Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-03 / 231. szám

ZENEI VILÁGNAP Pécsi Sebestyén orgonaestjéről Néprajzos az igazgatói székben BESZÉLGETÉS MEGYÉNK MÚZEUMAIRÓL Az Országos Filharmónia — az egri hagyományokhoz híven — az idén is a szé­kesegyházban. Pécsi Sebes­tyén műsorával nyitotta meg hangversenysorozatát. Jó hír­verés is ez, mert az orgona egyre népszerűbbé váló hang­szer nálunk, másrészt maga a hely is olyan befogadóké­pességgel rendelkezik, hogy a zenebarátok népes tábora ez alkalommal valóban együtt lehetett Egerben, nem kor­látozta a hallgatóságot a színházbéli zárt és eléggé alacsony férőhelyszám. Pécsi Sebestyént nem kell bemutatnunk az egri közön­ségnek. Ma élő orgonistáink között művészi szintben a legelső, s azok közül való, akik meghatározó egyénisé­gükkel, művészi felfogásuk­kal és dinamikus hatásuk­kal állandóan jelen vannak művészi életünkben. Ebből a műsorából is kiérződött, hogv érdeklődése széles körű, átfogja a zenetörténet kor­szakait. Időben- közeli-távoli Az ötödször megrendezett zenei világnapot az idén, a nemzetközi gyermekévvel egybekötötten ünnepelték hétfőn Hevesen. A rendez­vényt Budai Sándor, a járási pártbizottság osztályvezetője nyitotta meg. A szervezőka járás öt általános iskolájá­nak énekkarát kérték fel be­mutatkozásra, műsorukat a járási pedagóguskórus és a helyi zeneiskola tanárainak fellépése egészítette ki. A hangverseny hangulatos esti utcaszerenéddal fejeződött be. E program önmagában kétségkívül méltó megemlé­kezés a muzsika ünnepéről. Különösen akkor, ha végig­pillantva a koncerten bemu­tatott művek során — el­-------------------------------------------S Hünqargfon a Icinezgyííjtőkérl Véget ért a Hungaroton hanglemezhetek kéthetes rendezvénysorozata. A nem­zetközi hanglemezpiacon számos elismerést, sikert aratott magyar művészleme­zek hazai népszerűsítését szolgáló eseménysorozat ta­pasztalatairól Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója nyilatko­zott az MTI munkatársának: — A lemezgyűjtők nagy érdeklődéssel fogadták ünne­pi kiadványainkat és az or­szágszerte megrendezett le­mezbemutatókat. szakmai előadásokat — mondotta. — Ezt igazolja egyebek között, hogy amíg tavaly 70 000 pél­dány fogyott el a hangle­mezheti kiadványainkból — addig most több mint 200 ezret vásároltak meg az er­re az alkalomra megjelente­tett 11 lemezújdonságból. Közülük a ..Magyar grego- riánum”-sorozat harmadik lemeze és Mozart „Requi- em”-je bizonyult a legkapó- sabbnak. Már az első héten teljesen kifogyott az üzle­tekből Shakespeare „Rómeó és Júliá”-jának L atinovits Zoltán és Ruttkai Éva elő­adásában rögzített hangle­mezváltozata is. — Ennek jegyében döntöt­tünk úgy. mivel a „Rómeó és Júlia” hanglemezváltozat gvors elfogyása csalódást okozott az irodalmi kiadvá­nyok kedvelőinek —. hogy ezt a háromlemezes albumot a tervezettnél jóval tovább, január 1-ig hozzuk forgalom­ba. lemezenként 50 forintos, kedvezményes áron. ébJVwmfl/7 1079. október 3„ szerda _ i egyéniségeket úgy szólaltat meg, mintha azok a ma em­berének akarták volna kiön­teni a lelkűket. Hogy mek­kora formátumú művész, az is bizonyítja, ahogyan ezen az estén Kodály