Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-07 / 209. szám
.MeLmiBéwLMreLesemyeL6irel( Ülést tartott 1979. szeptember 7., péntek A Nap kél: 5.10, nyugszik: 18.14 órakor. A Hold kél: 18.59, nyugszik: 6.08 órakor. az egri városi tanács vb Szeretettel köszöntjük névnapjukon REGINA nevű kedves olvasóinkat! Jelentésére a „regere”, „kormányozni” értelmit latin ige utal. Jelentése: királynő. ❖ Száztizenöt évvel ezelőtt született Schaffer Károly, neves ideg-elmegyógyászt, egyetemi professzor, akadémikus, a magyar idegkórszövettani iskola megteremtője. Orvosi tanulmányait Budapesten végezte el és 1889- töl működött a budapesti elmekórtani klinikán. Később Frankfurtban dolgozott Weigert professzor mellett. 1895-ben a budapesti Erzsébet Kórház, a polikli- nika rendelöorvosa lett; 1901-től oktatott a budapesti egyetemen az ideg-, kór- és gyógy tan, valamint a központi idegrendszer ép és kóros szövettanának szakembereként. 1912-ben kinevezték az agyszövettani intézet vezetőjévé, majd néhány év múlva az agykutató intézet igazgatójává. Nemzetközi hírűek az idegsejtek morfológiájára, az agykéreg barázdálódására, a tehetség, alkat és agykéreg viszonyára, a veszettség kór- tanára, s a hipnózisra vonatkozó kutatásai. Az átörök- lődö ideg- és elmebetegségek morfológiai alapjainak magyarázatára tudományos elméletet állított fel, amelyet róla neveztek el. IDŐJÁRÁS: Időnként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen záporral. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hömér- j séklet: 20—25 fok között. A turistaházakban már a télre gondolnak Az égbolt opálos- üvegbúra. Bágyadtan tűz át rajta a nap. Megcsendesedtek a strandok, vízpartok. Az erdei kirándulóhelyek, forrásvízjárta nagy tisztások is néptelenek. A túristaházak sem olyan zajosak, mint a vakációs nyári napokban; ám, ha csendesebb is a vendégjárás, azért mégsem szünetel itt az élet. Amint erről telefonon tájékoztattak bennünket: gondosan készülnek a télre, a havas, mozgalmas napokra, hetekre, hónapokra. Mátraházán A Vörösmarty Túrista- házat éppen akkor csengettük telefonon, amikor Po- korny Aurélnét, a turistaház helyettes vezetőjét egy népes csoport érkezése, elszállásolása foglalt le. Teen_ dői végeztével kérdéseinkre így válaszolt: — Gyűjtjük a tüzelőt, hiszen hamarosan fűteni kell, itt a hegyen hamarább hidegszik az idő. Idén is szó volt arról, hogy olajkazánt kapunk. Régi téma már ez. Mint máskor, a terv most is csak terv maradt Nyári időszakban 104 a szálláshelyünk, ez ősszel és télen, tavasz elején 32-vel kevesebb. Olyan faházakról van • szó, ahol nem fűthetünk. Van .viszont hat ólján faházunk. ahol télen is meleget ontanak a radiátorok. Júliusban és augusztusban végig telt házunk volt. Telt házra számítunk a téli havas napokon is. BÄNKÜTON A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat bükki, bánkuti turistaházából a vezetőt, Várkonyi Miklóst kértük telefonhoz: mozi 1 EGRI VÖRÖS CSILLAGi (Telefon: 11-888) du. fél 4 órakor Lolka és Bolka a föld körül Színes, szinkronizált lengyel mesefilm du. fél 6 és este 8 órakor Dráma a tengerparton színes, francia—olasz film Este 10 órakor A majmok bolygója Tudományos, fantasztikus színes amerikai film EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-77.3) du. 4 és este 7 órakor A sah fia Kétrészes, színes, szinkronizált szovjet film EGRI KERT: Este 7 órakor Bobby Deerfield Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 és este 7 órakor Csillagok háborúja I—II. Este 10 órakor is Csillagok háborúja I—II. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Fekete farkasok üvöltése HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Buffalo Bili és az indiánok HATVANI KOSSUTH: Rocky HEVES: ,Tö utat, autóbusz: FÜZESABONY: Rosszemberek PETERVASÄRA: a sziklabarlang titka LŐRINCI: Zsaru — Huszonöt köbméter fát vásároltunk az erdészettől, ennek a behordása, felfűré- szelése folyik most — mondotta. — A belső szépítkezésből hátravan még a konyha kifestése, és új cserépkályhát raknak három szobában. A vízzel sincs semmi gondunk! Mindig van víz. Kicseréljük a - régi szivattyút mert a lapátja már annyira kikészült, hogy a motort kétszeres ideig járattuk, amíg a kellő víz- mennyiséget fel bírta nyom_ ni. Továbbra is érvényes még az egri Vízmű ígérete a segítségre: ha szükséges, akár naponta is felszállítanak hozzánk 10 köbméter vizet. Hetvenhat szálláshelyünk van, s az étteremben egyszerre nyolcva- nan ülhetnek le az asztalokhoz. Kevés a kétágyas szobánk, hat-nyolc-tíz ágy van egy-egy szobában. Az elmúlt télen is volt olyan s zom bat-vasár n a pu n k, hogy több mint 800 gépkocsi parkírozott a ház körül. Most általános iskolások kirándulócsoportjait várjuk. Aztán karácsonytól újra jönnek a sítanfolyamosok... Különben nagyon szép napsütéses idő van idefent. 14 fokot mutat a hőmérő. Barnul az erdő, hulldogálnak a levelek. Szóval, nálunk már- itt az ősz..! (Kyd) + ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőttbetegek ré-( szere Bajcsy-Zsilinszky utca 6. j szám alatt. (Telefon: 11-000). Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt.! (Telefon: 11-640). Mindkét ügye-? let este 19 órától reggel 7 órá- < ig tart. i GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol-1 nap regegl 7 óráig, a Széchenyi > u 1. szám alatti rendelőben. ( Rendelések közötti napi ügyelet) 13-től 14 óráig. (Telefon: 11-727).) HATVANBAN: 19 órától hol-' nap reggel 7 óráig a Kossuth ? tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben dél- után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-496). T. Tova Benő, a Húzd Amíg Csak Húzhatod (a továbbiakban HACSH) gumi- pertlinyújtó üzemegységének a vezetője, nem akármilyen, nem tucat ember. Hogy mi különbözteti meg a többiektől? Sok minden. Ö soha nem sietett el semmit; üzeme soha nem volt még a közepesek között sem. ígérni viszont világszínvonalon ígért. Gyára profiljához méltón húzott mindent, amit csak húzhatott. Ráment a gatyájuk a pertlire, de nem volt hajlandó terméket váltani. Húzta a prémiumfeladatok kitűzését, és ha valakinek ennek ellenére is sikerült, akkor húzta a premcsi kifizetését. Húzta a kiváló dolgozók felterjesztését éppen úgy. mint a fegyelmezetleHACSH Eredmények és tennivalók Hogyan gazdálkodunk a munkaerővel? Kalmár Péternek, az egri városi tanács általános elnökhelyettesének vezetésével csütörtökön ülést tartott a testület végrehajtó bizottsága. A résztvevők a szeptember 20-1 tanácsülést készítették elő: megvitatták és elfogadták azokat a napirendi témákat, amelyeket megtárgyalásra a városi tanács tagjai elé terjesztenek. A továbbiakban dr. Papp Kálmán, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője tett jelentést a végrehajtó bizottság tagjainak a megyeszékhelyen működő egészségügyi intézmények irányításának, munkájának tapasztalatairól. Ezután Kerek Kálmánná intézmény- vezető számolt be a jelenlevőknek az egyesített szociális intézmények közös tevékenységéről: külön foglalkozott az idős emberek egészségének védelmével, az egyedülálló öregek intézeti ellátásáról. Az egri -városi tanács végrehajtó bizottsága egyéb ügyek tárgyalásával fejezte be ülését. Megyénk üzemeinek, vállalatainak és szövetkezeteinek munkaerő-gazdálkodását érté. kelte tegnap Egerben, a megyei pártszékházban tartott ülésén, a megyei pártbizottság gazdaság- és szövetkezet- politikai bizottsága. A tanácskozáson az eredmények számbavétele mellett szó esett a legfontosabb feladatokról és tennivalókról is. A KISZ ÉS A MEGYEI TANÁCS EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRŐL — AZ IFJÜKOMMUNISTÁK TÖMEGSPORT-MOZGALMÁNAK EREDMÉNYEIRŐL Tanácskozott a KISZ Heves megyei Bizottsága Két fontos témát vitattak meg csütörtökön a KISZ Heves megyei Bizottságának tagjai. Köpf Lászlóné első titkár vezetésével először arról kaptak tájékoztatást a testület tagjai,' hogy miként valósultak meg azok az elképzelések, amelyeket a KISZ és a megyei tanács vezetői a közelmúltban egy közös szerződésben rögzítettek. Az eredményekről szóló első titkári jelentést a résztvevők megvitatták, majd elfogadták. Ezután Villangó Pál, a megyei KISZ-hizottság munkatársa tett jelentést a bizottság tagjainak az ifjúkommun.isták tömegsport-mozg almának eredményeiről, terveiről. Az Edzett ifjúságért tömegsport- mozgalomról szóló beszámolóban hangzott el egyebek között, hogy a további sikerek alapja a KISZ és egyéb más szervek, illetve szervezetek együttműködése lehet. A közös összhang megteremtése nemcsak a KISZ_en múlik: a tömegsport-mozgalom elterjesztésének, feltételeinek anyagi alapját járási és városi szinten kell koordinálni. A KISZ-alapszervezetek spont- felelősei megfelelő előkészítő és szervező munkát végeztek: számos új sportlétesítményt adtak át a fiatalok társadalmi munkája nyomán. A Ga- garin Hőerőműnél vízi- és tömegsporttelepet, Viszneken sporttermet, Recsken, Eger- szalókon, Egerbocson kispályát, a megyeszékhelyen szabadidő-parkot építettek, Lőrinciben négy kispályát létesítettek, Gyöngyösön, Hatvanban, Selypen és Egerben korcsolyapályát adtak át. Mint a tanácskozáson megállapították: a fiatalok sportolási kedve is megjött. Az Aranyjelvényesek az olimpiára elnevezésű mozgalomba benevezettek létszáma egy év alatt több mint ezerrel nőtt. Sajnos, meglehetősen kevés a sportoló lányok, fiatal nők száma, a versenyeken résztvevők is többnyire Kampányszerűen neveznek be a rendezvényekre. Éppen _ ezért újabb módszerekre, ötletekre van seükség ahhoz, hogy mind több fiatal vegyen részt a tömegsport-rendezvényeken. A KISZ Heves megyei Bizottságán,ak tagjai e két fő napirendi téma megvitatása után egyéb ügyeket tárgyalt. Útlezárás a Mátrában A Siroki Vasas sportegyesülete szeptember 9-én, vasárnap országos hegyi motorbajnokságot rendez, ezért lezárják a 24-es számú — Gyöngyös—Rámád—Eger — út gályái és parádsasvári elágazása közötti szakaszát. A KPM Közúti Igazgatáságának közlése szerint a következő terelő utak állnak az utazók rendelkezésére: a mátraiüred —abasári összekötő út, Aba- sártól a gyöngyös—verpelét —egri összekötő út, Verpe- léttől a verpelét—siroki öszszekötő út, Gyöngyös—Kápolna között a 3-as főút, Kápolnától a kápolna—verpeléti összekötő út, Verpelétitől a verpelét—siroki összekötő út, Síroktól pedig a gyöngyös— párád—egri út. Az útvonalat táblákkal jelölik. Szabálytalan előzés miatt: nek fenékbe billentését. Húzott ő mindent, csak éppen saját cége szekerét nem húzta. Aztán fent, a Trösztnél változás történt. Fiatal, gyorsan, mindent akaró fiatalember került T. Tova fölé, aki könyörgéssel, csendes biztatással kezdte, aztán dörgedelmes szózatokkal folytatta: vége a huzakodásnak, a határozatlanságnak, tessék nagyobb sebességre kapcsolni. Rükvercből, di- rektbe — szokta volt mondani. T. Tova megpróbálta imitálni, mintha igyekezne, de valójában egyáltalán nem volt ideges. Hadd ugráljon!! Majd belefárad. Most vált- í són arra a kis időre? Most) kapcsoljon direktre, amikori már csak tíz éve van a! nyugdíjig? Addig szép las_í san csak megleszünk vala-) hogy... S Hogy mit szólnak ott! fent? Nem kell nyugtalan- ? kodn.i, ott is a cég jelszavát j írták a homlokzatra: Húzd? Amíg Csak Húzhatod! Nőj meg aztán végső soron! ott ! vannak a pártfogók. Leg-j feljebb bedobják magukat! És T. Tovának lett igaza.! Ügy elszaladt az a tíz év, j mintha egy hét lett volna. Együtt öregedtek meg az! üzemegység profiljával, és j együtt kezdtek hozzá meg- j érdemelt pihenésükhöz. Érdemeik elismerésével! (papp) Súlyos baleset a 3-ason □ NEB-ÜLÉS. A mezőgaz dasági termelőszövetkezelc erdőgazdálkodásáról, a te. és tejtermékellátásról vala mint a népi ellenőrök ei múlt négy évi munkáján tárgyalt tegnap Egerben Járási-Városi Népi Ellenőr zési Bizottság. A bizottság ülésén és munkájában részt vett