Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-01 / 281. szám
Két filmbemutató A skarlát betű Nathaniel Hawthorne regényét megint filmre vitték. Spanyol és nyugatnémet filmes összefogás eredményeként szólal meg ismét a régi történet. Nem hisszük, hogy ma téma lenne egy fiatalasszony, aki elveszítvén férjét, mástól szül gyermeket. Még az sem keltene különösebb érdeklődést, hogy a homályban rejtőző idős férj bosszút akar állni azokon, akik az ő vélt, vagy valódi becsületébe gázoltak. De azt már érdemes bemutatni, hogy a biblikus szemlélethez kötött és korlátolt szemlélettel rendelkező közösség milyen kegyetlen tud lenni. A hiúság miatt. A képmutatása miatt. Azért, hogy az ő hatalmát, mármint a közösségét, nem tiszteli egy valaki közülük. És ez az egy még ráadásul asszony, aki legfeljebb a második lehet — még a házasságban is. Az ünnepélyesség, a közösség színe elé idézés, a megbélyegzés az egyes korok elvakult társadalmi formációinál tarka változatosságban megjelenő komoly játék. És azok, akik a közösség erkölcseit, az etikai és a jogrendet, az előírások által mért vasfegyelmet követelik meg mindenkitől, nem veszik észre, hogy éppen azzal válnak hitványakká, jog- és er- kölcstipróvá, ahogyan a törvény és a rend írott betűjét a mindennapi életben valóra akarják váltani. Ebben a kis, puritánnak nevezett protestáns közösségben, a XVII. századi Bostonban senkinek nem jut eszébe, hogy más úton is eljuthatnának az igazsághoz, ha már mindenképpen kell nekik az igazság, mint minden évben nagy kenetességgel megkérdezni a nyílt színen az asszonytól, a bűntárs nevét. A bosszú találékonyságé kell ahhoz, a „megsértett férj” rávaszkodása és nyugtalansága szükséges ahhoz, hogy a titokról a fátyol fellebbenjen. Nem ő mondja ki, de nélküle, haSzeretem a mozit. Azt a mozit, amelyet a közönség is. szeret. Amelynek nézőtéri sötétjében sokadmagunkkal figyeljük a kivetített történetet, s ily módon még akkor sem „félünk”, ha netalán túl sűrűn pufogtatják le egymást a pisztolyos hősök. Mint például a legutóbb bemutatott angolul megszólaló olasz westernben Sergio Leone A jó, a .rossz és a csúf című filmjében. QMmm, 1979. december 1., szombat tása nélkül, erjesztő nyüzsgése nélkül a vaksi, az erkölcsi értelemben vak közösség nem juthat el az általa megismerni kívánt titok nyitjához. És ez a hiú közösség a döbbenet, a megsértődés idegeket próbáló pillanatában tudja, mit kell cselekednie. A közjogi méltóság, a pap hunyorgó gyávaságát le sem nézve követi el az üldözötteknél százszor nagyobb bűnt. Ogy érezzük, ezt akarta elénk állítani, hangsúlyozni Wim Wenders, a film rendezője. Senta Berger szépsége mellett a kis Gyöngyöt alakító Yeíía Rottleander a balladák világát idézi. A táj, ahová a rendező őt és a regény meséjét beállítja, valóban csak azt várja, hogy titokzatos eseményekről énekeljenek. Hans Christian Blech és Lou Castel, a regény két nevezetes férfialakját élethűen testesíti meg. A filmben az érzelmeket nem is annyira a színészi játék, inkább Luis de Pablo zenéje hordozza. Robert Müller operatőri tekintete a romantikus tájat járja körül, ahol „a dolgok megejtek.” Farkas András Három aranyásó ment a hegyekben... — énekelték régen a romantikus western idején. Az erős elődök valóban mentek, lovagoltak a vízesés felé, ott sejtették ' az aranyat. De hol vannak már azok a régi idők — és filmek! —, most egy másik hullám, egy új módi hódít, a népszerű műfaj talán utolsó nagy állomása az olasz western. „Feketének” is nevezik ezt az irányzatot, amelynek kialakulásában nem kis szerepet játszott a pénz, pontosabban az olasz filmgyártás hatvanas évekbeli válsága. Legalábbis olyan értelemben, hogy a szóban forgó válság megkövetelte a gazdaságilag garantáltan kifizetődő sikerfilmek gyártását. Ilyen típusú garantáltan sikerfilmet láthat a közönség ezekben a napokban a moziban: mégpedig a Volt egyszer egy vadnyugat rendezőjének két évvel korábbi, tehát 1966-ban készült munkáját. A siker biztosítéka a zeneszerző Ennio Moricone, akit ugyancsak ismerünk az előbb említett filmből, valamint a három címszereplő: a remek figurát alakító Clint East- wood, Eli Wallach és Lee Van Cleef. Hogy miről szól ez a To- nio Del Colli fényképezte film, azt tőlem ugyan nem tudja meg az olvasó. Csak annyit mesélek a történetről, hogy hősei nagy szakértelemmel és változatos, sőt ötletes módszerekkel eleg sokat lűdöznek azért a bizonyos aranyért. Mégpedig különböző fegyverekkel, mivelhogy az amerikai polgárháború csatározásaiba ágyazza sztoriját az olasz rendező. Kegyetlen, a naturalizmusai! megkísértő képsorokban ha|~í szolja egymást — és az aranyat! — ez a fura hármas fogat, mohó, cinikus kapcsolatuk akár paródiaként is felfogható. Nem általában a western, de az arany utáni hajsza paródiájaként feltétlenül. El kell mondanom azt is, hogy az olasz rendező remekül ért a film nyelvén — 18 éves korában már Vitto- rio de Sica asszisztense volt a Biciklitolvajok forgatásán —, hatásosan keveri az izgalmakat, tempóérzékét pedig, ha nem is annyira a művészi igény, mint inkább az anyagi érdekeltség diktálja: a kétrészes film ugyanis jobban fizet. Mire véget ér a hosszú történet, persze a néző is rájön: rövidebb több lett volna, nem szólva arról, hogy az 1968-ban készített Volt egyszer egy vadnyugat mégis csak jobb és maradandóbb alkotás. .Márkus/ László X. — A lába négy helyen eltörött — azért sántít — á karja három helyen, súlyos fejsérülést szenvedett. Több napig eszméletlen volt. Azt mondják, alig tudták megmenteni az életnek. De megúszta szegény. A harmadik emeletről ugrott. Sokáig nem bírta megemészteni a hallottakat A köpcös, csendes beszédű, bé- ketűrőnek látszó Gazsó Ferenc öngyilkosságot kísérelt meg? Miért? Mi baja lehet az élettel egy irattárosnak? Ez rejtőzne a mindennapi kedélyeskedés mögött? Mert bármikor bement az irattárba, valamilyen ártatlan megjegyzéssel megcsípte Gazsót. A szivarjával kapcsolatos volt a legenyhébb. Mindig megkérdezte, miikor szokik rá valami finomabbra — mondjuk kubaira — a büdös Csongor helyett. Gazsó csak mosolygott, és kissé za- vartabban pöfékelt, majd kikapta a szájából a szivar- csutkát. Ez az ember valamikor, egy zaklatott délelőttön felállt az ablakpárkányra és megváltást remélve lépett oda, ahonnan más iszonyodva húzza vissza a lábát. Oda lendült, ahová mást még erővel sem lehet taszítani. Mégis amikor újra az irattárban akadt dolga, és az ételfoltos nyakkendő», kék köpenyes, pocakos Gazsó az ónra alá fújta a büdös szivarfüstöt, nem állta meg szó nélkül. De a folyosón váratlanul hányinger fogta el az iszonyattól, mert a párkányra képzelte magát. Aztán a kórházi ágyra, a karjában az infúziós tűvel, az orrában két csővel, és ahogy a különböző csigák tartják, feszítik a testét, különböző szerkezetek és műszerek jelzik az életműködését. A csendes, mosolygós férfi már túl volt mindezen. Nem beszélt róla. Látszólag érdeklődve mosolygott, szívélyes készséggel ke reste meg a szükséges dokumentumokat. Kedvvel dolgozott, végezte, amit rábíztak. A jó, a rossz és a csúf, két részben Cinikus hármas fogat, olasz módra játsszunk bábszínházát Pénteken Győrött megkezdődött a Játsszunk bábszínházát! elnevezésű országos vetélkedő egyik területi döntője. A kétnapos találkozón hat megye 26 együttese . — általános iskolák, úttörőcsapatok, művelődési és ifjúsági házak bábcsoportja — mutatja be műsorát. A területi döntőre azok kaptak meghívást, akik a megyei kulturális seregszemléken kiugró teljesítményt nyújtottak. A győri területi döntőből két együttes kerül a tv-kamerák elé, s mutatkozhat be az ország közönségének a jövőre sorra kerülő Játsszunk bábszínházát! műsoraiban. (MTIj Kőszobrászok A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat kőszobrász-műtermében. A szegedi Móra Ferenc Múzeumot díszítő két szobrot rekonstruálják. (MTI fotó — Pintér Márta fel«. — KSp Megyei kezdeményezés Vezető ormosok továbbképzése Egerben A megyei pártbizottság az egészségügyi intézmények jobb, színvonalasabb irányítása érdekében továbbképzési sorozatot kezdeményezett szűkebb pátriánk vezető orvosai részére. A több lépcsős oktatásba — többek között — a kórházigazgatók, a járási, városi, valamint az osztályvezető főorvosok kapcsolódtak be. Először — ez a szakasz egy esztendeig tartott — havi egynapos ismeretgyarapításban vettek részt, majd később egyhetes bentlakásos tanfolyamra hívták össze őket. Hasonló jellegű kurzus kezdődött a hét elején Egerben, amelynek 35 hallgatója volt. Az Országos Vezetőképző Központ, kommunistái azt vállalták, hogy megszervezik a programokat, előadásokat is tartanak. öt nap alatt a szakemberek a vezetés elméleti és módszertani alapjairól, a tudományos és gyakorlati emberismeretről, a tőkés országokban kidolgozott egészség- ügyi, gazdaságirányítási módszerekről, a szociológia jelentőségéről, a főnökök időbeosztásáról, a munkapszichológia felhasználásáról gyűjt- hettek össze a mindennapok során kamatoztatható tudnivalókat. Pénteken délelőtt dr. Vi- dovszky Kálmán, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője beszélt az egészségügyi ellátás helyzetéről, az ezzel összefüggő irányelvekről, valamint a továbbfejlesztés feladatairól. Ezt követően kerek asztalr beszélgetésen értékelték a tapasztalatokat. Erről szólott Herezeti Árpád, ez Országé»* Vezetőképző Központ főosz-< tályvezetője és párttitkár* is, 'majd Mészáros Albert, m megyei pártbizottság munkatársa összegzésében elmond dotta, hogy a jó szándékú, sb segítőkész vállalkozás bevál-f tóttá a hozzá fűzött reményeket, minden feltétel adott ahhoz, hogy az itt szerzett: tájékozottság hozzájáruljon ut vezető funkciót betöltő orvo-4 sok munkájának javításáhozj/ amely sok ezer ember javára válik. Vele együtt mások kiemelték, hogy ezt a sikerest próbálkozást érdemes lenné1 országos méretűvé formálni. A tanfolyam résztvevői jő* vő májusban adják be az1 adott témákról készített szakdolgozataikat, s ezek értékelése után kapnak végzettség get igazoló oklevelet. Elszégy eilte magát. Puhán tovatűnő napjaira gondolt. A délutáni lankadt hazatérésekbe, a frissítő, borzongató krimikre a tévében, és az estéli zene melletti elszende- redésre. Egy pillanatig megfeszítette izmait, valami végletes cselekedet lehetőségét érezte: kimenteni valakit a jeges Dunából, utolérni és elfogni egy elvetemült erő- szakoskodót. Aztán csak füttyentett a kutyájának, és kényelmes megfontoltsággal megkezdte esti sétáját. — Éjszakák, telteik el, és csak néztem a mennyezetet. Nem tudtam aludni. Kész voltam. Ilyenkor be kell mennem a kórházba. Mindent kisepernek a fej epeiből. Utána aludni is tudok, és annál nincs istenibb dolog. — Gazsó angyali ártatlansággal panaszkodott az egyik reggel, anélkül, hogy kérdezte volna. Ö meg közben arra gondolt, milyen lehet, amikor a kimerültség színes víziója kábítja, csalogatja és bolondítja az embert. Valami gyorsan támadt beteg kíváncsiság az irattárba vonzotta. Gazsó mosolyogva pillantott rá. Széles arca zsírosán fénylett, lapátkeze mozdulatlanul pihent az íróasztalon, ocsmány szivarja ott bűzlött a foga között, ö volt az élet élvezője, a szivarozó, kék köpenyes gondtalan Bacchus. Semmi ideges vékony remegés, semmi vibrálás vagy fájdalmas grimasz. Se nosztalgia, se melankólia. se fohász a megváltásért. Barna kutya-szemében melegség, türelem és készség fény lett. — Fáradt vagyok, nem jól aludtam az éjjel — kezdte panasszal. A másik bólogatott, mint aki igyekszik megérteni, bár mindez nagyon távoli az ő számára. Ekkor rájött, hogy bűnös dolog megkísérteni a szerencsétlent. A hivatalban nyilván többek képzeletét foglalkoztatta Gazsó Ferenc esete, mert váratlanul, de buján és gazdagom kiterebélyesedett a hír, hogy a köpcös notórius ön- sorsrontó. Kétszer is próbálkozott az öngyilkossággal. A várban sétált a' családjával. A felesége meghitt biztonságérzettel tolta a gyerekkocsit. A délután kellemesnek ígérkezett. Mindenfelé jólöltözött, kedélyes emberek. Már ők is elfogyasztották a habos süteményeket, és nem volt más gondjuk, csak nézelődni, beszélgetni. De ezen a délutánon baljós árnyékok suhantak valahol a magasban: a söprűn ülő boszorkány, a halálfejarcú denevér, a röhögő halálmadár, és a csont- vázlovais emberfejeket arató kaszáját lóbálva. Belévillant; legalább a gyerekét megmenti. Előre is lépett, hogy kikapja a kocsiból, de az asszony akkor igazította meg rajta a takarót. Visszahőkölt. Megrettent a rámosolygó feleségétől. A rémület hideg borzongatása járta át: menekülni! És anélkül, hogy valaki megakadályozhatta volna, a magas falról levetette magát. Az asszony A- tehetetlenségitől és az iszonyattól dermedtem a gyerekkocsi fogantyúját marko- lászta. El sem futhatott, utána se lendülhetett, mert a kicsit nem hagyhatta. Mint-j ha a sétáját folytatná, oda-í ment a várfalhoz, lenézett a t nélybe, ahol kitekered ett^ agokkal feküdt a férjei Megvárta, míg a jókedvű sétálók között végighullámzott a borzongás, míg valaki a mentőkért telefonált, míg ott > Jent körbeállták a mozdulatlan testet, majd valaki letérdelt mellé, és a térdeléséből látszott, hogy nem először nyúlt félholt emberhez, — csak ezután kezdett el görcsösen fuldokolva zokogni. Már elengedhette magát, mert körbevették, átfogták a vállát és segítették hordani a rémület terhét. Szirénázva megérkezett a mentő, a tömeg egyre nőtt. a hátul levők előre törekedtek, mert a földön fekvő, poros és véres alakra muszáj volt egy pillantást vetni. Most nincs háború. katasztrófa, nincsenek hullahegyek, de a szerencsétlenséget látni kell. Legyen miért megborzadni, legyen miről beszélni vagy egyszerűen, mert a kíváncsiság hajt A legrosszabb volt azt elképzelni, hogy a már ősszel forrt csont újra eltörött, az izmok elszakadtak, a behegedt bőr szétnyílt. És amit gondos kezek ezen a testen összeraktak, az újból szét- omlott. De a köpcös most mégis ott ült az irattárban. Hátradőlt a székében, arcát a magasba emelte, és nyugalmat árasztva pöfékelt a szivarjából. Ő pedig úgy nézett rá, mint egy mindentudóra, aki megjárta a föld és az ég útjait. Némasága, az időtlennek .látszó jókedélye engedte, hogy azt gondoljanak róla, amit akarnak. Szornyülköd-' jenek miatta vagy józanul elemezzék. Mert a történet az érdekes, az ugrás a mélybe. Amit az újság így hozott: „tragédia a várban, végzetes ugrás a bástyáról!” a
