Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-07 / 235. szám

Unton Sinclair és az olaj!

Hosszú idő után ügy tűnik, hogy ismét vállalkozik a magyar könyvkiadás Up- ton Sinclairrel szembeni mulasztásának pótlására. A társadalmi visszaéléseket leleplező író, az amerikai dokumentum- és riportregény megalapítója, s egyben legjelentősebb képviselője méltatlan és dicstelenül felszínes megemlékezésben részesült Magyarországon a múlt évben, születésének századik évfordulóján. Feledhetetlen érdemeire, rendkívül termékeny és hosszú irodalmi pályafutására csupán- egyetlen említésre méltó esemény emlékeztette a két világháború közötti rajongó olvasóit és a ma csupán nevét, vagy még azt sem ismerőket: az Európa Kiadó centenáriumi tisztelgése, a 100% kiadása. Az Olaj.'újabb megjelentetése reménykeltő, talán annak a jele, hogy a kiadó is szükségesnek tartja, hogy az egykor példátlanul népszerű, máskor igazságtalanul elítéltetett író valódi értékét, azt a már irodalom- történeti értékké vált nyolctíz regényt — az áttekinthetetlennek tűnő, irdatlan mennyiségű életművet átgondolt irodalmi és eszmei rostán szelektálva — új kiadásban, esetleg korszerűbb fordításban eljuttassa az olvasókhoz. Upton Sinclair esetében különösen sürgető ezt megtenni: az amerikai irodalomban már klasszikus Írónak számít, a szocialista irodalom egyik legeredményesebb. legnagyobb hatású képviselőjének tartják világszerte, nálunk pedig még mindig inkább - a kérések fogalmazódnak meg a válaszok helyett, pedig a1 71 magyar kiadásban megjelent 30 Sinc- lair-művön szocialista munkások generációi nőttek fel.

A „szennysöprögető” Sinclair Olaj! című hatalmas sodrású riportregényének is valóságos esemény, az amerikai történelemben Teapot -Döme néven ismert botrány ad keretet. A széles panorámát nyitó könyv a századelő kapitalista Amerikában uralkodó olajmonopóliumok és kormánykörök panorámáit a kormánykörök panamáit és a Harding-, majd a Cooüd- ge-adminisztráció bűnös tehetetlenségét leplez! le. Témája a nagytőke, igazi főszereplője, az olaj, amely társadalmi és gazdasági erők rugója, politikai harcok és háborúk életrekeltője, az olaj. amely napjaink is egyik legfőbb hatalmassága, meghatározója. Többször tévedett a gyakran prófétának nevezett Sinclair, de az olajról ötven éve tett jóslásai bekövetkeztek. Két főhősével Sinclair a kapitalisfa társadalom nem tipikus alakjait hívta életre. Arnold Ross, a bőforrású petróleumföldek tulajdonosa, jóravaló, szakmáját értő, munkásaival törődő üzletember, akit társai kényszerítettek vesztegetésbe, állították szembe munkásaival. Fia, Bunny Ross átalakulása és szocialistává fejlődése a regény fő motívuma. A tisztalelkű, igazság- szerető, eszes fiú nem képes szemet hunyni a társadalom hibái és bűnei fölött, vállalva családja és környezete megvetését, megismerkedik a munkásmozgalommal, szocialista könyveket tanulmányoz, forradalmi lapot pénzzel, óvadékot tesz le radikális foglyokért. Bár nagy hatással van rá az Oroszországot járt legjobb barátja, annak radikális, kommunista eszméi visszarettentik. A szocialista Sinclairt komolyan vett demograta morálja, antikapitalizmusa és jóhiszemű kispolgári utópiz- musa gyakran állította a kommunisták mellé, de forradalomellenes szociálpolitikában gondolkozó keresztényszocializmusa távol tartotta őt a szövetségtől. Azok közé a szocialista értelmiségiek közé tartozott, akik a szocializmus megvalósulásában a békés fejlődés útját hirdették. Sorozatos kudarcok ellenére újra meg újra megpróbálva evolúciós programját valóra váltani, sikertelenségének forrását élete végéig nem ismerte fel. Az Olaj!, a 100% és a Jimmie Higgins mellett a 30-as évek agitatív, harcos irodalmának reprezentatív alkotásává vált. A naturalista riportregény antikapitalista pátoszával, valóság iránti hűségével, szenvedélyes leleplező indulatával forradalmi energiát és igazságot takar. A harsány kritikájű mű, amelyet az olaj fog egységes keretbe a munkásolvasók keresett olvasmánya volt .

A „szemétben turkáló”, mint annyiszor, az Olaj! írása idején is, riporterként járta be a kaliforniai olajkutak vidékét, hogy dokumentációs lelkiismeretességével hiteles bizonyítékokat gyűjtsön össze állításainak hitelességére az amerikai olaj monopóliumok és kormánykörök korrupcióit bemutató nagy regényéhez. A bostoni cenzúrahivatal meg akarta védeni az olajkirályokat, s megtiltotta a regény bizonyos oldalainak közlését. Sinclair fügefalévelet nyomatott a könyv inkriminált oldalaira, majd amikor annak terjesztési jogát is megvonták, az író reklámtáblát akasztott a nyakába, s Boston egyik legforgalmasabb utcáján, a közlekedési rendőr bódéja mellett maga árusította a nagy szenzációt keltett fügefaleveles könyvet. A fügefaleveles Olaj! „zajos sikeréről” több magyar folyóirat írt, a Literatura

fényképet, is faóaStt Önelair- rál, amöat könyvét árusította.

Mind az amerikai, mind a

magyar kritika Sinclair legjelentősebb művei közé sorolja a regényt. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon nagy könyvsiker volt, 29 nyelvre fordították le, A mocsár után a legtöbb idegen nyelven megjelent Sinclair-re- gény. Az 1927-ben írt Olaj! nagyon rövid időn belül eljutott a magyar olvasókhoz. A Népszava még 1928 januárjában elkezdte a regény folytatásos közlését Petróleum címmel, amelyet Braun Soma, az író egyik legjobb magyarországi ismerője és tolmácsolója a csonkitatlan angol eredetiből fordított. A könyv jelentős magyarországi sikerét mutatja az is, hogy még ugyanebben az évben — hasonló címmel — a Népszava könyvkiadó kétszer kiadta, összesen pedig hét magyar nyelvű kiadást ért meg. A jelen, nyolcadik kiadás korunkhoz igazított, kifejezőbb címmel, Prekop Gabriella Sinclair szándékát és nyelvét értő, szép fordításában az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Vadon Lehel

Legyen krizantém

Raffai Sarolta novellás kötete

Divatba jöttek a novellák, a kis műformák kultusza változatlanul nagy. Nem a műfaj és a formák, hanem a műbe fogalmazott valóságanyag minősége és a megformálás esztétikai értéke adja a valódi jelentőséget, biztosítja az olvasmányélményt. Raffai Sarolta novellás kötete, a Legyen krizantém minden fogyatkozása ellenére is tanulságos könyv. A jelenkor sokrétű, változatokban gazdag világából villant fel valóságszeleteket.

Novelláinak nincsenek hősei, csupán alakjai vannak, akik különböző társadalmi rétegekhez tartoznak. Tagadhatatlanul valóságközeliek ezek a rövid írások. Az igazságkereső igény, az igazságmondó bátorság, az értékelő és ítélő szemlélet azonban néha elhalványul. Nem az író valóságismeretének, hanem a kidolgozás

hiányosságainak és a* értékteremtő műgondnak a következménye a hullámzó színvonal: a mélypontok és a ritka csúcspontok vállalásainak tarkasága. A feladat igen nehéz: művészi érvénnyel és hitellel szólni napjaink jellemző eseteiről, embertípusairól, egyén és közösség alakuló viszonyairól.

Raffai éles fényt vet szereplőire. A novellazárás leleplező erejűvé válik A pizsama című klasszikus novellaváltozatban. A „kibeszélnek bennünket” félelme miatt vesznek a családtagok a haldoklónak pizsamát, de elhalálozása után kimosva és vasalva akarják becserélni, visszaváltani a boltban, miközben az elhunytat is irigylik, mert „Csak minekünk kell ügyeskednünk ebben a nyomorult világban.”

Az elfogulatlan leíró objektivitás jellemzi az Egyszeri kaland című novellát, amelyben nem fogalmazódik meg az írói ítélet, mégis tanulságos. Egy öregedő vállalatigazgató felvesz a kocsijába egy csinos, fiatal lányt. A banális történetnek azonban különös a befejezése. A lány azért vállalta az „egyszeri” hétvégi szeretkezést, hogy az igazgató révén lakáshoz juthasson és férjhez mehessén egy öt szerető, hozzáillő fiúhoz. A férfi azonban érzéketlen a lány érzelemvilágával szemben. A vitathatóságában, ellentmondásosságában is művészi problémafelvetés igazolja, hogy a fiatalok gondjai, a pályakezdők nehézségei irodalmi rangra emelhető valóságanyagot jelentenek. Ki tudhatná mindezt jobban, mint Raffai Sarolta, az országgyűlési képviselő, az egykori pedagógus írónő. A

VASÁRNAP DÉLUTÁN (.Greskovits' László grafikája)

gondok, bajok nem ismernek nemzedéki tagolódást. Az özvegy idős asszony magánya, kiszolgáltatottsága fogalmazódik meg a kötet címadó novellájában, a Legyen krizantémban.

A vidékiség, a kisvárosi kicsinyesség, főnökök, feleségek hiúsága, provincioná- lis értékrendje, pozíció, társadalmi rang, anyagias 'pénzhaj h ászás fonákságai, árnyoldala^tárulnak fel Raf- fai novelláiban. A visszahúzó, fejlődést akadályozó jelenségek antiszociális tényezőként méltán váltják ki az író és olvasó ellenszenvét: Látogatás, A kis csibész. A novellás kötet maisága a témaválasztásban érződik. Károsítja azonban a kidolgozás egyenetlensége, esetenként a hatásosabb, szigorúbb és személyesebben egyértelmű írói állásfoglalás hiánya. Raffai Sarolta könyve mégis fontos, mert napjaink valóságáról szól a jelenkor emberéhez. (Magvető,. 1979.)

Cs. Varga István

V

örös virágok röppentek egy

v szemvillanás alatt az első

/fsorok fölé, piajd lebegve hullottak )a falusi színpadra. A fehér gyapjú- )nadrágos fürge lábak még magasabbra emelkedtek, s hátrahúzódtak egy 'cseppet, hogy kárt ne tegyenek a (gyenge rózsalevelekben, aztán pedig ■,táncra perdültek a zene gyors ütemére. Sudár fiúk és lányok tempe- íramentumos népi táncot adtak elő. )A lányok vászonruháit kerek fé- .nyes gombok díszítették. Ragyogott /a menyecskék szeme. Fiatal vályúkból áradt a rejtett bolgár erő. És ,a sok színen és hangon át, a lányok ) csengő kacagásán és a fiúk torok - )hangú kiáltásain keresztül hirtelen (átfurakodott egy rekedt hang:_

— Bravo, gyerekek, sokáig élje- Hek! Bravo-o-o!

, A hátsó sorokból nyakak nyúl- ,tak elő, hogy lássák, ki kiabál. Az első sorokból is hátrafordultak. Az ) Ausztrál kiáltott. Fölegyenesedve \állt és még mindig tapsolt Rövidre nyírt sűrű haja messziről fehérlett. Kihívó fekete szemöldje alatt (különös tűzben égett a szeme.

— Elég már, elég! — taszította meg gyöngéden a könyökét_ mezei I naptól égett, szélcserzett bőrű szi- ikár asszonya, — Még meghasad a szíved, te ember!

A közönség gyorsan lecsendese- Idett

. Az elején, mikor visszatért a faji luba, mindenki csak öt bámulta. A /falusiaknak érdekes volt a bársony- )nadrágós öreg, akinek a farmerja i fiatalosan sárga rézgombokkal volt kivarrva. A kezén vastag gyűrűket (viselt; egyesek azt mondták, hogy (platinából vannak, mások azt rebesgették, hogy aranyból. Megcsodálták 'különleges márkájú óráját is, és (mindenki azt számolgatta, ugyan .mennyit érhet a mi pénzünkön. Két- három napig forgolódtak a kocsija 'körül is, amely később érkezett a

ANA RALCSEVA;

• 9

Ünnepi hangverseny

faluba. Azután lassan minden elcsendesedett, s az élet visszatért a regj kerékvágásba. Csak az Ausztrál ámuldozott tovább. Bejárta az erdőt, végigment a víztároló mentén. órákig bámulta' a két topolyát az új könyvtár előtt. Még a kerti virágok is magukra vonták a figyelmét, a holland tulipánoktól kezdve a buján virágzó rózsákig.

Mintha nem lett volna ki az ösz- szes kereké. Hol a virágokat nézegette, hol egész délelőtt a falusi parkban ácsorgott. Nem ért fel hozzá semmilyen szóbeszéd. Mondjanak az emberek, amit akarnak. Ö csak tovább álmélkodott és örvendezett. Hiszen a falubeliek közül keveset kínzott tartósan az az érzés, ami neki jutott: a szülőföld utáni vágyódás. Nem próbálták meg elvágni azt a köldökzsinórt, amely a szülőfölddel kötötte össze őket, és nem élték át, milyen nehéz távol élni tőle és mennyire fájdalmas.

A színpadon a városból jött tánccsoport szövögette bonyolult figuráit. Az Ausztrál nem vette le róluk a szemét. Asszonya tenyerével melengette a .férfi hideg kezét. És vagy ez a melegség, vagy a színpadról áradó gyönyörűség volt az oka, hogy a férfi úgy érezte, tengerekés óceánok között, nyarak és telek között, kaktuszok és eukaliptuszok, cédrusok és topolyák között ringatózik. Asszonyának barna foltos, inas keze, ráncos bőre nagyon fehér, nagyon finom és nagyon puha lett. Sárgaréz gyűrűje úgy csillogott, mintha szódával mosták volna le, és gyapjúkendővel fényesítették

1

volna ki Felemelkedett ez a kéz, s benne ugyanilyen vörös virág lángolt

— Háborúba kísérsz, vagy micsoda? Hogy felbokrétázol virággal! Megszedem magam és tavaszra visszajövök ezekkel a madarakkal, ni! — mondta és a tovaröppenő raj utár, nézett. — Most pedig eredj!

És elindult a poros, szalmával teleszórt úton. Az asszony a körtefa mögé rejtőzött, és titkon sokáig nézett utána. A férfi nem fordult hátra. De tudta, hogy ott van, és hogy megvárja, míg túljut a hágón, és eggyéolvad a lebukó nappal. Vajon megérezte-e akkor az asszony, hogy a messzi ismeretlenbe távozik el minden: a férficirógatás öröme, a családi fészek melege, az ifjúság? A férfi nem emlékezett, elsírta-e magát a fiatalasszony, vagy szárazon maradtak-e a szemei, azok a nagy zöld szemek a kunkori szempillákkal. Mindössze tizennyolc esztendős volt, még sudár, a teste is, a járása is lányos. Nem fog hátrafordulni, nem, mert akkor sehogy se tudná otthagyni se asszonya szép arcát, se kisfia gügyögését. Bozontos bajuszában még ott érezte a pelenkák tejszagát és a parányi arcocska melegét. Majd még nevetség tárgya lesz a faluban. Nem tud elszakadni a felesége szoknyájától, azt fogják mondani. Ö, bárcsak vissza tudná forgatni az idő kerekét! Mostam eszével ötszörösen érezte a szégyent. Ám akkor nem gondolt arra, milyen sebesen -suhannak az évek. Abban a korban úgy tűnt neki, hogy szörnyen messze van az a kellemetlen pillanat, amikor nagy lélegzetet vesz az ember és azt mondja: „Vége, nem bírom tovább.”

