Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
I | Vagy, vagy: avagy? ■ A címben feltett kérdés csak az első olvastán tűnik : bonyolultnak, esetleg kimódoltnak. A cím okán, ponto! sabban az ok adta cím miatt is azon tűnődöm most majd 5 a sorok fogytán, hogy mi a jobb nekünk, állampolgái ok- i nak, még közelebbről: mi lenne a jobb? Vagy egy közli ponti akarat erősítése, a helyi önállóság óhatatlan csor- : bításán keresztül is, vagy éppen ellenkezőleg, akár egy : központi akarat decentralizálásával is a helyi önállosa\ got, egy-egy terület vezetését erősíteni a holnapi célok és \ a holnapután! valóság sikeréért; avagy.? A kérdés még véletlenül sem erőltetett, és soha sem ■ volt aktuálisabb, mint ma. illetőleg a mainál csak hol: nap lesz aktuálisabb. Mondhatná az, aki hajlandó e té: mákban is velem meditálni, hogy a kérdés feltevése ha• mis, teleologikus: minek szembeállítani e kettőt egymás■ sál?'S ha egyáltalán szembeállítjuk is, akkor már áltaj Iában a vezetés, az akarat kérdőjeleztetik meg. Így tehát : nemcsak az „avagy" nem igaz, de még a „vagy-vagy’ • sem. Csakhogy naponta, az élet gyakorlatában és nem is : csak teoretikusan felvetődő gondokra és gondolatokra : nem lehet asztalt lesöprő választ adni. Meg kell fontolni E és gondolni mind a két alternatívát, s a mérlegelés utón ! kialakítani olyan álláspontot, amelynek végső kicsengé- : se: az adott lehetőségeken belül a legnagyobb politikai ■ mozgásterületet biztosítani a szocializmust építő állam- J polgárok számára. Mi szól az első „vagy” mellett, mi az az ok. miért ■ mindig voltak és mindig is lesznek a kemény centraliz■ musnak abszolút hívei, akik nem hatalmi megszállottság: bői hanem mély meggyőződésből vallják és hiszik a : központi akarat döntő voltát a vezetésben? A nép igazi ; hatalmának biztosításában, A holnap biztonságának ga- : rantálásában: Alapvető az a tény, hogy e formában az i össztársadalmi érdekek kerülnek a politika homlokteré■ be, nincs befolyásoltság, egységes a pénz, az anyagi leheli tőség és a cél meghatározása a mennyiséget és p minősé- : get tekintve egyaránt. Határozott és gyors, intézkedések • születhetnek, felgyorsul a végrehajtás, lényegesen köny» nyebb és egyszerűbb a döntési szintek ellenőrzése. Ha : csak ennyit említek is, meg itt a centrális akarat primá■ tusának és abszolút voltának igazolásához, már ebből is ! kitetszik, bőven van érv és éppen az állampolgár számá- : ra is hasznos, sőt a politikában kényelmes körülményeket ■ teremtő érv. A másik „vagy” elsősorban ezt a kényelmet nem vi- : seli el.-Az önállóság, a helyi akarat szélesebb körű érvé• nyesítése egyszerűen nem tűri el a bármilyen precíz, de ■ csak végrehajtó típusát az állampolgárnak. Pedig az ilyen : politikai konstellációban nagyobb a mozgékonyság, több ; és meg-megújuló a kezdeményezés, nagy a lehetőség a • helyi és mindig kiapadhatatlan tartalékok feltárására, j Rendre új erők, új gondolatok kerülnek be a gazdaság, : a politika, vagy a kultúra szférájába. Gyors, friss, eleven ■ a reagálás, bár kétségtelen a veszély, hogy az össztársa3 dalmi érdek helyett a területi érdekek elsődlegessége : kerül a munka homlokterébe, és sok lehet a feleslegesen ■ elpocsékolt szellemi, sőt az anyagi energia is. ■ • Avagy. . . ? Közelebb jutunk a dolgok lényegéhez, s talán a top- ; rengés végén, ha nem is a szabatosan és definíciószerűen I megfogalmazott, de az átérezhető válaszhoz is, ha most példákat is hozunk egyikre is, másikra is. Egyszerű pél- ; dát. de talán ezért érthetőbbet. Hányszor fordult már elő, • hogy a tröszttől délelőtt „leszóltak” telefonon, hogy még a ; délután folyamán küldjenek fel két-.öt, vagy egyetlenegy ; nevet, akit kitüntetésre javasolnak. Ez a „központi” aka- ; vat. Pedig, ha valahol és valamikor mód nyílik egy üzem- ; rész. vagy kollektíva véleményére, ha valamikor helye és : módja van az üzemi demokrácia kiteljesedésének, a he• lyi kezdeményezésnek —, hát egy ilyen esetben, aztán j igazán mód lenne rá. A központi akarat diktál, s délután : már ott van a név, vagy a nevek, az illető, vagy az ille; tők meg is kapják a kitüntetést, míg körülöttük a kény- j szeredett arcokból kiolvasható:. , — .. .ezt is fönt döntik el, mi közünk hozzá, hogy ki • mit kap... — és még akkor is így fogalmaznak, ha kü• [önben méltó kapta meg az elismerést. Másik példa, más oldalról. Ä külkereskedelmet meg• keresi egy nyugati cég, s háromhónapos határidőre olyan í terméket rendel meg, amelyre számára egy harmadik or- : szágban van múlhatatlanul szüksége. Nos, ha ez a kérés • végigfut a demokrácia mindama szintjein és csatornáin, í amelyeket oly szívesen tudunk felsorolni, de korántsem : tudjuk mindig oly mívesen felhasználni is, réges-régen már egy másik országgal tárgyal, és szállíttat ama nyu- ; ?ati cég. A központi akarat helyett a helyi érdekek, a : területi döntések szférájába utaltatott a szocialista de; mokrácia védjegyével ellátott gazdasági vállalkozás sor■ sa — é.s lám, mi lett belőle. Semmi! Avagy... ? Várjunk még- nehány sornyit ezzel az „avagy”-gyal. ■ Csak annyit, hogy igen egyszerű példákat hoztam" a vál: iáit szférából, de hozhattam volna példát és példákat a ; politikai élet döntésvilágából is. melyekből egyértelműen ■ kiviláglott volna ugyanaz: nincs, vagy vagy. És az : „avagy” sem a harmadik lehetőség. A dolgok nyitja vala■ hol a harmóniában keresendő, nem valamiféle naív mó- ; dón elképzelt abszolút harmóniában, de az egységes szem. : leletben ezen a téren. Már a tekintetben, hogy mindig ; az adott esetet vizsgálva és mérlegelve kell a vezetésnek ; dönteni, hogy melyik akarat világába való az ügy, mely : döntésre vár. Hogy mikor melyik eset, és mikor melyik ; akarat? — hát ez a kormányzás művészete, ez a politikai ■ rátermettség é.s felelősség próbaköve. Tudomány és in: tuíció. felelősségvállalás még a .felelősség-áthárításban is. Közhelyszámba .megy már, hogy életünk felgyorsult. hogy napjaink minden órája szinte és minden szin- ; ten a döntések sorozatából áll. Miniszterelnök és munkás ’ a génnél — egyaránt társadalmilag és egyénileg is kény- szeri1 ett a döntésre, meg-megújulólag többször is, akár • napjában, ha ezeknek a döntéseknek hatása, minősége : nem is vetheiö egvbe. Ki hol és miben? — ebben áll a Í ta*ty titok, hogy kissé szabadon idézzem a költőt, és egy• ben a végén szembekerüljek