Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

T akarékos törli Bár évek óta tanulgatjuk, országos méretekben előírt kötelező tantárggyá csupán az utóbbi időben lépett elő a takarékosság. Persze, hogy megtanuljuk! Csak sokkal gyorsabban belelendülnénk — na meg a tandíj is keve­sebb lenne —, ha mindenki egy kicsit jobban hinne a takarékos gazdálkodás szük­ségességében. Tankönyvek. I Ig?n a taa­__________;______| könyvek « nvtH .SÍOJtí például. Amelyek minden évben újak, még akkor is, ha már 10., vagy 15. kiadás­ban jelennek meg. ~ Pedig köztudott, hogy milyen szű­kösen vagyunk ellátva pa­pírral, hogy milyen kevés a nyomdai kapacitás, satöbbi, satöbbi... Mindezek ellené­re a tankönyvek zöme csu­pán egyetlen évet szolgál. Ma már családon belül sem divat örökölni a tavalyi tan­könyveket, miként nem fér össze a módival az sem, hogy eladják és megvegyék a használt könyveket. Való­ban ilyen gazdagok lennénk? Csak pazarlunk. Mert mi másnak titulál­hatnám ama magatartást, amely megfeledkezve sok ezer tonna papírról, annak árá­ról, a beléje fektetett mun­káról, a szellemi energiá. ról, nem ösztönöz arra, hogy tovább szolgáljanak a tan­könyvek. Csak Eger és a környéke 40 általános isko­lájában 35 tonna tankönyv érkezett az elmúlt napok­ban. Érdemes lenne nyomon kísérni: mi lesz a sorsuk a tanév befejezése után. Az előrejelzés szerint 40 általános iskolai könyv a következő tanévben is hasz­nálható lesz, mégis kétséges hogyan és kiknek a közre­működésével cserélnek gaz­dát ezek a tankönyvek. Zö­mének rejtekhelyül marad a padlás, esetleg a limlom­szekrény. Avagy a MÉH. Persze ez utóbbi nem olyan egyszerű ... Újságpapír. 1 5S&“ kintse hitelesnek e történe­tet. Kora tavasszal papírt gyűjtöttek az iskolások. A fiam is nekibuzdult, s bará­taival szövetkezve a lakás folyosóján rendezték be a raktárt, oda hordták, ott kö- - tözgették a begyűjtött újsá­gokat, amelyért az iskolától dicséretet, a MÉH-től némi készpénzt vártak. Igen ám, de előbb el kellene szállíta­ni a papírt. Két apuka ígérte: kocsival jön, a gye­rekek felpakolják a rako­mányt, félóra alatt lebonyo­lítják az akciót. Teltek a napok, a hetek, egyszer az egyik gépkocsi mondott csü­törtököt, máskor az apuka nem ért rá, harmadszor pe­dig talán esett az eső. A pa­pír maradt, rakosgattuk hó­napokon át. 'Miközben több híradást is .olvastam arról, hogy milyen nagy érték az ócska papír, amelynek felhasználása jól kifizetődik. Ausztriában pél­dául. Ahol ..a lakosság sok­éves nevelő munka hatására tanulta meg. hogy az ócska papír nem értéktelen vala­mi”. Nálunk is érték persze, csak éppen nem olyan köny- nyű továbbadni rajta. Jú­nius elejéig kerülgettük a szóban forgó papírhalmazt, közben többször is érdeklőd­tem a MÉH-nél. mire a te­lefon másik végén egy ked­ves hang precízen elmagya­rázta, hogyan lehet megkö­zelíteni autóbusszal a város­végi lerakatot, de nem mu­lasztva el felhívni a figyel­met arra: hogyan kell az előírásoknak megfelelően szabályosan, rendbe rakva összekötözni a kiolvasott la­pokat. Ettől kicsit megijedtem. S mert naponta kaptam a fris­sen nyomott újságokat, egy_ re csak terebélyesedtek a kötetek, így nem várhat­ClAwmm tam meg amíg a rohamosan fogyó nyersanyag szélesebb körű felvásárlásra ösztönzi a MÉH-vállalatot, az egész rakományt odaajándékoztam egy szegény embernek. Aki félóra múltával kézi kocsival jött és rövid úton megsza­badított az ócska (de érté­kes!) papíroktól. Hálásan meg is köszöntem segítségét, azóta is üdvözlöm őt, ha meglátom, mert ki tudja mi­kor szorul ismét nyersanyag­pótlásra a hazai papírgyár­tás. A gyerekkel pedig, mint szigorú atyai rendelkezést, közöltem: folyosónk a to­vábbiakban nem lesz a MÉH Széchenyi utcai lera- kata. Energia. Autó. Autós nem­zet lettünk. Igaz, nincs még mindenkinek állami, vállalati, avagy sa­ját gépkocsija, de azért elég sokan vannak e hazában, akik bizony megsértődnének, sőt személyük, múltjuk, be­osztásuk elleni támadásnak, tekintenék, hg mondjuk gyorsvonattal kellene utaz- niok a fővárosba. Az álla­mi, a vállalati, az intézmé­nyi, avagy a saját használa­tú gépkocsi helyett. Amely nehezen beszerezhető ener­giát fogyaszt, nem beszélve arról, hogy tízszeresen, sőt tizenötszörösen drágább mint a vasúti közlekedés. Nem akarok a MÁV-nak reklámot csinálni, de Eger­ből például két óra alatt el lehet jutni Budapestre a közvetlen gyorsvonattal. Mi­közben kényelmesen olvas­hatók a lapok, folyóiratok, amelyek többek között azt is hírül adják, hogy Svédor­szágban például rohamosan megnőtt a vasúti személyfor­galom, s manapság csak kevesen utaznak gépkocsi­val. Igaz is: gazdag ország! Tétlenség. Hadd essék szó a kultú­1379. szeptember 9., vasárnap ráról is. Pontosabban a köz- művelődésről, amelynek in­tézményeiben ugyancsak be­szédtéma az ésszerű gazdál­kodás, a takarékos szemlé­let. Noha a gazdasági haszon nem tekinthető a siker biz­tos mértékének, közművelő­dési berkekben is egyre töb­bet foglalkoznak a kulturá­lis rendezvényekre fordított anyagi eszközök hatékonysá- 1 gával. Ezek után következzék maga a történet: Fél évtizeddel ezelőtt a megyeszékhely egyre növek­vő kulturális igényeit szol­gálandó létrehozták Egerben a Műsorrendező Irodát, amely rövid idő alatt be­épült a város közművelődé­sének vérkeringésébe. Ne­véhez méltóan az egész évet átfogó műsorokat — előadó- , és színházi esteket, hangver- j senyeket — és érdekes orszá­gos érdeklődést keltő tárla- j tokát rendezett az iroda, amely a nyári hónapokban az Agria-napok szervezésé­ben, koordinálásában jeles­kedett. Áz idén azonban egy entröl jött levél lehűtötte a népművelők lelkesedését és .■saknem leállította az iroda munkáját. A szerteágazó közművelődési feladatokból csak az Agria-rendezvények maradtak hatáskörében, nyár előtt és nyár után vagyis az év kilenc-tíz hó­napjában tulajdonképpen tétlenségre ítéltetett a Mű­sorrendező Iroda. Nem nehéz kiszámítani, hogy milyen sokba kerül a lényegében csak két-három hónapot munkálkodó intéz­mény. Mennyivel haszno­sabb lenne, ha egész évben dolgozva szolgálhatná mű­velődéspolitikai céljaink megvalósítását. Lehet több? Nyáron tör­tént, a me­gye egyik vezető testületé a villamosén ergia-ellátásról tanácskozott. A tényekre alapozott beszámolót hasznos vita követte: energiagazdál­kodás, szolgáltatás, színvo­nal, ezek a szavak többször is elhangzottak, s természe­tesen a takarékosság is. Mi­közben 17, egyenként 250 wattos égő világította a ter­met ... A testület következő ülé­sén már csak minden má­sodik lámpa világított ugyan, ám a vita az ugyanolyan hasznos és előremutató volt, mint a korábbi, a „nagyfé­nyű” tanácskozáson. Nem tudom, hogy kilo­wattban, vagy forintban ki­fejezve mennyi megtakarí­tást hozott a csökkentett vi­lágítás, gondolom, nem olyan sokat. De nem is ez a fontos, inkább a példa. A jó példa. Amely előbb-utóbb követőkre talál. Gyakran előfordul, hogy egyszerűen nem hagy­ják takarékoskodni az em­bert. Takarékoskodni a saját pénzéből. Hiába határozza el a háziasszony például, hogy figyelemmel a pénztárcájá­ra, no meg a felemelt hús­árakra, csak 40 deka sertés­combot vásárol, mégis 50, vagy 60 deka lesz belőle. Egy kiló karajt kérünk, s mikorra lemérik már száz forint az ára. Igaz, hogy miután a hentes mérlegre dobja a sütnivalót, barátsá­gosan megjegyzi: valamivel hosszabb lett. Vagy így kér­dez: lehet néhány dekával több? A vásárló pedig leg­többször beleegyezően rábó­lint. Mert nem kíván: ma­gyarázkodni. Nemcsak a hentesnél hang­zik el gyakorta a kérdés, a Csemegében, a gyümölcs­üzletben, mindenütt, ahol ennivalót vásárolunk. Nem lehet több, tisztelt kereskedelem. Nem kérünk többet, kedves eladó. Le­gyen húsz deka a parizer, 25 a sajt, egy kiló a szőlő, fél a zöldpaprika, és 40 deka a rövidkaraj, ha ennyit ké- ' ■"•****“ 9 Százmillió a jövőért Látogatóban egy új egri iskolában A felsőévesek különösképp megcsodálták az egri Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola új, szemet gyönyörködtető épületét. Ez nem véletlen, ők ugyanis élénken emlékeznek a múlt­ra, amely mindennek nevez­hető, csak gondtalannak nem. Körsétánk alkalmával erre utal Kurczina István igazga­tó is, akinek kollégáival kar­öltve — a korábbi esztendők során — számos nehézséggel kellett megbirkóznia. Tanulóink közül sokan igé­nyeltek volna kollégiumi el­helyezést, de hát nem volt diákszállónk, ahol második othonra leltek volna. Épp ezért alig vártuk, hogy ide költözhesünk, ahol egy-ket­tőre elfeledjük majd a haj­dani bajokat. KÉNYELEM, FELSŐ FOKON KÉNYSZERŰ ALBÉRLETBEN rünk, ha éppen ilyen meny- nyiséget akarunk vásárolni. Mert ennyi pénzünk van rá, nem több. Mert széles körben elhatá­roztatott a takarékosság, s igyekszünk komolyan venni azt. Márkusz László — Albérletben szorong­tunk. Tíz tantermet — dél­utánonkénti használatra a Szilágyi, hármat-hármat a Dobó és a Gárdonyi Géza Gimnáziumtól kaptunk. Diákjaink zöme — mintegy nyolcvanöt százaléka — be­járó volt, ők kerültek a leg­hátrányosabb helyzetbe, hi­szen a legtöbbször csak ké­ső este jutottak haza, még­hozzá holtfáradtan. Hiá­nyoztak a szertárak, ezért nem vásárolhattunk elég szemléltető eszközt, hiszen a gazdag anyagot sehová sem helyezhettük el. Kényszerű­ségből jónéhány nagyszerű lehetőségről ; mondtunk le. Ábránd .maradt: a kabinet rendszerű oktatás, holott ezt már a legtöbb intézményben megvalósították. Keserű szájízzel hallgattuk azt is, ha valaki arról beszélt, hogy milyen lényeges sike­reket érnek el másutt a nyelvi laboratóriumokban. Először a tornaterembe lé­pünk be. Olyan tágas, hogy egyszerre két órát is tart­hatnak itt: a hatszáz négy­zetméternyi területen nem zavarják egymást a gyere­kek. Érdemes megnézni a padlózatot, mert nem ha­gyományos módon, nem PVC-ből, hanem gumialap­anyagból — egy osztrák cég gyártmánya — készült, s minden bizonnyal kiváltja a sportolók elismerését. Jjj- donság — valószínűleg egyenletesebb hőmérsékle­tet biztosít majd — a meny- nyezetfűtés. Tetszést arattak az öltözők és a mosdók is, olyannyira, hogy a fiatalok — legalábbis egyelőre — amiatt sem morgolódnak, hogy nincs meleg víz, ugyan­is a TIGÁZ nem fektette még le az épülethez kapcso­lódó középnyomású gázveze­téket. Reméljük gyorsan pó­tolják ezt a mulasztást, mert a konyha sem működhet ad­dig. Ennél pedig érdemes elidőzni; ragyog a tisztaság­tól, s a felszerelés kielégíti a legszigorúbb higiéniai kö­vetelményeket is. Hozzá csatlakozik az az ebédlő, amit nagyteremnek is használnak majd. ötletes 4. El is vitte ki egészen a szárazig. Aztán volt egy ta­posott kapaszkodó, fel a gátra, vagy nem is gát volt, hiszen nem volt túlsó olda­la, csak rögtön a földek. Ez még mind csak így ad omlott; szorította magához a szaty­rot, és szépen, óvatosan, amilyen könnyedén csak tu­dott, hogy ne küszködjön, lé­pegetett előre meg fel. Ha­nem aztán, ahogy felkapasz­kodott, négyfelé is lehetett indulni; jobbra vagy balra, s neki a földeknek is vitt két jó taposott út, mint az olló két szára. Hát itt aztán már megtor­pant; de valaki itt is me­gint rögtön megérintette a karját, és mintha csak min­dent tudott volna róla, meg­mondta, hogy merre menjen, egyenesen a kukoricák közt, amíg majd ki nem ér egy széles dűlőre, s aztán azon balra kell fordulni, és ak­kor az beviszi Füredre. Csak lassan menjen, poroszkáljon, mert, bizony, ez elég jó kis út. Ilyen állapotban. Ilyen állapotban, ugye — járt a fejében aztán. Mert még azt sem tudta, hogy ki mondta ezt neki, hogy ilyen állapotban; még csak azt se, hogy férfi-e vagy no, s hogy honnan vehette, hogy ő merre és kit keres? Hát csak ment. Ám azt azért észrevette, hogy szép, megkapált kukoricatáblák közt visz az útja. Szépen megkapálták itt a kukori­cát az asszonyok. Már öt esztendeje vagy hatodik is van talán, hogy csak min­dent a lányok, az asszo­nyok. .. És ment és sajnálta az asszonyokat, mert mindent, de mindent őnekik kell csi­nálni. De közben azért úgy ment, mendegélt, hogy se a lábát ne emelgesse nagyon feleslegesen, se a port ne rúgja fel. Le kellene venni ezt a nyavalyás fűzős cipőt, bele- fülled . az ember lába ebben a melegben; de hát mezítláb sem lehet olyan nagy öröm ezeken a csonttá szikkadt rögökön. Éppen elhagyott egy nagy tábla kukoricát, és tarlók közé ért, amikor egyszer csak meghallotta a cséplő­gép zúgását. Látni ugyan nem látta még, talán elta­karták a földek, fasorok, ta­nyák, de nem lehetett na­gyon messze, mert olyan tisztán, erősen, egyenletese^ ért el hozzá a zúgás. Itt a háború — gondolta —, ők meg csépelnek. Olyan nagyon azért nem csudálko zott, mert megértette, hogy hiszen csépelni csak keli, en­ni mindenképpen kell, akár­melyik is maradt meg ezen a tájon. És ha oda, éppen oda nem lőnek, ahol a csép- lés folyik, akkor miért is ne csépelnének, ki kell hasz­nálni ezt szép, napos időt, hiszen akármikor eső is jö­het. Aztán egyszer egy csapat gyerek került ki elébe. Fi­gyelte már, ahogy libasor­ban, egymás nyomába lépe­getve jönnek a mezsgyén. Ók