Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-31 / 255. szám

I CIRKUSZ! CIRKUSZ! üz o?oszlőnnak lelke ven __ T elep üléseink tisztasága i Néhány lépcsőn kellett fölfelé ménnem, aztán ko­pogtam az ajtón. A mély hangú igenre ugyancsak fog- vácogva nyúltam a kilincs­hez. Ha művészekkel kell találkoznom, mindig elfogó- dott vagyok. Szeszélyesek... Ki tudja, mire képesék... ? A cirkuszi sátorból idáig szűrődő vidám muzsika azonban biztatóan ölelt kö­rül. Beléptem. Az utazókocsiban — amély- . ről ki hinné, hogy mennyi­re kényelmes — hatan ül­tek. öt hölgy és a kabáto­mat lesegítő Ludogor úr. — Tegye csak le — mo­rogta. — Bár kint foga van az időnek, nálunk meglehe-' tősen kellemes. — Még min­dig zavartan ültem le, iz­galmam azonban percek alatt megszűnt a sugárzó családias légkörben. Meg­nyugtatott az is, hogy ruti­nos nyilatkozókkal álltam szemben. Szinte kérdések nélkül is mesélni kezdtek. — Bemutatom a felesége­met, Ritát — intett Ludogor, egy tizenkét év körüli asz- szonvság felé, aki kedvesen biccentett. — Ez pedig itt a négy gyerek. Blága. akit kollegánk, Szpaszov úr fe­leségéről neveztünk el, Ki­ssé, — így a leányát hívják —, aztán Zaida, a legkomo­lyabb. és Viki, mindannyi­unk kedvence. • Rámosolyogtam az öt, nyolc év körüli, eladósorban levő lányra, aztán föltettem az első szokásos kérdést. — Hogyan kerültek a pá­lyára? Talán egyenesen Af­rikából. .. ? Rita asszony elftevette magát. — Szó sincs róla. Bár afrikai származásúak vagyunk, a berber család­ból, mi hál’istennek vala­mennyien cirkuszban szület­tünk. Ez, mondhatnám, a szakma egyik alapfeltétele, hiszen csak így lehet köny­vyen megszokni . az örökös vándorlást, a mindig más tájat, a változó körülménye­ket, na és persze a pódiu­mot, a közönséget. A párom­mal egy német truppal dol­goztunk, amikor megismer­kedtünk a szófiai nagycir­kusz művészével. Szpaszov úrral. A szimpátia kölcsönös volt, együtt folytattuk a munkát. A gyerekek szeren­cséjükre már csak öt isme­rik. — Szerencséjükre? Miért? Ludógor úr megrázta ha­talmas őszülő sörényét, mi­előtt válaszolt volna, fűsze­res forralt borral kínált. — Tudja, a szakmában két iskola van. Az egyikben a főnök a kemény kéz híve, szigorú eszközökkel fegyel­mezni, kényszeríti a pro­dukcióra beosztottjait. A má­sik iskola, hívei, mint Szpa­szov úr is, azt vallják, hogy az oroszlánnak is van lelke. S a munka alapja a szere­tet. a kölcsönös bizalom. Ö szinte együtt él velünk. Ha kell, háziorvos, ha kell, pszichológus, gondja van az ellátásunkra, ha betegek va­gyunk, még az étel hőfokát is ellenőrzi. — A próbák során is tel­jes az összhang — szúrja közbe Kisza, aki idáig ma­gát csinosítgatta. — Soha nem kéri ugyanis, hogy te­kergőzzünk úgy, mint egy giliszta, vagy pitizzünk akár a kutyák. Csak olyasmit, amit szívesen csinálunk, s nem tesz nevetségessé. Ker- getőz’ünk, ki feszített kötélen mászunk, ugrálunk, akár tűzkarikán át is. Mindez csupa igazi oroszlános do­log. fgy előtérbe kerülhet a művészi munka humor, vagy ritmikus mozgás formájá­ban. — Soha nincs nézeteltérés? — nézek Zaidára, aki a dél­utáni fellépés alkalmával mintha idegesebb lett volna. — Hát igen — morogta halkan, dallamosan, — me­sélnek bizonyos eseteket... hallottam róla. .. Nos, bi­zony velünk is előfordulhat,- hogy valami felbosszant. Ilyenkor azonban Szpaszov úr soha nem fordulna a víz­ágyúhoz. Előzékenyen meg­állítja a produkciót néhány pillanatra — a közönség ezt persze soha nem veszi észre — megvárja míg lehigga­dunk, s utána folytatjuk. Hát ez ő. — Csodálatos ez az össz­hang — bólogatok. — Vajort Jiogy lett ilyen barátságossá, kedvessé? — Nekem gyakran mesélt róla — szólal meg a sarok­ban Viki, a kedvenc. — A bolgár hegyvidéken szüle­tett, s gyerekkorában szinte egyedüli játszótársai az ál­latok voltak. Kecskék, ku­tyák, borjak, sőt kismedvék, rókák. Megismerte, megsze­rette őket. Akkoriban ala­kult ki benne a meggyőző­dés, hogy ha jól bánnak ve­le, a legvadabb állat is ke­zessé válhat. Ennek egyszer nagy hasznát is vette, ami­kor 1944 telén egy megse­besített medve rátámadt Svájcban... 1950-ig egyéb­ként táncművész volt, a cir­kuszhoz csak akkor pártólt, amikor a legelsőt szervezték Bulgáriában, és az oroszlán­szelídítő hiányzott. Hát az­óta járja kerekeken velünk a világot. — És, — teszi hozzá Lu­dogor — bár hetvennégy évés, új számra készül. Nem úgy mint én, aki tizenöt évesen lassan nyugdíjba vo­nulok. Persze... — göcög — lehet, azért van így,, mert más koszton vagyunk. Velem szemben ő vegetáriánus... Figyelmeztető koppantást hallunk kintről, igen, nem­sokára kezdődik az újabb előadás. Búcsúzom.-k Ahogy a város főutcája felé ballagok, mind mesz- szebbre tűnnek a hatalmas sátor gyöngyfűzérfényei. De bgnnem még pereg a mű­sor. A kupola alatt lengő artistákkal,, a kettéfűrészelt bűvészinassal, a kacagtató bohócokkal, na és persze a vérbő zenére félelmetesen keringő, ugró hat berber oroszlánnal, akik közt nyu­godtan mosolyogva egy ma­gas, egyenes tartású* öszes állatszelídítő vezényszavakat mond halkan. Egy pillanatra úgy * tűnik, nem is Ludogorral beszél­gettem, hanem vele. De az­tán elhessentem a gondola­tokat. Hiszen végül is a cir­kusz a csodák világa... Németi Zsuzsa 48. Most azon gondolközik. ho­gyan is vigyen tovább... ta­lán azoknak, akik eddig hoz­tak, itt kell maradni... Mindegy. .Akárhogyarf, de tovább ken menni. Tovább. De már oda is kúszott a kis fekete katona. — Megengedi ez a pa­rancsnok, hogy továbbmen­jek veletek, szóltam neki. — Te nem akarsz itt ma­radni ? — Minek? Ahhoz az egy gépfegyverhez elegen van­nak. Megdögleni is ráérek még. Hátha veletek meg va­lahogy mégiscsak átjutok még a Tiszán. Aranka érezte, hogy And­rás valójában nemigen sze­retheti ezt a beszédet, s ha most mégsem szól, az csak egyedül őmiatta van: hogy ő mindenképpen eljuthasson a Tiszáig a gyerekkel. — András.. . — Mondjad, Aranka! —■ Ha megpróbálnám most már... a saját lábamon... 1979. október ül., szerda Akkor András odaszólt a kis feketének: — Na, fogd meg, pajtás! Megfogták. Már éppen kezdték is emelni, amikor megszólalt a géppuska. Meg­indultak a románok? Vagy inkább már el is érték azt a távolságot, amelyikről ér­demes volt rájuk lőni... András meg a katona visz- szaengedték a hordágyat, s elnyúltak mellette, vártak. Ta-ta-ta-ta... kilőttek egy teljes hevedert. Amikor a hosszú sorozat véget ért, felcsapott a ro­mánok csatakiáltása. Lőttek is, futás közben. Már a lá­buk dobogása is hallatszott. Kapkodva fűzték be a kö­vetkező hevedert. — Dolgozz, Upomyik szá­zados, dolgozz! Az új sorozat, egészen rö­vid volt. Pedig a románok megint hosszút várhattak, rögtön lefeküdtek. — Állj! Figyelj! , Célzott rövid sorozatokat az elöl fekvőkre. Trrrf... trrrr... Ügy lát­szik, ez nagyon' érzékeny volt. A románok feküdtek, vártak, — Várj még egy kicsit, Aranka! András visszakúszotl. — Te meg mit akarsz itt már megint? — Engedj egy kicsit! Mes­terlövész vagyok. Aranka most csak egy-egy dörrenést hallott, s a nyo­mában az elismerő felszisz- szenéseket. András sorra vette a csú­csos sapkákat, ami csak látt ható volt belőlük. A románok nem moccan­tak sem előre, sem hátra. , — Köszönjük, fiú! Na, ti menjetek most már! Nyilván menniük kellett. Ennél tovább Arankát a gyerekkel már nem kockáz­tathatta.' — Hát, fiúk... ! — Búcsút intett, és szaladt a hordágy­hoz. Tudta, hogy ez az egyet­len, amit csinálhatnak. Hogy talán egy-egy ilyen itt-ott megkapaszkodott géppuska fedezete mögött valahol új­rarendezik a. szétszóródott zászlóaljakat,. Hátha így biz­tosítani lehetne legalább a valamennyire szervezett visszavonulást a Tisza mögé. — Na. fogd! Megragadták. Már indulni is gyorsan indultak. Fürgén vitték és ügyesen. Aranka is úgy érezte, hogy Télépüléséink égyre ége­tőbb gondja: mi legyen a háztartásokban, az üzemek­ben, a hivatalokban, az épít­kezéseken naponta keletke­ző szeméttel, hulladékokkal; ki hogyan gondoskodjék az utcák, a közterületek tiszta­ságáról. A települések rend­ben tartása kétségkívül el­sősorban állami feladat, amj a tanácsi intézményekre há­rul, s amihez — ezt már itt megjegyezzük — nem nél­külözhető a( lakosság cselek­vő közreműködése. Jelenleg az országbah öt nagy, úgy­nevezett tiszta profilú köz- tisztasági vállalat dolgozik — Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett és Sop­ronban. Ezenkívül 45 város- és községgazdálkodási válla­lat és mintegy 130 kéltség- vetési üzem tevékenykedik; ez utóbbiak a szemét elszál­lításán belül utat tisztítanak, épületkarbantartással, park­építéssel és más kommuná­lis teendőkkel is foglalkoz­nak. Mindezek együttesen teszik lehetővé, hogy or­szágszerte csaknem 1 millió 600 ezer lakást már bevon­tak a rendszeres szemétgyűj­tés hálózatába, az összes la­kásnak több mint 43 száza­lékát. A falvakban is igénylik Itt tartunk tehát, s ez nem csekély eredmény, ha meggondoljuk, hogy a na­gyobb településeken ’ több­nyire már korszerű, tömörí- téses rendszerű, úgynevezett pormentes gyűjtő-szállító járművek szolgálják a köz- tisztaságot, s a szocialista országokból érkező berende­zések értéke is meghaladja egyenként az egymillió fo­rintot, nem is szólva a tőkés importról. Még sincs ok azonban elégedettségre. Egy­részt azért, mert a nagyvá­rosokban sem teljesen meg­oldott a szemétgyűjtés, a hulladékok elhelyezése. Hogy egy példát említsünk: Ka­posvárott —. ahol nemrég a tanács megvizsgálta a köz- tisztaság helyzetét — a bel­területi úthálózat fele bur­kolatlan földút, vagyis az év sokkal kevésbé himbálódzik, mint. bármikor eddig az úton. — Veled azért könnyebb — mondta a katona. András csak most vette észre, hogv puska van a vállán. Ügy látszik, szerzett egyet a halottakéból. Szégyejlted magad, nyava­lyás, ugye, szégyellted. A pici kölyök nyöszörgött. Gyengécske hangon, kimerül­tén, de most már szinte megszakítás nélkül nyöszö­rögte keseryes panaszait. Aranka lágyan paskolgatta a pólyát, de hát ez aztán semmit sem használt neki. Istenem, gyermekem, kicsi fiam... Te aztán szép egy anyára akadtál. Ilyen bolond anyára, aki elment a világ végére, hogy ott szüljön meg téged... S milyen szép egy • világgal találkozol életed leg­első óráiban... A két férfi megfontoltan, egyenletesen szedte a lábát. Szaporán is haladtak. S míg tekintetük előrefürkészett, h4llgatm meg visszafelé hallgattak, hogy kattog-e még mögöttük az a géppuska. Igen; idónkint fel-felkatto- gott. Ez a géppuska volt a bizo­nyosság, hogy átkerültek a front innenső oldalára. Hogy talán közvetlen veszély itt most már egyelőre nincsen. Ha ugyan ez egyáltalán frontnak tekinthető.. Ha ugyan másutt is akadnak ilyen megkapaszkodott gép­puskák. S ha ugyan vannak még valahol csapatok, akik kiépíthetik azt a valamilyen ideiglenes hídfőt, amely majd biztosítja a visszavo­nulást a másik partra; s ha ugyan akad még valaki, aki szervezi . ezt a yisszavonu- lást.. • (Folytatjuk) nagy részében egyszerűen nincs mód a szemét elszállí­tására. Igaz, a somogyi me­gyeszékhelyen épp ezért sű­rűn telepített konténerekkel igyekeznek enyhíteni a gon­dot. Említhetnénk persze sok más hasonló adottságú vá­rost is. A kisebb városokban és a községekben — legalábbis a fejlődő településeken —jog­gal igénylik á városias szol­gáltatásokat. A falvak több­ségében egyáltalán nincs szervezett szemétgyűjtés,' ki­ki úgy szabadul a hulladé­koktól, , ahogy tud. Ez veze­tett pda, hogy helyenként nemcsak a külterületen, ha­nem még a belső utcák vé­gén, az árkokban, a lakóhá­zak közvetlen közelében is szeméthalmok terpeszkednek. Ez így nem tartható sokáig. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala épp azért a kö­zelmúltban fontos rendelke­zést tett közzé: a helyi ta­nácsok költségvetésük és éves terveik kialakításakor az eddiginél nagyobb mér­tékben vegyék figyelembe a kommunális szolgáltatóso­kat, szigorúbb ellenőrzéssel és felelősségre vonással előz­zék meg a közterületek szennyezését, s meg kell te­remteniük a rendezett sze­métlerakás és a közterületek takarításának feltételéit. Szélesedhet a kör Nem könnyű lecke,mind­ezek valóra váltása, hiszen a tanácsoknak sok egyéb, még égetőbb szükségletre is tekintettel kell lenniük, ami­kor a forintok sorsáról dön­tenek. Az mindenesetre a jielyi vezetők hozzáállásától, szemléletétől is függ, hogy a kevésből mi módon szorí­tanak pénzt a köztisztaság­ra. Bizonyos, hogy több szomszédos település össze­fogása az egyik járható út­ja az intézményes szemét- szállítás kiterjesztésének. Érvényes ez még az egy­máshoz közeli városokra is: Békéscsabán, Gyulán és Bé­késen például jelenleg még küszködve, bajlódva mind­egyik település maga igyek­szik megbirkózni a feladat­tal; rájöttek azonban, hogy az erők egyesítésével előbb­re tarthatnának, közösen akár szemétégetőt is épít­hetnének, s együttesen kor­szerű gépparkot hozhatná­nak létre a szemétgyűjtésre, az utak tisztán tartására. A három város külön-külön nemigen, de együtt éssze­rűen kihasználná a drága gépeket. A települések összefogá­sára még inkább szükségük van a falvaknak, mert nyil­vánvaló, hogy minden egyes kis településen nem hozha­tó létre köztisztasági válla­lat. Négy-öt falu viszont könnyebben megszervezhet, közösen működtethet vala­miféle köztisztasági appará­tust. S említhetnénk egy mind erősebben kibontakozó szövetkezést: a városok és a környezetükben lévő közsé­gek kapcsolatait. A moson­magyaróvári városgazdálko­dási vállalat néhány év óta már ellátja a vóniáíkörzé- ! tében levő 16 falut is, köz­tük az idegenforgalmi je­lentőségű Hegyeshalmot. Eh­hez természetesen — már­mint az üzem fejlesztéséhez — a környező községek is pénzzel járultak hozzá. Ha­sonló módon terjesztették ki működésüket egy-egy régi­óra ^alaton-parti nagyobb vállalatok. A lakosság közreműködésével f! A kommunális szolgálta­tósok általánossá válásához mindenekelőtt az szükséges; hogy a megyékben ésszerű, megvalósítható tervekre épül-* jön a korszerűsítés. Pest me­gyében pl. tízéves fejlesz- , tési programot dolgoztak kij f 16 nagyobb kommunális szolgáltatásokat végző üze- t met jelöltek ki egy-egy te- ] rület településeinek a* el- , látására. Ezeket a bázisokat j fokozatosan megerősítik, a j tanácsok és az üdülőterület ■ védelmében érdekelt intéző bizottságok anyagi segítsé­gét is felhasználva. A Duna­kanyar három körzetében már működik a falvakra is kiterjedő intézményes sze­métszállítás Szentendre, Váo és Nagymaros székhellyel Ahová at utak állapota mi­att csak időszakonként jut­nak el a járművek, ott is gyűjtő konténereket helyez­nek el. Gond, hogy országszerte . kifogyóban vannak a régi agyagbányák, kubikgödrök, ahová mindeddig el lehetett rejteni a hulladékokat. Egy­re távolabbra kell utaztatni a szemetet a települések határától. Vagyis a hulladé­kok másfajta száműzése ide- álisabb lenne. Ezért épül Budapesten szemétégetőmű és ezért töprengenek másutt is a megoldáson. Pécsett pél­dául olyasmivel próbálkoz­nak — igaz, egyelőre csak a tervezőasztaíort, —, ami nem­csak a szállítás megtakarí­tását tenné lehetővé, hanem az újrahasznosítható anya­gok visszanyerését is. A települések rendjéért,' tisztaságáért maga a lakos­ság is sokat tehet. A kör­nyezetszépítő törekvésekre helyenként bizony árnyékot vet a nemtörődömség, oly­kor szemet zavaróan szeme­tesek az utcák, a parkok, a buszmegállók, a pályaudva­rok és még folytathatnánk g sort. Egyesek a vízfolyá­sok medrébe, az erdők lomb­jai közé rejtik a kiszuperált holmijukat. Ezért is fordult drámai hangú felhívásban a Komárom megyei tanács a megyei lakossághoz, az üze­mi dolgozókhoz, a tanuló­iskolákhoz. A tisztaság, a rend hiánya elkeseríti azo­kat, akik szeretik lakóhelyü­ket —, „védjük meg épüle­teinket, zöld területeinket”. S erre valóban nagy szükség van másutt is, mert csupán állami intézkedésekkel nem tehetők szebbé, üdébbé a te­lepülések. Ebben az égész társadalomnak, minden egyes lakónak részt kell vállalnia. Palkó Sándor (Fotó: Szántó György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom