Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-26 / 225. szám
IRÁNY AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ! Rffjü ezermesterek Kampánykér Korántsem valótlan az a megállapítás, hogy napja- \ ink, heteink> hónapjaink állandó lüktetésben, hullámzásban telnek. Így van ez az iskolában, a munkapadok mellett, de a mozgalmi életben is. No, nem a majd minden-1 napos érzelem- és hangulatváltozásokról van szó, a hullámvölgyekről, illetve csúcsokról felállítható tétel sokkal inkább a köznapi feladatokkal kapcsolatos. Általános jelenség: szeretjük kampányszerűen végez- [ ni dolgainkat! ] A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: a kampány < — társadalmi politikai célt szolgáló, gyorsított ütemű alkalmi tömegmunka. Az idézett meghatározás nagyon is jól ráillik sok embernek mindenekelőtt az ifjúsági mozgalomban végzett munkájára. Mindaddig, amíg ezt a sürgető feladatok megoldása teszi szükségessé, nem is lenne baj. Gondoljunk csak azonban egy-egy nagyobb jelentőségű rendezvény megszervezésére, akár a küldött- { gyűlésekre, ifjúsági parlamentekre való előkészületre, akár ' valamilyen alkalomszerű feladatvállalás teljesítésére! Az] ilyen esetek többségében ugyanis az utolsó pillanatokban < kerül sor az érdemi munkára. Egyszer csak megkezdődik \ a lótás-futás, az érintettek éjt nappallá téve dolgoznak \ tervezeteken, beszámolókon, mások a választásokhoz készítik elő társaikat, vagy éles hangúnak szánt felszólalá- ; saik szövegét fogalmazzák. Elkövetkezik a rendezvény ‘ napja, majd hosszú időn át, legalábbis az újabb feladatok sürgőssé válásáig holt idény, uborkaszezon áll be. Ebben \ az időszakban legfeljebb a legszükségesebb tennivalókat \ látják el. Korábbi tapasztalatok alapján: hasonló a hely. zet a társadalmi és az őszi betakarítási munkák megszervezésével. Nemegyszer panaszkodtak már a fiatalok, \ hogy alig pár nappal a munkavégzés előtt jut tudomá- ] sukra az időpont. Ez pedig gondot okoz az arra a hétre ] szóló programok megtervezésénél, s oka lehet annak< hogy a vártnál kevesebben vesznek részt a közös tévé- ! kenységben. Pedig körültekintőbb szervezéssel, gyorsabb,' pontosabb tájékoztatással könnyen áthidalható lenne az ! így keletkezett szakadék ... Kampányszerűen végzett dolgaink sorából „természetesen” nem maradhat ki a tizen-huszonévesek legfon- ; tosabb feladata, a tanulás sem. Már a középiskolában megkezdődik a másnapi lecke rögzítésének húzása-ha- lasztása> sokkal veszélyesebb azonban a kampánytanulás a felsőfokú tanintézetekben, ahol a diákok — többségükben — elegendőnek tartják, ha majd közvetlenül a vizsgák előtt foglalkoznak behatóbban a tananyaggal. Túl < azon. hogy ennek az egészségre is káros a hatása, a tanulmányok szempontjából is nagy a hátránya. A vizsga ! után néhány héttel a tanultaknak már csak háromne- ] gyede, pár hónát) múlva csupán a fele marad meg az emlékezetben, félév elteltével pedig szinte teljesen feledésbe merül. Ezzel végül is eljutottunk a kampány szó pejoratív értelméhez — dolgainkkal kapcsolatban. Ahhoz> hogy ez az értelmezés megváltozzék, meg kell próbálnunk na- j gyobb rendszerességre, pontosságra, folyamatosságra szoktatni magunkat. Szalay Zoltán Mégyénk vállalkozó kedvű fiataljainak ezermester-vetélkedőjét szeptember 22-én, szombaton tartották meg Gyöngyösön, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat ipari főüzemében. Úttörők. szakmunkástanulók és szakmunkások — az elsajátított és a tanult szakma kivételével — tizenkét mesterség közül választhatták ki azt a négyet, amelyből elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. A KISZ megyei bizottsága, valamint az SZMT által szervezett versenyen több mint 60 fiatal iparkodott a helyezésekért; a győztesek részt vesznek majd az ezermesterek országos döntőjében. A szervezők — 'a szakmai értékelő bizottság segítségével — növelték a fiatalok önbizalmát, népszerűsítették a „csináld magad” mozgalmat. Ugyanekkor a pályaválasztás előtt álló ifjak ízelítőt adtak szakmai, műszaki ismereteikből, amiFelkészülés az új mozgalmi évre A KISZ Heves megyei Bizottsága propagandistakonferenciát rendezett kedden az egri Hámán Kató megyei Űttörőház tanácstermében. Az ülésre hivatalos volt szű- kebb hazánk KlSZ-bizottsá- gaiban és politikai vitaköreiben tevékenykedő mintegy 120 propagandista. A megnyitóban Szántó Márton, a megyei KlSZ-bizottság titkára a kővetkező mozgalmi év legfontosabb feladatairól tájékoztatta a jelenlevőket. Kiemelte, hogy az ifjúsági szervezet politikai nevelőmunká- jának legjelentősebb területe jelenleg a gazdasági építőmunkában való helytállás, ehhez pedig a KISZ-tagok műveltségének rendszeres emelése, a vallásosság, a nacionalizmus és a kispolgáii- ság elleni harc szükséges. A megnyitót követően előadások hangzottak el. Először Hegyi János a megyei KISZ-bizottság képzési felelőse beszélt a politikai oktatás feladatairól majd Nyúl Emil, az MSZMP KB gazdaságpolitikai alosztályának vezetője elemezte hazánk gazdasági helyzetét. Végezetül dr. Nógrádi György, a Kossuth Lajos Katonai Műszaki Főiskola tanára tartott külpolitikai tájékoztatót. A kis biológusok két a felnőttektől „lestek el”, és a vetélkedőn újfent gyakorolhattak. A rajt előtti percékét az ilyenkor szokásos versenyláz jellemezte. Megyénk három városából, valamint a járásokból összesereglett fiatalok összedugták a fejüket: melyik foglalkozási ágban induljanak. Néhányuk elbátor- talanodott a nem éppen „férfias” szakmák közt tallózva. Veréb István, a Finomsze- relvénygyár hevesi gyáregységének szakmunkása például a ruházat-karbantartás mellett döntött: — Megpróbálom a gombvarrást. Segítesz? — fordult ismerőséhez. — Hát persze! — válaszolt egy kislány. — Majd elharapom a cérna végét...! A nyolcadikos Felvidéki Mónikát édesapja is elkísérte a versenyre. — Érdekel a folttisztítás, a szabás-varrás — mondta szűkszavúan az édesapját fürkészve. A papa segített. — A feleségem kereskedő a lőrinci élelmiszerboltban. A lányom jól kiismeri magát a mosószerek, a vegytisztítok között. Fürgék az ujjai, kapott oklevelet is az iskolában... A házigazdák dicséretére legyen mondva: megteremtették a zavartalan versengés feltételeit. A résztvevők újdonat új kézi szerszámok között válogathattak, bőségesen volt anyag a munkához, jól felszerelt tanműhelyekben dolgozhattak. A négy versenyszámban egyénileg összesen 200 pontot szerezhettek a versenyzők. A legtöbben villanyszerelésből teljesítették sikerrel a követelményeket. Az értékelő bizottság kategóriánként határozta meg a szintidőket, de a pontok számát végül is a jó minőségű, balesetmentes munka döntötte el. Mlinkó László, a KISZ Heves megyei Bizottságának titkára, Bóta Mária munkatárs, Blahó Sándor, azSZMT képviselője és Földházi Jenő, a vendéglátó HÁÉV NYELVÖLTÖ KISZ-bizóttságának titkára — a pa trónusok — együtt drukkoltak az eredményekért a fiatalokkal. Amikor a híradástechnikai tanműhelyből a Boney M. vérforraló dallamai törtek elő, csendhá- borításra gyanakodtak ... Csakhamar fény derült a történtekre. Gonda Béláról a Mezőgép Vállalat versenyzőjéről kiderült: rekordidő — húsz perc — alatt javította meg a rádiót. Csupán azt kifogásolta a zsűri, hogy a versenyző szerszámok használata nélkül, puszta kézzel kereste és találta meg a hibát ... A versenybíróknak is feltűnt Pál Attila, a gyöngyösi 1-es számú általános iskola nyolcadikos diákja, aki úgy tüsténkedett a tapétával, mintha mesterségét gyakorolná: — A ragasztónak olyannak kell lennie, mint a gríznek... — avatott titkaiba. — Honnan tudod? — Otthon a szüleimmel két szobát tapétáztunk a versenyt megelőző napokban. Megtanultam, hogy ügyelni kell az illesztésekre, a fal szögleteinek ragasztására is. Hát nem csoda, hogy az úttörő kategóriában Pál Attila vitte el a pálmát. Eredmények, úttörők: 1. Pál Attila, Gyöngyös, 1-es számú Általános Iskola, 2. Baköndi Balázs, Gyöngyös, 1-es számú Általános Iskola, 3. Szita Gábor, Hatvan, 2-es számú Általános Iskola. Szakmunkástanulók: 1. Bognár György, Gyöngyös, 214-es Szakmunkásképző Intézet, 2. Veres Tamás, Eger, 212-es számú Szakmunkás- képző Intézet, 3. Maka János, Gyöngyös, 214-es Szakmunkásképző. Ifjúmunkások: 1. Máté István, Füzesabony, Mátra- vidéki Fémművek, 2. Gonda Béla, Gyöngyös, Mezőgép Vállalat, 3. Fehér Sándor, Eger, Ingatlankezelő, Közvetítő- és Lakásberuházó Vállalat / A megyei KISZ-bizottság értékes barkácsfelszerelé- sekkel jutalmazta meg a helyezést elérő ifjú ezermestereket. Mika István Nagymama és unokája w J műsorok: I 11110 Van, aki a szabad idejét nap mint nap egy füstös kis dlsco-klubban tengeti, van, aki elkövetkezendő pályája érdekében tölti hasznosan. A trópusok növényvilágának mintegy félszáz képviselője, a tengerekés óceánok állatvilágának apró élőlényei, a lazacok családjába tartozó díszhalak sokasága a takaros rendben tartott akváriumokban. Ez tárul az ember szeme elé a Baráz-gyerekek: Csaba és Bea hatvani lakásában. Évek óta foglalkoznak •z egzotikus növények termesztésével, illetve díszhalak tenyésztésével, szaporításával. (Fotó: Szabó Sándor) Mennyire , várta ezt a napot, hogy számlálta az órákat, és most teljesült a kívánsága : végre-valahára megérkezett Prágából kedvenc unokája, a csodaszép Milenka. Karcsú, magas, a szeme folyton nevet — szinte megfiatalodott az ör^g ház, amikor a kislány belépett a bőröndjével. Vannak öregek, akiik örökké elégedetlenek a fiatalokkal: hogy a maiak nem úgy viselkednek, ahogy illik. Jana nagyanyó azonban nem ilyen, őt nem sokkolja se unokája kifakult szűk farmerja, se a pulóvere, amelyen akkora a kivágás, hogy úgy tűnik, mindjárt kettéfeslik. Mit lehet termi, na ez a divat. .. Az a fő, hogy taktikusak legyünk a fiatalokkal. Jana anyót pedig egy kényes beszélgetés várja Milenkával. Olyan kényes, hogy a lélegzete is elfullad. Jaj, csak meg ne sértse. Nem, biztosan nem fog megsértődni, megérti, hogy mindez őérte van, az ö boldogságáért. Este nagy lélegzetet véve Jana nagyanyó megkérdezte a kislányt: — Milenka, ugye már elmúltál tizenhat éves? — Igen, nagyi, már öregszem — mosolyodott el Milenka. — Attól még messze vagy, de itt az ideje, hogy az életedre gondolj. Én a te korodban már gyűrűt húztam nagyavád ujjára. — Miket beszélsz, nagyi, még a sulit se fejeztem be. Tudod, mennyi leckét adnak KOSSUTH 8.27 Tudomány és gyakorlat. 8.56 Beszélni nehéz. 9.08 Beethoven: C-dúr hármasverseny. 9.47 Tarka mese, kis mese. 10.05 Csiribiri. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Orosz kamarazene. 11.30 Gyulai Gaál János: János vitéz — szvit. 12.35 Házunk tája. 12.50 Operaslágerek. 13.20 Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.00 Zenekari muzsika. 15.10 Operettkettősök. 15.28 MR 10-14. 16.08 Kritikusok fóruma. 16.18 Kóruspódium. 16.31 Arthur Grumiaux és Cläre Haskil Mozart-felvételeiből. 17.07 Fogyasztók fóruma. 17.32 Rossini: Teli Vilmos. 17.43 Jascha Heifetz 1917— 1955 között készült lemez- felvételei. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.30 Operettdalok. 19.45 Gondolat. 20.30 Közvetítés az Auszti'a— Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 21.20 Szimfonikus zene. 22.30 Szabolcsi Bence tanít... 23.31 Goldmark operáiból. PETŐFI 8.20 Pár dzserib, de az enyém ___ 8.33 Idősebbek h ullámhosszán. 9.28 Bágya András szerzeményeiből. 10.00 Zenedélelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Énekszóval, muzsikával. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Helyzetek. 13.30 Színes szőttes. 14.00 Kettőtől négyig . .. 16.00 Mindenki iskolája. 16.35 Egészségünkért! 16.40 Népi zene. 17.30 Ötödik segesség 18.33 Ze- Ötödik sebesség. 18.33 Zenés portré Dévai Nagy Kamilláról. 19.19 Az ördög elvitta a fináncot. 19.25 Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgómérkőzés I. félideje. 20.20 A Neoton família felvételeiből. 20.45 Földön, vízen, levegőben ... 21.37 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.36 Dzsesszfelvéte- leinkből. 23.15 Nóták. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás — 17.05 Gyári belépő, A bélapátfalvi cementgyárban. Szerkeszti: Zakar János — Már termel az új gyártósor néhány egysége a Kö- zép-Európában is korszerűnek számító cementgyárban. — Csembalómuzsika — 17.30 Tíz perc mezőgazdaság — Határszemlék a hevesi nagyüzemi szőlőtáblákon... fel? Táncolni menni sincs időm, nemhogy vőlegényre gondolni. — Ne haragudj, kisuno- kám, de az én koromban az ember körültekintőbb, mint a tiédben... Egyelőre persze csak tanuld a kémiádat-fizi- kádat, de az idő az repül. En mindenesetre elkészítettem a stafirungodat. Nézz csak ide! Jana nagyanyó büszke mozdulattal nyitotta fel egy súlyos kovácsolt pántos láda fedelét. — Nézd Milenka, ez mind a tied! Lepedők, párnacihák, dunyhahuzatok, törülköző egy tucat, gyapjútakaró... Anyád ilyet száz év alatt se csinálna neked — Jana nagyanyó nem tudott megállni egy epés megjegyzést a menyére. — flíosf már bátran férjhez mehetsz. Befejezed az iskolát, találsz egy derék legényt és — isten hírivei!... Mindenetek lesz böviben. Nézd, Milenka, ez mind a tied. Csak ne pironkodj, nagylány vagy már. Akartál valamit mondani? — Igen, nagyi. — Mondd csak, mondd, ne szégyelld. — Nagyi. .. nem tetted el véletlenül a számlákat? — Dehogynem, én mindent megőrzők. — Akkor jó! Hiszen szükségem lehet rájuk a váláskor, ha azt kell bizonyítani, hogy ezeket a holmikat a házasságom előtt szereztem. Vlasta Smrzová ' (Zahemszky László fordítása) 1979. szeptember zo. szerda TEJ 10.00 Tévétorna 10.05 Iskolatévé. 10.20 Delta. 10.40 Éjszakák és nappalok (Lengyel filmsorozat). 11.35 Dzsessz Milánóból. 14.35 Iskolatévé. 14.50 Sára Sándor: Cigányok — Schiffer Pál: Mit csinálnak a cigánygyerekek? 16.30 Vasasok (Csehszlovák film.) 17.15 Hakaszföldön 17.45 Madarasi halmok. 18.20 Az Országházból jelentjük. 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv- híradó. 20.00 A tenger titkai. 20.50 Ausztria—Magyarország labdarúgómérkőzés. 22.40 Tv-híradó 3. 2. Mí;SOR 18.55 Unser bildschirm — Nas ekran. A mi képernyőnk. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Van képünk hozzá! 20.40 A moszkvai metró 21.00 Tv-híradó 2 21.20 .„Santiago felétt esik az eső” (Francia—bolgár film). t