Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-23 / 300. szám
Á Sicc, halál..., amely siccct mondott az unalomnak Litván színmű az egri Gárdonyi Géza Színházban Képünkön Beratin Gábor és Kulcsár Imre Karácsonyi ajándék a brigádoktól (Fotó: Szabó Sándor) És mi lenne, ha mindenki csak úgy elkezdene tehenet vásárolgatni? — Valahogy ilyenféleképpen hangzik Sa- ulius Saltenis darabjának, az Egerben bemutatott Sicc, halál.. .-nak alapmondata, amelyre én a magam részéről mindenesetre azt felelem: nekem tetszik az ötlet. Na persze a tehén szükség esetén fölcserélhető bármi másra, és nem muszáj okvetlenül megmaradni a vásárolgatás cselekedeténél sem, de az igenis roppant szimpatikus lenne, ha sokan tennének valamit (netán szokatlant és rendkívülit), ha csak azért, ' hogy önnön énjüket erősre formálják, fejlesszék, jobbítsák, kiteljesítsék — hisz ez egyben majdnem mindig a köz java is ... Saltenisnek, a fiatal litván szerzőnek a szovjet dráma hete alkalmából műsorra tűzött darabja elsődlegesen egy ilyen cselekedetről beszél a nézőknek. El^ő hallásra nem tűnik úgy, hogy az élet nagy kérdéseinek zsákjából túl sokat markolt volna a szerző. Még akkor sem, ha a napjaink művészetére oly jellemző nosztalgiahullámba illeszkedően, mondanivalóját egy gyermek-, illetve egy ka- maszvilág fölidézésével fejti ki. Ezáltal módja van arra, hogy leírja, fölfejtse egy karakter kifejlődésének folyamatát, vagy egyáltalán azt, hogyan szakad el az ember gyermekkorának — ha „boldog” volt — tiszta, átlátszó, bonyolultságában sem félelmetes világától. Módja van arra, hogy bemutassa azt az értelem s a szem nyi- ladozásával, miként vesztik el a dolgok kellemes fehérségüket. vagy feketeségüket, s válnak az eligazodást oly nehézzé, de izgalmassá is tévőén sokszínűvé. Nem, igazán nem nehezen „emészthető”, netán katarti- kus gondolatokat ébresztő a történet, amelynek rokonszenves főhőse — Satas — még gyermekként rádöbbenve arra, hogy nagyapja egykori „huncutsága” az oka a szomszédaikkal való majd vérre menő ellenségeskedésnek — elhatározza, hogy másikat ajándékoz egy valaha betegen eladott tehén helyett. Mégis, elfogadva azt, hogy a világrengető problémák mellett érdemes és kell is a hétköznapok látszólag kis és egyszerű gondjaival is foglalkozni, jó volt nézni ezt a produkciót. A magyar nézőtől e litván földön született mű világának hangulata remélhetően nem esik távol. Az emlékezés folytán ugyanis egybemosódnak a múló és a jelen idő percei s ettől minden légiessé és költőivé válik. (A darabban mindvégig egyszerre van színen a gyermek és a kamasz Satas. a keretjá- tékban pedig a felnőtt fiatalembert látjuk.) Ám még mielőtt megszakadna a szívünk a szegény kisgyermeken — akit szidnak botfüle 19*9. december 23., va&aniui) miatt, akit nem engednek játszótársához, akinek meghal legszeretőbb nagyapja, akit fekete báránynak tartanak az iskolában, akinek válnak a szülei, s akit, akár Rómeót, tiltanak szerelmesétől — közbeszól az irónia. S most szólnunk kell a darab kitűnő vendég rendezőnőjéről, Irena Bucienéről. Neki köszönhető legfőképpen, hogy nemcsak nem veszett el a mű enyhén groteszkbe hajló humora, hanem éppenhogy fölcsillogott, s így a líra kiegyensúlyozó ellenpontjává vált. Ennek következtében, egy percet sem kapott az unalom. Remek a rendezés, s az azzal harmonikusan eggyé simuló díszletezés. (Virginia Dautartiene munkája.) A szereplők három szekrényben „élnek”, melynek hol nyíló, hol csukódó ajtajai eleve azt mondják: Tessék mosolyogni! A mosoly gyakran átcsap aztán nevetésbe is. Nevetünk, amikor azt látjuk, hogyan próbálja a Satas család gondosan elkésve. a szomszédék tüzét eloltani, s hogyan a tűzoltók, akik szintén megkésve, jobb híján ugrálókötélként hasznosítják a locsolócsöveket. Derülünk