hát nem látod, hogy még időszámításunk előtt 52-ben vagyunk? — kiáltotta most már haragosan és diadalittasan is Fluvius Marus főkonzul az itáliai Gorsium tartomány Via Ulpia nevű kis városkájában, hogy a vigyor menten lehervadt az összerezzent nubiai rabszolga arcáról is itt kint a kapuban ... — Na, és? — ámul j el Apolónia. — Mi az, hogy na j és? Hát nem érted? j A karácsonyt még ; nem találták fel. Még j csak az időszámítás 1 előtt vagyunk ... te- : hát azért nincs kará- j csonyi ajándék ... 1 Várjál legalább öt- : venhárom évet, s ak- ■ kor kapsz... — tette j hozzá vigyorogva a : főkonzul és kényei- ■ mesen eldőlt a heve- ■ rőn. Gvurkó Géza ■ ‘ * Cassa...? Nem véletlenül kérdőjelez« tűk meg a címbeli szóalakot. Az egyik egri áruházban olvasható ez a megnevezés, s azt a célt szolgálja, hogy felhívja a vásárlók figyelmet, hol van a pénztár, azaz a kassza. Ezt az idegen eredetű szót ugyanis így ejtjük- és így is írjuk. Egy olvasónk ezzel kapcsolatban azt írta, hogy egyenesen bosszantó az idegen szó használata, az írásmód pedig régies, s nem felel meg a mai helyesírási előírásoknak és gyakorlatnak. Levélírónknak csak részben van igaza. A szó írására vonatkozó megjegyzése igaz és jogos. De a szó ma már szókészletünknek teljes jogú tagja, s valójában a magyar pénztár szóval nem minden esetben helyettesíthetjük. A kassza szó jelentése ugyanis igen változatos.- A következő fogalmi tartalmakat és használati értékeket nevezzük meg vele: pénztár, blokkoló pénztárgép, penz- szekrény; pénzkészlet, bevétel, készpénz stb. Hogy szókészletünkben milyen gyakran jut megnevező szerephez, ártól ezek a nyelvi formák tanúskodnak: állarőkassza, kasszakulcs, kasszaskontó; kasszadarab, kasszasiker, kasszaügylet: kasszafúró, szabadkasszás S stb. Az újságok nyelvhasználatában is gyakran jelentkezik. Hogy milyen szövegösszefüggésekben. arról ezek a példák bizonykodnak: ..Továbbra is kasszasiker a kupasorozat” (Népújság. 1979. szept. 18.). — „Közös kassza — közös érdek” (Magyar Hírlap. 1979. febr. 3.). Az irodalmi, illetőleg a szépirodalmi nyelv is felhasználja ezt a jövevényszót. Gárdonyi több írásában is olvashatjuk. A magyar versek nyelvi szövetébe is jól beleszervült. Már Arany János is felhasználja: „De a kifestett pénztárnok panasza / Egyre susog, hogy még se gyűl a kassza” (Bolond Istók). Hogy mennyire színes, hangulatos vershelyzetet formálhat egy modern költő is a kassza szó felhasználásával, arról ezek a részletek beszélnek: „Már csak úgy jelentkezik bennem az arcod, mint becsületben nyugdíjazott pénztáros elolt a kassza” (Szabó Lőrinc: Mint a szegény). — „A pénztárgép előtt sor állt, ' a kasszás néni a blokkal nyújtotta át aggodalmát (Péntek Imre: a büfében). Dr, Rákos József JfÜQCÜMMfli t