dr. Poden Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára és Maróti Sándor, Heves megye Tanácsának elnökhe- helyettese és dr. Mátyás Pál, a Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője is. O FELAJÁNLÁS. Csatié koztak a kongresszusi mur kaversenyhez a feldebrc Rákóczi Termelőszövetkeze brigádjai is. Húsz ponlc vállalási jegyzőkönyvükbe! az eredményesebb de taka. rákosabb, hatékonyabb, ész szerűbb gazdálkodást tűzté ki célul. □ ÜTTÖRÖFELADATOK- RÓL. Csütörtökön ülést tat lőtt a Magyar Üttörők Sző vétségének egri városi e' nöksége. Ezúttal az új moz galmi év rendezvényeiről valamint az úttörőparla. mentek és az őrsvezetőkéit ző táborok munkájáról fa nácskoztak. Ma a város is kóláiban dolgozó csapatve zctők beszélik meg az ti tanévvel kapcsolatos fel adataikat. O PEDAGÓGUSOK TA NÁCSKOZÁSA. Ülést tar tott csütörtökön Egerben Pedagógusok Szakszerveze tének Heves megyei Bizotí sága. Megtárgyalták a 1978/79-es tanév tapasztala tait az 1979/80-as tanév i feladatait, majd jóváhagy ták a megyebizottság eg évre szóló munkatervét O ELŐKÉSZÍTŐ EGYL TEMRE. A TIT Heves mi gyei Szervezete 70 őrá egyetemi előkészítő tanfo lyamot indít Egerben matt matika, magyar nyelvtan fizika és biológia tantár gyakból. Jelentkezni lehe szeptember 15-ig a TI Knézich Károly utcai szék házában. O AZ ELSŐ NAPOK MÉF LEGE. A héten kezdődő nyári cipővásár első hároi napján legtöbb üzletben meglévő készlet 40—60 szé zaléka már elfogyott. Kére settek a gyermek és n< szandálok; az egri Juventi áruházban a 150 ezer forir tos leértékelt készletből ec dig 76 ezer forint értékű fc gyott már el. □ POSTÁSÉRTEKEZLET Egerben. A Miskolci Poí taigazgatóság a hagyom! nyoknak megfelelően Egei ben rendezte meg a tak? rékbetétekkel, valamint totó-lottó értékesítéssel meg bízott Nógrád és Heves mi gyei postások értekezletét. Technika Házában megtai tott tanácskozáson Szele Ml hály forgalmi osztályveze tartott beszámolót a két m< gye postásainak feladatain! A közlekedési! szabályok be nem tartása miatt súlyos baleset történt szerdán este a 3_ as számú fő közlekedési úton, a 109_es kilométerkő közelében. Bokor Jánosné laboráns — kompolti lakos — szabálytalan előzés miatt személy- gépkocsijával összeütközött egy tehergépkocsival. A személyautó utasai közül Pál Dezsőné nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A másik utast, Bokor Albertnét könnyű sérülésekkel szállították kórházba. A baleset következtében a személygépkocsiban több mint 50 ezer forint értékű kár keletkezett. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. O MHSZ-RÖL KISKÖRÉI' Kihelyezett tanácsadó ülé tartott az MHSZ hevesi jí rási vezetősége Kisköré ahol Gömbös Dezső, a nagt községi MHSZ titkára adó tájékoztatót a lövész, a nr dellező és a tartalékos kin eredményes munkáján' majd Barna András, í MHSZ járási titkára isméi tette azt az anyagot, amely hevesi járás munkáján hangzik majd el az MHS jövő havi megyei ülésén. O LAKI IDA KIÁLLÍT/ SA EGERBEN. Csütörtökö nyitotta meQ Bereczky Ló ránd művészettörténész Laki Ida festőművévz alki tásaiból rendezett tárlaté A Képcsarnok Vállalat eg kiállító helyiségében, Rudnay Gyula ■ terembe szeptember 20-ig tekintheti meg az érdeklődök a mi vésznö munkáit. >#•< JlámSa, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiai Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZT1CZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (PL: 23.) Telefon: 13-644 Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telelői 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Télefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23.) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posi Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360L— Ft. Előfizethető a hírlapkézbesttő postahivataloknál és kézbesítőknél — Index: 20062 — Rév Nyoín^'BgtMljiáregsBégs« ggec, ssneeUensiíoiB 3. K, igazgató: stíüs is-TV&N. «■ HJ ISSN ttna—iKflő, k