Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-07 / 286. szám
Segítség a munkás-paraszt fiataloknak Beszélgetés a tanárképző főiskolák felvételi-előkészítő bizottságának munkájáról Senki sem vitatja azt, hogy nincs szebb nevelői megbízatás, mint felkarolni azokat, akik önhibájukon kívül nehezebb helyzetből rajtoltak. s így fokozatosan lemaradtak. Akik valaha megpróbálkoztak ezzel a nemes tevékenységgel, tudják, hogy a felzárkóztatás, ha nehezen is, de csak elérhető, A fizikai dolgozók tehetséges gyermekeiért a korábbi esztendők során is igen sokat tettek tanáraik. Tiszteletreméltó akcióikat azonban nem szervezte, irányította senki, s így aztán a gyakorlatban sem azonos módszereket kamatoztattak. Meglevő gondok felszámolására, a nagyobb szervezettség érdekében az Országos Oktatási Tanács, a KISZ KB, az Állami Ifjúsági Bizottság és az Oktatási Minisztérium a különböző felsőoktatási intézményekben létrehozta a felvételi-előkészítő bizottságokat. A tanárképző főiskolák FEB-jének bázisa az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola lett. Ez nem véletlen, hiszen az okiatok és a hallgatók hasonló jellegű szorgoskodását régebben már országszerte elismerték. A FEB elnöki tisztét 1975 óta dr. Radós Mihály docens látja el. Vele beszélgettünk az azóta eltelt időszak eredményeiről és hiányosságairól, valamint ezek megszüntetésének lehetőségeiről. Levelezéssel kezdődik — Hogyan indult, formálódik ez a folyvást terebélyesedő mozgalom. — Az egriek — tapasztalataik revén — már a kezdéshez számos ötletet adhattak. A középiskolák második és harmadik osztályos diákjai — a művelődésügyi osztályok révén — központilag tervezett, egységes jelentkezési lapot kaptak. Ezek kitöltve eljutottak az országos feldolgozó centrumba, ahol gyorsan és gondosan elvégezték az osztályozást, s az anyagot továbbították az intézmény- típusonkénti bázisokhoz. A barokk városba ezekből esztendőnként mintegy öt-hatezer érkezik. Ezeket a hallgatók szétválogatják, s elküldik az illetékes főiskoláknak. , — Sajnos, már az első, az adminisztratív jellegű szakasz sem zökkenőméin tes. Többször hiányosak az adatok, nem válaszol minden érdekelt. Az is elszomorító, hogy a középiskolai tanárok egy része — kellő tájékozottság híján — mellékesen kezeli az egész ügyet, nem is sejtve, hogy egy nagyszerű alkalmat szalaszt el. Ezután indulhat — méghozzá levelezés formájában — az érdemi munkálkodás. A diáktanárok a tanév folyamán leveleznek a fiatalokkal, a szünetekben viszont oktatótáborokba várják őket. A két forma egymásra épül: a másik változatban csak azok vehetnek részt, akik az írásban továbbított kérdésekre és feladatlapokra a legjobban feleltek. Ez a járható út. hiszen a legtöbb esélyük nekik van arra, hogv egykor gólyákká váljanak. — A harmadikosokat nyaranta két, a negyedikeseket a tavaszi szünetben egy hétre hívják össze. Mindannyi- ukra komoly tennivalók hárulnak. ugyanis naponta hatnyolc órát foglalkoznak velük: előadásokat hallgatnak meg. s az itt szerzett ismereteket a szemináriumokon gyakorolják. Nemcsak a tanultakat ismétlik át logikus rendszerezésben, hanem ízelítőt kapnak a főiskolai követelményekből, a felvételi OMrmm ÜSD. ílecember 7., péntek vizsgák előírásaiból is. Emellett megszokják a légkört, s egy-két esztendő múltán nem zavartak, nem idegeskednek a bizottságok előtt, hanem képességeik legjavát adhatják. Sokan azt állítják — egyébként nekik Van igazuk —, hogy az ifjaknak a táborokban nyújtja a FEB a leghatékonyabb segítséget. Számottevő sikerek — A zászlóbontás óta négy esztendő telt el. Miként ösz- szegezné az összegyűlt tapasztalatokat? — Néhányan még félreértik törekvéseinket, ezért szeretném hangsúlyozni, h.ogy nem versenyzünk a középiskolákkal. nem óhajtjuk átvenni funkcióik egy részét. Mindössze arról van szó, hogy lehetőségeinkhez képest önzetlenül támogatjuk azokat, akik erre a törődésre rászorultak. Olyat nyújtunk számukra, amit másutt, ilyen szervezett módon nem kaphatnak meg. Az intézmény és az adott szak kívánalmainak megfelelően ve.ss''"k át velük áz anyagot, növeljük önbizalmukat, erősítjük érzelmi kötődésüket, megkedveltetjük velük a pedagógus hivatást. Szándékunkat sem mindig értik meg. s több ok mellett ez is magyarázza a jelentős lemorzsolódást. Az is tény. hogy nem minden munkás-paraszt fiú és lány alkalmas arra, hogy valamelyik felsőoktatási intézményben tanuljon tovább. Ök fokozatosan abbahagyják a levelezést, s nem válaszolnak sürgető érdeklődésünkre sem. A másodikosok zömének pályaválasztási elképzelése még nem végleges, s ez a határozatlanság a visszahúzóerő. A kitartó munka mégsem volt hiába: az eredményekre a különböző felmérések adatai utalnak. Hadd idézzek most ezek közül néhányat! Országosan egységes mérési módszerek még nem alakultak ki, ám az mégis igazolható, hogy az előkészítés során a becsülettel dolgozók idővel megálltak a helyüket. A KISZ KB tájékozódása szerint a FEB-esek hatvan százalékát veszik fel valamelyik egyetemre, vagy főiskolára. Ugyanakkor országosan a jelentkezőknek csak 40—42 százalékából lesz gólya. Ráadásul pontszámaik is 1—1,5-tel magasabbak azoknál a munkás-paraszt tanulókénál, kik bár bekerültek, de nem vették igénybe ezt a lehetőséget. Merre tovább? — Számba vettük mind a kiemelkedő sikereket, mind a gondokat. Véleménye szerint hogyan lehetne még hatékonyabbá formálni ezt a tevékenységet? — Mindenképpen növelni óhajtjuk oktatótáboraink létszámát. Szeretnénk, ha mind több tanszék kapcsolódna be a szép jövőre jogosult mozgalomba, ötleteket adhatnának, felfrissíthetnék, differenciáltabbá tehetnék a feladatokat. Az eddiginél is sokrétűbben kell gondoskodnunk az újonnan belépő oktatók és diáktanárok politikai. szakmai és módszertani képzéséről. Erősítjük a bázisintézmény és a szervezőbizottságok. — ezt egyébként eddig is jónak minősítették az érintettek — kapcsolatát. Mindenképpen nyitunk a középiskolák felé. Reméljük, hogy a sokoldalúbb propaganda hozzájárul érdeklődésük felkeltéséhez. Ezt segíti elő majd a KISZ jövő esztendőre szóló akcióprogramja i.s. Mind többre kell törekednünk. mert olyan küldetést vállaltunk. amehiet soha nem lehet elég színvonalasan teljesíteni... Zene a rádióban A Magyar Rádió műsorai nak több mint 00 százaléka zenés program, s jelentős réazt képvisel ebből az Új magyar zene bemutatása. A rádió évtizedek óta jelentős feladatának tartja az új magyar zene bemutatását, felkarolását. A zeneszerzőktől rendszeresen rendel kompozíciókat, s a szimfonikus zenekar, az énekkar, a gyermekkórus, valamint „külső” előadóművészek közreműködésével gondoskodik azok bemutatójáról. Szezononként több mint hétszáz alkalommal kerül műsorra új magyar zenekari és szórakoztató zenei alkotás. Az új magyar zene népszerűsítésének fontos eszközei a speciális akciók, sorozatok. Évente megrendezik a kritikusok és a közönség díjáért folyó seregszemlét. ( amelyet egy szakmai és egy társadalmi