Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-02 / 230. szám
Á halál fekete angyala — Izé, uram, jöjjön, unatkozzunk együtt — mondta volt állítólag, legalábbis Dumas saerint, XIV. Lajos, a Napkirály, aminit a Louvre hatalmas folyosóin ténfer- gett és végre valamely ráérő udvaroncára lelt. Mert unatkozni még egyedül is unalmas és társsal is csak legfeljebb elviselhetőbb. E bevezető eszmefuttatás egy bűnügyi komédia okán és miatt született, amelyet ily borzongató címmel, összesen harmincöt perc alatt nézhetett végig a szórakozásra és komédiázásra mindig kész közönség. A halál fekete angyala, Müller Péter forgató- könyve alapján készíttetett Rényi Tamás által és eljátszatott két kitűnő színész — Garas Dezső és Tordy Géza közreműködésével. Aki úgy hiszi, hogy e kis kritika írója elmésen, sőt elménc módjára majd most boncolgatni kezdi a történetet és eközben olyan megjegyzéseket tesz, amiket egyébként önkritikusan előre megtett a szerző is már, miszerint az ötlet nem új, sőt... — nos, az téved. Csak akkor tűnik fel és tűnik ízetlennek a falatnyi ötlet, vagy az ötletfalat, ha olyan a tálalás, hogy az embernek már attól elmegy a kedve. Nem kell mindig újat feltalálni izzadva, — a komédiázás- ban sem. Nyugodtan fel lehet használni a már feltalált és feltálalt ötleteket is, ha azt ízléssel, könnyedén, egy kicsit újszerűén csinálják. S ha még a „régi” étket egy csipetnyien mai társadalomkritikai szósszal is ízesítjük, hogy azt éppen csak sejtse, mintsem tudatosan is ízlelgesse a szellem ínye, — akkor már majdnem nyert ügyünk van. De csak: majdnem. Mert a legfőbb buktató még hátra van. Az a buktató, amely oly sokszor viszi a sikertelenség ösvényére a magyar — és nem csak a magyar! — televíziós produkciókat: o terjengősségbe fúló unalom és az unalomba torkolló terjengősség. Majdhogynem azt írom — de miért is ne tenném? —, hogy egy-egy tévéjátékot nem is megírni, nem is megrendezni, sőt, talán még nem is eljátszani az „igazi” feladat, lett légyen az bohózat vagy vént hozó tragédia akár, — hanem, időben befejezni. Ott és akkor és úgy, amikor a mondandó még magával szárnyaltatja a nézőt és a fantáziáját, és miár nem tekint fél szemmel az órára, óvatosan, szinte szégyenkezve fogalmazva bár: uram ég, mennyi még?! A közelmúltban egy kétrészes filmet láttam a televízióban, amely azelőtt már ismert volt hazánkban, — mint színpad; játék, szatirikus, csattanós, derűt és elgondolkodást fakasztó vígjáték. A képernyőn, filmre „gyártva” kétszer másfél órás volt és szinte kibírha- tatlanná vált, minden színészi játék ellenére mosolyt hervasztó lett és mert unalmas volt, hát célját tévesztő is. Kárba veszett idő. kárba veszett színészi, rendezői, forgatókönyvírói munka. Még a celluloid szalagért is kár volt. Pedig a téma a filmen ugyanaz volt, mint a színpadon és fordítva. Ám lehet két produkció ugyanaz, illetőleg szólhat ugyanarról, mégsem a téma teszi, hanem a bátorság a felesleges eltüntetésére. Tudom, hogy nem könnyű dolog ez és nemcsak azért nehéz, mert esetleg a rendező ragaszkodik még egy ötletéhez, az író szívéből szakí- tottnak érzi a húzást, a színész meg becsapásnak, ha kivágnak egy jelenetet „belőle”. Természetesen ezért is. De nehéz legfőképpen azért, mert éreznie, sőt tudatosan kell tudnia a rendezőnek, miből mennyit bír el a néző és mennyit a mű mondandója. E kettőnek a szinkronja, e kettő, a mondandó és a néző hordképes- sége helyes összhangjából mindig és legalábbis elfogadható alkotások születtek. Igaz, receptet könnyű adni, azért is adom és nem rendezem a tévét. — még mindig ez és így a jobb. A halál fekete angyala önmagában — és ezért se a rendező, se a színész, se a szerző meg ne sértődjék — nem érdemelt volna különösebb szót, pontosabban elmélkedést, még akikor sem, ha jól szolgálta a szórakozás lebecsülni nem szabad perceit. A nagyobb lélegzet e tárgyban. illetőleg a bűnügyi komédia okán amiatt vétett, hogy egy szuszra ki- és elmondhassam: tömörítésben, arányban, elvállalt szándékának megvalósításában bízvást példa lehet A halál fekete angyala, amely borzongató címével már jó előre kuncogós izgalomra ingerelte e sorok íróját is. Gyurkó Géza Ifjú orvosok avatása Debrecen ben (Fotó: Szc*a Sándor) Szombaton került sor a Debreceni Orvostudományi 1979. október 2., kedd Egyetemen az idén végzett hallgatók ünnepélyes doktorrá avatására, a Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában. Az eskütétel után a fiatal orvosok nevében dr. Baltás Péter mondott köszönetét a tanároknak és hozzátartozóknak. UJ tanév, újdonságokkal BESZÉLGETÉS DR. SZŰCS LÁSZLÓ FŐISKOLAI FŐIGAZGATÓVAL Harminckettedik tanévét kezdte meg az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola, ahol mintegy kétszáz oktató foglalkozik a jövő pedagógusainak nevelésével. Az alapvető cél továbbra is o felkészítés színvonalának emelése. Ennek érdekében javították a tárgyi adottságokat, a személyi feltételeket. Ezekről beszélgetett munkatársunk dr. Szűcs László kandidátussal, az intézmény főigazgatójával. Többszörös túljelentkezés — Kik nyertek belépőt, miről tanúskodnak az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok? — A nnpali tagozat tizennyolc szakpárára 1038-an jelentkeztek. Háromszázhetvenhárom fiatalt vehettünk fel, azaz majd hússzal többet mint tavaly. Ez nem véletlen, hiszen a demográfiai csúcs 1980-ban következik be, s az Oktatási Minisztérium emiatt növeli a keretszámokat. A vizsgákon nyolcvanan hiányoztak, vagyis meggondolták a dolgot. Elszomorító az, hogy az ifjak egy része vajmi keveset hozott tarsolyában. Mindösz- sze egy szerzett húsz pontot, kétnullós dolgozatot száz- hatvanan írtak, ők már nem jöhettek el a szóbelire. Sokan nem voltak tisztában a magyar nyelvtan alapelemeivel, gyenge helyesírásukhoz társult hasonló szintű stíluskészségük. Ez a tény arra figyelmeztet, hogy a középiskola e téren nem nyújtotta azt, amit kellett volna. Nem remekeltek a történelem, a nyelv, az orosz-testnevelés, a rajz és a természettudományos szakokra — az utóbbi régen így van — pályázók sem. Az viszont örvendetes jelenség, hogy a vidéki iskolák felzárkóztak a fővárosiakhoz. Egyes szakokat — s ez is megszokott tünet — előszeretettel ostromoltak. A földrajz-testnevelésre tizenöt, a történelem-népművedós23. A dolog bizony kezdett kellemetlen lenni. Közben előjött két katona, az egyik az épület mögül éppen érkező Dvrozsák János. aki kíváncsi lett a szóváltásra. Tempósan, fülelve, átvették a lovakat. — Vezessen a századparancsnokhoz! — Igenis. Erre tessék!, Na, Frici, ezt megcsináltuk ... A tisztek előtt lépett fel a lépcsőn. Kopogott és benyitott; visszalépve, szabályosan maga elé engedte a tiszteket. Stammler még mindig az asztalon ült, és megint beszélt. Ügy látszik, mégis folytatják az elmélkedést. Éppen ezt mondta: — ... ha a németek nem lazsálnak el. az istenit az alaposságuknak... mert most kellene... Czauner csak a szeme villanásával jelzett neki, meg azzal, hogy kihúzta magát a tábla előtt. — Na... — dünnyögte Stammler —, ki az megint? — S lassan, kelletlenül hátrafordult. Megpillantotta a tiszteket, leugrott az asztalról. de minden kapkodás nélkül. Lépett is vagy kettőt elibük. Jelentkezett, hogy ő Stammjongói sem csalódnak, jövőre, a magyar—angolra tízszeres volt a túljelentkezés. A fizika-technikára, a matematika-fizikára pedig épp annyian óhajtottak bejutni, amennyit fogadhattunk. Kevesebb levelező — Lényegesen csökkent a levelezősök száma, mi ennek az oka? — Három évvel ezelőtt még háromezren folytatták nálunk tanulmányaikat, most viszont csak kilencszázötve- nen gyarapítják ismereteiket. A minisztérium határozott így. Teljesen egyetértünk ezzel a rendelkezéssel, hiszen a nappali tagozatosok betöltik az álláshelyek zömét. Érdeklődésben továbbra sincs hiány, azért szigoríthatjuk a követelményeket, s csak a legrátermettebbek kerülhetnek be. Hadd igazoljam ezt példákkal is! Képzés csak négy szakpáron — a magyartörténelmen, a történelemnépművelésen, az ének-népművelésen és a földraz-raj- zon — folyik. A bizottságok elé háromszázan álltak, s közülük válogatták ki a nyolcvan legjobbat. Az öt kiegészítő szakra — aiz énekre, a rajzra, a matematikára, a kémiára, a technikára — kétszázan neveztek be, de igent csak száznak mondhattunk. Mindebből következik az, hogy a követelményeket is fokozzuk: a jövőben sokkal többet várunk tőlük mint korábban. Ezt írja elő a felnövekvő diáknemzedékek érdeke. Jobb adottságok — Miként alakultak a tárgyi és a személyi feltételek? — Megnyugtató, hogy igen kedvezően. A hallgatók birtokba vehették azt a fedett tornacsarnokot, amelyre tízmillió forintot költöttünk. Harmincegy év után ez az első sportlétesítményünk. Ehhez csatlakozik majd az a futópálya, amelyet a napokban adnak át az építők. A futball és az atlétika raler Frigyes századparancsnok, jelentette, hogy a század részint pihen, részint járőrtevékenységet folytat. Eközben fél szemöldöke felszaladt, mintegy külön megkérdezve Andrást, hogy vajon mi az ördögöt keres itt már megint? — Tud ön arról, parancsnok, hogy ez az ember így, fegyver nélkül kísérelte meg elhagyni a körletet? Most erről a hangról, különösen a „kísérelte meg” hangsúlyozásáról ismerte meg András ezt a nagyon határozottan fellépő tisztet. Az ám. Ezerkilencszáztizen- hat Volhinia, Uporniczky főhadnagy, talán még báró is, báró Uporniczky? Ebben azért nem volt biztos. De a fronton azok közé tartozott, azt meg kell adni, akik úr létükre is katonának tartották magukat. — Én engedtem el — közölte Stammler nyugodtan. — Fegyver nélkül? — Fegyver nélkül. — Hová engedte? — Indokolt kérése volt. — Válaszoljon konkrétan! Stammler Hammerre pillantott. — Az elvtárs a vezérkar különmegbízottja — mondta ez a lehető legnyugodtabb közvetítő hangon. — Kérem, re ők is megfelelő körülmények közt hódolhatnak szenvedélyüknek. 1980-ban elkészül a kiszolgáló rész is: itt kapnak helyet az ötltözők, a mosdók is, ide költözik a testnevelés tanszék is. A kivitelezésre szintén tízmilliót fordítunk. Űj szárnyat kap a IV. számú gyakorló iskola: itt tanári szobát, torna- és osztálytermeket, laboratóriumokat alakítanak ki. Pillanatnyilag túljutottak az alapozáson, s emelkednek a falak. A munkálatokat előreláthatólag másfél esztendőn belül végzik el. — Az elkövetkező hónapok számos újdonságot hoznak, hallhatnánk ezekről is? — Űj tárgy — s ez minden hallgató számára kötelező — az állampolgári és jogi ismeretek oktatását a történelem tanszéken tevékenykedők vállalták. Kétévi szünet után — ezzel sokak kívánsága teljesült — ismét indult az angol szak. Reméljük, nem lesznek elhelyezkedési gondjaik a majdan végzőknek, ugyanis az iskolai fakultáció kedvező lehetőségeket biztosít nekik is. Az angliai Exeterből februárban anyanyelvi lektor érkezik hozzánk. Bővülnek testvérkapcsolataink is: a lengyélonsizági Zselona-Gora város — valamivel nagyobb település Egeméi — tanárképző főiskolájával működünk majd együtt. Októberben megismerkedünk az ottani kollégákkal, megállapodunk a mindkét fél javát szolgáló részletekben. Ügy néz ki, hogy az 1980—81-es tanévtől testnevelés és művészeti szakon líbiai diákokat is képzünk majd. A tárgyalások folynak, s valószínűleg egy évig foglalkozunk az egyes csoportokkal. Oktatóink létszáma tízzel gyarapodott, s eléri a kétszázat. Az különösképp örvendetes, hogy többségük tudományos téren is eredményesen munkálkodik. Az elmúlt tíz hónap során négyen — erre korábban nem volt példa — szerezték meg a kandidátusi válaszoljanak minden kérdésére a legnagyobb őszinteséggel! — Itt van a felesége a faluban. Most szül, vagyis akármelyik pillanatban ... Uporniczky vértelen szorította a szája szélét. — Ez igen, ez hadsereg ... A felesége a faluban! Az édes anyukája nincsen itt? Azt hiszem, mégis annak volt igaza, aki ezt a dandárt még a támadás előtt fel akarta oszlatni... Ezután az erélyes és keserű hang után elég váratlanul hatott, hogy a vezérkar különmegbízottja leült egy iskolapad tetejére, és egy közvetlen, szinte udvarias kézmozdulattal helyet mutatott mintegy az összes jelenlevőknek. Hammer beült egy padba, csizmáját oldalt kényelmesen kinyújtva a padsorok közé. Stammler nem ült le. Kissé mereven állt; még mindig az előbbi jelentéstétel tartásában. — Az a véleményem, hogy aki úgy döntött, hogy a nyolcvanadik dandárt nem oszlatja fel, az helyesen döntött. Farkasszemet nézett Uporniczky vei. Az higgadtan állta a tiszteletlennek is felfogható t&címet, ősszel megalakult a MAB, a Miskolci Akadémiai Bizottság, amely három megye — Borsod, Heves és Nógrád — kutatóinak tevékenységét hivatott irányítani, koordinálni. Nemcsak a vezetésben vagyunk érdekeltek, hanem már eddig tíz tanszékünk jelentette be csatlakozását. Ügy érzem: ez az intézmény mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy vérbeli szellemi pezsgés formálódjék. — Az említetteken kívül milyen terveket szeretnének valóra váltani? — A minisztériumnál már többször szorgalmaztuk azt, hogy korszerűsítsék az államvizsga-rendszert. A jelenlegi változat formális jellegű, s nem állít komoly akadályokat. Reméljük: az újabb szigorúbb követelményeket szab majd, s ez nagyobb erőpróbára ösztönzi a tanárjelölteket. Köztudomású, hogy a negyedéves hallgatóknak órákat látogatni, azaz hospi- tálni kellene. Ez pillanatnyilag nem oldható meg maradéktalanul, ugyanig igen sokan vannak. Ezért már tavaly hozzáfogtunk a tanórai oktatófilmek készítéséhez. A képmagnóra rögzített anyag bármikor lejátszható, s ott állítható meg, ahol kell. Ezen az úton haladunk tovább, s három esztendőn belül minden tanszéket ellátunk ezekkel a korszerű eszközökkeL1 Gondjaink is akadnak. Közülük a legaggasztóbb az, hogy szükség lenne még egy gyakorló iskolára. Igen zsúfolt intézményünk is, ahol hetente 2300 szakórát kell tartanunk, holott mindössze huszonöt termünk van, így aztán reggel nyolctól este hatig húzódik a napi műszak. A kollégiumokba — hely hiányában — csak ötven százalékát vehetjük fel a hallgatóknak. Ettől függetlenül bízvást állíthatom, hogy jó légkörben, zökkenők nélkül kezdhettük a tanévet, s ez a rajt feltétlenül eredményes nevelő-oktató munkát ígér... Pécsi István kintetet. Mikor újra megszólalt, hangja inkább tárgyilagosan, mint gúnyosan csengett: — Természetesen ön sem kapott részletes előnyomulá- si paracsot.., Stammler nem tudta, hogy ez állítás vagy kérdés, vagy mind a kettő egyszerre. — Nem. — S önkéntelenül engedett valamit merev tartásából. — Nem kaptam részletes előnyomulási parancsot. — A dandárparancsnokság. ugyebár — pillantott a vezérkar küldötte Hammerre —, a dandárparancsnokság nyilvánvalóan nem sieti el a dolgát. Hammer nem szólt. Fegyelmezetten nézett maga elé, de nem sok erőfeszítést tett. hogy leplezze egykedvűségét. Uporniczky erre megint Stammlert kérdezte: — Ismeri a dandár hadműveleti céljait? — Nagyjából, azt hiszem! Elfoglaljuk Debrecent. Uporniczky ingerülten felkapta a fejét. Kereste . a gúnyt Stammler tekintetében. — Ékelődik... ? — Én? — csudálkozott Stammler.- A fiúk ismerték már ezt a faarcát. — Hát nem foglaljuk el? De a tiszt is tudott uralkodni magán. — Előnyomulnak... előnyomulnak, érti? Előnyomulnak Debrecen irányába. Ez nem ugyanaz, még ha ön veszi is magának a bátorságot, hogy a vezérkar tervein gúnyolódjék! Várt erre valami választ. De Stammler hallgatott. Mindenki hallgatott. A vezérkari emberre hárult a feladat, hogy mozdítson a csenden, mielőtt kínossá válik. A térképre pillantott, s ajka körül alig észrevehető fintor reb- bent. fFolytatjuk.) A
