Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-22 / 299. szám
A tv műhelyében Á repülés története Hétrészes tévéfilmsorozat januárban Karcos, homályos hetven év előtti híradófelvételek. A színhely: Párizs, az Eiffel- torony. A narrátor: — 1912. február 6-án reggel Reichelt osztrák szabómester különös kísérletre készült. Repülőszerkezetével az Eiffel-to- rony első emeletéről akar leereszkedni. — Nyolc óra öt perckor leveti magát... — Tizennégy centiméter mélyen fúródik a földbe ... Ezt a filmsorozatot azok emlékének ajánljuk, akik hozzá hasonlóan életüket is feláldozták, hogy az ember repülhessen. Ezzel a megrázó archív filmriporttöredékkel kezdődik a televízió új, hétrészes filmsorozata: A repülés története”. Az eredeti archív filmeket, fotókat, veterán és újjáépített, valamint vadonatúj repülőgépeket felhasználva, egy francia cég készítette. ★ Az első rész címe: „Repülni!” A film készítői egy Loire menti kastélymúzeumba viszik el a nézőket, hogy megismertessék Leonardo da Vinci repüléssel foglalkozó emlékeivel. A repülés történetének 2. része a „Katónak a levegőben” címet viseli, s háborús repülésekről szól. 1911-ben az olaszok Líbiában használják először hadi célokra a repülőgépet. Az első világháború kitörésekor a franciáknak 150, az angoloknak 60, az oroszoknak 40, a németeknek 200 és az Osztrák —Magyar Monarchiának 60 repülőgépe volt. A németek a Zeppelin-léghajókat is csatasorba állítják és 1914. augusztus elején Liége-t bombázták. 1918-ban megjelennek a több motoros bombázógépek is. A németek a háború alatt 48 ezer, a franciák 51 ezer és az angolok 49 ezer repülőgépet gyártottak. 1918-ban a világon 200 ezer (!) repülőgépet tartottak nyilván. Az „Át az óceánon” című 3. folytatásban izgalmas, repülő kaszkadőr mutatványokkal kezdődik a film. 1919. június 14-én egy kétmotoros Viekers—Vimy repülőgépen két pilóta. John Alcock és Arthur Whitten-Brown útra kel. hogv átrepülje az Atlanti-óceánt. 16 óra 20 perc n Kulturális Minisztérium nívójutalmakat osztott ki A Kulturális Minisztérium nívójutalmai a tavaly megvalósult kiemelkedő jelentőségű képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásokért — figyelembe véve a művészeti szövetségek és intézmények javaslatait is — a Kulturális Minisztérium az alábbi művészeket részesítette nívójutalomban: Barcsay Jenő festőművész, Bokor Kornélia iparművész. Csekovszky Árpád iparművész. Fabók Gyula festőművész, Féner Tamás fotóművész, Flamm György belsőépítész, Gádor István iparművész. Hajnal Gabriella iparművész, Makrisz Agamemnon szobrászművész, Máté András grafikusművész, Mihály Gábor szobrászművész, Perez Bulcsú iparművész, Perczel Erzsébet iparművész, Pécsi László iparművész, Piros Tibor grafikusművész, Rátonyi József szobrászművész, Rubik Ernő belsőépítész, Segesdi György szobrászművész, Szekeres István grafikusművész, Varga Imre szobrászművész. Veres Lajos iparművész, Vígh Tamás szobrászművész. (MTI) © Jiémm 1979. december 22.. szombat alatt elsőnek repülték át a két világi’ész közötti tengert és Írországban érnek földet. És ezen a gépen vitték azt a 197 levelet, amelyet repülőgép hozott a — világon először — Amerikából Európába. Megindulnak az utasszállítógépek Európa nagyvárosai között. A holland KLM 1927-ben megnyitja a 15 ezer kilométeres járatát, Dzsakartába. Megismerkedünk a lelkes szovjet repülők életével az 1920-as években. Megkezdődnek az óceánrepülések. Smith testvérek Angliából Ausztráliába repülnek, 1922-ben Lisz- szabonból Rio de Janeiróig sikerült repülőgéppel eljutni. De repülőgéppel teszik meg Európából Japánba is az utat. Nem marad ki Afrika és az Észak-sark sem. Ismét az Atlanti-óceán átrepülése kerül az érdeklődés középpontjába, tragédiába fulladó kísérletek után. Végre 1927. 1V. 21-én sikerül. Charles Lindberg New Yorkból Párizsba repül. A filmsorozat negyedik része a „Levegő országút- jai” címen kerül bemutatásra. 1927 és 1929 között New Yorkból 48 alkalommal próbálkoztak- meg az Atlanti-óceán átrepiilésével — 22 gép lezuhant és 50 ember meghalt. De a győztesek között volt két hazánkfia is. Endresz Györgv és Magyar Sándor, akik 1931. júliusában New Yorkból Bicskéig repültek. 1929. július 13- án egy Bernard típusú gépen átrepül az első potya- ütés. Artur Schreiber amerikai fiatalember .személvében. Kezdenek Európából Amerikába is repülni, ez már nehezebb feladat. A szovjet Gromov. Jumasev. és Danvi- lin 10 ezer 125 kilométeres távolsági világrekordot állít fel. Moszkvából Californiáha repülve. Howard Hughes 91 óra óra alatt körülrepüli • a földet. Egvmás után kezdik működésüket a nagy légforgalmi társaságok és légijáratok hálózzák be a földet. Kezdetét veszi a női repülők na°v korszaka, s olvan nevekkel ismerkedhetünk meg, mint Adrienné BoolPnd. az Andok átrepíilője, Maryse Bastié, aki 37 órát tölt a levegőben, vagy Maryse Hils, aki 14 ezer méter magasba emelkedik, végül Amélie Earhat, aki 1932-ben egyedül repülte át az Atlanti-óceánt. Ismét megjelennek a léghajók, de ezek most már átszelik az óceánokat. Az 5. rész szomorú korszakot idéz: „Ismét- hadi jellel” címen. Az 1937-es spanyolországi légiharcokkal kezdődik ez a fejezet. A náci németország sokat vár a repüléstől, a repülőgépes emberirtás főpróbája: Spanyolország. Az olaszok repülőgépről öldösik Etiópiában a védtelen lakosságot. Előkészültek a II. világháborúra. ★ A 6. folytatás „Az ég lángokban” címet viseli és 1941 telével kezdődik a moszkvai fronton. A szovjet ipar nagyszerű repülőgépeket ad a Vörös Hadseregnek. Amelyekkel szovjet légifölényt és győzelmek sorozatát vívják ki a fasiszta - hadsereg ellen. A filmsorozat befejező, 7. része a „Hangnál sebesebben” címet viseli. Itt megismerkedhetünk az ún. lök- hajtásos repülés történetével. 1947. október 14-én a Bell—X túllépi a hanghatárt. A 60-as évek elején már 490 személyes Boeing—747- es közlekedik az Atlantióceán felett. Alig 9 óra az út London és New York között, amelyet fél év századdal ezelőtt Lindberg még 33,5 óra alatt tett meg. A filmből megismerjük a helyből felszálló gépet és 1967. október 3-án az ember 7170 km/ó sebességgel repül. Bemutatkoznak az Oleg An- tonov tervezte világhírű AN-gépék. Befejezésül a következőket mondja a narrátor: — Milyen szép történet! És milyen messze még a befejezés . .. ... a távolságokat eltüntette az emberi elme egyik csodálatos teremtménye: a repülőgép. (T. M.) Andrzej Wajda új filmje A márványember szobor maradt Egy okos. kedves fiatal lány nyílt, mindent magába olvasztó sugárzó mosolya. Ez az, ami elkíséri azokat, akik végignézték Andrzej Wajda legújabb filmjét, A márványembert. Ennek a mosolynak — amely egy végzős rendezőnőé, aki elhatározta, hogy vizsgafilmje témájául az ötvenes évek egyik sztahanovista hősének, a már- ványemhernek életét választja — föltehetően azt kellene kifejeznie, sok igaz ember volt azokban az időkben is, akik jól alapoztak. Épülhet a jövő.. ! Ám a néző hajlamos inkább úgy értelmezni az arcmozdulatot: bocsássatok meg, ha ez a film nem egészen sikerült volna . . . Pedig milyen izgalmas téma. Visszapergetni azt, hogy miként születtek az egykori „kiugró” termelési eredmé- mények, milyenek voltak azok a bizonyos munkaversenyek, hogyan gondolkodtak magukról, a körülmé- nyeikről azok az emberek, akikről és akikből az egyik pillanatban kőszobrot faragtak, másikban koholt vádakat hoztak fel ellenük. És milyen volt a visszatérés a börtönből, az újrakezdés, hogyan lehetett azokat, az éveket megemészteni, és egyáltalán hogyan és miért történhetett mindez meg? Nos, attól tartok, e kérdésekre sajnos Wajda alkotásából meglehetősen kevés feleletet kapunk. (Talán kellő távlat híján nem is lehet még a miérteket művészi eszközökkel feltárni, s a lényeget , bemutatni.) S ez az oka annak, hogy a produkciónak nincs akkora hatása, mint amekkora lehetne. A - dolgok leírásával úgy tűnik nem lehetett az elemzést helyettesíteni. Márpedig ezúttal elsősorban leírást kapunk. Wajda ugyanis azt a módszert választja, hogy a rendezőnővel egyrészt régi dokumentumfilmeket találtat, másrészt-visszaemlékezéseket elevenít meg. Így látjuk azt, hogy egy egykori tudatlan parasztfiú hogyan kerül a Nova Huta-i hatalmas építkezésre, látjuk miként válik ki erejével, munkabírásával, szorgalmával, lelkesedésével társai közül, s miként segítik (kegyes?) csalásokkal ahhoz, hogy harmincezer téglát fölrakjon egy nap. De a fentebb említett módszerek már kizárják annak a lehetőségét, hogy azt is megtudjuk^ e fiú, Birkut elhitte-e vajon magáról, hogy sikere egyedül, az ő érdeme, vagy ha nem, miért vállalta a márványemberséget... Nem. tudjuk meg azt sem, ki az a különös ördögi figura — az egykori dokumentumfilmek rendezője —, aki előrejutása érdekében. . belerángatja Birkulot a szta- hanovistaságba. Mi készteti' arra, hogy holdként kísérje „csinálmányát”, s lehetőleg mindig aljasságra vivő tanácsokat adjon neki? Milyen, erők mozgatják egyáltalán ezt az embert? Milyen az a talaj, amelyen ez a penészvirág nem tud élni? De vázlatos marad Birkut barátjának figurája is. Wite- ké, a spanyolosé, akit előbb mint hűséges munkatársat láthatunk, majd mint egyik áldozatát a koncepciós pereknek, végül mint egy hatalmas mai gyár igazgatóját. A márványember feleségéről, az élsportolóról már nem is beszélve. Róla is — kellő ábrázolás híján —• csak becsületszóra hisszük el, hogy megtagadja a nehéz időkben férjét, s aztán milyen rettenetesen megbánja ezt a tettét. Lehetne még folytatni, de a lényeg úgyis az, hogy a szobor, sőt a szobrok nem elevenednek meg. És mivel a fő figurák halványak, a környezet, a háttér pedig szinte teljesen hiányzik — mindezt pedig egy realisztikus filmtől joggal lehet számon kérni — érthető, hogy nem elevenedett meg, nem is elevenedhetett meg valójában a kor sem. Milyen kár. A kitűnő ren-' dező, a jó szereplők (Jerzy Radziwillowicz, Krystyna Janda) segítségével jó lett volna nemcsak belelapozni a történelem e máig ritkán nyitogatott fejezetébe, de közelebb jutni megértéséhez is. Németi Zsuzsa Hangverseny a gyermekekért Nemes cél vezérelte a rendezőket, amikor elhatározták, hogy a nemzetközi gyermekév alkalmából hangversenyt adnak Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központ színháztermében. A rendezI. Álltunk a galoppályán az Űr 1952. évében mesteremmel. Déry Tiborral, szelíden és tanácstalanul. Ezt a pályát szépnek mondják- Kiváltképpen a nyerők. (Mert itt egyszer-kétszer mindenki nyer; ez nógatja további játékra, s a korábbi nyerésnél jóval nagyobb vesztésre.) Egyáltalában: a táj mindig belső állapotunk függvénye. Most, hogy pénzünknél voltunk, többé-ke- vésbé elégedetten sétálgattunk a szende fasor közepeit, nyugtató zöld színek koszorújában, még csak nem is erőltetve az elhatározást, hogy tovább játsszunk; lesz, ami lesz, létezünk, szemlélődünk, megy az idő. Akkor hirtelen megörült Tibor bácsi egy illetőnek, akit eddig sosem láttam. — Kellér Andor barátom — mutatott az úrra. — Jeles újságíró. Déry mindig szívélyes volt, de érdemtelenül nem osztogatta az ordókat, s legfőbb erkölcs elvének a fogalmazás pontosságát tartotta: ha barát, hát barát, ha jeles, nyilván jeles. Ehhez még tudnivaló volt — ezt már életünk első beszélgetésekor közölte —, hogy az újságíróktól többnyire ódzkodott. Meg kellett szemlélnem a jéles újságírót. A fiatalok legtöbbször képietekben, előre gyártott elemekben gondolkoznak. Jómagam is megformáltam az újságíró képét: fürge, izgé- kbny, leleményes. Tapasztalataim nem lévén, ez állt ösz- sze olvasmányok, hírek, egy- egy önmagánál többet nem jelentő pillanat nyomán. Kellér azonban más volt- Képletembe nem illeszthető. Nem kifelé tekintett, kíváncsi világfelfedezők módjára, hanem valamiképpen befelé, egy belső világ törvényeit irányítva, fürkészve. Mintha mindig „valamiről” töprengett volna, olyasmiről, amit nem kíván megosztani méltatlan környezetével. Miről? Készült valamire? ’ Valamire, ami éppen csak dolog, vagy egyenest a csodára, az önmegvál-tó mutatványra? — Tudod, mit, Tibor? — javasolta. — Mondj egy lovat te, mondok egyet én is. (Én e tárgyban fel sem vetődtem.) Játsszuk meg őket oda-vissza. — Kitűnő — örült meg Déry. Ez az együttműködésük — már nem emlékszem rá, hogy mint kirekesztett, örültem-e, vagy éppen csak tudomásul -vettem, mint a természet ki- csélezhetetlen törvényeit — nem sikerült. — Ilyen az élet — bölcsei - kedett Déry. — Nem ilyen — mondta komoran Kellér. — Másmilyen. — Megtudhatnék egy-két részletet is? — érdeklődött Déry derűsen. 1 — Másmilyen — ismételte Kellér. — Az ember többször pusztul el, tehát többször támad fel. — Tisztelet a matematikának, éppen eggyel többször pusztulsz el, mint támadsz fel — zárta le az ügyet Déry- — Na, most mit játszunk? A A jő kapcsolatot — tapasztalom — a rossz helyzet szervezi. Hogy én milyen rosszcsont voltam az ötvenes években, nem idevaló magamutogatás. Egyáltalában. a sérült gyanús, mert mindig a markát tartja. Ö állását veszejtette, úgy emlékszem/ hogy mint az újságírók közül kizárt. Később íihia sem szabadott, aztán valahogy nagy nehezen a Pesti Túrinál helyezkedett el. Olykor a Hungária kávéházban találkoztunk, mikor hol, kezdő írók' és néhány tekintélyes, de időlegesen állami rangjavesztett. Főként irodalmi játékokat játszottunk, lengébb szófacsaráso- kat, boldogult Czibor vezérletével csacsi-pacsikat, intarziákat. Közben tartalmasakat: ki a legjobb tíz magyar prózaíró vagv költő; — figyelemre méltó, hogy e tekintetben alig akadt köztünk véleménykülönbség —, megszóltuk kollégáinkat, s dicsértük a megszóltakat. ösz- szemelegedtünk: a fiatal tó- tágastálló, s az idős (akkor nekünk idős) mindenttudó. Történetekre tanított az előző nemzedékről; mesélt, de nem amolyan szétfolyó, túli- tarka locsi-fecsegéseket. Pontos volt és jellemző: jelzői ítélet értékűek. Szóban terjesztettem a „Kellér történeteket”, akár pedagógus a jó tanmesét; mint ami valamit jelent. — Azt hiszem, írtam valamit — mondta titokzatosan, szerkesztőségi szobájába invitálva, örültem? Mások kéziratától, többnyire ódzkodtam, egyedül Dérynéi végeztem nyelvhelyességi kisinasfeladato- kat (példának okáért a páros testrész egyes számú használatai ól), s adtam egykét ötletet — minden morzsáért hálás vagyok — mondta a Talpsimogató után, ahová máig egész mondataim kerültek. De a magam szövegeivel sem terheltem a külvilágot, vagy negyed százada; helyük a nyomda, vagy a szemétkosár; nem bíztam a baráti dicséretekbe balzsamozott csalóka öröklőiben, a spájz- ban váró halhatatlanságban, de a kaján, irigy segítségben sem- Vagyis, megismételve a kérdést: örültem? Megtisztelőnek éreztem Kellér bizalmát? Vagy 'csak én voltam ott. a keze ügyénél, ezért a felkérés, ami nem a személynek, hanem a szertartásnak szólt, amibe jobb híján avatta- v tóm bele? Kaland, hát kaland. A kalandnak nincs tartalma: helyzet. Ha óhaj-' tód, vállalod. (Folvfativk) vény karcsonyi hangulatú zeneestet ígért. Azt is tudatták az érdeklődőkkel, hogy a bevételt a nemzetközi gyermekalapra utalják át. A közreműködők sorában találhattuk az Állami Zeneiskola Tücsök Zenekarát, amelynek vezetője Schubert Henrik, a Berze Nagy János Gimnázium, és a TÜSZSZI Muzsikus Céh Leánykarát, ennek karnagya Gácsiné Holló Erzsébet, a Városi-Járási Pedagógus Vegyeskart, amelynek élén Kalocsainé Csillik Mária, illetve Kalocsi Miklós áll, valamint a gyöngyösi Állami Zeneiskola tanárai közül Farkas Zoltánt, Holló Katalint, dr. Jokkelné Ba- ghy Emíliát, Kováts Krisztinát, dr. Mocsáry Lászlónét és dr. Sóti Lászlónét. A műsor főként klasszikus szerzők műveiből állt össze, amelynek egy részét az előadók az eredeti szöveg szerint szólaltatták meg, tehát nem magyar nyelven. Volt olyan műsorszám is, amelynek ideje több mint egy félórát vett igénybe és ez alatt csupán az emberi hang szólt. A hangverseny legnagyobb erejét abban látjuk, hogy bebizonyította: a mátraalji település ismét rendelkezik olyan lehetőségekkel, hogy aktív, elmélyült zenei élet alakulhasson ki. Néhány új név is ismertté vált ennek a törekvésnek a nyomán, köztük a Kalocsai házaspár,’ akik a pedagógusok énekkarát dirigálták. illetve az énekkart és a tücsök Zenekart együtt vezényelték — nagy közönségsikert aratva. A zeneiskola Tücsök Zenekara is új szakaszhoz érkezett eddigi pályafutása során, miután vezetését az a Schubert Henrik vette át, aki az elmúlt években ezen a területen már közismertté vált, iga/, más együttes élén. A nemzetközi gyermekév alkalmából rendezett hangverseny jó ügyet szolgált, jó alanot teremtett a további zenei estek megrendezéséhez. (g. mól-)