a cím adta írásom elejé- | vei: nincs szükség az ily kérdésfeltevésre, hogy „vagy, ; vagy: avagy?” A harmóniára van szükség, amely iránt ; r,-r a készség kitűnően fejleszthető. ' I 7^* JjWjáfMtfti Kalóczkai I,öcséi Kovács Szalmást Tóth Kálmán, Szatlóczki Csillik János. Kálmán, Ferenc, Gábor, János, Fajos, (Fotó: Perl Márton) C súnya, lehangoló lehetett a november 30 esztendővel ezelőtt is, 1949-ben, amikor 26 család elhatározta: a jövőben közösen művelik a földet. Történt pedig Erdőtelken, és bár ez a lépés akkor a falu lakosságának szemében mindennek ^minősült, csak jónak nem, mégis: óriási jelentőségű volt az egész lakosság további sorsának alakulása szempontjából. A szocialista mezőgazdasághoz vezető úton tették meg akkor az első lépést a szerteszét szórt 36 holdjukon, amikor kapával, kaszával, néhány ekével és boronával hozzáláttak a föld megműveléséhez. Ételnek, tudásnak, ruhának híjában tették ezt, s hogy jól tették, azt az idő igazolta. Százszorosánál is hatalmasabbra duzzadt az az első 36 hold! Most három évtized múltán, ez a minőségi változást is jelzi egyben, hiszen a megye sok nagyszerűen gazdálkodó termelőszövetkezete között is elsők között van az erdőtelki, Szabadság. Elsők között volt a közös útra lépők között a most 76. évét taposó Kalóczkai Kálmán bácsi is. Fél hold örökség — Akkoriban, hogy a fogságból elengedtek bennünket, én a vasúthoz keveredtem. Muszái volt, kilenc gyerek várta odahaza a kenyeret, hát beálltam krampácsolni a Rákos rendezőre. Ott ért a nagyfiam levele, jöjjek haza, megalakult a csoport, lesz megélhetés. Erre aztán már hazajöttem, egy évre még az elnökséget is rám'ukmálták, hát ilyen cifra világ volt. — Mennyi volt belépéskor Kálmán bácsi? —■ Tizenegy hold juttatott, de nem azt sajnáltam, ellenben a fél hold apai örökséget. .. Mikor végül csak rákerült a sor. hogy a párttitkár megkérdezte: Avval meg mi legyen? — nem szégyellem. kiesett a könny a szememből. A fiatalabb drusza, Tóth Kálmán boltozatos melléből dörmögő hang jön elő. van benne jókedv is. egv kis nevetés is. meg főleg beleegyezés, hogy ez bizony tényleg így volt. — En meg, mint nincstelen. úgy jöttem.. egy hold vetéssel, az is abból, amit apám kapott a juttatáskor. Gondoltam, eddig a más földjén dolgoztunk, kutyavilágban, hát annál csak nem lesz rosszabb a magunké, mégha közös is... Ráadásul rossz földek, sovánvak, távol a falt<tói. jószág meg semmi. Se iga. se semmi, csak az a két pár ló, amit az államtól kantunk. meg negyven mangalica egy kannal. Azon túl semmi. Mert akiknek lova volt. az pe nem lévett volna akkor... Na szóval: keserves beindulás, gyorsan ki Is léptek néhá- nyan, főleg, akiknek „kontó” volt a dolog. Utánuk nem is sírt senki, inkább Történt pedig, Erdőtelken örültünk, hogy elmentek, akik ingyenélni, ügyeskedni jöttek közibénk. Tóth Kálmán most állattenyésztési brigádvezető, de akkoriban sok mindenbe bele kellett kóstolni mindenkinek. .. — Az öreg — mutat nevetve Kalóczkai Kálmánra — egy évigt elnök is volt, én meg kezdetben pénztárnok. De milyen pénztárnok: pénz nélküli! Négyszáz forintnál több nem lehetett a kasszában, el lehet gondolni. Igaz-e? — A bizony — válaszol a kérdésre — noha az inkább csak amolyan költőinek számít — az öreg, akit a vasúttól hívott haza a fia. — Még bolonddá is tettek bennünket, mint engemet Kozma Jóska. Hogy én már bent voltam, elmentem hozzá agitálni. Jóska, mondom neki. együtt krampácsoltunk, te is vasutas vagy, én is az. De én beléptem. mert ez így lesz jó. lépjél be te is. Azt mondja, jól van. gyere reggel. . . Megvek másnap jókor, hát hűlt helye, nem találom, megszökött a koma. Rajtam van a falu szeme Jót derül, aki csak hallja a történeten, pedig tudja mindenki kívülről, mások is jártak így. akik agitáltak. Derül a dolgon Kovács Gábor is. ám nem nevetett húsz évvel ezelőtt a mező- gazdaság szocialista átszervezésekor. , — Nem bizony — emlékezteti Lőcsei Ferenc, aki immár 27 esztendeje tölti be az elnöki tisztet, s vezérli jóban. rosszban a közös gazdaság összeszokott, nagy csapatát. — Nem nevetett Gábor. mert a falu szeme őrajta volt: hogy belép-e, nem lép-e? Ha jön, akkor már másoknak sincs mi mást tenni. ha nem, akkor a többiek sem. . . De sokat bailódtunk egymással. így-e. Gábor? A kérdezett, akin húsz esztendővel ezelőtt „a falu szeme” volt. kemény, határozott ember ma is, 56 évesen. Ritkán mosolyog, nem. mmtha oka lenne bánni az akkori elhatározást. — 1060-ban. február 20-án léptem be. de a magam szántából. Mert ha én nem akarpm. akkor nekem jöhetnék agitálni, mint ahogy addig is jöttek, mindennap. Én meg nem veszekedtem, bort tettem az asztalra, mondtam, igyunk, maradjanak, ameddig akarnak, de azt én döntöm el, hogy belépek-e vagy sem. — Végre... ? — Egy csütörtöki nap aláírtam. Nagynehezen. — Úgy — hagyja helyben az elnök, aki egyike volt azoknak, akik annyira agitálták, kapacitálták Erdőtelken Kovács Gábort. — Mindent megpróbáltunk... — Nekem tizenöt és fél holdam volt, vezetőember voltam, figyeltek rám a faluban, én meg semmivel el nem maradtam, se beszolgáltatással, mikor annak volt az ideje, se adóval, se mással. De aztán, hogy a szövetkei- zet terjeszkedett, a földje elérte az enyémet, aztán nyolc-tíz helyre széjjelszórva kaptam meg, mert így volt, megmondom őszintén, mert én nyíltan szoktam beszélni, na akkor már nem lett volna sok értelme. Akkor aztán mások is beléptek, hogy elment a hír a faluban: Kovács Gábor aláírt.., Ha a szomszéd . 7; — Itt vagyok mindjárt, én — igazolja szomszédja szavait Csillik János. — Apámnak 14 hold juttatottja volt, ehhez hozott a feleségem öt hold örököltét. — Na, mondom, ha a szomszéd belépett. .. de anyám hallani sem akart róla, úgy félt a szövetkezettől. Hogy ott nem lesz még fűtenivaló se, mindig azt mondta, de én inkább a két lovamat sajnáltam, a pejt, meg a sárgát, hogy azok odalesznek. Hát végül még ez is jól alakult, mert 60 szeptemberében üzen egyszer értem az elnök, hogy szeretem-e a jószágot? — Szeretem — mondtam, és így lettem lóápoló, negyven szép ló felett dirigáltam, közte az én sárgám, meg a pejkó. * A most 54 éves Szatlóczki Lajos, akkoriban már nyeregben ült, pedig amikor megalakuláskor belépett, sokan megszólták. — Milyen ember vagyok én, fiatal létemre téeszcsébe lépni... még a család sem volt velem kibékülve, de én csak annyit válaszoltam, hogy ezt nézem jónak. .. Előbb gyalogmunkás lettem, szóval, kapa kasza, minden, így ment tíz évig. Az átszervezéskor lettem ze- toros, így hát valóban „nyeregben” ültem, amikor megindult az átszervezés, igaz,' eleinte rázós volt az a nyereg. De az akkori K—25-ös traktorok már csak múzeumban vannak, én most egy jó MTZ 50-essel járok, olyan most, mint ég és föld, hát panaszra nincs okom... Volt két tehenem — Neked se, másnak se — teszi hozzá a negyedik „honalapító” Szatmási János, aki 58 éves. és tenki illetékességű. aki ígv emlékezik a jó három évtizede letűnt időkre: — Én például dohánykertészettel foglalkoztám felesbe. aztán öt hold kishaszonbérleten dolgoztam. Volt két tehenem, de láttam, hogy azzal sokra nem viszem. így aztán, amikor jókor az elsők közt jöttek hozzám, hogy lépjek be, nem volt kifogásom. Hozzám még Nagy László jött, Az akkori községi bíró. Gyere, Jánoskám, azt mondja, most már fizetett ember vagy, ha jössz. — Én is úgy látom, mondom, más kiút nincs, csak a közös gazdálkodás, és bizony, nem bántam meg, hogy így gondolkoztam. Amikor Lőcsei Ferenc agitálni járt, sokan azt sem tudták,' ki ez, hogy hívják. — El is ment a híre — meséli most, amikor már a megalakulás 30. évfordulóját is megünnepelték, méghozzá méltón, jókedvűen, gazdagon —, elment á híre, hogy egy cigányos, fekete képű ember úgy agitál másodmagával, de úgy... amiből annyi az igaz, hogy a kényszer bizony rávitt bennünket néha, hogy a magunk módján értelmezzük az önkéntesség elvét. Még az is megtörtént — például Kovács Gábor esetében —, hogy „elvittük" valami pincébe. .. Mármint borosba, mulatni. Bizony, nem egyszer ébredtünk másnaposán, macskajájjal, de most nincs olyan — legalább is én nagyon hiszem —, aki azt mondaná, nem érte meg. Más lett az életünk Most már persze, más az életünk, mások a feladatok is. Amit én személy szerint megkövetelek, az a közgazdasági elemzökészség. A szabályozókat, azok változásait, az árakat, árformákat ismerni kell. Tudnunk kell alkalmazkodni a mindenkori követelményekhez, de a szakosodásban is mértéktartó vagyok. Így kisebb a kockázat, és ha a jó értékesítési lehetőségeket megkeressük, akkor nagy baj még az ilyen, rossz év ellenére sem lehet, mint ez a mostani volt. — Es a jövő? — Talán kicsit furcsán hangzik: nálunk a jövő a terület bizonyos mérvű csökkentését is jelenti. Szerintünk így csökkenni fog a feszültség az ember és a munka között, másrészt olyan zöldségek, gyümölcsök termesztésére kift ráállnunk, amelyek gépesítése már megoldott, vagy megoldható lesz. A konkrétan vett „magunk dolga” mellett, amit tudunk — nem kevesebb — segítünk a községnek is. Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden üdülőnk van, és hogy az üdüléshez nagyobb kedvet csináljunk, a nyugdíjasoknak napi 150, az aktiv tagoknak pedig 200 forint „zsebpénzt” is adunk. Emellett — csupán ebben azévben — 114-en üdültek közülünk külföldön, szinte egész Európában, Spanyol- országtól a Szovjetunióig, ketten pedig most készülnek angliai tanulmányútra, sokan új házat építenek. Olyan valóság ez, olyan ielen és alap a jövőhöz, amit harminc évvel ezelőtt als modni sem mertek. B. Kun Tibor » » i