azon, hogy a szomszédasszonyt miként szökteti meg a cirkusz dagadt primadonnaként. Szórakozunk azon, hogy a kandúrkodó papát hogyan bújtatja kedvese rózsaszín papucskába, s jót vidulunk azon is, hogyan próbálja SaS ebből lett mindmáig legjelentősebb műve, a Pa- lásthy titka felolvasása. Szertartás, amit nem illik megszakítani, elemezhetet- len csoda. Bár sok mondanivalóm nem akadt — lévén, Jiogy a csoda lerázza magáról a részletek kullancsait — hajnalig váltottunk szót. Engem már akkor is célszerű volt kordában tartani: igazolványt kaptam akkori feleségemhez címezve, miszerint választott műfajomat gyakoroltam, s nem valami egészen mást, „s egy öreg emberen segítettem”. Más úton-módon is próbáltam ügyködni az íróavatáson. Nem vagyok jó ember: alighanem a hálát, hűséget, viszontszeretétet igyekszem kizsarolni a célbavett támogatottól; fizettetve ajz áráért. akitől — véltem jó ideig —, amúgy is járna, ingyen és bérmentve. Később támadt ellenpéldám egynéhány. de végül is úgy fest a dolog, szigorúbb fiatalkorom igazolódott. Most? De a nagy tehetségesnek sosem tudtam ellenállni (megtanulom-e?): kiváltképp, ha váratlanul érkezik, vaiószitasunk nagybátyja emlékművét egy ifjú partizánról szóló darabbal megalkotni. (Négy felvonásban és 26 képben.) Csak úgy sziporkáznak a rendezői ötletek, fölhasználva a színpadtechnika adta majd mindegyik lehetőséget. A nagyapa a gyermekei képzeletének megfelelően — Chagall festményeire emlékeztetve — az égbe száll. A folytonosságot, állandóságot jelképező családi függőágy a színpad közepén lebeg, az egymást meg nem értő házaspár üvegtáblán keresztül beszélget, s itt van persze a tehénke is, amely fontosságának megfelelően gyönyörű bociszemű leányzó képében jelenik meg. Mindez szinte teljesen feledteti a darab előbukkanó egyenetlenségeit, mondjuk például azt a céltalan nagyapai monológot, amely a tehénke lelövetése ürügyén szájbarágósán összegezi a raő mondanivalóját... És (dehogyis) végül, a színészek, akik ezúttal majd valamennyien szépen éltek a jó — csapatjátékot kínáló lehetőségekkel.' Nehéz lenne eldönteni, ki is érdemli az előbb való dicséretet. Az első rész központi figurája, a nagyapát alakító Simon György e, aki maradéktalanul érezve a Sicc, halál... levegőjét, legjobb színészi eszközeivel élve teremtette meg a kicsit kapzsi, kicsit nagylelkű, a családjáért élőhaló és érte csalni is képes elvetélt zenei ambíciókat hordozó bohém öregembert? Avagy a Satast üdén, frissen játszó tehetség-ígéret Beratin Gábor főiskolai hallgató-e? De melléjük lehet helyezni a fiú szerelmesét elevenen, pezsgőn megformáló Máhr Ágit is, az apa szerepében többször felcsillanó Kulcsár Imrét, s az ellencsaládfőt, Dariday Róbertét. S említsük meg az igen kedves tehénkét. Bus Erikát is. Bár Máthé Eta, mint anya, ez alkalommal, úgy tűnik, kissé túl színtelen volt, Péva Ibolya, a szerető, a kelleténél harsányabb, Holl Zsuzsa szerepformálása pedig egyáltalán nem tetszett — szerencsére mindez nem zavarta az összhatást. A Sicc, halál... kellemes produkció volt. nőtlen köntösben, táltos sebességgel. Irigység, szerelem? Szóval élveztem is segíteni, nem is, nem tudván, hogy többnyire bosszú jár érte, hála fűtötte bosszú. (Kellér a kis számú kivételek közé tartozott.) Megragadtam a kéziratot, s elküldtem a Dunántúlnak, amely lap a kevéssé ..kedvelt” kri- bált írók gyűjtőhelye volt- Köszönetét kaptam érte boldog emlékű szerkesztőjétől, Szántó Tibortól. Jellemző: egyetlen jó tettért utóbb tucatnyit juttatott a „felfedezőnek” Kellér. Mégsem kívánkozik ide hála. Beszennyezné azt az egy szál jót, amit tennem megadatott. Vállalom inkább esendőségemet.' Ä Utolsó esztendeiben különös szertartása tanúi lehettünk. Különös? Nem is különös, hiszen — lám, Vörösmarty — mindnyájan eljátszunk a gondolattal, hogy részt veszünk a magunk temetésén. Sír-e az asszony, kinek a hivatalos gyászbe- szédévei büntet a balsors. odavezényli-e a csalfa szeretőt a bűnbánat, várhatók-e hisztérikus mutatványok? E Több éves baráti jó viszony fűzi az ecsédi napközi otthonos óvoda fiatal lakóit a helyi Egyetértés Termelő- szövetkezethez, a Mátraalji Szénbányák Sallai Imre szocialista brigádjához, az Egyesült Izzó Gyöngyösi Gyáregységének Hámán Kató brigádjához és a ráckevei Aranykalász Mgtsz, csatornakarbantartó brigádjának a dolgozóihoz. A közösségek nagy segítséget adnak az óvoda karbantartási és csinosítást munkálataiban, megszervezik az óvodások kirándulásait is. Karácsony előtti hagyomány, hogy vendégül látják az óvodások a brigád képviselőit, akik természetesen nem jönnek üres kézzel a fenyőfa ünnepségre. A csütörtöki. ünnepségen sok-sok ötletes játékkal kedveskedtek az apróságoknak, Nevükben Csuvikovszki LaSok öröm és még több gond. Füzesabony — mint köztudomású — fontos vasúti és közúti csomópont. Nagyközség, amely néhol már városias képet mutat. Emeletes házak nőttek ki a földből, szemmel láthatóan megváltozott néhány év alatt a település arculata — ezt állapítjuk meg dr. Bárdos Sándorral, a tanács vb-tit- kárával, amikor végigsétálunk a főutcán. •— Az ember persze soha nem állapodik meg. Amikor buszmegállót létesítünk — példálózik a tanácstitkár —, először csak tetőért morognak az emberek, majd oldalfalat kérnek, hogy ne fújja át a szel, aztán padot, amire az öregek leülhetnek, végül pedig ha nyáron már melegnek találják a bódét, azt hogy fát is ültessünk mellé. Persze így van ez jól. Az emberek igényei nőnek, még a lehetőségnél is jobban és jóval bátrabban, nyíltabban megmondják a véleményüket, mint sok évvel ezelőtt. De hogy mennyire csak képletes a példa, azt az bizonyítja, hogy sajnos ma szertartás különössége — mint minden — a személyiség méretein múlik, a képzelet bonyolult felszerelésén; az elefánt könnycseopjei nagyobbak, mint az elefántéi. Bandi bácsi lassan lépdelt a sír felé, elnyújtotta a produkciót. — Szegény Bandi bácsi — e megszólalásra kötelezte híveit. Közelebb halálához: — Szegény jó Bandi bácsi. Végül már: szegény jó öreg Bandi bácsi. A feketekávét gyakorta pincérrel hozatta fel magának. — Minek? — kérdé egy barátia. — Tudod, az embernek legyenek szokásai — maava- rázta. — Az írás múlandó, a modor halhatatlanKedvelt játéka volt nekrológokat fogalmazni magáról, különböző kartársai modorában. Nekem, ha jól emlékszem, íav illett volna kezdenem. rési elméletem szerint: — A halál mindig gyilkosság. Akadt, aki így kezdte volna. — Fojtogat a sírás, de pontosan kell fogalmaznom, az ő szellemében. A lestalá- lóbbnak ez bizonyult: Hát elment. .. No. persze szaván lehetett fogni. Legenda ide, legenda oda, rengeteget írt. Ellentétes tulajdonságok csaptak josné vezető óvónő köszönte meg az egész évi fáradó^ zásukat. A gyerekek színes, sincs még egyetlen rendes, fedett buszvárója sem a községnek. A vonatot viszont végre esőtől védetten várhatják az utazók: ebben az évben készült a fővágányok közé a tető. Persze, ott sem megoldott minden: a nagyközséget kettévágja a vasúthálózat, a síneken felüljáró vezet át, s az öregebbek — különösen csúszós időben — nehezen boldogulnak a meredek lépcsőkkel. — Az . idén elkészültek végre a tervek az aluljáróra is. Reméljük, azt is, hogy meg tudjuk majd valósítani — bizakodik a tanácstitkár. Az a 46 család, aki ebben az évben kapta meg a lakását, bizonyára minden karácsonyi ajándéknál jobban örül az új otthonnak. Az Egyetértés úton most is daru ágaskodik: újabb házakat építenek. Maradt még persze lakásigénylő bőven, pedig már lassan túl is haladják az ötéves terv programját. Mi kerül még a „fa” alá? Közös ajándék a községnek, hogv minden utcájában vízvezeték van már, s jövő össze benne ezekben az utolsó esztendőkben. Hibátlanul fogalmazott, egy rossznak vélt központozás álmatlan éjszakával büntette. De sietett, a zárt egészre tört. befejezett életet akart. Nem kívánta a halált, nem is félte, mindössze tudomásul vette, hogy bejelentkezett. Amíg élt. sokat bratyizott vele. aprólékosan szónokolt bajairól — lehetőleg nem a komolyakról —, fontosnak tartotta, hogy mindenkit beavasson nagyszabású játékába. Kéziratait is egvre sűrűbben mutogatta, önérzetesen, de magabiztosság nélkül; rettegte, de várta a kifogásokat, megsértődött. de mindig okult- (Sajátlagos kivitel: egyszer lecsapta FiU* Milán telefonját. akinek dicsérő jelzői fájdalmasabbak és leszázaléko- lóbbak voltak, mint bibliás dühei.) Mégsem a korlátlan fejlődés, az égig növés igényét éreztem benne, inkább, hogy biztosan,, időre készen legyen. Szegény jó öreg Bandi bácsi — ez már nem fokozható. A halál sem íróasztala mellett találta. Sétált a lóversenypályán, és hirtelen megérezte, hogv itt a pillanat. Tán szeretett testvére és leeiobb barátja. Dezső. segítségével, vagy egyedül taxiba szállt, s hazament. Először a nálvára telefonált, megérdeklődte az ily kéooen elmulasztott utolsó futamot, e fontos értesülés nélkül nem távozhat. Az orvosnak már hasztalan' telefonált. (VÉGE) műsoros összeállítással keda veskedtek a felnőtteknek a sok-sok szép ajándékért. tavaszra pedig valamennyi épület be lesz kötve a hálózatba. Kilenc év munkája fejeződött be ezzel. Most Dormándon, Füzesabony társközségén a sor: mert az itteniek ivóvízellátását is javítani kell. . . Más közművesítési mun-> kákkal is végeztek: a derítőt és a csatornagerincet az idén helyezték végleges üzembe és sorban bekapcsolják a középületeket, a lakóházakat. A szolgáltató hálózat nagyrésze már az előző években kiépült. Az idén egy gépjárműszervizen dolgoznak a Hunyadi út sarkán, s most alakították át a ruházati áruházakat. Az óvodákat és, iskolákat is kinövi a község. Hiába vettek föl a .férőhelyeknél is több gyereket, vissza kellett utasítani százegynéhány jelentkezőt az óvodából. Nemrég a KÖJÁL is sok olyan visszásságot- talált ellenőrzései során a gyermekintézményekben, amelyeknek megoldásához sok pénz kellene. Kevés a KÖFA — mosolyog a titkár — elárulva, hogy nem a biológiai ismereteimmel van baj, csak az ismeretlen előttem, hogy így rövidítik a- községfejlesztési alapot. Ügy segít magán á közösség ezert, ahogy tud: társadalmi munkával igyekszik elvégezni a legfontosabbakat. Idén KRESZ-játszótér és ifjúsági park épült a gyermekév tiszteletére. Az itt élő szocialista brigádok vezetői rendszeresen összeülnek, s megbeszélik, hogyan tehetnének többet a községért. Sorolhatnánk még a ki- sebb-nagyobb örömöket és bosszúságokat. Megérkezik végre például a negyedik orvos is a faluba, jövőre már országosan is jó lesz itt az egy orvosra jutó betegek aránya. Lényegesen javulhat a településtisztaság. Szemét- szállító gépkocsikat szerzett a község, s így már nem halmozódik a hulladék a lakóházak környékén. Ám ehhez persze tárolókat is kellene készíteni. Az utcára kitett szeméttárolókból viszont csupán kettő van már — a többi húszat összetörték. Sajnos, megvan mindennek az árnyoldala is. Épül, fejlődik a nagyközség, az itt élő emberek bosszúsága, öröme és javító szándéka — az anyagi lehe^ tősége szerint alakul. Gond* még jócskán akad, hiszen a fejlődésnek megvannak a hátulütői, de mindenképpen meg kell tanulni másképpen — talán jobban élni. A karácsonyi ajándék legyen a figyelem is mások iránt, amely otthonossá teheti az életet földszinten és emeleten egyaránt. Gabor László Németi Zsuzsa II. Mi kerül a karácsonyfa alá Füzesabonyban? Gyarapodik a nagyközség
