Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-26 / 251. szám
Iskolába jár a gyerek 5;, És korán kell felkelni és kevesebbet lehet játszani, mint az oviban, meg csak akkor lehet beszélni, ha a tanító néni engedi és délután nincs alvás, de van lecke,.. még idáig a kettest volt a legnehezebb írni.,, Nagyjából így hangzik a hat» évesek tömör összefoglalója. Hát igen. Elsős lett a gyerek. És ezzel bizony alaposan megváltozott az élete. Ám nemcsak az övé. de a családé is. Vajon, h0?y sikerült átvészelni az „átállás" nehéz heteit? Erről kérdeztük Bo- conádon Gressai Lászlónét, Somodi lstvánnét és Sándor- né Verebéig Ágnest. Ismét elsősnek lenni.:: Délután egy óra. A talán száz méterre levő iskolából Ákossal indulunk hazafelé. Néhány perc múlva hirtelen nekilódul az utcasarkon álló fiatalasszony felé. Az anyu- lka, Gressainé, kicsit maga is mosolyog aggodalmas várakozásán. — Még ki szoktam járni elé, pedig tudom, hogy önálló. hiszen már óvodába is egyedül járt. És mégis. az iskola mégiscsak iskola... Talán azért is óvom eny- nyiire, mert egyedüli gyerek. Ákoson ennek ellenére nem látszik, hogy el lenne kényeztetve, persze a mama, ha akarna sem tudna csak vele foglalkozni, fodrász kisiparos lévén, ha kopogtat a kuncsaft, hát első a munka. — Na, azért a fiam sem panaszkodhat — tiltakozik. S mindketten mondják, mutatják is, hogyan telnek a délutánok szeptember óta. A konyhai nagyasztalra iskola után egyből odakerülnek a könyvek, füzetek. A kisfiú beszámol, mi minden történt délelőtt, s mi a feladat holnapra. A könnyebbeket — mint most a számtant — rögtön meg is oldja. Ez után 1979. október 26., péntek ebéd következik, egy kis biciklizés. aztán ha megunta, ismét tanulás. — Az a baj, hogy ő mindennel végezne ripsz-ropszra — panaszkodik félkomolyan anyukája, — Nehéz rávenni, hogy a betűírást előbb a házifüzetbe gyakorolja. Aztán itt van a számtan is. amihez alig tudok hozzászólni, hiszen annyira másként tanultuk. Mondtam . Is magamban, nincs mit tenni, újra elsősnek kell lenni... Kezdhetem elölről a fiammal. A bölcselkedő bólogatásra, hogy bizony nem lehet köny- nyű, tétovázva válaszol: — Attól függ, merről néz zük. Ha azt veszem, menynyivel több nekem is, s' az apjának is a dolga, vagy hogy Ákos — akit korábban nyolc előtt nem lehetett lefektetni — most hét után szinte bezuhan az ágyba, azt mondhatom, kell még egy kis idő. mire belerázódunk mindannyian. Viszont, ha arra gondolok, tavasszal mennyire féltünk az indulástól attól, hogy kapkodó létére nehezen állja meg a helyét, akkor elégedett lehetek. Hiszen egyre-másra szállítja a piros pontokat. Űj élet, új házban Somodi Editke a nyáron még igencsak tiltakozott az iskola ellen. Legalábbis ezt mondja anyukajái akihez elég rosszkor toppanok be, egy költözködés teljes rumlijába. — Jaj, sajnálom nagyon a kislányt, hogy pont az induláskor hurcolkodunk az új házba — sóhajt Somodi Istvánná, akit csak azért találok otthon, és nem munkahelyén, a postán, mert beteg négyéves kisfia. — Tudom cn. hogy menynyire fontos lenne számára -------------------------------------A zongorakíséretet Marik Erzsébet látta el. Szívesen hallanánk tőle akár önálló műsort is. # Farkas András a pontos és végleges napirend vagy egy kis kuckó, ahol dolgozhat, de egyelőre csupa ideiglenesről tudok beszámolni. Hiszen beszereztünk mi mindent, ami kellett. Kapott kis íróasztalt is, de használni egyelőre nem tudja. A régi szobánk olyan sötét, hogy csak villannyal tanulhatna. Elzárt jár napközibe is. Somodinénak most bizony nem könnyű a dolga, A ház. tartás gondja mellett a beteg Pistivel is foglalkoznia kell, az új otthonnal, amelyen még jó sok a munka, s este a tanulnivalókkal. — Amennyire lehet, Igyekszünk, hogy minél kevésbé kerüljön Editke hátrányba. Még szerencse, hogy ameny- nyire húzódozott az iskolától, azóta annyira megked. vei te. Ha hazajön, közös ki- kapcsolódás mindannyiunknak a könyvek lapozgatása. Meg is beszéltük a férjemmel, olyan most tanulni, mintha csak játék volna. A legnagyobb gondunk egyelőre, hogy a napköziben nem tudnak ugye külöh-külön figyelni mindegyikükre, így előfordul, hogy a leckéből valami kora reggelre marad. Ha néhány hét múlva sikerül végre átköltözni, ilyesmi nem történhet meg többet. Nevelni tudatosan Sándoréknál egy hónapja hasonló gondokkal találkoz. hattam volna. Iskolakezdés, kor költöztek Atányból Bo- conádra, s a kisfiút majd egy hétig apukája ..ingáztatta”. Az új lakásban most már rend és nyugalom fogad, feltéve, ha leszámítjuk a másfél éves örök izgő-mozgó Lívia akcióit, akivel gyesen van otthon egyébként tsz-üzemvezető anyukája. 44. Vagy lehet, hogy éppen 5 készül majd miellenünk bírónak? Lehet, hogy a légből - csebb volna, most itt, rögtön a kukoricásban bíráskodni felette? — Mennek ezek? Még mindig mennek? — morfondírozott közben a hegyes bajúszú. — Gondolod, hogy azt a géppuskát... KI tudja, mi kárt tesznek, az istenit ennek a nyomorult világnak. .. A lovasok egyszerre fel- dübörögtek. Teljes vágtában, hosszan elnyúlt csapatban száguldottak vissza a kukoricás mellett. Nagy Ejont vertek, s a szélcsendben ott maradt a por, megállt mögöttük a levegőben. Aztán ez a por lassan szétterült, és elült. Beszivárgott a kukoricásba is. András érezte az orrában a szagát, nyelvén az ízét; Arankát figyelte és a kisfiát, hogy most rájuk is száll ez a por; rátelepszik az ánya kibontott keblére, rá a csecsemő hártyavékony bőrű kis pofájára. Odakúszott melléjük, feltérdelt, s fölébük hajolt, mintha csak ezzel meg bírná őket védeni ettől az átkozott portól. Aranka felpillantott rá, és elmosolyodott. Mindent várt. csak ezt a mosolyt nem, egy ilyen mosolyt. — Mindig megpróbáltuk nagyon tudatosan, átgondoltan nevelni a gyereket — vág bele a közepébe két csi- tító szó, egy kifli eltakarítása, majd néhány porceláp csésze megmentése közepette a fiatalasszony. — Már legalább egy esztendeje meséltünk neki az iskoláról, próbáltuk folyamatosan önállóságra. ugyanakkor belső fegyelemre nevelni. Megtanult mással együtt dolgozni, s azt is tudja, hogyan illik felnőttekkel beszélni. Nem’ is féltettük volna, ha nincs ez a nagy változás. Vadonatúj la. kás, ismeretlen gyerekek, plusz, ugye. a tanulás! Mint azonban rövidesen kiderült, a nehéznek látszó helyzet elég könnyen megoldódott. Zoli az első nap két roppant fontos dologgal jött haza. Az egyik, hogy a tanár néninek gyönyörű szőke haja van, a másik, hogy ta. Iáit egy régi ismerőst az iskolában. , — örültünk, hogy legalább ő ilpen hamar ..átállt” —• mosolyog Sándorné. — Nekem még bőven volt mit megszoknom. S most nemcsak a falura gondolok, hanem például a napi menetrend változásaira. Például arra, hogy most már az iskolaváltáshoz kell igazítanom a mosást, a háztartást, ettől függ. hogy Líviával mikor foglalkozhatom, hogy esténként egyre hosszabb időt kell az apjával arra szánnunk, hogy a sokasodó kérdésekre megválaszoljunk. Na és persze a kislány időbeosztása is megváltozott. Amikor Zoli leül tanulni, őt is beültetjük a kiságyba egy képeskönyvvel.... tanul olvasni ... Hát ezek talán a legfontosabbak — tesz pontot a beszélgetésre. — De míg Lívia oviba nem kerül, már nem lesz több változás. Aztán talán kezdődik elölről a gondja... Németi Zsuzsa Mert Aranka mosolya olyan megdöbbentően tiszta volt, olyan zavartalan és elégedett, mint amilyen csak lehet az anyák mosolya évezredek óta. De mint a biztonságban és kényelemben szoptató anyák mosolya, akik, midőn csecsemőjükkel keblükön megpillantják férjüket, szerelmüket, gyermekük atyját — amint ez az atya aggódó, szerető tekintettel föléjük hajol —, ezt a boldog pillanatukat semmi sem zavarja. Valamilyen kényelmes, hűs lakás belsejében, vagy csendes lugas árnyékában sem lehetne ennél elégedettebben, békésebben, kedvesebben mosolyogni, mint ahogy Aranka vissza mosolygott. Igen. Hiszen mi boldogok vagyunk — jutottak eszébe Aranka szavai. Nagyon. Amilyen boldog csak lehet ember a földön. S András maga sem tudta, hogy amikor most ezeket a szavakat idézi, ez vajon valami pokoli cinizmus... vagy mindenre elszántság... vagy a sorsot enyhítő jámbor irónia... vagy valóban éppen annak a boldogságnak a megfogalmazni próbálása, amit hiszen valóban érez. Hiszen valóban telítve van szeretettel, szerelemmel, fér- ji és apai büszkeséggel. Talán az sem mindegy, hogy egyébként pedig tiszta a leik;ismerete. Vagy ez már szerénytelenség? Vagy nagyképűség? Lehet-e az embernek egyáltalán... vagy lehet-e csak neki magának tiszta lelkiismerete? .S egyáltalán számít-e valamit, számít-e ebben a világban és éppen ebben a pillanatban az, hogy az egyik vagy a másik embernek milyen a lelkiismerete? Na nem, hát ezt most ő nem is igen dönti már - el. Ideje sincs. Szüksége sincs. A kellő bölcsességről nem is beszélve. Egy világos: hogy azért ő mindenképpen szeretné, ha a saját lelkiismere- te, az tiszta maradna. A kicsi elaludt, anélkül, hogy kiengedte volna a szájából az éppen megismert édes emlőt Talán indulhatunk. Óvatosan felállt és körülnézett. A megharciasodott kis fekete katona is felemelkedett. Látni még nemigen láttak semmit a lassan eloszló porban; de a mindenféle fegyverzaj mintha eltávolodott volna. A lengyel valahogy féléviekéit a fél térdére; egyszerre ugrottak, hogy segítsenek neki, egyedül nem bírt egészen feltápászkodni. Halkan, elkeseredetten káromkodott a maga nyelvén. Ahogy sikerült megállnia a lábán, a pisztolyt rögtön a foglya felé fordította. Upomiczky lassan, méltó-; Sággal állt fel. — Mozogjon, paraszt, #ir ? — mordult rá jppekedő társára a katona, s már lépett is oda, hogy megragadja a pelrencerúd-hordágy nyelét. A parasztnak öltözött úr azonban váratlanul, csípőre tett kézzel odafordult Andráshoz: — És ha nem vagyok hajlandó? András csodálkozva nézett rá; puskája csövét felemelte derékmagasságba. — Nem hiszem, hogy ezt komolyan mondja, százados úr! — Tegyük fel, hogy komolyan mondom. — Azt hittem, megtiszteltetésnek tekinti, hogy viheti ezt a hordagyat. Becsületes magyar proletárasszonyt visz és egy jövendő vöröskato-. nát. — Képzelje, nem tekintem megtisztel tetősnek. András körülnézett; nem árt még egy percet várni. Határozottabban ráfogta a puskát Upomiczkyre. — Hát akkor gondolja végig, legyen szíves, hogy mit tenne ön az én helyemben! Ment ha át kell vennem a petremcerudat, akkor aggódom : nem volnánk képesek megfelelően biztosítani az ön őrzését. Ez esetben rögtön felmerül a veszély, hogy megszökik. Képes, nem? Ha megszökik, esetleg az ántá.nt burzsoá csapatok kezébe kerül. Tekintve, hogy mindeddig vezérkari beosztásban, hm... szolgált, fontos információkat szolgáltathat ki az ellenségnek. Bár, bocsásson meg, mindinkább az a gyanúm, hogy a magához hasonlók minden fontos információt már eleve kiszolgáltattak, ebben azért nem lehetek egészen biztos. Óvakodnom kell tehát az ön elvesztésétől. Beláthatja, hogy nincs jogom kockáztatni. Tehát nem tehetek semmi mást: lelövöm. (Folytatjuk) ősbemutató és tarka témák Hangulatos kamarahangverseny Egerben ’A Megyei Művelődési Központ Kamarakórusa szerdán este az egri házasság- kötő teremben adott hangversenyt. Azt szokták mondani, és ebben a szólásban az igazság magva is megtalálható: a karmester egyénisége, egyéni érdeklődése .egy-egy énekkarnál meghatározó jellegű, így is van. Nehezen tudjuk elképzelni ezt a műsort, amely a házasságkötő teremben szerdán este elhangzott, így, ilyen összeállításban, ilyen felfogásban és ilyen kidolgozásban — például más egri együttestől. A témakörök, a szerzők mintha egymástól távol esnének és csak a műfaj tartaná össze őket erre a másfél órára, amíg a zene a hallgatóságot hatalmába keríti. És mégis egységesnek, hangulatosnak, sikeresnek kell mondanunk ezt a kamarahangversenyt, ' mert a közönség szívesen reagált, válaszolt a zenére. Ahány szám, annyi szerző, annyi stílus, majdnem annyi náció, kis túlzással állíthatjuk, annyi zenetörténeti korszak! C. Franck, Mendelssohn, Schumann, Faure, Loebl, Smetana, Reger, Orff, Messiaen művei mellett megszólaltak itt néger spirituálék. Bárdos-kórusok, Petrovics és Udvardy egy- egy alkotása. Sőt! Kótai László finn népdalfeldolgozásának ma- gyarországi bemutatója is itt történt, noha a főiskolás lányok Poriban az ottani kórussal együtt énekelték először ezt a művet. Nos, ez a műsor a karvezető egyéniségét tükrözi. Azt a sokoldalú és szakmailag érett érdeklődést, elmélyült munkát hallottuk megszólalni a kamarakórus műsorában, amely annyira jellemzi a Tar Lőrinc által vezetett együtteseket. • A meghitt kamaraéneklés az 5 világa, a tökéletes hangzást, a bensőséges hatásokat tűzi ki célul. Talán ha ebbe a közös éneklésbe egy parányival több érzelmet vegyítene, még közelebb jutna hűséges közönségéhez. (Itt elsősorban Orff szélsőséges szenvedélyeket, érzelmeket megszólaltató művére, az Odl et amo előadására gondolunk! Az orgonán közreműködő Kovács Péter játékából Messiaen Szimfonikus meditációja állt hozzánk közelebb. A hangtömbjeiben és hangulataiban elemeire bontott és apró tételekből ösz- szerakott művet kitűnően dolgozta át magában a művész. Ha van a modern emberben zaklatott elmélkedésre lehetőség, azt itt zenében feloldva hallottuk. A Franck-mű nagyobb orgonán színesebben hatott volná. Huzella Flpilog-ja viszont kifűnő. témameditációnak sikerült. Molnár Klára magánszáma érzelmileg jól felépített előadást hozott. Egyéniség, aki ebben a kam ara kórusban már nem először szerepelt szólistaként. A második spirituáléban Császi Csaba énekelt szólót. Nevelhető-e a felnőtt? Itt a nagy pedagógiai kérdés! És itt a válasz: is, hogy, mindenki nevelhető, születésétől a haláláig. Igaz, nem egyforma sikerrel, és nem minden korban . hasonló eredménynyel. Közismert, hogy a gyermeki elme a legfogékonyabb; hogy személyiségének kialakulása nagymértékben függ a szoktatástól, a neveléstől. Nem folytatva a pedagógiai stúdiumot, az az igazság, hogy az idősebb fát bizony már bajosabb átültetni, de azért lehet. Nyesegetni, alakítani még inkább! Emberekkel foglalkozó személyzetisekkel beszélgetünk a nevelhetőség, a formálhatóság kérdéséről. A legtöbben helyesen, tárgyilagosan ítélik meg a kérdésit. Akadnak természetesen türelmetlen felettesek is, akik meg sem kísérlik a nevelést, hanem — átesve a ló másik oldalára — mindjárt szélsőséges elhatározáshoz jutnak. Keresnek egy vezetőt az egyik vállalathoz. Üjságban meghirdették az állást, pályázó is akad kettő-három. Követe kezik a kiválasztás. — Milyen követelményt támasztottak? ^ ’*» A főnök nagyot néz és sértődötten mondja: — No, de, kérem? A hármas követelményről még nem hallott? — Helyes! És hogyan győződött meg, hogy a hármas követelmény... — A minősítés! A minősítés, az mindennek az alapja,' kérem. Átkérettem a minősítést, megnézettem a személyzetissel a fiút és... — ön nem is beszélt vele? , — Minek beszéltem volna? Én, kérem, bízom az emberekben. — És most, két és fél év múlva miért mondtak fel a „fiúnak”. — Alkalmatlan. — Ezt ki mondja? Üjra sértődött tekintet — Én mondom, kérem.. Én! — Figyelmeztetés, megrovás, prémiumelvonás és más egyebek voltak-e? — Valami volt, de szerintem itt nincs helye a „játéknak”. Alkalmatlan és kész! Próbáljon másübt szerencsét. A példázatnak ezzel tulajdonképpen vége is lenne, de az élet nem ilyen egyszerű. Nem, mert ezután következnek majd a bajok: fellebbezés, panaszok, kivizsgálások, idegkimerülések. infarktusok, és rosszabb esetben az egész kollektíva széthullása. — Hol tehát a hiba? Emlegették a hármas követelményt,’ belenézek a minősítésekbe, talán még a kötelező információkérés sem maradt el, és a szép fiú egy idő után csúnya lett. A vélt jó, rosszra fordult, kiderült, hogy az alkalmas személy alkalmatlan. Ügy vélem — akikre tartozik — még mindig keveset foglalkoznak az emberekkel. És ha foglalkoznak is, akkor is sok esetben felületesen. Pedig nálunk, a mi társadalmunkban az ember a legfőbb érték. És ha a legfőbb érték forog kockán, akkor embertelenség „más egyéb fontos” munkára hivatkozva a nevelésről lemondani... Szalay István 1 .................. " " ....... K H V _