Adagióját és Glóriáját eljátszotta. A műsornak ez a zárószáma visszafénylett az egész mű­sorra, pedig azon Bach C- dúr toccata és fúgája, Cae­sar Franck Offertoire funeb- re-je. Liszt B—A—C—H pre­lúdium és fúgája, valamint Böhm-, Zipoli- és Fresco- baldi-alkotások sorakoztak. Ez a hangverseny, ez a műsor mégsem volt az iga­zi. A hallgatóság érezte, hogy a művész kezét valami zavarja, a harmóniában va­lami félrehúz. Néhány in­tonálási hiba már az elején felhívta valamire a figyel­met, ami később nyilvánva­lóvá vált: egy vagy néhány fontos síp, hang hamisan, nem a zenei helyén szólalt meg, magyarul: az orgoná­ban műszaki hiba keletke­hangzottak Liszt, Kodály, Balázs, Bárdos, Mozart. Men­delssohn, Pitoni szerzemé­nyei — azonnal szembetű­nik, hogy a kórusvezetők igényes darabokkal készül­tek. Vállalták annak a koc­kázatát is — kérdés, persze érdemes volt-e? —, hogy a nem elegendő ideig érlelt művekkel a lehetségesnél ki­sebb zenei hatást érnek el. Mint ahogy ez meg is tör­tént az 5-ös sz. iskola, illetve a körzeti általános iskola egy-egy bemutatóján. Ellen­példaként szolgáltak viszont a Himmer Sándorné vezette tiszaná''aiak, akik erejüknek megfelelően választva, igen szépen is szerepeltek. Elfo­gadható volt a tarnazsadá- nyiak produkciója is. Az út­törőegyüttesek közül érthe­tően kiemelkedett a Szabó Tivadar vezette 1-es sz. ének­zene tagozatos iskola kóru­sának műsora. Ebből is talán U. — Foglalkozott a... hely­zettel ? Stammler nem válaszolt. Elhatározta, hogy gúnyos hangra egyáltalán nem fog válaszolni. — Mit tenne? — kérdezte akkor váratlanul nagyon sze­líden, s látszatra igen embe­rien Uporniczky. Mintha csak valóban tanácsot próbálna kérni. — Mit tartana helyes­nek? — Kérem, én csak egy szá­zadparancsnok vagyok. — Mondja csak bátran! — Nem a bátorságom hiányzik — • mondta megint elég szúrósan Stammler. — Hanem az áttekintésem. — Na, mégis... — nógat­ta a magas vezérkar. — Ásnék. A tisztek meglepetve néz­tek rá. De még Czauner is. András ismerte őt a legré­gebben; ez őt nem érte vá­ratlanul. — Arra gondolok, hogy ha már sikerült átjönnünk, ki kellene építeni ezt a hídfő­állást. Hogy képesek legyünk tartani. És hogy amikor majd elég erőnk lesz ahhoz, hogy támadjunk, ne kelljen me­gint elölről kezdeni... az át­kelésnél. — Ember, maga meg van őrülve! Hát nem tudja, hogy, zett. Ezt a hibát későn vet­ték észre, ha egyáltalán ko­rábban észrevehető volt. A művész nem tehetett mást, ezzel a hangszerrel kellett vé­gigjátszania az egyes számo­kat. A pillanat tört része alatt döntenie kellett, mit tegyen, vagy mit ne tegyen ezzel a fontos helyen rosszul megszólaló síppal. Sajnáljuk, hogy ez így történt. A ma­gunk részéről pedig elgon­dolkodhattunk azon, mek­kora zavar támad, ha egy fontos síp, hang a hangszer­ben nem úgy szólal meg, ahogyan azt elvárják tőle. Vagy még egy kép magya­rázatul: a hordó mézet is keserűvé tudja tenni egy uncia ecet. így értjük meg, hogy a művész Hindemith III. szonátájának eljátszásá­ra már ezzel a zavarral vál­lalkozott. Mj azon csodálko­zunk. hogy ezt a műsort ez­zel a beteg hanggal, ezzel az az orgonával így is lejászot- ta. Farkas András a líraibb hangvételűéi?, így például a Bárdos Lajos szer­zetté Magas a rutafa című. Sajnos mindezt legföljebb az első sorokban ülők élvez­hették. Az ezután következő felnőtt produkciókat meg jószerivel ők sem. Az egyébként nemes elha­tározás ugyanis, hogy az est bevételét az új járási úttö­rőház javára ajánlják fel — sajnálatosan túlbuzgóvá tet­te a szervezőket. így történt meg az, hogy legalább két­szer annyian kaptak jegyet, mint amennyien elfértek a Móricz Zsigmond Művelődé­si Központban. Néhány perc múlva zavaróvá vált a mindvégig tartó izgatott helykeresgélés, mászkálás. Milyen kár. Mert az ér­deklődők, szülők, s gyerme­kek egyaránt, így mindössze annyival távozhattak, nagyon kellemes est — lehetett vol­na. .. (németi) végig a tiszai fronton táma­dunk?! Hogy a Tiszántúlt akarjuk visszafoglalni? Hogy erre a támadásra van feltéve minden?! Tudja, mi árad magából? Defetizmus! — Kérem! — mondta most Stammler, s nemcsak telje­sen kiengedett eddigi feszes tartásából, hanem maga is leült egy padra. — Adják át szerencsekívánataimat a ve­zérkarnak! Az optimizmusuk miatt! — S elővette a dózni- ját, s alig remegő ujjakkal cigarettát kezdett sodorni magának. Uporniczky felugrott. — Ez lázadás! A frontvo­nalban a vezérkarral gúnyo­lódik! Lázadás, érti? Keresz­tül kellene lőjem! S rá is csapott a pisztoly- táskájára, idegesen kapirgál- ta; de mielőtt fel tépte volna, Czauner megérintette a kar­ját. Odakapta a fejét. — Ne tessék lövöldözni! Nem kell túlzásba vinni azt a forradalmi radikalizmust. Tekintete tiszta volt, ártat­lan, nyugodt és határozott. Egy pillanatra meg is béní­totta a vezérkar küldöttjét. — De elvtársak... ! — Hammer igyekezett kikászá­lódni a pádból. Valami békí­tő célzatú karmozdulatot tett. Stammler őhozzá fordult, és neki mondta: Az ember érzelemvilágát, érdeklődését befolyásolják, formálják gyermek- és ifjú­korának emlékei, maradandó élményei. Erre utal dr. Bodó Sándor néprajzku a tó is, aki május elsejétől látja el a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatói tisztjét. — Sárospatakon voltam diák. A festői szépségű vá­ros történelmi levegője en­gem is megbabonázott. Épp ezért nem csoda, hogy kö­zépiskolás koromban első­sorban a história vonzott. Elhatároztam, hogy idővel ebben a témakörben búvár­kodom majd. Később szű­kült a kör, s elsősorban a két világháború közti évek érdekeltek. Szüleim Bátor­ligeten is éltek, abban a köz­ségben. ahol a ritka adottsá­gú Fedics Mihály mondta el csodálatos meséit Ortutay Gyulának. Az öfeget én is ismertem, de az egész do­lognak akkor nem tulajdo­nítottam különösebb jelentő­séget. Érettségi után a deb­receni Kossuth Laios Tudo­mányegyetem történelem­néprajz szakára jelentkez­tem. Itt dr. Gunda Béla egyetemi tanár szerettette meg velem az etnográfiát, ízelítőt kaptam a gyűjtő, a kutató tevékenység mással aligha pótolható öröméből. Olyannyira, hogy két alka­lommal arra is vállalkoztam, hogy országos szaklapban publikáljak. Két írásom a népi állattartás, illetve a közlekedés egy-egv területét ölelte fel. Az elismerés, a megjelenés lehetősége csak erősítette am'tgvis szoros kö­tődésemet. ígv hát nem vé­letlen. hogy feltétlenül múzeumban óhajtottam elhelyezkedni. Debre­cenben és Szolnokon mind­össze három hónapot töltöt­tem. maid Miskolcra kerül­tem. ahol aztán révbe jutot­tam. Igaz, történész beosz­tást kaptam, ám a szívem­hez legközelebb álló tudo­mányról sem feledkeztem — A huszonhatodik és a huszonhetedik nemzetközi zászlóalj és benne a mi szá­zadunk is, tenni fogja a kö­telességét. Mi a parancsokat végre szoktuk hajtani. A ve­zérkar azt parancsolta, hogy keljünk át a Tiszán. Átkelő­eszközről viszont elfelejtett gondoskodni. Akkor még erős vólt az ellenállás... egy ilyen támadás semmiféle más had­seregnek nem sikerült vol­na. De mi a forradalom ka­tonái vagyunk. Átkeltünk, itt vagyunk. És ha most azt pa­rancsolják, hogy menjünk Debrecenig, talán még arra is képesek vagyunk, vagy... Nem fejezte be. Legyintett. Végre megcsinálta valahogy a nagyon furcsa alakúra si­került cigarettáját, de csak tartotta az ujjal között. A két tiszt mereven, sután állt egymás mellett. Czauner egyelőre nem tágított Upor­niczky mellől. — Megható a pátozsa, pa­rancsnok — szólalt ez meg végre, megint hűvösen, fe­gyelmezetten. — Arra ké­rem, számoljon mégis azzal, hogy hamarosan előriyomulá- si parancsot kap. Jól tenné, ha nem hagyná szertecsász- kálni az embereit. Különö­sen fegyver nélkül nem. Ké­rem. .. — S széttekintett, mintha kint a terepen keres: meg. Nemcsak a nagyváros körüli vidék kézművesipará­val és mesterségeivel foglal­koztam. hanem a népi fa­zekassággal és pásztorkodás­sal is. A Bodrogköz pásztor- történetéből készítettem dok­tori disszertációmat is. 1972- től igazgatóhelyettessé ne­veztek ki, s így számos ad- min'sztratív, irányítási, szer­vezési teendővel is gyara­podtak feladataim. A búvár­kodásról azonban továbbra sem mondtam le. ■ ■ ■ ■ Az esztendő elején érke­zett a meghívás Heves me­gyéből. arra kérték: pályáz­za meg az állást, s lássa el a megyei múzeumigazgató teendőit — A nagy iparvárosban otthonosan éreztem magam, ide mégis szívesen jöttem, mert diák. és ifjúkoromban nemegyszer jártam a barokk épületekben bővelkedő te­lepülésen és a török elleni harcok során híressé lett vár­ban. Ráadásul a megbízatás is izgalmasnak ígérkezett. A kinevezés óta majd fél esztendő telt el, ez elég volt arra, hogy felmérje a körül- ménveket, az adottságokat és lehetőségeket. Ezek ismere­tében alakította ki a köze­lebbi és a távolabbi jövőre szóló terveit. — Nem mondhatnám, hogy a legjobbkor érkeztem ide. mert az egyes elképze­lések megvalósítására szánt pénz kevesebb, mint kellene. Az is tény viszont, hogy csak addig nyújtózkodha­tunk. ameddig a takarónk ér. Ráadásul annyi jogos kí­vánságot illene minél ha­marabb teljesíteni. Köztudo­mású, hogy a vár nevezetes­ségeit esztendőnként több mint félmillió hazai és kül­földi turista tekinti meg. Re­ményekkel felvértezve ko­pogtatnak, s nemegyszer csalódva távoznak. Más szó­ne valamit. — Hol van a zászlóaljuk parancsnoksága? — Adok kísérőt! — közöl­te Stammler is ismét kato­násan. Az ajtóhoz sietett. — Hé, valaki! Gyere csak, Dvorcsák! Vezesd el a vezér­kari elvtársakat a zászlóalj­hoz! — Talán kihallgatják a foglyunkat? — érdeklődött Dvorcsák a század megszo­kott, némileg patriarchális stílusában. De Stammler nem vála­szolt. — Foglyot ejtettek? — ér­deklődött Hammer. — Igen, ejtettünk. — És? — Odaát van a zászlóalj­nál. De Upomickky határozott léptekkel kiment közöttük az ajtón, s meg sem állt az ud­var közepéig. Ott mereven, szigorú tekintettel várta Hammert, és várta, hogy elő­vezessék a lovakat. Czauner csukta be utánuk az ajtót. Visszamentek, leül­tek. Egy darabig csak nézték egymást, hallgattak. Stammler végre rágyújtott görbe cigarettájára. — Micsoda forradalmárok, mi... ? — Odakínálta nekik is a bádogdóznit; nem kér­tek, eltette. Előregörnyedt, a padlóra fújta a füstöt. — Most aztán még inkább nem tetszik nekem az egész offen- zíva. Mi, ennyj emberrel... az is szép lett volna, ha egyáltalán tartjuk a Tisza vonalát. Nem vagyok képes felfogni, hogy mi lehet fe­jükben, egyszerűen nem va­gyok képes felfogni!... Földhöz vágta a cigarettát, leugrott a pádról, eltaposta, járkálni kezdett. — Na, mindegy — mond­ta csüggedtein. — Foglaljuk el Debrecent... aztán majd esetleg Bukarestet, Párizst, Londont. (Folytatjuk.) Hangverseny Hevesen val: meglehetősen kevés a látnivaló. A reprezentatív jellegű történelmi kiállítás ugyan készül, s előrelátható­lag november végére meg is nyílik, hiányát azonban már eddig is sokan emlegették. Az indokoltan türelmetlenkedő- ket minden bizonnyal kár­pótolja majd a korszerű szemlélet és feldolgozás. A képtárat is megviselte az idő.' Jövőre itt orvosoljuk a leg­égetőbb gondokat. Ha az Or­szágos Műemléki Felügyelő­ség elvégzi a szükséges mun­kálatokat, akkor a kaza­matákban közszemlére tehet­jük a kőtár legértékesebb darabjait. Ügy vélem: mind­annyiunk kötelessége — ezzel kollégáim is egyetértenek, — hogy vendégeinknek jó­val többet nyújtsunk, mint korábban. Szó esik arról is, hogy másik két városunkban meg­lehetősen mostohák a tárgyi feltételek. — Az viszont örvendetes, hogy a helyi vezetés — erről már nekem is alkalmam volt meggyőződni — min­dent megtesz a nehézségek felszámolásáért. Gyöngyösön a Wiltner-házból mintegy száznegyven négyzetméternyi területet kaptunk meg: ide költözhetett a raktárak és a kutatószobák egy része. Hat­vanban is enyhül majd a szűkösség: az ottani mú­zeum átveheti a régi OTP- székházat vagy a kisegítő iskolát, távlatilag pedig a Grassalkovich-kastélyban, a leendő városi kulturális köz­pontban juthat otthonhoz. A jobb körülmények persze ar­ra köteleznek valamennyiün­ket, hogy bővítsük szolgálta­tásaink körét, s az eddigi­nél színvonalasabb közmű­velődési tevékenységet pro­dukáljunk. Késő ősztől, léi­től — ekkorra enyhül a tu­ristaforgalom — arra is mód adódik, hogy külön foglal­kozzunk a megyeszékhelyen élő korosztályokkal, azaz to­vább kell közelednünk az óvodák, az iskolák, az üze­mek és a szövetkezetek felé. — Milyen ötleteket dédel­get a néprajzos? — Érdekel az észak-ma­gyarországi kézművesség kró­nikája, az egri fazekasság története, s ezentúl is fog­lalkoztat a népi pásztorko­dás megannyi adaléka. Az egyéni ambícióknál azonban fontosabb az, hogy a múze­umok kapuit — változatos módszerekkel — mind szé­lesebbre tárjuk azok előtt, akiket vonz a múlt örök­sége. Pécsi István

Next

/
Oldalképek
Tartalom