Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-02 / 257. szám
Kovács Margit kiállítása Szentendrén Szentendrén megnyitották Kovács Margit keramikusművész állandó, nemrég kibővített, gyűjteményes kiállítását. Az ú,j múzeum három teremmel és száz alkotással gyarapodott. Ezentúl a tárlatlátogatók háromszáz kerámiaalkotással ismerkedhetnek meg. Képünkön: az ..Öregek csöndes lakomája". (MTI főtt — Pólya Zoltán jelv. — KS) f Szinte teljesen más világba érkezünk, amikor benyitunk a vetítőterembe. A gépek monoton zúgása valamiféle furcsa ' méltóságot kölcsönöz a helyiségnek. Egyórás ottlétünk alatt néha az az érzésünk támad, hogy megállt az idő. A köznapi ember számára szokatlan, mégis hétköznapi munka ez. Legalábbis erről igyekszik meggyőzni bennünket Kundrák Andor, az egri Vörös Csillag Filmszínház fögépésze. — Jelenleg ezzel a két hatalmas Dresden-típusú vetítőgéppel1 dolgozunk — kezdi „birodalmának” bemutatásét — a fényerőt pedig két és fél kilowatt teljesítményű Xenon-lámpákkal biztosítjuk. Természetesen a két gép ném egyszerre, hanem húszpercenként felváltva vetít. A váltás teljesen automatikus, és szinte észrevehetetlen. De figyeljék csak meg, mindjárt az következik! Valóban, egy pillanat műve az egész, a néző nem is érzékeli a változást. Pontosan olyan, mint, amikor új jelenetre tér át a film. Persze, amíg a film megjelenik a vásznon, a gépésznek számos feladata van. — Amikor bejövünk, először is ellenőrzést tartunk-— sorolja a tennivalókat Kundrák Andor. — Megvizsgáljuk és megtisztítjuk a gépeket, utána pedig az újonnan érkezett filmet orsózzuk át, s javítjuk ki az esetleges szakadásokat, egyéb sérüléseket. Ezt követi a filmbe- i'űzés. majd a próbavetítés, s máris kezdődhet az előadás. — Sokan úgy tartják: legjobb a mozigépésznek, ö ugyanis minden filmet láthat, .ahányszor csak akarja... >— A kollégáim többségét valóban a film szeretete vonzza ebbe a szakmába, én azonban inkább a technikában találom meg a szépségét. Egyébként a filmeket általában az első vetítéskor nézzük, meg. a többi alkalommal már csak azt figyeljük, nincs-e valami probléma. Mostanában, sajnos. elég sok a hosszú, de tartalmatlan műsor, főleg a bűnügyi történetekből van ©JiinwM 1979. november 2„ péntek több, mint kéne. Ezeket legtöbbször egyszer sein érdemes megtekinteni. Én elsősorban a természetfilmeket, az irodalmi és történelmi feldolgozásokat, a tartalmas vígjátékokat kedvelem, s belőlük bizony egyre kevesebb készül. — Valóban olyan könnyű foglalkozás ez, mint azt sokan gondolják? — Csak annak látszik. A gépek kezelése mellett el kell sajátítani a hang- és vetítéstechnika és az elektroakusztika alapvető elméleti ismereteit, de kell hozzá jó kézügyesség is. Emellett, annak ellenére, hogy nem végzünk különlegesen nehéz munkát, biíony fizikailag és idegileg' egyaránt fárasztó. Amíg az előadás tart, állandóan oda kell figyelnünk, szünetekben pedig a következő programot készítjük elő. Tehát folyton ide vagyunk kötve, bezárva ebbe a terembe. Különösen akkor fárasztó ez, ha egy napon öt előadás van. No, nem panaszkodni akarok ..., de úgy érzem, ehhez a munkához bizonyos fokú fanatizmusra is szükség van. Máskülönben ném érdemes csinálni. Az elmondottakat igazolja, hogy Kundrák Andor már több mint két évtizede dolgozik mozigépészként. Először csak másodállásban, mintegy hobbiként, később — 1967-től — főfoglalkozásban, a Vörös Csillag Filmszínházban. Munkája elismeréséül eddig két alkalommal kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Talán épp ezért is fogadja kicsit érzékenyen a következő kérdést. ' — Gyakran panaszkodnak a nézők, hogy képkockák, jelenetek hiányoznak egyes filmekből. A legtöbbször a vetítőt okolják érte, mondván, hogy kivág belőle. Mi ebből az igazság? — Erről szó sincs. Annál is inkább, mivel ezért büntetés jár. Az viszont előfordul, hogy a sok ■ sugárzás miatt jelentősen károsodik a film. A legrosszabb a szakadás, ugyanis ilyenkor ki- sebb-nagyobb rész kiesik. A másik gyakori sérülés az úgynevezett esőkarc, amikor függőleges csíkok jelennek meg a vásznon. Ezek a hibák leginkább a vetítőgép állandó tisztításával előzhetők még, épp ezért mi naponta többször végigtöröljük az VILÁGNÉZETÜNK ALAPJAI Új középiskolai tanári szak Üj középiskolai tanári szak létesítése mellett foglalt állást legutóbbi ülésén az Országos Oktatási Tanács. A középiskolai tanárok várhatóan a jövő év szeptemberétől harmadik szakjukként választják a „világnézetünk alapjai” tanári szakot, s az oklevelet hároméves esti vagy levelező képzés után szerezhetik meg. A tervek szerint az új szak az Eötvös Loránd, a József Attila és a Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen indul, mindenekelőtt a tantárgyat a középiskolákban már ma is oktató pedagógusok számára. Középiskoláinkban — a IV. osztályokban — immár egy évtizede vált általánossá a „világnézetünk alapjai” tárgy tanítása, s a diákok oktatására az elméletileg legképzettebb, és a világnézet kérdései Iránt különösen érdeklődő nevelők vállalkoztak. Az új középiskolai tantervek a tanulóifjúság magasabb szintű világnézetipolitikai nevelését írják elő. Erőteljesebben érvényesül valamennyi tantárgy oktatásánál a világnézeti megalapozottság, s ily módon a IV. osztályban a „világnézetünk alapjai” mintegy összegezi alkatrészeket. ’ Ennek volt köszönhető például, hogy az Egri csillagok című film százon felüli vetítésnél is jó minőségű maradt. Befejezéséhez közeledik a fél hatos előadás. Gyorsan elbúcsúzunk, hiszen a gépészeknek már újabb feladat következik: előkészíteni a 8 órakor kezdődő műsor teljes anyagát — valameny- nyiünk szórakozásának szolgálatában. Kzala.v Zoltán és teljesebbé teszi a tanulók világnézeti-politikai isrrtere- teit. A növekvő követelmények indokolták a tantárgyat oktató pedagógusok egyetemi szintű szakképzésének megoldását. Formálódik már az új egyetemi szak tananyaga, amely a marxizmus három alkotórészén alapul, és szorosan kapcsolódik a társadalomfejlődés. mai problémáihoz. A szakon külön tantárgyként — klasszikus művek alapján — tanítják majd a marxizmus—leninizmus történetét és széles körű etikai és esztétikai ismeretekre is szert tesznek. NOVEMBER 10-IG: Szovjet hanglcmezhetek Csütörtökön a Vörösmarty téri hanglemez-szalonban ,a világ legnagyobb hanglemezcége, a szovjet Melódia hanglemezgyár kiállításának megnyitó ünnepségével megkezdődött a szovjet hanglemezhetek ez évi rendezvénysorozata. A szovjet művészlemezek hagyományos seregszemléjén ezúttal is számos újdonság között válogathatnak a komolyzene kedvelői — jelentették be a kiállítás megnyitását követő saj tótájékoztatón. A nagy múltú szovjet hanglemezgyártás több mint félszáz termékét felvonultató kiállítás vásárlásra csábító újdonságai között — eredeti Melódia-címkékkel és — tasakokban — először látható Boccherini gordonkára és continuóra írt szonátáinak hanglemeze, a Sosztako- vics III. VI. szimfóniáját, Chopin h-moll szonátáját, valamint Prokofjev desz-dúr zongoraversenyét és Hacsa- turján „Spartacus” illetve „Gajane” című balettszvitjeinek felvételét tartalmazó hanglemez. (MTI) Elromlott a tv Van ilyen! Elromlott a tv, és olyan hibája volt, hogy hosszabb időbe telt a megjavítása. Egy kerek hétbe! Ez aa egy hét azonban számomra jó ideig emlékezetes marad. — Szidja a szervizt? — Eszem ágában sincs! — Annyira hiányzott? — Sőt! — Bírálja a,műsorpolitikát? — Hogy is mondjam? Ezúttal nem..4 — Akkor? « { Estefelé hazamentem, és csend volt a lakásban. Ez meghökkentett. Mindjárt eszembe jutott, hogy nincs tv, és ez a tudat máris hozta a következő gondolatot: — Mit csinálunk ma este tv nélkül? önkéntelenül is a könyvszekrényhez indultam és böngészni kezdtem ott, hogy is mondjam, a bizony-bizony már rég forgatott könyvek között. — Ezt még tavaly" kaptam névnapomra valakitől, dé. — Ma este olvasok! — határoztam el, és felgyújtottam a kislámpát, majd legalább másfél óráig nyugodtan olvastam, mind'addig, amíg nem csöngettek. : Rokonok érkeztek, régen látott kedves hozzátartozók. — Végre titeket is lehet látni! Már másfél órája beszélgettünk, csipegettünk, iszogattunk, amikor a kisfiú megkérdezte: — Itt nincs tv? —i- Van, de most éppen rossz. Javítják. Szerencsére! A rokonok megdöbbenésemre szinte hálásan néztek ránk’’ és Elza néni még meg is jegyezte: — Milyen jó! Legalább nyugodtan tudunk beszélgetni. És mi beszélgettünk békésen, nyugodtan, nem folyton az órát pislogva fél szemmel, hogy mikor kezdődik már a „Lehet egy »kérdéssel több?”, vagy a Tv-híradó. Szóba kerültek a régi idők, a letűnt évtizedek, a családi kis történetek, amelyek természetesen ebben a csendes házi nyugalomban valamennyiünket érdekeltek. A rokon kisfiúnak előszedtük a játékokat és ő — állítólag odahaza kibírhatatlanul rossz gyerek — mint az angyal, nyugodtan, elmerülve játszott. Ügy adódott, hogy vacsorára is maradtak és bizisten, jólesett csupán egymásnak élve vacsorázni. Természetesen előfordul, hogy máskor is érkezik vacsoravendég, de ilyenkor jön az idegesség, a kapkodás: — Kész lesz a vacsora a Tv-híradóig? — Jó! Majd gyorsan megesszük, mert jön a folytatásos krimi... Ha rossz napja van az embernek, akkor — természetesen — jön a szóváltás is: — Ejnye, fiám! Miért nem iparkodtál jobban azzal a vacsorával, hiszen jól tudod, hogy az esti meccset nézni szeretnénk ? Ezúttal nem! Szépen, kényelmesen, minden falatot jól megízlelve eszegettünk, kortyolgattunk. — Milyen nyugodalmas itt nálatok — jegyezte meg egyszer a rokon —, mire majdnem elnevettem magam, de gondoltam, legyen neki igaza. — Igen! Mi ilyen nyugodtan, idegeskedés nélkül élünk,’ kérlek szépen. — Nálunk az „Egymillió fontos hangjegy” után vannak megőrülve és e körül forog a világ — jegyezte meg a rokonasszony, aki szemmel láthatóan szintén kellemesen érezte magát. Már elmúlt tíz óra, amikor elmentek, és mi olyan, de olyan jól éreztük magunk^ tv nélkül! És hogy mit álmodtam? Láttam egy óriási monoszkópot,' és egy ideges családot, tagjai semmi egyébbel nem t.V^üdve,' folyton csak a képernyőre szegezték a tekintetüket... Szalay István 50. Levágod tak. — Ne lőj, te hülye! — ordított a kis fekete. —' Tartogasd az ellenségnek! — Hát ti kik vagytok? — dugta fel a fejét két katona. — Én vagyok Klemenszó, ő meg Vilzon! — Na fene, azt hittük, hogy már csak a románok jönnek. Felkapaszkodtak a kis bokros dombocskán. — Hát miutánunk aztán már igencsak. Ugrott rögtön néhány katona; elvették tőlük a hord- ágyat. — Na,'szuszogjátok ki magatokat ! De nemigen volt kedvük szuszogni; András legelsősorban is tájékozódni szeretett volna. — Hol van valami parancsnok? — kérdezte. — Jó kérdés. — Elég furcsán vigyorogtak rá. — Mit hülyéskedsz, hol van már itt parancsnok? — Talán még akad... — morgott András egy kicsit bizalmatlanul, s végigfürkészte őket. — Akkor csak keress, keress szorgalmasan! Uporniczkv jutóit eszébe; bizony, akadt itt a dandárnál is az utóbbi időben jó néhány ilyen tiszt. Ezeket az elesettek ‘helyébe küldték. Meg egyáltalán, hogy felhasználják a szakértelmüket. Hát szakértelmük aztán. .. szó se róla. Ebben a helyzetben is igencsak része van a szakértelmüknek. Odafordult a katonákhoz: — Azt tudjátok, hogy itt küszködött jó ideig egy géppuska? Talán, vagy egy kilóméterre. .. Két legénység pusztult el mellette. — Igen — mondta egy rekedt hang. — Hallottuk, amíg kelepeltek; figyeltük... Egy piásik hozzáfűzte: — Éppen azért hittük, hogy már csak a románok jöhetnek, mert a géppuskások elhallgattak. Erre Andrásnak kedve lett volna azt mondani, hogy éppen nem okvetlenül kellett volna megvárniuk, amíg azok elpusztulnak; odamehettek volna segíteni. Na, de hát ezek is... Nem szólt. — No, mindegy... — mondta egy kis ártatlan képű fiatal katona. — ÍVJi meg majd itt fogunk elpusztulni. — Aztán még hetykén hozzátette: — Bár ezt előbb még megetetjük velük. Két láda kézigránátjuk volt, azt mutatta olyan büszkén. — Na, gyertek! — szólt rájuk egy idősebb, konya- bajszú. — Leviszünk a parT tig. S a két ember, aki elvette tőlük a hordágyat, már el is indult, Úgy kellett utánuk rúgtatni. Az a rekedt hang még utánuk szólt: — Amarra menjetek, te! Egyenesen a komphoz! A sebesültekkel majdcsak átviszik. .. — Jár a komp? — szólt még vissza András. Szerette volna, hogy még egyszer hallja, s erősítsék meg a reménykedését. — Reméljük. Csak igyekezzetek ! Furcsa társaság. Senki sem kérdezte, hogy mit keres itt egy asszony egy csecsemővel. Míg velük beszéltek, addig sem hagyták abba a munkát: hordták össze az eldobott fegyvereket, tartalék tárakat töltöttek meg, szép rendbe raktak le mindent maguk mellé. Készültek a románok "fogadására. András még egyszer visz- sza kellett hogy nézzen. Megszámolta: nyolcán voltak. A két ember, aki felvette a hordágyat, elég nehezen boldogult; bakancsuk nagyokat cuppogott a tocsogókban; gyakorlatlanok is voltak, de ezen a terepen már elég nehéz is volt mozogni. — Fogjuk négyen — javasolta a kis fekete. Így már sokkal könnyebb lett, mindenkinek csak egy- egy rudat kellett fogni; még ha bukdácsoltak is, nem billent akkorákat. Bár arról szó sem lehetett, hogy valamennyire is összeigazítsák a lépésüket. Már látták a vizet nem volt messze a part. Hanem ez az egész ártér egyáltalán nem olyan képet mutatott, mintha itt zászlóaljak szerveződnének újjá, vagy valamilyen védhető hídfő kiépítése akár csak el is kezdődött volna. Sebesültek vánszorogtak egyedül meg csoportosan a part felé. Szétvert egységek maradék kis csoportjai ténferegtek határozott cél híján, összevissza, egymással néha ellentétes irányban. Bár egy raj, körülbelül egy raj, tőlük húszméternyire haladt el, lőszeresládákat cipelve, láthatóan valamilyen határozott cél irányában. Hát ilyen is csak van — gondolta András —, msg kellene tőlük kérdezni, hogy hova mennek, ki a parancsnokuk, és egyáltalán. De hát megállni mégsem akart, örült, hogy a part felé haladnak, hogy mindjárt itt a Part, kiabálni meg semmi értelme, a román ágyúk most már minden más zajt elnyomtak, a kézifegyverek ropogása csak halvány kíséret volt az ágyúdörgés alá. Foglalkozása: örök moziba járó
