Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-21 / 272. szám

Ánglia“Magyarország •■1**1/ r > • rr r okolvivo-merkozes A magyar ökölvívó-válo­gatott hétfőn estétől már Coventryben várja a szer­dán este sorra kerülő Anglia elleni mérkőzést. A londoni repülőtéren az angol ökölví­vó szövetség vezetői fogad­ták a magyar együttest, s nem hivatalosan ott volt az a Wright is, akit Papp László legyőzött az 1948. évi londoni olimpia döntőjében. Wright a 31 esztendővel ezelőtt kapott olimpiai ezüst­érmét is magával vitte, s ezt magasba emelve állt Papp Lászlóval a fotóriporterek elé. A 12 magyar ökölvívót cs a küldöttség tagjait társas­gépkocsi vitte Coventrybe, ahol kedden délelőtt edzés volt. (MTI) Perdöntő lehel-e a teleuízíö? g A bírónak igaza van, he­lyesen ítélkezik, s a televí­zió továbbra is az'informá­tor szerepében marad. Te­hát a képernyő továbbra sem fog „tanúskodni”. Leg­alábbis ezen a véleményen van az európai labdarúgó szövetségek többsége a té­vékamera sokat vitatott „bí­rókorrigáló” szerepéről. Er­ről tanúskodott egy legutób­bi közvélemény-kutatás, amit a nemzett szövetségek körében végeztek, amikor is csak a holland és a nyugat­német képviselő tette le a garast a televízió bevonása mellett. Az eredmény 7:2 volt a bíró kizárólagos ér­tékítéletét pártolók javára. Hollandia és az NSZK — mint a válaszokból kitűnt — a lehető legnagyobb „igazsá­gosságra” tör, s ezért foglal állást a televíziós felvételek pótlólagos kiértékelése mel­lett. Mindazon által a hol­landok siettek leszögezni: a kamera ítélete az eredményt már nem befolyásolhatja. S a többiek? Az osztrákok szerint szó sem lehet a nyu­gatnémet gyakorlat alkal­mazásáról, a televízió nem játszhátja a döntőbíró sze­repét. Elég, ha a szövetség funkcionáriusai ellenőrzik a bírót, no meg a játékot. A svájciak szintén kemé­nyen hadakoznak a televízió „sípja” ellen, s a svédek sze­rint is „a bírónak mindig igaza van”. Még akkor is, ha téves ítéletet hoz. Nyil­vánvaló szabálysértés esetén írásos panaszt lehet benyúj­tani, ennek sorsáról' pedig bizottság — s nem a televí­zió — hivatott dönteni. Ha pedig a bizottság helyt ad a panasznak — ám legyen — játsszák újkj a mérkőzést. A brit szövetség ugyancsak kerek-perec leszögezte, hogy maximálisan bízik a bírók­ban, s még csak nem is fog­lalkozik azzal a gondolattal, hogy a televíziót esetleg ítél­kező szerepre kérje fel. A spanyolok — bár elképzel; hetőnek tartják, hogy a já­tékvezető „szándékosan” is tévedhet — szintén nem gondolnak a kamera ilyen jellegű bevonására, s az ola­szoknál sem merült fel a kérdés annak ellenére sem, hogy hétről hétre sok a té­ves ítélet az itáliai mérkő­zéseken. A bírói döntések megmásíthatatlan tények, amelyeket a jövőben is el kell fogadni — ez az NDK álláspontja. TELJESEBB AZ ÖRÖM. I HA AJÁNDÉKA IDEJÉBEN ÉRKEZIK f Ünnepi ajándékvásár a Matyóföldi Áruházban 1979. november 19-től december 2-ig. A MATYÓFÖLDI ÁRUHÁZ ÉS AZ OFOTÉRT VÁLLALAT kiállítást cs vásárt rendez a Matyóföldi Áruházban. Filmfelvevő készülék vásárlása esetén a regi használt filmfelvevőket tiOO Ft-ért visszavásároljuk. Egyes fényképezőgépeket, filmvetítőket, fénymérőket és különböző fotós árucikkeket 30 százalékos árengedménnyel hozzuk forgalomba. 1000 Ft feletti árucikkekre OTP-áruvásárlási hitelakció. November 21, 22, 28, 29-én szaktanácsadás és filmvetítés az áruház földszintjén. ÁFÉSZ. Mezőkövesd OFOTÉRT V., Budapest A CM Cementipari Gépjavító FELVÉTELT HIRDET Bélapátfalva és Selyp cementgyári kirendeltségeire LAKATOS ÉS HEGESZTŐ SZAKMUNKÁS, valamint BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁS MUNKAKÖRBEN. Jelentkezés a kirendelt.ségvezetőknél, a cementgyár területén. ÁLLÁS Autóbusz­vezetői tan folya­mot indít az ATI Egerben és Gyöngyösön. Autóbuszt biztosítunk. Költség: 3700 Ft és 400 Ft vizsga- díj. Gyakorlati szakoktatót felveszünk Gyöngyösre és Hatvanba. Jelentkezés Egerben. Klapka u 1. ATi-irodában. Gondozónő lakásán 6 hónaptól 1 1 2 éves korig gyermekgon­dozást vállal. Érdek­lődni Eger. Kalló­malom út 70. III 11. INGAT- , LAN Elcserélném balassa­gyarmati 3 szobás családi házam, gyöngyösi 2 szobás házra, vagy OTP- lakásra. Érdek­lődni Hirdetőiroda, Balassagyarmat, Lut.h er utc a 8. __ B ogácson családi ház azonnal beköltözhe­tően eladó. Esetleg üzlethelyiségnek is alkalmas. Győrti Lászlóné. Bogács 3412 Vöröshadsereg u. 4^ Taszanánán 283 n -öl telek eladó. Érdek­lődni lehet minden­nap Bélapátfalva. József A. út 8. XT. OKLEVELES közgazdászt KERESÜNK. KPM KÖZÚTI IGAZGATÓSÁG, EGER, LENIN ÜT 51. Elcserélem füzes­abonyi, Széchenyi u. 2. (3390) alatti 3 szo­bás II. em. 2. tanácsi komfortos.,, bérlaká­som l 12—2 szobás fü­zesabonyi, vagy kör­nyéki kertes házra. Érdeklődni a hely­színen. bármikor. Seres._________________­Gyöngyösön kétszo- ba-összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Kp 4- OTP- át vállalással. Érdek­lődni Gyöngyös, Mérges u. 2. IV. 24., du. 17 órától. Nagyréde, Bartók B. u. 21. alatt családi ház 470 négyszögöl területtel, fele málna beköltözhetően eladó. Miskolcon kétszobás, nagy erkélyes szö­vetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni Mis­kolc, Kassai u. 64. III 1. Telefon 31-194. 17 óra után._________ G ázfűtéses kertes családi ház eladó. Eger. Sas üt 25. Ér­deklődni 17 után, va­sárnap (‘gesz nap. 230 m- száraz pince v, i 11 anvvi 1 ágítással ki­adó. Érdeklődni Eger. Telekessy üt 3. T : 17-233. Eladó Bükkszentke- reszt. Völgy u. 22. szám alatti nyaraló. Érdeklődni Hajdú­szoboszló. Rákóczi u. 9. szám alatt. Kaszás Sándornál. Eladó Hajdúszo­boszlód . Vöröshadse­reg u. 36. I 2. szám alatti kétszobás, összkomfortos OTP- lakás. Érdeklődni Hajdúszoboszló, Rá­kóczi • u. 9. szám alatt, Kaszás Sándor­nál. Garázs tartósan ki- adó a Grónay-tömb- ben. Érdeklődni Eger. Liszt Ferenc üt 29. alatt.______________ L ajosvárosban 3 és fél szobás társasházi öröklakás garázzsal kp -f- OTP-átválla- lással sürgősen el­adó. Érdeklődni Eger, Nagyváradi üt 7/a' Elcserélném Egér- központjában levő 3 szobás, gázfűtéses, nagy erkélyes laká­somat csebokszárf 3 szobás, távfűtésesre. ..Városközpont” jel­igére a Magyar Hir­dető Hm-i központ­jába. ________' E ladó Eger, Borne­missza üt 7. sz. alat­ti kertes családi ház. Egy másfél szobás lakást vennék 35—40 m-,. OTP-vel. ..Kész­pénzért” jeligére á Magyar Hirdető Hm-i központi áb a^ _ Honfoglalás utca 31. sz. alatt 100 n.-öles családi ház építésére alkalmas telek eladó. Érdeklődni Eger. Dó­zsa Gy. tér 2. Nagy J. CZ forgalmi rend­számú Wartburg Li­mousin kitűnő álla­potban, teljesen fel­újított karosszériá­val eladó. Érdeklőd­ni Gvöngyös, Cseh József Kócsag u. 15. Üveghegy, naponta 16 órától 19 óráig. UI írsz. Polski Fiait eladó. Érdeklődni Füzesabony, Berek út 4. sz. 16 óra után. l'B-s s 100-as Skoda .3 éves műszakival eladó. * Aldebrő. Arany J. út 18; ZC Wartburg eladó. Egei-, Szarvas G. út 3. fszt, n._______ 1 200-as Zsiguli eladó. Eger, Breznai út 4. VEGYES Eladó 4 eves tehén. 9 hónapos hasas . és fejűgép. Elfa komp­resszoros. Heves, BartnáthQg y_ 15.______ Ü j mhabunda eladó, sovány alakra. Ér­deklődni a 16-Q9aie- lefonszámon, Eger. KÉRJÜK MÁR MOST ADJA FEL KÜLFÖLDRE KARÁCSONYI KÜLDEMÉNYEIT! Füzesaböny cs Vidéke Áfész cukrász szakmunkás cs kézilány munkakörök azonnali betöltésére. Cukrász szakmunkás esetében szakmai képesítés, erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Áfész Kereskedelmi Főosztály, Füzesabony, Rákóczi út 69. Tel.: 122. a mátraházi szót vasutasüdülö felvételre keres: szakácsot, rőzönót, kertészt, takarítónőket, udvari segédmunkást és konyhai segédmunkást. Szükség esetén (20 km-en túli lakosoknak) munkás- szállást biztosítunk. Személyes jelentkezéseket kérünk. pályázatot hirdet Lépéssel a divat előtt... *■ x Milyen az őszi-téli divat? s SlULA"£@@ff> ; 7. és ami a vásárlókat a legjobban érdekli: mi kapható a szövetkezeti áruházakban és a szövetkezeti ruházati szaküzletekben? Mindezt megtudhatják a kedves vásárlók A MŰSOROS SZÖVETKEZETI DIVATBEMUTATÓN. Ami a bemutatón látható, az meg is vásárolható! Az országos divatbemutató-sorozat NOVEMBERI ESEMÉNYNAPTARA HEVES MEGYÉBEN: november 23.: FÜZESABONY: 18 óra Művelődési Ház. Műsor: kísér az Európa együttes, konferál: Molnár Margit. fellep: Ihász Gábor, Cserháti Zsuzsa, Béres Fcrpnc, Mátrai Zsuzsa. Böröczky József és a Skála együttes. A Füzesabony és Vidéke Áfész várja kedves vásárlóit. Üj lemezek eladok. Fink Floyd. Yes. Space stb. Éger, Szary,aß G. út 5. IV 47. Szász kő. Tel.: 17-603. Németjuhász kutyám elveszett. Nyomra­vezetőjét jutalma­zom. Eger, Kertész ut 77. Komáromi-Katz kis­méretű akvareli gyűjtőnek eladó. Eger, Sertekapu út 35. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak, jó barátoknak, isme­rősöknek. a Szakszerveze­tek Heves megyei Taná­csának, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk FÜRJES JÓZSEF hamvasztás utáni búcsúz­tatásán megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk ÖZV. ZAHORECZ SANDORNÉ sz.: Szecskó Erzsébet 82 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1979. november 22-én, délután 3 órakor az egri Hatvani-temetőben lesz. Gyászoló család „Egyetértés” Mgtsz. Ostoros értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy Novaj községben üzemelő szeszfőzdéje november 15-évcl beindult. Gyümölcs és törköly bérfőzését vállalja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom