Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-12 / 213. szám
Pártiskola épül Egerben A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat kivitelezésében új pártiskoia épül Egerben, az Egészscgliáz utcában. A hétemeletes oktatási központot tavaly áprilisban kezdték építeni, a tervezett befejezése 1981. augusztus végére várható. Képünkön: a munkások végeznek az alapozással. (Fotó: Szántó György) 1300 fellebbezésből 33 az elutasítás Tizenhatezer új hallgató az egyetemeken, főiskolákon Hazánk egyetemeinek és főiskoláinak nappali tagozatán mintegy 16 ezer első éves hallgató kezdhette meg tanulmányait. Az idei jelentkezések, felvételik és fellebbezések tapasztalatairól nyilatkozott Hermán József, az Oktatási Minisztérium műszaki egyetemi és főiskolai főosztályának vezetője az MTI munkatársának: — Az idén a továbbtanulásra jelentkezők száma és a különböző intézmények közötti megoszlása is megközelítően azonos volt a tavalyival. Megmaradtak, itt- ott nőttek a jelentkezési aránytalanságok is. Változatlanul a felvehetők többszöröse nyújtotta be a pályázatát a bölcsészkarokra és azokon belül is egyes szakokra (például idegen nyelvszakokra), a jogi karok•ra, az orvosi egyetemekre, egyes közgazdasági felsőoktatási intézményekbe. örvendetes, hogy nőtt a pe- f dagóguspálya vonzása, amit' tükröz a tanár, és a tanítóképző főiskolákba jelentkezők száma is. Kevesebben jelentkeztek a műszaki felsőoktatási intézményekbe, főleg a műszaki főiskolákra és a természettudományi karok egyes szakjaira. Hasonló aránytalanságokkal egyébként számos külföldi országban is találkozni lehet. Lényegében változatlanul a fizikai dolgozók felsőoktatási intézményekben továbbtanuló gyermekeinek az aránya, mintegy 45 százalék. A felvételi ponthatárok meglehetősen nagy szóródást mutattak, egyes — népszerű — intézményekbe szinte csak kiemelkedő teljesítménnyel lehetett bejutni, másutt közepes, vagy esetenként gyengébb eredmény is elégnek bizonyult. Ez kedvezőtlenül befolyásolhatja egyes ágazatok szakember- utánpótlásának minőségét. Le kell vonnunk e jelenség tanulságait. Javítanunk kell a fiatalok előzetes tájékoztatását a népgazdaság szakemberigényeiről, a továbbtanulás realitásairól, keresnünk kell azokat az eszközöket, módokat, amelyekkel vonzóbbá válhatnának a ma még kevéssé néoszerű, a figyelem háttérébe szorult szakmák. — Az idei körülmények úgy alakultak, hogy — nagy örömünkre — jó „végeredménnyel” zárult augusztus végén a fellebbezések időszaka. Ami a nappali tagozatot illeti, az Oktatási Mi nisztérium felügyelete alá tartozó felsőoktatási intézményekhez több mint 1300 jelölt fellebbezett, akit hely hiányában nem vettek fel. Közülük mindössze 2 százalékot utasítottunk el: ez azt jelenti, hogy csupán 33 fiatal kérését nem tudtuk teljesíteni. A fellebbezők nagyobb részét felvettük abba az intézménybe, amelybe eredetileg is pályázott; ahol ez — az intézmények helyzetét is tekintetbe véve — nem volt lehetséges, ott az átirányítás lehetőségeivel éltünk, vagyis az érintettek a választott szakiránynak megfelelő más felsőoktatási intézményben kezdhetik meg tanulmányaikat. A fellebbezések elbírálásánál az alapvető szempont természetesen a felvételi vizsga eredménye volt. Ezen túlmenően figyelembe vettük a családi körülményeket, és az esetleges többszöri jelentkezés tényét, hiszen a szakma, az életpálya iránti vonzódásra, elhivatottságra utal, ha egy fiatal az első sikertelen felvételi után újra és újra pályázik. — Nem tudtuk ilyen kedvezően elbírálni bizonyos intézményeknél a másoddiplomát megszerezni kívánó szakemberek fellebbezéseit, valamint néhány levelező, illetve esti tagozatra irányuló fellebbezést. Csak példaként említem meg, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudomá" nyi Egyetemre másoddiploma szerzése céljából több mint félezren nyújtották be kérelmüket. Csak kis részük felvételére volt mód. Sokan jelentkeztek például pszichológiai kiegészítő szakra, vagy levelező tagozatra. Elismerésre méltó, ha a már valamilyen képzettséggel rendelkező fiatal szakembernek továbbra is igénye a tanulás, az újabb diploma megszerzése, s kérését — nyilván okkal — támogatják a munkahelyek is. \ Életed a kezedben van, — Egy Becsből érkezett levél vitte Eke Károlyt a nyírségi Hermina-tanyára. hogy feleljen az évtizedek homályába vesző emlék éb- resztgetőjének. „A tanyán két nyáron is a vasútállomás fái alatt dédelgettek az utasok egy kisfiút (három éves lehetett), aki a leg- mozgásigényesebb gyermekéveit gipszágyban töltötte’’. Él-e? Igen, azóta mérnöki oklevelet szerzett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Derűs, boldog, család- szerető ember, aki ugyan most Nyíregyházán dolgozik, de hétvégeken hazajár édesapjához. Hrabina András, a 70 éves volt állomásfőnök meséli, hogy 11 hónapos korában az orvosok lemondtak fiáról. Maga is látta, hogy nehezen mozdul, gerincét tbc támadta meg. Csak hosszú és türelmes kezelés segíthet, két évig gipszágyban kell feküdnie. Ez volt a kor, amikor a gyermek mindent mozgás útján ismer meg, így alakul ki benne az első világkép. A gyermeket, Hrabina Gézát azonban elzárta ettől a lehetőségtől a betegség. Gyerekek tanították meg írni és olvasni, az atya barátai hegedülni és német szóra, úgyhogy a második osztályt már iskolában tölthette. Ki és mi mentette meg? önuralma vagy az édesapa áldozatvállalása? Élete fordulóit figyelve nem derült ki a gonddal szerkesztett beszélgetésekből, kiről is szólt a műsor, az apáról vagy a fiáról. A pszichiáter mondta: „Sokszor látni, hogy az egyéni, társadalmi, családi felelősség fontossága elsikkad az emberek életében. Ügy gondolják, hogy a felelősség a gyermekért nem kíván áldozatokat, mintha mindent megoldanának kívülről és nekünk nem lennének kötelességeink." A történetet hallgatva ar- • ra gondoltam, hogy olykor távol a világtól, erdőkben, tanyákon, apró őrhelyein a munkának, vizek mellett, őrházákban születnek embereket óvó tettek, a mindennapok emberségének, a mikrovilágok harmóniájának, az egymásra utaltságnak, az értelemnek és türelemnek példái. Ezt a világot közelítette meg a riporter és bontotta elemeire a nagy élményt, az élet lehetőségeit, a létezés határait. A Kilátó — a rádió világirodalmi folyóirata — legutóbb Izlandra és a modern angol líra világába vitte hallgatóit. Jók ezek a röpke beszámolók, mert bepillantást nyújtanak távoli világok és társadalmak kulturális, szellemi életébe. Izlandról alig tudunk többet, mint amit iskolában tanultunk. A meleg vizű gejzírek országa. A világ legrégibb demokráciája. Nincs vasútvonala. Lakói halászattal, állattenyésztéssel foglalkoznak. Laxness hazája. Ma az ország életében fontos szerepet tölt be a rádió, amelynek műsorai a skandináv és angolszász államokhoz kapcsolják az itt élőket. Műsorain amerikai, angol és klasszikus orosz szerzők művei szerepelnek, a magyarok közül Gyárfás Miklós és Karinthy Ferenc. Távoli világ és igénytelennek tűnő szellemi élet. Az emberek életét a létért való küzdelem, a természet rr^.véj folytatott harc tölti ki. A távolságok miatt feitet hetően nálunk nem less olyan sikere Alex Haleyj Gyökerek című regényén ekj mint volt Amerikában, ahol a fehér lakosság lelkiisme-i’ rétét mozgatta meg. Ny old nemzedék keserves és megJ alázó életét megismerve 13 bizonyos, hogy az itt élő fe-; keték nem fognak faji forJ radalmat kirobbantani, de aa intelmet mindenki megér-J tette, s lassan az amerikai polgár is rájön arra, hogy a1 feketék (25 millió) nemcsak szociális értelemben érnek annyit, mint a fehérek, ha-j nem szellemi életük sémi alantasabb az övéknél. (Nem lenne baj, ha mi is leszoknánk a „néger-nigger” szó használatáról. A szónak pejoratív, sértő tartalma miatti Ha valaki New Yorkban, a Harlem határán kimondja ezt a szót, biztos, hogy száz jón vágják, vagy jobb eset-* ben elfordulnak tőle.) A Kilátó számait hallgat-) va akaratlanul is McLuharí víziója jut eszembe, mely; szerint nincs messze az idő,1 amikor a modern ember,1 noha nem teszi lé kezéből a könyvet és nem adja föl az olvasás csendes és meghitt óráit, állandó lekötöttsége,1 társadalmi feladata miatt elegendőnek fogja tartani a tájékoztató műsorokat rádióban és televízióban egyaránt Az aztán más kérdés,' hogy a művelt vagy kevéssé művelt ember hogyan képes ezeket a hírmagokat beépíteni alapműveltsége égé-' szébe. Ezt látszott igazolni Képes Géza rövid elemzése a modern angol líráról és a bemutatott néhány vers isj Ebergényi Tibor | A nemzetközi gyermekév jegyében Tízéves zeneszerző A csuvas főváros lakói már megszokták azoknak a mesefigurákkal díszített autóbusznak a látványát, amelyek kizárólag a kisgyermekeket szállítják (természetesen felnőtt kísérettel). Két ilyen busz áll a kis utasok szolgálatában. Az egyiket „Malis”- nak („Kicsim”), a másikat „Cseburáská”-nak (a gyerekek egyik kedvenc rajzfilmfi. eiMmijsis 1979. szeptember 12., szerda MOLNÁR yar — Ne tessék félni, itt vagyok! És valóban nem félt, mert ez a copfos kislány ott volt. Aztán egy kicsit könnyebb lett. S akkor egyszerre nagyon szeretett volna elnyúlni, lefeküdni. De nem mert. Jó lett volna pedig, nagyon jó lett volna itt a papsajtos, füves dűlőszélen egy kicsit elheveredni. S nem merte megmondani magának, hogy miért is fél annyira attól, ami pedig most olyan jól esne. Csak támaszkodott tovább a két karjára, amilyen kényelmesen tudott, és ült, és várt. Most már nem a piszkos, csúnya víz kavargását képzelte maga elé, hanem azt a tiszta kék eget a menyasz- szonyi fátyol felhőcskékkel; ám felnézni még nem bírt, hogy olyan-e vajon most is az ég, mint amilyennek a folyón látta. De hiszen az csak az imént volt; talán még olyan. Nem is sejtette, hogy mennyi idő telt, de nem is érdekelte. A kislány most egy kissé arrább álldogált, a dűlőút másik oldalán, ahonnan bizonyára messzebb el lehetett látni. Nyújtogatta a nyakát; várta vajon, hogy a többiek visszajönnek? Néha meg fél lábra állt, és az egyik meztelen lábával a másik meztelen lába szárát dörzsölget- te; tegnapi szúnyogcsípésektől viszkethetett. S most ő is valami viszketést érzett a lába szárán, s csak úgy ültében olyan mozdulatot tett, hogy a másik lábával megdörzsöli. De rajta cipő volt, oda kellett hajolnia kézzel. S akkor jött rá, hogy hiszen már nem fáj semmi; érezte, hogy most megint egész jól, könnyen mozdul, elmúlt ez a görcsös fájdalom a derekában. Erre felállt. Lassan, ügyes, egyensúlyozó mozdulattal, erőlködés nélkül. — Ó — mondta a copfos kislány —, mehetünk? —És odanyújtotta a kezét. Elfogadta. Ügy indultakéi, kézen fogva. Erős, érdes kis keze volt a kislánynak. Szépen, lassan poroszkáltak, egyik a jobb kezében, másik a balban vitte a maga szatyrát. Megint hallotta a cséplő- gépbúgást; de most már távolodtak tőle. Talán közben állt a gép; vagy csak nem hallotta. De rájött, hogy ez már volt; vagy ilyesmi; ahogy ilyenkor, rosszukét után kezdenek visszajönni a hangok, a zajok. Hanem most meg már a cséplőgép zúgása mögül, de mintha nagyon messze, ágyúk döndülését is kihallaná. — Szóval te főztél? — Én szoktam. Ilyenkor. Édesanyám a mezőn. Meg a nővérem is. Szerette volna megkérdezni, hogy hát az apja meg- van-e. De csak sóhajtott, hátha nem jó ez a kérdés. — Édesapám még nem jött haza — mondta akkor magától a kislány —, biztosan valahol fogságban lehet. Még nagyon sokan odavannak. — Sokan, ugye... — mondta erre, mert nem tudott rá semmit sem mondani. — A jóisten majd csak ha- zavezérli. Nézte az arcát, de nem látta rajta, hogy ez csak a jó tanuló felelete-e, vagy konok, valóságos, gyermeki remény, vagy egyik se, vagy mind a kettő? — Hogy hívnak téged? — Engem Arankának. Megdöbbent, megállt. Nem olyan nagyon gyakori név ez. — Nem tréfálsz? A kislány csak bámult. Miért tréfálna? — Mert én is Aranka vagyok. S önkéntelenül lehajolt, megcsókolta; és most mégis simogatta a selymes copfjait. — Igazán? — nevetett a kislány. — Nahát! De bizony isten ? — Bizony isten... Na, látod, te sem akarod elhinni. — De mondta a kicsi Aranka. — Én elhiszem. S felkapaszkodott hozzá, és ő is megcsókolta az arcát. Ezután még nagyobb egyetértésben mentek tovább. ök, a két Aranka. Már majdnem elérték a falu szélét, amikor egyszer csak látják, hogy jön elébük a kopasz kisfiú egy katonával. — Ott jönnek! — ragadta meg a kezét a kicsi Aranka. — Igen, már én is látom, Aranka. — Talán nem ő az? — Nem, ez nem ő. — Hanem? Csak egy katona? — Csak. Csak egy katona. A kislány elhallgatott. Tele voltak balsejtelemmel. Szorosabban fogták egymás kezét. Mindig lassabban és lassabban lépegetve értek oda a katonához. Az megállt, tisztelgett. — Jó nanot! Maga keresi Kis Andrást? Csak bólogatni tudott rá, s vert a szíve. — Kint van járőrben. — Kint van, igen? — Kint. A kopasz kisfiú is bólintott, ő is tudta, hogy kint. — És mikor jön meg? — Ide a faluba? — Hát ha a faluban vannak ... — Este. De lehet, hogy csak sötéttel. — De hiszen akkor nincsen semmi baja...?! — Baja nincs. Mi baja lenne? (Folytatjuk.) gurája) nevezték el. Ezek az autóbuszok azon a vonalon járnak, amelyek a város északkeleti új lakótelepét kötik össze a délivel. Különösen jó szolgálatot tesznek a csúcsforgalom idején (reggel és este), amikor a gyerekeket az óvodákba, bölcsődékbe (ill. vissza) kell vinni. Napközben pedig az utazási irodák megrendeléseit is teljesítik egy-egy városnéző séta erejéig. Az autóbuszokban a kis utasok szórakoztatására népszerű gyermekdalok szólnak egész nap. . A gyermekév jegyében jött létre az ifjú zenebarátok klubja is. Az úttörők a „Melódia” nevet adták klubjuknak, amelyet a csebokszári úttörőház és a Csuvas ASZSZK Zeneszerző Szövetsége közösen hívott életre. A klub munkáját segíti még a Csuvas Zenei Színház, a filharmónia és a köztársasági kórusszövetség is. A klubtanács célja, hogy a mai gyerekeket, a jövő felnőttjeit megtanítsák a szép érzékelésére, befogadására. Azt szeretnék. ha minél több iskolás részt venne a klub munkájában. A gyermekek megismerhetik itt nemcsak a csuvas nén zenekultúráját, hanem más népekét is. A programban szerepel nem egy ta. lálkozó: zeneszerzőkkel és és előadókkal, amatőr és professzionista kórusokkal, zenekarokkal. A klub első vendégei között volt az a tízéves kislány, aki már nem egy dalt szerzett. Ira Pecsnyikova bemutatta az úttörőknek ..Kakukk” című dalát, melyet. A. Fet versére szerzett. Ezenkívül 30 szerzeménye van még. Ira ismert költők, illetve saját verseit zenésfti meg. Dalai a gyermekvilág hű tol- mácsolói: a természetről, az iskolai életről, a boldog gyermekkorról vallanak. Ira harmadik osztályos tanuló volt, a zenei sko'ában pedig már a nervedik osztályt fejezte be. Tanárai értékelték kiváló adottságait és egy évvel korábban vették fel a zeneiskolába. Az. iskolában is megállja helyét, jeles tanuló. A Szovjetszkaja Csuvaisából fordította: Belkovné Gulyás Rozália