is meglátták, megálltak a dűlő sarkán, megvárták, rá­köszöntek, és rögtön körül is zsibongták kíváncsian. De hát hiszen furcsa is le­het egy idegen asszony, egy idegen terhes asszony itt, ezen a , világvégi dűlőúton. Kaskákban, kendőkben csörömpöltek az üres edé­nyeik. — Tán ebédet vittetek a cséplőgéphez? — Ebédet, persze. Indultak, mentek tovább kiképzése a tervezést dicsé­ri, az építők érdeme viszont az igényes kivitelezés. Megéri szétnézni a tan­konyhában is. Egymással párhuzamosan sorakoznak i gáztűzhelyek és a mosogató­felszerelések. A falakat fe­hér csempe borítja, a rend patikára valló. Itt a leendő szakácsok sajátítják el maj­dani szakmájuk műhelytit­kait: egymással versengve ij bizonyíthatják: ki milyer ízletes ételt főz. Bekukkantunk több te­rembe is. Az óriás ablaksze­meken át háborítatlanul öm­lik a fény. A halványzöld bútorok harmonikusan il­leszkednek, simulnak as összképbe. — Egy “helyre kerülhetett a szakmunkás- és a szakkö­zépiskolai képzés. Ez a jc megoldás, hiszen az egységes irányítás azonos elveket és gyakorlatot szül. Ez persze még újdonság, de hamaro­san mindenki megszokja, £ élvezi előnyeit. — A termeket összeköti szokbákban egy-egy tárgy szemléltetőeszközei sorakoz­nak. így egyszerű az órák előkészítése, nem kell fe­leslegesen futkosni a külön­böző berendezések után. A megyei tanács nem fukarko­dott, s másfél millió forintoi adott ezek megvásárlására így aztán olyan esélyekkel állhatunk rajthoz, mint má­sutt tevékenykedő kollégáink Bízunk abban — sez egyál­talán nem túlzott óhaj —, hogy az eddiginél is rango­sabb eredményeket produ­kálhatunk. — Több mint kilencszáz fiú és lány, valamint négy­száz felnőtt jár ide. Ilyen nagy létszámú gárdával még nem dolgoztunk, mégsarr riadozunk, hiszen olyan in­tézményt kaptunk, amilyen­nel kevesen büszkélkedhet­nek az országban. NÉGYEN, EGY SZOBÁBAN Az iskolával egybeépüli háromszázhúsz személyei kollégiumot annak vezetője Horváth Sándor mutatja be. — Sok helyütt megfordul­tam, de ilyen ideálig körül­ményekkel még nem találkoztam. A négy tanuld bőségesen. elég. Ráadásul ezeket az iskola is hasznosít­hatja. A szobák négy ifjú számára biztosítanak kényel­mes pihenést. Ez jóval ked­vezőbb a hivatalos normák által előírt — ott hét, diák­ról van szó — szintnél. Az sem csalódik, aki a jól vég­zett munka ütán olvasná vá­gyik, hiszen a könyvtár tá­gas, s itt mindenki a neki leginkább tetsző művek kö­zül válogathat. S ha már itt tartunk, hadd mondjam el azt is, hogy két lift is van, azaz nem kötelező a lépcső­járás. Ide tartozik az is, hogy ezt az összkomfortot ebben a tanévben még nem a mi gyerekeink élvezik, ugyanis a Petőfi kollégiumot átalakítják, s ezért az ott élő ifjakat kellett1 idetele­píteni. Ez azonban csaik tíz hónapra szóló átmeneti meg­oldás, s jövőre már azok költözhetnek ide, akiknek építették ezt az otthonias légkört sugalló intézményt. Ma mindenki elégedett, s nem telik be a százhárom millióba kerülő létesítmény csodálatával. Nem kis pénz ez, mégis a legjobb célra ál­dozták: a felnövekvő nemze­ti ékek nevelésére-oktatásá ra. Olyan befektetésre, amely idővel busásan kamatozik. Pécsi István együtt. 'Folyt a fink.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom