Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-15 / 293. szám
/ PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: Ismét Trudeau? HAT HÓNAPPAL EZELŐTT Joseph Clark, Kanada újonnan beiktatott miniszterelnöke magabiztosan sorolta, miként vezeti ki a hazánknál százszorta nagyobb országot a választásokon Vereséget szenvedett liberális párt által okozott káoszból. Mi tagadás, Clark hatásos beszédei is hozzájárultak, hogy a tőkés világ válságától alaposan — és nem indokolatlanul — rémüldöző polgárság elforduljon korábbi kedvencétől, Pierre Elliott Trudeau, liberális pártvezértől. Alig fél év múltán, a mindig fölényes mosoly ráfagyott Clark arcára. Csütörtök este, a kanadai parlamentben 139 : 133 arányban a kormányt leszavazták. azt követően, hogy az új demokrata párt (NDP) éles bírálatban részesítette a jövő évi költség- vetés tervezetét. Joseph Clark legfőbb hibájául azt rótták föl, hogy a választási ígéreteiből mit sem váltott valóra, s Kanada gazdasági életében a várt javulás helyett észrevehető romlás következett be. A választók rokonszenve is elfordult a konzervatívok vezérétől. Egyes közvélemény-kutatások úgy vélik: most ismét megnőtt a Trudeau-féle liberálisok iránt táplált bizalom, nem is akármilyen arányban. Ha hinni iehet a lakosság hangulatának, legalább 47 százalékuk adná voksát a liberálisokra, s alig 28 százalék támogatná a konzervatívokat. Meglehet, az erőpróbára nem is kell sokáig várni, Joe Clark —, miután kormányát leszavazták — állítólag komolyan foglalkozik a lemondás gondolatával. Edward Richard Schreyer, Kanada főkormányzója valószínűleg az újabb választások mellett dönt, s esetleg már februárban megnyitják ismét az urnákat. NEMILEG BONYOLÍTJA A HELYZETET, hogy Trudeau nemrég bejelentette: a liberálisok márciusi kongresszusán nem jelölteti magát elnöknek, hanem végleg búcsút mond a politikának. Az egykori, miniszterelnöknél viszont aligha akad esélyesebb jelölt az új kabinet élére. Öa Clarktól elfordulnak a választók, alighanem ismét a liberálisok korszaka következik. Pedig Trudeau — Joe Clarkkal ellentétben — nem ígérte az adók csökkentését, sem a kamatlábak mérséklését. Ravaszabb és tapasztaltabb annál, hogysem olyannal kecsegtesse választóit, amit úgysem válthat valóra. Gyapay Dénes TASZSZ-kommentár; Kockázatos és veszélyes a brüsszeli rakétaelöntés AZ EURÓPAI KÖZVÉLEMÉNY széles körű tiltakozása ellenére a NATO miniszteri tanácsa olyan döntést hozott, amely, veszélyes a béke és a nemzetközi enyhülés ügyére nézve. Engedve Washington durva nyomásának. a NATO-országok kül- ügy- és hadügyminiszterei beleegyezésüket adták, hogy Nyugat-Európa több országában új középhatótávolságú amerikai nukleáris rakétákat helyezzenek el, vagyis olyan minőségileg új fegyverzetet, amelynek az a rendeltetése, hogy a térségben jelenleg fennálló erőegyensúlyt a NATO javára változtassa meg és új stratégiai helyzetet hozzon létre Európában — állapítja meg Szergej Lo- szev, a TASZSZ kommentátora. Ezt a . döntést olyan pillanatban Jogadták el, amikor — objektiven nézve — semmi szükség sem volt arra, hogy növeljék földrészünkön a katonai szembenállás szintjét. Ellenkezőleg, a helyzet lehetővé tette a szembenállás szintjének csökkentését és azt, hogy megállapodás jöjjön létre a közép- hatótávolságú rakéták indítóállásai jelenlegi számának csökkentéséről. A Szovjetunió és a varsói szerződés többi tagállama, arra törekedve, hogy megakadályozzák a nukleáris rakétafegyverkezés újabb fordulójának kezdetét, javasolták, hogy késlekedés nélkül kezdjenek tárgyalásokat a középhatotávolságú nukleáris eszközök kérdéséről. A Szovjetunió —, mint ismeretes —, emellett készségét fejezte ki arra, hogy a jelenlegi szinthez képest csökkenti az ország nyugati részén elhelyezett középhatótávolságú nukleáris rakéták számát, ha Nyugat-Eu- rópában nem helyeznek el további ilyen rakétákat. A NATO-tagállamok azonban nem vették figyelembe ezeket a konstruktív kezdeményezéseket es az események menetét egészen más irányban befolyásolták. A NATO MINISZTERI TANÁCSA az elfogadott nyilatkozatban az új amerikai nukleáris rakéta-fegyverrendszerek kifejlesztését azzal igyekszik „megindokolni”, hogy a Szovjetunió állítólag „jelentős mértékben” növelte harcászati nukleáris erőit. Emellett alaposan kiforgatják a tényeket, mivel a Szovjetunió az utóbbi két évben nyugati területein a középhatótávolságú nukleáris fegyverek hordozóeszközének számát egyetlen rakétával, egyetlen géppel sem növelte. Ellenkezőleg, mind a középhatótávolságú -rakéták indító állásainak, mind pedig a rakéták nukleáris töltétének számát valamelyest csökentették is. A NATO által elfogadott intézkedj ok állítólagos „védelmi jellegéről” szóló „érveket” lényegében megcáfolja az amerikai kormányzat ötéves fegyverkezési terve, amelyet James Carter elnök hozott nyilvánosságra. Az amerikai kormányzat vezetője már bejelentette, hogy szándékukban áll ezt a tervet maradéktalanul végrehajtani, függetlenül a fegyverzetkorlátozási tárgyalások kimenetelétől. A Carter által ismertetett tervezet a fegyverkezési hajsza programja ennek alapját a támadó stratégia képezi, olyan agresszív stratégia, amely a Szovjetunió, valamint a Közel-Kelet, Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országai ellen irányul. Éppen ezeknek a céloknak az elérésére hozzák létre az úgynevezétt gyorshadtestet, növelik a haditengerészeti flotta és az Egyesült Államok haderői más fegyvernemeinek erejét. Hifi? Közös Piac A dublini bomba Az ír főváros egyik kastélyában tartott közös piaci csúcsértekezlet kudarca december fordulóján még egyszerűen pénzügyi, gazdasági katasztrófának tűnt. Ma már — a különböző visszhangok és a várható politikai-taktikai lépések ismeretében — a megfigyelők hajlanak a véleményre, hogy a félresikerült tanácskozás a Közös Piac politikai széthullásának kezdetét is jelentheti. A bombát Margaret Thatcher brit miniszterelnök robbantotta fel. CAP-gondok A felszínen a vita egyik középpontja, a Közös Piac úgynevezett mezőgazdasági árrendszere volt. (Ezt a „közös mezőgazdasági politika” angol nevének rövidítésével CAP-nek nevezik.) A CAP létrehozása jóval megelőzte Nagy-Britannia közös piaci belépését. A CAP akkor elsősorban az EGK stratégiaipolitikai központjának és egyben mezőgazdasági exportőrjének számító Francia- ország igényeit tükrözte. Ennek értelmében a közös költségvetés túlnyomó részét a tagországok mindmáig a mezőgazdasági árrendszer szubvencionálására fordítják. Előnyben részesítik az exportőröket — miközben áldozatot várnak a kisebb, de technikailag jóval fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező államoktól. Emiatt annak idején FranM79. december 15., szombat ciaország és az NSZK között bontakozott ki küzdelem, míg végül a nyugatnémet kormány felismerte, hogy rendkívül fejlett ipara és általános nyugat-európai gazdasági hegemóniája szempontjából a Közös Piac olyan óriási előnyöket biztosít, amelyek „megérik” a CAP áldozatait. Voltaképpen hasonlóképpen gondolkodtak Angliában a belépés hívei is. „Nyitott piacot” reméltek Nyugat-Eu- rópában az angol ipar számára. Ügy vélték, ez végső soron a fogyasztók számára is kiegyenlíti majd azokat a terheket, amelyeket a korábbi nemzetközösségi keretekben alacsonyabb angol élelmiszerárak emelkedése jelent. Nem így történt. Az elavult gépekkel dolgozó és alacsony termelékenységű ipar nem volt képes betörni a nyugat-európai piacra — a CAP terheit viszont Londonnak is viselnie kellett. Brit ultimátum Az eredetileg mezőgazda- sági jellegű probléma így általános gazdasági gonddá vált Anglia számára. A Közös Piac szervezete olyan, hogy minél nagyobb egy tagállam külkereskedelmében a közösségen kívüli szféra részesedése — annál nagyobb hozzájárulást kell fizetnie a közös alapba. Anglia szempontjából a Kilenceken belüli kereskedelem évenként csaknem hárommilliárd font- nyi deficittel zárul és az angol behozatal mintegy 60 százalékát még mindig a Közös Piacon kívül álló országok fedezik. Mindez együtt azt eredményezte, hogy a Kilencek költségvetésének 20 százalékát Anglia fizeti, holott a közösség össztermékében csak 16 százalékkal részesedik. Másrészt: a közös alapokból Anglia csak egy- milliárd fontot kap vissza — miközben kétmilliárdot fizet be. Ez a legnagyobb deficit: a többiek közül csak az NSZK-nak van említésre méltó mérleghiánya (800 millió font körül), ezt viszont a nyugatnémet exporthegemónia messzemenően kiegyenlíti. A többi tagállamok közös piaci mérlege vagy egyensúlyban van, vagy pozitív. Dublinban látszólag ezen vitatkoztak össze a kilenc tagország vezetői. Margaret Thatcher brit miniszterelnök gyakorlatilag ultimátumot intézett a többi nyolc tagállamhoz a költségvetés átszervezésére és a brit deficit törlésére. A többiek ezt elvetették. Sőt, a Közös Piac történetében először még azzal sem törődtek, hogy a kudarcot valamiféle kompromisszumos közleménnyel leplezzék. A csúcsértekezlet résztvevői úgy váltak el, hogy három hónap múlva „még egyszer utoljára” megkísérlik elsimítani az ellentéteket egy csúcsértekezleten. Nemzeti érdekek Természetesen nem lehet tudni, mi történik a következő három hónapban. Az előjelek azonban azt mutatják, hogy a Közös Piac és ezzel egész Nyugat-Európa nagyszabású politikai változások előtt áll. Mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy a tőkés világpiac általános helyzete miatt a vita egy „visszae.sési időszakban” fo- Üpk. így a nemzeti érdekek törvényszerűén felszínre törnék és rendkívüli módon megterhelik a közösség egész szerkezetét. Egyre nehezebbé válik olyan, nemzetek feletti döntések meghozatala, amelyeket azután a tagállamok végre is hajtanak. Egy második tényező, hogy a Londonnal szembenálló tábor két legfontosabb országában, az NSZK-ban és Franciaországban 1930-ban választások lesznek. Francia- országban a válság De Gaulle örököseinek a helyzetét erősíti, akik a hajdani elnök nézeteit követve mindig bizalmatlanul szemlélték Anglia bekapcsolódását a Közös Piacba. Az NSZK-ban a krízis súlyos problémákat jelent a kormányban levő szociáldemokratáknak és abba az irányba tolhatja a mezőgazdasági szektor szavazói körében erős pozíciókkal rendelkező kereszténydemokratákat, hogy a győzelem reményében erőszakosabb és támadóbb politikát folytassanak. Ily módon az a pénzügyigazdasági köntösben jelentkező vita, amelynek Dublinban a világ tanúja lehetett — voltaképpen csak a jéghegy csúcsa. A jelenlegi világgazdasági helyzet szorítása és a nemzeti érdekek kényszerű előtérbe kerülése szétrombolhatja a Közös Piac jelenlegi, nemzetek feletti struktúráját. Ez önmagában véve is rendkívül komoly politikai következményekkel járhat. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy az „önmagában” kifejezés ebben a vonatkozásban nem létezik! A Közös Piac valamennyi tagállama egyben NATO-ország, és némi leegyszerűsítéssel a Közös Piac az atlanti blokk európai gazdasági szervezete. A piac szerkezetének módosulása ily módon a NATO tagállamainak egymás közti viszonyát is megváltoztathatja. Ez pedig elsőrendű politikai, sőt stratégiai kérdés. —t —e, Ennek az ötéves tervnek, amely a katonai kiadások ugrásszerű növelését irányozza elő része a cirkáló szárnyasrakéták és a ..Pershing—2,” típusú rakéták gyártása és rendszerbe állítása is. Ez a terv nem tegnap és nem ma készül, hanem meglehetősen régóta. A NATO középhatotávolságú nukleáris rakéta fegyverzetének korszerűsítéséről szóló határozatot még 1975-ben elfogadták. amikor a szovjet „SS—20”-as rakétákról még szó sem volt. Éppen ezért kópmutatás a NATO miniszteri tanácsának az az állítása. hogy az amerikai rakéták telepítése „válasz” az „SS—20-as” rakétákra. A NATO miniszteri tanácsa legutóbbi ülésszaknak döntései és az ezzel egyidő- ben nyilvánosságra hozott amerikai ötéves militarista program, azt a megvalósíthatatlan célt követi — és ezt a közelmúltban George Brown, amerikai külügyminiszter nyíltan kijelentette —. hogy a 80-as évekre létrehozzák az észak-atlanti tömb katonai fölényét. Teljes felelősséggel ki kell jelenteni, hogy az amerikai rakéták nyugat-európai telepítéséről szóló döntésükkel azok a NATO-országok, amelyek megszavazták ezt a döntést, szétrombolták a tárgyalások alapját. AZ „ERŐ HELYZETÉBŐL” folytatott tárgyalások, amelyeket most a NATO ajánl, egyáltalán nem azonosak a felek egyenlő biztonságún alapuló tárgyalásokkal, amelyeket a Szovjetunió és a .varsói szerződés tagállamai javasoltak. Az „erő helyzetéből” elképzelt' NATO-féíe tárgyalások nem lesznek és ebben a kérdésben jobb, ha senki sem csapja be önmagát. A NATO miniszteri tanácsa megsemmisítette a tárgyalások alapját a középhatotávolságú fegyverekről és ezzel súlyos felelősséget vállalt magára a fegyverkezési hajsza újabb fordulója miatt. (TASZSZ) Újra rekordmagasságig emelkedett az arany ára. Képünkön: felfordulás a chicagói tőzsdén, azt követően, hogy Londonban az arany unciája elérte a 457,50 dolláros árat. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Blokád Irán ellen? Vance utázásával kapcscn latban Khomeini ajatollah Qumban pénteken elhangi >it nyilatkozatában megállapította: az Egyesült Államos nemzetközi gazdasági oloká- dot szeretné Irán ellen, S ennek megszervezésére küldte Vance külügyminisztert Nyugat-Európóba. Washington mindent megtesz avégett, hogy „éhhaláira its^e'l Iránt. Újabb olajkincs! Venezuelában, az Orinoco- tól északra elterülő 45 ezer négyzetkilométer kiterjedésű területen hatalmas — mintegy 5—7 00 milliárd barrel (1 tonna — 7,2 barrel) — olajkészletek vannak. Ez a mennyiség pedig megközelíti a föld 6—700 milliárd barrelnyi ■— kiaknázható- nak becsült — tartalékait. A területen már évek óta folyik a kitermelés, azonban a készletekről eddig nem voltak adatok. A termelés jelenlegi szintje csak mintegy napi 120 ezer barrel — az összes venezuelai olajtermelés 5 százaléka — az olaj túlnyomó többségét a Mara- caibói-öböl környékén hozzák felszínre. Ennek kettős oka van. Az Orinocotól északra elterülő vidék olaja gyenge minőségű, s a kitermelés költségei pedig magasak. A venezuelai állam olajvállalat vélménye szerint a kitermelés költségeit csökkenteni lehet (barrelenként 20-ról 70 dollárra), s a gyenge minőség mellett is gazdaságos és szükséges lesz a termelés. Ezért a következő évtizedben 20 milliárd dollárt fék-. tétnek be, melynek eredményeként a tervek szerint 1980—1981-ben napi 300 ezer, 1990-ben pedig már 1 millió barrel lesz az itteni olajbányászat termelése. ' — TERRA — /.