Mohón vetette magát a munkába, nem- ismert fáradtságot. Először egy pénzsóvár apró emberke ültetvényén dolgozott, aztán építkezésen,

fejrfilgyárfcan; vagyonra azonban nem tett szert. Szeme köré lassan pókhálót szőttek az első ráncok. Egyszer a reggel egy ősz tinccsel köszöntött rá engedetlenül homlokába hulló hajában. Akkor egy lapra tett föl mindent, az eszét és az erejét, s egy kalandor spanyollal elment az aranybányába. A bánya aztán gyorsan elintézte azt, amit nem tudott elvégezni az idő. Kétszeres, háromszoros pénzt keresett odalent, ám a félelem, hogy bármikor meghalhat, elrágta a lelkét, felőrölte akaraterejét. És hogy meneküljön tőle, először egy bárénekes- növel állt össze, később egy táncosnővel, ám hamar elhagyta mindegyik Az utolsó egy szorongó angol nő volt, aki ugyanolyan elveszetten élt egy idegen országban, mint ő. Egy nap, miután kiitta kávéját, akár a többiek, az is így szólt:

— Nem bírom tovább veled. Fázom melletted. Örökké másutt járnak a gondolataid.

És az angol nő is elment.

Hazulról a tengereken és az óceánon át egyre csak jöttek a levelek. Mindig ugyanolyan kék borítékban, ugyanazzal a nehezen betűzhető, ormótlan írással.

„A fiunk már ki tudja mondani az r-t. és az első fogacskái ugyanúgy szétállnak, mint neked!”

„Már megtanultuk írni a betűdet. Minden gyerek az A-val kezdi, de a fiad a te betűddel kezdte.”

„Tegnap eltemettük apádat. Mielőtt meghalt, folyton a fényképedet nézte.”

Később a levelek megduzzadtak. Irt a fia is, miílatságosan egymás után rakott girbe-gurba, ostoros- farkincás betűkkel. Ö pedig késő éjszakákig számolgatta, amit félrerakott, terveket szőtt, gazdag udvarházat épített, ültetvényeket vásárolt, a reggel azonban mindig lerombolt mindent, ö meg futott az aranybányába, mert még mindig nem mosolygott rá a nagy üzlet. Mígnem az egyik nap észre nem vette magán a betegség első tüneteit. A nyavalya nem kímélte az erős bolgárt sem. Akkor elhatározta, hogy elég! Nincs tovább. A beteg

emberről senki sem gondoskodik.. Jobb lesz, ha itt eresztek gyökeret. Tágas házat épített, többé nem nyi- ( tóttá ki a kék borítékokat. Az új( gondok kissé enyhítették a betegség) okozta fájdalmakat. A mezei leve-' gőtől-e, vagy attól a tudattól. hogy( már neki is van vagyona, erősebb-/ nek érezte magát. Ám a másik fáj-' dalom csak nem csitult. Nem ]öt-( tek többé a kék borítékok, és ő( bánkódni kezdett miattuk. Bárcsak) jönne még egy, felbontaná! Az nem' lehet, hogy nem jön több. Az Ausztrál hitt benne. És egy nap meg is/ érkezett. De nem kék volt, hanem ■ fehér, fényűző, finom. Légipostával/ jött. Kis fénykép esett ki belőle:) egy mosolygó fiú meg egy mosolygó' lány. „Drága apámnak” — ez volt( ráirva. Esküvőre hívták Akkor az) öreg megértette, hogy a másik fáj-) daima sosem csitul, és hogy hosszúi) út vár rá.

— Mi van, rosszul vagy? Menjünk haza.

— Semmi bajom.

A színpadon megszólaltak a du-, dák. elhalt a hegedűk és a furulyák / hangja, utoljára dongott a nagydob.) A táncosok előreléptek és meghajol-( tak Az egyik lány felvett egy piros rózsát és a harmadik sorba ha-) jította. Az Ausztrál földobta izzadt) fehér tenyerét és elkapta az illatos ( virágot.

— Nézd csak az Ausztrált —sut-) togták körülette. — Őt választotta a) legszebb lány. Szorosabban tartsd a( gyeplőt, anyó!

— Hadd örüljön. Hány országon) és tengeren repült át, és ráadásul) ebben a korban, csakhogy köztünk( lehessen.

— Vannak-e ilyen szép lányok) Ausztráliában?

— Hangosabban kiálts neki, nagyot hall.

Az emberpatak elzúgott a teve-/ gyapjú pulóveres, kávébarna farmeres öregember előtt. De ő sem- ( mit sem hallott. Csupán az arca ra- ( gyogott különös fénnyel.

Bolgárból fordította: ZAHEMSZKY LÁSZLÓ