zsűri értékel. Jövőre rendezi meg a zenei főosztály — az 1975-ben sugárzott öt esztendő új magyar zenéje 1970-tól 1974-ig című összefoglaló, reprezentatív sorozat után — a második ciklust, amely az 1975- től 1979-ig született új magyar műveket mutatja be. A téli hónapokban mintegy félszáz ni zenekari, kamarazene-, kórusművet és zenés darabot rögzítenek szalagra a rádióban. (MTI) Dráva Tájmúzeum Somogy legfiatalabb városában, Barcson csütörtökön ünnepélyesen felavatták a Dráva Tájmúzeumot. Az épületben a Dráva menti táj, nemzetiségi hagyományainak megőrzésére sok értékes anyagot gyűjtöttek össze és tárnak a nyilvánosság elé: a német ajkú Szülök községből származó festett parasatbú- torokat. cserépedényeket, női és férfi népviseleti ruhákat, a délszláv Lakócsán, Tótújfaluban és Potonyban még ma is használatos szövőszékeket, színes szőttesekből készült, horvát. népviseleti ruhákat, régi halászati eszközöket. Pécsi István 1. Kiálts csak! Van-é ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz? (Jób könyve 5.) Renata német volt, vallásos, és egy arany nyakláncot csatólt a nyakamra, mikor elváltunk. Nem szerettem a németeket. „O Maria sine la- re originale concepte ad tua praesidia nos currentes óra pro nobis — Ö Mária, eredendő bűn nélkül foganta- tott, a te védelmedhez menekülőkért könyörögj érettünk" — ez volt a Szűz Máriát és karján ülő kisdedet ábrázoló nyaklánc medáljára, írva. Renata a háború alatt született. Mikor a városban találkoztunk, csak annyit kérdezett, hogyan mehet vissza a szállodába, ahonnan eljött. Aztán megmutattam neki a várost, főútvonalakat, kirakatokat, Dun,a-partot. Néhány nappal később nagyapám kertjében kötöttünk ki. Hat hétig éltünk együtt, ásónak, kapának és egyéb kerti szerszámoknak épített bódéban a tó mellett. Renata szép volt, ápolt, olyan kölnit használt, amit addig még nem ismertem, és lefekvés előtt mindig tejkrémes vattával dörzsölte le az arcát. Néha még az sem zavart hogv németül kellett beszél nőnk. Hogv félszegsése felöl dódott, hogy megszerettem nagyon kedves és gondoskodó volt nappal és éjjel. Nagyapám kertje a neonvilágítással, modem üzletekkel és szállodákkal kiépített fürdőhely szélső házai körött húzódott. Két héttel ezelőtt eladta a kertet a bódéval együtt, és megkért, utazzam helyette a hivatalos teendők elintézése végett, őt ágyhoz köti a betegsége. Megtettem. A hivatalos teendőket elvégeztem, a szerszámokat és a két tábori ágyat becsomagolva kivittem a vasútállomásra, de két szalmazsákot, egy mosdóállványt, és valami szekrényfélét otthagytam az új tulajdonosnak. Egy textilgyár igazgatójának. Amikor az ágyakat összedrótoztam, nehogy szétessenek, és a két szalmazsákot egymásra tettem, hogy kevesebb helyet foglaljanak el az amúgy is kicsi bódéban. Renata jutott eszembe. Most hát minden rendben van; a két tábori ágyat feladtam a vasúton, a két szalmazsák itt maradt. A vonatindulásdg több mint három órám volt. Éne nem számítottam. Négy évvel ezelőtt laktam itt Renátával. Azóta még egy órára sem szálltam ki ezen a vasútállomáson, pedig minden évben néhánv hetet, a tó mellett töltök. Most kényszerű szükségből három órát kell itt lennem. Azt reméltem. a hivatalos teendők és csomagfeladás elhúzódik á vonatindulásig. Tévedtem. Becsuktam a bódé ajtaját, rátettem --a,-lakatotdoltam, sétálok a vízparton, iszom egy kávét a móló melletti eszpresszóban, majd csak eltelik az idő. A tóparthoz vezető kis utca kertjeiben elszáradt leveleket égettek az asszonyok, a férfiak meg ástak, fűmagot szórtak a földbe, készülődtek a nyárra, hogy nyugodtan henteregjenek a rokonok meg vendégek, ha éppen nem mennek a strandra, vagy csak ebéd után egy kis szundikálásra otthon maradnak. A vendégekért és rokonokért, a vendégekből és rokonokból él itt az egész környék: az élelmiszerboltok és szállodák, a vízparti büfések és ajándéktárgyakat árulók, a hal- és lángossütők. Ha valaki házat épít, azt is a vendégekre és rokonokra gondolva tervezteti meg. Ilyenkor tavaszodván. a nyári fogadtatásra készülőknek: a bódékat átfestik, a kerteket fel ássák. Négy évvel ezelőtt én is gazdag vendég voltam itt. Az eszpresszóban; ahová beléptem, csak három férfi ült egv asztalnál. En voltam a negyedik vendég. A többi asztal üresen, középen gondosan megi gazt tott hamutál.lal •sütkéi-ezett; az üvegtáblákon beverődő napfényben. A három férfi kapatos volt már, a fekete meg savanvú. Rossz fekte1 ittam már. de savanyút még nem. A férfiakon munkásruha volt. fejü- -kön-svá jcisapka. egyiktüs Energia Energiahiánnyal küzd a világ. A hírközlő szervek napon-: ta nemegyszer röppentik fel hol Itt, hol amott a válságot. Tekintettel arra, hogy az energia összetett fogalom), féleségeit illetően több értelemben is használatos szó, mégis egy valami közös benne, mégpedig az, hogy „hiánycikk”, kevés van belőle, tehát takarékoskodnunk kell vele. — Elcsépelt, agyonbeszélt téma! — jegyezheti meg valaki. — Mégis sokat pocsékolunk! — mondhatnák mások, — Kik használnak energiát? • ^ —- Valamennyien! Ennek természetes következménye, hogy az energiákkal mindannyiunknak takarékoskodnunk kell, nemcsak — ahogyan egyesek emlegetik — az állam érdekében, de saját személyes érdekünkben Is. — Mivel takarékoskodhat egy magyar állampolgár, hogy így fejezzük ki magunkat „maszek” alapon? Itt azután tényleg következnek a közhelyként emlegetett lehetőségek: — Nem pazarlóm az áramot,, a gázt, a benzint, nem fűtöm a nagy, és szabad természetet. .. — Mindezen jó tanácsoknak, ha úgy tetszik agyonbeszélt témáknak ön szerint milyen nagyságrendjét tartjuk is be? Töri a fejét, gondolkodik: — Mondjuk, negyven százalékát! Természetesen egyre többen vannak, akiknek szemet szúr, ha egy-egy helyiségben fölöslegesen ég a villany, vagy folyik a víz. Beszélgetés közben azonban szó kerül még olyan lehetőségekről is, amelyek szintén az energia fogalmához tartoznak. — Mit csinált tegnap délután? — ötórás értekezleten voltam! Immár a harmadik a héten. Pedig annyi más munkám lenne. — Mit ír? — Jelentést! — És már a harmincadik oldalnál tart? — Ja kérem, ha valami nem világos, azt meg kell világítani. — Gondolja, így világosabb? Egyáltalán — ha meg nem sértem — elolvassák? Tűnődik, értetlenül tárja szét a kezét: — Természetesen, ez még csak piszkozat. — Mennyi idő kell ahhoz, hogy „tisztázat” legyen belőle? — Több nap! Ezt kérem, még sokan átrágjuk, „átbeszéljük” és majd csak azután öntjük végleges formába. — De erről a témáról már kint vannak a hivatalos,’ tömör, lényegbevágó állami intézkedések, csak a közlönyt kellene... Szavamba vág: — Az kérem más! Ezeket a rendelkezéseket le kell fordítani a mi szervezetünk nyelvére. — Miért? ök nem magyarok? Megsértődik és összeboritja a paklit, mint ahogyan emlegetni szokták. Sokat pazarlünk. fecsérlünk még! Szóban, papírban, a. fogalmazásra és az átgépelésekre szánt időben, nemegyszer fizetett túlórákban is. — Mindezt miért? — Azért, hogy megértsék az emberek, hogy takarékoskodni kell! A végső következtetés természetesen csupán egyetlen kérdésre adandó válaszban rejlik: Feltételezzük-e, hogy azok, akikkel együtt élünk, dolgozunk, takarékoskodunk, értelmes, jó szándékú emberek? Ha igen, akkor az energiatakarékosságot ne energia- és pénz- pazarlás útján érjük el... Szalay István kézzel kötött színes sapkát viselt, bort ittak és az egyik svájcisapkás rekedten és hangosan beszélt: — „Nem fáj az én fejemnek se köd, se harmat Csak akkor fájt a fejem a múltkor, mikor nekimentem a villanyoszlopnak. Idegességemből, mert az asz- szony úgy kiabált velem. Hát csak azt mondom, nem bor ez a palackos, nem embernek való!” — azzal megfogta a poharát két ujjal, a kisujj át meg eltartotta a pohártól, gondolva, úgy elegáns, és a többiekkel koccintva. félig kiitta. Renátát az első napokban, hogy megérkeztünk ide, el- vittem a híres borharapóba. A pince haltívei alatt csak az asztalokra állított gyertyák fénye világított, és jó burgundit ittunk. Lopótökszerű üvegben hozták, alján egy csap volt. A gertyafényű sötétségben hangosan énekelt eav német turistacsoport — „Trink, trink... ”, — azitán magyarok űzettek a prímásnak, és ők következtek az ordibálásban: „A horgosi csárda .A boltívek alatt megrekedt cigaretták és gyertyák füstje, a kurjantá- sok és ütemes éneklés, de még a fülszaggatóan játszó, magvaros gúnyába bújtatott zenekar — egy hárfás, cite- rás, klarinétos és két hegedűs —, még ők sem tudták a csendes, talán kissé szentimentális hangulatunkat elrontani. Nagyon örültünk egymásnak akkor este és éjszaka. Renata aoja ezerki- lencszáznegy ven négyben halt meg a zsitomiri visszavonulásnál, — anyám ezerkilenc- szá/negyvenötben, egy boltíves pincében, ami persze nem volt olyan régi, mint a borharanó pincéje. A sötétség és gvertvafénv viszont valószínű olyan volt, csudán az ordibólás helyett inkább repülőgépzajt lehetett hallaKörülöttem most nappal volt, csend, a három férfi send beszélgetett, kissé kókadtan bámultak maguk elé, az üvegtáblákon beverődő nap folmelegítette az arcom és a kezem, mintha csak nyáron a vízparti betonon feküdnék. Az egyik férfi, aki szidta a palackos bort, énekelni kezdett. Szaggatottan, nekikeseredve, búsan: — „Lement a nap a maga járásán, sárgarigó szól a Tisza partján, sárgarigó meg a fülemile, szép a rózsám, hogy váljak el tüle.” — A többiek csitították, a felszolgálónő durván rászólt. Kifizettem a savanyú kávét, még borravalót is adtam és kisétáltam a vízpartra. A sétányon, az egyik üres pad előtt megálltaim. Itt összevesztünk. Valószínű, csak apró félreértés volt, már nem emlékszem pontosan, hiszen a német tájszólásokat nem ismerem és ezért vaigy azért, többször volt közöttünk félreértés. A járókelők idegesen néztek ránk, és én szégyelltem magam. Nem azért, mert veszekedtünk, hanem azért, mert valaki, egy idősebb férfi az mondta: „Ezek is idejönnek veszekedni. Maradnának ott, ahová valók! Na, persze, a valuta." Tovább sétáltam, egészen a mólóig, maid végigmentem a mólón, és a vihart jelzőoszlop tetején himbálod zó kosár alatt, megálltam. Pár lépéssel odébb, a korlátnak támaszkodva, egymás ujjára • húztuk a gyűrűt egyik este. Enyhe szél fújt. halszagú víz csapódott az orrunkhoz, és csillagos volt a? ég. Ez volt az eljegyzésünk. A városban vettük a gyűrűiket, az ő pénzéből. Utána a borharapóba mentünk, és késő éjszaka haza. A bódéba. Kettőnk közül ő volt a tapasztalatlanabb szerető. ’ (Folytatjuk*
